Udvar

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 7:13 pm

*Egy leányzó sétálgat, a szemét az elpusztult növények látványa vonzza, és lépten-nyomon igyekszik őket feléleszteni, segíteni nekik, különféle Természetmágiás varázslatokkal, mint Természetes körülmény teremtésével, gyógyításokkal, amikhez ért. Vagy dalol nekik valami gyógyító dalt, hátha... Csak jönne össze. Nem véletlen sétálgat itt, ugyanis amikor megtudta, hogy Andi jön, azonnal előterjesztette az egész vezetőségnek, hogy ez a diák az övé, bármelyik szakra is kerül. Mikor észreveszi, illetve, mikor Tria észreveszi, azonnal felkapja a fejét. Akármennyire fájós-lábú, és akármennyire anti-mozgékony, azonnal a lány felé veti magát, vagy inkább rá? Igyekszik azért úgy vetődni, hogy el ne essenek, akárhogy kétszer akkora mint a leányzó.* - Andiiii! *Jön a szájából a csata kiáltásszerű megszólítás és szépen öleli, szorítja, hisz olyan rég nem találkoztak. A macska nagy zöld szemeivel pislog rájuk és kicsit mintha mosolyogna... Bár a macskaszájával mindig olyan, mintha mosolyogna.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 7:27 pm

*Szinte azonnal észreveszi barátosnőjét, jók a megérzései, max nem mindig hallgat rájuk. Ő még nem jutott el odáig, hogy nekiálljon gyógyítgatni, egyelőre ismerkedik a környezettel. Mert ugye eléggé új, meg amúgy is érdekes, szóval csillog a szeme rendesen. Szóval a sikításos visításos nevére azonnal mosolyogni, nevetni kezd, és szinte rögtön elereszti a bőröndöt, ami úgy ahogy van, 45°-ban megáll a levegőben. Pálcáját egy pillanat alatt leteszi, és már ölel is, ahogy tud.*
- Úúúúgy hiányoztááál! *Nyújtja el a szavakat, miközben ölelgeti a nála kicsit alacsonyabb Mollyt, és lenéz a háta mögött a földre.* - Szia Tria. Te csúfság. *Mosolyogva szól, mert ugye ez nála igazából bók, vagy valami olyasmi. Szóval szépen lassan elereszti a lányt, de a kezét továbbra is fogja, és mosolyog ezerrel.* - Elég fura egy hely, mit ne mondjak. Kicsit olyan, mintha ismerős lenne... *Húzza el a száját, és inkább megrázza a fejét. Lehet, hogy csak azért van deja vu-je, mert látnok. Még ha nem is tud róla. Mert az világos számára is, hogy telekinézise lett hirtelen, de azt nem is sejti, hogy látnok.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 7:31 pm

*Éppen az egyik romon guggol, amikor emghallja az eléggé hangos felszólalást. Felnéz a romok elmélyült vizsgálgatásából, és halványan elmosolyodik, majd nemes egyszerűséggel felvonyít a Holdra, ami még fel sem kelt igazából. Mélyzöld szemei megcsillannak az esti fényben, a szél enyhén beletép a hajában, és halkan összekoccintja a nyakában lógó dögcédula két felét. A hangra, amit kiadott az egyik bokorból egy megtermett farkas vetődik ki, halkan morogva, éppen egy kisebb állat gerincét roppantva szét. A lány elmosolyodik, megcsóválja a fejét, majd laza mozdulattal ugrik le a romról, a farkasa mellé, meglapogatva annak oldalát, felvéve táskáját fél vállára, mert az eddig a romnál pihent. Aztán csak elsandít a két leányzó felé, majd a macskára néz, a farkasa meg csak morrant valamit, és csóválni kezdi a farkát.* ~Bizony, haza.~ *súgja gondolatban, majd heves integetések közepette sétál át, füttyögve a két leányzóhoz.* -Milyen helyre hoztatok skacok? *csóválja emg a fejét keleltlenkedve, miközben emgigazítja ujjatlan kesztyűit.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 7:43 pm

*Hát igen, alacsonyabbnak alacsonyabb, bár most valamivel vastagabb talpú cipő van rajta, de a magassarkú csizmáját nem meri hordani mindenhová, nehogy pofára essen, kimenjen a bokája, és így tovább. Amikor meghallja a daimon a csúfságot, elvigyorodik, eléggé groteszk egy állattól, de hát ha emberrel él, ember társaként, eltanul ilyen grimaszokat.* - Itt Silver, ha kérhetem. *Mondja hangosan, és magyarul, mert nekem a magyar a félkövér. Ő sem ereszti el a lány kezét, akkor sem, amikor észreveszi Sárát a romokról leugorva.* - Jajj... Én nem hiszem el, hogy te is itt vagy, Andi is itt van, úgy... de úgy örülök. *Mondja, de nem szalad oda, már kiszaladta magát. Na jó, határozottan pislog felé, hogy jöjjön, mert követel egy ölelést, és szépen felmutatja a gyűrűt az ujján. Ha már én elhagyom, Molly nem fogj,a mert biztosította valami bűbájjal, vagy varival és kész.* - Nem mindig ilyen, volt, egyáltalán nem... A kúria környéke, a birtok, zöld, mindenfelé állatok, patak, vízesés... Gyönyörű. Csak még... nem sikerült talpra állnia. A sok pusztítás... De nem sokára minden olyan lesz mint régen! Illetve... hát, azt mondják, hogy régen nem a Sötét nagyúrnő volt itt az igazgató, és nem masíroztak aurorok, hanem szabadabb volt minden, szóval... Lehet majd egyszer még azt is megéljük. *Mondja, végig magyarul, még ha a többiek bolgárul is beszéltek, mert tudja, hogy értik. A macska közben odanyávog a farkas mellé.* - Szijóka Kekácu. *Köszönget nyávogva, hosszú pilláit felé rebegtetve, hangosan dorombolva kezd.*nok.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 7:54 pm

*A cicc válaszára kicsit bólint, persze továbbra is mosolyogva, csak úgy megszokta már a Triát. Szóval mindegy is, inkább ölelget, majd elereszt, és szinte ugrál örömében. Bár látszik rajta, hogy valami baj még van. Majd szemei elkerekednek, ahogy kifejezetten ismerős érzés fogja el. Vagy nem is feltétlenül tudja megmagyarázni, hogy mi az, de máskor is érezte már, még úgy is, hogy volt, hogy félrevezette. De hirtelen hátra fordul, mielőtt Sarah megszólalna, és hirtelen megdermed, arcán egy pillanatra értetlenség terül el, majd ami mindig jön ilyenkor. Mosoly. Szinte sikítva engedi el Mollyt, és vetődik a lány felé, miközben az eddig levegőben maradó bőröndje elfekszik a földön.*
- Szkuuunk! *Sipítva ugrik a nyakába, és olyan könnyűnek érzi magát, mintha hatalmas kő esett volna le a szívéről. Szörnyű olt mindent otthagyni, de ismét itt van valami, ami sokat lendít a helyzeten. Szóval ölelget ahogy tud, meg amit ilyenkor szokott, mindenki el tudja képzelni. Majd elereszti a lányt, mielőtt megfulladna, és hallgatja Mollyt is. Azt sem tudja hova kapja a fejét. Igen, így már jó lesz itt. Visszamegy a barnához, és válaszol neki.*
- Hát reméljük, mert így elég gyászosan néz ki, hogy mit ne mondjak. *Mondja, de mosolya marad, az levakarhatatlan.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 8:09 pm

*A sipításra befogja a fülét, így eléggé váratlanul éri az ölelés, vagyis inkább hritelen. Megforgatja a lányt, majd nevetve teszi le.* -Taira, ha kérhetem. Az szebben cseng. *kacsint a leányzóra, majd emgigazítja a táskát a vállán, és úgy lépdek közelebb Mollyhoz, ő is kap egy nagy adag ölelést, a gyűrűre pedig csak mosolyog. Nem is igen várt mást.* -Gyászos? *kérdezi értetlenkedve, miközben ismét körbeéz, méylet szívva a levegőből.* -Nekem így tetszik. Pont olyan, mint a tél. Hideg, kopár.. Fagyos.. Most tél van és csend és hó és halál.. Régebben azt mondod, minden tele volt élettel? *csak hümmög egy sort, neki igazából teljesen mindegy, hogy mi is történik, vagy ki a fő vezető. Az a lényeg, hogy őt ki tanítja, tőle mit tanulhat, és hogyan éli túl.* -Küldtek, ahova küldtek. Majd elleszünk itt. *mosolyodik el végülis, a farkas csak vakkant egyet, majd lepislog a macskára, és finoman emgböki üdvözlésképpen az orrával.* -És mesélj, milyen a hely mellesleg? Tanárok, órák.. Minden érdekel. *néz rá a barnára, mert igen, ő van itt a legrégebb óta.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 8:18 pm

*Észreveszi, hogy Andi előbb megérzi a legújabb megjelentet, mint ahogy az szól, pedig a szeme sarkából se vehette észre, ez tényleg csak egy megérzés volt. A szeme kikerekedik, pislog néhányat, majd állva végignézi az ölelkezést, majd ha rajta a sor, szépen szorosan visszaölel.* - Kezdek kisebbségben lenni. Szőkék. *Mondja halkan, mosolyogva, miközben az agya még mindig ezen a megérzésen pörög. Nem ismeri az összes képesség mibenlétét, így azért még nem tudja összekapcsolni a dolgokat. Sára rengeteg kérdését hallva azt se tudja, hogy mivel kezdje, majd a macska gondolatban besegít, hogy valahogy azért még is csak válaszoljon.* - Tudjátok... Szóval, most harc volt, meg nagy bumm, meg minden. Nincs egyetlen egy nyugis hónap se, még az órákon is mindig van valami gyakorlat, amit rendre elrontok persze... mint mindig, hisz tudjátok. *Csoda is lenne, hogyha nem állítaná be azonnal magát rossznak, pedig dalmágián és hangmágián csak remekelni tud. De mindegy, mert emellett a többi órákon ha bénázik, az ragad csak meg benne, nem a dicséret, amit esetleg kap.* - A tanárok... elviekben gonoszak, főként, mert Kegyencek, tudjátok, így hívják a gonosz mágus csoportot, amit a Sötét nagyúrnő vezetett. Meg gondolom vezet. Az emberek kedvesek, illetve én még csak kedves emberrel találkoztam, a tanárokat leszámítva, és nagyon közvetlenek. *Mondja, lelkesen, de úgy tűnik, hogy minden lesz ebből ,csak beosztás nem, mert nem nagyon akaródzik elindulni a szobák felé.* - Maradjunk még kint, vagy... kísérjelek a szobába? *Ha a kísérés mellett döntenek, akkor ugye megindul*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 8:38 pm

*Hát igen, az ölelés furára sikeredett, de érdekli is őt? Nem, nem nagyon. Majd az új névre kicsit félre dönti a fejét, miközben homlokát ráncolja. Persze kérdeznia kell, mert hát amatör biológusról van szó.*
- Az a vicces állat? A menyétféle valami? *Majd csak kap választ, mert ő taira cuccot csak állatban ismer. Persze hasonlít a Tyra nevű modell nevéhez, de ez nem fontos. Szóval visszamennek Mollyhoz, akinek a szavaira szélesen elmosolyodik. És Eramirosok is ráadásul. Majd csak hallgatja barátnője szavait, mindkettőjét. És amit Sarah mond, az nem túl szívderítő. Neki a tél nem épp ezt jelenti, inkább a hógolyózást, és hasonlók. De hogy fagy és halál?... Valami bajnak kell lennie, hogy ilyeneket mondjon. Molly szavai kicsit jobbak, mármint legalább a diákokról.*
- Hát nem is tudom. Majd csak lesz valahogy. Bár azt írtad, a legtöbb rejtély még feltáratlan... *Mintha csak egy rossz antropológus mondta volna. De ez van, "munkahelyi" ártalom. Kicsit elgondolkodik, miközben elnéz szaktársa feje mellett, és úgy válaszol, hogy nem is fókuszál vissza a tekintete a lányokra. Arca is teljesen kifejezéstelen lesz.* - Tőlem mehetünk. *Majd szeme visszaugrik, és elmosolyodik. Lehajol a bőrönd füléért, és a mérete ellenére igen könnyedén kapja fel.* - Merre megyünk? *Mosolya szélesebb lesz, mintha semmi nem is történt volna. Fehér pálcáját pedig ruhaujjába rejti.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Dec. 26, 2010 8:47 pm

-Igen, az. Könnyebben szájra áll. Tudod, új föld, új név. *kacsint a lányra.* -Jobb szeretek inkognitóban maradni. Küldtek, hát jöttem, de soha ne krédezd, honnan és miért. *súgja sejtelmes félmosollyal, majd csak figyeli Molly válaszait, szépen elraktározva magában.* -Értem. Tehát te se ismered jobban a helyet. Nem értem.. Ez egy feketemágusképző, nem? Mit keresnek tit ekdves emberek? *dönti oldalra a fejét, miközben kissé értetlenül pislog párat, aztán végülis megvonja a vállát, és lenyúl jobbjával a farkas pórázához. Igen, erőteljesen hajaz valami nagyobbfajta németjuhász keverékre, a nyakában nyakörv van, és póráz is van hozzá, ilyen kisebb, dehát nem egy országon keleltt keresztülmenni, ami egy ilyen lénnyel nem éppen egyszerű.* -Mellesleg nem hiszek neked Molly. Nincs olyan, hogy te mindenhol csak bénázz. Azt hallottam, hogy valami bárd-szerűség vagy, nem? Hangod azért csak van. *mondja, játékos, pajkos mosollyal, miközben megindul a nagy ajtó felé, minden bizonnyal arra kell menni.* -Ugye van mozgólépcső vagy lift? *áll meg a Kúria előtt, néhány lépéssel, reménykedve a pozitív válaszban, tudva, hogy nincs.*

Vendég

*Sötét hajú lány lép ki az udvarba. Nellondba készül, ezúttal viszont Jozeffel... Fekete haját lágyan fújdogálja a hideg téli szél. Lábán bőrcsizma, öltözéke fekete farmernadrág és bőrdzseki. Arca komor, a lány pedig elmélyülten forgatja az ujján lévő nekromanta gyűrűt. Órákon kívül még sosem használta... Egyszerűen nem volt rá képes. Most azonban minden megváltozott. Ahogy Chleopatra is. Ismét teljesen más lett. Már nem az a vidám lány, aki volt. Abbahagyja a gyűrű birizgálását, és inkább a Rosettától kapott fülbevalóit kezdi nézegetni. Természetesen előbb kiveszi a füléből. Ametiszt... Persze, hogy ismeri a követ, bár azt nem tudja, mire jó. Talán a jósmágiás érzékelést erősíti fel? Ki tudja... Végülis tegnap elég jól megfigyelte Gia auráját. Sok mindent megtudott a lányról gy elsőre. Visszahelyezi a fülbevalókat, majd elindul... Jozef háza felé indul, és remélhetőleg a vadőr leviszi majd, és nem küldi el a fenébe.*

Vendég

*Nevezett vadőr viszont a mocsáron keresztül érkezik a kocsival, ahogy egy fiút hoz magával. Ő leugrik, megköszöni egy mosollyal, vidáman a fuvart, és körbenéz. Fura... fura, hogy most érkezett, mégsincsenek nála csomagok. Hó ide, hó oda, tornacipőt visel, viszont legalább szokásos hosszú, barna kabátja össze van gombolva. Mellette a macska prüszkölve megrázza magát, felborzolja a nedves hótól a bundáját. A fiú körbenéz, és megpillant egy ismerős arcot.* - Chleo! *Kiált fel, és futni kezd felé, van gyakorlata a futásban, no. Lényeg, hogy beéri, lefékez, és szorosan magához szorítja a lányt.* - Jaj de jó, hogy itt vagy... *Suttogja a fülébe, puszit ad az arcára, a homlokára, két keze közé fogja a lány arcát, és egy csókkal zárja le a lelkes üdvözlést.*

Vendég

*Tovább sétál a hóban. Őt ugyan nem zavarja, hiszen vízmágus, vagy valami olyasmi. Most újra a gyűrűjével cseszekedik, a külvilágra cseppet sem figyelve. Aztán... Ismerős hang. Ismerős hang, ami történetesen a nevét kiáltja. Szemei felcsillannak, és felpillant, aztán a következő pillanatban már Holden karjai közt találja magát. Magában fellélegzik, hogy a fiúnak nem esett baja. Örül, nagyon örül, de msot mégsem képes olyan mértékben kimutatni, mint párja.* - Már itt voltál, és csak most keresel meg? *Teremti le a fiút. A tény, hogy nincsenek nála csomagok legalábbis erre mutat. Látta a vadőrt, de arra nem gondol, hogy Holden csomagok nélkül jött vissza az iskolába. A csókot mindenesetre viszonozza. Nagyon örül, csak nagyon nem látszik rajta.*

Vendég

*Csak öleli magához Chleót, nem akaródzik elengednie. Pedig el kell... ezt túl jól tudja. Aztán csak elereszti, pontosabban továbbra is átkarolja, de a lány homlokának dönti a saját homlokát.*- Nem... most érkeztem... *Mondja halkan, kinyitva a szemeit, közelről nézve Chleo szemeibe. Azokban a zöldesszürke szemekben pedig olyan érzelmet láthat a lány, amilyet korábban nem igazán: szomorúságot.* - De... búcsúzni jöttem. *Mondja halkan, mély levegőt véve.* - Vissza... visszaköltözök az árvaházba. *Nehézkesen mondja, majd ezután hirtelen kezd el összefüggőbben, gyorsabban beszélni, de érthetően.* - De vissza fogok járni! Majd... majd írok rendszeresen, és majd gyakran lejövök Nellondba... beszélgethetünk a Jeniliában, vagy bármelyik fogadóban! Akár minden hétvégén lejövök hozzád. *Kétségbeesetten pislog a lányra, látszik, hogy nincs túlzottan ínyére az az egész. Nagyon nincs.*

Vendég

*Jó neki msot a fiú ölelésében. Rég látta már, és egész idáig aggódott érte... Aztán Holden szavaira csak felvonja a szemöldökét. Nem tudja mire vélni a dolgot, hogy csak úgy, a cuccai nélkül jött vissza. Belenéz barátja szemeibe, de nem érti a bennük rejlő szomorúságot. Végül, mikor a fiú folytatja, az ő borostyánsárga szemei felvillannak. Már-már elemi erővel tépi ki magát Holden karjai közül, és löki el magát tőle, ami annyit eredményez, hogy valószínűleg a fiú is hátratántorodik, ha nincs rá felkészülve. A gyűrűjére pillant... Elszabadult benne valami. Valami, amit eddig kordában tartott, de ez már nem hagyja nyugodni. Egy pillanatra újra a régi Chleo ahogy lángoló szemekkel mered a fiúra. Legszívesebben most tőrt döfne belé, de nem azt nem teheti... Hiszen még így is szereti. Viszont bőrén vastag jégréteg képződik, a legvastagabb, amit magára tud idézni, és dacosan hátat fordít. A fejét felemeli, és hideg hangon szól a fiúhoz.* - Gyűlöllek... Ha hozzámérsz... Ha hozzámérsz, én esküszöm megöllek. TŰNJ INNEN, NEM AKARLAK LÁTNI! *Szinte már hisztérikusan üvölt... Nem tudni, hogy komolyan gondolja-e. Mindenesetre most iszonyatosan dühös... De nem sír. Itt és most nem. Még nem. A fiú ígéreteit nem veszi figyelembe, cseppet sem hatják meg. Mindennél jobban szerette őt, és akkor hagyja itt, amikor a legnagyobb szüksége van rá...*

Vendég

*Hátratántorodik, de talpon marad, az egyensúlyérzéke remek, attól hogy nem akrobata. Szép is lenne, ha macskadaimónnal eltanyálna... khm. Lehajtja a fejét, úgy hallgatja Chleo szavait, és amikor felpillant, arca már-már vészesen nyugodt, zöldes szemei viszont lángolnak. Eleven tűz, a jéggel szemben.* - Úgy beszélsz, mintha el akarnék menni. *A hisztérikus ordítással szemben éles kontraszt a tárgyilagos kijelentés, és ha a lány megfordulna, látná, hogy kihúzza magát, szemei lángolnak.* - Tisztában vagyok vele, hogy szükséged lenne rám, de vannak dolgok, amik ellen nem tehetek semmit, mert túl kicsi vagyok én ahhoz. Ez pont ilyen. Egy nap majd végleg visszatérek, de az nem most lesz. Nem csak neked van rám égető szükséged. Édesanyámnak is nagy szüksége van arra, hogy mellette legyek az elkövetkező... nos, hónapokban. Talán években. Vannak dolgok, amiket nem változtathatok meg. A szeretet mindent legyőz, mondják, de a szeretet is gyenge egy baleset ellen, ami kettétöri egy nő életét, hiába szereti őt a fia, hiába szeretik őt az árvaházi gyerekek. Viszont legyőzhetné a kettőnk között fennálló távolsági akadályokat. Varázslók vagyunk, nem? De ha nem... akkor hiányozni fogsz. *Itt ő fordul el, háttal a lánynak.* - Majd írok. Mert fogok írni. Rajtad múlik, válaszolsz-e. Ha nem... *Felsóhajt, majd elindul, Elenával a nyomában. És ha nem állítják meg, akkor megy vissza, Jozef kocsija felé...*

Vendég

*Látszólag nem hatják meg Holden szavai. Ám aki ismeri... Az tudja, hogy legbelül milyen érzések kavarognak benne. Valahol mélyen azt is tudja, hogy Holden nem akarja t itt hagyni. Csak éppen ezt a gondolatot most elzárja, kirekeszti... Nem akarja, nem képes tudomásul venni.* - Nem érdekel, hogy el akarsz-e menni... *Suttogja maga elé, de azért mégis jól érthető. Kicsit mintha megtört volna... Viszont az biztos, hogy nagyon önző jelen pillanatban. De ez talán érthető is, nem? Nem reagál a fiú szavaira... Mert ha bármit is mondana, akkor sem tudná tartani ezt a mérhetetlen utálatot. És ő nem változtatja meg két perc alatt a véleményét.* ~Vissza fog jönni... Nyugalom...~ *Nyugtatgatja magát, csak éppen kevés sikerrel. Csak áll, felemelt fejjel. Szemeiből könnyek csordulnak ki. Most már nem bírja tovább. Majd mikor a fiú elmegy - mert meghallja, hogyne hallaná meg, amikor elég jók az érzékei? - lassan ő is megfordul. Kétségbeesetten néz a fiú után még a kezét is kinyújtja és belemarkol a levegőbe, mintha ezzel visszatarthatná...* - Ne... ne menj el... *Suttogja elhaló hangon, kérdés, hogy a fiú meghallja-e?*

Vendég

*Hallja, amit Chleo mond... pontosabban hallja, hogy mond valamit, de nem érti, mit. Ember ő, nincs kifinomult hallása... de azért megáll, és visszanéz a lányra, és annak kinyújtott kezéből egyből megérti, mit mondott. Felsóhajt, és az ég felé néz.* - Miért nincs két életem? *Teszi fel a költői kérdést, az ég felé fordulva, majd vissza a lányra.* - Tudom, hogy szükséged lenne rám, és sajnálom. De... édesanyámnak is. Nagyon. Ennél többet nem tudok tenni érted, Chleo. Írni fogok. Minden áldott szombati napon ott fogok ülni a Jeniliában. Akár lejössz, akár nem, én ott fogok ülni, és várni fogok rád. Várni fogok, hogy legyere. Nem. Hagylak. El. Nem teljesen. Itt leszek, minden héten. Rajtad múlik Chleo. Ez már csak rajtad múlik. És amint anyám olyan állapotban lesz, én visszajövök az iskolába. Én. Nem. Adom. Fel. Szeretlek Chleopatra Penthesilea, és nem fogom hagyni, hogy ez a nehézség kettőnk közé álljon. A kérdés, hogy te hagyni fogod-e. *Elszánt, határozott, szenvedélyes tűz lángol azokban a zöldesszürke szemekben... nem. Tényleg nem fogja egykönnyen hagyni, hogy elvesszen kettőjük kapcsolata az Anglia-Bulgária távolság miatt.*

Vendég

*Csak áll egy helyben, és sír. Némán és hangtalanul. Mikor a fiú visszafordul, ő nem szól semmit... Csak hallgatja, és fogalma sincs, hogy mit mondjon, mire gondoljon, mit csináljon... Csak egy erőtlen félmondatot bír kinyögni.* - Én is szeretlek... *Ennyit mond, majd visszafordul, és elszalad. Nem bír elköszönni, nem bír elbúcsúzni... Elkeseredetten fut a társalgóbeli tükör felé, könnyes arcát törülgetve... Hacsak nem állítja meg valaki. Akárki.*

//sorry a rövidért, ennyi tellett^^"//

Vendég

*A lány szavára csak bólint egyet.* - Ez már kezdetnek jó. *Válaszol csöndesen, és csak némán nézi, hogy elrohan a lány.* - Viszlát. Szombaton. *Suttogja a lány elrohanó alakjának az ígéretet, bár aligha hallja ezt ő. Sőt. Aztán felsóhajt, és végignéz még egyszer, utoljára az iskolán. Azon a romos, bár már nagyrészt felépült iskolán, ami egy fél évig most az otthonaként szolgált, de el kell hagynia... vissza az igazi otthonába. Miközben, bármilyen nyálasan is hangzik, de a szíve közben ide húzza vissza.* - Neked is viszlát. Fel ne robbanj nekem még egyszer... vagy ha igen, akkor megint küldj mindenkit haza. *Fenyegeti meg ujjával a kúriát, mintha csak öntudattal rendelkezne... majd elfordul, és ő Jozef kocsiján hagyja el az iskola területét. Hosszabb időre...*

//kösz a játékot^^//

Tárgy: Re: Udvar Kedd Dec. 28, 2010 1:13 pm

*Hangosan meg-megroppanó hó töri meg az udvar déli csendjét, egy fáslival bekötözött kezű lány lépked lassan a szinte már teljesen befagyott patakocska mentén. Ha valakinek elég jó a szeme, észreveheti az ölében megbújó viszonylag nagy termetű macskát, Seldrit imádott Khiarráját, akinek túl magas a hó ahhoz, hogy könnyedén járhasson benne. A szőke hajú lány a hideg ellenére nem visel se kesztyűt, se sálat, sem pedig sapkát. Ennek az az egyszerű oka van, hogy sose volt az a fázós típus, mivel mindig is kivételesen jó volt a vérkeringése. Derékig érő sötétzöld szövetkabátot visel, ezért rendesen kilátszik a föld színű cicanadrágja, lábfejét pedig lapos talpú egyszerű világosbarna bundás csizma takarja. Világos haja kibontva lobog utána, a szél néha bele-belekapva a szemébe söpri, de úgy tűnik, ez Seldritet egyáltalán nem zavarja. Amikor végre a járdára ér, ami nagyjából fel van takarítva, leteszi öléből a cicuskáját, és megszaporázza lépteit, a jószág pedig engedelmesen követi. Hogy miért kószál egy ilyen fagyos napon a szabadban? A válasz elég egyszerű: Seldrit semmit sem szeret jobban, mint a természetet, legyen nyár, vagy tél. Neki aztán mindegy. Szereti figyelni a fák hajladozó ágait, a befagyott, megdermedt folyókat, szereti hallgatni a hideg szél süvítését, szereti érezni, ahogy átjárja testét a friss oxigén, és, hogy beleszippanthat a levegőbe anélkül, hogy cigifüst, vagy kipufogógáz mérgezné tüdejét. Igen. Seldrit másra se vágyik, csak hogy végre kiélvezhesse a természet érintését, és úgy tűnik, Khiarra is így van ezzel, boldogan futkározik körülötte a hóban ugrálva, őt se zavarja a zord időjárás.*

Vendég

*Hát igen, Darius is visszaérkezett az iskolában. Nem akarta kihasználni unokatestvérei vendégszeretetét, nameg, az iskola is rendesen felépült már ahhoz, hogy vissza lehessen költözni. Ma pakolt le, úgy tervezte, hogy a szobájában üti el az időt, de egyszerűen nem bírt egyhelyben maradni. Úgy érezte, csinálnia kell valamit. Bármit. S mivel kedvenc szórakozásának, a lovaglásnak ilyen időben nem szívesen hódol (egyrészt mert még a ló is elcsúszik ekkora jégrétegen, másrészt mert még mindig aurorok rohangásznak mindenfelé), úgy döntött, inkább fut egyet. Már egy ideje kinn van, élvezi, ahogy a jeges szél az arcát mardossa, ahogy fekete hajára ráfagy néhány kósza hópehely. Már futott egy kört az erdőben, most visszafelé tart. Futna még, de azért az ő tűréshatára sem végtelen. Viszont fogalma sincs, mihez kezdjen ez után. Talán átöltözik, és sétál egyet. Vagy valami... Egy kanyar után azonban meglát egy barna hajzuhatagot a hozzá tartozó testtel, és macskával. Seldrit. Maga sem tudja, miért, de mintha a egy olyan súly esne le a válláról, aminek a létezését eddig nem is sejtette. Dehát ha mindenki túlélte, mindenki hazajutott, miért pont ő...miért pont vele nem történt volna ez? Hát igen. Dar megszaporázza a lépteit, és felzárkózik a lány mellé, ahol aztán lelassít. Lehelete előtte gomolyog a levegőben, ahogy zihálva köszön.* - Szia. *Nem mosolyodik el, nem szokott ő hozzá, hogy kimutassa az érzelmeit - jelen esetben az örömöt.* - Hogy vagy? Minden oké? *A tekintete a lány befáslizott kezére siklik, egy pillanatra összeráncolja a homlokát.* - Mi történt? *Kérdezi, de még mindig nem mutat sem aggodalmat, sem örömöt, sem megkönnyebbülést a hangja.*

//Fagy.//

Tárgy: Re: Udvar Kedd Dec. 28, 2010 4:57 pm

//Olvadunk//

*Hallja, ahogy közeledik egy futó alak, majd amikor már csaknem mellette van, lelassít és sétálni kezd. Elég jó a füle, az erősen süvítő szél ellenére is tisztán hallja a hó roppanását minden egyes lépésnél. Még, ha süket is lenne, macskája, Khiarra viselkedése úgyis elárulná neki, hogy van valaki az udvaron rajtuk kívül. Ekkor ő maga is lelassít, és várja, hogy mellé érjen az alak, de még nem néz rá, csak amikor cicája otthagyja őt, és kíváncsian, boldogan a fiúhoz szalad. Már akkor dereng neki, hogy ki lehet ő, de azért, hogy megbizonyosodjon róla megfordul, és figyelmesen végigpásztázza őt.* - Szia Darius!* Köszön neki mosolyogva, ő egyáltalán nem leplezi az érzelmeit, ami a szívén az a száján. A fiú komolysága egy kicsit nyugtalanítja, mivel nem ismeri annyira még, azt hiszi, hogy egyáltalán nincs kedve hozzá, vagy, hogy nem szimpatikus neki.* - Jaj, Khiarra!* Ingatja a fejét nevetve, amikor észreveszi, hogy cicája úgy, akár első találkozásukkor a fiúval, most is odarohan hozzá és erőszakosan dörgölőzni kezd hozzá.* - Hihetetlen, milyen hatással vagy rá...* Mormogja széles mosollyal, és csodálva nézi az aranyos párost.* - Köszönöm, jól vagyok, ma különösen, hogy ilyen szép időnk van.* Feleli boldogan, elgondolkozva. Milyen időt nem nevez ő szépnek? Eshet eső, hó, vagy jég, őt mindegyik lenyűgözi.* - Hát nem is emlékszel a legutóbbi kalandunkra?* Kérdezi tőle tettetett csodálkozással, és vidáman elhúzza a száját.* - Azóta azért már jobban vagyok, elég szépen ellátták a sebeimet a gyengélkedőn, de kiderült, hogy a támadás következtében több helyen is eltört. De szerencsére már jól vagyok, csak azt mondták, hogy még egy hétig rajta kell, hogy hagyjam a kötést.* Eszébe sincs elmesélni újra, hogy mi történt, biztos benne, hogy a fiúban még mélyebb nyomot hagyott az eset, hiszen az amazon nyilvánvalóan őt kereste. Elgondolkozva pillant a sérült kezére, és elkomorodik.* - Megtudtál valamit arról a nőről? Tényleg rokonok vagytok?* Kérdezi a tőle nem megszokott komolysággal.*

Vendég

*Hát igen, ezért nincs sok barátja Darnak... igen nehéz hozzászokni a stílusához. Tulajdonképpen soha nem lehet tudni, mi lesz a következő lépése. Azt hiszed, hogy nem is érdekled őt, aztán a következő pillanatban beveti magát a feléd tartó átok elé. A lány fogadtatására azonban ő is megenged magának egy halvány mosolyt, főleg, mikor látja, hogy a macska azóta is igencsak szimpatizál vele. Dar lehajol megsimogatni az állatot egy pillanatra, majd ismét felegyenesedik, s mikor észreveszi, milyen vészesen kicsi a távolság köztük - legalábbis az ő mércéje szerint - inkább eltávolodik a lánytól pár lépésre. A szép idő kifejezésre ismét mintha valami mosoly-féle jelenne meg a fiú szája sarkában, de nem szólal meg. Hát igen. Ez is relatív kifejezés. Azonban mikor szóbajön legutóbbi kalandjuk, elkomorodik. Még mindig nem tette túl magát rajta, hogy a lány miatta sérült meg. Szóval csak zsebreteszi a kezét, és komor tekintettel bámulja maga előtt a havat. Rajta csak egy fekete futóruha van, ő sem fázós típus. Mikor a lány felteszi a kérdést, rápillant, majd megrázza a fejét.* - Nem...semmit. *Sóhajt, majd ismét a lányra néz.* - Sajnálom. Nem kellett volna ott lenned. *Hát igen. Ez is jellemző rá. Nem amiatt aggódik, hogy egy házisárkánnyal rendelkező amazon üldözi őt, hanem hogy ne legyen ott senki más, mikor megpróbálja őt kicsinálni!*

Tárgy: Re: Udvar Kedd Dec. 28, 2010 5:30 pm

*Azonnal elfelejti az előbbi aggodalmát, amikor észreveszi a halvány mosolyt a fiú arcán * ~Talán csak ilyen a természete...~* Fut át az agyán a vigasztaló gondolat, és csak úgy, fél szemmel fürkészni kezdi a fiú tekintetét, majd végigtekint rajta. Szomorúan pillant rá, teljes együttérzéssel a szemében, amikor Dar közli vele, hogy semmit nem tud arról a titokzatos, és nagyon veszélyes amazonról. Amikor viszont arra esik a szó, hogy azt sajnálja a fiú, hogy ő is ott volt, csak röviden felnevet, de szemei még mindig keserűséget tükröznek.* - Ugyan már, látod, megúsztam egy vacak kéztöréssel!* Kacsint rá, majd ismét elkomolyodik.* - Habár tényleg nem volt szerencsés, hogy ott voltam. Elvontam a figyelmed, és majdnem komolyabb bajod esett amiatt, hogy engem védtél. Én sajnálom, az én hibám... Ha nem lettem volna ott, talán lett volna annyi eszed, hogy elmenekülsz...* Suttogja szomorúan, tekintetében együttérzés lángja lobog. Halványan elmosolyodik.* - De legalább találkoztunk. Emiatt már önmagában is megérte, főleg, hogy egyikünk sem szenvedett maradandó sérülést.* Elég sovány vigasz lehet ez a fiú számára, de ő tényleg nem bánja, hogy így alakultak a dolgok.* - De légy szíves legközelebb ne ments meg!* Kéri őt nevetve, majd még hozzáteszi.* - Legközelebb komolyabb bajod is eshet a hősködésed miatt.* Azzal óvatosan vállba veri öklével, de csak úgy, játékosan, természetéhez hűen.*

Vendég

*Hát, ő nem a vacak kéztörés kifejezést használná a lány helyében, bár...igaza van, lehetett volna sokkal rosszabb is. Lehet, hogy még szerencsésen megúszta a dolgot... A következő szavakra azonban hitetlenkedve fordul a lány felé.* - Amiatt, hogy...hát te megőrültél! *Nevet fel, de hangjában nyoma sincs jókedvnek.* - Persze, persze, majd elgközelebb inkább hagyom, hogy széttépjen az az átkozott dög, rendben? *Morogja fejcsóválva.* - Na idefigyelj! Ha akartam volna, sem tudok elmenekülni. Körbezárt minket valamiféle varázzsal... Meg ne próbáld magadat hibáztatni! *Néz a lány szemébe kétségbeesett tekintettel. Miatta tört el a keze, és akkor még elkezdi itt saját amgát hibáztatni. Hát mégis mit tehetett volna? Hagyta volna, hogy a lányt széttépje az a sárkány?* - Amúgy...te is segítettél. Nem kellett téged különösebben védeni. *Mondja immár halkabban, megenyhülve. És ez tényleg igaz. A lány nem úgy nézett ki, mint aki egyáltlaán nem tudja magát megvédeni. A következő szavaira ismét elneveti magát, ezúttal tényleg őszintén.* - Igen....igen, tényleg megérte. *Majd a szavakra és a vállbaverésre csak az ég felé fordítja a tekintetét és bemutat egy mintaszerű szemforgatást.* - Igenis, hölgyem!

» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar