Jenilia Teaház és Éjszakai Club (este 10 után és hétközben is)

First topic message reminder :

A nem túl nagy, de mégis figyelemfelkeltő épület a Fogadótól nem messze található, de mégis kellő távolságban, nem messze a központi tértől. Alapítója Jenilia, egy fiatal hölgyemény, mellesleg véla, aki igazából ritkán tartózkodik itt, többnyire a beosztottak végzik a munkát. De időnként benéz, hogyan mennek a dolgok erre felé, és szépségével, rátermettségével mindenkit lenyűgöz.
A bejárat a főutcáról nyílik. Ide egész nap bárki betérhet egy kellemes teára, viszont van egy különleges közlekedési mód is. A bejárati ajtó mellett van egy kisebb függönnyel elkerített fakk, ahol csupán egy méretes tükör van. Nos ez a tükör egy átjáró, melynek a másik fele a Nezabar Társalgójának Központi termébe nyílik, ahol szintén van egy ilyen tükör. Ezt csak az iskolai diákjai és tanárai használhatják, tehát mágia által védve van mindenki más számára, sima nellondiaknak nem nyílik meg az átjáró. A többieknek olyan, mintha folyékonnyá válna az üveg, belépve a túloldalon a társalgóban kötnek ki, és fordítva.

Az épület alapvetően két részből áll, felül egy kellemes hangulatú teaház található, kis asztalokkal, kényelmes puffokkal, nagy választékkal. Ízletes teák, kávék, cappuchinok, jegeskávék, mindenféle megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere, és ami általában egy teaházban fellelhető. Kellemes, lágy zene szól, és szórakoztatja a betérőket, akár számot is lehet kérni a pultos lánytól. A falak többségében színesek, a dekráció Nellond nevezetességeiből áll, vannak itt régi híres polgárok képei, de vannak képek is a város régebbi időszakaiból, sőt még néhány fotó a kúriáról is fellelhető, de azért hangulatos keleties minták és szőnyegek is akadnak. Szerelmes pároknak, de akár baráti társaságoknak is kiváló hely ez.
Éjszaka viszont odalent is beindul az élet. A pince, azaz alagsor hangszigetelő bűbájjal van védve, tehát nem zavarja az esti teázókat sem az itteni zaj, és ütemes zene. A terem nagy, van egy bár is, ahol italokat szolgálnak fel, meg egy asztalos rész, ahol azért le is lehet ülni, no meg a táncparkett. Természetesen disco gömb is cikázik esténként. A zene hangos, de azért nem az a vészesen fülsértő fajta, lehet közben beszélgetni is, bár egy fokkal hangosabban, mint teljes csendben. Kb. havonta van itt egy-egy nagyobb koncert is híresebb, vagy kevésbé híres bandákkal, akik jó szórakozást nyújtanak. A disco általában este 8-kor nyit, előtte még csak a bár üzemel, zene nem nagyon van.
Egyébként a teaház és a club is hajnalig nyitva tart, amíg vannak vendégek.

írta Cirelin de Sovalon

*Csak töpreng, magába roskadva, eléggé feljönnek az álmok, meg ez a gond, hogy akkor msot kell-e neki lakás, kell-e ház, és eléggé magába mélyed, amikor hallja, hogy valaki odaröppen hozzá. Pontosabban, nem is hallja, csak a hangot. Aztán azt is, ahogy puffan a sporttáska. Összerezzen, majd felpislog a lányra, aki ot lebeg előtte. Lebeg.. repül.. szárnyakkal.. Furcsán villannak a szemei, mire felfogja, miért is jött oda.* -Hmm? Ja, ez. Bocs. Amikor odanéztem, még nem voltál ott. *persze, nem is nézett oda.* -Ha szeretnéd, meghívlak valamire, kárpótlásuk. Ahogy elnézem, úgyis nagy útban vagy. *pillant le a táskára, majd vissza a leányzóra, kissé féloldalasan, mert ha jól saccolja, vele lehet egyidős.* -Csak nem a tükör fele készülődtél? *bök a tükör felé, ami az átjáró az iskolába. Csak érdeklődik, ha már ilyen sikeresen belebotlott a számára egy cseppet furcsa lányba.*

*Gyorsan repül az idő, ha van miről beszélni. Márpedig, ha nem is éppen világmegváltó terveinket egyeztetjük én, Tori Swallow az örök magányos épp egy szobatársammal beszélgetek. Halleluja, vagy mi.*
- Tutinak azért nem neveznék egy olyan szigetet, ahol minden egyes emberre száz birka jut, de az időjárás az kellemes. *nevetem el magam végre én is.*
- Még nem voltam Spanyolországban. Igazság szerint sehol Európában, csak itt. *vallom be. Mondjuk ennek ellenére tisztában vagyok az Európa földrajzával. De lehet, csak azért mert túl sok időt töltöttem magányos magolással... Nem, azt hiszem ez is kizárt.*
- A hó hideg. Ez örök tanulság. *nevetek Kath-tel. Másfele terelődik a téma, és Katherine felveti, hogy menjünk együtt fagyizni. Látványosan elgondolkodok, de mivel nem nagyon tudok ellenérvet felhozni egy széles mosoly kíséretében rábólintok a dologra.*
- Jó lenne. *teszem még hozzá. A teám már rég elfogyott, de a bögrék még melegek. Kezembe veszek egyet és tovább szagolgatom, hiszen a zamatos tea illata sokáig megmarad. Valószínűleg teljesen bolondnak tűnhetek, de ez most nem aggaszt.*

*Igazán kellemesre fordult a délutánom, hiszen szerencsére nem egyedül kell itt ücsörögnöm a Jeniliába idegen emberek (?) között, hanem egy ismerőssel hozott össze a sors, Torival. Egy időben lakunk a várószobába ezért már ismerjük egymást. Persze azért még annyira nem sokat beszélgettünk, és a lány amúgy is elég hallgatag leányzó. Minden esetre elgondolkoztam a dolgon, hogy mi lenne, hogyha egy szobát kérnénk és véglegesen is szobatársak lennénk. Persze ezzel még nem akarom letámadni a lányt, hiszen ki tudja, hogy mennyire kedvelt meg - már ha ennyi idő alatt meg lehet kedvelni valakit. Az időjárásról beszélgetünk, valamint arról, hogy ki honnan érkezett. Tori elárulja, hogy náluk a tél is elég enyhe és hogy Új-Zélandról érkezett.*
- Hű! Az biztos nagyon tuti hely lehet. Ott még nem jártam, de lehet, hogy egyszer el fogok oda utazni nyaralni. *mosolyodom el lelkesen.*
- Én Spanyolországból jöttem. Nálunk soha nincsen hó. Persze már láttam havat, egyszer elmentünk anyámmal síelni. De nekem az túúúl hideg volt. *csóválom meg a fejemet nevetve.*
- Amúgy állítólag jövő héten már nagyon jó idő lesz. Elmehetnénk együtt fagyizni, ha van kedved. *mosolyodom el kellemesen és kérdőn nézek a lányra, hogy vajon mit gondol az invitálásomról.*

//Olvadunk//

*Egy barátságos teaházban üldögélek egy barátságos iskolatársammal és barátian elcsevegünk. Idilli kép. Bárcsak a levendulás teám íze is olyan jó lenne, mint az illata. Nem bírom megállni és kiigazítom Kath-et, mert észrevehetően el van tévedve. Már miért lenne hideg a Fekete-tenger partjánál...? Nem akadok fenn nagyon. példának felhozom drága szülőföldemet, mire rögtön kérdést kapok az arcomba. Nem igazán szeretem, ha kérdezősködnek rólam, általában ideges és zavart leszek tőle, de most belemegyek az ismerkedős játékba.*
- Hűvös van, de csak nagyon ritkán esik hó. Annyira azért nincs hideg ilyenkor sem. Egy vastagabb pulcsiban el lehet rohangálni még szeptemberben is. *zárom le mondandómat egy apró, kissé erőszakos mosollyal, majd válaszolok következő kérdésére is.* - Új-Zélandról. Wellingtonból. Te honnan jöttél? *Kérdezek vissza, és titkon büszke vagyok magamra, amiért kivételesen nem feledkeztem meg erről az udvariassági formuláról.*
- Amint kisüt a nap fagyit fogok enni. Eperfagyit. *álmodozom hangosan, sötétkék szemeim csillogtatva.*

//Olvadunk//
-Haku!*Kiált utánna és azonnal a nyomukba ered.*~Nem lőhetek, mert véletlenül Hakut találom el. De miért Haku? Talán az egyik ellenségem?~*gondolkodik ahogy üldözi őket. A vidámparkba rohantak be, ezért utánuk ment. Rengetegen voltak bent ezért nem találta őket sehol. *~Hol lehetnek? Nem értem, ha az ellenségem miért Hakut rabolta el? Nem értem. Mi a fene folyik itt?~*ketyeg az agya és folyton azt nézi mikor pillantja meg Hakut. Egy pillanatra meglátta, a lányt, maga után vonszoló férfit. A férfi már nem viseli a kabátot így láthatóvá vált a hátán lévő arany tigrist.*~Nem lehet egy néma harcos?! Ha nem sietek Hakunak vége.~*rohan utánnuk, hogy megnentse társát.*

*Amikor már kint állnak a teaház előtt, megköszöni hogy helyette fizetett, aztán rákérdezne hogy miért beszél a menekülésről, de hamar leesik neki. Biztosan ő is kiszúrhatta már a férfit, aki minden volt, csak nem barátságos. Mélyen a lelkében úgy érezte, mintha a pasi végig csak őket, vagy magát a japán lányt figyelné, árgós szemekkel, mintha csak kémkedne. Ebben nem volt biztos, de gyanúsnak találta. Miért pont őt szúrta volna ki a pasi? És ki ő? Hosszasan gondolkodik, közben látja Sophiet indulni. Amikor utána menne, két kéz nyúlik ki észrevétlenül. Elragadja őt és befogja a száját. A lány ijedten próbálja felmérni helyzetét, mert momentán semmire nem tud rájönni. Azt érzi, hogy valaki határozott, kemény mozdulatokkal emeli fel, miközben egyik kezét továbbra is a száján tartja, aztán elkezd vele futni, iszonyat nagy léptekkel, körülbelül egy bikáéra emlékezteti most őt.*
//Éééés Fagy!//

*Sophie a mesélés közben bele akar kortyolni teájába, de az nem sikerül neki. Mivel a csésze kiürül.*-Hupsz, ez kifogyott. Észre se vettem.*mondja vigyorogva és a tarkóját vakarja.*- Jobb ha indulunk mert nagyon későre jár. És ne feledd, holnap az-az ma edzés.*mondja ahogy felkel és kifizeti mindkét teát mielőtt, Haku megtehetné. Nyugodtan lépnek ki a hűvös éjszakai levegőre és indulnak vissza a Nezába. Alig tesznek meg néhány métert mikor megérzi hogy követik őket.*~ Ugyan az a fazon. Vajon mit akar? Mindegy, ha arra kerül a sor megküzdök vele, de akkor az egyikünk ott, marad. És az nem én leszek.*gondolja és jobb kezét a kabátjába csúsztatja, és megmarkolja a hónajtáskában elhelyezett, Browningot. Megnyugtatja a hideg fém érintése. Valóságosnak, érzi nem úgy mint néhány dolgot eddigi életében.* -Haku készülj a menekülésre ha szólok.*mondja és lélekben felkészül a támadásra.*

*Vidáman hallgatja a legendát, nagyon tetszik neki. Mindig örül, ha Sophie mesél egy kicsit. Előtte nem volt nyílt egyikőjük sem, de most már egy gond nélkül ülnek le csevegni és ez nagy teljesítmény, még Haku részéről is. Általában nem bízik meg senkiben olyan könnyen, zárkózottabb és csendesebben minden idegennel szemben. A jelleme volt az, ami rögtön kihatott a lányra, ezért tudnak olyan gondtalanul elleni egymással. Önfeledten, elmerülve szól hozzá a legendához hogy neki mennyire bejön és hogy mesélhetne még néhány legendát Sophie, ami épp eszébe jut, mert őszintén felkeltette megint ezt az érdeklődést és ezáltal még több dolgot tanulhatna is. Közben teljesen kiürül a kis csésze. Valaki kiitta teljesen az italát, miközben egy másik egy legendáról magyaráz. Vajon ki tehette?*

*Mikor a hosszúkabátos férfi elmegy melletük, látta hogy végigméri Hakut. Mikor a férfivel egy pillanatra találkozik a tekintette, Sophie szemei szikrákat szór. Hamar megnyugszik és egy mosollyal nyugtatja a lányt.*- A kínaiak szerte a világon büszkélkedve említik a
"Lung Tik Chuan Ren"-t, vagyis a Sárkányt. A
kínai sárkányok (Lung) mitikus, szerencsét,
gazdagságot és bőséget hozó lények.
Évszázadokkal ezelőtt úgy hitték, hogy a sárkány
amulett megvéd a gonosz szellemektől, hisz a
sárkány egyik tulajdonsága, hogy képes
megvédeni önmagát és könnyen alkalmazkodik a
változásokhoz, ugyanakkor szerencsét hoz az
üzleti-, boldogságot a magánéletben.*meséli és próbálja elfelejteni a férfi pillantását.*~ A tekintette olyan volt mint az éhes ragadozóé, mikor ráakadt a prédára. Jobb ha vigyázunk.~*gondolkodik de a mosolya mögé relyti gondolatait.*

-Sajnos nem hallottam róla, de szívesen meghallgatnám. *dől előre székében, az asztalra könyökölve. Érdeklődve figyeli a mesélő lányt, közben érzi, hogy a hátán végigfut a hideg, nem tudja, miért. Elmegy mellette egy magas, hosszú kabátba öltözött idegen, aki mintha csak őt nézné, legalább is Haku így érzi. Ettől akaratlanul is megborzong, és még libabőrös is tőle. Nem tudja miért rázza ez a rossz érzés, de az agyában is mocorog valami. Egy rossz előérzet. Rossz előérzete van, de nem érti, miért. Hisz nincs semmi, itt ül Sophieval és még néhány emberrel Nellond egyik legjobb helyén, ahol remekül elvannak jelenleg. Sokat beszélgetnek, fel-felnevetnek néha, mindkettejük hangulata remek. De akkor mégis... Mi lehet a baj?*

*Jókat nevetgélnek beszélgetés közben. Jól érzi magát és most még az emlékei sem tudják érdekelni.*- Ismered a sárkányok legendáját?* dob fel egy témát. Kíváncsi hogy mennyit tud a lány a keleti kultúráról.*- A sárkány legendája az egész ősi kínai civilizációt
átszövi, sőt, hatása még a mai kultúrában is igen
erőteljesen érezhető. *kezd bele a mesébe közben megint érzi a gerincén végig cikázó jeges érzést.*

-Az nagyon jó és hasznos. Régen én is hasonlóképp cselekedtem, de én túl hamar kifáradtam, ezért hamar abbahagytam. Volt hogy utána sokáig csak aludtam, ha meg felkeltem, olyan voltam mint egy zombie. * nevet fel jókedvűen. Csak ugyan jól el van vele és úgy érzi, Sophie remek barátnő. Nagyon sokat tud, ügyesen cselekszik és igazán éber. Tovább kortyolgatja teáját, ezzel lassan kiürítve a kis fehér porcelán csészét, amit épp a kezében tart. * -Nekem is, de jó mulatság. Ez non-stop van nyitva, ráadásul közel az iskolához így nem is büntetnek érte, akárcsak azért sem, amiért a mezőn voltunk. Pedig elárulom az is picivel odébb van, legalább is a kastélytól biztosan. *csevegő hangon beszél tovább, miközben észre sem veszi az egyik személyt, aki feláll, mint egy távozni készülő vendég.*

-Én meg túlzottan hozzásznktam az éjszakai életmódhoz. Általában ilyenkor az otthoi könyvtárat bújtam, és a régi legendákról olvastam.*meséli mosolyogva. Haku jelenlétében jól fel tud oldódni, és képes mesélmi magáról.*-Most először van hogy éjjel elhagytam a sulit, és lejöttem ide. Nem is rossz ez a hely ilyenkor.*mondja ahogy kibámul az ablakon.*

*Mosolyogva biccent a lánynak amint észreveszi, majd belekortyol a teájába. Még meleg, de már nem égetően, így egy gond nélkül tud inni belőle.*
-Nem, nem tudok. Nem tudom mi van velem, de mostanság nem jön álom a szememre. * sóhajt fel keserűen. * -Jól vagyok, köszönöm. Igazán jó volt az edzés, nagyon élveztem, bár picit kifáradtam miatta, de közel sem annyira hogy aludnom is keljen. *meséli, miközben körbenéz. Gyanús pillantásokat érez magán, de egyelőre nem akar semmit sem elkiabálni. Mi van, ha csak ő a paranoiás? Lehet rá kéne arra szoknia hogy járkálás helyett megpróbálkozik az alvással, bár már előtte is ez volt, mégsem sikerült.*

*A mai nap után úgy dönt tesz egy kiruccanást a teaházba. Lazán begombolt kabátja zsebébe sülyesztett kezekkel halad majd belép a teázóba. Ahogy belép azonnal megpillantja Hakut. Mosolyogva intneki majd rendel egy teát, és le ül vele szemben.*-Szia. Te se tudsz aludni?*kérdezi mosolyogva. Kabátját kigombolja hogy kényelmesen üljön. Kicsit végig futott gerincén a jeges félelem. Körbe pillant, de nem talál semmi gyanúsat. Megvonja a vállát, majd Hakura irányul a tekintete.*-Hogy vagy a mai edzés után?*kérdezi majd bele kortyol a teába.*

*A mai nap pörgős eseményei után muszáj lazítania egy kicsit. Muszáj, hogy kipihenje a mai edzés után magát, hogy erőt gyűjtsön másnapra, és újult erővel vágjon bele egy újabb edzésbe, ami biztosan keményebb lesz a mainál, jóval keményebb. Belép a teaházba és udvariasan köszön. A pultnál állva kér egy zöld teát, és amikor megkapja a még forrón gőzölgő italt, leül egy szabad asztalhoz, ahol két hely is van. Az egyiket rögtön ő foglalja el, míg a másik üresen áll előtte. Érdeklődve néz körbe, úgy látszik a teaházban vannak egy páran. Ma is nyüzsög az élet, ebből is látszik hogy a Nezabarban van élet, ahogy Nellond ezen részén is, ezen a csodás éjjelen.*

*Valóban próbálkozom elfogadni ezt a dolgot, de igazából az életem során valahogy soha nem kerültem kapcsolatba vámpírokkal. Persze, tanult ember lévén tudok róluk egyet s mást, de valahogy soha nem foglalkoztam velük behatóan. És most itt ez a gyönyörű nő, aki velem tölti az estéjét és kiderül róla, hogy vámpír. Hát uramisten!*
- Hát igen... Fogjuk rá. * vigyorodom el arra,hogy érdeklődöm. Azért annyira nem, egyszerűen csak eszembe jutnak dolgok, amiken ezidáig még nem gondolkoztam el. A családjára terelődik a szó, majd az apró célzásnál látom, hogy egy lehelletnyit elpirul. Nocsak, ez jó jel! Elvigyorodom, és tovább hallgatom a történetét, habár egy kicsit kellemetlenebb, szomorkásabb vizekre evezünk. Megtudom, hogy az apja kitagadta, így hát el kellett jönnie otthonról.*
- Oh. Hát ez sajnálom. *motyogom és lágyan megszorítom a nő kezét az asztalon. (már ha ott van...)*
- Ez mindenkit érdekel szerintem. Én ezért lettem kutató! *nevetek fel vidáman, habár az utolsó mondat elgondolkodtat. Talán az egyik bevetésén lett vámpír? Talán ezért hagyta abba az aurorságot? A gondolataimból a konkrét kérdése ébreszt fel. Hogy mi? Ez van a tekintetemben, majd lassan elmosolyodom. Megmarkolom az üveg nyakát, és határozottan állok fel.-
- Hát persze, hogyne! *csillan fel a szemem és érzem, hogy azért kicsit már becsiccsentettem, attól a két-három pohár bortól. Ajajj... Az üvegben is talán fél-fél pohár bor maradt, de ez cseppet sem jelent gondot. Határozottan húzom magamhoz a nőt, szorosan tartva magam mellett.*
- Ezt azért még megisszuk, ugye? *súgom a fülébe játékosan, majd a teleport felé indulok és eltűnve hamarosan a nő szobájánál kötünk ki.*

*Hát igen, mielőtt az lettem ami, még nekem is furcsák lettek volna ezek a dolgok, de azért amennyire tudom igyekszem neki elmagyarázni. Legalább érdeklődik, ha le is döbben időnként és határozottan meglepődik, én annak nagyon örülök, hogy próbálkozik.*
-Semmi gond, tényleg, én annak is örülök, hogy érdekel. *Mosolyodom el finoman. Amikor az otthonom kerül szóba egy kicsit el is szállok gondolatban oda, ahol születtem, de éppen csak néhány pillanatot engedek magamnak, hiszen nem csak pozitív emlékek fűznek oda, sajnos. Amikor azt mondja, hogy nem is szeretné, ha az anyja lennék rajtam a sor, hogy kissé elpiruljak. Vámpírként is lehetséges ez valamelyest, hiszen vérkeringésünk azért akad, tehát bár nem ugyanolyanok a reakcióink, mint emberként, de van, ami egy kicsit még hajaz is.*
-Tudja persze, csak az apám... *Sóhajtok egyet. Egyszer úgyis mesélni fogok neki a múltamról igaz, akkor is, ha fájó és nehéz, főleg ha valami komolyabb is kialakul közöttünk.* ...amikor ez történt akkor kitagadott. A nővérem pedig nem akart kiesni a kegyeiből, úgyhogy... Régen volt. *Amikor bort kínál a kellemetlen téma helyett, újra elmosolyodom és kortyolok egyet a sajátomból.*
-Nem mindig jó az, ha érdekes... Fiatal voltam. Mindig is érdekelt a nyomozás, a rejtélyek, már kislányként is, azért lettem auror. Bár végül nem lett jó választás, hiszen azért lettem az, ami... De ez szomorú téma, és most egy kicsit jobb lenne valami mással foglalkozni. *Felhörpintem az utolsó korty bort is a poharamból, megvárom, amíg ő is így tesz, majd az üvegért nyúlok.*
-Esetleg, ha van kedved nálam folytatni a beszélgetést... *Jó ég, ezt tényleg én mondtam ki? Felállok az asztaltól, automatikusan igazítom meg a szoknyámat, hiszen nem túl hosszú darab. Kellemetlen témák merültek fel, és szeretném róluk elterelni a gondolataimat, ez a fickó pedig... határozottan úgy érzem, hogy érdekeljük egymást. A maga módján egyelőre, de elfogadta, hogy mi vagyok, érdeklődik is felőlem, felnőtt emberek vagyunk, nem sietünk el semmit igaz?*

*A vér említésére valóban ledöbbenek, hiszen azt hittem, hogy kicsit durvábban megrázza Celine-t ez az éhség, vagy ilyesmi. De ezek szerint hogyha csak beszélnek a vérről, az őt abszolút nem zavarja. persze észreveszi a lefagyásomat, majd meg is magyarázza a dolgot.*
- Áh.. Értem. Elnézést, csak még nem volt dolgom - ilyen közelről - vámpírral. *jelentem ki, majd az utolsó szót csak artikulálva ejtem ki, nem mondom ki hangosan. Végül a nő kezd el magáról mesélni néhány mondatot, én pedig megjegyzem, hogy habár jártam már Spanyolországban, nem igazán nyerte el a tetszésemet a nagy meleg. Persze maga az ország csodálatos és különleges volt.*
- Hát, nálunk négy évszak van, úgyhogy én hozzá vagyok szokva. *mosolyodom el és egy kicsit nézem a nő arcát, majd a családjáról kérdezősködök.*
- Nem, nem is hagynám és nem is szeretném, hogy az anyám legyél. *jelentem ki sejtelmesen mosolyogva és valami furcsa fény csillan meg a szememben. Na igen, az ember nem fantáziál az anyjáról... Celine elmeséli, hogy él még a nővére, ami azért elég durva lehet.*
- És ő tudja, hogy Te életben vagy? De mondjuk igen, elég érdekes lehet látni, ahogy a rokonaid megöregszenek melletted... *húzom el a számat. Nem valami kellemes a téma, így igyekszem is kicsit terelni.*
- Még egy kis bort? *mosolyodom el és hogyha engedi, akkor tele töltöm ismét a poharát, majd az enyémet is.*
-Nagyon érdekes a történeted, Celine. *mosolyodom el, és ismét belekortyolok a boromba.*
- Sok mindent megélhettél. Miért döntöttél úgy, hogy Auror leszel?

*Értem a helyzetet, egyáltalán nem fog zavarni, ha nem iszik tovább, legalább tudom, hogy ismeri a határait és képes arra, hogy megálljt parancsoljon magának. Ez azért határozottan pozitív tulajdonság, hiszen sokan vannak, akik egyáltalán nem tudják, mi az a mérték tartás. A történetei pedig igen azt hiszem épp azért tetszenek, mert érdekesek, izgalmasak, és mert ő is élvezettel mesél róluk, így nekem is olyan, mintha csak átélném őket. Aztán kicsit lefagy, amire csak elmosolyodom. Sejtem, hogy mi lehet az oka a reakciójának, így nem tudom megállni, hogy ne mondjak erről valamit, bár kicsit lehalkítom a hangom, hiszen nem szándékozom szétkürtölni azt, hogy mi is vagyok.*
-Tudod Kysaakii igazat mondott, sosem lakom jól, de beszélni róla nem ugyanaz, mint látni. Ha megemlítesz mondjuk egy borjúsültet, az más, mintha éreznéd az illatát. Utóbbi sokkal hatásosabb. *Magyarázom neki kicsit a dolgot. Nem fogok azért nekiesni valakinek, mert megemlítik a vért, akkor sem, ha megvágja magát, annyi akaraterőm van, hogy elmeneküljek magam elől. Annyi már nem lenne, ha valaki direkt a szám elé tartaná a megvágott kezét, de szerencsére ilyesmit nem szokott senki sem művelni.*
-Én szeretem, azt hiszem ez attól is függ, ki mit szokott meg. Itt kicsit zavaró is lenne ez a gyakori hideg. *Ha érezném még annyira a hőmérséklet változásokat. Szerencse, hogy a nap melegét tudom még élvezni, rémes lenne, ha erre nem lenne lehetőségem. A korom hallatán persze ledöbben, és amikor azt említi, hogy az anyja lehetnék, azért picit elhúzom a szám, aztán gyorsan váltok mosolyra. Akárhogy is... nem akarom, hogy az anyjával vegyen egy kalap alá.*
-Végülis valami olyasmi, de azért nem szándékozom az anyád szerepét átvenni. *Harapom be egy pillanatra az alsó ajkam, és gyorsan inkább a teámat veszem magamhoz, hogy nagyot kortyoljak belőle. A felém tolt manduláért nyúlok egy bólintással, pár szemet veszek is belőle, egy kis idő nyerés.*
-Volt igen, egy nővérem, még él, de nagyon régen nem beszéltünk egymással, azt hiszem egy nyolcvan évet megélt nőnek nem lehet jó látni a húgát még mindig fiatalnak... No meg az én családomban ez az egész nem volt túlságosan elfogadott, így aztán csak inkább vigyázok rá, a gyerekeire, a háttérből. *Halkan sóhajtok egyet. Élénken él még bennem ötven év távlatából is az emlék, ahogy az apám kidobott, ahogy azt mondta, hogy meghaltam számára... szörnyű volt!*

*Nem akarok berúgni és kész. Azt hiszem ezt el is döntöm magamban és ha esetleg Celine kinevet, mert nem iszom már többet, az sem fog érdekelni. Csak neki lesz jobb, hogyha nem rúgok be és tud még velem mit kezdeni... Kinyitom a bort, megkóstoljuk, majd mesélni kezdek róla egy kicsit. Látom, hogy a nő lelkesen hallgat és el sem tudom képzelni, hogy mitől tudok olyan jókat mesélni. Talán mert én is lelkes vagyok és valahogy mindig minden annyira érdekesnek tűnik a számomra. Vagy ha nem, akkor is megtalálom azt, hogy mitől érdekes. Egész jó kis taktika, így soha nem unatkozom. A véres megjegyzésre egy kicsit az arcomra fagy a vigyor és döbbenten meredek a nőre, majd köhécselni kezdek, remélve, hogy ezzel kicsit elterelem a figyelmet.*
- Aha, tényleg frappáns csel volt... *nyögöm ki a szavakat még mindig elképedve. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lazán tud a vérről beszélgetni, hiszen múltkor azt mondta, hogy soha nem lakik jól és talán most is éhes. Kiráz a hideg a gondolatra, habár hallottam mára pletykákat, hogy egy orgazmussal ér fel a dolog, de én jobb szeretem a természetes élvezetet. Mikor befejezem a sztorit, arra kérem a nőt, hogy meséljen magáról és ezt meg is teszi.*
- Jártam már Spanyolországban. Bár nekem kicsit meleg volt... *teszem hozzá vigyorogva, majd intek, hogy folytassa. *
- 37? *döbbenek meg, majd elmosolyodom.*
- Akkor a nagyanyám nem lehetnél, de az anyám simán. * vigyorodom el szélesen és ismét belekortyolok a boromba.*
- Ki fognak hűlni a teák. *biccentek a bögrék felé, majd bele is kóstolok és a mandulát kezdem el ropogtatni.*
- Kérsz? *tolom a nő elé pofátlanul vigyorogva a mandulaszemeket.*
- És van testvéred? Illetve... *harapom el a mondatot és kicsit zavartan nevetgélek.*
- Gondolom már nincs élő, közvetlen rokonod, ugye?

*Azért azt én is remélem, hogy nem üti ki magát teljesen, nem igazán szeretném végignézni, ahogy kidobja a taccsot, vagy részegen dülöngél, majd mondjuk többet iszom mint ő, hiszen igazából nekem egyáltalán nem árt. De talán legalább ő egy kicsit oldottabb lesz tőle. Valahogy van egy olyan sejtésem, hogy most a megrendelt teáink egyszerűen ki fognak hűlni és meg sem fogjuk kóstolni őket. Persze, hogy látom a pirulását, ami határozottan tetszik. Azért csak számít, hogy a női báj hatással van egy pasira, azt hiszem egyértelmű, hogy bejövünk egymásnak, csak valahogy mégis úgy teszünk, mintha ez nem lenne teljesen nyilvánvaló.*
-De biztosan többet tudsz róla, mint én. *Mosolyodom el és lelkesen hallgatom a kis sztorit, mert akármennyire is nem ért hozzá, nekem már maga az a tény is nagyon tetszik, ahogyan mesélni tud a dolgokról.*
-Ez jó csel, biztosan megijedtek, ha azt hitték vért isznak a védők. *Nevetem el magam, ahogy magam elé képzelem a kis történetet és kortyolok a boromból. Nem, semmi köze a vérhez, kellemesen testes, és ez így is jó. Aztán felőlem érdeklődik, tény, hogy eddig igazából nem nagyon tud rólam semmit, hiszen amíg nem mondtam meg mi vagyok, nem említhettem azt sem, hogy mikor születtem és hogy az egyetlen testvéremnek is már lassan az unokái is házasság közelébe jutnak.*
-Egy spanyol kisvárosban születtem, bár apám ír. *Igen, innen a vörös haj és a világos bőr, nem vagyok egy spanyol kreol leányzó, az előtt sem voltam, hogy vámpír lettem.* -Az igaz, hogy aurorként dolgoztam, bár ez egy elég kellemetlen história, nem tudom, hogy jó-e most ezzel rontani az este kellemes hangulatát. *Aztán nyíltan rákérdez a koromra, amire elmosolyodom egy kicsit talán sejtelmesen. Hát igen, ez egy vámpír esetén azért lényeges kérdés, hiába nézek ki kb. 25-nek, nem annyi vagyok.*
-Tudod, hogy nem illik egy nő koráról faggatózni igaz? *Nevetem el magam, de aztán mégis csak hozzáteszem az évszámot. Kíváncsi vagyok mennyire döbben le.* -1937-ben...

*Az biztos, hogy mivel minőségi borról van szó, hiszen nem potom pénzért vettem ezt az üveget, tuti, hogy meg fog ártani, hogyha csak kettecskén nyakaljuk be az egész üveggel. Nem akarom berúgni, akkor elég elviselhetetlen vagyok, bár hál'isten utoljára nagyon csúnyán valamikor tini koromban rúgtam be. Az pedig már elég régen volt, általában mindig tudom, hogy hol a határ ahhoz, hogy csak jó kedvem legyen és ne rúgjak be, majd hányjam össze a... Na mindegy.*
- Oké, elfogadom a segítséget. Bár nagyon remélem, hogy azért nem lesz rá szükség. *mosolyodom el és határozottan bólintok, hogy tényleg nem szeretném, hogyha a nőnek kellene hazatámogatnia. Az apró megjegyzésre és a szempilla rebetetésre bizony kiszárad a szám és hevesen dobogni kezd a szívem. El is pirulok halványan, bár remélem, hogy a gyér fényben ez nem látszik... Annyira.*
~Már hogyne látszódna, egy vámpírral ülsz egy asztalnál!~*üvölti a fejemben egy hang és elgondolkozom, hogy mennyire meg is feledkeztem erről az "apró" tényről. A megjegyzésre csak halkan hümmögök és vigyorogva felvonom az egyik szemöldökömet, majd ismét a borba kortyolok. Mikor arra kér, hogy meséljek, elnevetem magam.*
- Hát, annyira nem vagyok nagy szakértő... De az biztos, hogy isteni finom és elég nagy híre van. Hungaricumnak számít Magyarországon. Az egri környéken termelik, onnan a neve, habár bikák ott nincsenek. *vigyorodom el.*
- Valami olyasmi a története, hogy amikor a törökök megtámadtak miket, akkor a várvédők vörös bort ittak, a törökök pedig azt hitték, hogy vért. Vagy valami ilyesmi... *magyarázok még és vonom meg a vállamat.*
- Igazából ez egy kevert bor, de hogy pontosan miből keverik, azt sajnos nem tudom.De tény, hogy tényleg kellemesen finom és fűszeres. *mosolygok és ismét belekortyolok a borba, majd lerakom.*
- Most mesélj te valamit magadról. Honnan származol? És... *itt pajkosan elmosolyodom, kicsit közelebb hajolok a nőhöz, majd suttogva folytatom:*
- És mikor születtél? *kacsintok rá, majd ismét visszadőlök a székre.*

*Azért az tényleg vicces, hogy folyamatosan mindenféle erőteljes gondolatok motoszkálnak mindkettőnk fejében, amiket rendre hessegetünk el. Tényleg úgy viselkedünk, mint két tini, akik nem tudják még, hogy mit kezdjenek a másikkal, pedig kétlem, hogy a fickónak ne lett volna még kapcsolata, amiből tapasztalatot szerzett volna. És hát nekem is akadt, majd biztosan idővel oldódunk egy kicsit jobban. Nem lep meg, hogy az én teámat is megkóstolná, főleg hogy már másodszor invitálom a szobámba, és azt hiszem már első alkalommal sem borultam volna ki, ha végül nem csak egyszerűen... teázunk. A kisfiús jókedve határozottan tetszik, aranyos talán ezzel még csábosabb a férfi. Aztán előkerül a bor, amivel viccelek kicsit, afféle apró célzásként. Néha pedig nem lenne rossz, ha hatna még rám az alkohol, egy kicsit oldani tudja a feszültséget, könnyebbé teszi a dolgokat, amire már nincs lehetőségem, hiszen gyorsan regenerálódik a szervezetem, így egyáltalán nem tudok berúgni.*
-Akkor ebben megegyeztünk, majd én viszem haza. *Nevetek fel kicsit, bár igazság szerint sokkal jobban örülnék ha ő vinne haza engem... Zavartan mosollyá enyhül a nevetésem, mert egy kicsit megint elkalandozom. Aztán pillanatok múlva már érkezik is a pohár, ami a borhoz kell.*
-Úgy látom tényleg azt szeretnéd, hogy valaki hazavigyen valakit... *Könyökölök fel az asztalra egy mosollyal, néhány nagyobb szempilla rebegtetést is bevetek és azt hiszem az a mázlim, hogy nincs túl nagy dekoltázsom, mert most elég erőteljes belátást biztosítanék, de úgy gondoltam, hogy bőven elég most a rövid szoknya, ennyire nem akartam túlzásba esni. Felveszem a saját poharamat, megszagolom, majd meg is kóstolom, egy pillanatra lehunyva a szemem.*
-Hm... tényleg nagyon ízletes! De aztán csak óvatosan, ha jól sejtem rád azért hatni fog. *Akaratlanul is a még leheletnyit bortól csillogó ajkaira siklik a tekintetem, majd végül gyorsan elszakítom és a borosüveget húzom közelebb magamhoz.* -Mesélj róla, mi a története? *Szeretem, ahogy mesél.*

*Leülünk egy kisebb boxban, majd elhelyezkedve megjegyzem a bánatomat, miszerint elég furcsa, hogy mi most itt mulatunk - vagy legalábbis jól érezzük magunkat - miközben egy órája még temetésen voltunk.*
- Igen, ebben lehet, hogy igaza van... *helyeslek elgondolkodva arra, hogy így könnyebb tovább lépni rajta. Furcsa gondolat jut eszembe, miszerint hogyha a nővel szomorkodhatnék a szobámba, az egész kellemes lenne. Gyorsan kitessékelem az erotikus töltetű gondolatokat a fejemből és csak meredek magam elé, majd egy csábos mosolyt varázsolok magamra. Rendelünk, és én gonoszságból mandula teát rendelek, csak hogy ugrassam a nőt.*
- Mindenképpen megkóstolnám az Önét is! *nézek mélyen a nő szemébe, majd lassan egy vigyor kúszik az arcomra, és lazán hátradőlök. Lelkesen mesélek a plüssállatról is, ami tényleg állati nagy örömöt okozott a kis skacnak, és én is egész jól elszórakoztam vele az úton. Mindig mondták, hogy egy nagyra nőtt gyerek vagyok. Ja, lehet. Kicsit zavarban vagyok ugyan, de mégis előveszem a bort, amit hoztam a nőnek. Én imádom, biztos vagyok benne, hogy neki is ízleni fog. A megjegyzésére felvonom a szemöldökömet, először nem is értem, hogy mire is gondol a nő, majd leesik.*
- Ó! *nevetem el magam és megcsóválom a fejemet.*
- Igazából nem ezért hoztam, bár az biztos, hogy a minőségi bor jobban üt. Maximum majd Ön visz haza engem! *nevetem el magam. Valahogy azonban érzem, hogy a nő nem hiába hozta fel ezt a kis megjegyzést és biztos vagyok benne, hogy ital nélkül is le tudnám venni a lábáról. A felajánlásra elmosolyodom és bólintok egyet.*
- Örömömre szolgálna. Várj egy picit! *intek a pincérnek, akitől pofátlanul rendelek két üveg boros poharat és a bornyitót. Szépen megmagyarázom neki, hogy a hölgy ajándékát szeretnénk meginni és biztosítom, hogy itt is fogunk fogyasztani. A teánkkal együtt megérkezik a kívánt bornyitó és a két boros pohár is, majd gyors, határozott mozdulatokkal töltök és nyújtom át a nőnek a gyönyörű vörös bort.*
- Hát akkor örvendek Celine! Egészségedre! *villantok rá egy elbűvölő, csábos-bájos, játékos vigyort, mélyen a szemébe nézek és somolyogva iszok bele a borba.*

*Egy mosolyt eresztek meg, amikor előre enged. Akárhogy is nézzük az előzékenység és az alapvető etikett ismerete évről-évre hal ki, úgyhogy azért ez ma már egyáltalán nem megszokott. Lehuppanunk egy félreesőbb boxban, a smároló párról igyekszem nem tudomást venni. A férfi szavai hallatán kicsit elkomorulok és az eredeti mosoly is elszáll az arcomról egy leheletnyi időre.*
-Megértem, de talán így könnyebb túllépni rajta. Nem hozza őt vissza, ha a szobánkban búslakodunk. *Persze átérzem, hogy mi zavarja, bennem is meg van ez a kettős érzés, örülök, hogy itt vagyunk, de közben furcsán is érzem magam, hogy rá figyelek, miközben egy órája még a megemlékezésen szomorkodtam. Aztán azért látom, hogy próbálkozik, a pajkos mosolynak igen nehéz ellenállni, bár most alig éri el a szemét. Mandula teát rendel, ami már meg sem lep, hiszen bár még nem ismerem annyira mélyen, de azt már tudom, hogy a mandulát nagyon szereti.*
-Bizonyára lesz nekik, ha más nem, akkor majd én kárpótlom, azt hiszem a szobámban akad. *Viszonzom a mosolyát. Jesszus már megint magamhoz hívom! Lehet, hogy túlzás, ha most itt lenne Kysaakii, már rég rám szólt volna, hogy butaságot csinálok, de szerencsére nincs itt.*
-Biztosan aranyos volt a kis plüss, kedves gesztus öntől. *Majdnem elnevetem magam a férfi lelkesedését látva, de végül csak egy erőteljes mosolyt engedek ebből a felszínre törni. Milyen dolog, hogy nevethetnékem van, ha egyszer egy órája még leginkább sírni akartam? Aztán a következő mondata kezdetén kicsit elkerekedik a szemem, hiszen nem tudom, hogy mit is akar kihozni belőle, majd előkerül a bor, amit láttán már tényleg nem tudom visszafogni a rövidke nevetést.*
-De az tudja ugye, hogy rám nem hat az alkohol, nem tud levenni a lábamról azzal, ha leitat. *Ugratom persze, hiszen tisztában vagyok vele, hogy nem ilyen célzattal hozta az italt, és egyébként sem kellene lerészegítenie ahhoz, hogy kapható legyek... bizonyos dolgokra. Megrázom magamban a fejem, hogy mikre gondolok és továbbhessegetem a fejembe tolakodó képeket.*
-Általában a nők ajánlják fel, de tudja szerintem mostmár simán válthatnánk tegeződésre, persze ha nincs ellenére... akarom mondani, ellenedre. *Végülis az idősebb is én vagyok, szóval... Közben megérkezik a tea, a sajátomat lassan kevergetni kezdem, ízesítés után. Még elég forró, úgyhogy várok vele. Lehet, hogy gyorsan gyógyulna a nyelvem, ha megégetném, de azért a fájdalmat érzem.*