Lelkek Kapuja

Tárgy: Lelkek Kapuja Hétf. Jan. 25, 2010 8:56 am

First topic message reminder :

Különös terem ez. Megnyugtató, de mégis rettegést is hozhat. Amint belépsz egy kisebb terem, ahol állsz. Nem nagy ez, csupán néhány négyzetméter, afféle, mint egy oltár szent nyughelye.

Körben a falak mellett kőpadokat találsz, melyekre leülhetsz elmélkedni életedről, utadról ebben a valóságban. Megnyugtató a hely, ha lelkedben nincs vihar, de ha gondjaid akadnak talán épp itt fognak felkorbácsolódni, de lehet, hogy megtalálod a választ a benned dúló kérdésekre.
A bejárattal épp szemközt kőkaput látsz, afféle oltár, melynek faragása rémisztő, de mégis mestermunka. Emberek alakjai törnek fel a föld felől, nyúlnak a kapu felé, lelkek, kik távozni készülnek, vagy épp maradni szeretnének. A kapu kerek, benne zöld, s néha lilás fények kavarognak. Óvatosan lépkedj közel, ki tudja, hogy nem jön-e át valami, vagy nem ránt-e át valami téged a másik oldalra. És, hogy mi a másik oldal? Az még titok, talán a túlvilág, talán egy másik világ, talán a holtak otthona, tán élők lakják. Annyi biztos, hogy keveseknek adatott meg, hogy átkeljenek itt, ami válaszokat ad sok kérdésre. A kavargó fények sokakat löktek már vissza a padlóra, akik megérinteni próbálták az örvényt.
Igyekezz hát csendben lenni, hallgasd a suttogást, mely bejárja a termet, ki tudja, tán meghallod rég elhunyt szeretteid hangját is, kik tanáccsal szolgálnak, vagy csak azt mondják jól vannak, ne aggódj értük. De az is lehet, hogy olyat hallasz, amit nem kellene, sikolyokat, haragos kiáltást, amitől megfagy ereidben a vér.

//A kapun csak mese keretén belül lehet átlépni, mesélő felügyeletével.//

írta Cirelin de Sovalon

Vendég

* Hallgatja a lányt, majd a lassan neki kezd az evésnek szövegre bólint. Majd mikor a lány elkezd mesélni, akkor a szemei felcsillannak. Hát üzletelt... ez jóóó. Lehet hogy még...
- Wattson...Wattson...van egy Wattson nevű ismerősöm az üzletfelek között. Richardnak hívják. Nem egyszer üzleteltem vele. De komolyan.
* Mondja elgondolkozva. Majd felpillant a lányra. Szemei ametiszt lilán csillannak, a zöldes fáklyafények megvilágítják, így alapjáraton is egy kísérteties derengést ad neki.* - Lovagolni? Az is jó sport. Bár én magam nem értek olyan nagyon a lovakhoz. Én igazából... a macskákért rajongok... noha azon nem lehet lovagolni.
* Mondja, majd elgondolkozik. *
- Ha az a Richard az apád akire gondolok... akkor hallottam rólad egyet s mást. Apád azt mondta, hogy világszép lánya van, és szereti. De nagyon. Igazából... a szemeiből is ezt olvastam ki. És hidd el... egy született illúzionistát nehéz megtéveszteni. * Mondja halkan. Gondolkozva.*

Vendég

-Lehet, majd elkezdek enni...Azt hiszem...*mondja a lány, majd csak felsóhajt. Halakn elkezd dúdolgatni egy számot.*-I love game...I love game...*dúdolgatja majd Filippre néz, amikor az felhúzza és az oltárhoz ülteti. A gesztusaiból csak azt lehet leszürni, hogy neki már úgy is mindegy. Akár ki is mondhatná. A fiú szavira csak sejtelmesen elmosolyodik. Egy pillanatig ugyanaz a lány, aki volt.*-Vannak emberek akiket már évek óta ismerek és mégsem bízok meg bennük...*mondja a lány, majd rögtön el is tűnik a mosoly az arcáról. A kérdésre csak hümmög egyet.*-Nem vagyok ám, én olyan érdekes személyiség...*mondja a lány, azán csak felsóhajt, majd elkezd válaszolgatni.*-Na akkor hol volt, hol nem volt egyszer egy nagy nemesi család....Szokásos dolgok....Kényszer házasság....Talán nem kívánt gyerek satöbbi...Apám csak akisérleteinek él..Imád üzletelni...Volt egy anyám meg egy húgom...*mondja a lány, de itt megakad egy pillanatra elgondolkozik, majd csak folytatja. Túltette már magát rajta, de nehéz neki erről beszélnie.*-Az unokatesóm Russel idejár szintén....Születésnap? December kettő!*mondja a lány aztán csak elhallgat, majd elkezd gondolkodni.*-Meg van egy hobbilovam Stardust..néha felülök rá...Ezen kívül tudok zongorázni...*mondja a lány, aztán csak vállat von.*-Nos igen röviden ennyi volnék...*mondja a lány unottan. Smragd pillantását a fiúébe fúrja. Már- már megigézi vele. Végül csak elkapja a pillantását.*

Vendég

- Te nem eszel rendesen. Tudom én hogy az okozza a bajokat. Meg egy pasi.
* Mondja halkan, de mosolyogva. Amikor a lány felé nyújtja a kezét, megfogja azt, majd közelebb húzza. Nem öleli át. Fenéket. Majd oda vezeti az oltárhoz, és felülteti. Ha a lány felül, akkor megáll vele szemben.*
- Nem akarsz mesélni? Tudom nem. Nem ismersz még úgy, így nem akarsz bízni bennem. No sebaj. Akkor legalább rereljük el a figyelmed. Mesélj... mik a hobbijaid, és miket kell rólad tudni? mert a múltkor én bemutatkoztam. De rólad nem tudtam meg sokkal többet. No... most akkor... mesélj. Csak annyit, hogy Susannak hívnak, és Londonban laksz. Szerered a Cavalli ruhákat, és azt a kollekciót ami szép és jól áll. Viszont még mindig nem tudom hogy mi is a szülinapod dátuma. Meg több dolgot sem...
* Mondja halkan, mosolyogva, miközben még mindíg kézben tartja a lány kezét. És próbálja a szemeit is megtartani a saját pillantásában.*

Vendég

*A lány csak kábán megrázza a fejét, amikor hangokat hall meg. Csak egy zavart mosoly jelenik meg az arcán.*~Sajnálom..~*mondja a lány magában. Amikor végig mérik, akkor üntudatlanul is öszébb húzza magát. A fiú szavaira csak szépen lassan elkezd pirulni.*-Öhm szia...Köszönöm a bókot, de...*mondja a lány, de nem fejezi be a mondatot. Csak szomorúan pislog párat. A kérdésre csak egy keserves mosoly suhan át az arcán.*-Itt!*mondja miközben kinyújtja a kezét, majd a fiúnak nyújtja. Nem azért, hogy csókot agyjon rá, hanem mert ott csillog rajta a gyűrű amit a fiútól kapott. A lány csak felsóhajt, majd válaszol.*-Ha az emlékezetem nem csal akkor ott, hogy ezt oda adtad. Azért, hogy többet mosolyogjak..*mondja a lány halkan. Arcán egyáltalán nem látni mosolyt. Bőre talán most még fehérebb. Kicsit talán soványabb is a lány.*

Vendég

- Lám lám lám... de költői hangulatban vagy kisasszony... Hol a mosolyom?
* Kérdi Filipp mosolyogva. Majd előlép egy oszlop mögül. Most is az a ruházat van rajta ami a múltkor. Vagy legalábbis nagyon hasonló. A kabát most fekete, de ugyan olyan kalóz szabás. A felsője most égkék, a nadrág fekete. Csizma barna, mint a múltkor. Vállán a majmocska. Végigméri a lányt, majd csak megszólal kedves hangon.* - Szép vagy szép vagy... szebb a napnál... mert arra lehet nézni, rád nem... Piroska.* A végén a szó arra utal, hogy jól tudja, a lány el fog pirulni. Majd csak közelebb sétál. Végig néz a lányon ismét... Aztán mosolyogva szólal meg.*
- Hol hagytuk abba a múltkor? * kérdi mosolyogva, és itt nem a közeledésekre utal, az már biztos. Sokkal inkább a beszélgetésre.*

Vendég

-Somewhere over the rainbow..*énekeli halkan a lány, de mégis dallamossan. Nos, igen a hangjával soha nem volt gond. A lány úgy látszik rákapott a latex nadrágra. Ugyanis mostanában csak abban jár. Egy fekete csizma van rajta valamint egy ugyailyen kivágott top. A haj kivételesen egyenesen omlik a hátára. Zöld szemei szomorúan csillognak mint mindig.*-I feel you! Érezlek drága lelked kiteljesít érzem felkelő napod más világot hoz nekem. Ez szerelmünk reggele ez még csak szerelmünk hajnala..*suttogja maga elé a szavakat, majd csak leül az egyik kőpadra. Kicsit kirázza a hideg mert hát azért itt nincs annyira meleg. Meg különben is a lány kicsit kivágott ruhába van, de ez mellékes. Mindenesetre csak elkezdi bámulni az oltárt. Ki tudja min gondolkodik.*

Vendég

-Ne is nagyon próbálj, ha jót akarsz!*figyelmezteti a lány, majd csak megrázza a fejét.*-Nehéz az élet, de ki tudja milyen a halál?*teszi fel a kérdést, majd arcizmai megkeményednek.*-Feledni nehéz!*mondja a lány aztán csak fogja a tákáját és felveszi. Ránéz a lányra meg a fehér rózsára.*-Szép és ritka vagyis inkább egyedi.*mondja a lány, majd csak felsóhajt és elindul.*-Árnyas estét!*mondja a lány azzal elindul valamerre végülis ő járkálhat a folyosókon végtére is prefektus vagymifene...*

Diák Hozzászólások száma : 220 Kaszt :

*Elmosolyodik Susan szavaira. Tudja ő jól.*
- tudom.. hiszen itt vagyok én. Amit tudok.. amit gondolok és ahogyan látok //bizonyos dolgokat//... az mind ő. Az, amit nekem tanított... *mosolyog ábrándosan, de nem mozdul, hiába ül le Susan a padra. Lassan lép feljebb, egyenként, szinte már ünnepélyesen közeledik a kapuhoz.
Nem fordul hátra, úgy válaszol.*
- Én sem próbáltam még átmenni rajta.. De egyszer, talán...
*Ezután nem szól, csak még egy lépéssel eléri a kaput, s megáll előtte. A faragott kőperemen végigfuttatja pillantását, majd a rózsa fejével is végigsimít rajta.
Mist félúton ül a lépcsőn, meglepően komolyan, csendben.
Ana pedig miután gondolataiba merülve végigrajzolva a vonalakat, szelíd mozdulattal ejti be a fehér rózsát a zöldes-lilás örvénybe. Ha a holtakhoz vezet a kapu.. akkor Amadea nagyi biztosan érteni fogja... *

Vendég

*A lány csak ejt egy halovány mosolyt a daimon felé aztán Anára néz.*-Pontosan! Sajnos én egyikben sem vagyok! Mást találtam ki...*mondja a lány, majd csak körbenéz.*-Érdekes egy hely nem? Ezek a suttogások...*mondja a lány, majd pillantása az előtte lévő boltívre esik.*-Lost Angel!*suttogja maga eléá, majd csak egy keserves mosolyt ejt a lány felé.*-Részvétem tudom milyen érzés amikor meghal valakid! De ne aggódj figyel téged...Mert akit igazán szeretünk az mindig velünk van bárhol is legyen!*mondja a lány őszíntén, majd csak feláll és leül az egyik kőpadra.*-Nem próbálkoztam még a kapuval!*mondja a lány, majd csak a zöldes fényű boltívre néz legalábbis ami benne kavarog az zöldes.*

Diák Hozzászólások száma : 220 Kaszt :

*Bólint, hogy érti a lány nevét, bár ez a bólintás Susannak azt is jelentheti, hogy igen, hallottam már rólad. Ha így is volt, Athreana nem emlékszik. Kicsit álmodozónak tűnhet időnként, talán az is, de amúgy rendben van, csak szeret mindent megfigyelni, részleteiben látni, majd összerakni a nagy egészet...*
- Athreana Andraste, igen.. Ő pedig Mist. - *mutatja be daimónját.
Míg Susan titokzatosan beszél, Athreana nagy, fényes szemeit érezheti magán, figyelmesen, csillogón, titoklátó-kéken. Bólint.*
- A név kötelez, ugye? Nem tehetsz mást. vagy engedelmeskedsz.. vagy megtagadod, eldobod magadtól. Andraste a háború istennője volt. Apai ágon minden felmenőm csak viszályt szított, marakodott... - meséli kissé elmerengve, s egyáltalán nem zavarja Susan pillantása. Mintha észre sem venné. Nem mondja ki, de a gondolat befejezése logikus. Ő maga, Athreana mégsem egy bajkeverő, marakodó dög, éppen ennek ellentéte. Vagy engedelmeskedsz, vagy megtagadod....*
- Nem.. én sem... Meghalt a nagymamám, én pedig három hónappal később tudtam csak meg. Ő nevelt fel, és a hírt úgy dobták elém, mint egy elkopott újságköteget. Nem köszönhette el tőle, és sokszor úgy érzem, nem köszöntem meg eléggé neki, amit értem tett... Ezért jöttem ide...

Vendég

*Csak egy halovány sejtelmes mosoly fut át az arcán.*-Az remek!*suttogja szinte alifg hallhatóan, majd csak bólint.*-Valóban az volt!*mondja a lány aztán eszébe jut, hogy besem mutatkozott.*-Amúgy Susan, bár gondolom már halottál rólam! te pedig Artheana vagy ugye?*teszi fel a kérdést, majd a lány szavaira csak még jobban megkeményednek az arcizmai. Amúgy sem sötét bőre még hófehérebb lesz.*-Az életben követünk el hibákat...Néha rossz családba születünk és akkor muszáj megtenned valamit, hogy ne hozz szégyent a névre...*mondja a lány egy sejtelmes mosollyal. Arcáról nem sok mindent lehet leolvasni.*-Egyébként te sem tünsz valami boldognak!*mondja a lány, majd ismételten a lányra néz.Smragad zöld pillantása kissé talán zavaró is lehet.*

Diák Hozzászólások száma : 220 Kaszt :

*Meglepetten néz a felé forduló lányra, annak közvetlen szavaira.*
- Szél hozott, és visz is majd talán... "Szél viszi messze a fellegeket..." *dúdolja halkan az egyik dal sorát, majd halványan elmosolyodik.*
- Az volt. Izgalmas. Tanulságos... De majd beszélnem kell tanárnővel, hogy megtarthatom-e a baglyot... olyan jó lenne... *sóhajt fel, s megcirógatja a rózsa szirmait.*
- Szomorúnak tűnsz. Mi bánt? *kérdi csendes, békés hangon, bár némi bánat az övébe is keveredik, igyekszik nem kitenni a kirakatba".

Vendég

*Bármennyire is csendesn halad a lány Susan mégis felkapja a fejét. Smaragd zöld pillantását a lányra szegezi, majd csak ülő helyzetbe tornássza magát.*Üdv! Mi szél hozott erre?*teszi fel a kérdést. Csoda, hogy a lány megkérdezte sőt egyáltalán az is csoda, hogy köszönt. Ilyen állapotban...Talán már csak megszokásból kérdezte meg a lányt.*-Jó óra volt nem?*teszi fel a kérdést halkan. Halkan, de mégis hallhatóan.*~Mámor, reénytelen reménytelen vagyok...Valóban az lennék? tényleg csak ennyit ér az életem? De miért? nem baj Lawrence megígérem, hogy megoldom csak idő kell hozzá és elég merészség.~*gondolja a lány miközben egy pillanatra lehunyja a szemeit. Mikor újra kinyitja tekintete Anára szegeződik. A hideg kőszobor csak kifejezéstelen arccal nézi a lányt.*

Diák Hozzászólások száma : 220 Kaszt :

*Csendesen halad, nem lopakodik, de már csak a hely szellemének tiszteletben-tartásáért is ügyel lépteire. Mellette Mist tappancsai adnak aranyos kis tappancsolós hangot. Ana szőke haja kibontva, nem igazán foglalkozik vele, csupán arra jó, hogy ha sírna, könnyeit mögé rejthesse. Ruhája egyszerű, fekete szoknya és bőujjú blúz, ezüst szalagokkal itt-ott, s egy hasonló színű övvel a derekán.
Ana még tudna sírni, de nem akar. Nem akarja ostoba nyígással csalódottá tenni nagymamáját, sokkal inkább szeretne rá mosolyogva emlékezni.
Kezében fehér rózsa, semmi több. Egyetlen, szép szál virág. Fehér, mint nagyanyja haja, mint a bölcsesség színe. Csendesen megáll a bent térdeplő lánytól nem messze, s csak figyeli az oltárt, a faragványokat. A sok, mozdulatlan, hűvös követ..
~ Mamadea sosem volt hűvös... mindig volt egy kedves szava, s melegség áradt az öleléséből.... A pitéi is finom melegek voltak. Én pedig már nem kaphatom meg a receptjét soha... ~ búslakodik szótlanul, míg mellette daimónja, a margay a lábához dörgölőzik.*

Vendég

~Mámor, Hűtlen, Reménytelen, Hit, Remény, Csalódás, Szerelem, Vakság, Hazúgság, Érzelem, Vágy, Vonzalom....~-gondolja magában a lány miközben belép a Lelkek Kapujához. Még mindig a fehér ruha van rajta. Egészen kihangsúlyozza a hosszú lábait és a hófehér bőrté a lánynak. Ezüstszőke haja szépen hullámosan omlik a hátára. A táskáját csak ledobja az egyik kőpadra ő maga pedig az oltárhoz sétál.*-Miért csinálom ezt?*teszi fel a kérdést mintha csak kapna rá választ.*-Miért vagyok ilyen vele?*kérdezi meg újra a lány. Hangaj hidegen cseng szinte csak leheli a szavakat. Letérdel az oltárhoz, majd csak előre dől. Mintha imátkozna. Mintha valami egyiptomi nő lenne aki Íziszhez imátkozik. A lány szőke haja a szemébe hullik. Zöld szemei szomorúan csillognak. Sírni volna kedve, de már azt sem tud...Nem megy neki.*

Vendég

- Igaz. Az a farkasember. De én szerintem fogunk mi még ilyen narancsokat látni... Elég sok titok lappang még a világban.* Mondja mosolyogva, mikor látja, hogy a nő veszi a poént.* - A családom... nos... nem a legszerencsésebb. Már csak az ősök tekintetében sem. Most nem rég halt meg egy nagyon jó, és kedves rokonom. * Sóhajt halkan. Majd amikor a nő elfordul, és eltűnik, csak utána suttog az éjszakában. Ha minden igaz, úgy is hallja Safi. Az árnyakon keresztül.*
- Jó éjt Professzor. Térjen nyugovóra. *Sóhajtja komoran, majd felkel, és elindul felfelé a szobák felé. Érdekes nap áll mögötte. Ari nem szól hozzá, Safirától megtudott ezt, azt. Így... mondhatni egy érdekes napot könyvelhet most el. *

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Ápr. 26, 2010 8:42 pm

-Látom, nem éppen a legjobb a családodban a helyzet, és nem igen jössz ki a múltaddal. *mondja kissé megütközve azon, ahogyan a lány az őseiről beszél, méghozzá egy nem is akármilyen ősről. A további szavakra csak vállat von.* -Minden csak próba-szerencse alapon derül ki. Az igazat meg csak az tudja, akivel történtek az események, sőt, néha még ő sem. *mondja enyhén sejtelmesen, felnőttesen, habár nem néz ki sokkal többnek, mint Jana, mégis sokkal idősebb, nem sokkalta, de azért jóval több év van mögötte. Bár, ha eből csak azt vesszük, amire emlékezik is, akkor jóval kevesebb, de mégis több ebben a tudás. A kérdésre csak a lány felé fordul, figyelmével, testével.* -A vérfarkas sem farkassá, hanem félig farkas, félig emberi lénnyé vedlik. Két lábon jár és kapálózik. Szólj, ha két lábon járó, kapálózó narancsokkal találkozol. *mondja egy sanda félmosollyal.* -Jóéjt. *súgja még, majd egyik pillanatról a másikra eltűnik.*

Vendég

- Ámen. Azt hiszem igaza van. A családomban is rejtély övezi őt. Fogalma nincs senkinek, hogy mi is az igazság. Sokak szerint valóban az volt, akivel egy vadász végzett. Mások osztják az ön véleményét miszerint egy elmeroggyant hatalommániás szuka. *Bólint a lány. * - Nos... valóban nem biztos, hogy élve távozhatnék onnan, ha ezeknek tudomására jutnék. No persze... az sem biztos, hogy holtan távozhatnék... * Vonja meg a vállát komolyan. * - És most fog hülyének nézni... De akkor is kíváncsi vagyok rá. * Vállat von. Már gondolatban is vállat vont egy párszor, és magasról tesz rá, hogy a nő mennyire fogja hülyének nézni. Ismerheti Janát annyira a nő, hogy tudja, elég esze van ahhoz, hogy hasonló kérdéseket ne gondoljon komolyan. És ha van némi humorérzéke, akkor talán le is reagálja. Ha meg nincs, akkor nagyon rossz lehet neki.*
- És ha a vérfarkas... teliholdkor farkassá változik... akkor a Vérnarancs teliholdkor naranccsá vedlik át? * Azzal félrebiccenti a fejét, úgy hallgatja a választ.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Ápr. 26, 2010 8:24 pm

*A lány szavaira csak figyel, kissé feljebb emelve a fejét, meg tekintetét, mintha így felülről ránézhetne a dolgokra egy kissé jobban.* -Érdekes elgondolás. Nem akarom kétségbe vonni. A pontosat ugyanmis senki sem tudja. Mindenkinek mást tanítanak. Talán, ha egy vámpírt kérdeznél meg.. Bár nem hiszem, hogy akit beavattak, és ténylegesen vámpír, harapás útján, az szívesen elcsevegne erről veled. Vagy, hogy utána életben maradnál. *húzza fel egy kissé a szemöldökeit, majd a további kérdésekre, szavakra egy kissé eltöpreng, hogy a múltjában kutakodjon.* -Nem sokat hallottam róla, csak mennyit a tankönyvek tanítanak. Azt, hogy vámpír lett volna, erőteljesen kétlem. Inkább egy olyan uralkodó, aki olyanná vált a kegyetlensége és a mániái miatt, mint Drakula gróf. Az aurája és a személyzete szőtte köré a mondákat. Bár, a családod talán többet tud erről, mint én, kívülálló. *teszi még hozzá, miközben szemeivel a kaput fürkészi, fél szemmel sandítva a lányra. Az idősebb és bölcsebb szavakra, bókra, közlésre nem reagál, mintha fel se vette volna, avagy egyszerűen tudomásul vette volna a lány álláspontját.*

Vendég

- Ismerem Nód könyvét. Ismerem a Tizenhármak történetét. Káin átkát, és hogy a Vér hatalmát nem más, mint Lillake adományozta neki. Ő tanította meg, aki továbbadta a tudását a gyermekeinek. Ők megalapították az elő várost... Énokot.
*hallatszik a lány hangja. Ha most a nő nevetni kezd rajta, az sem érdekli. Ő így ismeri a történetet. És ha ez nem igaz, és a nő nem így tudja, hát akkor tévedett és annyi. Mégis csak azért diák, hogy kérdezzen. Safira meg azért tanár, hogy válaszoljon.*
- Azt mondják, szépnagyanyám vámpír volt. Vérrel tartotta magát fiatalon. Ám... kíváncsi lennék rá, hogy maga szerint... ez igaz e, és hogy maga mit hallott Erzsébetről? * Hangzik a kérdés. A lány arca komoly, sehol mosoly rajta. Érdeklődés igen. Ám ezeket a tudáscentrikus érzelmeken kívül semmi más.* - Meg azért is akarok róla tudni, mert tanulni akarok. És nincs is jobb megoldás erre, mint egy tőlem idősebb, és bölcsebb megkérdezése.* Nem nem bók. Szimpla közlés.

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Ápr. 26, 2010 7:59 pm

*Éppen felelne, hogy és ő pedig válaszolt is, mikor a lány tovább vezeti a gondolatmenetet. Lassan biccentget, aprókat bólintgat, ahogyan ott ül, és a leányzót figyeli, majd a kérdés hallatán csak figyel, és a lábaival kezd el lógázni.* -Mire jók? Ne tőlem kérdezd, nem én teremtettem őket. Mire jók a mágikus lények? Falassion azt mondaná, mindenféle egyensúly van a Természettel. Én azt mondom, az emebr dolgoz, végez, tervez, és hibákat vét, mert nem Isten. Tehát ezek emberi hibák. Elfertőződött gének. Annyi indokuk van a létre, mint a leopárdnak, vagy az embernek. Miért a kisebb lények? Könnyebben manipulálható génállomány, és semmi több. És persze fertőzés, amely gyorsan terjed, de nagyobb oka nincs. A vámpírok.. *elmosolyodik, némán elneveti magát, lábai megállnak, és lehajtja a fejét.* -Nem kedveském, a vámpírok más tészták. *súgja egészen halkan, majd kisimít egy tincset a hajából, és visszanéz Janára.* -Egyesek szerint egy őstől, Káintól származnak, és vérvonalakkal igazolják magukat. Ahogy harapják a másikat, egyre silányabb lesz a vérvonal. Minél régebbi egy vámpír, annál erősebb. De miért akarsz ezekről tudni? *kérdez vissza a válaszadás közben.*

Vendég

*Mikor a nő ellöki magát, és türelmetlenségről ad tanúbizonyságot, akkor elmosolyodik kicsit. Valóban egy tini. De egy percig sem hiszi, hogy többet tudna a halálról, mint azt az ő korosztálya. Nem álltatja magát azzal, hogy majd ő lesz egyszer a halál ismerője... csak bárgyú gondolat lenne, mely az útján taszítja és vezeti félre. Nem. Ő tudja jól, hogy nem tud semmit. Vagy legalábbis elég keveset ahhoz, hogy ne fogjon hozzá.*
- A vérlényekről kérdeztem. * Mondja komolyan, majd felül. A nőt követi a szemeivel.* - Azt mondta, a kísérletek hozták létre őket. Mágia, mely eltorzította. Így minden állatból lehet csinálni vérlényt. Vérnyulak... vérpelék... De ezeknek... mi a lényegük? Miért lennének ezek veszélyesek. Miért hoznak létre apróságokból ilyen kreatúrákat. * Kérdi halkan sóhajtva. Majd a vérlények után hirtelen vált kérdést. * - És a vámpírok? Ők is vérlények? Ők is kísérletek útján jöttek létre? * Hangzik a kérdés.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Ápr. 26, 2010 7:47 pm

*Némán, merev tekintettel figyeli a lány szavait, a verseket, miközben magában gondolkozik, bár ez nem látszik rajta.* ~Elrontott, őrült lélek. Kezdem egyre jobban várni a hetedik évet, és a Feketemágia tanórákat. Érzem előre, hogy akkor majd minden egyes ilyen diákra szükségem lesz.~ *gondolatai közé démonok férkőznek be, ahogyan ártatlan diákokat tépnek szét, akik óvatlan fanatizmustól elvakítva idézgetik őket, ahoyg egy szóüt rontanak el, és a démon elkapja a lehetőséget a félreértelmezésre. Hosszú, kegyetlen út vár még a lányra, bár Safira egy cseppet sem sajnálja. Úgy véli, a lány amgának választotta az utat, ha így akarja, hát így akarja. Egyszerűen ellöki magát a márványlaptól, de karját alig rogyasztja, és arrébb sétál, felülve az egyik padra.* -Még ma felteszed őket, vagy hiába jöttem? *hangjában enyhe türelmetlenség érződik ki. Nincs hangulata ahhoz, hogy egy tizenéves tini szavalatait hallgassa a halálról, amiről azt hiszi, hogy mindent tud, legalábbis szavaiból ezt tudja a nő leszűrni. Nem, inkább a tények érdeklik, jelen pillanatban legalábbis. A tényke pedig azok a kérdések, amiket Jana tartogat neki. Megígérte, akkor felelni fog.*

Vendég

*A sikoly hallatára egy alíg észlelhető borzongás fut végig a lányon. Arcán cseppet sem a kellemetlen kifejezés suhan át. Sőt. kifejezetten kéjesen villan a szeme.*
- Vannak, akik lelkének ez a csönd, és ez a sikolyokkal, sóhajokkal teli lég egy olyan szinfónia, aminél szebbet, egy Mozart, vagy egy Vivaldi sem alkothat. Nos... én pont ilyen vagyok. * Hallatszik a lány halk szinte sóhajszerű válasza. A professzor közelebb lép, és megtámasztja magát Jana fejénél. A lány egyenesen a halott pillantásba néz. Az ő szeméből is valami furcsaság sugárzik. Most látszik rajta tisztán, hogy az utóbbi időkben változott. A szemeiben hideg, kegyetlen tűz lobog. Hajdan talán szépnagyanyjának lehettek ilyen szemei.*
- "Hivatlan vendég jő, bár észre sem veszed.
Legjobb barátod ő, és hű szerelmesed.
Arctalan király, halk léptű mostoha.
Folyton nyomodban jár, s nem hagy el soha.
Közel jő, túl közel, szomorúan megáll,
Ráförmedsz, nem fut el, mert úgy hívják: HALÁL!"
* Peregnek a lány ajkán a szavak, majd a végén egy mosolyra húzódnak. Élvezi a nő közelségét. A belőle áradó érintetetlen hűvösséget. A szemek holt csillanását. Élvezi, hogy a nő valószínűleg egy legyintéssel megölhetné ha akarná. Élvezi, ahogy ez a bizonytalanság felkúszik a tagjaiba. És kéjes érintéssel illeti minden porcikáját.*
- Kérdések. Valóban. Vannak kérdéseim. Egy jó pár. Több mint annak előtte. * Mondja egy szelíd mosollyal.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Ápr. 26, 2010 7:30 pm

-Ha természetes mivoltukra vágysz, menj a temetőbe. Mert az itteni jajsikolyok se nem természetesek, se nem csöndesek. *szavait igazolva egy hangos, elnyújtott sikoly szakítja át az egyenletes mormogást, és kissé megélénkül a kapu kavargása is, a nő azonban össze se rezzen. Egy nyugodt lépést távolodik a kaputól, majd ismét megveti a lábait. Nem zavartatja magát. Az ember szemében levő fekete ürességre nem is mond semmit, kezeit leengedi és közelebb lépdel a lányhoz. A szavaira mintha egy aprót biccentene, ezzel jelezve, hogy érti, mi a lány tulajdonképpeni problémája, bár ő maga sosem hitt az eleve elrendelésben, a Sorsban, és az efféle, emberekre ható ostobaságban. Talán mert sosem volt ember. Éppen ezért a vérvonal számára nem képesség átörökítése, inkább egy közkedvelt üditőital, ami egyfajta energiaitalként hat rá. Megáll a lány feje felett, és csak lenéz rá, vészjóslóan csendes, hideg, halott szemekkel.* -Érted. *súgja, de ajka szinte meg se mozdul, csak letámaszkodik Jana felé, két kezével a lány fejének két oldalánál támasztva a márványt.* -Kérdéseid vannak, halljam. *nem int, szavaiból érezhető, hogy miért is jött pontosan, és milyen gesztussal tudna még felelni, ha felkelne, de nem kel fel, csak meredt szemekkel figyeli a lányt.*