Jenilia Teaház és Éjszakai Club (este 10 után és hétközben is)

*Lehet csak munkában hordok ilyen ruhákat de ha Ő szeretné máskor is fölvehetek hasonló ruhákat.*
-Tudod mit ezt majd otthon megbeszéljük. De vigyázz nehogy meglepetés érjen.*mosolygok rá. Ahogy letörlöm az asztalt látom hogy nem ízlik nekik a tea. Nem baj. Nem árt ha Linc józan marad. Természetes hogy nem megyek egyedül? Na, nekem ez új. Világ életemben egyedül voltam. De boldog vagyok a tudattól hogy Ő a párom. Mosolyogva megyek vissza a pulthoz. Átadom a műszakot és vissza indulok.*
-Sajnálom vége a műszaknak. Indulok vissza a suliba.*mondom mosolyogva. Hamarosan elbúcsúzunk bátyámtól majd mi elindulunk a koliba. *

~ Csak melóban? Hmm. kár.. elég kár.~ * A kisasszony elég elegánsan hajolgat az asztal fölött és letörölgeti a rászáradt grogot. Hirtelen kiszáradtnak érzem a szám, ezért az ajkaimhoz emelem a csészét. Keserű az íze. Mi ez tea? Te jó ég. Valami gyógyfűvel akarták kiszúrni a szemem? Arrébb tolom. Gondolom Stevnek sincs ínyére a dolog a grog után.*
- Hogy tudsz vigyázni? Ó én azt kétlem. Elég csak rád nézni. Vékony kezek, hosszú, vékony lábak. Egyszóval nem egy harcos alkat. * Mosolygok könnyen, bár lehet hogy valamit durván félreértettem, de Sophie nekem még mindig az aranyos törékeny lányka, akit előbb kell megvédeni, minthogy átadni a tereped, hogy rendet rakjon a jófiúk közt. Azt így....nem.*
- Ez csak természetes, hogy nem mész egyedül. * Gondolom páran megállítanák az utcán és mocskos ajánlatokat tennének neki. Az száz, hogy nem megy egyedül. Ezen gondolkodva újból a számhoz emeltem a csészét, és a tartalmát majdnem vissza is köptem.*
- Sophie.. meg akarsz ölni? Hozz nekünk valami erősebbet. * Vonom fel a szemöldökömet, bizonyára érti, hogy alkoholra célzok, ami bizonyára nem fog tetszeni neki.

- Mondjuk úgy, hogy volt *felelem halkan, majd kórusban szólalok meg a fiúval. Igaz, én már láttam a lányt ilyen szerelésben - 1-0 ide, öregem! -, viszont most is meglep. Főleg, hogy ez a második alkalom, hogy munkaruhában látom. Kicsit bosszantó, ahogy Linc az ő combjait méregeti. Na jó, nem zavarna annyira, ha nem előttem tenné és nem ilyen.. feltűnően. Kicsit rosszul esik, hogy voltaképp az orrom elől hívja el... Igen, érzem, hogy ez a -jól-megvagyunk-haveeer csak ideiglenes állapot. Valószínűleg nem kell túl hosszú idő és kicsit átvarázsolom a fiút.
Ja, és mondjuk úgy, hogy egyelőre döntetlen az állás.*

*Elmosolyodom a reakciójukon. Főként Lincén. Kicsit elpirulok a tekintetétől. De nem igazán zavar mert tőle nem bánom. *
-Nem is sűrűn fogsz. Csak a melóban hordom. *mondom mosolyogva és letörlöm az asztalt. Pár dologról lemaradt amég nem találkoztunk. Nekem is lesz egy két kérdésem hozzá.*
-Igen, itt úgy egy hónapja és úgy 10 percig tart a műszakom.*mondom mosolyogva.*- És nem kell féltened. Tudok vigyázni magamra. De ha haza akarsz kísérni rendben.*mosolygok rájuk. * - Még van egy kis dolgom de hamarosan végzem. *mondom mosolyogva és vissza megyek a pulthoz.*

* Azt hittem hosszabb volt a kapcsolatuk. Évekre tippeltem volna, de nem mondom, hogy nem örültem amikor meghallottam, hogy rövid volt.*
- Hát... legalább van új párod, nem igaz? * Ezek a bonyolult nőügyek. Lehetnék a világ leghíresebb mentalistája, akkor sem tudnám megfejteni őket. Mert az mission impossible. Más mederbe sodródtunk a beszélgetésben. Az okos más kárán tanul, meg az idősebbek tapasztalataiból, egész agyafúrtnak érzem magam. Stevnek is aranyozott napja lett hála nekem, viszonoztam a mosolyt és koccintásra nyújtottam a kupámat, a mozdulatban azonban megmeredtem ezzel plusz munkát csinálva a pincérnőnek, aki. Hűű.*
- Sophie? * Talán egyszerre mondjuk ki a nevét Stevvel. Már majdnem megkérdeztem tőle, hogy hogy erre tévedt, aztán végigpillantottam rajtva. Egyértelműen munkaruha. No de még milyen. A férfi szemek szívesen időznek el az ilyen alkaton mint amilyen Sophie. Alaposan végigmértem, tudván, hogy megtehetem. De csak is én. A combközépig érő szoknya.. gyenge kifejezés hogy tetszett.*
- Nem láttalak még ilyen ruhában. * A pillanatragasztós kijelentésre csak elmosolyodom.Arra a mai napon nem lesz szükség. Gondoltam magamban, de nem említettem.*
- Te itt dolgozol? Mióta? Nem is mondtad. És mikor végzel? Nem szeretem, ha este egyedül járkálsz. * A combjaira téved a tekintetem és befejezem a mondatot.*
- Ilyen szerelésben. * Valószínű Steven is egyetért majd, de hazakísérni én fogom. A kölyök. Haha. 1-0. Elvigyorodom.*

*Lassan már azt hiszem, hogy egyedül fogok itt megpusztulni, amikor is Lincoln csapódik oda hozzám. Rendesnek tartom ezért és úgy gondolom, hogy jó újra magunk közt tudni. Már-már azt hittem, hogy valaki eltette láb alól. Híre-hamva sem volt, Sophie-val meg órákig el tudtunk volna totózni azon, mi történhetett vele.
Tanácsot kérni jött. Nem vagyok profi tanácsadó, a szívügyekben és lelki problémákban kiváltképp nem vagyok jó, így ha ilyennel fordult volna hozzám, egy legyintéssel megmondtam volna, hogy keressen mást, aki ért is az ilyenhez. Én maximum abba tudnám beavatni, hogyan váljon olyan emberré, akit senki és semmi nem érdekel, de nem akarom elrontani őt. Még fiatal, változó a személyisége is. Sodródhat jó és rossz irányba egyaránt, minden a környezetétől és tőle, magától függ.
Mesélni kezdek, elmondom hogyan találkoztunk, hogy hogyan próbáltam közelebb férkőzni hozzá – a lányhoz –, miután rátér a lényegre. A szem olykor tényleg árulkodó, tisztán kiveszem, mit akar tudni. Végül nagy levegőt veszek.*
- Igazán? Nos, azt hiszem ezt még nem mondtam, viszont te is az enyémet, kölyök *vigyorgok továbbra is, ám igen csak az arcomra fagy. „Áh a kapcsolatunk? Most is futóban van! Nem is, inkább amilyen hülye vagyok, én gondolom ezt, de hogy Sophie hogyan érez, arról csak sejtéseim vannak!” Naaa, ezt biztosan nem osztom meg vele! *
- Nos.. Elég rövid ideig *csóválom meg fejem* - Közbe jött valami, ami miatt odébb kellett állnom. Arra sem volt időm, hogy rendesen elbúcsúzzam tőle. Talán pár hónapig, ha együtt voltunk. Nem nagyon emlékszem már rá, de arra igen, hogy az volt életem egyik legrosszabb élménye *magyarázom végül, majd felkapom a fejem az ismerős hangra. Felszökik mindkét szemöldököm, ahogy megpillantom az ismerős sötét hajú lányt. Kicsit feszültnek tűnik, bár nem ő az egyetlen. Én is az vagyok, csak rohadt jól leplezem.*

*Nehezen de hallom mit möd Stev. Erős kifejezés hogy kapcsolatunk volt. Sokat beszélgettünk, és elkezdett kialakulni valami de mindennek vége lett. Mikor kapounk egy újabb rendelést kolléganőm szinte kirugdos hogy ne csak fülejek.*~Eddig nyugi volt, de ha meglátnak lehet vége és egymás torkának esnek.~*gondolkodom és alkohol helyett szándékosan gyógyteát viszek hogy kijózanítsam Őket.*
-Jó estét az uraknak. *mondom mosolyogva tálcával az egyik kezemben. Lincre pillantok és várom a reakcióját. Kíváncsi vagyok vajon mit szól a munkaruhámhoz.*-Azt hiszem a tea mellé hozhattam volna pillanat ragasztót is.*mosolygom tovább.*

* Sejtettem ám, hogy rá már rég nincs hatással az alkohol. Máskor rám sincsen annyira, csakhogy éh gyomorra, nem éppen a legjobb ötlet az alkohol, pláne a grog. Néha túl hevesen döntök. Mit tegyen az ember, ha forróvérű.. Mindegy is, úgy érzem feladtam neki a leckét rendesen a kérdésekkel, ugyanis egy rövidke csend következett, amit csak a többi zajongó szájtáti tömeg csapott ott köröttünk. Én pedig annyira kíváncsi voltam már a válaszra, hogy meg sem mukkantam.. Csupán alsó ajkamon doboltam elmeredve ujjaimmal. Bizonyára valami érdekes dolog lehet amin agyal, de jó lenne belelátni a fejébe. Kissé hunyorítok, mintha az segítene, aztán amikor belekezd még közelebb húzódzkodom, egészen az asztal közepéig, mert a szomszédság asztalánál túl nagy a muri és emiatt hegyezni kell a fülét az embernek. Ha én lennék a pincér már kitessékeltem volna őket a francba, de most nem az én kezemben a gyeplő, és a másik gyeplő meg kicsusszanni látszik a kezemből, egyenesen Stev tenyerébe. Pont ezért ülök most az asztalánál. Mire végre kimondja, hogy volt köztük valami kifújom a benntartott levegőt. Sejtettem már, nem lepett meg, de mégis jobb, ha ezt tőle hallom. Merev tartásomat lazábbra vettem, aztán bólintottam lassan, jelezvén, hogy megértem és elfogadom a múltjukat. A jelen már más kérdés. Stev monológja egészen hosszúra sikeredett, a végére pedig majdhogynem leesett az állam. Igen.. pontosan erre voltam kíváncsi. Révbe értem tán?
- Tudod Stev, ezzel most bearanyoztad az estém. * És nem is túloztam. Lehet, hogy a Grog mindkettőnk részéről csupán. Most már csak egy dologra voltam kíváncsi, amire konkrétan nem kérdezek rá, de kiderítem, amíg itt ülünk, ha addig élek is.*
- Na és... sokáig tartott a kapcsolat? * Kérdeztem és és intettem a pincérnek a pult mögött, hogy hozzon nekünk még kettőt. Tudván, hogy a harmadik pohárnál már erősen szédülök, a negyediknél pedig túlzottan jókedvű állapotba kerülök és másnapra elfelejtem az egészet. Ez egész szép eredmény, tudván, hogy az emberek jó része a második kupa után már hány. Stevennél ez gondolom nem játszik. A kört meg természetesen én állom.*

*Szintén közelebb húzom a széket. Jobb kezemmel fejemet támasztom, miközben nagyban kortyolgatom az italt. Nekem már meg se kottyan. Ittam már hasonlóan erős italt, így régóta egy mukk sem hagyja el a számat miatta. A melegség azonnal végigfut a torkomon. Számomra már nem az a maró, elviselhetetlen érzés, hanem jóval kellemesebb. Enyhén felvonom egyik szemöldököm a savanyú ábrázatra. Hajjaj, azt hiszem nem tetszik neki, hogy lekölyköztem. Na jó, lehet érettebb ettől a kifejezéstől, bár azért.. Néha úgy veszem észre, hogy illik rá a jelző, főleg az italhoz járó reakcióját elnézve. Nem vagyok süket, tekintve hogy előtte ülök és csak egy körasztal választ el minket. Nem szólok semmit, nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyom.*
- Veszélyes? Hmm, azt hiszem ebben egyet érthetek! *vigyorom kiszélesedik. A kis pohárka rásegít arra, hogy jobb kedvem legyen. Továbbra sem kell tartania veréstől, a téma meg ha olyan irányokba kanyarodik ami nagyon nem jön be, azt látni fogja a tekintetemen, ugyanis menten megváltozik a kisugárzása, ha belenéz.*
- Szóval...? *pislogok továbbra is, majd hátradőlök. Mindent elárul a pillantásával. A kérdése velünk kapcsolatos. Azt akarja, hogy meséljek, minél bővebben. Fúúú basszus! Nem bánom, mesélek, azonban nem tudom hogy a jelenlegi érzéseimről érdemes lenne -e beszélnem. Még mindig szeretem a lányt és ha ezt elárulom, jó kis bunyó kerekedik belőle a mai nap folyamán. Hosszas csend következik. Lehunyom szemem, összeszedem gondolataimat. Erőt veszek magamon, végül kifújom a levegőt és megszólalok.*
- Igen, és... igen *kezdek bele* - Volt köztünk valami, jól sejted. Minden ott kezdődött, hogy amikor megsérültem, ő segített rajtam. Attól kezdve, hogy kinyitottam a szemem és összetalálkozott a pillantásunk, meg akartam őt ismerni. Mindent megtettem, hogy boldognak lássam. Megnevetettem, sokat beszélgettem vele, azt szerettem volna, ha mesél magáról és ezáltal megismerhetem. Sűrűn kerestünk fel olyan helyeket, ahol csak ketten lehettünk, vagy csak nagyon kevesen vannak, hogy véletlenül se zavarjanak minket. Valamilyen érdekes hely a szabadban, vagy épp a város egy kevésbé forgalmas szegletében tökéletes volt erre. Gondolom te is közelebb akarsz jutni a szívéhez. Számtalan módszer van erre, amiket nem tudnék szóról-szóra felsorolni. Ha nem csak az ösztöneidre, meg a képességedre hallgatsz, hanem a szívedre és az eszedre is, akkor menni fog. De van egy olyan érzésem, hogy a lány már így is szeret téged és... *elharapom a mondat végét, kicsit nehéz ezt kimondanom. Kezd közbelépni minden gondolat. Nagyban ellenkeznek ellenem, arra akarnak rávenni, hogy ne mondjam ki és hagyjam abba ezt az egészet, azonban erős maradok és nem hallgatok ezekre a hangokra, amik csak tévútra vezetnének* - ... és bármit megtenne érted. Biztos vagyok benne, hogy van olyan erős köztetek az a kapcsolat, hogy bármit kibírjon, gy ha néhányszor félre lépsz, azzal még nem veszted el, de azért figyelj, hogy ne essen meg gyakran. Van még kérdésed?

*Figyelem Őket és hevesen ver a szívem. Örülök hogy láthatom Lincet és a legszívesebben a nyakába vetném magam. De egyenlőre csak figyelek és hallgatózni próbálok. A fejemet fogom a kérdés hallatán.*~Ez nem igaz. Miért nem engem kérdez? Félek ha ez rosszul sül el nem csak egymást verik szét hanem a helyet és akkor én repülök innen mint a vadliba.~*gondolkodom és már azon vagyok hogy előajújok de kíváncsi vagyok Stev válaszára. Azt furcsálom hogy miért akar tanácsot kérni? Mit akarhat?*

* Ha látnám - de nem látom - hogy Sophie drága milyen szerelésben jelent meg ma, bizonyára megmozgatná férfiúi fantáziámat, de jelenleg Steven arcát látom és igyekszem nem bamba és unott képet vágni. Egész jó fej vagyok... még. És most ő is. Ha ez így megy tovább akkor még azt is megkockáztatnám, hogy kedvelem, főleg mivel a beszélgetésbe is belement. Elmosolyodtam. Olyan csibészesen, ahogy szoktam. Közelebb csusszanok a székkel. Belement a kérdezz felelekbe.. óó nagyon remek. Elkezdek hintázni a székkel. Előre hátra dülöngélek és azon agyalok, hogy a száz kérdésből melyiket tegyem fel először Stevnek. Amikor kiejti a száján, a kölyök szót lefagy az arcomról a mosoly és átvált valami savanyú ábrázatra. Még a dülöngélést is abbahagyom..mert olyan... kölykös?*
- Igazad van. De veszélyes kis kölyök. * Vonom fel vigyorogva egyik szemöldökömet és megemelem a poharat, hogy kifröccsen belőle egy két csepp az asztalra. Miután legurítottam az ital majdhogynem felét, az égette a torkomat, kissé bekönnyeztem tőle. De isten őrizz, hogy Steven előtt még csak krákogni is merjek, azzal csak aláírnám a kölykös megjegyzését..... krákogtam.Talán nem vette észre. Kissé közelebb hajoltam hozzá, ezzel akaratlanul is valamiféle személyes aurát vonhattam magunk köré. Nahát.. mi ketten mint bizalmasok. Ez bizonyára számára is nevetséges lenne, de hát pár kérdésre válaszolni az nem tesz semmit.*
- Szóóóval. Te és Sophie... * Forgattam az asztal közepén a már félig üres kupámat aztán ránéztem. Úgy néztem rá, hogy értse mire akarok kilyukadni. Igazából tök mindegy, hogy erre milyen választ ad, az igazi kíváncsiság a második kérdésemben rejlik. Vagyis dehogy tök mindegy. mert ahogy ő is mondta, hozzá képest én csak egy kölyök vagyok. Ő meg... szuperhős? Vajon egy kölyök versus szuperhős menetből ki kerülne ki győztesen? .. Eh.. És vajon Sophie megelégedne e a vesztessel?*
- Én.. csak tanácsot akartam kérni. Tudom furcsa. De ha tényleg volt köztetek valami ahogy sejtem, akkor bizonyára jobban ismered Sophiet. * No meg arra is kíváncsi volnék, hogy hogyan lett vége a dolognak, de egyelőre elég ennyi dolgot megemésztenie, ha meg nem, akkor még egy kört állok..és ha az sem, hát akkor bizonyára megfojtja a kölyköt. Azt a veszélyeset.*

*Ösztönösen a pohár ital után nyúlok és köszönés helyett belekortyolok. Csak a mély hang ráz fel némileg gondolataimból. A nők! Igen, a nők...*
- Ja, velük van a probléma *felelem egy halvány mosoly kíséretében. Hát ha őszinte pillanataimban akart felkutatni, kivételesen sikerült, ám fene tudja, meddig maradok ilyen. Ha kellőképp rendeződtek a gondolataim, lehet már nem leszek ennyire nyílt, de jelen helyzetben nincs erőm, sem kedvem arra, hogy csakúgy elzárkózzam a világ elől.*
- Kérdezni? *kérdezek vissza. Erre nem számítottam, de rendben van. Momentán bármire vevő vagyok, hátha eltereli a figyelmem a jelenlegi helyzetről. Ebben bízom, így egy újabb korty után készségesen bólintok.*
- Lincoln, szerintem te még kölyök vagy... Mindegy, kérdezz nyugodtan! *vonom meg vállam és nagyokat pislantva párom válaszát. Nem kell félnie, nem fogom ráborítani az asztalt. Ha dühös is leszek, maximum leöntöm valamivel ami épp a kezembe kerül, ám hogy mi lesz az, azt nem fogom megválogatni.
Észre sem veszem, hogy Sophie felbukkan, minden figyelmem a holló fekete hajú férfiú felé irányítom. Nagyon furdalja oldalam a kíváncsiság, hogy vajon mit szeretne. Nem mindennap jön oda hozzám egy Nezás azzal, hogy szeretne bármit is. Téényleg! Ő nemrégiben úgy felszívódott, hogy a lánnyal is csak találgatni tudtunk volna, mi lehet vele. Most hogy belegondolok, némileg jól esik újra itt látni.*

*Ma is túlórázok. Épp a koyhán segítek. Szokásos fekete combközépig érő szoknya fehér blúz fekete kissé magas sarkú cipő és egy fehér kötény van rajtam hogy védjem a ruhámat. Hajamat magas cofban fogom össze és újra halvány smink van rajtam. Halványan kihúztam a szemem, és pici rózsaszín szájfény van rajtam. Végre végzek a konyhában és vissza megyek a pultba. Mikor kiérek azonnal ledermedek. A bátyámat és páromat látom meg egy asztalnál iszogatni. Legugolok, és a pult mögül figyelem Őket.*

* Este 10 után is, ez áll a feliraton én pedig azt terveztem, hogy ma egy kicsit iszogatok. Csak így egyedül. Néha kell egy ilyen nap is, bár nem tagadom, hogy nem bánnám a társaságot. Főleg ha a társaság Sophie lenne. Egész sokan vannak és egy mosolygós leányka ajtót is nyit nekem, hogy beinvitáljon, még egy ideig vigyorog valamin, aztán felkap a sarokból egy seprűt és az egyik vendég asztalához igyekezett, aki éppen balra összetört egy poharat. Először is egy szabad asztalt kerestem volna magamnak, amikor is megláttam Stevent. Összébb húztam magamon fekete fényes kabátom, aztán gondoltam, hogy máshol keresek magamnak egy asztalt. Láttam, hogy eléggé maga alatt van a srác. Vagy kétszer fordulhattam vissza, mire rávettem magam, hogy odamenjek hozzá. Először is rendeltem két grogot. Tudni illik, jó erős alkohol. Lévén férfi Steven nem utasíthat vissza egy ilyen jó ajánlatot. Hát az asztala felé vettem az irányt. Lehuppanok elé. Nem is köszönök, csak felé tolom az egyik kupa grogot és nagyot sóhajtok. Belekortyolok az erős italba aztán miután lesöpröm róla az előző vendég maradék morzsáit Stevenre nézek.*
- A nők.. jól sejtem? * Mérek végig Stevenen, hát mi más miatt lehetne gondban egy olyan férfi mint ő, ha nem a gyengébbik nem miatt. Együtt érzek vele. Talán vagyok olyan jó mentalista, hogy eltaláljam a dolgot. Igyekszem jófejnek lenni, ma jó napom van. Van egy olyan érzésem, hogy Stev jobban ismeri Sophiet mint én. Sokkal... régebbről.. Kérdezgetni akarok róla, tudni akarom, hogy ő és Sophie már... neeem. az nem lehet.*
- Kérdeznék tőled valamit. * Kicsit habozok a kérdéssel, ki tudja nem e borítja rám az asztalt, elvégre lehet, hogy olyan kiszámíthatatlan mint én, de lehet, hogy most egy jobb pillanatában.. egy őszintébb pillanatában kopogtatok nála, úgyhogy tudni akarom, hogy volt e valami köztük.*
- Csak így négyszemközt. Amolyan férfi dolog. * Bár hozzá képest kölyök vagyok, de éppen ezért talán tudna egy két tanácsot adni Sophieval kapcsolatban. Ugyanis komoly távra tervezek. *

*Még mindig össze vagyok törve. 'Lis csakúgy lelépett. Betérek a teaházba és ledobom magam szokásos helyemre, közel az egyik ablakhoz. Nagyot sóhajtok, majd előveszem a zsebemből a levelet, amit írt. Újra átfutom a sorokat és örülök, ha most nem gyűlnek könnyek a szememben. Körbenézve most is vannak egy páran, nem lenne előnyös most sírni kezdeni. Leégetném magam.. Összehajtom és elteszem, majd rákönyöklök az asztalra, kezeimbe hajtom államat.
Elgondolkodom. A házban furcsa fellángolást éreztem Sophie iránt, amit nem tudok mivel magyarázni. Tudom, hogy ott van neki az a Linc fiú, de mégis.. Akárhogy próbálom elfelejteni azt amit érzek iránta, nem megy...*

*Hallgatom amit mond. Olyannyira összetört lelkileg hogy nézni is rossz. Egy pillanatra sem néz a szdmembe.*
-Egy pillanat mindjárt jövök.*mondom hallkan majd egy kicsit eltűnök a pult melletti ajtón. Hamar sikerül elérnem hogy elengedjenek majd a kötényemet ledobva vissza megyek Stevenhez.*
-Gyere haza megyünk.*mondom ahogy a kezem nyújtom felé. Jobb ha most vele maradok mielőtt őrültséget csinál. Annál még az is jobb ha engem kerget az őrületbe. Ha elfogadja a segítségem elindulunk a tengerpart felé ahol a háza van. Már majdnen sikerült nekem is átvinni a cuccaim egy részét de a kolit sem akarom otthagyni. Csend kúszik közénk mert nem tudom mit mondhatnék neki. Ahogy haladunk a szinte teljesen kihalt utszákom és hamar elérünk a tengerpartra. *

*Nem nézek a szemébe, mert nem megy.*
- Kiderült, hogy volt egy babája, de nem szólt nekem róla, mert nem volt benne biztos. Ez egyáltalán nem zavar, de az igen, hogy semmit nem tehettünk érte, az orvosnő meg szemét volt megríkatta szegényt. Folyamatosan nyugtatózniuk kellett *csóválom meg fejem, kezemet pedig tarkómra szorítom.*
- U-ugyan! *felelem nagy nehezen* - Sajnos már megtörtént, nem tudtuk volna megállítani a megállíthatatlant, még akkor sem, ha egy csoda folytán jós lennék! Nekromanta vagyok, valahogy még a halált is sikerül bevonzanom, vagy épp a bajt. Mindegy milyen formában, mindig utolér valahogy, akkor sem volt másképp csak épp mindkettőnknek fájt... Ő azóta is szenved, én meg nem alszom. A tettes sincs még meg, de ha előkerül, vége lesz.

*Beszélgetésünk rólan Rá és párjára terelődik. Nagyon megdöbbenek azon hogy megmérgezték őket de azon még inkább azon hogy a párja elvetélt. *
-Elvetélt... már... már mint gyereket várt és a kicsi meg... meghalt?*hebegek össze-vissza mert tudom mit érezhet most. Nekem is van egy fiam és hiába hogy az a rohadék az apja, akkor is fájt volna ha elvesztem a kicsit.*
-Nagyon sajnálom. *mondom hallkan és megszorítom a kezét. Szóval ezért van úgy összetörve. Még sose láttam ilyennek. Mindíg erősnek mutatja magát de most nagyon rosszpazban van.*

- Áááh, így világos! *bólogatok mosolyogva. Nem tudom merre lakik, de nem fogom kideríteni. Egy ideje nem küldtem embereket utána.
Örülök, hogy majd eljut hozzá az üzenetem. Nem szeretném sokáig rabolni az idejét, csupán a féltékenység témáról lenne szó. Néha még látom a szemében, hogy valami nincs rendben.*
- Köszönöm *mondom halkan, majd lehorgasztom fejem. Az esemény már nem aktuális, viszont a szívemet azóta is kitépve érzem. Nem vagyok egy ideje a régi, pedig igyekszem! Olyan.. nehéz!*
- Megmérgezett minket valaki, a tettes azt hiszem az alkalmazottak között van, amiatt a hülye miatt *szorítom ökölbe kezem* - vesztettük el a babánkat is... Elvetélt a párom *horgasztom le fejem.*

*Leülünk az asztalhoz. Nagyot sóhajtok mert hiába volt veszélyes a munkám azt szoktam meg és ahoz értek. *
-Ő is sokat dolgozík, meg nem az iskolában lakik.* mondom dünnyögve. Egyáltalán nem tetszik hogy azzal a két őrült nőszemélyel lakik együtt. Pláne hogy az egyikükkel már ágyba bújt. Nem akarok féltékenykedni de néha nem tudok nem erre gondolni. *
-Majd megmondom neki. De nem ajánlom hogy megint össze ugorjatok. *mondom ahogy ránézek majd megint az asztalra pillantok.*
-Amúgy veled mi a helyzet? *kérdezem hallkan mert látom rajta hogy nincs valami jól. Mintha nem aludt volna. Nem tudom mi történhetett vele. *
-És ne próbálj hazudni mert látom hogy valami nem stimmel. *mondom ahogy előrébb hajolok és megfogom a kezét. Nem bírok rideg és hűvös lenni ha ennyire elesettnek látom. Még is mi történhetett? Vajon össze veszett a párjával?*

*Kicsit magas is elvörösödöm.*
- Öhm, persze! *bólintok, majd visszaülök az asztalhoz, ő pedig velem szemben. Rákönyökölök és előrehajolok, miközben beszél.*
- Mintha én is hasonlót mondtam volna, csak valaki letojta magasról *mondom eltanakodva, ezután mély, fáradt sóhaj hagyja el a szám* - Na, az jó! Szoktatok még találni? Én mostanában nem látom még csak az iskola környékén sem, pedig biztosra vettem, hogy néha kimozdul. Egyszer szeretnék beszélni vele, ha látod, majd mondd meg neki *felelem komolyan.*

*Meglep mikor fölkel és magához ölel. Halvány pír jelenik meg arcomon ettől de hamar kontrolt szerzek és képes vagyok továbbra is nyugodtan az elhatározásomhoz híven viselkedni.*
-Inkább ülj le mindenki minket néz.* szólok rá ahogy vele szemben én is helyet foglalok. *
-Nem, nem untam meg az auror melót csak... *szakítom meg a mondatot mert nem tudtam mit is mondjak. *- Csak mert Lincel megbeszéltük hogy ott hagyom. Túl veszélyes.*folytatom mondandómat. * -Már Ő is jól van.* válaszolok a kérdésére.*

- Hát.. csakúgy! *állok fel, majd kedvesen magamhoz ölelem.*
- Hogy-hogy pincérnősködsz? Meguntad az auror munkát, vagy a szerelmed keze van a dologban? *kérdezem kíváncsian, barna szemeibe nézve.
Egyébként meg tényleg csinosnak találom. Nagyon fiatal, de ebben a szerelésben még inkább annak látszik, még öt évet simán letagadhatna a korából.*
- Nos és ő hogy van?

*Alig van megállás. Majd mikor csökkent a vendégek száma a pultban fújom ki magam. Majdnem megfejelem a pultot mikor megszólal. *
-Menj beszélj vele.* suttogja kolléga nőm. Nagyot sóhajtok majd oda lépek hozzá.*
-Megkérdezhetem miért égetsz állandó jelleggel? *kérdezem hallkan. Nem igazán élvezem mert alig pár napja vagyok itt. És elég nehéz türtőztetni magam. És Ő nagyon próbára teszi a türelmem.*

*Remélem majd idejön beszélgetni, ha nem lesznek kiszolgálásra váró vendégek. Érdekel, hogy-hogy átállt pincérnőnek a munkából. Találgatni kezdek, sok minden megfordul a fejemben. Megunta? Vagy Lincnek is köze lenne ehhez? Hát persze, a fiú! Már egy ideje nem láttam, azóta sem tudom, rendbe jöttek -e a sérülései. Mintha eltűnt volna, vagy nem tartom eléggé nyitva a szemeimet.*
- Hé pöttöm, ügyesen dolgozol! Ha pontra benne, 10/11-et kapnál! *szólok oda neki.
Tetszik, hogy új helyet talált. Nyugodtabb ez a környezet, kevésbé stresszes és a végén még barátnői is lehetnek.*