Nyalánkságok kis büféje

* Valóban ehhez egy normális ember idegszálai nem elegendőek, sőt már hamarabb leléptek volna, Lincoln azonban még csak most indult az ajtó felé.* - Hidd el, nem szívesen értem hozzád, csupán ... * Folytatná a mondatot, csak nem hiszi el amit lát. Agatha felveszi a fekete kendőt és először a száját, majd a hónalját is megtörölgeti. A fiú reméli, hogy nem lesznek rémálmai, bár erősen kételkedik benne. Körbenéz, hogy más is látta-e vagy csak ő volt e hihetetlen és lehetetlen történés szemtanúja. Sajnos a képek ahogy a hónaljához érinti saját kendőjét mélyen az elméjébe égtek, s akármennyire is kedves volt számára az az ütött kopott kendő, de az halálra ítéltetett. Hiába lengetik előtte először szomorúság, majd mérhetetlen bosszúvágy gyúl szürke szemeiben, s úgy érzi ez mindennek a teteje, távozik. Még Felicity-re pillant és megrázza a fejét. Mutatóujjával a halántékánál köröz, jelezvén, hogy flúgos a csaj, meneküljön.* . Jahm, ha az egyetlen nő lennél a földön lehet, hogy tényleg meleg lennék. * Vágott még vissza utoljára, s kapott almás frissítőt az arcába, mindenek tetejében még bokán is rúgta.* - Menj a pokolba. * Nem ér számára annyit az egész, hogy visszavágjon, semmit nem akar, csak egyszerűen távozni. Valóságos színdarabot láthatnak a vendégek aminek még koránt sincs vége, még mikor visszafordul az ajtóból látja, hogy a népek körbe állnak valamit. Csupán egyet kell visszalépnie, hogy meglássa Agatha buggyos bugyellárisát, ami fix rémálom egy örök életre. Lincoln kiköpött, aztán jó hangosan becsapta maga mögött az ajtót.*

* Az asztalon dobol kezével és az ajtót bámulja a szabadságért. Minden vendég érkezésekor friss huzat járja át a borzalmat. A zabosság kedvéért, hogy fenntartsák kap még egy süteménydarabkát az arcába is, mire övéből kivesz egy fekete zsebkendőt és megtörli benne.* - Nem értem miért kell az asztalodhoz ülnünk, elvégre ahogy látom magadat is elszórakoztatod.Amúgy meg, menj a francba. * Dobja az asztal közepére a rongyot. Parancsolni neki senki nem tud, ha őt nem vitte volna rá a lélek, hogy leüljön, nincs az az isten aki igen. Nem tűrte tovább a megaláztatást, a koppintást még valahogy lenyelte volna, de újfent hozzá akart érni, megsimogatni az arcát, fejét, akármijét amit már nem engedett, és megfogta a lány csuklóját.* - Nem, nem,nem, ne érj hozzám. Emlékszel? Vagy 3 perccel ezelőtt kértem. * Mondta azzal elengedte a lányt a dolgára, bizonyára a pulthoz sietett, isten tudja, hová, remélte csak, hogy vissza sem jön. Az idegességtől lesöpört az asztalról egy tányért ami hangosan tört össze. Nem várta meg, hogy a takarító vagy akárki ügyeletes kérdőre vonja, hogy még is mi ez a vandálkodás, előbb kellett volna jönniük, jó felszolgáló már a hangokból is tudhatja, hogy mikor lesz törés zúzás, legalább is a fiú tapasztalatai szerint a csetepaté előtt mindig hangos vitázás veszi kezdetét. Feláll, hogy távozzon, de mozdulatába belemered, figyeli ahogy a vidám Agatha a villáskulccsal integet az előbbi szőke lánynak.* - Tedd már azt el! Szocializálódj már egy kicsit. Te jó isten. * Mondja megszeppenve, de tudja, minden hiábavaló, szegény szőkét még zavarba is hozza, akin látszik, hogy hamar levágta a szituációt, és a célja a fiú sértegetése volt, no meg valamely módon a kapcsolat teremtés. A fiú nem győz elnézést kérni. Ha figyelembe vesszük Agatha nem hétköznapi szerelését no meg villáskulcsát és narancssárga ábrázatát és összehasonlítjuk az öltönyös, frissen vasalt Lincoln öltözékét, akkor a fiú szentül hiszi, hogy megnyerőbben tudná az asztalához csábítani Felicityt. Oda is sétál hozzá és suttogva mondja, direkt, hogy Agathat cukkolja.* - Nem normális a nő, ráadásul sárga kórban szenved. Szerintem fertőző, azt javaslom, hogy egy távolabbi asztalt válassz. * Mondja majd vigyorogva hátra fordul Agatha-hoz kacsint egyet és a vállán átvetve mellényét indul a kijárat felé.*

* Valóban kissé zsörtölődős a hangulata, de nem próbálja meg játszani a nagy fiút, nem foglalkoztatja más véleménye. Illetve ez nem teljesen igaz, mert azért ad mások szavára, csak olyan személy jelen pillanatban nem tartózkodik eme puccos helyen. Nem csillapodik vérmérséklete keresztbe fonja maga előtt karját, hogy még zárkózottabb pozíciót vegyen fel és nem kissé borsódzik a háta az elhangzottaktól.* - Fújj.. Ne aggódj. Arra soha az életben nem fog sor kerülni. * Linc jobban belegondol az elhangzottakba, szerinte nem létezik férfi, aki szívesen "megszerelné" a lányt miután az kinyitja a száját. Hangosan keserű nevetést hallat. Pedig ő csak a kedves szót ejtette ki a száján. Valószínűleg a hallottak a többi vendég érdeklődését is felkeltette. Kínos. Mindenesetre a helyzet lehet ennél is kínosabb, ha Agatharól beszélünk. Már éppen rászánta volna magát, hogy leüljön, igen, leüljön oda ahová a kisasszony mondta amikor az bizony megpróbálja rendre inteni, s a fiú ezért dacból már csak azért is állva marad.* - Nyugodtan engedd el magad.. Még ennél is jobban, így is tőled hangos a büfé. * Mondta még mindig ácsorogva, s úgy is marad. Erkölcsökben talán hasonlóak ízlésekben és kultúrában azonban szöges ellentétei egymásnak, legalább is Lincoln szent elképzelése szerint. Nem ijed meg a villáskulcstól, meglehetősen szórakoztatónak találja.* - Mit csinálsz azzal? Csak nem le akarsz szúrni azzal? Ugyan kérlek. Ilyet nem szokás csinálni.. meg aztán egyébként is a.... * Folytatja mondandóját a mit illik és mit nem illik dolgokról amíg valaki félbe nem szakítja. Leül... igen leül, de csak is akkor amikor Agatha már a pultnál van és odasuttog valamit Pat-nek, aki idő közben mintha kivonta volna magát a forgalomból. Miután vissza ül nem is vár másmilyen bánásmódot, unott képpel hallgatja, hogy mennyi lenne az értéke, ha arról lenne szó. Szóra sem méltatja, pedig lenne rá egy fülsértő szitkozódása a visszavágás mellett, azonban ezt nem ejtheti meg, ugyanis már így is elég tekintetet vontak magukra. Egy a pult választékát nézegető szőke lányka bizonyára hallotta a civódásokat, Linc pont akkor pillant felé amikor ő is, ezért találkozik a tekintetük, mire a fiú bocsánatkérően pillant vissza a kellemetlen hangoskodás miatt.* - Elnézést az ide nem illő színpadi játékok miatt.. * Néz hunyorítva Agathara, szeme villámokat szór, majd vissza a lányra és mosolyogva.*

* Akármerre is fordítja a fejét, neki valóságos horror, ahogy a puffo.s székeket tologatják ide oda a vendégek és a rózsaszínes asztalterítők sem javítanak a helyzeten. Őskáosz számára, kibillent a lelki békéjéből és igyekszik visszarángatni magát a normális kerékvágásba. Magára erőlteti a nyugalmát és egy hideg mosollyal reagál Patrice visszarántására. Nem sűrűn fogná menekülőre a dolgot, de ha ide belépne, megtenné százszor is.* - Ezt örömmel hallom. * Válaszol, csak, hogy mondjon valamit és fohászkodva az égre pillant egy másodpercig.* - Amúgy csak azt néztem hogy.... szép narancssárga lettél kedves... * Olyan ábrázat ült az arcára mintha citromba harapott volna.* - Agatha.. * Már leült egyedül egy nem olyan távoli asztalhoz, azonban Agatha már eldöntötte, hogy máshová kell ülniük a "gyerekeknek" ezért hála jó reflexeinek ( Itt megint az égre néz) még éppen idejében félrehajol a felé suhanó szék elől. Gyorsan szokott cselekedni ilyenkor, mint azt a nedavia-ban már jól kitanulta. A Linci mincinél azonban ökölbe szorítja a kezét és az asztalra csap. Számára ez rendkívül bosszantó, kívülről viszont viccesnek tűnhet a fortyogó fiú. Idegesen a hajába túr.* - Lincoln... * Mondja, bár sejti, hogy a másik nem hallja, avagy csak nem fog törődni vele. Könnyedén odalibben és mivel erre már nem számított a fiú bele tudott csípni az arcába. Fehér arca piros lesz a csípéstől és ő tovább zsémbeskedik az arcát dörzsölgetve.* - Ne érj hozzám többet. * Mondja komoran és az elé tett ételhez hozzá sem ér, csupán egy pillantást vet rá. Az asztalon ólálkodó menyétre pillant, majd a lányra.* - Persze. Biztos mérget tettél bele... * Mondja még mindig zsörtölődve.* - Honnan ez a töménytelen energia? Soha nem merül le az elem? * Kérdi és kettévágja a tányéron lévő süteményt, hogy megvizsgálja miféle gonoszságot csempésztek bele.*

* Már előre fél a találkozástól, elképzeli, hogy mi rossz dolog történhet vele még ezen a borzalmasan rózsaszín helyen, de még annál is rosszabb lett, miután Agatha hozzájuk szólt. Először csak magában beszél, s aztán zúdítja rá hülyeségáradatát, így nem volt tovább maradása Agatha Land-be, meg amúgy sincs ínyére a hely, könnyedén és hangtalan fordult sarkon tündéket szégyenítő módon és indult az ajtó felé. Út közben még végighúzza tenyerét az arcán aztán megigazítja az ingét.* - Chh. * Szisszent fel amikor Pat visszarántja, s ő bizony mogorván sétál vissza. Pat nagyon elszántan enni akar valamit, Linc pedig megfogadja, hogy ittléte alatt elvből nem fog hozzáérni semmihez.Felettébb feszélyezve érzi magát miután újból a büfé kövét koptatja, és néha a lányra pillantva meg mert volna esküdni, hogy egyre narancssárgább lesz az arca, mire oldalba bökte Pat-et, hogy ő is látja-e amit ő, vagy csak képzelődik, mint aki begombázott. Nincs megedződve ehhez a madness-hez, és ilyenkor kezd rájönni, hogy mennyire szereti az ő saját kis nyugalmas életét. Reggel felkel, elmegy dolgozni, este hazamegy, olvas egy kicsit, aztán elalszik. Ráadásul nem szereti a hangos zajokat, csöndre vágyik amint belépett saját ajtaján. Elképzelni sem lehet, mi lenne, ha lakótársak lennének, egy biztos, hogy Lincnek hamar idegösszeomlása lenne. A daimonnak kurtán biccent, de már azt sem tudja mit csinál, lélekben otthon teázik egy jó könyvvel a kezében. Aleo a cilinder alól érdeklődik, hogy mi járatban vannak itt.* - Puszta véletlenség folytán. IGAZ? Pat? * Próbálja a lány szájába adni itt létük okát, de minden kimegy a fejéből amikor látja a lány arcát erős narancssárgában pompázni, és ez volt mindennek a teteje, azt hitte, hogy megőrült, úgyhogy keresett egy széket, hogy aztán maga elé meredjen bambán pár perces néma csendben és lenyugodjon.*

* Pattel tehát elköszöntek Sophietól és édes kettecskén elindultak a büfé felé. Belépve Lincoln alig lép kettőt mozdulatlanságba mered, ahogy körbenéz a helyen.* - Én.. másmilyenre emlékeztem. * Pislog párat, lehet, hogy eltévesztette a házszámot? Jobb kedveli a holt lelkek tanyáját ahol a múltkor voltak, vagy a nedavia-t. Nem szereti a flancos rózsaszínű cuki termeket sok nagy mignonnal meg muffinnal, feláll a hátán is a szőr, azonban nem visszakozik, Pat neki is dől úgyhogy beljebb kerülnek. Linc már ki is nézett egy helyet maguknak de nem érnek oda, mert észreveszi Agathat.* - Jaj anyám. * Mondja nagyon halkan magában. Egyszer már találkoztak, bár lehet, hogy a lány nem emlékszik rá. Nincs ideje gondolkodni, Pat máris megszólítja és odahívja hozzájuk.* - Hello Agatha. * Köszön neki, majd rácsodálkozik a nem éppen mindennapi viseletére. A daimon nevére nem emlékszik, ahhoz túl régen találkoztak, csak azt tudja, hogy szokása rendre inteni a lányt, akinek stílusa néha kissé nyers, bár lehet, hogy azóta csiszolt rajta, mindenesetre szemrevaló egy teremtés, de az ilyenekkel jó vigyázni.* - Látom még meg van a becses csavarkulcs. * Gondolkodik hangosan, pedig nem éppen témába vág a dolog, csak valahogy nem tudja a háttérbe illeszteni a lány karakterét ebbe a vattacukros közegbe. Körbenéz egy felirat után keresgélve, hogy tulajoonképp, hova is jöttek Pat-tel és elborzad a név láttán.* - Nyalánkságok..... kis... büféje? * Kérdi minden szót hangsúlyozva és már fordulna is az ajtó felé, úgyhogy Pat-nek vagy valakinek vissza kell rángatni, hogy ne tűnjön és keressen valami ijesztő és sötét helyet magának.*