Varázslatos Titkok Erdeje

*A bemutatkozás megtörténik, így a két lány már nem is olyan ismeretlen egymásnak. Persze Bella még iszonyat keveset tud a lányról, ahogy ő is róla,de azt hiszem, ez így van jól. Nem szabad elsietni semmit, hiszen meg kell válogatni, hogy kivel milyen információt oszt meg az ember. Bella persze rettentő nyílt, naiv teremtés, de azért neki is van annyi esze, hogy nem meséli el az élettörténetét annak, akinek csak a nevét tudja.
Mikor Daran beleegyezik a sétába és mezítláb indul neki az ösvényen, Bellát ismét kirázza a hideg.*
- Mond, Te tényleg nem fázol? Honnan jöttél? * kérdez rá Bella a dolgokra és eszébe jut, hogy lehet, hogy Daran-nak ez a normális idő, olyan messziről, esetleg olyan északról jött. *
~De az is lehet, hogy valami olyan betegsége van, hogy nem érzi a hőmérsékletet. Ez lesz a következő kérdés~*dönti el magában a lány és megcsóválja a fejét, ahogy figyeli Daran lépteit. Lassan elindulnak az ösvényen, melyet nem szegélyez annyi avar, azonban rengeteg fa álll az ösvény mellett. Valószínű, hogy ezt az ösvényt tisztítják, mert afféle fő-ösvénynek tűnik. Lassan sétálgatva és beszélgetve megpillantják a lányok a Kastélyt, aminek Bella szívből örül és már előre csorog a nyála egy jó, meleg forrócsokiért.*

*Lehet, hogy Daran nem fázok, Bella azonban egyre jobban. Éjszaka esett az eső, így az avar még kicsit nedves, talán vizes is. A kora reggeli harmat is bevizezte az avart és az aljnövényzetet, a Nap melege pedig annyira nem meleg, hogy teljesen felszárítsa a dolgot. Egyelőre azonban nem foglakozik ezzel a lány, hanem az ismeretlen ismerőst nézi,ahogy olvas, majd végül felé fordul és kommunikálni kezd vele. Lábával az avart turkálva válaszol Bella kérdésére, miszerint Darannak hívják ~Micsoda furcsa név~ és egy igazán furcsa című könyvet olvas. Rápillantok a borítóra és az íróra, de nem mond semmit.*
- Hello Daran. Isabella vagyok *mutatkozom be a leányzónak, majd a könyvre pislogok.*
- Hát, nekem abszolút nem ismerős ez a könyv, de attól persze még lehet jó. Nem igazán szeretek olvasni. Inkább filmezni szeretek *vigyorodik el a lány és megvonva a vállát körbenéz. Nincs az erdőben rajtuk kívül senki, ami azért lehet, hogy jelent valami. Kirázza a hideg, ezért feláll.*
- Tényleg hideg van így ülve. Nincs kedved sétálni? * kérdezi a lányt Bella és a kis ösvényre pislog, ami tovább folytatódik befelé az erdőbe.*

*Az OK, hogy a Nap kicsit melegebben süt, mint az elmúlt napokban, de ennyire? Hát nem tudom, soha nem voltam egy fázós típus, most mégis kiráz a hideg, amikor a számomra - egyelőre - ismeretlen leányzó egyszerűen fogja magát és lerúgja a lábáról a cipőit. Csak tátott szájjal és kimeredt szemmel pislogok először a lány lábaira, majd a lányra. Felkaparom az államat a földről és nyelek egyet.*
- Hát nem tudom, azért szerintem ennyire nem meleg az az avar. Hogy hívnak? *kérdezek rá a lány nevére, hogy később meg tudjam jegyezni, hogy ki is volt ez a dinka lány, aki tizenfokokban mezítláb rohangál és az avarban ücsörögve azt vallja, hogy az meleg. Nem tudom, hogy a lány valóban melegnek érzi-e a talajt, de amikor én leülök, elég hideg csapja meg a fenekemet. Persze, nem szó szerint értve azt a megcsapást, vicces is lenne, bár ki tudja, hogy kivagy mi bújik meg ebben az erdőben az avar alatt...*
-Mit olvasol? * teszek fel még egy kérdést, amivel esetleg egy laza kis beszélgetést kezdeményezhetek. De az avar számomra hideg, így nem biztos, hogy sokat fogok itt ücsörögni.*

*Az idő elég hideg, most mégis kissé kedvesebben sütnek át a Nap sugarai, mint eddig. Bella elhatározta, hogy ismét próbára teszi a tájékozódóképességét és sétál egyet a Kúra körényékén. Habár ilyen messzire még annyira nem merészkedett, úgy véli, hogy jobb most, mint soha. Vagy ez nem is így van? Sebaj, az ő számára ez a mondás jelentést váltott, a lényeg, hogy most zsebre tett kézzel, lila pulcsiban és fekete farmerben // KÉP // sétál egy aprócska kis ösvényen az erdő felé. Még nem tudja, hogy ez milyen erdő, de ha a ködfenyvesre gondol,kirázza a hideg és szinte biztos benne, hogy ez is valamiféle varázslatos hely lehet. Nyáron biztos csodaszép ez az erdő, most ősszel már inkább csak üres fákhoz hasonlít. ugyanis a legtöbb levél már elszáradtan csüng az ágak végén, várva azt, hogy mikor eshet le végleg a földre.
Bella ezeket a száraz leveleket taposva sétál vastag, bundás cipőjében és igyekszik megjegyezni az utat, amikor is egy lányt pillant meg, ahogy a földön ülve, a fa törzsének dőlve olvas. Felvonja a szemöldökét, majd közelebb sétálva a lányhoz megszólítja őt:*
- Szerintem így fel fogsz fázni... * mondja a lánynak. Éljenek az anyai ösztönök, ki tudja, mikor lehet rá szükség.*