Holdsugár Étterem

- Ó hát azt esetleg máshol is meg tudom tenni, nem csak egy mosdóban! * kacérkodom, majd tör ki belőlem a nevetés. Mikor megemlíti, hogy mit tenne velem, újabb mosolyt varázsol az arcomra. *
- Ez igazán csábító ajánlat! * suttogom ajkaiba, majd mikor kigombolja az ingét, és leveszi a zakóját én is segítek neki benne. Kezem végigsimít mellkasán, eljátszadozom a mellbimbójával, majd csókolom sürgetően. Akarom ezt a férfit, és ha ez a leggyorsabb módja, ám legyen. Tériszonyom egyébként sincsen, bár ilyen formában még sosem repültem. *
- Nem tudok róla, hogy lenne * hadarom, majd a nyakába kapaszkodom, miközben elkapja a derekamat és a lábamat. Mint egy tollpihét, úgy emel fel, majd repül velem a kúria irányába. Testem bizsereg, ám a hűvös éjszakai levegő képtelen kiseperni elmémből és szívemből a boldogság érzését. Mosolyogva nézem hát a holdat és a csillagokat, és úgy gondolom egészen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen adonisz karjaiban tölthetem az időt… *

- Valami több… * ismétlem el gépiesen a szavakat, és agyamra egy rózsaszín, áthatolhatatlan köd telepszik. Szinte fel sem fogom amit mond, hiszen annyira hihetetlen az egész. Egyetlen estét töltöttünk együtt, és ő máris kötődik hozzám. Na nem mintha én nem találnám vonzónak, mert nagyon is tetszik, csak valahogy ez a hirtelen jött érzés félelemmel tölt el. Mi van, ha én nem vagyok a számára megfelelő? Mi van, ha csak arra vagyok képes, hogy bántsam, hogy megsebezzem? Hiszen még nem akarom elveszíteni a szabadságomat, azonban hiába is ellenkezek saját magammal, egyre közelebb kerülök hozzá. A gyomrom bizsereg, és valószínűleg a mai este után képtelen leszek másra gondolni, csak rá. Csodálatos férfi, én pedig nem hiszem el, hogy találtam egy ilyet. Félek a helyzettől, hogy esetleg boldog legyek, pedig tudom nem kellene. Nem halandó, tehát a kettőnk közötti kapocs rengeteg ideig tartana, azonban mégis hezitálok. Nem kellene gondolkodnom, el kellene engednem magam és csak átadnom magam az érzéseknek, azoknak a jó dolgoknak, amiket vele kapcsolatban érzek. Bárcsak láthatnám a jövőnket! Sokkal jobb lenne minden! *
- Nocsak! És milyen ötletek? * csillan fel a szemem, majd egyszerűen nem bírom megállni,hogy ne ingereljem. Annyira gyorsan cselekszem, hogy szinte nem is lehet látni. Hihetetlen gyorsasággal mozdulok előre, és ő csak annyit vehet észre, hogy egyik pillanatban még előtte állok, a másikban, már szorosan simulok hozzá, és a testéhez. Kezem a hajába túr, finoman döntöm oldalra fejét, és csókolom végig kecses ívű nyakát, finom bőrét. Kicsit elidőzök a fülcimpáján…. nagyon szexi füle van. Belecsókolok abba is, majd mikor már jóleső sóhaj szakad fel a torkomból számat ajkára teszem és most gyengéden, finoman csókolom meg. Kezem közben a fenekére siklik, és a formás domborulatba jólesően markolok bele. Ebből csak az szakít ki, hogy elhív magához. Meglepetten hagyom abba a műveletet, majd nézek nagyon komolyan a szemébe. Nyílt invitálás, melyre szívem szerint nem mondanék nemet. Mégis átgondolom a lehetőségeket és csak egy lagymatag bólogatással tudok reagálni. El vagyok varázsolva, már azt sem tudom, mit is teszek. *
- Jó, nálad alszom. Majd vigyázok az álmodra, ha elaludtál… * suttogom az ajkaiba. *
- De azért előtte szívesen lefárasztanálak… tudod, hogy könnyebben menjen az álomországba való kalandozásod! * vigyorgom és mondom kétértelműen. Remélem engem is le fog fárasztani, hogy a testem remegni fog a jóleső érintésektől, mozgástól, csókoktól. És azt is remélem, hogy már-már önkívületben fogok sikoltozni a kéjtől…és attól, amit adni tud. *

* Mondatára már nem válaszolok, azonban elkezdem figyelni szívének dobbanását. Önkéntelen reflex mindössze, azonban én mégis azért aggódom, hogy nehogy megszűnjön dobogni az a drága gép. Hiszen akkor mi is lenne velem? Elveszítenék valakit, aki fontos számomra, akinek talán egyszer meg fogom engedni, hogy szeressen. Ezt pedig nem szeretném egyáltalán.
Körmömmel a hátába vájok, majd mikor elélvezek lehunyt szemmel rázkódom a kezei között. Ahogy összeszedem magam, a szemébe nézek, megadom neki az utolsó csavarásokat és lökéseket a testemmel, majd elégedett tekintete végre elködösül és én is hasonlóképpen nézem végig, ahogy kiélvezi testem minden porcikámat. Érzem lüktetését, minden rezdülését, és nem mozdulok. Nem csak engem tart, hanem karjával a falat is támasztja, én pedig egyszerűen nem akarok lemászni az öléből. Nem akarom elengedni, ha lehetne, így lennék vele összekapcsolva örökkön örökké. Nem a szex miatt – na jó, persze azért is – azonban az összetartozás érzése most éppen fontosabb számomra. Mert vele összetartozunk, számára engem teremtettek, és számomra őt, ez pedig annyira hihetetlen! *
- Én is nagyon jól érzem magam veled, de biztos vagy abban, hogy nem csak a vágy mondatja ezt veled? Mármint hogy nem csak azért akarsz velem lenni, mert a tested ilyen őrült módon kíván? * nézek a fiúra kérdőn, majd a válaszát várva összeszedegetem a ruháimat. Magamra húzom a ruhát, melltartót és bugyit már nem veszek fel. Most jó érzés szabadnak lenni, mindenféle rongyok nélkül. Ha nem nyilvános helyen lennénk, most meztelenül flangálnék és átadnám magam a mérhetetlen szabadságnak, a tiszta levegőnek. Nagyot sóhajtok, majd a fiú ajkait veszem szemügyre. Megharaptam, megszívtam és most nem túl szép lilás árnyalatban pompázik. Kezemmel elkapom a fejét, kicsit a fény felé fordítom, majd mikor immár a fényben is látom, kissé elhúzom a számat. Nem akartam bántani, ilyen csúnya sebet szerezni neki… azonban kicsit féktelen voltam. Lágyan csókolom hát meg száját, amolyan gyógyító puszit adva és finoman simogatom meg nyelvemmel száját. *
- Nem akartam fájdalmat okozni neked! De ez elég csúnyán néz ki!

- Biztos vagy ebben, és hogy engem szeretnél? Miért? * teszem fel a költői kérdést és őszintén szólva, szívesen hallgatnám a választ rájuk. Azonban most minden más jobban érdekel, mint hogy a válaszával törődjek. Jobban izgat, hogy férfiassága megkeményedik a talpam alatt, hogy látom sürgető tekintetét, és hogy olyan gyorsan hagyjuk el az éttermet, mint még szerintem soha életemben. Már nem gondolkodom, egyszerűen csak átveszi a vágy a testem felett a hatalmat, és képtelen vagyok arra, hogy gondolkodjak. Szavai visszhangot keltve csengnek bennem és képtelen vagyok megszabadulni attól hogy szeretne engem, és hogy elvenne feleségül. Valami megmagyarázhatatlan dolgot indít el bennem, szinte már sikítok az érintéséért, és azért, hogy igen, én lehessek az, akit az oltárhoz vezet, hogy én legyek akit akar, akibe szerelmes! Nekem kell annak lennem, még akkor is, ha netalántán a későbbiekben megbántom. Nem akarom most, azonban tudom, nála jobbat soha nem találnék!
Erősen markolom meg a kezét, majd futok utána kacagva, mikor kivezet a sötétbe. Az étterem melletti sikátorba érkezünk, én pedig állatiasan kezdem el csókolni. Már-már marcangolom az ajkát, és mikor megérzem vérének édes ízét, és hallom ahogy felnyög, még jobban beindulok. *
- Sehová sem akarok menni! Veled akarok lenni, itt és most! * búgom a fiúnak, majd segítek neki a vetkőzésben. Kezem végigsimít puha bőrén, mellkasán, majd tolom le a nadrágját, és ujjaimmal elkalandozok a legkényesebb pontján. Sajnos nem sokat időzhetek ezen a helyen, akármennyire is szeretnék, mert ő is ugyanolyan hévvel vetkőztet, mint én őt. A ruhámat leemeli rólam, kikapcsolja a melltartómat majd a falhoz présel. Megtalálja a mellemet, lehúzza a bugyimat, én pedig egy ugrással az ölében termek. Lábammal átkulcsolom a csípőjét, majd hagyom, hogy a magáévá tegyen. Minden lökésnél egyre mélyebbre csúszik bennem, majd a sóhajok és nyögések között más is elhagyja az ajkam. *
- Kérlek! Szeress! * nyögöm elhalóan, majd még jobban belé kapaszkodom. Viszonzom a csókját, vadul táncol nyelvem a nyelvével, majd a hátába mélyesztem a körmeimet. Nem sértem fel puha és finom bőrét, azonban a csók után a nyakához hajolok. Nyelvemmel végignyalom finom bőrét, érzem ahogy lüktet a szíve, és már-már vérének fémesen mézédes ízét is a számban. Fogam megnyúlik, én azonban nem akarom most a vérét venni. Lágyan karcolgatom, ahogy már megszokhatta, majd mikor megszorítja a derekamat még közelebb húzom magamhoz. Kell hogy itt legyen mellettem, bennem, hogy érezzem testének minden rezdülését!
Ajkamból egy hangos sóhaj szakad fel, majd gyorsabb és erősebb lökései után hamar a mennyországba kerülök. Jólesően borzongok meg, sikítok fel az élvezettől, majd pihegek. Ha még ő nem fejezte volna be, kicsit megemelem a csípőm és körzök vele párat, hogy ezzel is ingereljem… *

* Lehet hogy nem kellett volna így fogalmaznom. Hiszen az úgy alakulnak a dolgok, nálam tényleg azt jelenti, hogy ha úgy alakul. Nem céloztam semmilyen férfira, szórakozásra és mások kihasználására, viszont tény, hogy félek attól, hogy el kell veszítenem a szabadságomat. Túlságosan izgat még egy valaki rajta kívül, akinél muszáj bepróbálkoznom, mielőtt túlzottan komolyra fűzöm a kettőnk közötti kapcsolatot. Hiszen lehet, hogy csak a régre visszanyúló ismertségünk az, ami túlzottan nagy vibrálást indít el bennem. És ez természetesen nem azt jelenti, hogy Jadenhez így kevésbé vonzódom, vagy hogy nem szeretnék vele több időt tölteni! Egyszerűen csak nem akarom megbántani! Akarom hogy várjon rám, ha nem jön össze, és ott legyen Ő mint a lelki társam, a férfi az életemből. Talán ezért nem kellene túl sokat találkoznunk, hiszen most mondta, hogy ő csak egyszer lesz szerelmes. És mi van, ha én vagyok az a lány, akit képes szeretni, és akitől képtelen immár „megszabadulni”? Nem bírnám elviselni, ha miattam kellene szenvednie, hiszen annyira tiszta és nagylelkű, és kedves…. és egy igazi jó pasi! *
- A kérdésre csak te adhatsz választ, ha nekem kell, akkor ott már a fantáziámra bízod, én pedig azt képzelek el válaszként, amit csak szeretnék… * mosolygom, ám belülről kissé mardos a bűntudat. Lehetséges lenne, hogy elvenne? Hogy képes lenne az oltárhoz kísérni, és örömmel, repdeső szívvel mondaná ki az igent? Meglepő lenne az tény, azonban boldog pillanat is. Hiszen az én vágyam, hogy egy rendes férfit találjak, akihez hozzámegyek, és akivel egy család lehetünk! Talán ő megfelelő lenne erre a szerepkörre.
Túlzottan mereven bámul és már percek óta nem szól semmit. Szeme simogatja a bőröm, keze ökölbe szorul önkéntelenül is, én pedig képtelen vagyok arra, hogy megálljt parancsoljak magamnak. Egyszerűen imádom ha valaki határozott, és ez gyengévé tesz! Ez az én gyenge pontom, ahol bármikor meg lehet fogni. Elolvadok a pillantásától és hiába a vacsora, vagy a jó beszélgetés, vagy éppen a fejemben lévő félelmek képtelen vagyok arra, hogy megtartóztassam magam. Lábam lágyan kúszik fel a vádliján, combján, majd állapodik meg ágyékánál. Nem nagyon érintem meg, éppen csak végigsimítok rajta, még úgy, hogy ne legyen túl szembetűnő. Íriszeimből mérhetetlen vágy sugárzik felé, és ha nála lennénk, már rég az ágyon találná magát, úgy hogy én lágyan ölelem át a combommal. Gyorsan fizet, a kezemért nyúl, majd szinte már sürgetve suttogja a fülembe a kínzóan édes szavakat, melyektől libabőrös leszek. Sietve állok fel a székből, kapaszkodom a kezébe, majd követem innen kifelé, hogy mások ne is lássanak. Nem bírja tovább, ahogy én sem. Az étterem melletti zsákutca felé rohanunk, ahol sötét van, és ahol semmi más nem található, csak a hátsó bejárat, és ahol beadják az ide szállított alapanyagokat.
Szinte már erővel lök neki a falnak, én pedig hiába koppanok nagyot, szinte meg sem érzem. Jólesően borzongok érintésétől, majd nyögök fel hangosan, mikor kezével a mellemet veszi célba. Ajka az ajkamra tapad, én pedig egyszerűen annyira kívánom, hogy szinte már állatias erővel húzom magamra, és szorítom vadul. A szemfogam kissé megnyúlik, a csók közben beleharapok alsó ajkába, majd mikor kissé felsértem száját, nem engedem el. Vére megízesíti a csókunkat, én pedig hangosan felmorranva dugom nyelvem ajkai közé és azzal is iszom vérének minden egyes édes cseppjét. Ezután szájára tapadok, majd szívó mozdulattal ingerlem őt is, és saját magam. Eközben kezem a tarkójára téved, majd pedig az ingéhez. Letépem róla a vékony ruhadarabot, majd miután végigsimítottam a mellkasát, a nadrágja és meredező férfiassága felé simogatok. *
- Azt hiszem, most kellően forró vagyok! Teljesen átmelegítettél! * suttogom ajkába, majd egy mozdulattal oldom ki övét és gombolom ki a nadrágját, hogy végre hozzá férhessek! *

* Nem gondolom, hogy rossz tanár lenne belőlem, egyszerűen csak túl laza vagyok ahhoz, hogy fegyelmet tartsak. Leginkább pont ettől félek az oktatással kapcsolatban is, hogy egyszerűen úgy lesznek vele, hogy mit is magyarázok, mikor ők sokkal jobban tudják. Nem szeretem kioktatni az embereket és kérkedni sem szoktam, azonban lehet, hogy majd ezekre az alkalmakra kénytelen leszek mégis valamit megmutatni magamból.
Mikor keze a kezemért nyúl, kellemes mosollyal nézek arcába. Régen találkoztam már ekkora jellegű empátiával, és tudom, tényleg komolyan gondolja ezt az egészet, és én pedig nagyon boldog vagyok, hogy érdeklem. *
- Na igen, egyszer biztos. Ha esetleg úgy alakulnak, elvennél? * nézek rá kérdőn, és vigyorogva. Nem hiszem, hogy túl sokan ajánlották már fel számára az esküvő lehetőségét, én viszont biztos vagyok abban, hogy ha nem találok mást, ő lenne a tökéletes a számomra. Hiszen szerethető, sőt mi több, imádnivaló, és csak egy kicsi lehetőséget kellene adnom neki, és rögvest beleszeretnék. Azonban hiába minden jó tulajdonsága, hiába a kedvessége, még nem akarom megadni az esélyt… még… most.. még nem állok rá készen, hogy ő lehessen az igazi. Pedig minél többet nézek csillogó íriszeibe, minél többet találkozunk, annál fontosabbá fog válni a számomra, én pedig egyre nehezebben fogom elengedni. Fiatal vagyok még a megállapodáshoz, azonban tudom, hogy ő lenne a legeslegjobb dolog, ami valaha is történt velem, ebben az életben. Még kell néhány tapasztalat, néhány férfi, hogy tényleg tudjam, vele működhetne.
Ujjaim megszorítják a kezét, majd mikor elveszik előlünk a tányért, elengedem. *
- Az anyám imádna. Ha bemutatnálak neki, mint egy barátot, tuti, hogy hónapokig azzal traktálna, hogy mikor is lesz az esküvő és hogy reméli, hogy benned megtaláltam a nagy Ő-t. Szerintem állandóan sütiket küldözgetne neked… * kacagok fel, majd veszem kicsit játékosabbra a figurát. Nem akarok szomorkodni, nincs miért, és a komorság nálam nem mindennapos dolog. Jól megvagyok magammal, a gondolataimmal, az életemmel, és nem akarok problémákon rágódni. *
- Ó hát nagyon is megéred a pénzed. Szerintem még fizetnének is nagyon sokan azért, hogy megcsókold őket! Szóval ha esetleg megszorulnál, már tudod, hogy mivel is juthatsz némi extra bevételhez! * kacsintok a fiúra, majd újabb korty bort tüntetek el a poharamból. *
- Szeretem, mikor tudják, hogy én mit akarok! Még akkor is, ha tévednek… És te? Te mit akarsz? * kérdezem kihívóan, majd lábam az asztal alatt lábához ér. Szinte már némán hagyom lenn a földön a cipőmet, és csúsztatom apró lábamat végig a lábán, egészen a combjáig. Mindeközben kellemesen mosolygok. Csak tudatni akarom vele, hogy megkívántam… *

- Hát én azért félek tőle. Mármint tudod, szeretek bulizni meg mindenben benne lenni.. és a diákok nagy részét ismerem. Ha pedig bulis vagyok, és kicsit bohó .. nem biztos hogy úgy fognak rám tekinteni, mint egy tanárra. Biztos nem leszek szigorú, de jó lenne olyan órákat csinálni, ami maradandó élmény számukra, és megszeretteti velük a jósmágiát. * mondom, majd közben megérkezik az étel, én pedig apró kockákat vágok belőle, és lassan enni kezdek. *
- Nem igazán tudta a dolgot kontrolálni, és szerintem magányos volt.. * húzom el a számat egy kicsit, majd az átváltozás éjszakájára gondolok. Nem is tudta hogy mit csinál. Sírt, remegett, én pedig szenvedtem piszkosul. Milliószor esedezett azóta a bocsánatomért, én azonban valahogy… valahogy nem tudtam gyűlölni. Akartam, de a hozzáállásom teljesen más volt. Tudtam, hogy én leszek neki az egyetlen biztos pont, a kötelék, és számomra is ő az, a szüleimen kívül. Szeretem a bátyámat, és attól hogy mennyire nehéz volt megszoknom a helyzetet és feldolgozni, még mindig a testvérem. Nem tudok rá haragudni, nem tudok kiborulni. Túl vagyok rajta, csak élek a mának, és küzdök azért, hogy sokra vihessem, hogy a szüleim büszkék legyenek. *
- Nem haragszom rá, tényleg! Szerettem volna, de nem ment. Anyu nagyon sokat sírt abban az időszakban. Úgy érezte, elvesztette mindkét gyermekét. Okolta a bátyámat, nagy volt a feszültség. Szerinte elvett engem tőlük… Tudod, igazából megértem a mamát. Hiszen nem így képzelte el a jövőnket. Tökéletes nevelést adott a papával együtt, de nehéz feldolgozni hogy az akiket mindennél jobban szeretsz túl fognak élni téged. Ez persze nem baj, csak ő látni akarja hogy férjhez megyek, hogy gyereket szülök, így pedig erre már nem leszek képes… *mondom kissé elhalkulva. Nem nagyon beszélek ezekről a dolgokról, mert valahogy nem érzem magam tőle vidámnak. Ilyenkor midig rám tör a vágy, hogy anyut és aput megöleljem, hiszen mi vagyunk egymásnak a minden, én pedig fontosnak tartom a családi köteléket. ők azok, akik mindig ott lesznek, ha baj van, azonban nem tudok mit csinálni a helyzettel. Nem tudom visszacsinálni az idő kerekét, és jelenleg nem is akarom. *
- Bohó? Nehéz téged bohóként elképzelni. Te az a rendes fiú vagy, aki öltönyben jár, keményen dolgozik, és keveset lazít. Ez persze nem gond, csak én valahogy nehezen képzellek el úgy, hogy vadul bulizz vagy épp űzd a lányokat. Bár őszintén megmondva, bizonyára nagy sikered lenne… Hiszen istenien csókolsz, és hát a többi szolgáltatás sem rossz! * vigyorodom el, majd lassan lenyelem az utolsó falatot is a tányéromról majd töltök az előttem álló pohárba egy nyelet bort. Bírom az alkoholt, csak eddig valahogy nem akartam inni, most azonban jól fog esni, leöblíteni a finom kaját. *
- Ó! Hát tudod, én nem vagyok túl jó angyalból, szóval ezt nem tudtam. De akkor ez most olyan, hogy jön valaki, meglátod és bumm! ? * nézek rá kíváncsian és próbálom elképzelni, hogy milyen lehet valakit a halálig szeretni, csak azt az egyet, azt viszont a világ végéig. *
- Vagy talán én is lehetnék az?

- Azért remélem, hogy van még pár dolog, amit megismernél rajtam… * nevetek fel, majd mikor komolyabb vizekre evez, én is hasonlóképpen reagálok. Ujjaimmal az étkészlet darabjait kezdem simogatni, és mivel én nem iszom bort, a kés éle az ami a legjobban leköt. Finoman nyomkodom, és húzom végig rajta az ujjamat, anélkül hogy bármilyen kárt is tenne bennem. Az éttermi evőeszközök már csak ilyenek. Túlzottan nem élesek, inkább rám és a fogaimra bízzák a munka dandárját. *
- Hát jó, beszélgessünk. * adom meg magam, majd vonom fel a szemöldökömet, mikor meghallom a rengeteg kérdést. Túl sok információt akar, és ez kissé ijesztő, ám ettől függetlenül készségesen válaszolok. Talán ideje ezt is elkezdeni egyszer, úgyhogy próbálok nem fennakadni ezen. *
- Célok? Nos vannak. Például most neveztek ki oktatóvá az iskolában, én fogom tanítani a jósmágiát, valamint a tér-idő mágiát. Jó lenne a későbbiekben is ezzel foglalkozni, szóval jelenleg ez a célom. Hogy sikerrel vegyem a dolgot, és legyen egy jól fizető munkám. * mondom, majd gondolkodom el egy picit. Még senkinek sem újságoltam el, hogy oktató lettem, a családomnak sem, szóval furcsa, hogy pont ő az első, akinek eldicsekszem az eredményemmel. Bár számára ez biztos nem nagy dolog, hiszen tudása jóval magasabb szintű, mint az enyém, azonban azt hiszem jó úton haladok a siker felé. *
- Persze, hogy van családom. Van anyukám, apukám, sőt, még egy bátyám is. 20 éves vagyok, és a bátyám változtatott át olyan 3 évvel ezelőtt. Igazából véletlen volt, én azonban nem bántam meg. Jól érzem magam így,bár a kaják hiányoznak. Az ételek íze, és hogy ehessek mondjuk egy hamburgert. Úristen imádtam a hamburgert! Mostanra már csak a hűs jöhet belőle, az viszont véresen! * mosolyodom el, és próbálok viccelődni. Próbálom tompítani azt a tényt, hogy tényleg, sokkal sokkal fiatalabb vagyok nála. *
- A szüleim tudják, hogy vámpír lettem, egyébként ők emberek. Elfogadták már, az elején nehezen ment, de mostanra megbarátkoztak a dologgal. Amúgy csak attól félnek, hogy túl későn fogok magamnak párt találni, anyu mindenképpen szeretne hozzáadni valakihez, szeretné látni ahogy fehér ruhában vonulgatok… * vonom meg a vállam és igazából megértem. Az ő egyszerű életük számomra már csak pár másodperc. Valószínűleg én is szeretném megnézni a lányomat az oltárnál, és szívesen lennék büszke rá. *
- Talán én is ezt akarnám.. mármint ha lenne gyerekem… Egyébként ugyanilyen voltam… vagyis fontos volt a szabadság, hogy teljes értékűnek érezzem magam. Nő vagyok, de akarok munkát, fenntartani magam, tudod, nem szorulok a férfiakra. Bocsi, ez kicsit furcsán hangzik tudom, de szeretném ha mások is látnák, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon, és hogy ehhez nem kell egy férfi segítsége. És hát szeretem a szexet… de ezt már sejted… * vigyorodom el, majd elengedem a kést, amit már percek óta szorongatok. *
- Na és te? Hány éves vagy? Milyen voltál? Család, testvérek, célok? Házasság?