Jenilia Teaház és Éjszakai Club (este 10 után és hétközben is)

First topic message reminder :

A nem túl nagy, de mégis figyelemfelkeltő épület a Fogadótól nem messze található, de mégis kellő távolságban, nem messze a központi tértől. Alapítója Jenilia, egy fiatal hölgyemény, mellesleg véla, aki igazából ritkán tartózkodik itt, többnyire a beosztottak végzik a munkát. De időnként benéz, hogyan mennek a dolgok erre felé, és szépségével, rátermettségével mindenkit lenyűgöz.
A bejárat a főutcáról nyílik. Ide egész nap bárki betérhet egy kellemes teára, viszont van egy különleges közlekedési mód is. A bejárati ajtó mellett van egy kisebb függönnyel elkerített fakk, ahol csupán egy méretes tükör van. Nos ez a tükör egy átjáró, melynek a másik fele a Nezabar Társalgójának Központi termébe nyílik, ahol szintén van egy ilyen tükör. Ezt csak az iskolai diákjai és tanárai használhatják, tehát mágia által védve van mindenki más számára, sima nellondiaknak nem nyílik meg az átjáró. A többieknek olyan, mintha folyékonnyá válna az üveg, belépve a túloldalon a társalgóban kötnek ki, és fordítva.

Az épület alapvetően két részből áll, felül egy kellemes hangulatú teaház található, kis asztalokkal, kényelmes puffokkal, nagy választékkal. Ízletes teák, kávék, cappuchinok, jegeskávék, mindenféle megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere, és ami általában egy teaházban fellelhető. Kellemes, lágy zene szól, és szórakoztatja a betérőket, akár számot is lehet kérni a pultos lánytól. A falak többségében színesek, a dekráció Nellond nevezetességeiből áll, vannak itt régi híres polgárok képei, de vannak képek is a város régebbi időszakaiból, sőt még néhány fotó a kúriáról is fellelhető, de azért hangulatos keleties minták és szőnyegek is akadnak. Szerelmes pároknak, de akár baráti társaságoknak is kiváló hely ez.
Éjszaka viszont odalent is beindul az élet. A pince, azaz alagsor hangszigetelő bűbájjal van védve, tehát nem zavarja az esti teázókat sem az itteni zaj, és ütemes zene. A terem nagy, van egy bár is, ahol italokat szolgálnak fel, meg egy asztalos rész, ahol azért le is lehet ülni, no meg a táncparkett. Természetesen disco gömb is cikázik esténként. A zene hangos, de azért nem az a vészesen fülsértő fajta, lehet közben beszélgetni is, bár egy fokkal hangosabban, mint teljes csendben. Kb. havonta van itt egy-egy nagyobb koncert is híresebb, vagy kevésbé híres bandákkal, akik jó szórakozást nyújtanak. A disco általában este 8-kor nyit, előtte még csak a bár üzemel, zene nem nagyon van.
Egyébként a teaház és a club is hajnalig nyitva tart, amíg vannak vendégek.

írta Cirelin de Sovalon

*Csak töpreng, magába roskadva, eléggé feljönnek az álmok, meg ez a gond, hogy akkor msot kell-e neki lakás, kell-e ház, és eléggé magába mélyed, amikor hallja, hogy valaki odaröppen hozzá. Pontosabban, nem is hallja, csak a hangot. Aztán azt is, ahogy puffan a sporttáska. Összerezzen, majd felpislog a lányra, aki ot lebeg előtte. Lebeg.. repül.. szárnyakkal.. Furcsán villannak a szemei, mire felfogja, miért is jött oda.* -Hmm? Ja, ez. Bocs. Amikor odanéztem, még nem voltál ott. *persze, nem is nézett oda.* -Ha szeretnéd, meghívlak valamire, kárpótlásuk. Ahogy elnézem, úgyis nagy útban vagy. *pillant le a táskára, majd vissza a leányzóra, kissé féloldalasan, mert ha jól saccolja, vele lehet egyidős.* -Csak nem a tükör fele készülődtél? *bök a tükör felé, ami az átjáró az iskolába. Csak érdeklődik, ha már ilyen sikeresen belebotlott a számára egy cseppet furcsa lányba.*

-Rendben, milyen teát szeretnél? Azt hiszem magamnak is kérek még, elvégre időm annyi, mint a tenger. *áll fel, nyújtózva egyet. Úgy érzi, sok közös van bennük, pedig még alig ismeri Elisat. Hogy pontosabbak legyünk, csak a nevét tudja, azt hogy sok helyen megfordult már, no meg nem éppen a jó oldalt szolgálja. Ennyi tényleg, de szeretné jobban megismerni. Nem egy társasági ember, igazából senki és semmi sem érdekli, de Vele különösen jól kijön, furcsa érzése támad amikor csak ránéz és nagyra értékeli a társaságát.*
~Azt hiszem jó ez a nap.~

*Furcsa érzések kavarognak bennem. Jó pár kapcsolaton túl vagyok. De még sose éreztem ilyet. *~Ki tudja talán egy próbát megér. Elvégre csak egyszer élünk és mindenkinek joga van a boldogsághoz még ha bűnöző is az ember. ~*Gondolkodom és felhúzott szemöldökkel nézek üres csészémre. *- De azt megköszönném. *válaszolom mosolyogva. Nem tudom miért de élvezem a társaságát nagyon is. *

*Határozottan érez valamit a gyomrában. Olyan, mintha émelyegne, pedig nem. Pillangók repdesnek benne, ezt egyszerre találja undorítónak és mégis kellemesnek. Nagyon fura érzés, még soha sem érzett ilyet. ELlisa szépsége továbbra is ott tartja és nem ereszti. Igéző külseje, akár véla is lehetne, de biztos benne hogy nem az, csak egy ember, akinek földöntúli szépsége adatott meg.*
-Mellesleg nem kérsz egy teát véletlenül? *kérdezi kíváncsian.*
~Meghívom egy teára, már ha szeretné persze!~

*Kicsit mélyebb levegőt kellett vennem mikor meghallottam a bókot. *- Hízelkedő. *mondom és egy pillanatra összeszűkítem a szemem. *- De köszönöm a bókot. * mondom mosolyogva. *~ Mikor ide jöttem nem gondoltam volna hogy találok valakit akit nem zavar az hogy nem a jó utat járom.~* gondolkodom mosolyogva és jégkék szemeit figyelem. Gyönyörűek a szemei és állandóan rabul ejt.*

*Jég kék szemeivel Elisa mosolyát fürkészi. Most szélesebb, mintha megnyugodott és felszabadult volna. Vajon eddig nem érezte ezt? No nem baj, sosincs késő ahhoz, hogy az ember felszabaduljon.*
-Igazán szép a mosolyod. *bókol a maga kemény, mély hangján mely most meglepően lágyan szól. Lágyan? De hát ez nem jellemző rá! Mégis mi történik vele? Maga sem érti, de nem riad meg az új érzésektől, melyek most ott kavarognak benne. Elveszik a nő gyönyörű, világosbarna szemeiben, melyek szinte teljesen elragadják őt.*

*Megnyugszom mikor kiderül hogy nem zavarja az hogy nem épp jó úton járok. Kicsit kiszélesedik végre a mosolyom. *~ Nem csak szívdöglesztő, de látom a szemén hogy nagyra vágyó és bármit megtesz céljai érdekében.~* gondolkodom és tenyerembe támasztom az államat. Meg kell vallanom tetszik a pasi de egyenlőre nem mutatom, mert nem jó kiszollgáltatni magam. *- Örülök hogy nem zavar a dolog. * Mondom és kicsit körbe nézek. Paranoia? Á dehogy. Csak egészséges óvatosság.*

-Ez esetben azt hiszem, egy oldalon állunk. *most cinkos vigyorrá húzódik a szája. Nem éppen a jó oldalt szolgálja Elisa ez már világossá válik számára. Örül, mert ő sem. Piszkos céljai vannak, és egyszer szeretné is véghez vinni azokat, ha lenne elég ereje hozzá. Sóhajtva dől hátra székében. Jókedve van kivételesen, úgy érzi egy ideális társra talál a végén.*
~Nem is lenne rossz barátnőnek. Elvégre igazán érdekes egy személyiség. Miért ne érdemelne meg egy esélyt? Adok neki egyet.~ *gondolja magában, jókedvűen.*

-Talán egyszer elmondom. De tényleg igazad van nem épp a jó oldalon dolgoztam. És csak nyugalmat akarok a menekülés után. *válaszolom halkan, de meglepett az amit mondott. *~Félek ha megtudja az igazat akkor nincs esélyem arra sem hogy barátok legyünk. ~* gondolkodom és akaratlanul is megborzongok egy régi emléktől. A félelem nagyúr mégha a félelem tárgya már halott. De kísérteni még mindíg kisért.*

-Pedig elmondhatod! Én aztán nem vetnélek ki érte. Látom rajtad, hogy nem átlagos világjáró vagy, aki csakúgy bóklászik céltalanul. Valamit bizonyára csinálsz is, csak nem épp a jó oldalon, de elárulom, hogy én sem. * feleli nyíltan * -Én ugyan semmit nem dolgozom. Itt ugyan semminek sem tudnék beállni és különben sem azért jöttem hogy pénzt keressek, hanem azért, hogy végre nyugodtan éljek.
~Hmm, igazán titokzatos, de ez tetszik!~

*Idegesen szorítom össze a fogaim amitől megfeszül az állkapcsom. Nem tudom mit is mondhatnék. Á semmiség csak a legnagyhatalmúbb bünözők fizetnek hogy lopjak el ezt meg azt? Alkalmanként ölök is? Hülyeség! *- Erről inkább nem beszélnék. * mondom és inkább az asztal lapját figyelem. Félek ha megtudja mit teszek megvetne. De érzem rajta hogy Ő sem átlagos. Újra a szemébe nézek és próbálok nem keserűen rámosolyogni. *- Én is megkérdezhetem mivel foglalkozol?*kérdezem és várom a válaszát.*

*Kifejezetten érdekesnek találja, hogy ennyi helyet bejárt, bár amikor a munkát említi, elharapja a mondat végét, mintha kicsit ideges is lenne. Egy percre idegességet vél felfedezni a szemében, erről meg van bizonyosodva.*
-Munka? * kérdez rá. * -Hmm, mit dolgozol? *kérdez rá, a válaszát várva, miközben kiissza az utolsó kortyokat is a hófehér csészéből, majd leteszi azt az asztalra.*
~Miért harapta el úgy a mondat végét?~

*Kicsit magamhoz térek mikor rákérdez merre jártam. *- Legfőképp Európa szerte néztem szét. Jártam mondjuk Olaszországban bár ott inkább munka ügybe... *harapom el a mondtat végét. *- Mondjuk Spanyolországot jobban kedvelem főleg Andalúziát. *mondom. *~Gratulálok Lis nem feltűnő a viselkedésd. Áruld csak el hogy a maffiának dolgozol. Csak rá ne kérdezzen. ~* gondolkodom. *- Meg ott van Németország nagyon gyönyörű nyáron a fekete erdő. * teszem hozzá. Remélve hogy nem kérdez a dologra.*

*Figyelmesen hallgatja végig, majd újabb kortyokat iszik a teából. Imádja ezt a fajtát, állítólag jó hatással van az emberre, de ő már tudja hogy ez teljesen igaz. A zöld tea a higgadt gondolkodást segíti, emellett egészséges, de azért semmi nem tudja helyettesíteni az eredeti, felülmúlhatatlan gyümölcsleveket, amiket ő a lehet inkább kerüli. Nem igazán van oda értük, legalább is nem minden fajtáért. Elisa utolsó mondatára felkapja a fejét.*
-Igazán? Merre jártál idáig? *érdeklődik. Ez érdekes témának tűnik számára. Egy világjáróval lenne most dolga?*

*Megint csak megrándul a szám széle, mikor a vénségemről tanakodunk de megnyugszom mikor nem tart annak. Mosolyogva könyökölök az asztalra ujjaimat összefűzve támasztom meg államat. * -Mondjuk azért érzem magam vénnek mert közelebb vagyok a harminchoz mint szeretnék. *- válaszolom, majd figyelmesen hallgatom válaszát. Megértem hogy nem óhalyt ilyesmit megosztani egy vadidegen nőnek. *- Valami hasonló az én helyzetem is. Csak egy ideig jártam a világot. *mondom és a szemeit nézem. Az én átlagos barna íriszeimhez képest az övé gyonyörű jég kékek ami tudtomon kívül megbűvölt.*

*Némán bólint, igazából egy kicsit ő is vénnek érzi magát ettől, bár nem különösebben foglalkoztatja a dolog. Igazából neki az is mindegy hogy tegeződnek vagy magázódnak -e.*
-Semmi akadálya, bár nem tudom miért érzed magad annak. * dől előrébb székében, miközben a szemeibe néz a maga kék szemeivel. Mikor a téma arra terelődik, miért döntött úgy hogy ide jön, kicsit meglepi, de nem különösebben. Valahogy számított is erre a kérdésre. Jó lett volna, ha maga döntött volna, de valójában csak menekült valamerre a rémes múltja - és önmaga elől.* -Elég hosszú történet. Legyen annyi elég, hogy a közelben nem igazán volt más város, ahová végre elszabadulhatnék, így idejöttem. * válaszolja kis gondolkodás után. * -Na és te? *egyik szemöldökét felvonja, miközben visszakérdez.*

*Kicsit megrándul a szám sarka mikor mosolya vigyorrá szélesedik. És ez nem az a tipikus kisfiús vigyor hanem igazi szívdöglesztő pasi vigyor. Nem szokásom reagálni ilyesmire de most nehezen tűrtőztetem magam. *- Lehetne hogy tegeződünk? Mert nagyon vénnek érzem magam ha magáz. *mondom és tényleg csak egy picit szélesedik mosolyom. *~Mi van velem? Mindíg ura voltam az érzelmeimnek. De most mi van? ~*gondolkodom és ránézek. Kíváncsi vagyok valójában milyen is. *- És miért döntöttél úgy hogy ide jösz? *kérdezem remélve hogy nem sértem meg a kíváncsiságommal.*

*Az eddigi mosolya vigyorrá szélesedik ki, megvillantva fehér fogait. Még épek és jók, mert mindig is vigyázott rájuk. Hát igen! Drága jó szülei mindig ott voltak mellette és szeretettel neveltél, ő mégsem olyan emberré vállt, mint amilyenek ők is voltak. Sikeres, boldog emberek, akik megtalálták helyüket a világban. Szép is lenne ha ő is így élhetne, de inkább csak egy űzött vad, aki Nellondban tengeti a mindennapjait, miközben az idő csakúgy elrepül felette.*
-Én csak pár hete, azt hiszem előbb jöttem ide, mint ön. *válaszolja, miközben más érzések után kutatva fürkészi az arcát, de semmi különösebbet nem lát annál a mosolynál, amit Ő ereszt meg felé.*

*Steven illik hozzá a neve. Hirtelen az után érdeklődik hogy mióta élek itt. *- Csak nem rég érkeztem. Kellett egy nyugodt hely és meg is találtam. * válaszolom mosolyogva, remélve hogy nem vagyok túl rámenős. Nem szeretném már is elriasztani. Kissé ragadozó macskának érzem magam mellette. *~Csak nyugi Lis. Rá ne vesd magad. Csak higgadtan. ~*nyugtatom magam. Most érzem igazán hogy három év magány hogy kikezdi az idegeimet. *- És ön? Mióta él itt?* kérdezem mosolyogva remélve hogy nem látszik rajtam a feszültség. *

*Jókedvűen ül le, majd a nő, vagyis Elisa szemeibe néz*
-Steven Blackfield. * válaszolja szűkszavúan. Elgondolkodik, nem látta -e már itt, de nem rémlik neki. Sehol nem látta még, még csak a nevéről sem hallott. * -Ön régóta él Nellondban? Nem láttam még itt. *mondja szelíden, mosolyogva. Persze ez csak látszat. Valójában egy olyan ember, aki nagyon cserfes tud lenni és nem szívesebben beszélget másokkal, de a nő őszintén felkeltette az érdeklődését. Belekortyolgat az addigra langyos teájába.*

*Ő is engem néz. Kicsit el is mosolyodom ahogy uralkodni próbál magán hogy ne bámuljon. Na igen nem mindenki olyan pofátlan mint én. *- Nyugodtan foglaljon helyet. *mondom és a velem szemben lévő székre mutatok. Azonnal él is az ajánlattal. Most hogy közelebbről megfigyelem még jóképűbb. *- Elisabeth Torchwood vagyok. És ön? *mutatkozok be majd megkérdezem őt hogyhívják. Miután ott hagytam NY-ot kerültem a férfiak jelenlétét, de most jól esik egy férfi társasága. Nem lehet több harmincnál bár sose lehet tudni. Bár az biztos hogy ember. Volt már dolgom bár különleges egyénnel és ösztönösen megérzek dolgokat.*

*Már egy ideje itt tartózkodik. Azóta körbejárta a város minden szegletét, mára már úgy ismer mindent, mint a tenyerét. Gyorsan alkalmazkodik. Egy nap ellátogat a Jenília teaházba, ahol egy idősebb nőt pillant meg. Eszébe jut az a vöröses hajú lány, akit még régebben látott itt. Ő is hasonlóan vonzotta a tekintetét, így a mostani illető is. Uralkodnia kell magán, hogy ne bámulja feltűnően. A pulthoz áll és kér egy csésze zöld teát, majd kifizeti és odamegy a nőhöz. Előtte áll egy szabad hely. Megpróbál mosolyt erőltetni meglehetősen komoly arcára.*
-Bocsánat, szabad ez a hely? *kérdezi érdeklődve.*

*Csak nem rég érkeztem Nellondba. New York után elég unakmas. És még egy jó pasival sem találkoztam még. A teaház meg hiába szép és jó semmi izgalmat nem nyújt. *~ Mind egy. A sok balhé után nem árt a nyugalom. ~*gondolkodom ahogy az ajtó felé pillantok. Egy magas rövid sötéthajú pasi lép be. Felhúzom az egyik szemöldököm és szokásomhoz méltón pofátlanul végig mérem. Legalább másfél fejjel magasabb nálam ha nem kettővel. Mondjuk nem nehéz nálam magasabb lenni hisz magassarkúban is csak 167 centi magas vagyok. Kicsit elfordítom a fejem hogy mégse őt bámuljam de ez nagyon nehéz. *~Na Lis a pofátlanságod határtalan. ~*vigyorgok magamban. Mint ahogy a mondás is tartja. Kiveheted a lányt New Yorkból de New Yorkot nem veheted ki a lányból.*

- Oh, az még durvább! Azt hittem, hogy... *harapom el a mondatot, majd megrázom a fejemet. Száz birka! Az mennyire durva, jézusom. Rákérdezek, hogy van-e háziállat, mire Tori felháborodva mond nemet.*
- Pedig a birkák aranyosak, szerintem. *mosolyodom el. Bár még nem sok dolgom volt birkákkal, lehet, hogy ott élnék, én is megunnám, vagy megutálnám őket. Szóba kerülnek az utazások és végül kiderül, hogy Tori is utazgatott már, csak éppen nem Európában.*
- Hát igen, ez érthető. Én még majd Ausztráliába mennék el nagyon szívesen. Valahogy Amerikába, meg Ázsiába sem vágyok annyira. * vonom meg a vállamat.*
- Hawaii! Na, az tényleg egy élmény lehet. Szeretem a szigeteket. Görögországot imádom! *csillan fel ismét a szemem. Rákérdezek, hogy ismer-e még néhány embert, de nem kapok rá valami határozott választ. Én elmesélem a találkozásomat Stevennel és mosolyogva gondolok vissza a találkozásra.*
- Nos, azt hiszem én megyek. A fagyizást pedig majd még megbeszéljük, este találkozunk! -állok fel és hagyom ott a leányzót. Még egy kicsit sétálni akarok a városban, mielőtt visszamegyek a kúriába.*

- Én százat mondtam. Száz... igazából nem is tudom elhinni. *gondolkodom el, de a következő kérdés kizökkent. Ismét felnevetek.*
- Még csak az kéne! Nem... *itt egy kicsit elhallgatok. Eszembe jut, hogy valószínűleg egy-egy teliholdas éjen milyen nagy élvezettel cuppognék el egy édes kis birkán. Kicsit beleborzongok a dologba. Talán sosem leszek elég régi farkas, ahhoz, hogy ezt megszokjam. Mindenesetre megnyugtat, hogy ilyesmit egy jó darabig nem kell átélnem.*
- Sehol. Otthonról egy kicsit hosszú az út idáig. Inkább közelebbi úti célokat választottunk. Például többször is voltam Hawaiin. *magyarázom mosolyogva, felidézve gyerekkorom felhőtlen nyaralásait, a homokos partokat, a fantasztikus, meleg hullámokat.*
- Beszélgettem pár emberrel... egy pár szót. *mondom halkan. Az igazság az, hogy ez nem igaz. A "szia" és a "meg tudod mondani merre van az étkező?" nem igazán számít még beszélgetésnek, de nálam idegenekkel szemben ez már rekord. Meghallgatom a tündéri sztorit. Igen, pnt ilyennek képzelnék el egy lányt angyalszárnyakkal. Ilyen kis cserfes és jó szándékú.*
- Biztos jó volt. *bólogatok, de már tényleg nem nagyon tudok hozzászólni.

]

*Valóban gyorsan repül az idő, de nem is bánom, hiszen úgy tűnik, hogy Torival egész jól kijövünk. Eszembe sem jut, hogy hamarosan már a Kúriában kellene lennem. Habár a délutánomat Nellond, és nem a Jenilia felfedezésével akartam tölteni, nem bánom, hogy itt ragadtam. Azt hiszem, egy ilyen kellemes beszélgetés többet ér, mint hogy minél hamarabb ismerjem meg Nellondot.*
- Tíz birka egy emberre? *nevetek fel elképedve és megcsóválom a fejemet.*
- Az igen. És neked is vannak birkáid? Házi kedvencként, vagy ilyesmi? *vigyorodom el kicsit gonoszul, habár eszemben sincs megbántani a lányt, de úgy látom, hogy talán most már ő is kezd kicsit felszabadultabb lenni.*
-Sehol Európában? *kerekedik ki a szemem, hiszen ez elég meglepő.*
- Pedig szerintem Európa a legszebb kontinens. Mi anyámmal már nagyon sok helyen jártunk. Imádunk utazgatni! *mesélek lelkesen és izgatottság, vidámság és szeretet csillan fel a szememben, ami persze egyértelműen anyámnak szól.*
- Hát igen, az északabbi országokat ki is hagytuk a síelés után. *vigyorodom el, majd felajánlom, hogy elmehetnénk együtt fagyizni, hogyha jó idő lesz. Tori lelkesen belemegy a dologba, aminek nagyon örülök.*
- Amúgy ismertél már meg itt valakiket rajtam kívül? Képzeld, én találkoztam egy tök furcsa sráccal. Szinte áhítattal bámult rám, aztán alig hitte el, hogy vannak szárnyaim. Végül magamhoz öleltem és repültem vele egy kört. Hihetetlenül élvezte! Tök jó volt látni. *mesélek egy kicsit mosolyogva.*