Vízi park - Medveszem barlang, Külső csúszda-együttes

Vendég

First topic message reminder :

Medveszem barlang

Az iskola építésekor ez a barlangrendszer szolgált a Sötét druida szak főhadiszállásaként. A szak megszűntével azonban kissé elnéptelenedett, csak néha kószál erre valaki, ugyanis ez a volt főhadiszállás esik a legtávolabb a Kúriától.
A Kékfátyol vízesés mögött található a bejárata, jól rejtve a tudatlan szemek elől. A halkan csobogó víz afféle megnyugtató hanggal kedveskedik az erre járóknak.
A barlangrendszert eredetileg egy tágas nagy terem uralta, melynek közepén immár négy egybefonódó állat áll, egy ágaskodó oroszlán, egyik vállán egy hollóval, a másikon pedig egy viharmadárral. A támadó mellső lábáról pedig egy kiterjesztett szárnyú denevér lóg le. A teleportrendszer itt is működik, tehát a Társalgó Központi teremből bárki eljuthat ide, kiejtve a hely nevét, és ugyanígy vissza. A nagy teremben mindig tavaszi napfény ragyog és a durva kövek és sziklák helyett puha mohák és pázsitfüvek borítják az alját.
A barlangrendszer ezen kívül jócskán átalakult már a régi alapok óta. A feleslegesség vált helyek megszűntek, és újak vették át a helyüket. Konyha már nincs, mire is kellene, viszont két új terem is helyet kapott.
Az egyik egy afféle belső tó, csobogó. Ahogy belép a felfedező kedvű diák láthatja, hogy a barlang tetején több helyen is szikrázó kristályok kaptak helyet, ezek adják a terem fényét. A vízzel kimondottan szép összhangot nyernek el, szinte ezer színben szikrázva. A víz nem túl mély, azaz változó. A szélén épp jól lehet pancsolni, viszont befelé mélyül, így akár úszásra is alkalmas lehet. Halakkal nem találkozhatsz itt, nem kell tartanod attól, hogy csúszós testtel akad össze a lábad. A falakról több helyütt is csobogó víz csurog be, néha-néha érdekes kincseket hoz magával, egy-két ritka érmét, apró kavicsokat, amiket a hegységben összeszedett mielőtt a föld alá tévedt volna. A csobogók alá be lehet úszni, olyan mint egy afféle zuhany. A terem különlegessége még, hogy aki kilép furcsa mód minden esetben talál egy szép fehér törölközőt, akkor is, ha eredetileg az nem volt ott.
A második terem a játékosabb egyének számára lett kialakítva. Található itt ugyanis két kőcsúszda. A terem meglepően magas, és itt is kristályok biztosítják a fényt. A víz megfelelően mély, hogy senki ne üsse mag magát.
Az egyik csúszda egyenes, olyan 2-3 méter magasságból indul, a másik alacsonyabb ugyan, talán 1,5-2 méteres sincs, viszont girbegurba kanyarai meglepően sokat ágaznak el. Ami a legfurább az egészben, hogy az is előfordulhat, hogy a beépített random-teleport miatt egyszer csak a csúszda másik helyén kerülsz elő...

írta Cirelin de Sovalon
kép by Timothy Waylan

Külső csúszda-együttes

A Kúriától kicsit távolabb, nem messze a Kékfátyol vízeséstől egy kisebb csúszdarendszert találhat az erre tévedő sétáló. A csúszdák leginkább nyáron aktívak, de még ősszel és tavasszal is használhatóak a mágiának hála, ugyanis a levegő itt úgy van megbűvölve, hogy egy afféle burokként mindig jó az idő. Télen viszont a csúszdák szünetelnek, ilyenkor nem használhatóak.

Hogy milyen csúszdák vannak itt? Többféle, akad olyan, ami alacsony és egyenes a kevésbé bátraknak, és csak egy kis füves partú medencébe torkollik, de láthat olyat is a szemlélődő, ami szinte halálos kanyarokkal van megspékelve. A medencék természetesen nem hagyományosak, az aljuk csillogó kő, a faluk szintén, viszont a partjuk finom fű, puha pázsit.
4-5 csúszda van itt, minden találhat ízlésének megfelelőt.
Egy van, ami bármilyen meglepő, de hossza és érdekessége miatt a legvégén kibukkan a burok alól és egyenesen a Kékfátyol vízesésbe torkollik.
A csúszdák néha változnak, mintha csak maguktól cserélődnének a darabjaik, alakítják útjukat, és még az is előfordulhat, hogy a beépített teleportnak hála egyszer csak egy másik csúszdában találod magad. Nem tudhatod hát, hogy legvégül hol fogsz kilyukadni.

írta Cirelin de Sovalon

*Nem is nagyon vár mosolyt, érthető, hogy Sasha most eléggé ki van akadva. Hogyha valaki mindig vidámnak látszik, akkor egyébként is biztos, hogy valami nincs rendben, hiszen senki nem lehet folyton boldog. Szóval szépen összegyűjti a toll darabkáit, és zsebredugja őket, mondván majd kidobja később, hogyha elmennek innen. Arra nem gondol, hogy össze is lehetne rakni, elég durván szétesett... de alighanem úgyis átnézi majd az alkatrészeket, ha mást nem, a rugót belőle biztos lehet másra is használni.* - Ühüm, értem. De akkor gondolom ő nem éppen testvérként gondolt rád... *Kicsit a hajába túr, ahogy próbálja eltalálni, mit mondjon. Neki mondhatni jó dolog, ha Sasha szabad, de azért így látni mégiscsak pocsék, pláne hogy ez még abszolút nem garantálja hogy esetleg lenne esélye. De ha lenne is, úgysem ennyivel a szakítás után fog kikezdeni vele. A kérdésre viszont meglepetten pislog.* - Persze, hogy meg lehet benned bízni! Miért ne lehetne? Nem hiszem, hogy bárkit is elárulnál szándékosan.

*Átveszi a kendőt, egy hálás pillantást azért mellékel hozzá, de most mosolyt azt csak nem tud kicsikarni magából, pedig általában vidám és jó kedélyű, de hát ő sem lehet folyton ugyanolyan ugye? Az amúgy is elég unalmas lenne. Bólint egyet, kicsit körbehordozza a tekintetét, és Percy-nek is leesik végül, hogy miről van szó, összeszedi az apró darabkákat. Arra nem is gondolt, hogy mi van, ha valaki mondjuk belelép, aki fürdeni jött ide, és ne adj isten mondjuk mezítláb van. A kérdésre csak hevesen megrázza a fejét, mitől kiengedett haja csak úgy száll össze-vissza, de ez most egyáltalán nem zavarja.* -Jól megvoltunk, csak nem úgy. Olyan régóta ismerjük már egymást, azt hiszem Jeremy-nek van igaza, mintha csak testvérek lennénk, és hiába szeretem őt nagyon, de nem úgy, ahogy szeretné. Barátként, de nem szerelemmel. *Hatalmas sóhaj szakad ki a torkából és mostmár az orrát is kifújja, a kendőt meg egyszerűen csak magánál tartja és gyűrögeti kicsit.* -Szerinted...bennem nem lehet megbízni? *Bukik ki belőle a kérdés, hiszen ez egy másik sarkalatos pont, ami mostanában megfogalmazódott benne, hiszen lássuk be folyamatosan vannak titkok, amikről nem tud, persze a legtöbbről más sem, de hát na, attól még nem érzi sokkal jobban magát.*

*Persze, csakhogy ezt magától nem tudta ugye előre, de mégis... azt látja, hogy Sashával valami nagyon nincs rendben, és hogy nem is nagyon veszi észre elsőre. Láthatóan eléggé el van foglalva a maga problémájával, ami vérző kézzel nem is annyira meglepő. Óvatosan kiszedi a szilánkot, és a kezeiben tartja Sasha kezét amíg begyógyul, kicsit nyugtatóan, na meg melegítve is, hátha az jól esik. Utána a másik kezével a zsebében kezd kotorászni, és egy előhúzott kendővel megtörli Sasha arcát mielőtt odaadná hogy fújja bele az orrát is nyugodtan.* - Toll? *Körbepillant, majd most már összerakja, mi történt. Nem kellene itt hagyni a darabjait, a végén még belelép valaki, szóval előszedi a pálcáját és egy bűbájjal szépen egybegyűjti őket, a tenyerébe. Aztán majdnem elejti őket, mikor Sasha kimondja, mi a gond.* - Oh... értem. De... miért szakítottatok? Hiszen annyira jól megvoltatok, nem...? *Neki úgy tűnt, de ki tudja, talán csak azért mert annyira féltékeny volt.*

*Most jó eséllyel attól nem kell félnie Percy-nek, hogy netán be akarná rángatni a vízbe, most ő sem azért jött, inkább hogy olyan helyen legyen, ahol lehetőség szerint nem igazán van tömeg, sőt kifejezetten kevesen járnak ide, inkább csak nyáron, meg amikor már tényleg jobb az idő. Először nem is nagyon érzi meg a fiú szagát, hiszen nem azzal van most elfoglalva, hogy figyeljen a környezetre, csak amikor már közelebb ér, és végül a hangját is meghallja. Hagyja, hogy Percy kiszedje a szilánkot a kezéből, aztán vissza is húzza, amíg rendbe jön a seb, és addig szabad kezével kezdi el törölgetni az arcát, mert eléggé szétfolyt. Még jó, hogy nem az a nagyon sminkelős fajta, mert akkor most úgy nézne ki, mint akinek festéket kentek szét az arcán.* -Csak az a hülye toll... *Böki ki. Nagyon nem látszanak a darabjai annyi szent, de ebből már sejthető, hogy miről van szó, hogy az tört apró darabokra, és az állt bele a kezébe. A kérdésre csak halkan sóhajt egyet, pici szünet, nem nagyon tudja, hogy is kezdje el az egészet, vagy egyáltalán mit mondjon, hiszen elég sok baja van így egyszerre, ez az, ami már nagyon sok.* -Szakítottam Melddel, és nagyon kiakadt azt hiszem. Mármint nem mutatta igazán, de eléggé ki volt miatta, és azóta nem is beszéltünk. Ezért nem akartam ezt az egészet! Féltem, hogy ha nem működik, akkor elveszítem, mint barátot is, és most lehet, hogy tényleg ez lesz... *Fakad ki mostmár teljesen. Legalább elmondta, akkor is, ha kissé hadarva és ha kissé hirtelen és persze nem teljesen az egészet, de a kibukásának mégis csak ez az alapja.*

*Magától tuti, hogy nem merészkedne a Medveszem barlangba.... vagy legalábbis nem akkor, amikor van ott bárki más. Egyedül még esetleg, de mások előtt nem merül a vízbe, és igazából magában sem annyira kedveli a fürdőzést a szükségesen kívül. Viszont ahogy elhalad a barlang előtt, vérfarkasi érzékei jelzik neki, hogy valami nincs rendben. Megcsapja az orrát Sasha illata, és valljuk be, elsőre megfordul a fejében, hogy talááán tovább kellene menni, mert bármennyire is imádja a lányt, így is annyira ragaszkodott a fürdéshez, szóval ha a barlangban futnak össze, tuti nem ússza meg szárazon... szó szerint. Aztán viszont eljut a füléig a puffanás, meg a kiáltás, és hirtelen a vér illata. Na erre persze rögtön besiet a barlangba, és Sashát keresi a tekintetével. Látja az eldobott a naplót, a toll darabjait nem annyira, hiszen kicsik, de az is nyilvánvaló hogy a lány keze vérzik.* - Mi történt veled? *Rögtön letérdel mellé, és óvatosan kihúzza a szilánkot, hiszen valóban beforr a seb, de eléggé gáz lenne, hogyha a szilánk közé forrna vissza a hús.* - Minden... nem, nincs rendben. Mi a baj? *Korrigál gyorsan, hiszen látszik, hogy Sasha tényleg nem okés most.*

*Nem, egyáltalán nincs jól, megint minden kezd iszonyú zavarossá válni, és igazán megbeszélni sem tudja kivel, hiszen Emma keveset ér rá, meg ő most boldog, nem is akarja zargatni a bajaival. Meld értelemszerűen kerüli, Peteréknél pedig nem akar zavarni, ott a baba, van nekik is elég gondjuk, bajuk. Amúgy is szereti ezt a helyet, úgyhogy ezért is döntött úgy, hogy ide menekül-, bújik el. Annyira nem járnak erre tömegesen a diákok, vagy legalábbis nem ilyenkor reggel, szóval elég jó lehet arra, hogy kicsit elszakadjon szépen mindenkitől. A puha mohán ücsörög, nem messze a kis barlangi tavacskától, a térdei felhúzva, a kezében toll, a lábára fektetve pedig füzetke, afféle napló. A toll végét rágcsálja. Arra jutott, hogy ha mondjuk leírja szépen, hogy mit is érez, mi zavarja, akkor legalább kiadja magából, ha nem is válaszol semmit egy napló, de legalább nem csak magában őrlődik. Az egyetlen gond az, hogy nem igazán jönnek rendesen a szavak, nem tudja hogy kéne elkezdeni, pontosan mi is az, amit le kéne írni, vagy egyáltalán mi az, amitől kicsit is jobb lesz. Jobb lesz egyáltalán valamitől is? Vagy majd csak idővel? Firkálgatni kezdi a lap szélét, ahogy agyal és egyszerűen egyre mérgesebb magára, a helyzetre, a végén már a naplóra és a tollra is. Valamin csak le kell vezetni az embernek az érzéseket, főleg ha vérfarkas, ami miatt sok minden intenzívebb is, mint egy ember esetén. Megindul a szeme szélén az első könnycsepp, a gombóc a torkában, pedig igyekszik visszatolni, hiszen az utóbbi napokban sírt már eleget, nem kéne megint ugye? Gyorsan megtörli a szemét, és írni kezd...ene, de a toll most meg fogni nem akar. Összeszorítja a száját, és végül egyszerűen mérgesen a szemközti falhoz vágja úgy izomból a kis szerkezetet, elfojtott kiáltás mellett. Azt viszont tudjuk, hogy mennyire ügyetlen és szerencsétlen tud lenni egyébként is, így aztán a vérfarkas erő miatt szó szerint ripityára törő toll szanaszét röppen a barlangban, egy kisebb fém szilánk visszapattanva pedig a kézfejében állapodik meg. Erre már kitör belőle a sírás, azért a lelki bajok mellé sok még a fizikai fájdalom is. Nem is tud hirtelen mit kezdeni az egésszel, csak egyszerűen magához szorítja a karját, előbb le kéne nyugodnia, aztán majd kiszedi a szilánkot, a seb úgyis beforr.*

//Megkésett záró//

*Amikor Mila eltemeti a hullát, és a többiek segédkeznek neki, akkor acsaj nagyon, de nagyon hálás lesz, és ahogy behelyezik, meg hordanak ráv alami kis földet, hatalmas villanás támad, és a sír bezárul, és egy könnyed, enyh shaj végigsuhog még a helyen, valamint a diákok szeme megakadhat egy-egy apró kis kristályon, amit ha fénybe tartanak, megtöri a sima fényt a szivárvány színeire, pont úgy, ahogy a barlang többi köve, amiken a fény szokott játszani,de ezeket elvihetik.*

*Szóval kincsek, meg hullák. Mila szavaira bólint egyet.* -Hát igen, én is ezt sejtem, ide kéne hozni a hullát elásni. Akkor jobb lesz? *Pillant hátra a szellem lány irányába. Vajon miért nem tud ő idejönni azt egyelőre még nem érti. Igazából a kincsek nem érdeklik vészesen, mos lett pénzes pasija, akkor meg nem kell még cucc. Azért Mila gyanús, két ismerőse is akad,a kikről tudja, hogy vámpír, szóval...de hát az ő dolga. Ha élőholt, hát élőholt. Segít szépen elhozni a hullát, bár jó eséllyel inkább az erőseknek hagyja meg, dirigál, vagy mutogat.*

*Cecile kérdésére Mila titokzatosan elmosolyodik.*
- Igen... Kutya. *kacsint a lányra, majd továbbra is ás a járatban, ahonnan egyhulla kerül elő. Bizony a vörös leányzó most is kicsit megijed, ahogy a keze egy hullához ér, de gyorsan lélegzetvisszafojtva - hál'isten, neki nem olyan nehéz - lekotorja a hulláról a földet és így már látható, hogy bizony egy férfiről van szó.*
- Itt van Alex. *jelenti ki Mila, habár ez totálisan egyértelmű vélhetőleg mindenki számára. Az elhaló hang itt is feltűnik, és a vámpír lány összevonja a szemöldökét.*
- Azt hiszem, el kellene temetnünk a csajszi hulláját is ide, Alex mellé, nemde? Mit gondoltok? *pislog a párosra a lány, és hogyha egyet értenek, akkor segít nekik idehozni a hullát. Hogy a kincsekkel mi lesz? Nos, arról fogalma sincs, hiszen nem tudja, hogy kilopta el, miért és hova vitte őket.*

*Ahogy átjutnak a barlangba, pontosabban a kis üregbe a járaton át, láthatják, hogy bizony, van ott még egy hulla, annak van ilyesmi szaga. Cecile azt látja a csontokból, hogy valaki járt itt, majd fogta, kiásta a sírt, és rengeteg aranyat, kincset, emg amit talált, elvitt magával, valamint a csajt is, valamilyen oknál fogva, majd belökte a vízbe, a fiú hulláját azonban itt hagyta. És nem vitt el minden kincset, csak egy kisebb zsáknyi aranyat és ékszert, amit nagy valószínűséggel valamilyen szokás szerint itt temettek el a párocskával.* -Segíts... *hallatszódik az elhaló hang, valahonnan messziről, pontosabban a járat másik feléről. Scott ügyesen kilogikázza, hogy a szellem nem tud közelebb jönni, amitől kellőképpen szenved, és érezhetően ez az ő nagy problémája. Valami megtörte ezt a békés halált, és nem tud nyugodni. Valai gonoszságból kiást, elvitt pár ékszert, majd nem hagyta, hogy békében nyugodjon, és ezért folyton kísért itten. Ami nem túl jó, neki legalábbis.*

*Nevetgél Cecile szavain, akinek láthatóan jó kedve van (ami még jól jöhet az esetleges ágyakcióknál), vagy csak általánosságban látja ilyen szarkasztikusan az életet? A szerelmi drámán elmereng, ahogyan összerakja magában a sztorit, de azt még mindig nem érti, hogy a lányt ki ölte ide bele a vízbe. És miért pont Valentin-napon kúszik elő? Sötét talányok... Valami szárítóbűbájjal végigszalad a saját testén, a hajának persze lőttek. A holttest mellől most már ellép, hogy a nekromanta foglalkozhasson vele, de úgy tűnik, Cecile is Mila után ered, így a két lány után harmadiknak ér a sírhoz. A halottkeltéshez nem ért, ezért más módon igyekszik nyomhoz jutni. Picit rákoncentrál a múlt és a jövő rezgéseire, hogy mitől kell itt tartaniuk, ki lehet a sírban, ilyesmik. Közben a kard persze a kezében, lélegzetvisszafojtva szemlélődik.*

//Látnok 6. szint: Képes olyasmit is észrevenni, amire más nem figyelne fel egy adott helyszínen, de az mégis fontos lehet, így pl. logikai fejtörõk esetén is könnyebben rájön a megoldásra. //

*A kiscsaj válaszolgat.* -Szóval kincs is van, kezd érdekesebb lenni a helyzet. *Mosolyodik el finoman, és mostmár belebújik a csizmájába. Ennyi idő alatt megszáradt a lába és nem akar Mila után indulni mezítláb. Milyen kelletlen lenne megvágni a lábát, hibába gyógyul gyorsan, de akkor is van velük egy vámpír is.* -Furcsa szag? Mi vagy te valamiféle kutya? *Szól a távolodó lány után. Alig hallani amit motyog, de akkor is valami szagról beszél. Szaglászni próbál, de totál nem érez semmit, nincs vámpírnózija na. Mindenesetre arrafelé indul, a hullát hagyja egyelőre, többet nem nagyon lehet róla megtudni, ha elsőre nem sikerült. Nem sokára minden bizonnyal be is éri a vámpírt. Óvatosan a sír fölé hajol.* -Szóval van még hullánk, vagy üres? *Pillantgat lefelé. Nem nagyon van hozzá kedve, hogy nekiálljon mondjuk lemászni, de az érdekes lehet, hogy ki ásta ki. Megszokott kis csontok kerülnek elő a táskájából.* -Oss Divina!

//Jósmágia elsődleges - Jóslás csontokból:
Leírás: Főként állati csontok segítségével képesek lehetünk meghatározni egy helyszín múltját, azaz azt, hogy mi történt ott bizonyos időre visszamenőleg, kik jártak ott, mit cselekedtek. Afféle védelmi mechanizmustól függ, hogy a jós mennyire képes pontosan meghatározni a történéseket, ha valami módon védelem alá került a hely, akkor lehetséges, hogy csak villanások formájában tudja majd meghatározni a dolgokat, nem ismer fel pontosan személyeket stb.//

*Mikor Mila furcsa szagot érez, a falat kezdi el szagolgatni, majd a járat felé fordul.*
- Valami... Furcsa szag... *morogja, alig figyelve a többiekre és meg is indul a járat felé. Ahogy előre halad, pálcájára egy Lumost mormol, csak hogy fent tartsa a látszatot, és végül megérkezik a felhantolt sírhoz.*
- Gyertek ide! it van egy kiásott sír! *szólal meg Mila kissé emeltebb hangon,bár biztos benne, hogy a hangja elhallatszik a többiekig. Közben leguggol, és Miroslavval együtt lassan félresöpri a földet, hátha van itt még valami, ami érdekes lehet.*
~Vajon a felzavart földnek van ilyen szaga? Azt kellemetlen lesz megmagyarázni...~*morogja a daimón, mire Mila halkan hümmög egyet és tovább ás, majd néha hátranéz, hogy vajon a páros idejön, vagy a hullát vizsgálgatja még egy darabig?*

*A kiscsaj a faggatásra egészen szépen biccentget, emg mondja a dolgokat.* -Az enyém. Alex a férjem. De nem itt temettek.. arra.. arra.. kincsek.. Nem hagy nyugodni.. *Mila, hogyha elindul a szaglása irányába, akkor egy kisebb, oldalsó járatra bukkanhat rá, ahonnan érződik a szag, mintha valamibe erősen belekontárkodtak volna. A járat végén a lány érez, emg lát is valamiféle felforgatott dolgot, mintha valaki kihantolta volna a sírt, persze közelebbről is meg lehet szemlélni, akkor talán több minden kiderül.*

*Nem sűrűn? Azért a kúriában is akadnak szellemek, szóval mondhatni ez már-már mindennapos.* -Vili, riasztó, csúnya szellemnéni. *Mosolyodik el. A védővarázsos megjegyzésre csak Scott után pillant. Ciccent egyet a nyelvéve.* -Nem úgy ismerem...sajnos. *Az utolsó szót már csak maga elé suttogja, szinte nem is lehet hallani, persze vámpír füllel simán, de az nem egyértelmű, hogy a vöröske vámpír, nincs a homlokára írva. Minő kellemetlenség! Scott válaszára csak fejráz.* -Nem arra való, időnként ott van helyette a gyűrű, vagy a medál, igazad van. *Bájos mosolyt villant. Ő kifejezetten szeret varázsolni, nem szokta hanyagolni a dolgot. Mila kérdésére bólint, amikor előkerül a hulla.* -Ez az! Tessék hátrébb lépni, Cecile néni majd szépen megvizsdálja a jóképű fiatalembert...Nem téged Scott...vagy lányt...eléggé aszott. *Vigyorodik el szélesebben az ázott srácra nézve. Leguggol a hullához.* -A név Alex, de ha ez jeggyűrű, akkor minek lenne rajta a saját neve? Hülyeség, gondolom akkor ő lesz a kiscsaj, netán a te tested? *Keresi a tekintetével a szellem csajszit, aki ide-oda surrangat közben a levegőben. Mila kérdésére csak kicsit oldalt dönti a fejét.* -Mit? A hulla nem olyan vészesen büdös, eléggé elrendezték, mit kéne még érezni? *Mindenesetre nem tuti, hogy a hulla a lányé, vagy nem válaszol netán magától, szóval azért próbálkozik képességgel is.*

//Halottlátó 5. szint:
Maximum egy hete halott személyek lelkét képes visszahívni a testükbe, és megtudni tõle infokat. Minél régebben halt meg az illetõ, annál kevésbé ad összefüggõ válaszokat a lélek.//

*Őt sem nagyon izgatja a szellem látványa, amíg nem néz ki horrorisztikusan. Egyébként pedig amikor moziztak Cecile-lel legutóbb, akkor végigdumálták az első fél órát, aztán kikapcsolták, mert mindketten annyi szörnyűséget láttak már, hogy rémesen unalmas volt az a japán ijesztgetős. Tehát kihúzza a hullát, és csak fejráz, amitől száll a víz a fejéről.* A pálca nem arra való, hogy orrbaszájba mindig használjuk. *Mosolyog, ahogyan húzza ki a vizihullát, amit még meg sem nagyon nézett, hogy mennyi ideje lehet a hullámsírban. Majd a nekromanta elvégzi rajta a patológiát. * Ki az Alex? Lemaradtam? *Mila szavaira beleszagol a levegőbe, még picit tele van az orra a dögbűzös víz maradványaival. Most már ő is kimászik, és a vámpír után ered. A karja ugyan nem mágikus, de ha valami anyagi testet öltene, azt természetesen vágja mint kés a vajat. A szellemlány felé vet egy bizonytalan intést.* Hogyan haltál meg? *Kérdezi, miközben nem túl támadó szándékkal előhúzza a kardját, és körbesandít.*

*Cecile apró megjegyzésére Mila csak elfintorodik.*
- Tudom, csak hirtelen jött. Nem sűrűn rohangálnak át a falon szellemek... *morogja a lány és megrázza magát. Valóban ne mvolt túl kellemes érzés, de túléli... Mikor a lány szidni kezdi a szellemeket, hogy oldják meg maguk a dolgokat, Mila ajkain egy apró, gonoszkás vigyor ül ki. Jó fej a lány, legalábbis ez a megnyilvánulása tetszett a vámpírnak. Miroslav halkan morrant egyet Cecilere, mikor az arrébb legyinti, de végül annyira nem sértődik meg. A falakat kezdi el figyelni, míg a Vörös a tó széléhez sétál. Scott határozottan csobban be a vízbe, mire a lány elhúzza a száját.*
- Remélem legalább mondott magára valami védővarázst... *motyogja, és mikor a fiú kihozza a hullát, segít neki kiemelni a vízből. Lefektetik a medence széléhez, és megnézi. Az ujján észreveszi a gyűrűt, de nem nyúl hozzá, habár így is ki tudja venni a nevet.*
- Alex. Ő a férj? *pillant Cecilre, hiszen a képet nem látta. Közben Miroslav még mindig figyel és szaglászik és az orrát egy időben csapja meg a szag Milával. A lány feláll és a falhoz sétál, aho lszimatolni kezd.*
- Érzitek? Mi ez? *suttogja a lány és lehunyja a szemét, úgy igyekszik követni a szagot.*

*Ami a vízből kikeveredik, az igazából nem túlzottan ocsmány, nem annyira nyálkás, csak egy közönséges hulla. Amit, hogyha kihúznak, akkor tény, hogy nincs túl jó állapotban, mert nem a legfrissebb, de azért még egészen viselhető. Szépen be lett balzsamozva, ki lett készítve, úgyhogy nem rothad annyira, jó ideje a vízben is volt. Ha megvizsgálják, lehet rajta látni egy jeggyűrűt is, amin nem a saját neve van, hanem valaki másé. Egy fiú neve: Alex. A kérdés már csak az, hogy van egy hullájuk, emg egy gyűrűjük, meg egy medáljuk, és most mihez kezdenek vele? Tényleg csak ennyit akart volna a szellem, hogy kihúzzák? A szellemlány még fel-feltűnik a falak mentén, de csak megjelenik, aztán újra eltűnik, az egyik járatnál. A körül körözget, fel-felbukkanva.
Mila vámpírorrát valamiféle kellemetlen szag csapja meg, hogyha eltávolodik a víztől, és kieheverte a sokkot, ugyanonnan, ahol a szellemalak fel-felbukkan.*

*Nekromanta na, nem egy szívbajos alkat. Amikor megjelenik Mila előtt az arc, és átsurran a lányon, aki totál ki is akad ettől, csak finoman elmosolyodik.* -Szellem...nem halálos, max. kellemetlen. *Susogja a leányzónak. Már-már komikus, hogy ennyire megijedt. Amikor a lány megállapodik előtte kicsit oldalra dönti a fejét, igen egyértelműen az, aki a medálban volt. A kérésére csak lazán szemforgat.* -Hát nem lep meg...oldjuk meg, segítsünk, amúgy is ráérünk, miért ne? Én tuti nem jövök vissza kísérteni, vagy ha igen, akkor majd megoldom a dolgaimat magam...a többinek is úgy kéne. *Céloz ezzel a folyton segítséget kérő szellemekre. Tiszta ciki már, túlvilági lények és képtelenek rendezni az életüket. A medált tuti nem hagyja a diamonnak megszagolni. A saját daimonját is rühelli, nem hogy másét.* -Hess cicus...hess! *A kezével is jelzi, hogy húzzon arrébb szépen és ne dugdossa az orrát felé, mert még rá talál koppintani és az nem csak a daimonnak fog fájni.* -Ha akarsz valamit, legalább szólj... *Mila nagy riadtságára a víz felé pillant. Megrántja a vállát, majd Scottra siklik a tekintete.* -Szóval ez a medál valami szerelmes párocskáé, láthatóan a csaj meghalt, ő adott szellem puszit neki. *Bök Mila felé az állával.* -Amúgy Cecile. *Gyors bemutatkozás, mert a hé te ott nem a kedvenc megszólítása. Scott csókját természetesen viszonozza, őt nem zavarja egy szellemes hely cseppet sem.* -Visszajöttél cukifiú? *Mosolyodik el kicsit. A kérdésre biccent.* -Aham, csak bátran, de...azért óvatosan. *Azt hinné, hogy valami mágia jön, de Scott bele is ugrik a vízbe.* -Mire van a pálcád? *Megrázza a fejét, ő ennél jóval kevésbé híve a fizikai dolgoknak. Mindenesetre, ha nem valami nagyon ocsmány dolog, akkor elveszi, kivéve persze, ha valami szörny. Ocsmány dolog alatt értsd nyálkás stb. A hulla nem gond.*

*Magához szorítja gyorsan Cecile-t, aki most éppen a durva helyzettel van elfoglalva, de akkor is kell a románcra némi lopott idő, úgyhogy egy gyors csókot nyom a nekromanta ajkaira, aztán elengedi.* Szevasz, én is örülök neked. *Fél szemmel azért figyeli Milát, aki kis híján a bugyijába csinál a kisuhanó arctól, valami kisértetféleség lehet. Mivel ő aztán totális nem vámpír, és nem nekromanta, mindezek távol állnak tőle.* Kiszedjem? *Kérdezi a csajokat a víz felé biccentve, és esélyes, hogy meg sem várja a választ, mert Mila nem nagyon akar megmozdulni. Sajnálatos, mert így fel kell zavarnia a vízet. Vállat von, és jobb híján valami varázslathoz folyamodik. Magára süt némi adrenalit, aztán belecsobban a vízbe, de azért óvatosan. Aztán odaúszik, vagy odanyúl, ahol a dolog fenn van akadva, attól függően, hogy milyen messze, milyen mélyen van. A varázslat azért kell, hogy kibírja, ha valami a víz alatt ráveti magát, és minél gyorsabban ki is érjen persze. Ha talál valamit, akkor kihúzza, és Cecile kezébe nyomja.*

//Adrenalinbomba, pszionikus mágia, elsődleges: A mágiahasználó érzékei felerősödnek, ahogyan gyorsasága, ereje és koncentrációja is, mintha csak az adrenalin dolgozna igen nagy mértékben a szervezetében. Hátránya, hogy elég rövid ideig tart, utána pedig rettentően kiüt, szinte minden energiát elszív.//

*Scott elsiet Mila mellett, befelé, ahol Cecile tűnik fel a tóban. Miroslav követi a srácot, és közben közvetít gazdájának.*
~Valamiféle medált talált.~*morogja a daimón és közelebb sétálva Cecle-hez lassan megszagolja a medált, hátha érez rajta valamit a víz szagán kívül.*
- Fogalmam sincs... *morogja a lány a sikoltásra értve, majd a faalt kezdi el tapogatni, ahonnan hirtelen egy arc tűnik elő. A lány sikkantva hátrál egyet és figyeli, ahogy a lány szelleme alakot ölt, és a vízre mutat, majd halk hangon segítséget kér. A fények rendeződnek, azonban Mila még mindig megdermedve ácsorog a fal előtt.*
- Jééézusom... *suttogja a vámpír. Elég furcsa egy ijedt vámpírt látni, de hát megesik az ilyesmi.*
- Ez meg ki volt? *fordul a lány felé, lévén nála van a medál. Kicsit közelebb sétálva a vízhez, meglátja a furcsa, fekete valamit a víz alatt.*
- Van ott valami... Vagy valaki... *morogja olyan hangon, ami egyételművé teszi, hogy ő bizony nem fog lemenni oda. Nem, nem. közben igyekszik alkarvédőjével megtudni, hogy démoni-e a humanoid lény, aki a víz alól pislog rájuk.*

//Ezüst alkarvédő: Démoni jelenlét felismerése 10 méteres távolságból. Erős koncentrációval rejtőzködő démon alakjának felfedése 3 méter sugarú körben.//

*Scott jól teszi, hogy távolmarad a falaktól, Mila azonban rosszul, vagy talán ő is jól? Amikor hozzáér a falakhoz, akkor érzi, hogy azok jéghidegek, majd egyszercsak valami kisurran onnan, és a lány szembetalálja magát egy arccal, ami felé közeledik, majd némán rásikít, aztán egyszerűen átsuhan rajta, ami kellőképpen a velejéig hatoló hidegleléssel jár, majd a többiek is láthatják, ahogy átsuhan a helységen, a fények mintha rendeződnének, és Cecile látja, hogy ez ugyanaz a lény, mint akit a medálban is látott. Cecile a kockajóslással egy rövid jelenetet lát, pontosabban tudatosít magában, ahogy egy fiú átadja a lánynak a medált, pont egy ilyen Valentin-napon, csakhogy nem itt, hanem valahol egészen máshol. És valahogy régebben, jó pár évvel ezelőtt. Aztán, ahogy a többiekhez sétál, láthatja ő is a leányzót, aki megáll előtte.* -Segíts! *leheli elhaló, sikoltás-szerű hangon, majd a vízre mutat, és eltűnik. Ha követik a kezét, mert a többiek is látják, mi történik, akkor lehet látni, hogy van valami a vízben, csak a fényjáték miatt nem volt szembetűnő. Valami furcsa dolog van ott, valami árnyék, és ha jobban, közelebbről nézik meg, akkor derül csak ki, hogy valami humanoid dolog, a víz mélyén, fennakadva valamire..*

*Szóval lógázza a lábát a vízben nagy nyugalommal, amikor valami a lábába akad. Naná, hogy kb. az az első reakciója, hogy valami izé le akarja húzni a víz alá, szóval veszettül gyorsan rántja vissza, és szinte már szikrázik a kezén a nekromanta gyűrű, ahogy azonnal varázslásra adná a fejét, de végül csak egy medál kerül elő a láncával együtt.* -Hoppá... *Lenyúl hát, szépen letekergeti a lábáról, hpgy megnézze.* -Igazán idilli. *Elhúzza kicsit a száját, azért ez neki giccses. Szív alakú medál, benne a párocska képével. Minek ennyire túllihegni egy kapcsolatot? A sikolyt nem nagyon hallja meg, se vámpír füle nincs, se nem valami nagy harcos, meg amúgy is a vízzel, meg a medállal van elfoglalva. Lerázza kicsit a lábát, visszahajtja a nadrágot, de a csizmát egyelőre nem veszi fel, mert nem akarja bevizezni teljesen belülről. Majd ha megszáradt. Feltápászkodik, közeledik Scott is minen bizonnyal a bejárat felől. Közben a hely is megváltozik, eltűnik a színes izé.* -Ez már jobb. Nekem az előbb jobban tetszett. Meghiszem azt Kemal. Scott, erre a víznél! *Kiált a bejárat felé a srácnak, miközben Mila a falat taperolja. Mi a frászt csinál vajon?* -Van valami mögötte? *Pillant a vámpír után, mezítláb lépdelve végig a kövön, a csizmát a kezébe fogva, majd nem sokára szépen felhúzza, ha eléggé megszáradt a lába. Közben tovább játszik a medállal, és pár kocka is előkerül a tatyójából. Lássuk, kié volt.* -Alea Divina!

//Jósmágia elsődleges - Kockajóslás:
Leírás: Hasonlóképpen a múltban vájkálhatunk, de ez esetben konkrétan egy tárgyra vonatkozik a mágia. A jós pontosan meg tudja határozni egy tárgyról, hogy ki készítette, milyen célra, és az a tárgy mire is való. Egyszerűen az információ meg fog jelenni az elméjében, mintha már régóta tudott volna róla, tehát nem villannak be képek stb. A siker attól függ, hogy a tárgy milyen erős mágiával rendelkezik, tehát egy erősebb tárgy múltját, pontos működését jóval nehezebb meghatározni, míg pl. egy átkozott, vagy védelemmel ellátott tárgyat kezdőknek szinte teljesen lehetetlen.//

*A sikoltást ő is hallja, természetesen nem süket, ezért picit megütközve néz vissza Milára, ahogyan bólint* Persze, mi a fene volt ez? *Cecile hangját is meghallja, remélhetőleg nem ő sikoltott. Beljebb lép, és igyekszik magát távoltartani a megváltozó falaktól, valahogy úgy véli, a lehető legrosszabb választás volt az, hogy itt ünneplik a valentin napot. Szerencse, hogy ez inkább találkozási hely, és ha a falak okozta rémálmot túlélik, úgyis lemennek majd nellondba, kivesznek valami jó kis szállodai szobát, és aztán... De addig még el kell jutni. A hidegségtől megrándul cseppet, és nem vizsgálgatva a falakat, ügetésre fogja, mielőbb biztonságban akarja tudni a nekromantát. Kissé irónikus ez így egyben, de egy halottidéző is lehet veszélyben. Tehát beljebb siet, a lányt keresve. Varázslathoz nem folyamodik, nem látja értelmét. A sikoltás forrását azért fél szemmel próbálja felkutatni, hogy honnan jöhet.*

*Ahogy Mila jobban körbenéz, meglátja Cecile-t, aki nem nagyon veszi észre őt, és végül megérkezik Scott is, aki egyszerűen csak biccent, és karbafont kézzel várakozik.*
- Sziasztok! *szólal meg Mila, mindkettőjüknek intézve a köszöntést. Már éppen bemutatkozna, hogy ki is ő, amikor a színek változni kezdenek és a vörös szín kezd el dominálni.*
~Na, ez már jobban tetszik.~*szólal meg a daimón halkan morrantva és szemével követi a fényeket a plafonon és a barlang falán. A halk sikoltásra Mila felkapja a fejét, ahogy Miroslav is, aki szimatolni kezd.*
- Hallotátok? *szólal meg a lány kicsit halkabb hangon és igyekezve közelebb kerülni a falakhoz próbálja beazonosítani, hogy vajon honnan is jött a hang. Kezeit a falra teszi és megérinti, hátha ebből bármit is megtudhat. A hideg érzésre megdermed, és csendben figyel. Figyeli a vizet, a légkört és a többieket, hogy ők vajon érezték-e.*

» Nedavia barlang-pub