Sövénylabirintus

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*A diákok megérkeznek a hatalmas sövénylabirintus elé, és amint elüti az óra a kezdet időpontját, minden diák beléphet a szeparált utakra, a sövény azonnal megmozdul, és föléjük tornyosul, elvágva őket egymástól. Láthatóan ez a sövény nem az a tipikus sövénylabirintus, mint amilyennek lennie kellene. Az első "szoba" ahova kerülnek egy zárt valami. A mágia erőteljesen átjártja a helyet, és négy oldalról keríti be a diákokat a fal, ami nem egyszerű sövény, hanem keményebb anyag, sokkal keményebb. Fém. A földet perzsaszőnyeg borítja, végig, ami tompítja a lépések zajait. A falon oldalt egy cirádás betűvel írt szöveg jelenik meg, szépen lassan.*

"Hajdani idők megfakultak régen,
csúcsról jutott négy mágus a mélybe.
Színek, formák, alakzatok,
nektek kell most választanotok!
Az idő múlása nektek most kedvez,
mutató járására figyelmezz!"

*A teremben nincs se ajtó, se semmi. Amint a diák végigolvasta a feladványt, vagy szöveget, a vele szemben levő falon megjelenik egy kép, ami kísértetiesen hasonlít a Sors kerekére, majd a négy égtájnak megfelelően négy állat, még ez is a Sorskerékre hasonlít. Felül a holló, alatta a viharmadár, a bal oldalon egy denevér, vele átellenben, tehát a jobb oldalon pedig egy sas képe látható. Ami nem, az egy belsőbb körön, a középső motívum és a négy állat közötti körön elhelyezkedő 16 darab kő. Mindegyik más és más színű, formájú, alakzatú. Mindegyik követ be lehet nyomni, ha hozzájuk érnek. A feladvány adott, valahogy átjutni a következő terembe/helyiségbe. A köves kör hasonlatos egy tárcsához, ami valamit lezár. Talán magát az ajtót, és a továbbjutás kulcsát..*

Vendég

~ Egészen biztos, hogy felkészültél? ~ *A kérdés már sokadjára hangzik el gondolatban a szürke bundájú vadmacskától, aki a sövénylabirintus egyik kapuja előtt ül, és aggódva figyeli fel-alá járkáló gazdáját. A nevezett gazda egy vastagabb fekete farmert visel, fekete hosszú ujjú pólót, és egy hasonló színben pompázó köpenyt. Na meg persze a lábán a kopott, csoda-hogy-még-le-nem-rohadt tornacipőt, ami egyben lopakodó lábbeli is. A verseny előtt erősítette meg rajta a rúnát, amit már elég régen felrajzolt, így aligha lesz vele gond.* ~ Igen, egészen biztos. ~ *Válaszol ezredjére is, már határozottan unottan.* ~ - Azért még egyszer ellenőrizd, megvan-e minden! Látom rajtad, hogy izgulsz, és olyankor mindig szétszórt vagy... ~ - Szívem, hogy melyikőnk izgul jobban, arról vitatkozhatnánk. *Szólal meg végre, miközben meg is torpan, és szigorúan néz le a vadmacskára. De azért ellenőrzi gyorsan, hogy megvan-e mindene: a három tőr, a pálcája, az asztrál-mentál medál, és a pszionikus karpánt is. A nekromantagyűrű is a zsebében lapul, ha mindenképpen használnia kellene, de nem akarja megtenni. Épp idáig jut el, mikor üt az óra. Kifújja a levegőt, és még felpillant a felette elsuhanó Kaneshára, aki beröppen mellette a sövénylabirintusba. Követi a lányt - az már egy másik kérdés, hogy mennyire tudja majd kikönyörögni a főnix segítségét. Ő maga is belép, és figyeli, ahogy megszilárdul körülötte a sövény, fémmé válik, és szobába zárja.* - Nézd, ott! *Szólal meg Pereus suttogva. Ariana követi a tekintetét, és figyeli a megjelenő betűket, fokozatosan olvasva őket.* ~ Négy mágus... Csúcsról a mélybe... Nem értem. Az Alapítók öten voltak... A szakvezetők lehettek négyen, akik meghaltak, így a mélybe hulltak, de Jericho-t is melléjük kéne venni, és akkor megint ötnél tartunk. Nem? - Úgy látszik, itt csak a négy szakvezetőre kellene koncentrálni. Nem tudom, ki más lehet a négy mágus. ~ *Közelebb lép a tárcsához, és végighúzza a kezét a köveken. Egyelőre csak finoman, úgy, hogy egyiket se nyomja be. Inkább csak megvizsgálja. Behunyja a szemeit, és először látnoki képességével próbálja megérezni, hogy vajon melyikeket kellene benyomnia... Merre kellene továbbmennie.* ~ Kár, hogy még csak egy drágakőmágia óránk volt. ~ *A fenti kövekre csúsztatja a kezét, azokra, amik a hollóhoz legközelebb vannak. Ez, ha minden igaz, négy kő. User nem nagyon tudja, hogy pontosan milyen színűek és formájúak, így nem tudja, hogy milyen kövek vannak ott, de Ariana hegyikristályt igyekszik keresni. Ha talál, akkor szépen benyomja, egy határozott mozdulattal, de mégis finoman. Aztán továbbcsúsztatja a kezét az óramutató járásával megegyező irányban, tehát jobbra. Mutató járására figyelmezz, cseng a fülében.* ~ És ha ez csak arra vonatkozott, hogy figyelj az időre? - Csend, koncentrálok! ~ *És valóban, arcán is látszik a koncentráció. Ujjaival finoman zongorázik a jobb oldali, sashoz közeli négy kövön, és ha talál, akkor a rubint nyomja be. A viharmadárhoz csúszik a keze, és kis gondolkozás, emlékezés után a gyémántra esik a választása. A denevér mellett - már ha talál - már magabiztosan nyomja be a fekete opált. Aztán hátrébb lép, és feszülten várakozik, hogy vajon jól oldotta-e meg a feladatot... Pereus is elhallgat, már nem beszélnek, csak várják az eredményt. Ariana még a homlokát is összeráncolja kissé.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 3:43 pm

*A sors úgy hozta, hogy próba elé álljanak a diákok. Próba elé, mely talán nem csak hozzáértésüket, de belső erőiket, gondolataikat, jellemüket is teszteli. A világ folyton változik, mégis az örökös változásban is ott van az állandóság. Épp ilyen a Belsirion szak rettegett diákja, Anna, ki lenyűgöző erejével, sziklaszilárd jellemével és egészen sajátos világfelfogásával kiemelkedik a többiek közül. Ő, akit sokan megvetnek, még többen rettegnek tőle, most itt áll, a labirintus szájánál és várja, hogy az a bizonyos próba bebizonyítsa: ő márpedig kivételes. Midőn elhangzik a versenyt kezdetét jelző hang, határozott lépéssel teszi be lábát saját úrjára. Nem hozott semmit magával, csupán egy kardot, mely igaz harcoshoz méltóan mutat majd oldalán, valamint pálcáját. Nincs szüksége másra, tudja, hogy így is győzedelmeskedhet. Rábízza magát erejére és a természetre. Segítője és hű társa nem más, mint egy léleksas, amely árnyként követi őt mindenhová... A puha szőnyegen végigsétálva mozgása teljesen kiegyensúlyozott, határozott, méltóságteljes. Megáll a "szoba közepén", majd ekkor véli felfedezni a kirajzolódó szöveget. Nem megy közelebb, nincs szüksége rá. Féltündeként remek látással áldotta meg az ég és a cirádás betűk sem lehetnek túl aprók. Mikor az utolsó szóhoz ér, öszehúzza szemeit és elgondolkodik. Elcsigázva nézi az írást, miközben elméje egy egésszé igyekszik kovácsolni az olvasottakat. Ekkor jelenik meg a kép a szemközti oldalon. Végignézve a négy szakállaton végre pont kerül arra a bizonyos i-re, és összeáll a kép a féltündelány fejében. Ismét megmozdul és immáron a kép felé tart. Mikor eléri azt, jobb kezével végigsimít a sorskeréken. Ő a kezdetek óta itt van. Látta elmúlni a druidák szakját, emlékszik még, hogy Aredhyll Alassar hogyan intett búcsút az életnek. Megannyi szakvezető, nagy mágusok és mégis... mind elbukott. A négy legnagyobb is nemrégiben odalett. A váltás nem rázta meg különösebben a lányt. Mindent pontosan hallott, hogy hogyan lett semmivé a Négy, hisz szinte legendává nőtte már ki magát az, ami az igazgatói irodában történt azon a nyári napon. Hogyan küzdöttek meg "szeretett" igazgatónőjükkel és, hogyan hulltak el sorban. Elhulltak... sorban.... mind. Mindegyik kő jelent valamit.* ~Talán... ahogy meghaltak... "Az idő múlása nektek most kedvez, mutató járására figyelmezz!"...~ *Mondja magában, majd megfordul és a szövegre tekint. Ismét elolvassa, végül szemét ismét a képre szegezi. Megfigyeli, hogy milyen sorrendben vannak feltűntetve a szakállatok. Az igazgatónő büszke arra, hogy végzett a négy szakvezetővel, így bizonyára elvárja, hogy ennek hangja legyen az iskolában. Anna kezével megérinti a hollót, majd jobbra indítja el kezét. Először a sason, majd a viharmadaron, végül a denevéren siklik át keze. Eztán megállapodik ismét a hollón.* ~A legnagyobb harcossal végzett legutoljára... Evan Dariannal nem bírt el egykönnyen, de aztán ő volt az utolsó...~ *Gondolja magában a lány, majd újra megindul keze, és mikor a sas képéhez ér, benyom közvetlenül mellette egy követ. Ezután tovább megy a keze az óra járásával megegyező irányban.* ~Előtte bizonyára Auroro Valanthe Mediaris úrnővel számolt le... az már kettő...~ *Fűzi tovább gondolatait, majd kettő drágakövet nyom be a viharmadár fölött. Ahogy a lány gyönyörű kis kacsója a körív mentén megindul fölfelé, elérkezik a denevérhez, majd az mellett már három követ érint meg és könnyedén tol be. Végül keze lassan a körív tetejére érkezik a holló alatt, amely Cirelin de Sovalon jelképe négy követ nyom be. A lány érzi, ahogy körbeveszi a mágia és a feszültség szinte kézzelfogható.* Az igazgató, Jericho mester volt a legelső. *Mondja ki immár hangot adva gondolatainak, de nem emelkedik meg a hangerő, csupán maga elé súgja. Egy nagy fekete követ pillan tmeg középtájon majd teljes erőből benyomaj azt is. Így végzett hát Daronel Denerira, a nagytiszteletű úrnő. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a vadászmester maradt legutoljára, így nála kellett kezdeni a zár felnyitását. Utána már követhető volt a sorrend és lám igen, ilyen sorrendben haltak meg a szakvezetők, természetesen visszafelé: Evan Darian, a sasjelű Belsirion feje, Auroroa Valanthe Mediaris, a viharmadaras Eramir vezetője, Safira Desierto, a denevérszárnyú Naxeldirról és Cirelin de Sovalon, a hollófejű Allidon szak vezére volt az első szakvezető, akivel végzett. Mindezek előtt pedig leszámolt Kaen el Jerichoval, az egyik legnagyobb varázslóval, akit a fekete kő szimbolizált. A lány hátrál egy lépést, összehúzza szemeit és kegyetlen tekintettel várja, hogy beigazolódik-e gondolatmenete. Összesen 11 követ nyomott be, mindig eggyel többet, ahány halott szakvezető volt már, illetve a végén egy nagyobb feketét. Maradt 5 másik kő, öt sértetlen kő... ami talán egy jel, hogy az öt halott, mégsem halott annyira, de ezt persze homály fedi.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 5:07 pm

*Eljött az idő, a nagy verseny napja. Nikorina kissé ideges, kissé izgul, ezt be kell vallani, kissé nyugtalanul járkál a többi versenyzőtől távolabb a kezdőtéren, fél szemmel őket figyeli. Pár perc elteltével kicsit megáll, ellenőrzi a tárgyait - a megérkezett bájitalokat, a tőrét, varázstárgyait - AMM fókusz, PSM fókusz, emlékérem, meg az a különös, zöld gyűrű, amit a L'Chopenie nevezetű vámpírtól szerzett órán , na meg persze a pálcáját is. Minden megvan. A lány haja hátra van fogva, hátrakötve egy szoros varkocsba, hogy ne zavarja őt. Kék, steppelt dzsekit visel, hozzá farmernadrágot és egy edzőcipőt, oldalán a válltáskája, amiben a bájitalok kapnak helyet, persze óvatosan, nehogy összetörjenek. Nem lenne mondjuk az jó, ha egy robbanó bájital egy véletlenn ütődéstől felrobbanna... Magában varázsigéket ismételget, feleleveníti a tudását, miközben elgondolkozva nézegeti az ujján zöldes fényben ragyogó vámpírgyűrűt.* ~Furcsa, hogy mindig ilyen vérlényekkel gyűlik meg a bajom... Először egy vérfarkas, aztán a vámpír. Remélem nem lesz túl sok fekete mágia... Bár... Ki tudja. ~ *Gondolkozik, majd megrázza a fejét. Önkéntelenül is Sylvia jut az eszébe. Sylvia, a nővére... Csodálja, hogy nem látja őt a versenyzők között. Mióta Nikorina visszatért a halálból, és kinevezték prefektusnak, Sylvia sokkal mogorvább lett, és kerüli őt. Ez persze jó is, mert ez valószínűleg - kissé abszurd módon - annak a jele, hogy a nővére fél tőle. Tovább viszont már nem jut ebben a gondolatmenetében, mert megszólal a verseny kezdetét jelző gong. Nikorina kissé dobogó szívvel fordul az előtte megnyíló járat felé, majd vesz egy mély levegőt, és belép. Tudja, hogy most már csak magára számíthat. A sövény megmozdulása nem igazán ijeszti meg - druida ő, érzi, tudja, hogy nem fogja őt bántani a növény. Igyekszik magabiztosan lépdelni... Pár lépés után meglepve tapasztalja, hogy egy terem alakult ki körülötte, aminek a falai fémből vannak, és a lába alatt perzsaszőnyeg tompítja lépteit. Megáll, figyel, de táadás nincs - helyette egy rejtvény bontakozik ki az egyik falon. Kissé lélegzet-visszafolytva olvassa el, majd halkan felsóhajt.* ~Gradan, miért nem vagy ilyenkor velem...?~ *Sóhajt fel gondolatban, majd megrázza a fejét, és a szövegre koncentrál. Persze, jó lenne, ha meglenne még a daimonja, hogy segítsen neki... Még mindig hiányzik. Koncentrál a szövegre, majd az időközben megjelent képre néz, kissé összehúzott szemekkel figyeli, látszik a szemén, hogy erősen koncentrál. Pár perc elteltével a képhez lép, elhúzza felette a tenyerét koncentrálva, de nem varázsol, csupáncsak nem akarja még megérinteni. Néha hátra-hátrapillant a szövegre, miközben a keze lassan köröket kezd el leírni a kép felett, az óramutató járásával megegyező irányban. Kissé dobog a szíve, nem éppen az a rejtvényfejtő típus, de igyekszik. Legalul, a viharmadárnál állapodik meg először a keze, és rövid habozás után benyom két követ. Egy narancssárga színűt - pontosabban borostyánt -, és egy kék színű azuritot Itt kicsit elmosolyodik... neki is van ilyen köve, de nem hozta most magával, mert még nem tudná hasznát venni. Ezután a keze továbbcsúszik a denevér képéhez, ahol egy fekete követ, az obszodiánt választja ki, valamint egy vérvörös rubint, majd következik a holló, és egy gyémánt meg egy padparadsa (sárgás színű zafírféle) benyomása, végezetül a sas, ahol egy füstkvarcot nyom be, egy sárga citrinnel együtt. Mindegyik kő, amit kiválasztott, a szakok színeit szimbolizálja. Miután végzett, kissé dobogó szívvel, izgulva lép hátra, és várja az eredményt.... Nem biztos benne, hogy jó a megfejtése, de reménykedik. Nem tudja, mi lehetne még... Lehetséges, hogy van több kombináció is. Most mindenesetre vár, reméli, hogy megnyílik za átjáró a következő akadályhoz.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 5:38 pm

*Nem biztos benne, hogy meg tudja csinálni. De ha egyszer jelentkezett, akkor most már nem fordul vissza. Megállt a sövénylabirintus előtt. Elég hatalmasnak tűnt innen. Azt persze gondolta, hogy itt lesznek olyan részek, amiknél nemigen fog jól jönni jelenlegi ruhája. Világoskék hanfu van rajta, és haját befonta. De tart attól, hogy elszakítja a ruháját. Na mindegy. Vett egy nagy levegőt, és belépett. Elég kísértetiesnek tűnik így elsőre, de ez nem biztos, hogy meg fog változni, tekintve arra, hogy eléggé félős. Most nem tudja, hogy érdemes volt-e egyáltalán jelentkezni. De már benne van. Meg is érkezett az első szobába. A szöveget nem igazán tudja elolvasni, csak néhány részt ért belőle. Hiába, nem olvas olyan jól bolgárul. Egyelőre csak a beszélt nyelv megy neki. Ekkor a megjelenő képet is észreveszi a falon. Nem tudja mire való, de látja a kristályokat. Na igen, ezek szerint akkor be kell nyomni őket. De mi legyen a sorrend? Amellet dönt, hogy ábécésorrendben fogja csinálni. Tehát elsőnek az Allidon melletti kövek közül a két középsőt nyomja meg. Ezután a Belsirion melletti középső kettőt, majd az eramir melletti középső kettőt, s végül a Naxeldir melletti középső kettőt. Ezután várja, hogy mi lesz. Reméli, hogy sikerült megoldania a feladatot.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 5:52 pm

*Igen, a lány is éppen időben toppan be. Amint elkezdődik a verseny, ő is belép a sövénybe. Nagyot nyel, ahogy látja, hogy a Sövényfal elzárja szinte mindentől. Megijed-e? Nem, végül is nem klausztrofóbiás. Ahogy halad előre, rájön, hogy egyáltalán nem sövényből vannak már mellette a falak, de megérinteni nem meri, hiszen ki tudja, talán csapda. A szőnyegben megbotlik egyszer, majdnem el is esik, de szerencsére sikeresen visszanyeri egyensúlyát. Egyelőre nincsen semmi gondja a magánnyal és feladatot sem lát, aztán meglátja a betűket a Sors kerekét idéző kövekkel kirakott dolgon. Emlékezteti őt valamire, igen arra az időre, amikor megpörgette azt a nagy kerteket, ami ide hozta őt erre a szakra, de most pont nem ugrik be neki. Töpreng, szét néz, hogy nem-e van más kiút, de nincs, meg kell oldani a rejtvényt. Gondolkodik, már amennyire tőle telik. A régi szakvezetőket tudja, így a fejében folyamatosan a nevüket sorolja, az óra járásával megegyező irányba, mivel ő ezt az időből következtette ki.*~Cirelin de Sovalon, Evan Darian, Aurora Valenthe Meadris, Safira Desierto.~ *A köveket próbálja csoportosítani valamilyen módon. Először is az Allidon szakot képező dolgokat keres a kövek között, például aranyat, ezüstöt vagy akár holló formájúra emlékeztető drága követ. Ó igen, ez egy idióta gondolkodás mód, de neki ennyire futotta. Próbálja olyan sorrendben nyomogatni őket, amilyen távolságra vannak a hollótól. Jön a Belsirion. Itt megáll egy pillanatra, mert törnie kell rajta a fejét, hogy biztos jól emlékszik-e. Igen, ha álmából felköltenék, akkor is fújná ezeket a témákat, de azért ő mégis csak Kat, akiről tudhatjuk, hogy mindig hatalmába keríti a bizonytalanság. Végül is sas formájú és sárgás, barnás köveket keres szintén távolság szerint. Jön az Eramir szak, narancssárga és kék színű és Viharmadár formájú követ keres. A naxis szaknál ugyanezt az elvet követi és hogy mi fog történni, az majd kiderül.*

Vendég

*Várakozik a sövénylabirintus előtt, halálos nyugalommal. Egyik lábáról a másikra nehezedik, és az éppen nem súllyal terhelt lábfejeit forgatja a levegőben, tornáztatja. Nem igazán látszik, hogy ő most hú meg ha de nagy versenyre készül, totál átlagos ruhákban van... legalábbis neki szokásos és átlagos. Fekete bakancs, hosszú, fekete bőrkabát, farmer, fekete póló. Fókuszok természetesen nála, mindegyik, amire szüksége lehet. Lilith mellette fejét ingatja jobbra-balra, végig a vetélytársakon, közben fejben megy a nagy esélylatolgatás. Vajon kik azok, akiket veszélyforrásnak tekint a páros, és kik azok, akiket kevésbé? Nos, ez maradjon az ő titkuk, hiszen az ő szubjektív véleményükről van szó. És van amikben nem is értenek egyet, mert Lilith szerint vigyázni kéne az illetővel, Chris meg csak vállat von gondolatban. De nem is lényeg, hiszen egymásra nem támadhatnak, ez nem maraton. Aztán az óra elüti a kezdést, ő egy hanyag mozdulattal még kilöki fekete tincseit a szeméből, és egyáltalán nem sietősen, sőt, már-már vészes nyugalommal sétál be. Nem fog stresszelni, ha kiesik, kiesik. Az igazat megvallva figyelemelterelésre jött... kizökkenni a hétköznapokból. Maratonra is pont ezért fog valószínűleg szintén jelentkezni. Mindenesetre besétál, és halkan füttyent egyet, körbenézve.* - Szééép... kitettek magukért. *Mondja halkan, és a Sorskerékre olyannyira hasonlító valamihez sétál, de persze óvatosan, hiszen túl könnyűnek és üresnek tűnik a szoba, számít támadásra, csapdára. Viszont semmi ilyesmi nem történik, hát amikor odaér, akkor figyelmesen elolvassa a versikét.* - Négy... szakvezetők...? És Jerichóról elfelejtkezünk? Eeeejnye. *Morogja az orra alatt, hiába, az öt halottból mindig is az egykori szakvezetője, az aranytünde volt a személyes favoritja. Más kérdés, hogy most hangosan nem lázadozik az új rezsim ellen, de ami késik, az majdcsak ideér egyszer. De nem is ez a lényeg, ujjait ábrándosan futtatja végig a kereken, a köveken, a formákat kitapogatva, véletlenül sem benyomva őket. Mintha csak vak lenne, úgy tapogatja a figurákat körbe, csak utána figyeli meg a formákat is.* - Az óra kedvez nekünk, és figyeljünk a járására... *Morogja, inkább csak magának, Lilith csak lefekszik a földre, szemeit becsukva, de azért figyel, fene tudja, nem-e vágódik beléjük egy rejtett csapda. Sose lehet tudni. Közben Chris gondolkozik, ujjaival játszva körbe-körbe, az óramutató járásával megegyező irányban. Legfelül a holló van, a viharmadár, hát valami szakszínűt keres. Az túl egyértelmű lenne, ha hollóról lenne szó, ha olyan figura lenne, és mivel a szakvezetőkről van szó... pók. Mi más, ha nem pók...? Eszébe villan a medál, majd megvakarja a fejét.* - De a többiekhez nem tudok mást társítani. Akkor improvizálj. *Chris kérdően lepillant Lilithre, aki kinyitja a szemeit, és felpillant, és magyarázni kezd.* Van Allidon-színű pók? Van... Akkor hajrá. *Felsóhajt. Persze, egyszerű lenne a színeket nyomogatni, de a szakvezetőket emlegeti nagyon a versike, hát valami rájuk emlékeztetőt kell benyomni... szóval egy sóhajjal benyomja az ezüst formájú pókot. Következő...* - Belsirion... Sárgás vagy barnás... bigyó. *Morogja, és benyom egy sárgásbarna követ, ami talán Evanra jellemző mintájú... bármi is legyen az. Következő, Eramir, narancssárga... hát volt egy sárgásbarnás köve, szóval most egy kéket nyom be, majd egy vöröset a naxiért... talán levendula-forma, hiszen Safirát mindig annak az illata lengte körbe...? Aztán lehet, hogy a logikája úgy defektes, ahogy van. De azért próbálkozik, nem lehet mondani, hogy nem tenné... aztán hátralép egyet, és vár, hogy történik-e valami. Ha nem sikerül, akkor megpróbál más elvet kitalálni... de ha nagyon nem akar az ajtó engedni neki, még az is könnyen lehet, hogy konkrétan belebombardázik egyet. De azért reméljük, hogy csak feltárul előtte a szobából kivezető út...*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 6:33 pm

*Isabella is megérkezik a verseny helyszínére. Válltáskájában ott lapulnak a bájitalok, a tőrje. Pálcája a kezébe simul, valamint a gitárja a tokjában a hátán. Természetesen a verseny kedvéért se adja fel a stílusát. Az előnyös farmer - póló együttes helyett, egy halvány rózsaszín pánt nélküli ruhát visel, aminek felsője fűzős, míg szoknyája terjedelmes. A szoknyán apró kis virágdíszek is megfigyelhetők. Rózsaszín cipellője a hosszú szoknya alól nem látszik ki. Nyakában egy a ruhájához jól illő selyemsál van, hogy ne legyen olyan csupasz a nyaka. Gyermek arcán enyhe smink csillog csak, ami alig észrevehetően emelik ki vonásait. Szőke göndör fürtje közt egy rózsaszín selyemhajpánt látható, amely kissé hátrafogja rakoncátlan tincseit. Így azok nem lógnak a szemébe. Bizonyára akárki látja, inkább gondolná, hogy bálba megy mintsem, hogy egy akadályversenyre készül. Mikor megérkezik a helyszínre illedelmesen biccent versenytársai felé, majd a helyére áll, s mikor az óra elüti a kezdés idejét, a saját útján belép a labirintusba. Nagy magabiztossággal lépked. Mikor bezárul, mögötte a sövény egy szobában találja magát. Egy pillanatra megáll.*
~Hmm. Nem épp szó szoros értelmében vett sövénylabirintusról van szó.~*fut át az agyán, majd egy lépéssel közelebb lép az egyik falhoz. Alaposan szemügyre veszi, mielőtt megérintené. Hosszú perceknek tűnő másodpercek után óvatosan felemeli bal kezét és mutatóujja körmével kicsit megkocogtatja a falat.*
~Ez fém. Kong, mint egy lábas.~*Állapítja meg magában, majd hírtelen megdermed.*
~A lépteim miért nem kongnak?~*teszi fel magában a kérést. Tekintete most a földre hull, ahol észreveszi a padlót borító perzsaszőnyeget. Fellélegez. Ez mindenre magyarázat. Miután megállapította, hogy fizikailag milyen környezetben van, nekiáll, feltérképezni a termet más szemszögből is. Most, hogy másra is odafigyel, érzi, hogy a termet erős mágia lengi be. Ez nem tréfadolog. Mikor még jobban körül nézz, meglátja a cirádás feliratot is. Közelebb lép hozzá, hogy jobban lássa, mi van a falra írva.*
~"Hajdani idők megfakultak régen, csúcsról jutott négy mágus a mélybe. Színek, formák, alakzatok, nektek kell most választanotok! Az idő múlása nektek most kedvez, mutató járására figyelmezz!"~*olvassa magában, és rögtön a szavak értelmét keresi. Közelebb lép a kerékhez és alaposan szemügyre veszi a köveket, a négy szakállatot, valamit, a középső motívumot.*
~Biztos nem a személyek fontosak most. Az hogy a versike négy mágus bukásáról szól, csak arra hívhatja fel a figyelmet, hogy a négy szakra kell összpontosítani.~*gondolja végig a vers első két sorát. Most jöhet a vers további része.*
~A következő két sor egyértelművé teszi, hogy a 16 kő és a középső motívum valahogy összefügg. De honnét kell kezdeni? És milyen sorrendbe kell haladni?~*teszi fel magának a logikus kérdéseket. Óvatosan elindul a terembe körbe. A járkálás mindig jó gondolatokat szül nála. Persze nem rohan, nehogy a ruhájának valami baja legyen.*
~A vers azt mondja, hogy a csúcsról jutottak a mélybe. Tehát akkor a tetejéről kell kezdeni. Ez már biztos. de a folytatás nem. Ha a mélybe jutottak, akkor alul kéne véget érnie a sornak, viszont az utolsó két sor azt mondja, hogy az idő múlása nekem kedvez, és hogy a mutató járása figyelmez. Ezek szerint, pedig ha a tetején kezdem, akkor jobbra kell folytatnom körben haladva.~*gondolja végig a lehetséges variációkat. Végül a második mellett dönt. Odasétál megint a sorskerékhez. Bátran felemeli a kezét és a holló alatt található hegykristályt benyomja. Nem húzza végig a kezét a körön. Rögtön a sas madár mellett található rubinra emeli a kezét és azt is benyomja. Mikor már a két kristályt a falba mélyesztette jöhet, az alsó viharmadár melletti gyémántra teszi a kezét és azt is a falba nyomja. Következőnek pedig a denevér melletti fekete opált mélyeszti a falba.*
~Eddig oké.~*gondolja magában és pár másodpercre hátra lép, hogy megszemlélje munkáját. Végül, vesz egy nagy levegőt és tenyerét a középső motívumra helyezi és azt is benyomja. A levegő kifújása közben leengedi a kezét és vár, hogy sikerült e megoldani a feladványt.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 6:33 pm

*Kezdődik a nagy verseny, a szőke hölgyemény egyelőre csukott szemmel várja a kezdést. Sorra veszi magában, hogy mi az, ami nála van, elég lesz-e egyáltalán, rendben lesz-e végül, meg tudja-e majd oldani a feladatokat. Minden esetre azért a lényeg nála van, a pálcája, a varázstárgyai, azaz már ami vele van... Egyébként egy fehér blúzt visel, fekete farmert, lopakodó lábbelit, és azt a bizonyos fekete talárt, ami derékban szűkítve van, elöl két gombbal összegombolva, fehér mandzsettával. Tincsei egy csattal össze vannak fogva, a fém, pillangót formázó hajdíszbe pedig pár tű van tűzve, amolyan nagyobb fajták, jó hegyesek. Majd az óra harangja üt egyet, még egyet, és még ki tudja mennyit, de Laura már nem foglalkozik az idővel, számára az épp áll, ahogy sorra veszi magában a tudnivalókat. Pálcája persze nála van, kezében, de egyelőre nem kell használnia. Az út viszont megnyílik előtte, így néma léptekkel belép, majd csúnyán néz vissza, amikor a sövény bezáródik mögötte. Fújtat egy kicsit, miközben nyugodt, suttogó hangon szólal meg.*
- Remek, be vagyok zárva. Akkor egyenesen előre... *Valójában csak magának beszél, mondhatnánk, hogy pótolja az elveszett társaságát, a daimonját, aki régebben megerősítette az ilyen helyzetekben, vele volt, és nem hagyta, hogy elkalandozzon. Így viszont figyelnie kell mindenre, és főként bíznia magában, mert itt bizony nincs senki, aki megerősíthetné. Szóval szépen halad előre a sövényfalak között, és amikor beér a fémes falú terembe, és ugye a talaj is megváltozik a lába alatt, azonnal lenéz, nem szeretne csapdába sétálni, szóval meg is torpan. Kis hamar megjelenik a feladvány, amit a lány igyekszik minél többször elolvasni, hogy a fejében maradjon, ha esetleg eltűnne, mert már volt rá példa. Most azonban nem történik ilyesmi, csak megjelenik a szemben lévő falon az a furcsa szerkezet a négy szakkal, kövekkel, meg középen egy nagy motívummal. És így összeolvasva a rejtvényt a kerékkel, már eszébe is jut pár megoldás, ami lehetséges lehet. Így megint magában kezd beszélni, inkább csak azért, hogy a gondolataiban ne veszítse el a fonalat.*
- Szóval akkor a négy szak. Négy szakvezető. Eléggé mélyen vannak jelenleg... Na jó... Szóval színek... Szakszínek. Gondolom. De ez egyenlőre nem stimmel... Válasszak, válasszak, hát persze. És mi lesz, ha elrontom? Idő múlása... Sietnem kéne, mi? Nem-nem, akkor az idő nem segítene, hanem hátráltatna... Inkább az irányt jelölheti... Jó, rendben, akkor lássuk csak. Mi lenne ha... *Itt egy pillanatra megáll, lenéz a földre, és az orra alatt motyogva szólal meg.* - Megbolondultál Laura... Magadban beszélsz... Jó, erre most nincs idő... *Teszi hozzá végül, és fejét egy kicsit megrázza, hogy elhessegesse a zavaró gondolatokat. Megindul hát a szerkezet felé, hogy kicsit közelebbről megvizsgálja. Az idő múlásáról gondolkodva kezével az óramutató járásával megegyezően végigjárja a négy szak képeit, majd szusszant egyet, és leereszti a kezét.*
- Remek, de ebből nem derül ki, hogy hol is kéne kezdenem... Na meg hogy mit. Az ég szerelmére, hol van ilyenkor valaki, aki bólogat? *Csattan fel egy pillanatra, egyszerűen szüksége van arra, hogy valaki rábólintson a bolond ötleteire, és elhitesse vele, hogy nem olyan nagy butaság.* ~Gondolkozz, Laura, gondolkozz már. Forogjanak az agytekervények! Hoppá!~ *Csillan fel a lány szeme, és keze a köves körre csúszik, ami ugye olyan, mint egy tárcsa... Amit akár forgatni is lehetne. Méghozzá az óramutató járásával megegyezően. És csodák csodájára a dolog megy is, még úgy is, hogy Laura nem erőlteti annyira. Csak fordítja, és hallgatja a hangot, ahogy kő a kővel súrlódik. Ekkor tűnik fel neki, hogy a köveknek más színe van akkor, ha más helyre kerülnek. Persze azonnal elmosolyodik, és megjegyzi magának a dolgot.*
- Hát így lesz szakszínű... Mögötte talán valami más van, és ha a két színen egyszerre nézünk át, egy harmadikat kapunk. Szép rejtvény... *Na de tekeri a tárcsát, míg minden szak állata alatt/felett/mellett nem lesz a két szakszíne, mindenféle kombinációban. Így aztán egy fél lépést hátrál, és újra morfondírozni kezd. Mert ugye továbbra sem tudja, hogy honnan is kéne kezdeni a dolgot, mert azt már sejti, hogy így nem lesz elég, be is kell nyomogatni a megfelelő színű köveket. Minta egy kulcs lenne a kis vájataival. És a zár csak akkor nyílik, ha a megfelelő kis pöckök vannak benyomva. Ennek alapján viszont a sorrend nem számít annyira, inkább csak a megfelelő gombok lenyomása. Szóval fogja magát, és találomra kiválaszt magának egy követ, amit elsőnek fog tekinteni, méghozzá az Allidon ezüstösen csillogó kövét, amit le is nyom, majd jobbra haladva a többit is, csakhogy kövesse az óramutató járását. Végül pedig középen a nagy kerek szimbólumra tenyerel, hogy a falba nyomja. És ha minden számítása helyes volt, az ajtó majd meg fog nyílni.*

Vendég

*Egyhelyben toporog a verseny kezdetét várva. Az enyhe kifejezés, hogy izgul. Nem, nem is izgul, sokkal inkább...ideges. Nem tudja, jó ötlet volt-e jelentkezni erre a versenyre, hiszen alig nyár közepe óta jár ebben az iskolába. Az meg nem sok idő, ugyebár. Fél, hogy az a kis iskola, ahol eddig végezte tanulmányait nem nyújtott elegendő szakképzettséget a minden bizonnyal nehéznek ígérkező feladatok végrehajtására. Öltözete amúgy egy egyszerű, úgysembajhatönkremegy stílusú farmernadrágból, egy régi tornacipőből, egy fehér rövidujjúból és egy fekete, kapucnis, jelenleg kicipzározott pulcsiból áll. Vállán átvetve egy ugyancsak fekete válltáska fityeg, de csak mert Liliya nem tud nyugton maradni, s folyton birizgálja azt. Még jó, hogy minden üveget rendesen lezárt, amit beledobált, félő, hogy a végén táskástul felrobbanna. Kutyáját nem hozta magával, volt egy olyan érzése, hogy többet ártana, mint használna a jelenléte, nem is beszélve arról, hogy még a végén valami baja esne.
Aztán eljön az idő. Pontban egészkor megnyílik a labirintus, s ahányan vannak, annyifelé mehetnek. Lil néhány ismerősnek egy erőltetett mosoly kíséretében odaköszön egy sok sikert, de csak halkan, mert félő, hogy a szavakkal együtt a reggelije is távozna belőle. S idegessége csak fokozódik, amint köréje zárul a sövényfal. Aztán mély levegőt véve a megjelenő szöveghez lép, hogy elolvashassa azt. Négy mágus...talán a négy szakvezető? Nem jó, alapító öt volt... Színek, formák, alakzatok... igen, ezek közül kell majd választaniuk. Mutató járására figyelmezz... Egyelőre tiszta zagyvaságnak tűnik neki az egész szöveg, de még pislognia sincs ideje, egy kép jelenik meg a szemben lévő falon. Négy égtáj, négy állat, négy mágus. Oké. Ezek a szakokat jelképezik. Óvatosan végigfuttatja a szakállatokon és a köveken az ujjait, majd végül a legfelsőn állapodik meg.
Holló... Allidon. Lilnek hirtelen eszébe villan négy drágakő. Fekete opál, rubin, gyémánt, hegyi kristály. A négy szak köve. Vagy mégsem? Nyugi, mély levegő! Melyik lehet az allidoné? Hegyi kristály? Hiszen az is ezüst, mint a szak színei, és...nem, több magyarázatot nem talál. Magában biccent egy aprót, majd ha talál, azt nyomja meg a holló alatti kövek közül.
De merre menjen tovább? "Az idő múlása most nektek kedvez..." Mivel nincs jobb ötlete, úgy dönt, marad az óramutató járása mellett.
Sas. Belsirion. Rubin? A belsirion általánosságban harcos szak. A rubin pedig... Vörös. És? A vér is vörös. Na ez aztán a remek magyarázat, Liliya! Fogalma sincs, sosem értett a drágakövekhez, de fél órányi gondolkodás után sóhajtva lenyomja a követ, már ha megtalálja közöttük.
Viharmadár. Eramir. Gyémánt? Valószínű, kizárásos alapon, mivel a naxeldir csak a fekete opál lehet. Fejcsóválva nyomja be a követ, majd keze továbbsiklik az utolsó, de egyben legkönnyebb szakra...
Denevér. Naxeldir. Egyértelműen a fekete opálra csúszik a keze, s finoman benyomja azt is, persze csukott szemmel. Látni sem bírja, hogy mi következik be a logikázásai útján... Sosem volt az erőssége az ilyesmi. Így csak előszedi a zsebéből a pálcáját, és azt szorongatja, hátha egy óriási oroszlán támad rá, vagy tudja is ő. Ha ideges, bizony elég jó tud lenni a fantáziája.*

Vendég

*Magabiztosnak tűnő tekintettel, és karba font kezekkel álldogál a labirintus előtt. Fekete melegítőnadrág van rajta, és egy egyszerű fehér top, meg persze edzőcipő. Pálcája csuklószorítója alá van betűzve, ahogy tőre is, csak éppen a másik kezén. Bal csuklóján egy egyszerűnek tűnő bőrpánt, ami természetesen a PSM karperece, valamint egy gyűrű, amit kelletlenül, de magával hozott... Nekromanta gyűrű. Nyakában AMM medálja, derekán övtáska, amiben egy másik tőr, és további finomságok vannak. Előtte pedig egy Maine Coon macska ücsörög a földön. Túlzás, hogy idegesebb lenne, mint Chleo... Elvégre csak egy sima macska. Mikor az óra elüti a kezdés időpontját, a lány elővesz övtáskájából egy hajgumit, majd egy laza kézmozdulattal lófarokba köti a haját. Nyel egyet, majd felszegett fejjel belép, macskájával együtt. Aztán... A sövényfal szépen megmozdul, ő pedig egyedül marad Camparyval. De nem fél. Vagyis, nem mutatja ki. Na nem mintha bárki is látná, de sebaj. Érzi a helységben lévő mágiát, és kicsit zavarja is, de megindul előre. A vastag perzsaszőnyeg elnyeli léptei zaját, ő pedig egyenesen a falhoz indul... Végigsimítja, és tudja, hogy ez már nem a sövény, hanem fém. Kicsit meg is ijeszti, innen már nem lesz olyan könnyű kijutnia. A természetmágiával sosem volt gondja, de ilyen magas szintű földmágia azért nem megy neki. Muszáj hát megoldania a próbát. Apropó, a próba. Figyelmét teljes mértékben leköti a fal, csupán Campary hangos nyávogására pillant a megjelenő versikére. Olvas, olvas, és végül, a változatosság kedvéért, olvas. Csak hát sosem értett igazán az ilyen dolgokhoz, konkrétan annyit fog fel az egészből, hogy valószínűleg a négy szakvezetőről van szó. De ez nem elég. Aztán újabb nyávogás, és most már a kirajzolódó sorskereket is észreveszi. Közelebb lép hozzá, és alaposabban is szemügyre veszi. Minden egyezik szinte, kivéve a kis köveket benne... Végigsimít rajtuk, majd elméjébe villámként hasít a felismerés. Ami mellesleg valószínű, hogy téves, de sebaj.* ~Nézzük csak... Allidon... Nincs itt semmi, ami Sovalonra emlékeztetne? Oh, milyen jó, hogy jó barátok voltunk.~ *Forgatja meg szkeptikusan a szemeit, majd csak találomra benyom egy lantra emlékeztető ezüst színű követ.* ~Eramir... Talán egy lángnyelv lehet? Egy kék lángnyelv... Kék mint a víz. Érdekes párosítás, de mindegy. Akkor nyomjuk meg ezt itt...~ *Egyébként nem szokott magában beszélni. Benyomja a lángnyelvre hasonlító követ, majd ugyanígy cselekszik a maradék két szak esetében is: a Naxeldirhez egy koponyát, a Belsirionhoz pedig egy kardot párosít. Majd, mindezt befejezve, előkapja tőré, és minden kőbe belekarcolja a hozzá tartozó szakvezető monogramját. Csak mert éljenek az egyszerű megoldások. Ez után csak állnak és várnak Camparyval, hogy mi is történik...*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 7:09 pm

* Andréa izgatottan pattant ki ágyából a mai reggelen. Hamar bekapott egy nagy adag reggelit, aztán már neki is látott, hogy előkészüljön a megmérettetésre. Hamar összepakolta kis válltáskájába felszerelését a bájitalokat és a tőrjeit. Oldalára csatolja kardját és pálcáját is övébe fűzi. Egy hófehér vászonnadrágot vesz fel és egy barna kardigánt. Végül magára ölt még egy talárt is. ~ Nos, itt ez idő. ~ * Mosolyog le Chralottéra a kiscicára aztán indulást int fejével. Közben azon gondolkodik vajon eléggé felkészült-e erre az akadálypályára. * ~ Ne izgulj, ügyes és okos leszel. Hiszen napokig csak könyveket bújtál és edzettél. ~ * Vigasztalja daimónja amire egy hálás pillantás a válasz. Útközben Andréa még egy almát elcsócsálgat, végül útba veszi a gyülekező helyet. Végig néz az összejött társaságon. Andréa most is mosolyog bár izgatottan várja a kezdetet. Majd az óra hangjára belép a labirintusba. Ott azonnal el is indul előre mit sem törődve a mozgó indákkal. Amikor a terembe találja magát kicsit megrémül. * ~ Remélem menni fog. De mi van ha mégse? * Egy gyerekkori emlék jut eszébe amikor nem tudott egyszerűen egy lépés sort megtanulni. De aztán azért elolvassa a sorokat és mélyen gondolkozni kezd. Lássuk csak akkor Allidon, Belsirion, Eramir és Naxeldir. Eddig világos. Lássuk csak. * ~ „Hajdani idők megfakultak régen”… Igen a múlt elmúlt ez elég logikus, „csúcsról jutott négy mágus a mélybe”… Ezzel meg mit kezdjek? … Jaj nem fog menni…nézzük inkább a következőt…”Színek, formák, alakzatok,
nektek kell most választanotok!” Minden kő jelöl egy szakot ez könnyű. Akko mindegyikhez keressünk 4 követ. „Az idő múlása nektek most kedvez,mutató járására figyelmezz”…persze persze az óra mutató járásával azonos irányba. ~ * Próbálja megfejteni a rejtvényt magában. Közben csak áll és mered előre. Teljesen a gondolataiba mered. ~ Allidon mondjuk egy ezüst és aranybarna. Belsirion barna és sárga, Eramir narancs és kék, Naxeldir vörös és fekete. Akkor próbáljuk meg szép sorjában. ~ * Gondolja és lassan óvatosan benyomja az Allidon színeire hasonlító köveket óramutató járásával megegyezően, majd a Belsirion, Eramir és Naxeldir. Aztán reménykedve pillog a tárcsa szerű valamire. * ~ Kérlek működj. ~ * Nyüsszögi és áll és vár és vár és izgul. *

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 7:43 pm

*A nekromanta lány talán az utolsók között ér oda a sövénylabirintus akadálypályára. Felkészültnek érzi magát, és úgy érzi, hogy ha túlságosan egysíkú az a vonal amit képvisel, akkor büszkén fogja feladni a versenyt. A többiek hamarosan eltűnnek a szeme elől, de ez nem zavarja, szinte mindig is egyedül volt, nem a csapatmunka híve. Az ő kis barátai a bájitalok, amiket a táskája rejt. Becsukja a szemét, hogy átérezze a hely misztikusságát, és amikor kinyitja, maga előtt látja a versikét. Közelebb lép, és szinte ízlelgeti az ősi szavakat.
Csúcsról négy mágus a mélybe. Az egykori szakvezetők halála, ez eddig nem olyan nehéz, magával ragadta őket a túlvilág. Legalább felfogták, hogy a halál ellen nincs menekülés, elér mindenkit az enyészet. *Olvasgatja tovább a versikét, és minden egyes szóban keresi a svédcsavart, valami rejtett utalást, hátha beugrik neki a világmegváltó ötlet.* Idő múlása most nekik kedvez. Hm... az idő senkinek sem szokott kedvezni, főleg ha itt halottakról van szó, akkor csakis úgy kedvezhet nekik, ha megfordul az idő kereke, és valamilyen módon szembe tudunk szállni a halállal. Azzal pedig nem jó ujjat húzni. *Továbbra is hangosan gondolkozik, nem baj neki, ha mások is hallják véletlenül az elmélkedését. Aztán gondol egyet, és ha már halálról van szó, akkor neki is meg kell találnia a túlvilághoz vezető leggyorsabb utat. Leül a kapu elé, és előkeresi a táskájából az élő halál eszenciáját. Kiszedi a dugót, és beleszagol a sötét folyadékba. Elmosolyodik, és szinte bólint társainak.* Fenékig. *Felhajtja az italt, és bódultan dől el. Sok-sok óra telik el. Amíg alszik, legalább nyugalmi állapotban van, megpróbál teljesen a tetszhalál állapotába kerülni, hogy átérezze, mit is éltek át a szakvezetők, amikor eltávoztak. Aztán felébred, vas ízzel a szájában, de némiképpen üdébben. Most már odaáll a kapuhoz, és végiggondolja a teendőit.* Ha kedvezően hat a halottakra az idő múlása, akkor el kell varni a szálakat, amiket a halál gyűrűzött. Fordítani kell a sorrendeni. Utolsóként Darian halt meg, tehát ő lesz az első, ezáltal a Belsirion. *Megkeresi a sast, és ezzel együtt a szak színeit nyomja be, ami a világosbarna, és a barna, ilyen szinű köveket keres, bár az alakzatoknál bajba esik, mert nehéz sasformákat találni, ami még színben is passzol. * Az utolsó előtti túlélő Valenthe volt, tehát most ő lesz a második. *Bólint magának, és megkeresi a viharmadarat. Benyomja, és keres hozzá egy kék no meg egy narancssárga formát, remélhetőleg viharmadaras kiadásban.* Haladok, haladok. A második, tehát itt a harmadik az a Derierto kislány volt, a fiatal naxeldires nő. Lássuk! *A denevérre tapad hófehér ujja, és benyomja, majd a vérvörös és ébenfekete színpárral rendelkező két követ kutatja fel, a denevéres alakzattal.* Végül pedig az igazgatóhelyettes, ő halt meg elsőként. *Most már látja a hollót, hiszen csak az maradt, és az arany és ezüst két kis követ holló formából. Benyomja hát ezeket is. Aztán odaáll a kapu elé, és széttárja a kezeit. Arcán haragos táncot jár a feltámadó fuvallat.* Jer hát halál, vedd vérem, ám fordítsd most vissza a sors, s az idő kerekét, idézd meg bugyraidból a négy mélybe hullott mágust, szabadítsd fel a torz félelmet, és kezdj új táncot! Ragadj el halál, vagy engedj be kapudon, mert nem félek én a gonosztól, mivel én vagyok a leggonoszabb leány a vidéken! *Kacag fel vidáman, és szórakozott természetességgel várja, hogy a kapu döngve kitáruljon, ő pedig beléphessen a sötétségek misztériumába.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 7:47 pm

*Eljött hát a nagy nap, Biánk is feláll a rajthoz a többiekkel együtt. Persze Steper is ott van mellette, és a szükséges felszerelés. Kis oldaltáska az oldalán, ami a tegnap vett néhány bájitalt rejti, afféle végszükség esetére kellékek, hiszen amúgy nem nagyon alkalmaz mást az alapvető harcosi képességein és harcosi mágiákon kívül. A csuklóján szinte bizsereg az ezüst karkötő, már várja a bevetést.* ~Kíváncsi leszek. Hát én is, de biztosan ügyesek leszünk. Szerinted az nem igazsgátalan előny másokkal szemben, hogy mi ketten vagyunk? Csak nem tudják kizárni a daimonokat, úgyhogy nem hiszem. Egyébként is általában egyre jár az agyunk. Ez is igaz.~ *Kis megbeszélés még az indulás előtt, majd a gong elüti a kezdés időpontját ők pedig elindulnak a maguk útján a labirintusban. Az út hamar le is záródik mögöttük, mellettük, és hamarosan a többi diák hangja is végleg elveszik az útvesztők között, így már ténylegesen maguk maradtak csak, egymásra számíthatnak, a tudásukra és...sok másra nem. Érzi nagyon jól, hogy ahova elsőként kerülnek ott erőteljesen él a mágia. Egy afféle zárt szoba szerű helyszín, ahol a már ismerős Sorskerékhez hasonló történetet találni.* ~Na ez mire lesz vajon jó.?~ *Pillant végig a kő szerkezeten, nézi meg a színeket és jelet is, de ez egyelőre még nem sokat mondd neki. Aztán fel is fedezi a falon a versikét, ami viszont már támpontot adhat a megfejtéshez. A kellemes perzsaszőnyegen könnyed léptekkel indul el a fal irányába, hogy kivesézze mit is jelenthetnek a szavak.* ~Négy mágus csúcsról jutott a mélybe. Ezek a szakvezetők lehetnek, ha nem tévedek. Ők...haltak meg a nyáron.~ *Segít Steper befejezni a mondatot, hiszen leányzónk azóta is nehezen heverte ki az eseményeket. A végső megadást, amikor már nem tehetett semmit, el kellett viselni a vereséget, mégha az időleges is, és azóta is azért próbálnak tenni, hogy megváltoztassanak mindent, és újra a fény lépjen a sötétség helyére.* ~De mit is pletykáltak pontosan? Azt hiszem Sovalon halt meg először, Jericho halála után egészen elborult az elméje. Igen-igen, utána Desierto, majd az Eramirosok vezetője Mediaris, és az utolsó volt Darian. Igen, így volt a hír. Furcsállom is, hogy csak így elterjedt. Szerintem ezt Ő akarta így, hogy mindenki még jobban rettegje a nevét, a legerősebb és legidősebb éjtündével végzett először, majd sorban a többiekkel, és a legsötétebb lelkű aurort hagyta a végére, akire nem hatott az Imperio. Valahogy így lehet, igen.~ *Kis elmélkedési fázis után jöhet a gyakorlati megoldás, ami már jóval nehezebbnek fog bizonyulni. Látnoki erejét is bevonja a gondolkodásba.* //Látnok 3. szint: Mesélői instrukciók alapján apróbb jelekből képes komoly következtetéseket levonni.// *Így jó eséllyel valamivel jobban képes lesz összerakni a logikai kapcsolat a jelek, képek és színek között.* ~Színek, formák és alakzatok, nézzük mi is van a falon.~ *Vizsgálgatja, amit lát, és agyalgatni kezd, vajon milyen sorredben is kell megnyoni a köveket.* ~Ami sejthető, hogy holló, denevér, viharmadár és sas lesz a sorrend, a színek pedig talán ezen szakok színei lehetnek? Valahogy így, igen.~ *Nincs más hátra, mint előre, meg kell próbálni. Keres egy ezüst és/vagy arany színű hollót, azt nyomja le először, majd egy vörös és/vagy fekete denevért, ez a második, aztán egy kék és/vagy narancssárga viharmadarat, és végül egy barna és/vagy világossárga sast. Ha esetleg ezekből több van, akkor mindenhol sorrendben nyomja le, tehát ezüst holló után arany holló stb. Aztán várja a hatást, hogy vajon tovább tud-e haladni, vagy sem.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 8:24 pm

* Ha azt mondanánk, hogy nem stesszeli túl magát kicsit olyan volna, mint a Challenger katasztrófáról azt állítani, hogy közbejött egy kis baki. A valóság ugyanis az, hogy sztoikus nyugalommal ül a sövénylabirintus tövében és békésen olvasgat egy magával hozott Kaffka novellásgyűjteményt, hiszen számára ilyen apró dolgok hordoznak igazi nagy értékeket. Épp „az éhezőember” című írásnál tart, s mikor megszólal az óra csak egy pillantást vet a neki szánt bejáratra és szépen komótosan rakja el könyvét – gondosan bejelölve hol tartott, hiszen nemsokára pontosan innen folytathatja az olvasást. Megropogtatja elmacskásodott tagjait, még egyszer ellenőrzi a mélytarisznyát és minden fegyverét, elégedetten konstatálja, hogy semmi sem hiányzik ama képzeletbeli listáról. A sövénynek támaszkodva, szinte kifürkészhetetlen arccal várja azt, hogy a többiek elinduljanak és utolsóként léphessen be az akadálypályára. Hamisítatlan gesztus az angol fiútól.. *
~ Menjetek csak nyugodtan, ezen a pár méteren nem fog múlni semmi.. ~ * Gondolja és ajkain megjelenik a nap első mosolyfélesége. Mikor az utolsó vetélytársa is elindult, elégedetten simítja végig rúnákkal ellátott védőköpenyét. Remélhetőleg ez is jó társa lesz a kalandja során és nem csak papírnehezéknek hozta el. Ami pedig most előtte áll, egészen biztosan nem gyerekjáték lesz, még akkor is, ha a fiú most egy kissé flegmán is tekint a feladatok sorára. Bár remélhetőleg az egész hasonlítani fog egy lávalámpához, ami szépen lassan adja csak elő magát és mikor már elég forró a benne lévő sok olajcsepp, hirtelen megindul, és végeláthatatlan-önismétlő ciklusba kezd. Szóval első akadályként nem egy hatszáz éves éjtündét vagy őssárkányt vár. És joggal.. *
- Akkor hát.. mögöttem a vízözön, ahogy mondani szokás. * Jelenti ki a labirintusnak és pálcájával a kezében lép be ebbe a gigantikus építménybe. ( A pálcára azért van szükség, mert azért mégsem bízik annyira abban a bizonyos fokozatosságban. ) Mikor a sövény elfedi mögötte az utat, akkor érzi először, hogy többféle érzelem hulláma söpör rajta végig, meglehetősen ellentétes irányokban. Egyszerre fokozódik izgalma és a bizonytalanságérzete is. Olyan, mint amikor az ember iszonyúan kívánja az utolsó falatot és tudja, hogyha megeszi kifogja dobni az egész ebédet. Akarja és meg nem is..*
- Nos, lássuk mivel készültek. Remélem, nem fogok unatkozni. * Mondja, és újabb mosollyal örvendezteti meg a világot.. kivételes nap ez a mai ezt pontosan tudja ő is. Szeme először csak szokja az itt uralkodó gyengébb fényviszonyokat és csodálkozva veszi észre lába alatt a szőnyeget, pont itt a semmi közepén. *
- Aki ezt tervezte nem volt híján humorérzéknek, ám ötleteknek sem az biztos. * Egy külső szemlélőnek talán furcsa lehet az a tény, hogy az ifjú naxeldires saját magában beszél, és saját magának válaszolgat. Ennek azonban van egy végtelenül egyszerű magyarázata, mégpedig az, hogy saját magát nyugtatja ezzel a metódussal. Majd valami történik.. no nem az ég szakad le vagy az utolsó ítélet jön el, hanem valamiféle betűk villannak fel a sövény falán, mondatokat formázva. És a fiú jó tanuló módjára olvasni is kezd, agyában pedig valami tompa elégedettség fogalmazódik meg, olyan „ugye megmondtam” jelleggel. *
~ Mert hát előre tudtam, hogy nem lesz azonnal mélyvíz. ~ * Persze ilyenkor nevezhetnénk egoistának a fiút joggal, de származását és neveltetését nem tagadhatja meg senki emberfia. Agyában lenyomatot hagynak az olvasottak ám háromszor kell elolvasnia, hogy ténylegesen megértse azokat, amik a falra ki vannak vetülve. *
~ aa-bb-cc rímelés. De most nem ezzel kell foglalkoznod. ~ * Inti magát, hiszen gondolatai szokás szerint valahol ezer mérföldes távolságban járnak. *
- Az eleje egyértelmű. Négy mágus, aki a mélybe jut és talán meg is hal. * Lelki szemei előtt azonnal egykori szakvezetőinek a képe jelenik meg és gyomrát pár pillanatig görcs szorítja. Jó mentalistaként erőt vesz azonban magán és visszatér a valóságba. That’s reality… és persze mikor felméri a terepet a falra rótt mondatokon kívül csak egy kerék-féleség található, semmilyen továbbvezető ajtó. Persze elkezdhetne most ő itt titkos ajtók után kutatni, de annyira egyértelmű és profán a helyzet, hogy arra nehéz szavakat találni. Inkább úgy dönt, hogy jó kisbölcsész módjára tovább tanulmányozza és elemzi a versikét egészen addig, amíg már minden sor értelmét ki nem bogozta. Tiszta szerencse, hogy a labirintus tervezője nem valami Kassák szerű ember volt, aki szerette megörvendeztetni több száz soros szabad versekkel a világot. Pár pillanatig az is megfordul a fejében, hogy talán nem is mindenki kapta ugyanazt a pályát és most neki ezt fizikailag és ami fontos, hogy lélekben is egyedül kell megoldania az akadályokat. *
- Színek, formák, alakzatok.. egészen egyértelmű meg kell találni a keréken a helyes sorrendet. Idő múlása.. óramutató. Hmm… * Morfondírozik el, majd két perc néma csend után döntésre jut a talányt illetően, legalábbis ő így gondolja. *
- Idő és óra, nyílván az óra járásával egyező irányban kell megnyomni a köveket és forgatni a tárcsát. * Magyarázza meg saját magának a miérteket, hiszen az embernek egész életében magyarázatokat kell keresnie. Majd ezzel a bölcs gondolattal el is kezdi benyomni a köveket a legtetejétől kezdve és forgatni a tárcsát. Mintha bájitalt készítene, hangosan magyarázza a levegő páratartalmának azt, hogy éppen mit csinál.*
- Először a holló, vagyis az Allidon. * Mondja, majd keresi is a hozzá tartozó követ, ami remélhetőleg egy gyémánt, hiszen minden bárdban egy-egy csiszolatlan gyémánt rejtezik. Forgatja a tárcsát és keresi a követ. *
- A sas következik, tehát Belsirion. * Folytatja és miután elforgatta a tárcsát, megkeresi a sashoz tartozó követ, mely legjobb tudása szerint is egy rubin kell, hogy legyen, méghozzá a vérvörös fajtából, mely az utolsó csepp vérig való küzdelemre emlékezteti a szak diákjait.. Elégedetten nyugtázza a választását, de nem pihen, folytatja azt, amit elkezdett. *
- Ez pedig a viharmadár, ami az Eramir jelképe, az elemek uraié. * Közli és ezúttal egy hegyi kristályt keres, mely tisztaságával az eramirosok tiszta kötődését jelképezi az őselemekhez. Az utolsóhoz ért, mely remélhetőleg a rejtély kulcsa is lesz egyben. Elforgatja a tárcsát a denevérre és rögtön tudja mit keressen, hiszen négy éve ez a szak az otthona, a családja, az unokatestvére és mindene. A tárcsa újra és utoljára forog. *
- Fekete opál, mely a titokzatosság jelképe. * Mondja és megnyomja az említett követ remélve, hogy ezzel együtt a feladat is befejeződött. Majd próbaképpen megpróbálja megnyomni a kerék közepét vagy akármilyen más módon hozni működésbe, ha az nem akarná magától megtenni ezt. *
~ Nem is volt nehéz.. ~ * Nyugtázza és egy cseppnyi önelégültség is van ebben a gondolatban annak ellenére, hogy talán nem jól oldotta meg a feladatot. De ő már csak ilyen.. *

// Bocsánat a hosszért, kicsit elragadtattam magam. Legközelebb figyelek majd. //

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 8:29 pm

*Nem mondhatni, hogy nincsen felpörögve. A Marathonra való jelentkezéséért még unszolni kellett, de ide már teljesen magától, egyedi döntés alapján jött erre a versenyre. És most ott áll, kétszer olyan gyorsan dobogó szívvel, mint ahogyan normális lenne, és arra vár, hogy elkezdődjön a verseny... A marathonon elég szép eredményt ért el, ahhoz képest, hogy arra számított, hogy az elsők között esik ki. Talán ezért is jött meg kicsit az önbizalma, de ki tudja?! Lehet, hogy ez most nehezebb lesz... sőt, szinte biztos, hogy nehezebb lesz, hiszen itt logikáznia is kell talán, amiből pedig köztudottan nincs túl sok neki. Na nem baj... Próbálkozni szabad, nem?! Ha sikerül, sikerül, ha nem, nem. Legalább megpróbálja. Az is valami. Mély levegőt vesz, hogy kicsit lenyugodjon, de úgy tűnik, most még egy darabig magas pulzusszámmal kell majd küszködnie. Sebaj. És végül, amikor elüti az óra a kezdés időpontját, pontban, megkezdődik a verseny... Az utak megnyílnak, mindenkinek van egy külön, magánútja, és ő bemerészkedik a sajátjába; egy szobában találja magát. Körös-körül szőnyegek, semmi veszélyeset nem lát, de azért pálcája kivonva, hiszen ki tudja, milyen brutál dolog lesz a kezdés. Amúgy egy egyszerű szabadidő-együttes, meg sportcipő van rajta, fő a kényelem, na meg, tudjon mozogni is, ha esetleg szüksége lenne rá. Ja, és persze kis hátizsákjában ott van a felszerelése is, minden, amire szüksége lehet, sőt, olyan is, amire nem. Kicsit talán túlzásba vitte a sok mágikus cuccal, nem baj. De úgy tűnik, egyelőre ezekre még nem lesz szüksége: csak a számára túl csicsás perzsaszőnyegeken húzza el a száját. Az is feltűnik neki, hogy a sövény enyhén szólva megnő, és fémmé, vagy valami hasonlóvá válik... Ami azért elég ijesztő.* ~Még jó, hogy nem vagyok klausztrofóbiás.~ *Elhúzza a száját a gondolatra, és megpillantja a szöveget; közelebb lép hozzá, és hangosan felolvassa, hogy még jobban megértse. Némán emészti magában a látottakat, próbálja felfogni... Így inkább soronként elemezi ki.*
- Hajdani idők megfakultak régen... Oké, tehát ez a múlt. Egyértelmű. *Jelenti ki félhangosan. Így valahogy mintha könnyebb lenne az egészet értelmezni, és nem is fél úgy annyira, mintha síri csend honolna, hiszen a többieket nem hallja át, és user kétli, hogy bármilyen hangot kiadó tárgy lenne a közelben.*
- Csúcsról jutott négy mágus a mélybe... Cirelin de Sovalon, Evan Darian, Safira Desierto és Aurora Valanthe Mediaris... jó, de Jericho hol van? Tévedek.. .vagy nem. *Elbizonytalanodik. Nem érti, miért négy mágust említ a versike... Nem baj, halad tovább, majd visszatér rá, ha nem tisztul ki a kép rendesen.*
- Színek, formák, alakzatok, nektek kell most választanotok!... jó, de mik közül?! *Ráncolja össze a homlokát, hiszen eddig a sorskerék szerű dolog fel sem tűnt neki, csak most, hogy körbenéz. Biccent, mintha valakinek jelezné, hogy oké, így most már megértette, mi a teendő. Nem fél, hogy bárki is furcsállni fogja a viselkedését, vagy esetleg bolondnak nézi, hiszen biztos benne, hogy senki nem látja, és a fém falakon keresztül senki nem hallja. Bár, hogy ez mennyire jó, azt már nem tudja eldönteni. Tüzetesebben átvizsgálja a kereket, felismeri a köveket, majd kiljebb a szakok állatait... Beugrik neki, hogy talán ezért a négy ex-szakvezető - nyugodjanak békében - volt megemlítve. Kicsit elbambul, a távolba mered, nem érintették könnyen az akkori események, az biztos. De hát nem tudtak mit tenni... Pedig ez így nem jó, nagyon nem! Összerezzen, visszakerül az 'itt és most'-ba, és újra a szöveg felé fordul. Tovább olvassa az utolsó két sort, ugyanolyan hangosan, ahogyan eddig, még mindig nem nagyon zavartatja magát... Elvégre egyedül van. Elvileg.*
- Az idő múlása nektek most kedvez, mutató járására figyelmezz!... ez nyilvánvaló. Tehát akkor az óra járásának megfelelően kell... őőőő... *Jól elnyújtja az az 'ő' betűt, itt most megakadt, hiszen azon még nem gondolkodott, mit is kellene csinálni pontosan. Pálcáját a farzsebébe csúsztatja, és közelebb lép a Sorskerékhez... emlékszik, milyen kis esetlen és gyámoltalan volt, amikor arra került a sor, hogy megforgassa... Az Allidonba került, amit persze azóta sem bánt meg. Minden figyelmét a kerékre irányítja, majd végiggondolja, hogyan is haltak meg sorban a szakvezetők. Összeszorul a torka, de ha muszáj, hát muszáj. Nem biztos benne, hogy valóban ebben a sorrendben történt, de többen is ezt állítják: először ugye Kaen el Jericho, de őt nem vesszük bele. Utána Cirelin de Sovalon... rosszul esik neki kimondania még gondolatban is, hiszen ő volt a szakvezetője, bárhonnan is nézzük. A második Safira Desierto volt, őt nem nagyon ismerte, majd az utána következő Aurora Valanthe Mediarist sem, és végül a negyedik Evan Dariant, de hát így is elég kemény a dolog. Amint ezt végiggondolja, még közelebb lép a kerékhez, és a színeket, alakzatokat is vizsgálni kezdi... Tehát akkor azokat kell lenyomni olyan sorrendben, ahogyan a szakvezetők... meghaltak? Ráadásul az óra irányával megegyező irányban. Rendben. Ha user jól értelmezte, a négy állat közötti körön belül vannak a kövek. Tehát akkor a holló mellettit/alattit kezdi el nézegetni, és jól tudja, hogy ezüstöt vagy aranyat kell keresnie... Ha talál, belöki. Most következik a Naxeldires denevér. Piros vagy fekete lehet a kő, amire a választása esik, meg is nyomja hamar, és tovább halad. Most tehát viharmadár, Eramir. Narancssárga? Kék? A két szín közül, ha talál, egyet lenyom, majd rögtön a sas felé vándorol a keze. Barna vagy sárga köveket keres, és le is nyomja hamar, ha talál. Miközben ez az utolsó mozdulat is megtörténik, mély levegőt vesz, és várja, hogy mi lesz: tovább jut-e, vagy itt marad bezárva?*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 8:44 pm

*Újabb versenyhez sorakoznak a anezabar diákjai, köztük Esti is. Ki nem hagyná. Övére ott van ráerősítve a kis erszény, amit tértágító bűbájjal nagyobbá tett. Belepakolt szépen mindent, amit vinni készült magával, pálcája is a derekára van erősítve.Felhangzik a kezdést jelző hang, így belépnek a laburintusba, mely hirtelen felmagasodik feléjük, elzárva a többiektől. Megkezdődik az első próba: belép az első ˝szobába˝. A falon oldalt ekkor egy iromány jelenik meg.*
"Hajdani idők megfakultak régen,
csúcsról jutott négy mágus a mélybe.
Színek, formák, alakzatok,
nektek kell most választanotok!
Az idő múlása nektek most kedvez,
mutató járására figyelmezz!"
*Olvassa fel, majd nekilát értelmezni az olvasottakat.* -Hajdani idők megfakultak régen, csúcsról jutott négy mágus a mélybe.Ez biztosan a nemrég meghalt vezetőkre utalhat. *itt átpillant a sorskerétszerűségre, odamegy, megszemléli azt is, majd visszatér, olvasni.* -Színek, formák, alakzatok, nektek kell most választanotok! *Itt meg biztos a kerékkel kell valamit csinálni. Forgatni vagy valami. *Mivel úgyse hallja senki hangosan gondolkodik, így könnyebb. A vége? Hát... Vagy valamit az idő szerint kell, vagy csak hogy vigyázzunk, ki ne fussunk az időból. Nos, átgondolván a sorrendet, hogy ki halt meg, szépen elkezdi benyomkodni a jelképeket, sorrendben. Szakokban kell tehát gondolkodni. Allidion, naxeldir, eramir, és végül a belsirion. Felül benyomja a hollót a külső körben. Majd a hozzá tartozó színt, illetve színeket. Kikeresi a fekete és vörös köveket, majd egymás után lenyomja őket.Eztán, következik a denevér, a hozzá tartozó, fekete és vörös színű kövekkel. Ezeket is sorra benyomja egymás után. Ezután jön alulról a viharmadár, és kék, illetve narancs színű köveket keres hozzájuk.
És végül pedig a sas, melyhez a barna szín tartozik. Sorba benyomja mindet, remélve hogy jól gondolkodott, majd várja mi történik.*

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Hétf. Szept. 27, 2010 9:59 pm

* Visszhangot vert az óra hangos monoton kongása, jelezve minden diák számára, hogy eljött az idő az indulásra. Mint ahogy mindenki a sötét szőke eramiros diák is erre várt. Feltápászkodik lassan és kimérten, majd elrakja az éppen olvasott könyvét, melynek gerincén az alábbi cím található: " Geológia környezet kihatása a terraformáló mágiára " . Igen érdekes olvasmány, amely a mágia működését magyarázza speciális helyzetekben, de úgy tűnik, hogy egy ideig szünetet kell tartania a fiúnak az olvasásban. Fekete talárja lobog a szemből jövő szélben, ahogy útjára indul Shawn és beteszi lábát a labirintus számára kijelölt folyosójára. Ezen a versenyen főként mágiáját akarja tesztelni, így vannak fontosabb dolgok amiket szándékosan nem hozott el, ezek egyike a kardja. Viszont azok számára akik már ismerik nem meglepő, hogy a biztonságát mindenek előtt tartva különleges mithril vértje jól meghúzott szíjakkal feszül a ruhája alatt, melyből kívülről csupán annyi látható, hogy a vállai talán kicsit szélesebbek, mint ami testalkatához illene.
Nyugodt léptekkel halad a mindkét oldalról fölé tornyosuló sövényfalak között, jobb kezében pálcáját maga előtt tartva, hogy gyorsan tudjon reagálni. Bal kezét egy ujjatlan bőrkesztyű takarja, elrejtve az alatta lévő főnixet ábrázoló tetoválást. Barna bőrből készült és fekete rúnákkal ellátott tértágított erszénye résnyire van nyitva és hihetetlen sok és értékes tárggyal megrakva, hogy a legveszélyesebb helyzetekbe is segítségére lehessen.
Ahogy egyre mélyebbre megy a labirintusba egy terembe jut el, amely láthatóan az első próbatétel helyszíne. A falak hirtelen fémből lettek és a földet is puha anyag borítja. Óvatosan körülnéz, hogy mit láthat a terembe, egyenlőre nem mozdulva el a helyéről. Érzi, hogy a szokásosnál jelentősebb nagyobb hatalom van a teremben, legalábbis a mágia szinte mindent átjár. Lassan lehajol tekintetével még mindig a környezetét vizsgálva és megérinti a szőnyeget. Az idáig vissza szorított lélegzetét egy nagy sóhaj keretében kiengedi magából, ahogy megkönnyebbül, hogy ténylegesen szőnyeg van alatta. Az illúziók könnyen becsapják az ember látását és a fényt is kedvükre alakítják, de a tapintása után egy picit megnyugodott. Lassú megfontolt léptekkel kezd haladni előre mintha csak az útját folytatná a labirintusba, így egyre közelebb kerülve a szemben lévő falhoz. Minden egyes lépésénél először súlypontját még hátsó lábán tartva mindössze tapogatózik elől lévő lábával és csak azután lép, miután megbizonyosodik, hogy biztonságos. Nagyon nem szeretné, hogy a perzsaszőnyeg által takart talaj valahol csakúgy eltűnjön. Amikor már mindössze pár méterre van csupán a fém faltól, amit irányba vett elkezd azon szöveg megjelenni. Az írás szép lassan rajzolódik fel a falra, mintha csak egy láthatatlan kéz épp most írná. *

"Hajdani idők megfakultak régen,
csúcsról jutott négy mágus a mélybe.
Színek, formák, alakzatok,
nektek kell most választanotok!
Az idő múlása nektek most kedvez,
mutató járására figyelmezz!"

* Olvassa magában az eramiros varázsló az épen megjelenő írást és elmosolyodik. Igazán szereti a rejtvényeket, mert az ember sok fajta módon tudja értelmezni őket, legalábbis a buta vagy az igazán okos ember mindenképp. Mindenesetre jelen esetben úgy tűnik számára, hogy ez a versike a kulcs a tovább jutáshoz így oly módon kell értelmezni, ahogy annak a készítője szánta azt. A falon megjelenik az írás alatt egy nagy kerék, amin négy állat látható, egyértelműen a nezabarban található négy szakot jelképezve. * ~ Csúcsról jutott négy mágus a mélybe... ~ * Mászik a fejébe egy egyszerű gondolat a négy jelképet látva, ezzel valószínűsítve, hogy a négy mágus a szakok volt vezetőire gondol. Óvatosan a kerékhez tartja pálcáját, de miután úgy tűnik nem történik semmi kezével is megérinti. Kipróbálja, hogy tudja mozgatni miket tud benyomni, esetleg elforgatni rajtuk. végül arra jut, hogy az egész tárcsát lehet forgatni, jobbra vagy balra és a középső körben elhelyezkedő különböző köveket pedig be lehet nyomni. Ezek után több lehetőség jut eszébe, hogy mi lehet a megoldás, egy dologban érzi magát biztosnak. ~ " az idő múlása ... mutató járására figyelmezz! " ~ * A tekerés minden esetben felülről jobbra történik, mint ahogy az óra is jár, hisz az óra mutatójára hívja fel a figyelmet a versike. Ezek után már csak a kövek benyomása a kérdés. 16 darab van 4 csoportra, mindegyik különböző színnel, formával és alakzattal. Az első ötlet számára, hogy az éppen felül lévő hollónak, amely természetesen az allidont jelképezi, megfelelő négy követ nyomja be aztán negyed kör fordításával utána a denevérét és így tovább, de jobban szemügyre véve látja, hogy nincs minden szakhoz négy darab hozzá rendelve. Miután nem akar többeket hozzá rendelni, így csak kiválasztja minden szakhoz a hozzá megfelelő követ és azokat benyomva elforgatja a kereket egy teljes kört megtéve, amennyiben ez nem működik kipróbálja, hogy mindig csak az épp felül lévő szaknak a kövét nyomja be és 4 negyed fordulattal teszi meg a teljes kört.
Rengeteg ötlete van még ezek után is és szép lassan végig próbálgatja őket, amíg nem sikerül kinyitnia az utat, nem kapkod, hisz a versike is megmondta: "Az idő múlása nektek most kedvez".

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*A kapu kitárul, egyenesen egy szakadékba. Pontosabban majdnem egy szakadékba. A szél vadul tombol, de nem borítja fel a diákokat a lábáról, meg se ingatja őket, inkább csak a hajukat és a ruhájukat borzolja, tépi. Viharos szél játszik, ennyi az egész. A kinyílt kaputól jó 5 méterre egy rozoga függőhíd van, ami egy hatalmas szakadék felett visz át. Kérdés, mennyire stabil, és mennyire bírja el a diákokat. A szakadék iszonyatosan mély, a függőhíd hossza nagyjából 5-6 méter hosszúságú. Amint a diákok elindulnak a híd felé, morgást hallanak, és egy hatalmas, megtermett, szürke bundájú Grizzly medve ront elő, közéjük és a függőhíd közé állva. Felágaskodik, mancsaival csap egyet a diákok felé, de csak figyelmeztetésképpen, majd elbődül, beleremeg a terep a hangjába. A szél, és a mélység még meg is zengeti a medve hangját, aki aztán leereszkedik a földre. Egyértelműen jelzi, hogy ő őrzi a függőhidat, és rajta kell átjutnia annak, aki a hídon akar által jutni. Nem támad neki a diákoknak, csak őriz, de azt agresszívan.*

Vendég

*Hát akkor ezek szerint mégis sikerült a kombinálgatása, aminek örül. Bár kétségtelen, hogy Lilith jobban örül eme fejleménynek, hiszen ismeri annyira embertársa természetét, hogy tudja: ha nem tudta volna harmadik próbálkozásra sem kinyitni, tuti pálcarántás lett volna belőle. És azért érzik a mágia erős áramlását... nem, határozottan nem jártak volna valószínűleg jól, ha ahhoz folyamodtak volna. De hát kinyílt az ajtó, és ez a fő. Chris ugye még az ajtónyitás előtt hátralépett, és jól is tette, a szél ugyanis belekap a bőrkabátjába, a hajába. A fiú hunyorog egy kicsit, majd érzi, hogy hoppácska, elfújni nem fogja a szél, csak speciális effektekről van szó. Elindul, körbenéz, tekintete a függőhídra esik.* - Könnyű... túl könnyű. Ez neked könnyű? Mégis hogy a fenébe jutnánk át rajta mindketten? *Még mielőtt Chris válaszolhatna, (mert van neki tökéletes válasza, higgyük el neki) megjelenik a grizzly. Hála a reflexeinek (és annak, hogy a maci nem akarja elcsapni a fiút) hátra tud ugrani pár métert, kikerülve a mancstávolságból.* Ismételd meg kérlek, hogy könnyű. *Lilith cinikus megjegyzésére Chris nem reagál, csak kihúzza magát, elgondolkozva méregetve a macit.* - Gondolom esélytelen, hogy szépen megkérjelek, és átengedj, mi? *Teszi fel a költői kérdést. Persze, hiszen valószínűleg a maci nem is érti, mit magyaráz neki a fiú, aki olyan távol áll a druidáktól meg a természettől, amennyire egy mentalista állhat. Fél kézzel a medáljához nyúl, a lefelé fordított pentagrammát mintázó medálhoz, és koncentrálni kezd.* ~Innuosis~ *Igen, sugallattal próbálkozik. Mentalista, hát miért is ne sikerülne? A medve pedig nem állhat a fiúnak ellent, komótosan arrébbcammog az útból, Chris pedig leeresztett kezekkel, hanyagul indul el a függőhíd felé. De talán korán örült...? Valamiért talán gyenge lett a varázslata, vagy a medvét őrzik mentálisan, ugyanis amint a függőhídhoz érne, az állat felbődül, és nekilódul Chrisnek. A fiú viszont csak áll, majd telekinézissel lök magán egyet, felugorva olyan magasra, amilyenre csak tud, levegőben megpördül, és kezéből már ki is vágódik dobótőre, mindez amilyen gyorsan csak tudja... persze a tőrt is telekinézissel irányítja, így a hosszú pengéjű dobótőr egyenesen a medve szemébe vágódik. Esélye sincs ezellen, nagy, tompa puffanással terül el a földön, Chris pedig puhán érkezik ismét a földre.* - Nem akartam. Te nem tehetsz semmiről... kellett neked rám támadni, látod-látod... *Rázza meg rosszallóan a fejét, kioktatva a medvét. Annak szeméből persze kihúzza a tőrét, megtörli egy rongyban, és visszateszi a helyére.* Figyelhetnél jobban is... Figyeltem, nem? De igen, de ha így folytatod, nem sokáig maradunk játékban... Ó, dehogynem. *Legyint Lilith szavaira, majd a függőhíd felé fordul. Hogy elindul-e rajta? Nem valószínű... az sokkal valószínűbb, hogy telekinézissel átlöki magát... elvégre öt-hat méter... azt simán átugorja, akárhogy is nézzük. Hátralép párat, egyik lábát megtámasztva a megtermett maci testén, hogy neki tudjon futni, majd avella! Pontosabban előtte persze az ölébe veszi Lilithet, mer a kutyát azt nem hagyja hátra, de ugye nekifut, telekinézissel lök magán, majd ha minden jól megy, bizony már a túloldalon landol, ahova le is teszi egyből a daimónt, nehogy akadályozza az esetleges támadás kivédésében.*

//Sugallat: Használatával olyasmire vehetünk rá észrevétlenül valakit, amiről eddig nem is tudta, hogy megszeretné tenni. Konkrét utasításokról van szó, amiket kiadhatunk a célszemélynek, mindössze erősen rá kell koncentrálnunk. Természetesen függ a mentális ellenállásától, hogy mennyire leszünk sikeresek. A sugallat varázslatot más nem veszi észre, mivel csak gondolati úton küldjük a parancsot. Olyan dolgot, mint öngyilkosság, vagy régi barát, hozzátartozó megölése nem kérhetünk, tehát, ami gyökeresen ellentétes az illető jellemével, de ezen kívül bármit.

Telekinézis 4. szint: Tárgyak lebegtetésénél, hajításánál a súly maximum 20 kg lehet, és már élőlényekre is hatásos. Képes távolról, maximum 10 méter, valakit fojtogatni, akár véglegesen meg is folytani. Ugrás esetén akár 5 méterre is felugorhat helyből, és 15 méteres gödröt is képes nekifutásból átugrani.//

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Kedd Szept. 28, 2010 12:00 pm

*Átjutva a furcsa szerkezeten új helyen találja magát. A szakadék nem túl megnyugtató a távolban, de ezen még csak-csak át lehet jutni, ha ügyes az ember, ekkor viszont előkerül a maci is, ami már nehezíti a feladatot.* ~Nem kéne azért megölni, vagy ilyesmi, végülis csak egy medve. Hát igen, de akkor valami figyelemelterelés kell. Vagy gyorsaság, a medvék általában nehezen gyorsulnak fel, mert nagyok és lomhák, nem?~ *Igyekszik ügyesen felmérni a helyzetet, de abban már most biztos, hogy nem akarja bántani az állatot, hiszen alapvetően természetéből adódóan inkább lefegyverez, mint öl, vagy ilyesmi. Ez a maci pedig jó eséllyel nem fogja átengedni a két szép szeméért. Lejátsza a jelenetet, hogy átugrik az állat felett, de Steper ebben egyrészt nem tudná követni, másrészt ott van a rozoga hír, ami leérkezéskor nem biztos, hogy elbírná a súlyát, kettejüket pedig szinte biztos, hogy nem. A szél most nem zavarja, a zavaró tényezőket ilyenkor jobb kizárni, viszont a kavargó haj gondot okozhat. Hajgumit vesz elő a nadrág zsebéből, majd lófarokba fogja a haját, felkészül az események kombinálására, amikkel átjutni szeretne. A maci ekkor ágaskodik fel, jelezve, hogy nem lesz könnyű a feladat, de mégis végre kell hajtani. Arra építhetnek, hogy gyorsabb lesz az állatnál. ~Látod-látod e téren a daimon még hátrányt is jelenthet, sajnálom Bia. Áh együtt menni fog ez, felkaplak a hátamra, nem lesz gond.~ *Utolsó helyzetfelmérés, pontosan igyekszik belőni, hogy mi hol merre hány méter, pontosan hova kell majd lépni és ugrani, hogy minden lehetőség szerint tökéletesen sikerüljön, majd elindítja az akciót. Egyelőre csak óvatosan lépdel a macival párhuzamosan, majd valamivel közelebb a szakadék széléhez, magyarán megpróbál a maci mellé jutni, aki jó eséllyel ezért még nem támad, hiszen nem a híd közelébe próbál menni. Amikor már a szakadék szélénél van, akkor jöhet a mágiák kombinálása. Első lépésként a pszionikus karpereces kezét a mellkasához szorítja, majd jöhet az ige, a Belső idő.* ~Intertempus!~ *Ez már ha minden igaz kellő gyorsasággal ruházza fel ahhoz, hogy a macit el tudja ütni az útból. A második lépés a koncentrált erő lökés.* -Contremisco! *Gyors mozdulattal húzza végig a kezét a karpánton, majd a karpántot a kezén, és végül a maci felé rohan, így erősen felgyorsulva és elvileg képes kikerülni az állat esetleges támadását, és elég erősen megtaszítani ahhoz, hogy jó messze kerüljön a hídtól a szakadék szélén. Végül még egy utolsó koncentrációval alkalmazza energiamágusi gyorsulását, közben Steper pedig a leányzó hátára ugrik, átkarolva a nyakát. Így már elég durván felgyorsulva, elvileg ha a híd nem bírja el a súlyukat akkor is képes lehet átszaladni rajta úgy, hogy mögötte az fokozatosan omlik le, de ők mégsem zuhannak a mélybe. 5-6 méter hosszúság legalábbis nem olyan vészesen sok, főleg, ha közben kicsit megmanipuláljuk az idő kerekét is.*

//Belső idő:
A varázsigét nem kell hangosan kimondani, elég gondolatban, hiszen ezzel lelepleznénk magunkat. Hatására használójának belső ideje változik, melytől a körülötte állók gyorsabbnak látják, szinte követhetetlennek. Képessé válik mágikus lövedékek elől kitérni, elkapni a felé repülő nyílvesszőket, és lehetetlen lesz meglepni őt.
Hatás: A hatás azonnali, és időleges. Kezdő varázsló kétszeres hatást érhet el. //Azaz egy körben kétszer támad, és utána egy körig kell pihennie. Ez él egy harmadikosra, és évfolyamonként nő egyel a támadások száma. Harcosok plusz egy támadást kapnak.// Gyakorlott varázsló viszont már akár az ellenfele felocsúdása előtt képes leverni őt, míg rá sem eszmél.

Koncentrált erőlökés:
A nevében is benne van, hogy mire képes. Az ütés erejét tudja jelentősen megnövelni. Persze kezdők esetén nem lehetünk képesek egyből átütni vele erős falakat, vagy éppen embereket a falakon, de az erőt, és a lendületet képesek vagyunk belesűríteni az ütés végpontjába, ez által növelni annak erejét. Például egy mellbetaszajtással akár tíz métert is lökhetünk az ellenfélen. Kezdők csupán kétszeresére tudják növelni az ütések erejét. (másodikos vari, most a kari negyedikes, plusz harcos, szóval olyan 4-5-szörösre tudja növelni az ütése erejét.)

Energiamágus 3. szint:
Képes az emberi sebesség 3-szorosára felgyorsulni (egy körben 3-szor támad).//

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Kedd Szept. 28, 2010 3:30 pm

*Még mindig nagy izgalommal áll a feladvány előtt, mikor egyszercsak kinyílik az ajtó. Elcsodálkozik rajta, hogy sikerült a dolog, nem volt sosem túl jó az ilyen nyomozgatós rejtvényekben. Átlép a kapun, és ekkor rögtön a szemébe ötlik a szakadék, ami majdnem közvetlenül a lábai előtt terül el. A következő pillanatban már a viharos szél miatt aggódik, mert attól fél, hogy beleesik a mélységbe. De szerencsére csak a haját fújja, meg a ruháját. A haja szerencsére befonva van, még jó, hogy emellett döntött, mert különben nem látna most sokmindent. Ekkor felméri a terepet, hogy mégis merre menjen tovább. Egy hidat vesz észre, tőle elég nagy távolságra. Na jó, nem túl nagy távolság, de most izgul, és így annak tűnik. Odasétál, nem túl gyorsan, sőt, igazából lassan, mert nem tudja, hogy mire számítson. A szél és a szakadék legalábbis nem túl sok jót igér, ő meg nem elég magabiztos és bátor ahhoz, hogy gyorsabban haladjon. Mikor odaér, egy grizzlymedve toppan elé. Elég világos a viselkedéséből és a látványából ítélve, hogy miért van itt. Őrzi a hidat, és nem valószínű, hogy kedvesen átengedi. Most nem tudja, mit csináljon. Nem akarja bántani az állatot, sőt, nem is fogja. nem vinné rá a lélek. Ezért egy olyan varázslaton gondolkozik, aminek segítségével átjuthat, de mégsem okoz neki fájdalmat vagy sérülést.Végül a növénycsapda mellett dönt, mert attól nem lesz semmi baja, csak nem tud mozogni.*
-Dolus Herbis.
*A varázslat végeztével reménykedik, hogy létrejönnek az indák, és megbéklyózzák az állatot. Ezután, ha ez sikerül, akkor megpróbál elsurranni az állat mellett, amire elég jó esélye van, tekintve, hogy vékony és hajlékony. Elvileg elég gyorsan át tud jutni a függőhídon, mert vészhelyzetekben futni elég gyorsan tud.*

//Dolus Herbis
Leírás: A varázslat hatására a földből indás csápszerű növényi karok csapnak ki, melyek a célszemély végtagjaira, testére tekerednek rá, így fogságba zárva őt, de nem ölik meg, tehát nem fojtanak, ellenben újratermelődnek. Ha vágni kezdik őket, mint a hétfejű sárkány fejei esetén, dupla annyi nő a levágott kar helyett. A tűz természetesen jó ellene, de az efféle megoldás a fogságban lévőt is égeti, tehát rizikós. A növényi karok idővel, fejlettebb varázslók esetén felruházhatók tüskékkel, sőt például bénító méreggel is, de utóbbi csak sok gyakorlás és nagy tudás esetén.//

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Kedd Szept. 28, 2010 4:38 pm

*A kapu feltárul előtte, úgy tűnik, jól végezte el a feladatot.* ~Mint valami mugli kalandfilmben... Én vagyok Indiana Jones női kiadásban.~ *Erre a gondolatra elvigyorodik, majd át is lép a kapun, hogy megszemlélhesse a következő helyszínt... Ami már csak azért is nem megy, mert a hirtelen jött szél összeborzolja és egyenest a szemébe csapja a haját. Na, így aztán semmit nem fog látni, az biztos.Nemes egyszerűséggel lehúzza az egyik karkötőjét a kezéről, és egy elegáns mozdulattal a hajába köti; bár inkább visszacsinálja, hogy ne kelljen látnia, amit most megpillant. Nem túl bizalomgerjesztő látvány a rozoga függőhíd, na meg, hogy amikor tesz két lépést előre, valami vaskos medve ugrik elé, és feléje kap. Összerezzen, elhúzza a száját, és hátrál két lépést, hogy még véletlenül se kerüljön mancs-távolságba az állattal.*
- Hát te meg miért vagy olyan dühös? Mit ártottam én neked? *Kérdezi a mackót összeráncolt homlokkal, mintha még választ is várna. Természetesen számít rá, hogy nem fog kapni, de már megszokta, hogy a Nezabarban bármi megtörténhet... Eszébe jutnak a régi mesék, amikben az oroszlán, vagy medve, vagy óriás, vagy sárkány, mindig nagyon pipa, de aztán kiderül, hogy csak a talpukban lévő szálka miatt olyan dühösek, és amint kihúzza belőle a főhős a bűnöst, rögtön melegszívűvé és hálássá válnak. Legszívesebben odaszaladna a mackóhoz, és a lába alá nézze, hogy kiderítse, itt nem ez-e a probléma, de inkább nem kockáztat. Helyette inkább lenyugtatja a szívverését, megköszörüli a torkát, és csengő hangján énekelni kezd, miközben egy lépést előrébb megy.*

Mikor napnyugtakor az éj leszáll,
S a szemekre álompor hull alá,
Egy új ajtó megnyílék
S egy határ újra eltűnék.

Új birodalom az hol mostan állsz,
Tégy itt akármit is, csak rajtad áll.
Egyedül vagy nincs választás
És élsz vagy halsz, nem látja más.

A tengerén úszol álmoknak,
Felhőin repülsz álmaidnak.
Ez a világ végtelen,
Kiismerése képtelen.

*Bizony, az Álom dala az, ami most felhangzik, így próbálja elaltatni a mackót. Ha sikerül, szinte lábujjhegyen elslisszol mellette, és megáll a szakadék szélén, majd merően bámulni kezdi a hidat.*
- Ez roppantul nem vicces. *Dörmögi az orra alá, majd előhúzza a pálcáját a farzsebéből - ahova még a perzsaszőnyeges szobában tette - és elkezdi forgatni az ujjai között. Így játszadozik vele egy darabig, és dühös magára, hogy elég gyenge telekinetista, amikor beugrik neki, hogy bizony tud ő mit tenni az ellen, hogy a szakadékba zuhanjon. Egy fejjel lefelé állított V betűt rajzol a levegőbe, és kimondja a varázsigét:*
- Camera Capricornus! *Egy Szökkenő Bak jelenik meg, amire hamar rá is veti magát, és kiadja neki a parancsot, hogy ugorjon át a szakadék felett. Jó erősen kapaszkodik, nem nagyon akar róla leesni, és, ha minden igaz, sikerül is átjutnia... Itt látványosan meghajol az állat előtt, köszönetképpen, majd a 'Finis fauna' varázsigével eltünteti. Ezután meg csak vár, hogy megtudja, mi a következő akadály...*

//Álom dala - Dalmágia elsődleges: Ezt a dalt több esetben is használhatjuk. Egyszer, ha valakinek az egészségi állapota kívánja meg a tartós nyugodt mély alvást, vagy ha éppen bajban vagyunk. A dalt egyszerre több személyen is lehet alkalmazni így ha többen támadnak rád, akkor is jó fegyver lehet. Persze csakis a tökéletesen előadott dallal érhetsz el megfelelő hatást.
Camera Capricornus - Szökkenő bak - Élőlényidézés elsődleges: A megidézett bakkecske valamivel nagyobb, mint a valódi állat, egy nagyra nőtt német juhász nagyságúak. Különleges képességük az az ugrásukban rejlik, és abban, hogy már kezdetben is 70-80 kg-ot el bírnak a hátukon. Az ugrásuk különleges, ugyanis a levegőben képes ugrani, nem kell alá szilárd talaj.//

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Kedd Szept. 28, 2010 5:26 pm

*A drágakövek mágiája lenyűgöző lenne mindenkinek, aki behatóbban foglalkozik vele, de természetesen ez nem Anna. Ő vérbeli harcos, igazi vadász, ugyanakkor druida. Mondhatni druidaharcos, hisz mindkét ágazattal azonosul és így személye harmóniát teremt béke és harc, a fundamentum és a gyakorlat között. Nem fejetlen és féktelen harcos. Öl, ha kell, pusztít, ha kell, viszont ezzel párhuzamosan megment és megkíméli azt, amit kell. Feltárul a kövek által lezárt kapu és egyúttal belépést nyer a lány egy új világba, egy új feladatra, egy újabb bizonyítási pontra. Talán a levegő eleme az, amelyikkel leginkább képes azonosulni, hisz a szabadság szorosan összefonódik a Természettel. A levegő pedig a szabadság, a határtalanság, a korlátlanság eleme. Anna mindenkin átgázol, hogy elérje céljait, épp ahogy a lágy szellő is átsiklik mindenhol, bekúszva a legapróbb résekbe is. Oly ritka pillanatok egyike hát, hogy a féltünde lány szelíd mosolyra húzza száját. Ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy valójában ő maga is érző lény. Mások előtt érzelmeit soha nem mutatja. Mosolya általában torz és kegyetlen, de most egyedül van és a szél, amely megmutatja a tépő erőt, amely Annát is jellemzi, előcsalogatja a lány szelíd énjét, mintegy erővel tölti őt föl. Léleksas feje fölött köröz és figyeli, ahogy a lány a függőhíd felé fordul. Könnyed ruhái lágyan veszik körbe testét, ahogy az megindul a híd felé. A következő pillanatban azonban megáll. Mindössze egy lépést tett meg és már lépne tovább, de visszahúzza lábát, mikor megpillantja az elé tornyosuló medvét. A lány cseppet sem ijed meg, sőt, mintha kifejezetten örülne, hogy ilyen feladatot kapott. Érzi a környezet minden rezdülését, szinte látja maga előtt a manaszálakat, ahogy virtuális hálóként odatapadnak a medve szőrszálaihoz, majd leválnak, majd ismét körbelengik az állatot és ismét leválnak. A következő pillanatban ezek a manaszálak, amik amúgy nem láthatóak, mégis ott vannak, erőteljesen a medve köré csoportosulnak. A lány meredt tekintettel, mégis mosolyogva koncentrál a medvére, amely kezdetben dúl, de lassan megnyugszik. Anna érzi, ahogy lelke szinte összeforr az állat lényével. Druida képességeinek köszönhetően lassan, de biztosan átveszi a medve fölött az uralmat. Még nem ura teljesen az állatnak, mégis lassú, ámde határozott léptekkel megindul felé. Ahogy csökken a távolság, úgy nő a befolyás. Mikor eléri a robosztus állatot, már teljesen uralja azt. A medve szelíden lehajtja fejét, a lány pedig megsimogatja bundáját. Nincs szükség erőszakra. Anna uralkodásra született, hogy valóban megteremtse azt a kényes egyensúlyt, mi elválasztja a sötétet a világostól. A medve szemeibe tekint és az állat már le is heveredik. Alakja hatalmas még mindig, de nem, nem jelent már veszélyt és ebben a pillanatban Anna sokkal hatalmasabb, mint ez a medve. A lány könnyed, méltóságteljes léptekkel kerüli hát meg a szürke bundájú medvét, amely engedelmesen fekszik tovább a földön, és figyeli úrnőjének mozdulatait, ahogy az távolodik tőle, hogy a függőhídra érjen. Ott aztán ismét belékap egy nagyobb széllöket, de a sziklaszilárd jellemű lány ,sziklaszilárdan áll a föggőhíd elején. Igencsak labilisnak látszik, egyáltalán nem biztonságos. Ha könnyedén átlavírozna rajta, bizonyára úgy is átjutna, de óvatos, kimért léptek egyáltalán nem illenek a lányhoz. Egy igazi harcos belső erejét használja fel, meg nem riadva olyan apró akadálytól, mint egy szakadék. A láyn ismét élénk mosolyra húzza a száját, szemében izgatottság csillan. Összefonja két kezét, kinyújtja előre, majd hátracsapja kinyújtott karjait és előrelendül. Energialökete, amit hátrafelé indított nagy erővel indítja meg, lába alig éri a függőhidat, szinte suhan a levegőben, majd mikor az energialöket ereje elhal és erőteljesebben landol a hídon, az utolsó 3-4 métert szélsebesen teszi meg futva felhasználva energiamágusi képességeit. Hogy elszabadult, ugyanakkor irányított energiái milyen kárt tesznek a hídban, az őszintén nem érdekli. A másik oldalon kecsesen állapodik meg. Vár egy gondolatnyit, majd visszatekint a túlpartra. Behunyja szemét, majd a következő pillanatban kinyitja. Látja, ahogy a medve magához tér és felemelkedik, ahogy az elemi düh ismét beindul benne és ahogy az állat észreveszi, hogy a híd valószínűleg már a szakadék mélyén pihen apró darabokban. Anna elégedett mosollyal fordul vissza az út irányában és várja a Sövénylabirintus további relytéjeit.*

//Felhasznált varázslatok (3/15):
Druida (4. szint) - Érzékelni képes, hogy maximum 30 méter sugarú körben melyik a legerősebb állat, azt magához hívni, és irányítani maximum 1 órán át. (Természetesen a medve irányítása a lényeg.)

Energiamágus (2. szint) - Energia löket: Belső erejét képes úgy koncentrálni, hogy egy ütéssel hullámokat kelt a levegőben. (Anna háta mögé engedte szabadjára az energialöketet, így mintegy előrelendítve önmagát.)

Energiamágus (1. szint) - Képes saját belső energiáit koncentrálva az emberi sebesség 2-szeresére is felgyorsulni. (A függőhíd utolsó métereit futva teszi meg szélsebes gyorsasággal, tehát nagyon gyorsan.)//

Tárgy: Re: Sövénylabirintus Kedd Szept. 28, 2010 5:46 pm

*Ajkain megkönnyebbült sóhaj szalad ki, amint tovább mehet valahová. Úgy tűnik sikerült neki nem felrobbannia. Ki tárul előtte a kapu és egy eléggé instabilnak tűnő függő hidat lát maga előtt. Fél-e a magasságtól? Talán egy kicsit, bár legalább nincsen a szakadék alján tűz, vagy legalább is innen nem látja. Döntenie kell, hogy lassan fog-e neki indulni ennek az egésznek, szépen óvatosan, vagy rohan ahogy tud. Míg mugli iskolába járt a fizika nem tartozott erősségei közé, de egyet megjegyzett: fő a testsúly eloszlás. Hason fog végig csúszni? Talán, még az is megeshet, de esetleg mágiával próbálkozik. Szorítja az idő, ezért tesz egy lépést előre, de megtorpan, mert előugrik egy morgó medve. A lány már kapna a pálcájához, de a mackó semmit sem csinál, csak őrzi a hidat, bár az üvöltése hatására eléggé megrémült vörös hajú hősnőnk.*
- Semmi baj maci, ugye átengedsz a hídon? Légy szíves, hadd menjek. *Mivel nem druida és különösebben nincsen hatása az állatokra, ezért a Grizzly csak nézi. Úgy tűnik a lánynak egyik kedvenc tantárgyához kell folyamodnia. Megérinti a medálját alig észrevehetően.*~Innuosis! Kérlek, hadd sétáljak át a hídon.~ *Hogy beválik-e az kérdéses, mindenesetre user ellőtte a varázslós lehetőséget, így mugli módszerrel kell átkelnie a hídon. Nagy levegőt vesz és elsétál a medve előtt. Remélhetőleg nem találkozik a Grizzly mancsával. Valószínűleg nagyon rosszul dönt, amikor lehasal a hídra, lehet hogy lezuhan a mélybe és kiesik a versenyből vagy meghal, de neki ez tűnik perpillanat a legjobb ötletnek. A testsúly eloszlására koncentrál. Mint egy csúszó- mászó kúszik végig a piszkos függő hídon. Próbál nem émelyegni túlzottan, hiszen valamennyire ring alatta a híd és hát ebben a testhelyzetben alapból nem kényelmes neki. Ha átér akkor eléggé mocskosan fog kinézni és sikeresen begyűjt jó pár szálkát, de ez legyen a legkevesebb gondja. És hogy merre tovább lefelé vagy fel, az kiderül.*

//Sugallat(Asztrál- Mentál Mágia elsődleges): Használatával olyasmire vehetünk rá észrevétlenül valakit, amiről eddig nem is tudta, hogy megszeretné tenni. Konkrét utasításokról van szó, amiket kiadhatunk a célszemélynek, mindössze erősen rá kell koncentrálnunk. Természetesen függ a mentális ellenállásától, hogy mennyire leszünk sikeresek. A sugallat varázslatot más nem veszi észre, mivel csak gondolati úton küldjük a parancsot. Olyan dolgot, mint öngyilkosság, vagy régi barát, hozzátartozó megölése nem kérhetünk, tehát, ami gyökeresen ellentétes az illető jellemével, de ezen kívül bármit.//