Elisabeth Ellen Torchwood kúriája

*Hogy megnyugtassam vagy legalább más érzelmi állapotba billencsem, az ölébe ülök és hevesen megcsókolom. Annyira el van foglalva a dühével hogy nem figyel és most a szokásos kis csatánk nélkül veszem át az irányítást. Kicsit fura Őt így látni. Láttam már dühösnek de nem ennyire. És biztos ha igazán bedühödne nem lenne ilyen egyszerűen megnyugtatnom. Vagy egyáltalán a közelébe férkőznöm. Mikor a tea meg jön megköszönjük majd Nannyre pillantok aki egyből érti a célzásomat, és a cselédekkel együtt magunkra hagynak.*
-Szeretlek. És megígérem hogy megfogjuk találni a tagot. És ha megtudjuk miért tette nem úsza meg élve.*mondom hallkan, ahogy ajkaimmal végig simítok az övén. *

*Türelmes vagyok vele mert tudom csak miattam aggódik. Nagyot sóhajtok már megint. Nem igaz. Ez már a sokadik a mai nap. És álltalában véve is megváltoztam és nem csak Stev miatt. Ezek a kedély változások meg az átmeneti gyengeségek. Lehet Nannynek van igaza? Nem az nem lehet. Vagy még is? Na jó ezt a lehetőséget sem lehet elvetni de nagyon kétlem. Ezért Stevennek sem szólok inkább még biztos nem leszek benne.*
-Ugyan kedves. Felesleges idegeskedned. Szép csendben nyomozni fogunk. És csak azoknak szólunk akikben tényleg megbízunk. Mint például Nanny. *mosolygok rá és megérintem az arcát. Óvatosan az ölébe fészkelem magam mit sem törődve a személyzettel. Ha nekem a párom közelsége kell hogy nyugodt maradjak akkor ne merjen senki beleszólni. Mondjuk Nannyn kívül senki nem mer de már ő se szól semmit. Mióta rájött hogy Stev más mint a többi ''partnerem'' akikkel talákoztam már nem zavarja a dolog.*
-Kérlek nyugodj meg.*mondom hallkan majd újra megcsókolom csak most határozottabban*

*Miután beront látom rajta hogy dühös. És meg is tudom miért. Rájött hogy az alkalmazottaink között kell keresni a felelőst. Megpróbálom megnyugtatni, de nem nagy a sikerem.*
-Édesem. Ha dühöngsz azzal nem tudunk előrébb jutni. Kérlek. Nyugodtnak kell maradnunk.*mondom mikor rám rivall. Tudom hogy nem rám dühös, ezért csak mosolyogva kelek föl és mellé lépek. *
-Persze hogy veled megyek.*mosolygok rá. Nem vagyok egy türelmes személy de vele az tudok lenni. Főleg mivel azért ilyen mert félt engem. Lemegyünk a nappaliba és kérünk Nannytől egy kis teát. A kanapéra ülve figyelem Őt. *
-Steven kérlek higgadj le. Ez jobb ha most kettőnk között marad. Biztosabb ha nem tálalunk ki másoknak erről.*

*Leülünk a kanapéra és várom a válaszát. Amit hamarosan meg is kapok. Hogy az egyik alkalmazottam lenne a felelős?*
-Ez egész biztos? Az nem lehet. Akkor Nanny észre vette volna.*mondom hallkan ahogy a kezét fogom. Nem akarom elhinni de bízom szerelmemben. És ha Ő azt mondja hogy a köreinkben van a tettes akkor az úgy is van. Óvatosan közelebb csusszanok hozzá majd átölelem.*
-Köszönöm hogy segíteni akarsz nekem. Már így is hogy eltüntetted azt a medált sokat segítettél mert megszűntetted a rémálmaimat.* mondom hallkan. Majd lágyan megcsókolom.*

*Nyugodtan elmélkedek. Nyugott vagyok és jelen pillanatban nem gondolok semmi másra csak szerelmemre. Aki hamarosan feltépi az ajtót. Nagyon meglepődök főleg azon amit mond. *
-Micsoda? Kiről beszélsz?*kérdezem ahogy fölkelek és elé lépek. Két kezem közé fogom arcát hogy megnyugtassam. *
-Édesem. Mi történt?*kérdezem újra de kezd átragadni az idegessége rám is.*
-Gyere üljünk le és mond el mi történt.*húzom a kanapéhoz és leülünk. Egy pillanatra sem engedem el kezét. Látom rajta hogy feldúlt. Már épp kezdtem elfelejteni a megbűvölt medált mert Stev valahova elrejtette minnél távolabb tőlem. Nem sokkal ezután elmúltak a rémálmaim. Nagyon aggódom érte mert dühös. És ilyenkor bármire képes.*

*A dolgozó szobában ülök és reggel óta a papírokat bújom. Mióta Becca felszívódott megint minden a nyakamba szakadt. Nagyot sóhajtva teszem le a tollat és nyújtózkodva dőlök hátra a kényelmes bőr székben. Az ablak felé fordulok és a bejárathoz vezető ösvényt figyelem. Már alig vannak virágok és a fák lombjai is kezdenek sárgulni. Egyedül az örökzöld növények nyújtanak állandóság érzetet. Mintha nem mozdulna az idő de még is. Majd gondolataim a néhány nappal ezelőtti éjszakára terelődik. Még most is csak mosolyogni tudok azon az éjszakán. Mostanában nem volt úgy időnk egymásra és hát mondjuk úgy nem kíméltük egymást. Nem igazán bírtuk magunkat tűrtőztetni. Azért kicsit sajnálom Stevent, mert hát elég erősen a vállába és a hátába mélyesztettem körmeim. Mondjuk Ő se panaszkodott. Magamba csak elmosolyodom majd megint nagyot sóhajtok. Nem értem mi van. Soha nem sóhajtozttam ennyit. Majd a már kihűlt teámért nyúlok és bele kortyolok miközben az ablakon túl elterülő világot szemlélem.*

*Duzzogást színlelve sétálok mellette tovább. Hiába fürkészem az eget, a lámpák eltompítják a csillagok fényét. Majd nagyot sóhajtva bújok oda hozzá. *
-Kár hogy nem látszanak a csillagok. Szép lenne. Emlékszel az első napra mikor találkoztunk és a vidámpark után a tengerpartra mentünk? Akkor gyönyörűek voltak a csillagok. *mondom hallkan. Az volt életem legboldogabb napja mikor találkoztunk. Sosem fogom elfelejteni a vele töltött időt abban biztos vagyok. Mert neki köszönhetem hogy újra élek. És újra megtanultam emberként élni. Mert mellette nem csak egy jégszívű nő vagyok aki mások élete felett ítélkezik. *
-Szeretek veled lenni. Mindíg jól érzem magam veled.*mondom hallkan.*

*Most már megnyugszom hogy tudom nem tréfát eszelt ki. Nyugodtan sétálok mellette majd boldogá tesz mikor viszonozza a csókomat. *
Még most sem mondod el hová megyünk és miért?*kérdezősködöm hátha elszólja magát. Imádom Őt. De tudom hogy egy nap mindennek vége lesz. De remélem még egy ideig élvezhetem a társaságát. Nagyon fájna ha elveszíteném. *

*Hamar témát váltok mert tényleg látom rajta hogy nem jó neki sem erről beszélni. *~Ha neki ilyen rossz erről beszélni, akkor a húgának milyen lehet átélni?~*gondolkodom ahogy megkötöm nyakkendőjét. Kérdésemre csak egy sejtelmes mosolyt és egy csókot kapok. Felvonom egyik szemöldököm, majd egy mozdulattal kicsit... Tényleg csak egy ici-picit szorosabbra húzom a nyakkendőt. *-Remélem nem egy kis tréfát, eszeltél ki megint. Mert a multkori sem sült el jól.*utalok a kígyós tréfájára. Azért mosolyogva mentem vele. Odalent felveszük a kabátot mivel egyre hűvösebb van majd nyugodtan bele karolok az utcán és sétálva indulunk el. Én rá hagyatkozom mert nem tudom hova akar menni. Gyönyörű a Palota negyed este. A gyönyörű kivilágítás a nyugalom. Felemelő érzés. Imádom a vele töltött minden pillanatot. Egy pillanatra megállítom hogy szembe fordulhassak vele.*
-Szeretlek.*mondom majd óvatosan megcsókolom és nem érdekel ki látja.*

- Mi? Mégy gyereke is van? Szegény lány. Csoda hogy még egyáltalán egyben van.*és ezt nem csak a fizikai álapotára értem. Egy ilyen fiatal lány mint ő és házasságra kényszerítették. És biztos hogy azt a gyereket sem akarta. Nagyot sóhajtok majd odalépek hozzá hogy megkössem a nyakkendőjét. *
-Még mindíg nem mondod el hova megyünk? *kérdezem hogy eltereljem a figyelmét. Nagyon sajnálom a húgát, de azzal nem tud segíteni, ha búslakodik. Ilyenkor az a legjobb ha egy nyugodt helyen hadjuk átgondolni a dolgokat. A lényeg, hogy azért figyeljünk rá nehogy butaságot csináljon.*

*Hallgatom amit mond. Mesélt a lány családjáról de nem gondoltam volna hogy érzelmileg ennyire függ valakitől.*
-Tényleg ennyit jelent neki az a fiú? Hány éves is 18-19? *kérdezem. Neki se lehetett túl könnyű. Hisz ő is sokat harcolt. *~Lehet ezért függ érzelmileg mástól, mert már teljesen összetörték a lelkét? Mondjuk egy olyan bátyal mint az az alak, nem csodálom hogy mem birta tovább. ~*gondolkodom, és kedvesem felé fordulok, miután kijött. *-Ne hagyd hogy elmenjen. Ha nem is bántanák lehet ő csinálna valami őrültséget. Nem utalt semmire?*kérdezem újra.*

*Kicsit elgondolkodom hogy mi ez a nagy titkolózás. Figyelem hogy mit vesz fel. *~Fehéring, fekete madrág, lakcipő. Vajon mire készül?~*gondolkodom rá sandítva majd a szekrényhez lépek én is. *-Szegény lány. Nagyon kivan? Bár mondjuk ha tényleg egy fiú miatt olyan levert, akkor nem lehet valami jól. Lehet nem kéne egyedül hagyni és elengedni, mert a végén butaságot csinál.*mondod ahogy felveszek, egy hosszú elefánt csont színű ruhát, ami takarta a hátamat. Majd megfésültem a hajam és felvettem a fehér magassarkúmat. Egy ezüst nyaklánc, és egy pár ezüst fülbevaló mellett döntöttem mint kiegészítés.*