Színházterem

Tárgy: Re: Színházterem Vas. Jún. 16, 2013 9:41 am

*Teljesen megértem a félelmét, a titkok garmadája tódul bele a fejembe, ami minden előadásban, minden drámában előkerül, illetve saját ötleteim az új darabokkal kapcsolatban. Valami titok, valami borzalom, ami felforgatja az egész életét.* - Én.. szívesen elkísérlek. *Bököm ki halkan, együttérzéssel és egyszerre még is csak kíváncsian, hogy mi is történhetett a fiú életében. Még nem nagyon mesélt a múltjáról, visszagondolva olyan kevés dologról beszéltünk a színházon kívül. Még is annyira hihetetlenül megragadott. Még az a jelenés is az egyik órán... az ő alakjára emlékeztetett, egészen hasonlatossá vált hozzá és még is hiába akarta elfelejteni és csapdába csalni. Mióta vagyok így oda érte? Mióta először találkoztunk?... A "pasi is vagyok, ha érted, mire gondolokra" kicsit elakad a szavam, igen is tudom mire gondol, de még is félénken tódul erre a kijelentésre a arcomba a vér. * - Ó! *Fut ki a számon, szinte leheletként a meglepettség, hogy most erről beszélünk, még ha ilyen madárnyelven is. A kezemet a kezébe csúsztatom és a mellkasára tapasztom, a szíve dobogására az enyém hevesen kezd el verni, nem mintha eddig olyan nyugodt lettem volna. Ahogy közel hajol már érzem, hogy az arcom tovább forrósodik, a pici csókra önkéntelenül is lehunyom a szemem egy pillanatra, majd kinyitom, kék szemeimet az övére függesztve, mintha soha többé le se akarnám venni róla.* - Rendben. És persze, hogy van kedvem, annyi minden érdekel, annyi mindent nem tudok és egy forró csoki is jól esne. *Kicsit lelkesebben beszélek, nem olyan félénken és zavartan, mint az elmúlt... Sok percben. Ahogy a kezem az ő kezében marad kicsit megszorítom, hozzábújok, majd csak a kakaó után válunk el a szobámnál.* ~ Akármit is teszel, nekem már úgy is a hercegem leszel, még ha állítod is, hogy nem vagy herceg... ~ *Fut át a gondolat a fejemen, egy apró mosollyal. Minden fájdalom furcsa emléknek tűnik, egyre jobban szorítja a szívem a boldogság, hogy most itt van, velem, és azt mondta szeret!*

Tárgy: Re: Színházterem Szomb. Jún. 15, 2013 7:59 pm

-Tudom, hogy mostmár muszáj lesz, de félek, hogy olyasmi derül ki, amit talán jobb lenne nem is tudni... *Bököm ki aztán, hiszen tudni akarom, de közben rettegek is, hogy mi van, ha valami szörnyűséget tudok meg, ha valami olyat, amitől az egész eddigi életem darabjaira hullik, amitől minden hitem a szüleimben, a családomban megszakad? Fogalmam sincs, hogy mi lehet az, talán semmi, de attól még rettegek a tudattól, hogy fájni fog. Igazából nem várom tőle, hogy azt mondja szeret, nem is várhatom, hiszen van most elég, amit fel kell dolgoznia, az is elég nekem, hogy itt van, hogy nem küldd el, hogy megölelhettem. Nem kell most semmi több. Elneveti magát, én pedig szintén így teszek, hiszen tényleg olyanok a szavai, mintha egy pár lennénk, de én szeretném is hogy ez így legyen, bár még van egy köröm Hazellel.* -Nem unnék rád, szeretem, hogy olyan vagy, amilyen, csak tudod... én nem vagyok szőke lovag, nem vagyok igazán herceg. Pasi is vagyok, ha érted, mire gondolok. *Nem akarom nyíltan a szemébe mondani, hogy lassan férfinek mondhatom magam, aki rendelkezik bizonyos vágyakkal, amik idővel már nem csak egy csókban merülnek ki. Finoman a kezéért nyúlok, hogy a mellkasomhoz szorítsam kicsit, és egy leheletnyit előre hajolok, éppen csak egy futó csókot, szinte egy puszit lehelek az ajkaira.* -Beszélni fogok Hazellel minél előbb rendben? Esetleg ha van kedved most... még ihatnánk egy kakaót a büfében, aztán elkísérlek a szobádig, ha az herceghez illő. *Megeresztek egy apró mosolyt még, és a kezét már nem eresztem el, ha megfelel neki így.*

Tárgy: Re: Színházterem Szomb. Jún. 15, 2013 7:39 pm

- Igazad van... Sajnálom. De hogyha olyan erős a gyanúd, hogy ilyeneket tegyél érte, még is csak... *Nem akarom folytatni, látom, hogy nem a legkellemesebb téma és talán jobb lenne inkább máskor elővenni. A sírástól a fejem kissé kóvályog, bár az lehet, hogy inkább attól van, hogy Denzel ilyen közel áll hozzám, ráadásul attól, amit mondott nekem. Szeretlek! Vissza kéne mondanom? így van, persze, hogy így van, de nem tűnnék attól... könnyelműnek? Hiszen tényleg eléggé rémes dolgokat tett. Talán máskor kéne, más alkalommal, hiszen... hiszen lesz még alkalom. Hogyha szeret keresi majd a társaságom, nem én fogok csak hiába epekedni utána. Lassan bólintok neki a burokban éléssel kapcsolatban, azért száz százalékban nem kerülhetek el mindent, hiszen a saját testem is ellentmond annak, hogy csak a tiszta, szép mesevilágot ismerjem. Vér és veríték... Nem mintha csak pozitív tündérmeséket ismernék az irodalom világából, még is ez rám a jellemző, okkal mond mindent a fiú. A simításra a bőröm felizzik az érintése nyomán, mintha sokkal érzékenyebb lenne a bőröm, mint ahogy szokott. A sírástól, vagy attól, hogy éppen ő ért hozzám? Kissé a tenyerébe hajtom a fejem, érezhetően vágyom az érintésére.* - Igen, értem én és az életben nem lapozhatok a könyv végére, a boldog végre. Talán, hogyha minden tökéletes lenne... akkor rám is unnál. *Kicsit elnevetem magam, csak néhány hangot, de amikor elhallgatok akkor a szemembe egy kis aggodalom költözik, ahogy felpillantok rá. Nem biztos, hogy érti, hogy miért nézek így, de bennem igen furcsán fogalmazódik meg bennem, hogy az előbb úgy beszéltem, mintha már egy pár lennénk. Rám unni? Mintha már ennyire előre gondolkoznék. Azt pedig... nem kéne. Korai biztosan.*

Tárgy: Re: Színházterem Szomb. Jún. 15, 2013 7:15 pm

-De, ha eleve úgy tudod, hogy ők hazudtak neked, akkor... miért ne tennék akkor is, ha megkérdezed őket? Vagy ha mégsem hazudtak, akkor nem éreznéd magad rosszul, hogy gyanúsítgattad őket? Ez... sehogy se jó. *Idegesen kőrözök egyet a vállammal, mert a sok érzéstől megint viszketni kezd a sebhely, de igyekszem kizárni a fejemből az érzést és Valerielre, a beszélgetésre koncentrálni. Tudom, hogy mostmár nincs választásom, beszélnem kell a szüleimmel, de nagyon nem tudom, hogyan kezdjek bele az egészbe. Elmosolyodom kicsit a szavai hallatán, hiszen persze könnyebb úgy élni, ahogy láthatóan ő szeretne, de ez elég erősen strucc politika, kizárni mindent, ami rossz.* -Akkor sem élhetsz örökké burokban, az élet más. Tudod a mesékben nem történik más csak győz a jó, veszít a gonosz, elcsattan a csók és minden szép. Sose mutatják, hogy mi van utána. *Próbálok rávilágítani, hogy a valóság nagyon más, én pedig valós figura vagyok. Fogalmam sincs, hogy mit szólna, ha teszem azt idővel többet akarnék tőle, mint egy csók, hiszen a fizikai dolgok is fontosak, de azokról a mesékben nincs szó. Ott nem mutatnak effélét, nincs vér és verejték, nincs éjszakázás egy csecsemő mellett, a mesében minden zökkenőmentes. Akaratlanul is előre nyúlok, amikor megtörli az arcát, és finoman végigsimítok rajta.* -Igen, azt kell remélni, hogy minden jó, ha a vége jó, de el kell fogadni, hogy közte néha van rossz is. *Sőt rám még biztosan vár valami rossz, hiszen ki kell derítenem az igazat magamról valahogy.*

Tárgy: Re: Színházterem Szomb. Jún. 15, 2013 7:07 pm

- Hogyha most azt mondaná nekem valami, hogy hazudtak a szüleim és tényleg úgy érezném, hogy igaza lehet? Én... Megkérdezném őket, szemtől szembe, egyszerűen nem hazudhatnak, hogyha egyenesen rákérdezek. az én szüleim nem. Azt hiszem legalább is... *Tényleg úgy hiszem, hogyha ilyen módon kérdeznék rá valamire, akkor vannak olyan egyenesek és szeretnek annyira, hogy elmondják az igazat. Ráadásul Denzel felnőtt ember, miért ne tudhatná meg a múltját? Jó, az más kérdés, hogy engem örökké gyermeknek fognak tekinteni, hogyha nem változok meg, márpedig akármi jön kívülről, a világból az mindig szenvedéssé, szomorúsággá, kétségbeeséssé válik. Akkor miért is akarnék felnőni? Ezért? Lassan megingatom a fejem, letörlöm a könnyeim, futtában kifújom az orromat, majd felpislogok rá.* - Tudom, már annyian mondták, tudom... De úgy érzem, mintha ott minden könnyebb lenne, hogyha nem lépnék ki onnan, soha, akkor biztonságban lennék. azt hiszem gyáva vagyok, hogy kinyissam a szemem és megértsem azt, ami körülöttem történik. *A hangom gyenge így sírás után, de a tekintetemet az övébe fűzöm és próbálok megnyugodni és teljes mondatokkal felelni.* - Azért remélem, hogy a tündérmesék még is csak az élet alapján íródtak és például... a minden jó, ha a vége jó még is csak létezik. *Gyengéden, csöppnyi reménnyel elmosolyodok, utoljára megtörölve az arcomat, csak a szemem csillog még nedvesen egy kissé.*

Tárgy: Re: Színházterem Szomb. Jún. 15, 2013 6:48 pm

-Miért, te mit tennél, ha valaki azt mondaná, hogy egész eddig hazudtak neked? Mennél és rá mernél nyíltan kérdezni? Kockáztatva, hogy hárítanak, nem mondják el, vagy nem is igaz és megsérted őket? *Megrázom a fejem. Nem, az nem volt jó megoldás, hogy velük beszéljek, hiszen ha ők hazudtak, akkor miért lenne okuk most igazat mondani? Nem logikus, lehet hogy ugyanúgy ködösítenének, vagy terelnék az egészet, én pedig tudni szeretném az igazat, a sebhelyről, és mindenről. Bár most hirtelen elég távol kerültem attól, hogy ezt kiderítsem. Nem zavarnak a könnyei, hogy az ingemet áztatja, miért is zavarna? A szavai pedig mázsás súlyt löknek le a szívemről. Én sem viselném jól, ha elküldene, pedig meg volt rá az esély, joga lett volna hozzá, hogy ezt tegye, de tényleg.* -Nem baj, nem számít semmi, csak az, hogy nem küldenél el. *Aztán a zsebembe nyúlok, mázli, pont van nálam papírzsepi, amit át is adok, hogy megtörölhesse az arcát és az orrát is. A naiv szavakra halkan sóhajtok egyet. Igen a naivitása miatt is szeretem, de túlságosan a mesevilágában él, és nem úgy mint én, nem egy szerep miatt, hanem ténylegesen. Mintha csak nem is akarná tudni, hogy milyen a valóság.* -Az élet nem tündérmese Val, az élet annál sokkal keményebb... és ez sem egy tündérmese. *Igyekszem nyugodtan, de határozottan beszélni, mert igenis, egyszer ezt neki is meg kell érteni, egyszer muszáj lesz, ha nem is most, de idővel majd fel kell nőnie.*

Tárgy: Re: Színházterem Szomb. Jún. 15, 2013 6:18 pm

*Nem lenne képes megütni őt, az agresszivitás olyan távol esik tőle, hogy még a késztetést sem érezte meg, hiába hiszi azt a fiú, hogy akár meg is érdemelné, vagy hogy tényleg el fog csattanni egy. Az érintés számára csak a tánc és az öröm forrása lehet, azt is megbánta, hogy mellkason ütötte a fiút, amikor „szakított vele” illetve hát közölte, hogy Hazellel van.* - Nem kerülheted meg a szüleidet... És... És nem úgy értettem a herceget. ~ Hanem úgy, hogy az én hercegem... úgy, hogy álmaim hercege ilyet nem tehetett. ~ *A levegőt csak halkan, észrevétlenül veszi, mintha nem akarna több hangot kiadni annál, amit eddig kiadott, a hangos búcsúzás után. A rekedtes hang, amivel Denzel ellenkezik mélyen a szívébe döf és meg is forgatja benne a kést. Képtelenség így elmenni. Így hátrahagyni, bármit is tett.

Mintha csak kiesett volna az elmúlt perc arra eszmél fel a lány a nagy „szeret, engem szeret”mantrázásából, hogy már rég átáztathatta a fiú pólóját a könnyeivel. Szipogni csak visszafogottan szipog, túlságosan úri hölgy ahhoz, hogy a taknya nyála összefolyjon. Nem, nem fog folyni a taknya, azért sem. Bújik a fiú karjaiba, belesimulva tökéletesen könnyű termetével, és amikor meghallja a kérdést a könnyei elapadnak és egy hangos lélegzet vétellel nyeli vissza a gombócot a torkában, hogy lassan sikerüljön megszólalnia.* - Nem... Nem tudlak elküldeni, Denzel. *Nagyon halkan suttog és nagyon remegve mondja ki a fiú nevét, érzelmekkel telve. Teljesen biztos lehet a fiúnak, hogy egyáltalán nem múltak el az érzései.* - Ne haragudj, teljesen összekönnyeztelek, és... és van zsebkendőd? *Lassan eltolja magát, de csak azért, hogy a kézfejével törölgesse az arcát, a könnyeit, és az orrát. Jó, igen, egy kicsit megindult a taknya is, de próbálja palástolni.* - A tündérmesékben nem így szokott ez menni, nem... szabadott volna elsírnom magam, azt hiszem. *Halkan beszél, szinte csak magának, de még mindig nem lépett el a fiú mellől, még szorosan mellette áll, még ha a kezeit le is engedte, hogy törölgesse az arcát.*

Tárgy: Re: Színházterem Szomb. Jún. 15, 2013 11:56 am

*Látom, ahogy szenved és őrlődik és nem szólok egy szót sem, hiszen joga van most bármit a fejemhez vágni. Csak sóhajtok és nézek rá némán.* -Akkor még... még nem tudtam. *Bököm ki megint ismételve magam, hisze így van, most jöttem csak rá hetekkel ezelőtt, hogy őt szeretem. Ha nem így lenne, akkor egyszerűen megpróbáltam volna Hazelt, adtam volna időt magamnak, hogy megszeressem, hogy ne érezze hogy átvertem, és akkor talán soha nem is derül ki az igazság. Látom, ahogy remeg, hogy menyire mérges, és talán most az is jobb lenne, ha lekeverne egy pofont, megérdemelném. Legszívesebben mellé ugranék és a karomba zárnám, hogy úgy próbáljam megnyugtatni, de tudom, hogy ez most nem javítana semmin. Közelebb lép, én pedig még levegőt venni is alig merek, annyira erős most a tekintete, hogy talán tényleg az a pofon következik.* -Nem akartam rákérdezni a szüleimnél és... én nem vagyok herceg. *Bököm ki, hiszen így van, soha sem voltam semmiféle herceg, egy szerep volt, amiből aztán egy másik szerepbe bújtam át, de ez most itt én vagyok. Nem tudom, hogy egyáltalán elhiszi-e, hogy ezúttal nem szerepet játszom. Aztán csak bólintok, tudom, hogy beszélnem kell Hazellel minél előbb, tisztában vagyok vele, csak egyszerűen nem ment még. Az utolsó mondatára összeszorítom a számat, különben attól félek, hogy egyszerűen elkezdene remegni.* -Ne... kérlek... *Rekedt a hangom, mert ezt most annyira véglegesnek tűnik hallani. Hagyjam békén végleg? Hogyan tehetném? Akkor nincs itt maradásom, nincs más többet, Ronnie elment rég, akkor nekem is haza kell utaznom és kész. Az ajtó felé indul, én pedig úgy érzem, hogy lassacskán meghasad bennem valami, ahogy látom távolodni, de tudom, hogy nem lenne most fair megállítani. Hirtelen fordul meg, én pedig elkapom, amikor ugrik és a nyakamba csimpaszkodik. Sír, zokog, én is nehezen tudom tartani magam. Képes lenne talán megbocsátani... idővel? Magamhoz szorítom, tartom szinte a levegőben, hiszen alacsonyabb nálam. A fejemet a hajába fúrom, mélyen szívva be az illatát.* -Akkor nem küldesz el? *Bököm ki nehezen, de talán egy perc is eltelik, mire végre megszólalok.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 8:14 pm

*A lány teljesen elveszettnek érzi magát, hónapokig ismételgette magának, hogy Hazel és Denzel boldog lesz, hogy neki el kell felejtenie, mert ők egymásnak vannak teremtve, neki pedig majd, egyszer jön egy új herceg, hogyha kész lesz rá, erre a herceg visszatér, elmondja, hogy csak kényszerből jött össze Hazellel, hogy őt szereti, hogy feladta, hogy megjátssza magát, csak valamiféle titok a múltjában erre kényszerítette; pontosabban az, hogy meg akarta tudni a titkot.* - Nem szerethetsz engem. Nem szerethetsz, hogyha ilyet tettél, annyira... annyira haragszom rád! Annyira nagyon! *Képtelen kifejezni az érzéseit, a teste remeg még, majd megfeszül ahogy a kezeit már nem tördeli, hanem ökölbe szorítja maga mellett. Olyan ritkán érez haragot, vagy talán soha, hogy egészen meglepi az érzés. Játszott vele, játszott Hazellel, szándékosan balhét szított, hogy egy idegentől megtudjon valamit, aki akár még át is verhette volna, tehát lehet, hogy teljesen ok nélkül. Ellöki magát a faltól, de nem az ajtó felé indul meg lendületesen, hanem Denzelhez lép, egészen közel, kihúzva magát, egyenesen a szemébe nézve, különös magabiztossággal.* - Beszélned kell vele, rendbe kell ezt hoznod, nem szabadott volna ilyet tenned. Hogyha a férfi tud a múltadról akkor talán más is tud, máshogy kellett volna mindezt intézned, ez így... ez így igazán nem... nem herceghez illő. *Nyögi ki, nem akar olyat mondani, hogy mindez aljas, sunyi, gonosz, mert ezek olyan erős szavak, olyan mélyen belegázolhatna a fiúba vele.* - Én is sajnálom... Sajnálom, hogy ezt kellett tenned és hogy mindezek után nem is tudtál meg semmit. De... De kérlek Denzel, hagyj békén és lépj ki az életemből! *A hang elcsuklik, hiteltelenül cseng, maga sem gondolja komolyan és ahogy kimondja el akar fordulni a fiútól. Átverte őt. Átverte Denzelt. Átverte az egész családját egy férfi szolgálatában állva. Utálnia kéne, megszakítani minden kapcsolatot, esetleg pofán vágni. Néhány lépést lép az ajtó felé, indulatosan, de mielőtt kiérne megakad és azonnal megfordul, hosszú léptekkel felé ugrik és a nyakába vetődik sírva.* ~ azt mondta szeret...! Azt mondta szeret...! ~*Már csak ez visszhangzik a fejében, minden mást elnyomva.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 7:46 pm

*Próbálom, küzdök, igyekszem elmondani, és igyekszem úgy tenni, mintha nem lenne annyira nehéz, hiszen hülyén jön ki, ha én szenvedek, amikor én okoztam másoknak szenvedést. Megpróbálja felfogni, én pedig csendben maradok, ezt egyszer is olyan nehéz elmondani, nem pedig magyarázni és ismételni, de persze érthető a reakciója. Amikor olyan hirtelen kimondja a nevem, még össze is rezzenek, azt hiszem az első szavaim nem jutottak el hozzá. Bólintok csak a kérdésre, újra és újra, és egyre pocsékabbul érzem magam. Olyan brutálisan mardos a lelkiismeretfurdalás, hogy az elmondhatatlan, pedig én alapvetően jó ember vagyok, csak hát... a kényszer nagy úr, sok mindenkit át tud fordítani, és igazából még arra is lehetett volna esély, hogy megszeretem Hazelt, csak hát nem ez lett.* -Én... én tényleg sajnálom. Nem akartam, azt hittem, hogy majd talán tényleg megszeretem őt, mert rendes lány, de rájöttem, hogy téged... téged szeretlek! *Nyögöm ki újra, hátha most eljut a fejéig. Bár mit is mondhatna, hiszen a családjával játszottam, és ezzel ugyanúgy balhé lesz. Ösztönösen majdnem felpattanok, amikor látom, hogy remeg a térde, de végül elér a falig, és tudom, hogy ha megint hozzáérnék, akkor biztosan kiakadna. Megrázom a fejem a kérdés hallatán, ez a legrosszabb az egészben.* -Nem... gyáva vagyok Val. Azért mentem el egy időre, kerültem őt, biztosan érzi, hogy valami nincs rendben, de gyáva voltam a szemébe mondani. *Az újabb szavak tőrként hasítanak a lelkembe, főleg mert tudom, hogy igaza van, és hogy nem érte volna meg semmi, hogy ezt tegyem.* -Nem tudom... visszadobtam a megbízást, így nem mondta el. Csak annyit tudok, hogy a családommal van valami, hogy a szüleim hazudtak valamiben, és hogy a hátam... van egy sebhelyem, és hogy az nem baleset miatt lett. *Próbálom menteni magam, hogy megértse, hogy nem volt más választásom, hogy az egész életemről van szó, hogy talán minden hazugság volt és nekem nem volt merszem nyíltan megkérdezni a szüleimet, egyszerűbb volt belemenni ebbe. Tudom, hogy hülyeség volt, mostmár tudom.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 7:28 pm

*Hallgat, várja, hogy a fiú még is mit akar mondani, és ahogy hallja a hangján az idegességet, ahogy érzi, hogy milyen nehezen beszél lassan a szívverése még hangosabban kezdi verni a mellkasát, megesik rajta a szíve, a szenvedésén, mintha a saját szenvedése nem is lenne olyan súlyos. Ahogy Denzel tényleg belekezd a beszédbe Valeriel tekintete először felcsillan, majd teljesen elködösödik, majd értetlenné válik, majd...* - Túl gyors! Mi... Mi? Hazellel azért jöttetek össze, mert egy férfi azt akarta, hogy ellenségeskedés legyen a családban? Nem is szeretted? Nekem azt mondtad, hogy szereted... hogy az valós... hogy nem akartál hitegetni... És most azt mondod, hogy igazából vele is és velem is játszottál? Ezt... ezt mondtad az előbb, Denzel! *A hangja kissé megerősödik a végére, a nevét már furcsa szenvedélyes érzelmi lökettel mondja ki, de kiabálásig nem jut el a hangereje.* ~ Álmodtam, amikor azt mondta, hogy szeret. Álmodtam, minden olyan zavaros, semmit sem értek, csak képzelődtem...~ *hitegeti magát és éppen ezért nem is reagál arra, hogy a fiú mit mondott, hogy kedvelte és most úgy hiszi, hogy szereti. Megremeg álltában, a fal felé tántorog, neki veti a hátát, hogy megtartsa a súlyának egy részét, nem mintha olyan nagy lenne, a térde még is remeg.* - Hazel... tudja már? Sosem fog megbocsájtani neked. Ő azt hitte, hogy valós volt minden. Ó. *Kicsit elszorul a torka, ahogy a fejébe tódulnak a gondolatok. Ő is azt hitte, hogy valós minden, aztán Denzel elmondta, hogy nem akar tőle semmit, most Hazel is éppen annyira összetörhetett, mint ő akkor. Vagy ő nem annyira? Végül is mások, mindig is mások voltak, talán ő erősebb nála és nem következik most nála is hónapos depresszió.* - Nem értek semmit. Semmit... Még is mit akartál tudni a családodról, ami megérte, hogy így... így kínozz minket? Hogy megjátszd magad?

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 7:16 pm

*Végképp visszarántom a kezem, amikor látom a tekintetén, hogy nagyon nem szabadott volna hozzáérnem. De az se lett volna jobb, ha mondjuk az ajtó elé állok, vagy a kilincsre teszem a kezem, vagy ilyesmi. Ha csak rákiáltok, lehet hogy tovább megy és nem áll meg, nem volt más választásom, ezzel próbálom nyugtatni magam. Annyira pocsékul érzem magam, amikor megszólal. Süt a hangjából mennyire ki van, és mindez tudom, hogy miattam. Nagy levegőt veszek, nehéz belekezdeni, legszívesebben leültetném, vagy inkább én ülnék le, mielőtt összeesem az idegességtől, de igyekszem tartani magam.* -Szóval... *Próbálom elkezdeni, de iszonyatosan nehéz, amikor rám néz. Nem tudom, hogy mit látok a szemében, talán reményt, de talán azt, hogy menjek már el, hogy essünk túl rajta, és hogy hagyjam békén. Túl kell ezen lenni, gyorsan és hirtelen, mint amikor letépnek egy ragtapaszt.* -Azt hiszem szeretlek, tudom, hogy ez most hülyén hangzik, de az egész bonyolult. Hazel... muszáj volt, és akkor még nem tudtam. Kedveltelek, ez tény, igen, de jött egy fickó, a nevét sem tudom, de azt mondta, hogy tud valamit a családomról, valami sötét titkot, ami válaszokat ad sok kérdésre, de csak akkor mondja el, ha... *Ahogy beszélek, egyre inkább érzem, hogy az egész nem fair, magyarázkodom, a hibát, amit elkövettem igyekszem úgy beállítani, mintha nem az én döntésem lett volna.* -Tudom, hogy egy aljas szemétláda vagyok... azt akarta, hogy kavarjam meg az állóvizet nálatok, a családodban, ezért volt az a csók, és aztán Hazel, de nem akarok tovább hazudni. Neki sem fogok és neked sem, senkinek... *Hátrébb lépek az ajtótól és leroskadok az egyik székbe. Elmondtam, mostmár elmehet, csak úgy éreztem, hogy legalább muszáj elmondanom, így talán... talán könnyebb a lelkemnek.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 7:05 pm

*Szalad, fürgén, de mielőtt kijutna az ajtón a fiú bevág mellé és megragadja a karját. Felszisszen halkan, mintha az érintés égetné a bőrét, ami így is van, fájdalom hasít bele, még ha fizikailag nem is szorították meg, az érintés túlságosan emlékezteti az olyan érintésekre, amikor még azt hitte van esélye, a táncra, a csókra, és a vágy lüktet benne azonnal. Felpillant a lesütött tekintetből egyszerre kérdőn és vádlón, mintha bűnt követett volna el azzal a fiú, hogy hozzáért, hogy egyáltalán megszólította.* - Mit... mit szeretnél mondani? *A hangja gyenge, mint egy törött szárnyú madárka kétségbeesett csiripelése, Hiába Hazel a rokona, ez az ügy eléggé kusza és megosztotta a Ravenwoodokat, Valerielnek mondhatni egyetlen szót se mondanak a fiúról, így azt se tudja, hogy egy időre elment, vagy hogy Hazellel még együtt vannak e, abszolút tabuvá vált a fiú. Nem mintha Valeriel nem szakadt volna el egészen a külvilágtól, a családjától. Ariana tartotta benne a lelket egy ideig, de elment kalandozni, Meriel pedig éppen otthon van, nem a Nezabarban, levelezésekben pedig egyáltalán nincsen kedve elmondani, hogy mik is történtek. James mióta nagyon begubózott néha megpiszkálja, de amikor nyöszörgést kap válaszul békén is hagyja. Most összefonja a kezeit és tördelni kezdi az ujjait idegesen, ahogy lesüti a tekintetét, majd újra felpillant a fiúra.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 6:54 pm

*Amikor meghallom a hangot a színpad felé pillantok és persze, hogy pont őt pillantom meg ott táncolni, és énekelni. A szívembe mar a szomorú dallam és egyszerűen próbálok elsüllyedni, beleolvadni az ülésbe, hátha sikerül elérnem, hogy észre se vegyen, hiszen nincs durván kivilágítva a terem és egyébként is meg sem moccanok, még levegőt venni is alig merek. A zongorához lép, én pedig minden egyes mozdulatát követem és bár fiatalabb nálam, de ebben a ruhában mégis felettébb nőies már és földöntúlian szép a mozgással és a dallal kombinálva. Aztán csend, ő megáll, és észrevesz. Pedig annyira igyekeztem nem feltűnni! De hát színész vagyok, nem értek a rejtőzködéshez annyira. Egy szót sem szól, nem is tudom, hogy mit várok, pedig mennyi idő eltelt, de még mindig nem tud rám nézni, nem tud hozzám szólni és most hogy látom ez még jobban fáj. Összeszorítom a szám és pár pillanatig hezitálok, ő pedig máris az ajtó felé menekül gyorsan, sietősen. Végül csak felpattanok és konkrétan futva szelem át a sorokat, az utolsó székeket már egy ugrással lendülöm át, és szinte az ajtóban érem utol. Automatikusan ragadom meg a karját.* -Várj... kérlek! *Szólalok meg, és gyorsan el is engedem, amikor rájövök, hogy kissé talán túlzás, hogy így elkaptam őt. Bizonytalanul torpanok meg, és nézek rám, igyekszem nagy Kandúr szemekkel figyelni.* -Csak hallgass meg, gyors leszek, ígérem. Néhány perc... *Nem akarom erőszakkal itt tartani, az igazán nem lenne fair, de hátha rá tudom venni, hogy legalább egy kicsit maradjon, legalább végighallgassa, amit mondani akarok.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 6:42 pm

*A fiú leül az első sorba, majd néhány perc magány után egy éneklő, könnyeden mozgó leányzó jelenik meg, csak a dalának az íve éppen olyan, mintha maga a hattyú halála lenne, gyászos, érzékeny, szomorú, de egyben gyönyörű. Testhez simuló balettruhában van, a derekán egy rövid szoknyával, ami megtöri az alakját és jobban is érzi magát, hogyha nem csak a dressz van rajta. Napról napra egyre nőiesebb, ahogy lassan a felnőtt korhoz közelít, de hogyha az elmúlt időben bárkinek is megakadt a szeme rajta, az fix, hogy észre se vette. Nem törődött az emberekkel. Nem törődött semmivel, csak a művészetekkel és a saját bánatával. Az ember azt hinné, hogy ez a kislány gyorsan kiheveri, de úgy tűnik, hogy még se. Azonnal a színpad felé tart, nem is nézi meg, hogy ki van itt, a hangszerek felé int, a zongorához ugrik, majd elkezdi saját magának a dúdolását kísérni. A termet megölti a dallam, körbeöleli földöntúli magányát. A színpad. Mindent, még az átlagos "tini-fájdalmat" is magasztossá és varázslatossá teszi, ahogy belőle, az egyszerű emberből is angyalt teremt a magányában, hófehér ruhájában. Mikor vége van a dallamnak jobban odafigyel a környezetére és ahogy meglátja Denzelt azonnal talpra áll, lefagy, majd a kijárat felé indul sebesen, lesütve a tekintetét.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Jún. 14, 2013 6:31 pm

*Nem, egyszerűen nem vagyok képes ezt tovább csinálni. Tudni akartam és azt hittem, hogy menni fog, hiszen kiváló színész vagyok, de a lelkiismeretem már nem engedi tovább. Hetek óta kerülöm Hazelt és egy időre haza is utaztam, pont azért mert képtelen vagyok bárkinek is a szemébe nézni. Akartam, hogy elmondja az a fickó az igazat, mert valami tud, ebben biztos vagyok, úgy beszélt, amit igenis el lehetett hinni, de nem ér az egész ennyit. Majd rájövök magamtól, vagy megtudom máshonnan, vagy... megkérdezem nyíltan a szüleimet, hogy miről is van szó, mert állítólag ők tudják. Hatalmas sóhajjal lököm be a terem ajtaját. Ismerős és megnyugtató terep, két napja jöttem csak vissza, de eddig még a szobámból se nagyon dugtam ki az orromat, jobbnak láttam úgy. A ruházatom most egyszerű, szimpla farmert viselek, edző cipőt, felül egy rövid ujjú krémszínű inget. A fülemben van csak egy lógós halványzöld fülbevaló, a hajam lófarokba fogva, nem estem most túlzásokba. Gondolkodom kicsit, végül egyszerűen csak leülök az első sor szélén egy székbe, hátra dőlök és lehunyom a szemem. Elképzelem, ahogy fokozatosan telik meg a terem, előadás zajlik le, színészek játszanak, és ahogy vastaps csendül. Imádom ezt a helyet!*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Ápr. 19, 2013 6:51 pm

Kádár Encinek

- Hogy úgy... Tehát tegyük fel, hogy mondjuk bejön egy tanár, és int neked, hogy játssz a zongorán. Erre te, akinek nem szabad megmondani mit csináljon, odavágod, hogy neked nem parancsol senki sem. Értem. Ez esetben tök felesleges elmondanom ki is vagyok én, mert ígyse-úgyse érdekel, szóval tárgytalan a dolog. Ha pedig az illemet emlegetjük... Egy csendes folyosón nem szokás hangosan énekelgetni ilyen késői órában. * Látszik rajta, hogy nem adja fel egykönnyen, hogy a végtelenségig képes vitázni, valamint az, hogy nem esik neki a másiknak rögtön, és kezdi el pocskondiázni agyba-főbe. Szépen, higgadtan kezeli a vita elejét, a végét már annyira nem... De már ez is hatalmas fejlődés ahhoz képest, ahogy a múltban kezelte konfliktusai nagy részét. Még bírósági tárgyalás is lett belőle, szóval megtanulta a leckét egy idő után, ami elég hosszúra sikeredett, de a lényeg hogy meglett és fejlődött. A következő kijelentésre felhúzza vastagon kihúzott jobb -csak hogy véletlenül se azt, amit a másik - szemöldökét, és megrázza a fejét, majd leül a legközelebbi székre. A lány ugyebár a színpadon van, ő pedig a nézőtéren. *
- Hát akkor sajnálom, én nem fogok küzdeni azért, hogy te zongorázz. Elvégre te azért jöttél ide, én pedig kíváncsi lettem volna rá. * Ölbe tett kézzel leül az egyik székre, és kényelmesen elhelyezkedik, majd mereven figyeli a lányt. Fekete szemei ijesztően merednek Enikőre, és hatalmas körmei pókot idézve terülnek el a karján. *

// Faaagy. //

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Ápr. 19, 2013 6:27 pm

*Felvonja a bal szemöldökét, mikor a lány nevetni kezd. A gonosz vigyor angyali mosolyba vált át.*-Nos, egyelőre nincs főnököm, úgyhogy úgy beszélek, ahogy akarok. Másrészt, te ki vagy, hogy kioktass erről? Mert akkor én is kezdhetném azzal, hogy nem tanítottak meg az illemre.*Fejével az ajtó felé bök.*-Ha belépsz egy helyiségbe, ahol mások már tartózkodnak, illik köszönni.*Mosolyog még szélesebben. Egy-egy. Sejti, hogy a lány magasabb rangú nála, meg már amúgy is látta egyszer-kétszer. Viszont ez sem érdekli, már balhézott össze egyszer egy magasabb rangúval, mondjuk akkor nem jutottak messzire. A kérdésre megrázza a fejét.*-Nem, még nem...*Mondja tárgyilagos hangnemben, és arca egy pillanat alatt kifejezéstelenné válik. Előszeretettel játszik az arcával, ebben azért már egész jó.*-Ki kell érdemelni.*Teszi még hozzá végül, majd megereszt egy halvány mosolyt. Hogy minek? Csak úgy... Így még egész normálisnak és kedvesnek tűnik. Tűnik. Mert hogy persze nem az, és aki jól ismeri, az tudja is róla. Már pedig már elég sokan vannak, akik erre rájöttek, szinte minden második ember, akivel összefutott. Ezért nincs is túl sok barátja, amit nem bán, mert értelmes emberekkel ritkán találkozik.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Ápr. 19, 2013 6:19 pm

Kádár Encinek

* Nála kicsit sem szempont az, hogy kinek van egyénisége és kinek nincs. Ha ismerkedik, nála az indul jó ponttal, aki egyrészt: nem fiú, ugyanis az ellenkező nemre valamely oknál fogva pikkel, maga sem tudja miért, így alakult ki. Másrészt pedig hogyha valakinek hasonló a stílusa, ízlése mint neki. Akinél egyik sem érvényesül, azzal nagy valószínűséggel először rideg, kimért és hűvös, valamint sosem rejti véka alá a véleményét. Nos igen, legtöbbször ezek miatt szoktak kialakulni a konfliktusai, s ezt a lányt elnézve ez most sem lesz másképp. Az orra alá dörgöli, hogy márpedig neki nem parancsolgat senki, és ne utasítgassák. Jól hallhatóan kuncog egyet a válaszon, majd kicsit fontolgatja a szavait, igyekszik minél őszintébben és elsöprőbben fogalmazni. *
- És majd a főnöködnek is ezt fogod mondani, vadóckám? Vannak felsőbb hatalmak, magasabb rangúak, akik nem szeretik ha durcizol velük. * Büszkén kihúzza magát, hogy ő igenis magasabb rangú, de ami azt illeti, nem csak is kizárólag azért mondta el mindezt, hogy felvágjon a lánynak. Maga is meglepődik ugyan, de nem így van. Hogy ezt a lány fura gönce vagy szép hangja hozta ki belőle, azt nem tudni... Viszont az tény, hogy a szavai csak úgy csöpögtek a cinizmustól. *
- Na, akkor zongorázol vagy sem? * Kérdezi gonoszkás vigyorral, és kivillannak hófehér fogai vér vörös ajkai közül. *

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Ápr. 19, 2013 6:04 pm

*Már épp eldönti, hogy mit is szeretne játszani, mikor egy igencsak morcos lány lép be a terembe. Első benyomása az, hogy van egyénisége. Nála ez szempont, mert az ilyenekkel szívesen beszélget. Amúgy Enikőnek sincs túl jó kedve, mivel nem szereti ezt az iskolát, csak nála ez nem morgásban, hanem bunkóságban és szemtelenségben nyilvánul meg. Gonosz vigyorral nyugtázza, hogy a lánynak nem tökéletes az alakja az ő felfogása szerint. Enikő legalábbis magas, és vékony, pont, amilyen a mostani nőideál. Azért ezen nem kellett dolgoznia, jó géneket örökölt. Természetesen leesik neki, amit a másik lány "finoman" közölni akart vele, viszont ettől csak mérges lesz.*-Hm... megszólalt valaki?*Forgatja a szemét, majd felnéz a plafonra. Ezután színpadiasan körültekint, mintha keresne valakit. Ezután úgy tesz, mintha csak most látná először Catet.*-Óó, bizonyára te voltál az... Nos, tisztázzuk szépségem, engem nem fog senki utasítgatni.*Jegyzi meg hűvösen, ám még mindig gonosz vigyorral az arcán. Leül a zongora mellé, de szemben a lánnyal és a lábát keresztbe teszi. Majd zongorázik, ha akar, egyelőre csak várja, mit szól hozzá a másik. Sejti, hogy nem lesz tőle elragadtatva, de hát sosem lehet tudni.*

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Ápr. 19, 2013 5:57 pm

Kádár Encinek

* Neki kevésbé van jókedve. Sőt mi több, kifejezetten rossz és morcos a hangulata, ámde ez nem befolyásolja az öltözködését. Most is ugyan olyan élénk színű göncben pompázik, mint szokott, egyetlen baki benne, hogy a neon kék ruha teljes mértékben elüt élénk piros hajkoronájától. De legalább szemüvege passzol hozzá, és a hajgumija, amivel méretes copfba fogta hajának nagy részét, a többit pedig kivasalva a szeme elé igazgatta. Visszatérve a ruhára, nem túl előnyös, mert igen csak meglátszik rajta, hogy nem a legvékonyabb fajtából való. No nem kövér, csupán kissé nagy a hátsója, alias teltek az idomai. Magassarkút cipője ütemesen kopog a padlón, így szinte bárki felismerheti lépteinek neszét, és célja, hogy minél többen és többen felfigyeljenek új külsőjére, legalábbis a hajszínére, a többi már megszokott dolog tőle. Olyan helyre igyekszik, amiről még maga sem gondolta volna, hogy képes bevállalni, de mivel mostanában a sz@r kavaráshoz - azaz a bosszúálláshoz - elég sok színészi jelenetre és álcára van szüksége, jobban teszi, ha ezeket tökéletesíti. Hamarosan meg is érkezik a kiszemelt helyre, de közben éneklés csapja meg a fülét. Nem ismeri a dalt - pedig ismerhetné, csak ilyen téren totál le van maradva - ámde nem jön be neki. De azért követi, mert látszólag oda vezeti, ahova épp készült. Gyakornok lévén nehéz lenne eltévedni. Amint benyit az ajtón, megpillantja a hang tulajdonosát, egy feketébe öltözött lányt, jókora konttyal. Akaratlanul is furcsa fintor ül ki az arcára, naggyon nem jön be neki ez a gönc, de sebaj. *
- Hajrá. * Mutat a zongorára, így a lánynak biztosan leesik mire céloz. *

// Ruha //

Tárgy: Re: Színházterem Pént. Ápr. 19, 2013 5:37 pm

-When the moon is in the seventh house, and Jupiter aligns with Mars, then peace will guide the planets, and love will steer the stars...*Hallatszódik az Északi szárny egyik folyosóján a Hair egyik dala. Enikő tart a Színházterem felé énekelve. Nem zavarja, hogyha sokan hallják, annál jobb neki, legalább észreveszik. Amúgy szép hangja van, hiszen színésznő szeretne lenni, így nem árt az efféle tehetség. Ha már valaki észrevette a lányt akár az éneklés miatt, akár mert szembetalálkozott vele a folyosón, láthatja, hogy ma is igencsak kicsípte magát, és mindent megtesz, hogy felfigyeljenek rá, és ne menjenek csak simán el mellette. Ezúttal a szokottnál is különösebb öltözékben van. Most nem olyan színes, mint szokott lenni, kísérletezős kedvében van. Nincsen meghatározott stílusa, szívesen kipróbál mindent, ami extrémnek mondható. Haja elég nagy kontyba van tűzve a feje tetején. Szóval énekelve és ebben a ruházatban nyit be a színházterembe. Úgy néz ki, egyedül van bent. Egyelőre csak megáll a zongora mellett. Játszani akar valamit, de még nem gondolta ki, hogy mi is legyen az.*

Tárgy: Re: Színházterem Vas. Márc. 17, 2013 2:43 pm

*Erőteljesen rázni kezdi a fejét, mint egy hisztiző kisgyerek, csak azért sem alapon. Esze ágában sincs csak úgy elmondani az ikreknek, hogy mit álmodott, majd egyszer talán, de hogy nem ezzel fog nyitni az egyszer tuti biztos. Talán pont attól is tart, hogy igen, gond nélkül valóra váltanák, csak épp fogalma sincs, hogy azt mennyire élné túl zavar és kiakadás, meg minden nélkül, hiszen már a saját álmait is igen nehezen viseli. A tudat alattija jóval szabadszelleműbb, mint ő maga.* -Eszem ágában sincs! *Szinte szótagolja a szavakat megerősítés képpen.* -Na a dalokra kíváncsi vagyok, nekem is van pár, meg kaptam melót Nellondban...és ki az a Charlie? *Kérdez rá rögtön, amikor felmerül a név. Egyből valami pasira gondol természetesen, aztán amikor a büfében már kiderül az igazság akkor azért elég rendesen le is esik az állat. Szóval valami múltból idekeveredett lány, aki a Fisherek szüleinek volt akkoriban valami nagy barátja...hát azért ezt még tuti emésztenie kell.*

Tárgy: Re: Színházterem Vas. Márc. 17, 2013 2:34 pm

*Csak mosolyog, mikor Mike kijelenti, hogy mennyire szörnyű.* - Persze, persze. Viszont lehet, hogy utána valóra váltanák az álmaidat, abba nem gondoltál bele? Szóval könnyen lehetséges, hogy megérné nekik elmondani. *Jegyzi meg mellékesen. Tény, hogy ő lazább ilyen téren, de még ő is aligha úgy adná elő, hogy konkrétan erről álmodott... azzal elég sokáig lehetne cikizni. Nem, ha erre kerülne sor, alighanem inkább nyíltan rákérdezne, hogy lehet-e ilyet, vagy nem. Aztán megcsóválja a fejét.* - Ugyanmár, csak vicceltem. Ahogy hallgatom, veled sokkal több érdekes dolog történt, mint velem... én írtam néhány új dalt... na jó, meg ott van Charlie is, majd róla mesélek. *Nyújtózkodik. A Charlie persze alapból fiú és lány név is lehet, így ki tudja, Mike talán rögtön arra gondol, hogy bepasizott, vagy ilyesmi... de addig nem szól semmit, amíg el nem érik a büfét, csak sejtelmesen mosolyog. Aztán a szendvics mellett már elmeséli, hogy abszolút nem erről van szó.*

Tárgy: Re: Színházterem Vas. Márc. 17, 2013 2:24 pm

*A kérdésre csak megrántja a vállát, igazából ő sincs annyira otthon még ezekben a dolgokban, hiszen tényleg nincs még annyira régen itt.* -Fogalmam sincs, általában az órák is elég ütősek szoktak lenni, de azok azért gondolom kontrollálva vannak. Olyat kéne megkérdezni, aki már régebb óta itt van, gondolom. *Tippelget, mert hát tényleg nem annyira bennfentes ebben a témakörben. A szemrebbenés nélküli válasz hallatán azért felszökik kicsit a szemöldöke, majd végül egyszerűen csak nyelvet ölt.* -Szörnyű vagy! Persze, hogy jól szórakoznának rajta, csak nekem lenne kétszáz közben a vérnyomásom. Eszem ágában sincs elmondani nekik! *Jó azért egy kicsit irigyli, hogy Eddie ennyire könnyed tud lenni ilyen témákban, neki azért ez még nem megy ennyire egyszerűen, majd talán idővel, de nem pár nap, sőt nem is pár hét alatt. Egyelőre még a saját álmaitól is tökéletesen zavarba jön, nem hogy még el is mesélje azoknak, akikkel történetesen álmodni szokott. Aztán a végén csak elmézést kérően elmosolyodik. Tény, hogy eléggé magáról beszélt és az kimaradt, hogy Eddie-ről is kérdezzen. Azért végülis ez nem szép.* -Ne haragudj, csak ez az egész helyzet...tudom, hogy nem fer, hogy rólad nem kérdezek, úgy lenne igazságos. Ne menjünk át a büfébe? Bedobunk egy sütit, meg valami iszunk, aztán közben te is mesélsz, mi volt otthon, miután eljöttem, és ilyesmik.