Vízi park - Medveszem barlang, Külső csúszda-együttes

– És miért vagy magad alatt ennyire? * teszem fel a költői kérdést, miután eltempózik mellőlem. Esküszöm nem értem. Lehet hogy tényleg csak azért ilyen bunkó, mert valami gondja van? De akkor meg nem értem miért máson kell levezetni. Szerintem egyáltalán nem érdemeltem meg sem az arcon fröcskölést, sem azt, hogy úgy beszéljen velem, mint egy kutyával. Mondjuk ahhoz képest egészen jól tűröm. Nem borulok ki tőle, igazán birka türelmem van, és ez most itt is megmutatkozik. Mikor gyerek voltam, találtam egy kóbor kutyát. Kirakták, bántották, verték és „kissé” elvadult. Én voltam az egyetlen, aki látott benne kellő potenciát, így tehát hazavittem. 14 éves voltam, és összevesztem a szüleimmel emiatt. Úgy gondolták nincs szükségünk egy veszett dögre! Kiabáltam, kiborultam, és végül kiharcoltam, hogy a kutya hagy legyen próbaidős. 2 hetet kaptam. Ezalatt az idő alatt pedig szép lassan közelebb férkőztem az állathoz. A bizalmába fogadott, és remek házőrző vált belőle. Valami oknál fogva Ravenben is ezt a vad jószágot látom. Nem tudom mi zavarja, mi van a lelke mélyén, azonban hiszem, hogy valami nem kerek, és addig nem is lesz kerek, míg valakit közel nem enged egy kicsit. Hogy miért én akarok az lenni? Megmagyarázni nem akarom, azonban tudom, hogy tökéletes lennék a feladatra. *
- Ó igen, hiszen annyira tökéletes vagy, királylány! * mondom vigyorogva, majd mikor a hibáit sorolja, csak bólogatok. *
- Kihagytad a nagyképűt, és az ólajtó szájút! * egészítem ki a felsorolást. Ha már lúd, legyen kövér. Vegyünk csak bele minden negatívat! A pozitívokról úgysem tudok semmit! Lehet nincs is neki… *
- Ahha… hát én sem vagyok már érintetlen virágszál! Annak jó, aki ezt szereti! Én nem rajongok a szende szüzekért. Nem bírom ha egy nő engem emel isteni magaslatokba. Biztos szarul hangzik, de engem úgy neveltek, hogy egy kapcsolatban mindkét fél egyenlő. Oké, a férfi megvédi a nőt és férfiként viselkedik, ezért azonban nem várja el, hogy istenítsék. Örül a hálának, és annak, hogy boldog a családja, meg hogy az asszony nevelgeti a porontyokat. És nem vagyok bunkó! Maximum olyan szinten, mint Te! * mondom a lánynak vigyorogva, majd megvonom a vállam. *
- Hát ha szeszélyes vagy… Biztos van olyan, aki ezt tolerálja. És amúgy, ha nem tűnt volna fel szerintem én egész jól bírom. Még nem futottam el sikítva, hercegnő! És csak hogy megnyugtassalak, nem is fogok. De nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy megismerjelek. Ha akarod, akkor persze, ha nem akarod, nos, én nem erőltetem magam rá senkire… * mondom, és a lány nyílt tekintetébe nézek. Lélektükrei csillognak, kedvesen, figyelemmel fordul felém, és ez őszintén szólva is meglep. Tudom, hogy nehezen adja meg magát, én azonban nem le akarom győzni. Ismerkedem, és nem értem miért baj. Nem értem miért állított fel olyan gátakat, melyek elég komoly erőt igényelnek.
Tűnődve nézem hát tökéletes testét, majd mikor kivonul én is utána megyek. Laza léptekkel sétálok a lányhoz, majd hirtelen ragadom meg a derekánál fogva és indulok meg vele és ugrok vele együtt bele a vízbe.
Vigyorogva bukkanok a felszínre, majd mikor ő is feljön keresem a tekintetét. Gondolom nagyon ideges, azonban ez most nem hat meg, ez volt a bosszú a fröcskölésért. *
- Ez még járt, hogy kvittek legyünk. Most pedig gyere, adok törülközőt, van nálam egy pluszban! Meg ne fagyj nekem itt… * lágyulok el picit, majd elindulok a part felé, és mikor odaérek a táskámban kezdek kotorászni és szedem elő a hatalmas lepelszerűt, hogy bebugyolálhassam valamibe végre. Nem venném a szívemre, ha miattam lenne beteg… *

*Nem tépi le rögtön a bugyimat, de láthatóan hamarosan erre készül. Igazából nem tudhatom, hogy milyen gondolatok járnak a fejében, de pasi, én pedig nagyon is cicázom vele, így nem csoda, ha így reagál. Már csak tudnom kéne, hogy én hajlok-e ilyesmire. Pofán fröcskölöm tehát, és már tempózom is arébb. A vállam felett visszalesek rá, és magamhoz képest igen kedvesen bólintok.* A mély alatt én most a vízet értem, de ahogy érzed. Magam alatt vagyok, így is mondhatjuk. *Vonom meg a vállamat, már amennyire ez úszás közben lehetséges.*
- Megértem, ha ennyire rám vagy gerjedve, de hidd el, a külső nem minden. Nem járnál velem jól. Ha nem tűnt volna fel, nekem senki, és semmi nem jó. Percenként változik a hangulatom, csoda, hogy eddig kibírtad velem. *Mosolygok kissé provokálóan*
- Tényleg nem is értem, hogy miért akarsz megismerni, még csak azt sem látom, hogy van-e bennünk bármi közös. *Abban igaza van, hogy magammal vívódok, mert folyamatosan kötekedek, tagadom, amit gondolok, de a fizikai gesztusaim mást mutatnak, mert ragyog a szemem, állandóan megnedvesítem az ajkaimat, még itt a medencében is, és állandóan a szemkontaktust keresem. Többször hozzámért, sosem húzódtam el, sőt, én magam is megtettem, de valamiért a szavak nem mennek. Régóta játszom a csábítót, aki csak hiteget, vágyálmokat ébreszt, de sosem ad semmit, így már nem is tudom, hogy milyen lehet az, elmerülni valakinek az imádatában, és viszonozni azt.*
- Na jó, nem vagyok szűz, de még nem volt túl sok kapcsoaltom. És a vadság pedig... *Akadok meg, vonakodom folytatni a megkezdett mondatot, így inkább félrenézek.* Vadságnak véled azt, hogy a bolondját járatom veled? Azért kérdezem a szende szűz témát, mert azok legalább kiszámíthatóak. Pár bók, és máris eléd omlanak. Nem lenne egyszerűbb? Én még saját magamnak is ellent mondok, ha olyan kedvem van. *Felém tempózik, ám végül megtámasztja magát az egyik kiszögelésben. Eleget tapostam a vízet, ezért úgy döntök, hogy eleget viszakoztam.*
- Mert bunkó is vagy. Minden alfa bunkó. Arrogáns. Másképpen nem is lehetne alfa. *Aprót felkuncogok, és melé úszom, szorosan közel támaszkodva meg hozzá.* Hárpia? Ezt mondom én is. Ne higgyenek királylánynak, mert elhányom magam. A fehér ruhám nem azt jelenti. *Aztán rápillantok, és várakozóan mérem végig.*
- Kezdek fázni, kimegyek. Tervezel közös programot? *Rúgom el magamat a faltól, és kiúszom a partra. A ruhámmal törlöm meg a hajamat, arcomat, nyakamat, úgy nézek ki, mint egy fehérneműmodell, aki éppen most nyert meg egy szépségversenyt.*

- Hogy mondtad? Tudtommal nem áll a farkam… vagy csak nem veszem észre? * teszem fel a pimasz és annál költőibb kérdést. Most komolyan. Kedves vagyok, udvarias – viszonylat – és nem óhajtom letépni rögvest a bugyiját, ő pedig csak úgy simán lekezel. Nem bírom ha ezt teszik. Ettől függetlenül nem változtatok az alap elképzelésemen, és bármennyire is nehéz nyugodtnak maradnom türtőztetem magam. Nem érek hozzá erősebben, nem szorítom meg, nem markolok a hajába a kezemmel, melyen jelen pillanatban nem igazán érezhet dohány szagot. Bár igazából, ha azt érezne sem lenne hozzá sok köze. Ha én nem szólok be a modora miatt, amit ugyebár mindenkinek muszáj elviselnie, ahogyan nálam a bagót, akkor szerintem kvittek vagyunk.
Ujjammal lágyan simítok végig a tincsein, majd íriszeim lélektükreibe kapcsolódnak. Nem fordítja el a tekintetét, ezt pedig jó jelnek tekintem. *
- A tűzzel? Szerintem nem tettem semmi rosszat, nem molesztáltalak, ez csak egy kedves… „baráti” gesztus a részemről. Ezen kívül a mélyre mindenki képes elsüllyedni, és ahogy hallgatom a szavaidat, te már régen ott vagy. * mosolygom a lányra, majd elengedem a haját, és inkább nem is érek hozzá. Ha számára ez oly kellemetlen – bár innentől kezdve nem értem miért is beszélt még egy perccel ezelőtt olyanokról, akik nem adják fel.*
- Mit nem kapok meg? * vigyorodom el, és csillogó, kedves tekintettel nézek a lányra. Most komolyan azt hiszi, hogy meg fogom erőszakolni egy medencében? Hogy ráerőltetem magam valakire? Én ugyan nem futok olyan kocsi után, amelyik nem vesz fel! Ő azonban fel akar venni, látom abból, ahogy rám néz! Férfi vagyok nem hülye, és a testbeszéd igenis kellően árulkodó, nem csak nála, hanem mindenki másnál is. Többek között ő is kiolvashatja a szememből, hogy határozott és egyenes vagyok, akit nem lehet megingatni, szóval sejtheti hogy igazat mondok. Nem fogok olyat tenni amit nem akar.*
- Szende szűz? * kérdezem meg, majd röhögök fel hangosan. Oké, komolyan vissza akarom magam fogni, és tényleg nem akarom sem megsérteni, sem megbántani. De ennél röhejesebb dolgot már régen hallottam. A nagy Nő jött és eldöntötte mire van szükségem, amivel persze simán mellé lőtt. Kell a fenének szende szűz, utálom, ha a lányok édességgel, meg ajándékokkal bombáznak. Nem vagyok bálvány, akit bálványozni kell, és én akarom eldönteni kit is akarok magam mellé. *
- Olyannak tartasz komolyan, akihez szende szűz passzol? Pedig azt hittem az olyan vad lányokat is jól kezelem, mint amilyen Te is vagy… * vigyorgom és csóválom meg a fejemet. Ekkor a lábával átkulcsolja a derekamat, egy pillanatig a szemembe néz, én pedig felvonom kérdőn az egyik szemöldököm. Nem érek hozzá, nem tartom meg, nehogy azt higgye le akarom tapizni, úgyhogy kénytelen a karjával a nyakamba csimpaszkodni ahhoz, hogy fenn maradjon a víz tetején. Mondjuk ha olyan ügyes, akkor csak meglepődöm ezen a tehetségén. Persze a vízre nem készülök fel lelkileg, úgyhogy mikor az arcomba kapom nagyot prüszkölök. Mikor kitörlöm a cseppeket a szememből, ő már tisztes távolba úszott, én azonban kaján mosollyal követem, és feltett szándékom belevágni úgy a vízbe, hogy csak na. Persze nem most, hanem majd mikor nem számít rá. Lassan tempózom felé, majd megtámasztom magam tisztes távolban tőle. *
- Nos igen, pont mint te engem. Végül is te hagytál ott azzal, hogy bunkó vagyok.. * mondom a lánynak,majd ismét bevizezem a fejemet. *
- Utálni? Én nem utálok senkit. Nem ítélkezem. Nem tehetsz arról, hogy egy hárpia vagy! * vigyorgom a lányra és remélem nem fog ezért is nekem esni… bár amilyen kiszámíthatatlan nőszemély…. *

*A barlangban ücsörgök tehát, a lábamat a vízben lógatva, ő pedig édes módon még tanácsot is próbál adni, hogyan legyek majd jó oktató. Van bennem egy minimális felelősségtudat, ám a tanári kar pontosan ismeri diákjait, rólam is tudniuk kell, hogy csak a saját boldogulásomat nézem, így nem biztos, hogy megmoccannék, ha Nessie-t kibelezné a saját maga által idézett wertigo. Sőt, végignézném, utána pedig a rémet a saját szolgálatomba száműzném, mert mindig jó egy ilyen kis cuki aranyos horrorszörny. Nessie példájából pedig okulnának, akik még eddig még nem rettegik a nevemet. A másik felük pedig meg akar dugni, de hát ez van. Le is dobálom a ruháim nagy részét, és hagyom a mustrát, valahogy jó érzéssel tölt el, hogy valakinek úgy igazándiból kellek. Csobbanok is gyorsan, és ahogyan a felszínre jövök, akkor látom csak, hogy ő is utánam jött.*
- Azt hittem, hogy elég volt neked a fürdés. Azért jöttem be, hogy magamat hűtsem le, téged úgysem tudlak, ahogy látom. *Jegyzem meg érces kötekedéssel, hiszen kezdem úgy érzeni, hogy a nyomulása egy tacskó lelkesedéséhez kezd hasonulni. Jól néz ki ő, és vagány az a stílus amit képvisel, de nem fogok olyanokkal bármit is kezdeni, akik az undorító dohánnyal élnek. Én ritkán teszem, de aki ilyen szenvedélybeteg, azt én sem tudnám igazán lekötni. Megérzem magamon az érintését, amitől megremegek, de nem húzódok el. Beszívom az ajkamat, nem adom jelét a megadásnak még akkor sem, ha szabad kezével az arcomhoz ér.*
- Azt hiszed, hogy megkapod, amit akarsz? *Szemeim ezüstösen villódznak, nem döntöttem még el, hogy mit is kezdjek vele, de kedvem lenne itt a víz alatt valami szörnyűséget ráküldeni, a barlangtó mélyén még csak tanuja sem maradna, ahogyan elnyelné őt a sötét.*
- A tűzzel játszol... *Ingatom a fejemet, miközben taposom a vízet, nehezen tudom elhinni, hogy ennyire merész. De legalább tesz valamit, provokál, de mégis itt van, cselekszik.*
- A mélybe nem tudsz lerántani, csakis te fogsz elmerülni. *Sugallom riasztó hangszínnel, de mégis, nem tudok szabadulni a pillantásától, valamiért ő igéz meg engem, pedig én vagyok a boszorkány, sőt a tündérvéla, máshogyan kéne lennie.* - Nem tudom, hogy mit akarok, és magaddal szúrsz ki, ha ezen kiváncsiskodsz. Jobb lenne neked valami szende szűz. Mert én nem vagyok szende. *Csóválom a fejemet talányos mosollyal. Egen, senkinek nem adtam még oda magam úgy igazán. Jared pedig mint tudjuk, nem teljesen volt pasi, csak úgy nagyjából, úgyhogy techikailag érintetlen vagyok. Amikor közelebb ér, akkor rákulcsolom combjaimat a derekára, merőn a szemébe nézek, aztán... jól pofánfröcskölöm, és gonoszkodó kacajjal siklom arrébb. Jóval messzebbre. A medence egyik sarkába, ahol meg is támaszkodom, mintkét karommal, és szembefordulok vele.* Különben is, mit erőlködsz? A múltkor alaposan kiosztottál, azt hittem, utálsz.

- A lényeg, hogy te ne szúrd el! Ha valaki más öngyilkos lesz azért, mert képtelen az erejét irányítani, hát neked aztán úgyis mindegy, nem? Ha mást is megöl? Legalább te próbálkoztál! * vonom meg a vállam vigyorogva. Jó persze, az ember nem igazán tehet bizonyos dolgokról, azonban a legjobb mégis az, ha moshatja a kezét utána. Legalább is én ezt vallom. Neki csak le kell adnia egy igazán jó kis órácskát, majd ennyi. Csak nem megy senki úgy oda hozzá, hogy teljesen analfabéta mágiából… *
- Egy harcias amazonnal van dolgom, mindig is tudtam én! * vigyorgok a lányra, majd mikor ledobja a ruháit, tátott szájjal meredek rá. Most komolyan, nem gondoltam volna soha, hogy lesz egy olyan nap, mikor ekkora mázlim van. Fehér melltartóját nem tudom nem megbámulni, ahogyan vékony derekát, és kissé szélesebb csípőjét sem. Kedvelem a nőket, és végre úgy érzem, valaki azért érdekel mert olyan amilyen. Nem az elvárások miatt, hanem azért, mert kihívást látok benne. És ehhez mérten szeretném ha én is kihívás lennék a számára. Nem akarok csak EGY estét, persze simán benne vagyok mindenben, de csak akkor ha a feltételek számomra is megfelelnek. Mikor sellő módjára úszik a víz alatt kisfiúsan elmosolyodom, majd a lány után vetem magam. Tempózom párat, majd mikor a felszínre bukkan, akkor én is már mellette vagyok. Kihívó szavai hallatán elkapom a derekát, majd fogom át hatalmas tenyeremmel. Döbbenten nézek az arcába, hiszen dereka pont akkora, melyet a két kezemmel tökéletesen át tudok fogni. Megszemlélem tökéletes arcát, hófehér tincseit, melyek az arcára tapadnak, én pedig késztetést érzek arra, hogy kisimítsam őket a homlokából. Meg is teszem finoman, miközben a másik kezemmel még mindig a derekát tartom. Ujjam lágyan simít végig arcélén, majd szavaira még közelebb kúszok. *
- És mit jelent nálad a küzdőszellem? Mert ugyebár nem ugyanazt jelenti az embereknél. Szóval nem egy kedves fiú kell, hanem egy harcos típus, aki megfog, magával ránt a mélybe és nem ereszt? * kíváncsiskodom, majd lágyan arcát kezdem simogatni az ujjaimmal, miközben szemét és vonásait vizslatom. Még sosem néztem ilyen közelről az arcába, és ha most azt várja, hogy lépjek… nos addig semmiképpen sem, míg meg nem kapom a válaszomat, és el nem döntöm, hogy vállalom e a vele való kockázatot. Kell nekem olyan nő, akivel állandóan harcban állnánk? Naná! Csak hát muszáj még kicsit az időt húznom! *

*Bentreked a nevetésem, de a mosoly még megmarad, talányossá szelidülve.* Valóban? Most már tudom. *Vonom meg a vállamat, viszont nem jelzem, hogy ellenemre lenne a dolog. Azt viszont nem sejtem, hogy vadásznak rám, én magam is vadász vagyok, csak már nem űzöm vadjaimat egy ideje, letettem a lantot, mert nem akadt olyan, aki méltó lett volna hozzám, vagy én hozzá. A tét nélküli játék pedig már untatott, nem érdekelt többé. A pillantása valami belső tüzet igér, mégsem táplálom azt, inkáb félrenézek, és elhallgatok. Nem akarok én senkit hitegetni, az nem az én stílusom. Nem vagyok én se Solomon, de még Jared sem, akik királylányok álmaival játszanak.* Oh, dehogynem az, ha tudnád, hogy mennyire. Volt ideje... megszőrösödni. *Intek, mintha valami moszkítót hesegetnék el, szóra sem érdemes jelentéssel. A kezemet mégsem vonom tőle vissza, ha már rajta felejtettem, tűnhet véletlennek is. Megértőnek bizonyul az oktatóságom kapcsán, erre ismét felkelti az érdeklődésemet. Nem is igazán a szemét nézem, hanem markáns arcélét, és csak az utolsó szavakra tekintek rá vissza.* Sosem csináltam még ilyesmit. *Ciccentek.* Jól látod alfám, be vagyok tojva. Én tudom uralni a boszorkányok őserejét, Nessie drága, édes szívem meg cafatokra fog robbanni. Hogyan tegyek meg elég óvintézkedést, hogy ne így legyen? *Beszívom az ajkamat, és visszatartom a lélegzetemet.* A misztikumokat mindig támadásra, sosem megismerésre, vagy védekezésre űzöm. Hogyan is tehetném? Ez a hatalmam forrása, nem fogom magam vissza. *Most már elhúzom az ujjaimat, hogy bekapjam a körmöm végeit, és idegesen láblógázva sandítsak oldalra.* Van mi? Csak nem sok? Legyen akkor ahogy kívánod. *Sóhajtok fel, és lehúzom magamról a nyári rucikát. Fehér selyemmelltartó, és csipkés bugyi van rajtam. Éppenhogy átlászó mindkettő. Apró melleim hetykén merednek előre. Hagyom, hogy megbámuljon, aztán felállok, és körbefordulok.* Ha már a feleséged leszek, legalább valami előleg. *Odasétálok a medencéhez, hosszú karjaimat a fejem fölé emelem, aztán homorítva csobbanok bele a vízbe. Tempózom vagy kettőt alatta, utána emelkedem csak ki. A pánt valahol kicsusszant a tincseimből, így a szőke csigák most nedvesen simulnak hol az arcomhoz, hol a vállamnak csapódva. Nem vagyok túl messze, ezért nem kell kiabálnom, mégis kicsit megemelem a hangomat.* Nem is tudom. Elegem van a nyálas alakokból, a küzdőszellem azt hiszem jobban vonz.

- Hát persze! Te leszel a feleségem, csak még nem tudsz róla! * mondom vigyorogva, majd kimászom a vízből és mellé ülök. Mikor arról beszél, hogy ő is gondolt rám, gyomrom kissé görcsbe rándul, majd szemeim megvillannak. Lassan előjön belőlem a vadász, és akármennyire is nem szeretném ezt a mellettem lévő nőt vadnak tekinteni, a késztetés egyre csak erősebbé válik. Kell nekem, meg akarom szerezni, azonban talán még most minden túl korai lenne. Még nem vágyik rám kellőképpen, elsietni pedig kár lenne. *
- Nocsak, nocsak! Szőrös szíved mégsem olyan karistoló? Lehet, hogy plüssel van bevonva? * kérdezem egy újabb vigyorral, majd élvezem, ahogyan keze a kezemen pihen, és hogy hozzáérhetek. Nem húzódik el, ez pedig igazán jó dolog, bírom ha valaki nem ijed meg egy kis testi kontaktustól. Nekem legalább is nincs bajom az érintésekkel, ez számomra természetes, szóval nem feltétlenül csajozni akarok ezekkel. *
- Amúgy határozottan jó dolog szerintem hogy gyakorolni akarsz. Ha engem neveztek volna ki, valószínűleg be lennék tojva, és lázasan készülnék minden eshetőségre. * vonom meg a vállam, majd mikor tekintetem elidőzik nyakának ívén jogosan kapom meg a beszólás adagomat. Hangosan felnevetek, majd vidáman nézek a lányra. *
- Bocsi! Amúgy, van még ruha rajtad képzeletben… csak elbambultam. Jól áll, mikor feltűzöd a hajad, szeretem, mikor a lányok nyaka látható, és pár kósza szál körülöleli az arcukat… perverz vagyok mi? * kérdezem, majd szalad fel a szemöldököm újból. *
- Na mert mintha te nem legeltetted volna a szemed… * vigyorgom, és bököm oldalba. *
- Nocsak… ez érdekes, folytasd még kérlek! * fordulok a lány felé, mikor arról beszél, hogy valami hozzám vonzotta. *
- Mindenesetre boldoggá teszel, hogy inkább velem foglalkozol, mint a szerelmeddel, a boszorkánymágiával. Mivel érdemeltem ki? * kérdezem kérdő tekintettel a lányra nézve, majd kezembe vizet merek, és magamra locsolom. Rém meleg van… *

*Megvárom amíg kiér, és miután a napfény komolyan idetűz, tenyeremmel leárnyékolom a szememet, hogy figyelemmel kisérhessem őt. Valójában nem vagyok pofátlan, csak túlságosan sok bennem a tüske ahhoz, hogy magamat adjam, és kedves legyek. Tudnék az lenni, de nem igazán érzem szükségét. Egyedül vagyok, csak szövetségeseim vannak, meg ismerőseim, barátaim, akiknek számítanék nem igazán. A közeledő alak sem barátnak való, inkább a hímet látom benne, de ahhoz pedig nem biztos, hogy van kedvem. Ha már itt vagyok, nem hagyom faképnél. A mosolyt mégis mosollyal jutalmazom, valamiért úri szeszélyem most nem tör felszínre, a gesztus ösztönös. Ahogyan lehajolok mellé, látom, hogy végigfuttatja rajtam a tekintetét, amitől jóleső borzongás tör rám. Karommal átkarolom magam, szinte védelmezően, mintha tartanom kéne tőle.* Valóban? *Azon tűnődöm, hogy kimondjam, igenis gondolkoztam rajta. Végül finoman bólintok.* Köszönöm, te is nekem. *Feltolom magam álló helyzetbe, hogy engedjem kiszállni a medencéből, de nem hátrálok el a fröcskölés elől. Leveszem a szandált, és csupán megrázom a fejemet, jelezve, hogy semmi baj, nem vagyok én cukorból. Mit is várhatnék, hiszen itt vagyunk a víz partján, nyilvánvaló volt, hogy bizonyos szinten nedves leszek. Khm.. azért nem úgy. Belógatom lábaimat a vízbe, hagyom, hogy hozzám érjen, és végül mellettem foglal helyet. Karcsú ujjaimat a hozzám közelebb eső vállára ejtem, ha már kontaktust kezdeményez, rajtam ne múljon. A vízen nyugtatom a tekintetemet, és a kérdésen meglepődve nyitom szét az ajkaimat.* Nos valóban nem, de ez még változhat, olyan meleg van. Talán úsznék egyet. *Rebegem válaszul, és közben ráébredek, jöttöm valódi okát így ügyesen eltereltem, nem szándékosan.* Az erdőbe tartottam, ott lehet a legjobban gyakorolni. A boszorkánymágia magas koncentrációt igényel, és nem akarom... hogy ősszel miattam essen bajotok. *Fejezem be végül a mondatot. Nem azért vagyok úgy vele, mert óvom az életet, inkább a röpke hatalmat nem akarom elszalasztani egy műhiba miatt.*Oldalt pillantok, és rajtakapom, amint a nyakamat stíröli. Ezen már erőlködés nélkül felnevetek. A hangom csilingelő, mégsem túl hangos.* Azért mielőtt távozom, öltöztess majd fel a tekinteteddel, mert már most sincsen rajtam semmi, ahogy elnézlek. *Szúrok oda neki pajkosan, aztán visszatekintek a vízre.* Megláttalak errefelé... és valami utánad vonzott.

* Túlzottan nincs időm magamba fordulni, ugyanis váratlan vendégem akad, aki természetesen nem óhajt majd biztosan magamra hagyni. Tempózok egyet, majd mikor fejem újból a felszínre kerül, és már a tüdőm is oxigénért sikít, meglátom őt. Csillogó, fehéres árnyalatú haját nem nehéz kiszúrni, és őszintén megmondva, olyan kék szemeket sem láttam még túl sűrűn. Igaz nem lettünk túl jóban az első találkozás alkalmával, azonban tény, elég sokat gondolkodtam rajta az elmúlt napokban. Kedvelem a pofátlan nőket, és ő az a típus, akitől kiver a víz… Mégis, valami oknál fogva megfogott, és ezt a fajta bárdolatlan stílusát szexinek találom.
Hatalmas kezemmel kitörlöm a szemembe csorgó vízcseppeket, majd hajamat hátrasimítom, hogy kóbor tincseim ne tapadjanak az arcomba. Nem szeretem a vizes hajat, túlságosan ragad mindenfelé, ez meg valamiért nem szimpatikus. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem ápolom kellőképpen, csak inkább, ha tehetem, rögvest meg is szárítom.
Arcomra egy kellemes mosoly kúszik, majd a parton ácsorgó lányra nézek. Nyári ruháját kicsit megfújja a szél, majd mellém hajol, és a fülembe suttog. Szemöldököm a magasba lendül, majd vigyorogva szemlélem a hosszú lábakat, a formás lábfejet és tökéletes alakját. *
- Igazából nem is értem, hogy bírtam ki eddig nélküled! Nagyon hiányoztál, oktató kisasszony! * mondom további vigyorral az arcomon, majd kicsit közelebb araszolok hozzá. Mozdulatom hatására a medence vize kicsit kicsap, és lábát eláztatom. Nem direkt, és remélem nem fog rajta problémázni, hiszen nem úgy néz ki, mint aki azért jött volna ide, hogy ússzon egy jót. Nem bírom a női hisztit, úgyhogy remélem nem kezd el szirénázni néhány csepptől… ugyanis akkor hatalmasat zuhanna a szememben. Hála az égnek a félelmem nem következik be, ugyanis leveszi a cipellőjét, majd a lábát is a kellemesen hűs vízbe lógatja, én pedig immár teljesen mellé mászok. Karommal megtámasztom magam a medence szélén, könyököm a combjához ér. Nem vagyok tolakodó, sőt még csak ki sem számoltam ezt a testi kontaktust, egyszerűen csak így alakul. *
- Mi járatban erre? Nem úgy tűnsz, mint aki úszni jött, bár persze lehet, tévedek… * kérdezem, majd mondom el a megállapításomat és a lányra emelem a tekintetemet. Haját most feltűzve viseli, én pedig nem tudom nem megállapítani, hogy ez így mennyivel is jobban áll számára. Szeretem a nők nyakát, neki pedig igazán kecses ez a testrésze. Többet is mutogathatná! Talán egy pár másodperccel tovább nézem merengve, mint kellene, majd egy hatalmas sóhajjal megfordulok, és immár a hátamat vetem neki a falnak. A nap sugarai égetik a vállam, és egyre jobban előhozzák a szeplőimet…. milyen férfias… *

*Hihetetlenül süt a nap, ami a fehér hajamnak, világos bőrömnek nem tesz túl jót. Sem a tündérek, sem a vélák nem arra hivatottak, hogy ilyen sivatagi körülményeknek legyenek kitéve, mégis, királynői daccal viselem. A csodás alakomat sóhajtozva megbámulók bőven kárpótlást nyújtanak az elszenvedett kellemetlenségekért. Végiglépdelek az udvaron, és továbbra is vagyok öltözködve annak ellenére, hogy a többség fürdőruhában pancsol már. Nyári ruhácskát viselek, lábfejemen szandál, hogy meglegyen a kellő szellőzés. Tincseim hátul befonva, és feltűzve, így karcsú vállaimat semmi sem takarja. Cecile-t, Spert már igen régen nem láttam, talán hazautaztak a szünet alkalmából, habár nem is hiszem, hogy van számukra olyan, hogy haza. Sebaj, én maradok, tartom a frontot. Azon próbálok agyalni, mit is kell tennem majd oktatóként. A misztikummágia igen veszélyes varázsszféra, engem pedig csak a saját utam érdekel, nem az, hogy mit adhatok át. Mégis, ha már engem láttak a legerősebbnek - joggal - akkor muszáj bizonyítanom is. Most is ezen tűnődve sétálok végig az épülettől a birtokhatárig vezető kertek mellett. Beleszagolok a levegőbe, virágillatot hoz a szél. Nem is fog már sokáig tartani, hiszen ősszel már hullajtják terméseiket a fák, gyorsan hideg lesz. Visszatekintek a kúria felé, úgy érzem, mintha valaki figyelne, ám csak valami gondnoknak akadt meg rajtam a tekintete. Biccentek, és továbbindulok. A barlangok mellett elsétálva messziről egy ismerőst fedezek fel, akivel a múlt alkalommal meglehetősen kétértélmű játékba kezdtünk, hol szimpatizáltam vele, néhol pedig ki tudtam volna dezintegrálni őt az ablakon. Most vajon mi lesz, ha megszólítom. A kiváncsiságom végül győz, és csipőre vágott kézzel, lehelletnyi fenékriszát mellékelve belibbenek a medveszem hűs homályába. Végignézem a csobbanást, és karbafont kézzel várom meg, hogy felérjen a felszínre. Elismerően adózok a férfiasan sportos elgondolásnak, amely most őt jellemzi, ez látszik is a tekintetemen, csak egy bizonyos pontig, hogy ne higgyen semmi többet, mint amit mutatni akarok. Legugolok amikor kifelé tempózik, kisegíteni természetesen nem fogom, csak leveszem a sarut, amíg ő kikászálódik. A lábam végülis beleérhet a vízbe. Be is lógatom, ahogy mellé ereszkedem.* Hiányoztam? *Kérdezem lehelletnyi pimaszsággal, ahogyan rá vetem a tekintetem. Majd vissza a vízre. Érdekel a válaszra, de a szemezést kerülöm. Nem igazán ismerem még őt ahhoz, hogy álmatlanul forgolódjak, viszont valami megmozgat benne, az nagyon is tény. Az állandó veszekedéseink is. Ám még mindig jobb, mintha valami puhány lenne. Rólam mindig is azt mondták, hogy uralkodói vérvonal sarja vagyok, akkor miért érném be olyannak, aki maga sem alfa? De ez csak fejtegetés, korántsem biztos, hogy akarok tőle bármit is.*

* Teljes dögrovás van…
A nap hihetetlen módon tűz a fejemre, én pedig kezdem úgy érezni magam, mintha egy nagy tepsiben lennék a kaja. Már csak az kell, hogy valaki meglocsoljon,és akkor már pláne olyan lenne, mintha én lennék az élelem a fent lévő istenek számára.
Önkéntelenül is elhúzom a számat, majd a szájhúzásom mosolyba szalad, mikor meglátom a hatalmas medencét. Még nem süt a nap régóta, így valószínűleg a víz is jegesen hűs, én azonban úgy vágyom rá, mintha csak ez lenne az egyetlen manna számomra. Egy hanyag mozdulattal dobom a földre a törülközőt, és bújok ki az atléta trikómból. Hajam kócosan meredezik az ég felé, azonban jelenleg egyáltalán nem érdekel, hiszen pillanatokon belül vizes lesz és nem fog az égnek meredni. Megállok nem messze medencétől, kilépek a strandpapucsomból, majd leveszem a térdig érő rövidnadrágomat is. Bőröm hófehér, így a passzos úszónadrág szinte már rikítóvá teszi a lábamat. Tekintetem végignéz végtagjaimon, majd megvonom vállamat és egy hatalmas lendülettel a vízbe csobbanok. Úszok a víz alatt pár métert, majd mikor tüdőm sikítva kiabál az oxigénért, a levegőbe emelkedem. A medence nem mély, leér a lábam, úgyhogy itt tuti senki nem fullad meg. Pillantásom a csúszdák felé tekint, még nincs kedvem kipróbálni őket, majd talán később, most csak úgy jó ellebegni a víz felszínén és gondolkodni. A hátamra fekszem, kezemet széttárom, és hagyom, hogy a víz lágyan ringasson. Lassú és mély légvétellel szívom be az oxigént, és csillapítom le vadul dobogó szívemet. Szememet lehunyom és átadom magam a nyugalomnak. A fákon madarak csiripelnek, a víz halkan csobog mellettem én pedig teljesen ellazulok. Mostanában nem nagyon volt időm magammal foglalkozni. Igaz, a külvilág számára úgy tűnhetek, mintha más dolgom sem lenne, csak az, hogy önmagamat emelem isteni magaslatokba, holott ez egyáltalán nem jellemző. Soha nem voltam az a típus, aki nagyképű, és akivel nem lehet kijönni. Mégis, valami oknál fogva, sokat gondolkodom az elmúlt időszakban. Amíg meg nem ismertem Ravent, valahogy soha semmi nem foglalkoztatott különösképpen, pláne nem az, hogy mások minek is látnak. Most azonban már zavar, és idegesít. Hiszen nem vagyok egy macsó, aki másoknak csak löki a szöveget, és nem akar mást egy egyéjszakás kalandnál. Nem tagadom, voltak nők az életemben, de egyik lánynak sem ígértem soha többet, és soha nem is volt arra precedens, hogy értem, miattam sírtak volna. Nem bántottam még meg senkit, leszámítva persze azt, ha én is úgy akartam. Túl őszinte vagyok, és talán kicsit heves is. Nem szeretem, mikor direkt idegesítenek valamivel, és ilyenkor előszeretettel szólok vissza, vagy épp teszek olyan dolgot, amivel szintén hasonló eredményre vagyok képes, mint aki épp az idegeimen játszik. Talán ezért is zavar a lány. Túlságosan pofátlanul közeledett hozzám, kezdve azzal, hogy úgy beszélt velem, mintha az anyám lenne, kioktatott és mindemellett még csak nem is lehetett vele semmit kezdeni. Ha már mondtam valamit, felkapta a vizet és olyan különös volt, ahogyan rám nézett… mintha én másmilyen lettem volna, mint az eddigi emberek.
Nagyot sóhajtok, majd lassan kitempózok a medence szélére. Lehunyt szemem mögött felidézem fehéres tincseinek látványát, porcelán bőrét, csillogó lélektükreit, és valahogy képtelen vagyok mit kezdeni ezzel az egésszel. Miért is kattogok rajta, ha egyáltalán nem jövünk ki? Miért idegesítem és hergelem magamat, mikor totálisan nem éri meg? Érthetetlen számomra ez az egész, és tudom, egyáltalán nem vagyok normális.
Mikor kezem súrolja a falat, előre lendülök, és immár álló helyzetbe helyezkedem. Kezemet a parton nyugtatom, és hagyom hogy a vállamat jólesően süsse a tűző nap. Végre nyár! *

- Nem hiszem, hogy a környezet lenne az oka. Nem voltunk ott olyan sokáig... *Rázza a fejét ellenkezően. Azt persze nem tudja megjósolni, hogy hogy lesz majd, Meld mennyire fogja túltenni magát a dolgon... csak reméli, hogy hamar, hiszen kívülállóként is tud annyit Sashától, hogy a falkának ígyis van elég gondja. Nem panaszkodik, mikor Sasha elmélyíti a csókot, viszonozza, és magához öleli a lányt. Ő még kevesebb ideje farkas, kevésbé a része talán - persze az ösztön az megvan, de a környezete mégiscsak emberi, egy jó ideje elhagyta a falkáját, és nem volt velük túl sokáig, így még benne van az érzés, hogy sokkal inkább küzdjön az ösztönei, a túlzott szenvedély ellen. Majd mikor Sasha kijelenti, hogy most már teljesen biztos, akkor felnevet és megcsókolja a lány homlokát.* - Ennek örülök. És igen... azt hiszem, jobb lenne, hogyha egy ideig nem nagyon reklámoznánk... persze, Emmának elmondhatod ha gondolod, de... *Nem fejezi be a mondatot, de valóban jobban örülne ha elsőre kicsit visszafognák magukat nyilvánosan. Aztán alighanem visszasétálnak az iskolába, és örül, hogy Sasha is megnyugodott.*

*Azért jól esik hallani a pozitív választ, végülis már csak ezért is érdemes volt visszadobni a kérdést.* -De akkor vehetted a szokatlan környezetnek is. *Mosolyodik el kicsit, finom kötekedésként, de nem gondolja igazán komolyan. Arra viszont már felcsillan a szeme, hogy a fiú szerint sokáig fog tartatni.* -Remélem is, hogy sokáig. *Hát igen, utólag már kár azon agyalni, hogy rossz döntés volt, lehet hogy sehogy se lett volna az igazi, mert ha nem megy bele, akkor lehetséges, hogy azért mérgesedik el köztük a helyzet, mert nem tudnak csak úgy barátok lenni, de Meld meg nem tekintget más felé nyílt elutasítás nélkül. Így lehetséges, hogy a fájdalom miatt könnyebben túllép rajta? Fene tudja, talán csak reménykedik. Megdobban a szíve, amikor Percy közelebb lép hozzá, kicsit talán még a sarka is megemelkedik, hiszen amúgy nem egy túlságosan magas lány. Igenis elmélyíti a csókot, mostmár legalább nem kell, hogy a keze csak úgy esetlenül lógjon mellette, hanem átkarolhatja vele a fiú nyakát és erőteljesebben vonja magához. Vérfarkas, és amúgy is kissé heves a vérmérséklete, erőteljesebben éli meg a dolgokat, így nem meglepő, ha a csókot is erőteljesebbre veszi, kicsit szétnyitva az ajkait, hogy a nyelvét is igénybe vegye. Aztán végül csak el kell szakadni.* -Ha eddig nem lett volna teljesen biztos, mostmár kétség sem fér hozzá. *Megint előre hajol és csak egyszerű puszit ad Percy szájára. Most nem bizonytalan és nem kell azon sem küzdenie, hogy agyaljon mit is érez, tesztelnie, hogy milyen egy csók. Jó, igazán jó, olyan lábmegremegtetős, amilyen Melddel sajnos sosem volt.* -De ha azt szeretnéd, akkor egy ideig még mások előtt nem muszáj, ha úgy érzed, hogy csúnya dolog lenne ilyen hamar. *Teszi még hozzá. Igen, titkolhatják, talán még úgy izgalmasabb is, lopott csókok egy-egy sötét sarokban, titkos légyottok. Jó kicsit talán messzire kalandozik el, úgyhogy végül csak bólint a tea ötletére. Belekarol a fiúba, az azért még nem olyan nagy dolog, hogy mások egyből azt feltételeznék, hogy épp most cseréltek nyálat.*

*Kicsit esetlenül vonja meg a vállát, mikor Sasha visszadobja a kérdést - igen, ez végülis logikus.* - Nem tudom. Nem érzem, hogy az lenne... talán mert már elég régóta tart? Bár persze nem ismerjük egymást még annyira rég... de mikor össze voltunk zárva, elrabolva... én nagyon szeretek veled lenni. Nem látok a jövőbe, nem tudhatom, hogy ez meddig fog tartani, csak... valahogy úgy érzem, sokáig. *Mondja végül. Aztán bólint, mikor Sasha elmondja, miért ment bele a kapcsolatba. Persze, érthetőek az indokai, csak így utólag tűnik rossz döntésnek, de akkor nem tudhatta. Mikor Sasha Adamet említi, eszébe jut, hogy a lány mesélte, hogy Adam hogyan mutatja ki az érzelmeit.* - Hát, nem... azt nem hiszem, hogy könnyű lett volna észrevenni. *Rázza meg a fejét, majd mikor Sasha kijelenti hogy biztos benne, kétszer is, akkor elmosolyodik. Közelebb lép, és az egyik ujjával kicsit feljebb emeli a lány állát, aztán megcsókolja. Nem ront ajtóstól a házba, csak egy rövid, gyengéd csók, hogyha a lány nem mélyíti el.* - Rendben, akkor legyen így. *Kicsit még tart attól, hogy fog tűnni, hogy Sasha ennyire hamar összejön valaki mással... de mégsem lehet úgy élni, hogy mit fognak gondolni mások.* - Lassan visszamehetnénk az iskolába. Mit szólsz egy teához?

*Hát igen, azért a rossz emlékeket mégsem idézi fel az ember csak úgy, ha nem muszáj, de nem óckodik tőle mondjuk annyira, mint a fiú. A válasz hallatán ráncolja kicsit a homlokát.* -De akkor te honnan tudod, hogy a tiéd nem csak fellángolás, akkor igazából ezt én is mondhatom neked, nem? *A kérdésre viszont csak halkan sóhajt egyet.* -Nem tudom, mert nem akartam bántani azzal, hogy csak barátok maradunk és úgy gondoltam, majd talán idővel kialakul valami, de nem alakult. Tudom, hogy hülyeség volt! *Lebiggyeszti kicsit az alsó ajkát. Tudja jól, hogy hülye megoldás volt, de egyszerűen nem jutott eszébe jobb és végülis jó volt Melddel, meg minden, csak hát nem teljesen az igazi, és azzal, hogy egyre inkább közelebb került Percy-hez, egyre inkább érezte. Az pedig akkor már úgy fair, ha akkor szakít, amikor még más nem történt más vonalon, akkor is, ha esetleg a másik fiú nem is kedveli és akkor meg egyedül marad, de legalább nem ver át senkit.* -Nem vagyok bizonytalan. *Ácsorognak, csak lóg a keze, ami már kezdi idegesíteni, egyszerűen csak az egyikkel a másik könyökét fogja meg, hogy legalább kezdjen magával valamit.* -Talán sejtettem, de...azt se vettem észre, hogy Meld szeret és azt sem, hogy Adam, bár utóbbit nem is nagyon lehetett volna. *Fejti ki, nála ez egyáltalán nem meglepő. Aztán csak megvonja a vállát, kicsit megszorítva a saját könyökét, mintha csak igyekezne átölelni saját magát.* -Biztos vagyok.

*Persze, különbözőek, talán Sasha szívesebben beszél róla hogy legalább megszabaduljon tőle, de akkor úgyis meg fogja tenni magától is - erőltetni nem lenne túl jó ötlet. A kifejtésre kicsit elmosolyodik.* - Nem feltétlenül felerősít, néha inkább... afféle fellángolást érzel, aztán rájössz, hogy nem is volt igazi, és igazából csak barátként szereted. De ha bizonytalan voltál, akkor miért? *Teszi fel a kérdést, ami igazán érdekli. Hagyja, hogy Sasha kirántsa a csuklóját, de nem örülne, hogyha a lány elrohanna, szóval ha megpróbálja, akkor megint utánakap. Jobb, ha inkább megbeszélik.* - Szóval akkor... ebben egy kicsit sem vagy bizonytalan? *Ezt talán jobb előre tisztázni. Aztán kicsit megrázza a fejét, és beletúr a hajába.* - Persze, hogy nem mondtam! Melddel jártál, nem lett volna értelme, hogy tudd, csak rosszabbá tett volna mindent. De azt hittem... azt hittem észrevetted. *Azért voltak olyan megnyilvánulásai, amiből látszott, de talán Sasha ugyanúgy direkt figyelmen kívül hagyta ezeket, mint ő.* - Nem mondtam, hogy nem hiszek neked, csak azt akarom, hogy biztos legyél benne.

*Hát igen, tényleg nem lenne fair, bár igazából simán elmondaná. Az a helyzet, hogy nem egy magában tartó fajta, ha valami gondja van, akkor kiadja magából, simán beszél róla, maximum ha valami fájó pont, akkor valamivel nehezebben. Aztán ugye indulni készül, de végülis Percy elkapja a csuklóját. Megtorpan és megint megfordul. Elhúzza kicsit a száját a fiú szavai hallatán, aztán csak megint megrázza a fejét. Úgy fest, hogy ez egy ilyen nap.* -Felerősít dolgokat az lehet, de attól még ha nincs amit felerősítsen...akkor mindegy nem? Meld esetén az elején is bizonytalan voltam, és végig, pedig akkor az átoknak fel kellett volna erősíteni, hogy szeretem barátként nem? *Mostmár csak azért is kirántja a kezét Perc-éből. Igen e téren nagyon végletes és dacos tud lenni, ha valamit a fejébe vesz, vagy úgy érzi, hogy esetleg nem tartják logikusnak a lépését, sőt esetleg butának a döntést.* -Én tudom, hogy mit érzek, eddig is tudtam, maximum nem engedtem neki, ha te nem tudod, akkor mindegy. Nem azért vagyok kibukva, mert nem tudom mit érzek, azért, mert tudom hogy Meld fontos, de miért gondolnám e miatt, hogy nagyon kedvellek téged? *Halkan sóhajt egyet, tényleg most eléggé ki van akadva, de nem érzi azt, hogy ez bármin is változtatna, felerősítené az érzéseit, vagy ilyesmi.* -És látod te eddig nem is mondtad, hogy kedvelsz, nem is voltam benne biztos...akkor miért mondtam volna olyan indokkal, hogy nem akarlak megbántani? De akkor ezért mondtam, ha azt akarod, akkor várjunk, aztán majd szólj, ha úgy érzed már el tudom dönteni, hogy mit érzek. *Igen még mindig elég dacos, az arcán is látszik minden egyes szavánál más fintor jelenik meg, a szemöldökét húzza fel, vagy a száját szorítja össze.*

*Már nem válaszol arra, hogy Sasha szülei nem is keresték. Még mindig nehéz elképzelnie, de hát nem ismeri a lány szüleit, és láthatóan tényleg nem voltak jó kapcsolatban, így inkább nem faggatja tovább. Nem lenne fair, hogy nem beszél a múltjáról, de közben Sashát kérdezgeti róla, ha egyszer nem kényelmes neki erről beszélni. A célzásokat pedig alighanem inkább direkt hagyta figyelmen kívül, elhitetve magával, hogy csak beképzeli őket - Sasha járt valakivel, egyiküknek sem lett volna jó, hogyha beleéli magát, hogy tetszik a lánynak. Most, hogy szakítottak, persze már más a helyzet, de mégis... A lány viszont láthatóan nem fogadja jól a kijelentését. Mikor Sasha felpattan, ő is feláll, és utána nyúl, megfogva a csuklóját. Nem szorítja erősen, de határozottan tartja, hogy ne hagyja ott.* - Nem így értettem, csak... kicsit túl érzelmesek vagyunk, tudod? Nem tudom, talán ez is az átokkal jár. Tudom, hogy most te is nagyon ki vagy bukva, és... csak arra kérlek, hogy gondold át, hogy mit érzel irántam igazán, mielőtt belemennénk bármibe is. Ne tedd csak azért, mert nem akarsz megbántani, mert látod mi lett a vége. *Céloz a Melddel való kapcsolatára. Ő nagyon kedveli Sashát, de nem lenne jó ha ugyanúgy, vagy hasonlónak végeznék.*

*Ennyi együttérzés azért van benne, hogy egy ilyen témát ne feszegessen tovább, meg egyébként is nem lenne sok értelme, a nagy együttérzésekkel sem érne el igazán semmit sem. Aztán csak megint megrázza a fejét.* -Áh, nem hiszem, vagyis, eleve ők küldtek el abba a suliba, és hát...szóval kétlem, hogy nagyon hiányoznék, vagy kerestek volna. *Tényleg nem gondolja, sőt szinte biztos benne, hogy még véletlenül sem keresték. Kicsit sután mosolyodik el Percy válaszán, aztán csak finoman megrántja a vállát. Hát lehet, hogy hirtelen érte a fiút, de lássuk be, elég sok időt töltött vele, célozgatott is már, fogta a kezét, azért lássuk be ezeket nem szokta mindenkivel, akkor sem, ha Adam szerint talán túl nyílt a legtöbbekkel, de azért ennyire nem.* -Azt hiszem az ember nem igazán tudja irányítani az érzéseit, mindegy, hogy épp milyen helyzetben van, vagy mi a helyzet, a körülmények nem igazán számítanak. *Aztán picit elhúzza a száját. Kicsit ez a két szék között a pad alá tipikus esete. Jó persze nem lenne fer, hogy egyből, de így meg hát lássuk be kicsit egyedül érzi magát.* -Akkor most egyszerűen csak várunk? *Dacosan felemeli az állát, kibújik a fiú keze alól, ami ugye a fejénél volt, majd feláll, egyébként is eléggé elzsibbadt már az ücsörgésben.* -Akkor...nem tudom, majd szólj, ha már úgy gondolod, hogy fair, nem tudom, hogy ilyen esetben hivatalosan mennyi ideig kell várni. *Igen mindig is elég végletes volt, szóval egyáltalán nem meglepő a reakciója. Összeszorítja a száját, aztán gyors léptekkel el is indul kifelé.*

*Azért kicsit megkönnyebbül, mikor Sasha egyszerűen semmit nem mond a dologra, talán így a legjobb. Így nincsenek a kínos mentegetőzések és egyéb, és reméli, hogy ő sem nagyon nyúlt bele a kérdésével valamibe amibe nem kellett volna. Hagyja, hogy Sasha kibújjon az ölelésből, bár nem szívesen, de nem tartja vissza erővel a lányt. Hallgatja, hogy mi történt a szüleivel, és valljuk be, eléggé megdöbben. Neki már nincsenek szülei, de amíg voltak, addig jó volt a kapcsolatuk, elképzelni sem tudja, hogy ne keresték volna, ha ő tűnik el először.* - És mi van, ha tényleg kerestek, csak nem találtak meg? Úgy értem... még hogyha nem is voltatok annyira jóban... bajban mindig más a dolog, igaz? Akkor jössz rá, hogy valaki fontos volt, amikor már nincsenek meg. *Persze a vérfarkas dolog valóban nehezen lehet feldolgozható, és látja, ahogy Sasha megrezzen. Kicsit beletúr a hajába, nyugtatóan. Aztán Sasha végigsimít az arcán, és a kérdés hallatán valóban egyértelmű a dolog, még ha nehéz is elhinni.* - De még csak most szakítottál Melddel, ez... ez most elég hirtelen ért. *Rázza meg a fejét, és kicsit bocsánatkérően pillant rá.* - Én nagyon kedvellek, tényleg, csak... nem lenne túl fair vele szemben, hogyha rögtön... lenne köztünk valami.

*Igen sajnos attól, hogy sokan mondják még nem feltétlenül lesz új. Jól eső érzés, amikor Percy megsimogatja a haját, szó se róla, kicsit önkéntelenül is idomul a mozdulatba. Amikor meghallja az infot azért persze kicsit ledöbben, és igazán nem akarná ő sem, hogy e miatt beálljon valami kínos csend. Nem is mondd végül semmit, nem lenne értelme mentegetőzni, hiszen ez ilyen vannak az ember életében rossz dolgok, azért van nekik is ott a falka, mert egyiküknek sincs olyan családja, akikkel jó lenne, vagy van akinek nincs is, hiszen pl. Meld is árva. Persze más, ha az ember tudja, hogy a szülei meghaltak, nem pedig egyszerűen nem tud róluk semmit. Egyszerűen inkább csak kibújik az ölelésből, és a kérdésre válaszol, amit ő kapott.* -Nem, szerencsére. Eljöttem régen és nem is mennék vissza, szerintem azt hiszik, hogy meghaltam, nem hiszem, hogy kerestek. Megszöktem a suliból... *Finoman megrántja a vállát.* -Azt hiszem ezt a vérfarkas dolgot se nagyon tudnák feldolgozni, apu tudod eléggé vasakaratú... *Megrezzen kicsit az arca. A mai napig is szinte érzi azoknak az ütéseknek a helyét, amiket az apja osztott, amikor olyasmit csinált, amit nem kellett volna, vagy egyszerűen csak ügyetlenkedett.* ...anya pedig kissé sznob. Nem igazán hiányoznak, szerintem én se nekik. *Megrántja kicsit a vállát, bár persze azért ennél sokkal komolyabb a dolog és persze fájó pont, de már elég régen volt, úgyhogy minek őrlődni rajta? A kérdésre viszont már egy leheletnyit elmosolyodik, aztán a mostanra már teljesen begyógyult kezével finoman végigsimít Percy arcán.* -Tényleg nem egyértelmű?

*Persze, bár attól, hogy sokan mondják, még nem feltétlenül igaz. Ez múlik a körülményeken, hogy Meld kikkel fut össze, hiszen nem nagyon lehet erőltetni... de ki tudja, van-e valaki, aki esetleg megragadta volna az érdeklődését már eddig is, ha nem lett volna Sasha. Az meg régen rossz, ha valaki a barátait hanyagolja el a párja miatt - Percynél ez nem nagyon áll fent, mert a suliban még nem sok közeli barátja van. Hagyja, hogy Sasha hozzábújjon, és gyengéden simogatja a haját, majd egy kicsit elhúzza a száját. Épp ez a rész, amiről nem akart beszélni, de... előbb vagy utóbb úgyis ki kell mondania, csak abban bízik, hogy Sasha nem fog tovább kérdezgetni.* - Nem, testvérem nincs, mindig is egyke voltam. A szüleim meg, nos... meghaltak egy balesetben. *Egyrészt rossz róla beszélni, mert hiányoznak neki, másrészt pedig azért, mert ezután általában beáll a kellemetlen csend, vagy a másik elkezd mentegetőzni, hogy nem tudta, meg részvétet nyilvánítani... amikor legszívesebben csak elfelejtené és továbblépne. Nem véletlen, hogy nem emlegeti gyakran, és inkább kerüli a témát.* - Áh, értem. És gyakran látod a szüleidet? *Kérdez még rá, aztán Sasha következő szavain eléggé meglepődik.* - Mármint... kicsoda?

*Remény csillan a szemében, ahogy bólogat. Bár persze nincs erre garancia, de minél többen mondják neki, talán annál jobb, és annál nagyobb esélyt lát rá. Aztán persze fene tudja, mert ha meg Meld összejön valakivel, és folyton vele lesz, akkor ugyanúgy romlik majd a barátságuk nem? Mint, ahogy Emmával is kevesebb időt tölt azóta, hogy ott van neki Adam rendesen és nem csak vágyakozik utána. Hülye egy helyzet, talán kissé önzőség is, hogy magához szeretne láncolni mindenkit, de hát no, akit szeret, azt igen nehezen engedi el. Nagyon is jól esik neki most az ölelés, össze is húzza a vállát, hogy minél inkább Perc-hez tudjon bújni, a fejét pedig a fiú vállára teszi. Aztán amikor magáról kezd beszélni legalább kicsit, akkor azért felemeli a fejét. Sóhajt egy aprót.* -Jól van, értem, én nem akarlak faggatni, nem is azért mondtam. Egyszerűen túl sok most a negatívum az életemben, azt hiszem már mindenhol csak rémeket látok. És van például testvéred, vagy mi van a szüleiddel? Nekem soha sem volt, mármint úgy vér szerint, szóval örülök, hogy most itt van a falka. A szüleim pedig...hát nem épp kedves emberek. *Óvatosan próbál beszélni, hiszen nem tudja, hogy mi az, ami még belefér, és mi az, ami már az, amiről Percy nem szívesen beszél. Felpillant rá kicsit, néhány pillanatig elidőzik a tekintete a szája környékén, aztán el is kapja a fejét, és megint sóhajt picit.* -És tudod az is van, mármint azért is szakítottam Melddel, mert valaki más tetszik. *Böki ki végül kissé sután, erőteljesen a mohát fixírozva, mint amúgy rendkívül érdekes lenne.*

- Ki tudja, talán majd tényleg megismer valaki mást... előbb vagy utóbb biztosan. *Igyekszik azért bizakodó lenni, vigasztalni Sashát, de igazából Melddel még soha nem találkozott, így nem tudhatja, milyen a fiú, vagy épp mennyire van most padlón. Nehéz úgy nyilatkozni, hogy abszolút nem tud róla semmit azon kívül amit Sashától hallott, és még az sem valami sok, meg ugyebár nem is feltétlenül objektív. Kicsit közelebb húzódik a lányhoz, és magához öleli, átkarolja, hogy bújjon oda nyugodtan ha gondolja, hátha attól jobban érzi majd magát. Halványan elmosolyodik, amikor Sasha megint majdnem kikotyogja Meld titkát, bármi is az, de úgy látszik időben kapcsol, fejlődik. Viszont mikor a lány róla kezd kérdezni, megint kicsit kényelmetlenül érzi magát.* - De ha egyszer nincs mit mesélni... ez nem azt jelenti, hogy nem bízok benned, Sasha. Egyszerűen csak nem nagyon tudom, mit meséljek. Arról nem szívesen beszélek, miért jöttem ide, a többi meg igazán mindegy... felnőttem, iskolába jártam, nagyrészt otthon voltam. Szobrászkodtam, barkácsoltam. Egy ideig benne voltam a színjátszókörben... meg a suliújságnál, de egyik sem tartott sokáig. *Próbál felidézni dolgokat az életből, amiket elmesélhetne, de olyan igazán lényeges valóban nem történt a falka előtt.*

*Hát igen, aki mindig vidám, az tuti, hogy egyébként, amikor mások nem látják finoman szólva is letargikus alkat, mert olyan nincs, hogy valakinek soha semmilyen problémája sincsen. Szép lenne, de nem reális. Megrázza a fejét, hiszen egyértelmű, hogy Meld nem úgy gondolt rá, de hát ezt mondta is, tisztában van vele.* -Nem igazán, de tudod lehet, hogy majd idővel jobb lesz. Ella szerint, egyszer mondta, hogy egyszerűen csak sokat vagyunk együtt, és nem ismerünk mást. Lehet, hogy majd rájön, hogy...csak azt hitte...remélem legalábbis. *Szipog még kicsit, de azért már legalább nem sír, ez is valami. Folyamatosan reménykedik persze, csak hát mivel telnek a napok, és ugyanaz a helyzet, egyre csekélyebbé válik maga a remény is, hogy majd szépen minden rendbe jön. A szándékosan szócskán azért picit fennakad, hát igen, elég sokat kotyog és hajlamos rá, hogy akkor essen le neki, hogy valamit elmondott, amit nem kellett volna, amikor már régen késő.* -Mert úgy érzem nem nagyon bízik bennem igazán senki, tudod nincs olyan, akiről azt mondanám, hogy mindent tudok róla. Emma szereti Adamet már régóta, és nekem nem mondta, pedig a legjobb barátnőm. Meldet sem tudtam, hogy nem is... *Elharapja mondatot, ez az, amit ugye nem kéne csinálni.* ...de mondjuk azt hiszem ezt senki sem tudta. Aztán itt vagy te is, rólad se tudok igazából szinte semmit, folyton csak én mesélek. *Elhúzza kicsit a száját, kezd elzsibbadni a popsija, fészkelődik. Akármennyire is puha a moha, azért mégis csak a földön ül már mióta.*

» Nedavia barlang-pub