Jenilia Teaház és Éjszakai Club (este 10 után és hétközben is)

First topic message reminder :

A nem túl nagy, de mégis figyelemfelkeltő épület a Fogadótól nem messze található, de mégis kellő távolságban, nem messze a központi tértől. Alapítója Jenilia, egy fiatal hölgyemény, mellesleg véla, aki igazából ritkán tartózkodik itt, többnyire a beosztottak végzik a munkát. De időnként benéz, hogyan mennek a dolgok erre felé, és szépségével, rátermettségével mindenkit lenyűgöz.
A bejárat a főutcáról nyílik. Ide egész nap bárki betérhet egy kellemes teára, viszont van egy különleges közlekedési mód is. A bejárati ajtó mellett van egy kisebb függönnyel elkerített fakk, ahol csupán egy méretes tükör van. Nos ez a tükör egy átjáró, melynek a másik fele a Nezabar Társalgójának Központi termébe nyílik, ahol szintén van egy ilyen tükör. Ezt csak az iskolai diákjai és tanárai használhatják, tehát mágia által védve van mindenki más számára, sima nellondiaknak nem nyílik meg az átjáró. A többieknek olyan, mintha folyékonnyá válna az üveg, belépve a túloldalon a társalgóban kötnek ki, és fordítva.

Az épület alapvetően két részből áll, felül egy kellemes hangulatú teaház található, kis asztalokkal, kényelmes puffokkal, nagy választékkal. Ízletes teák, kávék, cappuchinok, jegeskávék, mindenféle megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere, és ami általában egy teaházban fellelhető. Kellemes, lágy zene szól, és szórakoztatja a betérőket, akár számot is lehet kérni a pultos lánytól. A falak többségében színesek, a dekráció Nellond nevezetességeiből áll, vannak itt régi híres polgárok képei, de vannak képek is a város régebbi időszakaiból, sőt még néhány fotó a kúriáról is fellelhető, de azért hangulatos keleties minták és szőnyegek is akadnak. Szerelmes pároknak, de akár baráti társaságoknak is kiváló hely ez.
Éjszaka viszont odalent is beindul az élet. A pince, azaz alagsor hangszigetelő bűbájjal van védve, tehát nem zavarja az esti teázókat sem az itteni zaj, és ütemes zene. A terem nagy, van egy bár is, ahol italokat szolgálnak fel, meg egy asztalos rész, ahol azért le is lehet ülni, no meg a táncparkett. Természetesen disco gömb is cikázik esténként. A zene hangos, de azért nem az a vészesen fülsértő fajta, lehet közben beszélgetni is, bár egy fokkal hangosabban, mint teljes csendben. Kb. havonta van itt egy-egy nagyobb koncert is híresebb, vagy kevésbé híres bandákkal, akik jó szórakozást nyújtanak. A disco általában este 8-kor nyit, előtte még csak a bár üzemel, zene nem nagyon van.
Egyébként a teaház és a club is hajnalig nyitva tart, amíg vannak vendégek.

írta Cirelin de Sovalon

*Csak töpreng, magába roskadva, eléggé feljönnek az álmok, meg ez a gond, hogy akkor msot kell-e neki lakás, kell-e ház, és eléggé magába mélyed, amikor hallja, hogy valaki odaröppen hozzá. Pontosabban, nem is hallja, csak a hangot. Aztán azt is, ahogy puffan a sporttáska. Összerezzen, majd felpislog a lányra, aki ot lebeg előtte. Lebeg.. repül.. szárnyakkal.. Furcsán villannak a szemei, mire felfogja, miért is jött oda.* -Hmm? Ja, ez. Bocs. Amikor odanéztem, még nem voltál ott. *persze, nem is nézett oda.* -Ha szeretnéd, meghívlak valamire, kárpótlásuk. Ahogy elnézem, úgyis nagy útban vagy. *pillant le a táskára, majd vissza a leányzóra, kissé féloldalasan, mert ha jól saccolja, vele lehet egyidős.* -Csak nem a tükör fele készülődtél? *bök a tükör felé, ami az átjáró az iskolába. Csak érdeklődik, ha már ilyen sikeresen belebotlott a számára egy cseppet furcsa lányba.*

*Csendben hallgatom végig a kismonológot, de nem is tudom, valahogy képtelen vagyok most ezt átérezni. Ha az embernek rossz, akkor nem hiszem, hogy jobb lesz attól, ha tudja, hogy másnak is rossz igaz? Szóval engem sem nyugtat meg az a tény, hogy neki sem kifejezetten könnyű az élete.*
-Értem én, persze, de ez... mintha sosem lenne vége érted? Rosetta meghalt és visszajött, és most Ari meghalt és visszajött és Chris is meghalt... és Elena. Mi lesz később? Ki hal még meg? Vajon majd én következem, vagy valaki más, aki fontos? mintha csak folyamatos rettegés lenne az élet, nem a jót várjuk, hanem a rossz elől menekülünk folyamatosan. *Fakadok ki, hiszen így érzem, mintha egy nyomorult kártyavár lenne az élet, amit akárhányszor próbálunk felépíteni, a kihullott részek nélkül, egyre kevésbé lenne már lehetséges. Egyre több a lyuk, és egy idő után már nem biztos, hogy fel lehet húzni az épületet, már csak különálló darabkák maradnak. Jól esik, amikor hirtelen mellettem terem és megölel. Azt hiszem vannak helyzetek, amikor a szó helyett sokkal többet ér egy-egy fizikai gesztus. Pár napja Arival is azért zajlott le pár percenként egy-egy újabb ölelés, mert a szavak nem gyógyítják be a sebeket. Még egy utolsót sóhajtok, amikor végül elengedem, hát akkor menjünk.*
-Jól van, de nem ígérek sokat rendben? Majd... próbálkozom. *Teszem még hozzá, aztán irány a közeli kis pub. Egy leheletnyit azért bulizósabb hely, mint a Jenilia, főleg hogy már tíz óra elmúlt, egész nagy a tömeg.*
-És veled mi a helyzet? Sokáig nem voltam itt, mi történt? *Azért úgy illik, hogy én is érdeklődjem, és tényleg érdekel is.*

– Kénytelen voltam! Engem a bátyám változtatott át vámpírrá, mert nem bírt többé egyedül élni, nem bírta elviselni, hogy más lett! Nekem ezen át kellett esnem, át kellett élnem. És ha mindez nem lenne elegedő, állandó jelleggel hallgatom anyámat, aki nyaggat, mert fél attól, hogy valami fontosról lemarad velem kapcsolatban. Az unokákról már le kellett mondania, és most félt, hogy ő eltávozik én pedig maradok. És én is aggódom, hogy nem tudom boldoggá tenni, és megadni neki lehetőséget arra, hogy egy percig büszke nagymama legyen! * sóhajtom, és kezdek bele a mondókámba. Nem akarok én vele versenyeset játszani, szóval tényleg, nem hiszem, hogy össze kellene mérnünk, hogy kinek a rosszabb! Tény, én próbáltam elfogadni, és nem 20 évet kellett kitörölnöm és újra írnom, hanem csak 17-et, de megtettem. Apránként változtattam magamon, lettem felszabadultabb és ha már a világ ellenem fordult, hát én is megmutattam a seggem neki.
Miközben öltözik csak megvonom a vállam. Én már túl vagyok ezen, én könnyen beszélek ezek után. Neki azért nem olyan egyszerű, pláne nem úgy, ha az ember benne van, és nem külső szemlélő. *
- Nem kell rögtön mindent megváltoztatni, elég ha csak finoman haladsz, lassacskán, apránként. *próbálok megértő lenni, majd egy hipergyors mozdulattal termek mellette, kezem a vállára siklik, majd a mellkasába fúrom magam, hogy megöleljem. Tudom, nem kap ilyenből túl sokat, és legalább én is kiélhetem érintések utáni vágyam… *
- Menjünk oda, ott már úgyis visszatérő vendég vagyok. Majd befoglalunk egy boxot valahol hátul… * mosolyodom el, majd felemelem fejem a fiú mellkasáról és szemébe nézek. Forró a bőre… pont mint a Jaden-é.. *

*A fene se ért ehhez, nekem az is bőven elég, vagyis sok, hogy húzkodja itt előttem a szoknyáját, miközben finoman szólva is próbálok nem végleg és teljesen szétcsúszni. Felvázolom neki, hogy őszintén szólva nem tudom, hogy mit kéne tenni, de valamit jó lenne, mert szeretnék ebből kimászni, csak fogalmam sincs, hogyan kéne. A kis kifejtésére csak elhúzom kicsit a szám. Hogyan tudnék gyökeresen megváltozni? Azt hiszem azt sehogy.*
-Nem tudom Janna. Ilyen vagyok, képtelen vagyok húsz év történéseit megváltoztatni és azok a dolgok, amik most történtek... Ez nem megy csak úgy, hogy na akkor mostantól más lesz. *Tényleg sejtelmem sincs, hogyan kéne csinálni, az egész annyira sok és zavaros, és rohadtul egyedül érzem magam. Igen, ez a helyzet, hiába vannak körülöttem, mégis így van. A korlátok hallatán kicsit talán mérgesen pillantok rá.*
-Te csak úgy át tudnál lépni azon, hogy a barátaid meghalnak... akiket szeretsz meghalnak, és... *Megrázom a fejem. Nem tudom, hogy lehetne ledönteni a korlátokat és túllépni ennyi szörnyűségen, ami történik. Meddig képes rá az ember, hogy mindezt elviselje? De végül legalább átöltözöm, már ez is valami, fogjuk rá, hogy fél siker.*
-Annyira nem ismerek túl sok helyet, üljön be a Nevadiába? *Tényleg tanácstalan vagyok, és a szórakozási lehetőségekről sincs túl sok elképzelésem, főleg jelen helyzetben.*

* Igen, a szoknyákat nem arra találták ki, hogy az ember lánya terpeszben ücsörögjön bennük, azonban mivel ez egy hosszabb fazon, így semmi sem kandikál ki. Az anyagot pont el tudom helyezni a lábam között úgy, hogy abból ne legyen semmi baj. Felcsigázásnak pedig elegendőek a hosszú lábaim. *
- Ahm… őszintén szólva nem tudom, mit mondhatnék! Mármint nem akarom szajkózni azt, amit mindenki szajkóz, de akkor is muszáj kimászni a gödörből. Én is voltam ott, és most azért vagyok olyan amilyen. Nem bántam meg, hogy változtam, hogy kiléptem a komfort zónámból. Te kiléptél már valaha a komfort zónádból? Mármint komolyan, amióta itt dolgozunk, soha nem láttam azt, hogy elengedted volna magad. Mindig görcsös vagy és tartod magad bizonyos általad felállított elvekhez, ami persze jó dolog, másrészről viszont karót nyeltté tesz. * mondom a fiúnak teljesen őszintén. Barátok vagyunk, én tudom hogy nekem is számtalan hibám van, de próbálom felvilágosítani őt is. Mert lehet hogy értem már kár, de érte még egyáltalán nem. *
- És ha tudni akarod, épp ezért nem tudsz átsiklani a bajokon. Mert ragaszkodsz dolgokhoz, és pont emiatt esel ebbe a csapdába. Nem tudod őket átlépni, mert a fejedben korlátok vannak, amik nem engedik. Pedig egyszer le kellene őket dönteni… * mondom kedvesen, majd mikor öltözni kezd vágyakozó tekintettel nézek végig rajta. Tekintetem hátát simogatja, lélekben már ujjaimmal cirógatom szárnyát, puha tollait. Nos igen, tökéletesen néz ki, pont annyira, mint Jaden. De most rá nem szabad gondolnom… hiszen magamért vagyok itt, hogy rendet tegyek a gondolataimban, a fejemben. *
- Hümm javasolj valamit, ha nem tetszik, akkor majd megvétózom! * vigyorgom a fiúra. *

*Leheletnyit zavartan nézek fel, amikor a szoknyáját húzkodja, mert leül velem szemben. Azért ez az ülési mód nem éppen szoknyával való azt meg kell hagyni, de Janna nem lep meg, mindig is ilyen volt, amióta ismerem, vad és nyílt. Megpróbálom finoman meggyőzni, hogy találhatna magának jobb társaságot is helyettem, de nem igazán érek el túl sokat, láthatóan nem hátrál meg. Elkínzott arccal nézek rá, ahogy beszél és minden jókedve és viccelődése ellenére se nagyon tudok változtatni az arcberendezésemen, még egyelőre egy halvány mosoly se kívánkozik ki, de azt is tudom, hogy jó eséllyel nem fogok elérni semmit, a végén még erővel ráncigál el valahova, és tudjuk mindketten, hogy ő az erősebb. A francért vagyok vámpírokkal és vérfarkasokkal körülvéve! *
-Megmondom őszintén, hogy nem tudom... mármint azt, hogyan másszak ki a gödörből. Tudom, hogy kéne. Nem vagyok olyan, mint Nicolas, hogy addig kínzom magam, míg jobb nem lesz, de fogalmam sincs, hogy álljak fel ebből. *Sóhajtok egyet a végén, aztán nagy nehezen csak felállok a padról. Hátat fordítok neki, a szekrényemhez lépek, és leveszem a felsőmet, hogy egy sima csíkos kék inget vegyek a helyére. Hát igen, még így hátulról is látszik, amit Nicolas mondott egyszer, hogy rólam mintázták a görög férfitesteket. A sok edzés és repülés azért megteszi a hatását. Végül megfordulok és rápillantok.*
-Szóval mi az ötlet? *Nem tudom, hogy mi legyen, úgyhogy jó eséllyel akármit mondd, bele fogok menni, na jó, majdnem akármit.*

* Kicsit fentebb húzom a szoknyámat, majd mikor már egy jó adag bőr kivillan a lábamból, átemelem az egyiket a padon és leülök a fiúval szemközt. Én elhiszem, sőt megértem, hogy durva dolgokon ment keresztül, azonban ezt nem lehet húzni a végtelenségig. És amúgy meg én sem szeretném tépni a számat feleslegesen. Nem hinném hogy arra van szüksége, hogy még tőlem is meghallgassa milliomodjára, hogy „nem lesz semmi baj…”.
Kezem a kezére téved, majd mikor arról beszél, hogy keressek jobb társaságot, csak felvonom a szemöldökömet. *
- Hát igen, nem is vagy méltó hozzám! De ezt már eddig is tudtad… hogy én a tökös pasikat szeretem. Na jó, félre a tréfát! Haladjunk. Elviszlek innen és leitatlak! Vagy ha erre nem vágysz, akkor megpróbálok rendes barátként viselkedni, és kiöntheted a szívedet. Becsszó nem fogok nagyon röhögni! * emelem a kezemet esküre, majd elmosolyodom. Tényleg nem néz ki túl jó, úgyhogy kezdem úgy gondolni, hogy valmit tényleg tennem kell vele. Ez így ugyanis nem állapot! *

*Igen, az tény, hogy nem vagyok a legjobb állapotban, de azt hiszem ez érthető azok után, amiken keresztül mentünk. Képtelen vagyok csak úgy könnyedén venni az életet, mint sokan mások. Ez már előtte sem volt így, hiszen sosem voltam az a kimondottan laza alak, de most ez még annyira se sikerül. Ülök a padon keresztben és próbálom rászánni magam, hogy átöltözzem és végre visszatérjek a szobámba egy nagy alvás erejéig, de nem igazán sikerül. Felpillantok, amikor nyílik az ajtó, és nem sokat változik az ábrázatom. Halkan sóhajtok egyet. Tudom én, hogy segíteni akar, és előre sejtem, hogy miket fog majd mondani, hogy pattanjak fel, menjek vele és legyek már jobb kedvű. De ha ez ilyen könnyen mennem, már rég bekapcsoltam volna a "happy" gombot magamon. Sajnos nem ment, ennél ez bonyolultabb.*
-Janna... szerintem igazán jobb lenne neked, ha valamilyen vidámabb társaságot keresnél mára, nem hiszem, hogy ez túl nagy gondot okoz. *Nem igazán akaródzik felállni és átvenni a felsőmet, bár félek, hogy hajthatatlan lesz, eléggé eltökéltnek tűnik és tőle már az is nagy dolog, hogy most egy időre nyugalmat hagyott nekem. Kész csoda, hogy eddig bírta!*

*Érzi, hogy Elisa a derekára csúsztatja a kezét. Igazán nem bánja, inkább örül neki, mert így érzi a közelségét. Nem sokkal ezután a fejét a felkarjára dönti, miközben a város nyugalmáról beszél. Kedvesebben szorítja magához-*
-Igen, ilyenkor mindig, bár vannak akik ilyenkor sem alszanak. Most a vidámpark felé tartunk. Népszerű hely és folyamatosan nyitva áll! * magyarázza lelkesen. Bízik az ismereteiben, amik ha jók, nem kell sok és felbukkan. * -Sosem bírtam a sok embert, ezért éjjelente mozdulok ki igazán. Kicsit zárkózott életmód, de elég nyugis. Kisebb az esélye hogy beléd kötnek, minden nyugodtabb és ha leszáll az éj, még a csillagokat is láthatod.

*Eltereli a figyelmem és arra kér ne sajnáljam. Nincs mit tenni hallgatok rá mert neki sem jó emlékezni. *- Rendben nekem megfelel. * mosolygok rá ahogy felkelek.Kezemet egzpillanatra sem engedi el majd ahogy a kijárat felé megyünk átkarol és magához húz. *~Már is mindenki tudtára adja hogy már is összejöttünk. Lehet másnak gyors lenne a tempó de egy olyannak mint én, akinek a következő nap az utolsó is lehet, teljesen átlagos. ~*gondolkodom ahogy az utácn sétálunk. Rábízom magam mert nem ismerem a környéket. Ahogy sétálunk óvatosan derekára csúsztatom a kezem. Kicsit elpirulok saját vakmerőségemen. Pedig nem vagyok pirulós fajta. *- Milyen nyugott ez a város. Kellemes ilyenkor sétálni. *mondom és fejem felkarjára döntöm, mivel alig érem el a vállát. Tényleg jóval magasabb nálam.*

*A gondolataiba mélyed pár percre. A szüleit már elég régen ölték meg, a tettes egy vámpír volt. Ráadásul ez a vámpír az anyjának a barátnője volt, ami elég kiborító. Maga is jól ismerte a nőt, időnként ők is beszélgettek, bár csak apróbb alkalmakra. Annyi is elég volt, hogy Steven ki tudja őt ismerni. Kedves jellemű asszony, aki még a légynek sem tudna ártani, Mindig jól kijön az emberekkel, szeret beszélgetni és mindenre nyitott. Ez nem volt más puszta átverésnél, amit a világ felé mutatott, csakhogy elfogadják. Egyébként meg egy olyan teremtés, akinek valójában undorító céljai voltak... Megcsóválja a fejét, majd szerelmére néz. Elmosolyodik.*
-Ugyan, már régen történt! * áll fel, de a kezét továbbra sem ereszti. * -Mehetnénk a vidámparkba! *mondja lelkesen, miközben lassan elindulnak a kijárat felé. Útközben kedvesen átkarolja Őt.*

* Hetekre eltűnt, majd mikor felbukkant, egyszerűen nem az volt, akit elengedtem. A fene sem gondolta, hogy egy ilyen sulis program így meg fogja viselni. Nem tudom mi is történt vele, azonban az bizonyos, hogy Kyle az én cimborám megváltozott. Pedig komolyan, nagyon vártam már haza. Még Jadent is mellék vágányra helyeztem miatta, aki annyira izgatja a fantáziám.
Mondjuk nem találkoztunk még a hazatérése óta. Nem keresett és én sem másztam a nyakára. Bőven elég volt messziről látni a savanyú ábrázatát. Gondoltam nem biztos hogy rögvest rá kellene akaszkodnom, azonban már képtelen voltam tovább nézni és tűrni ezt a citromba harapott fejet. Hamar magamra kaptam hát a vörös szoknyámat, és a bőr felsőmet majd kisiettem hozzá. A műszak letelt, tehát immár úgy mehetek be hozzá, hogy a főnök kitépné a gerincemet és agyonverne vele azért, mert rosszkor jövök.
Kellemes mosollyal lépek be az öltözőbe, és mikor meglátom nem túl feltűnően húzom el a szám. Megint magába van roskadva, ezt pedig utálom. *
- Nocsak! Citromba harapott Kyle még mindig a kispadon ücsörög! Letelt a műszak, mit csinálsz itt még mindig? Na haladjunk, öltözzél! Most! * adom ki a parancsot, majd vigyorogva nézek a fiúra, és esküszöm, hogy ha nem mozdul meg, én fogom levetkőztetni..*

*Nagyon megdöbbenek azon hogy megemlíti a szüleit. Úgy érzem éz még rosszabb. Hisz balesetek elő fordulnak. De az hogy valakinek eltervezik a meggyilkolását. Megborzongok hisz nem egyszer hasonló dolgokkal foglalkoztam. Bár amióta elég nagy vagyonra tettem szert már a magam ura vagyok. *- Nagyon sajnálom Stev'. *mondom halkan. Még mindíg úgy kapaszkodtam a kezébe mintha fuldokolnék és lehet így is van. A saját kétségbe esésemben fuldoklok. *- Nem megyünk valamerre sétálni? *Kérdezem ahogy rá nézek*

-Hú, akkor neked komoly mázlid van! Engem egy kevésbé erős mérgű kígyó mart meg, de így sem volt kellemes helyzet. *húzza a száját, visszaemlékezve. Már nem emlékszik, milyen fajta kígyó volt, de arra igen hogy a marása iszonyatosan tud fájni és sokáig ég utána, de nem halálos. Mikor a szüleiről beszél, automatikusan összeszorul a torka. Nagyot nyel, miközben őszinte, sajnálkozó pillantásokkal illeti Elisat. Nem az az érzelgős típus, de őt tényleg sajnálja. Ő is elvesztette a szüleit, akár csak maga Stev', és úgy érzi ezt muszáj megemlítenie. Ha pedig nem találkoztak volna, valószínűleg továbbra is egyedül és céltalanul kajtatna ebben a városban, de Elisabeth színt hoz az életébe.*
-Ugyan nem balesetben, de az enyémek is meghaltak. * mondja egyszer csak döbbenten. * -Megölték őket...

[Öltöző]

*Talán egy egész kicsit jobb, de csak egész kicsit, még mindig túl sok minden van, ami zavaros, ami sok... ami sokk. Ari meghalt, de él. Nálam aludt, mármint a földön, mert nem akar még a suliban lenni, de reggel azért így is meglepődtem, amikor még kómásan azt láttam, hogy egy ismeretlen lány fekszik a matracomon a padlón. Kellett pár másodperc, mire az agyam rendes fokozatra állt és már értettem, hogy mi van. Viszont Elena még mindig ki van, amit az üzenőfalra írt szívfacsaró és fájdalmas. Chris pedig... ő nincs többé, de talán majd... talán ő is visszatér egyszer? Rosetta is visszatért és Ari is, akkor lehet hogy ő is? Nem tudom, de az biztos, hogy hete óta olyan nagyon fáradtnak érzem magam, mint még soha. Az öltözőben ücsörgök a padon, a mai műszak nem rég járt le, de még nem vettem rá magam, hogy el is induljak. Még rajtam van a szakács felső, alul a sima saját farmerem. A hajam zilált, már hetek óta ez van, nem adok túl sokat a külsőmre, egyszerűen ezzel most nem tudok foglalkozni. Mennem kéne, de ahhoz fel kéne állni.*

- Nagy szerencséd van akkor. * mosolygok rá. Nekem is volt már szerencsém kígyó maráshoz. *- Engem négéve megmart egy egyiptomi kobra a királyok völgyében. Majdnem meghaltam de szerencsére túl lettem rajta.* mondom csak azt nem tettem hozzá hogy szándékosan marattak meg a kígyóval, az akiben megbíztam. *- Úgy látom neked is kijutott a rossz dolgokból. Mondjuk ha a szüleim nemhalnak meg egy balesetben lehet nem lennék itt. És lehet nem találkoztunk volna. *mondom és az eshetőség hogy nem találkoztunk volna rossz érzésel tölt el, és arra késztetett hogy még szorosabban kapaszkodjak a kezébe. *

-Hát igen! Egyszer meg is mart egy, de jól bírtam. Még az is kiderült, hogy immunis vagyok a mérgére. *sóhajt fel, majd mikor a csészéjét kezdi el babrálni, lenéz a kézre, melyen ápolt, manikűrözött körmöket lát s megfogja azt. Kedvesen megszorítja majd biztatóan szerelmére mosolyog. Ezután újra lepillant, mert 'Lisa viszonozza a szorítását. Tehát ő is érez iránta valamit. Most újra a szemeit pásztázza, ekkor vesz ki némi szomorúságot, bár nem tudja mire vélni. Biztosan nem lehetett könnyű múltja, ahogy Stevennek sem.*

-Phoenix szép hely. Bár elég sok arrafelé a mérgeskígyó. *mondom és nem csak a csörgőkígyókra gondoltam. Volt néhány munkám arra is. Letettem egyik kezem az asztalra és a csésze fülét piszkáltam körmeimmel. Kicsit kifogytam a témából és nem akartam olyanra kérdezni ami rosszul érinti, mert a végén mindent elrontok. Hirtelen arra eszméltem hogy megfogja a csészével baaráló kezem. Kicsit meglepődöm mert senki nem volt velem ilyen gyengéd. *~Miért van az hogy eddig minden férfi átgázolt rajtam, de egy vadidegen férfi még is gyengéd hozzám? ~*gondolkodom és rámosolygok majd megszorítom a kezét.*

*Leteszi a csészéjét, és közelebb hajol ő is, hogy hallja, amit mondanak neki. Meglepődik, hisz szép dolgokat szerezhetett, ha olyan ritkaságai vannak, mint az egyiptomi díszes tőr és hasonlók. Amikor visszakérdez azzal kapcsolatban hol lakik, kellemesen megborzong. Olyan lágy és selymes hangja van, akár egy angyalé, szépségben pedig egy vélával vetekszik. Egy igazi szépségre talált rá. New Yrok, milyen szép város is! Amíg a dolgok rendben mentek, sokat látogatott el oda a szüleivel. Igazán szép és nagyon nagy, sok felhőkarcolóval. A szája is tátva maradt a látványtól.*
-Én Arizonából, azon kívül Phoenixből. Ott is születtem.

-Ékszerek közül egy 2,4 karátos kék gyémcdntgyűrű. * mondom ahogy kicsit előrébb hajolok, hogy ne halja mindenki. *-Nem a legértékesebb aár ritkaságnak számít.* teszem hozzá. Elég kíváncsí de megértem hisz nem ismerjük egymást. Furcsa érzés cikázik végig a kerincemen mikor a nevemet kimondja. Borzongató, még is kellemes érzés. *- Van néhány értékesebb katanám. De leginkább egy Egyiptomi díszes tőrt szeretek. Állítólag Kleopátra tőre volt. Márcsak a története miatt is értékes. *mesélem neki, majd kicsit elgondolkodom elmondjam -e honnan jöttem. *- New York-ban születtem. *mondom ki végül. *- És te honnan jöttél? *kérdezem lágyan ahogy mélyen a szemébe nézek.*

-Az sem rossz! * ért egyet ő is. * -Jó, hogy fegyvereket gyűjtesz, azok nagyon hasznosak, főleg az egyes bennszülött törzsek mérgezett nyilai. Nekem azok a kedvenceim, bár a puskák és egyéb ilyen szépségek sem rosszak. * vigyorodik el újra, miközben újabb kortyokat hajt fel teájából. * -Neked mik a kedvenceid a gyűjteményedben? Na és az ékszereket illetően mi? No meg... Honnan jöttél ide, Elisa? *kíváncsiskodik tovább, a nevét azonban halkabban és puhábban ejti ki.*
~Élvezem ezt a napot. Végre nem unatkozom, véget értek a szürke hétköznapjaim.~

-Az se rossz ha valaki a tudását fejleszti. *biccentek egyetértően. *- Leginkább fegyvereket gyűjtök. Bár több értékes ékszert beszereztem. *mondom mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. *~ Elvégre a gyémánt a nő legjobb aarátja... ~*hagyom nyitva a gondolatban megkezdett mondatot és csészémet ajkaimhoz emelem. A csésze felett ránézek és önkéntelenül is elmosolyodom. *~A párja után. ~* gondolom magamba.*

*A teáját szürcsölgeti, miközben Elisa mesél. Érdeklődve hallgatja, a szemét egy percre sem veszi le róla. Amikor a munkáját említi, felcsillan a szeme, bár nem firtatja a témát, mert tudja, hogy úgy is elmondja majd, minden csak idő kérdése.*
-Ez igazán érdekes. Miket gyűjtöttél már idáig? Nagy gyűjteményed van? Ami az én hobbimat illeti, mostanság csak azzal törődöm hogy a mágiatudásom fejlesszem. *válaszolja a kíváncsi kérdésre. Nagyon biztatónak találja, hogy a nő is érdeklődik iránta.*
~Én csak egy tára tértem be ide. Nem hittem volna, hogy partnerem is akadna, de úgy érzem változott a helyzet. Furcsa beismernem ennyi év után, de... Már nem vagyok egyedül.~

- Különösebben nincs hobbim. Mindíg a munkám volt az első.* vonok vállat. *- Mondjuk az utóbbi három évben az erekjék gyülytése volt a hobbim. *teszem hozzá. Látom hogy kíváncsi a dologra de egyenlőre nem firtatja. Hisz mondtam neki egyszer elmondom neki. *- Neked van hobbid? *kérdezem kíváncsian.*

*Némán bólint, majd elmegy két teáért. Az egyik fekete, ahogyan ő kérte, a másik ezúttal citromos. Kifizeti mindkettőt, majd leteszi mindkettőt, Elisaéval kezdi.*
-Nincs mit. * néz rá, ekkor szúrja ki a mosolyát. Igazán csábos, s ezzel csak mélyebbre fúrja magát Steven kemény, magányos szívébe. Hmm, magány.... Sosem voltak igazán barátnői, de barátai sem. Mindig nagy ívben elkerülték őt, a jelleme miatt, de ez már nem is érdekli. Helyet foglal a még gőzölgő italával együtt, miközben tovább szemezget a kiszemeltjével.*
-Mi a hobbid mostanság? *érdeklődik.*

-Egy feketetea jó lesz. * válaszolom mosolyogva. Nagyon jól érzem magam mellette pedig nem is ismerjük egymást. Figyelem még elmegy teáért, és megint csak poéátlanul végigmérem. Meg kell valjam tetszik a látvány. És az sem elhanyagolható hogy nem zavarja a bűnöző múltam sem. Egyenlőre csak jópontok szólnak mellette. Egy szexi mosoly kíséretében teszi le a csészémet. *- Köszönöm. * mondom szinte már lehelem azt az egy szót és villantok egy csábos mosolyt. Ha játszani akar nem maradok adósa. Nem vagyok egy ijedős fajta.*