Tükörpalota - Főterem, Titkos pince (Zeneszoba), Illúzióterem

*Nem igazán tudja, vajon a fiú mit szól a zongorázásához, talán vissza is vonja azt a kijelentését, hogy tud zongorázni. Amikor viszont kinyilvánítja tetszését, és még meg is tapsolja, Liz egy kicsit elpirul, erre nem számított.*
-Köszönöm. *Mosolyodik el elégedetten, majd eszébe jut, hogy már elég későre jár, lassan menniük kellene.*
-Nagyon ajánlom nekik, hogy már aludjanak, mert én is akarok. *Mondja mosolyogva, majd szép lassan felkászálódik.*
-Nincsmit, gondoltam, hogy tetszeni fog. *Mosolyog, majd a fiúval együtt visszatérnek a kúriába. És egy köszönés után elválnak útjaik.*
-Jó éjt. *Mosolyodik el, majd ez a mosolya kitart egész addig, amíg visszaér a szobájához, és mosollyal az arcán fekszik le aludni is.*

* Mosolyogva hallgatja,ahogy Liz játszik. Ismeri a darabot,de hát ki nem? De mégis olyan mintha most hallaná először. Talán a feltört emlékek,vagy Liz jelenléte miatt,de biztos benne,hogy ennyire még sosem tudta beleélni magát ennek a hallgatásába. Becsukott szememmel élvezi a hangokat és sajnálja,amikor abba marad.*
- Gyönyörű volt!* Megtapsolja Lizt,így is kinyilvánítva tetszését*
- Köszönöm,hogy játszottál nekem* Mondja mosolyogva.Későre jár már,és David is kezd ismét elálmosodni. Ismét sikerült éjszakázniuk,akár csak tegnap.*
- Szerinted alhatnak már a szobatársaid?* Kérdezi miközben féláll a zongorától és kinyújtóztatja kezeit.*
- Szeretni fognak,hogy most felkelted őket,de nem baj,ők se hagytak téged* Elvigyorodik és elfojt egy ásítást*
- Szerintem lassan vissza kéne térni a szobákba mielőtt még ránk hajnalodik...* Javasolja. Igazából nem csak az álmosság miatt akar ilyen gyorsan eltűnni. Az előtört emlékeket,amiket hosszú idők munkájával sikerült elfojtania,ismét vissza kell küldeni a fejéből és nem akarja,hogy Liz ebből bármit is észrevegyen. Miután a lány is feláll,ketten távoznak a zeneszobából.*
- Köszi,hogy megmutattad,tényleg fantasztikus hely ez* Áradozik ismét majd a lépcsőkhöz érve megtorpan egy kicsit. Egy pillanatig vacilál,majd egy lemondó sóhajjal csak annyit mond.*
- Jó éjt!* Elindul a szobája felé. Lépni akart,meg akarta tenni az első lépést,de ebből megint nem lett semmi. Bosszúsan becsapja maga mögött az ajtót,nem igazán érdekli ha felkelt valakit és bedől az ágyába.*

*Elmosolyodik, kissé kislányosan, mint akinek a szülei épp rájöttek valamelyik csínytevésére, majd a fiú állítását figyeli, melyben van igazság. ~Ezek szerint nem úszom meg.~*
-Jó, úgysincs más választásom, ha hallani akarlak játszani végre. *Mosolyodik el, bár egyáltalán nem biztos magában, hiszen nem véletlenül titkolja mindenki előtt, hogy tud zongorázni. Dave az első ember a szülein és a nagyon szűk családján, azaz a nagyszülőkig bezárólag, aki tudja, mostmár, hogy nem kezdő billentyű püffölő. Már ki is találta, mit fog játszani, ám a fiú megelőzi, és belekezd a kiszemelt darabba. Remek, pedig még ezt tudta a legjobban. Mikor a fiú befejezi, rövid hatásszünet következik ismét, majd átadja neki a zongorát. Nem igazán sikerült kitalálnia, mit játsszon, így végső soron marad az a darab, melyet régen nagyon szeretett, ám mára már kissé elcsépeltnek tartja. Reméli, az hogy már nagyon rég játszotta, segítségére lesz, hogy újra beleélhesse magát.*
-Hát jó. *Sóhajt egyet, majd belekezd a már jól ismert darabba, melybe ezúttal tökéletesen bele tudja élni magát, és az egész világ megszűnik körülötte. Mikor befejezi, egy ideig még a zongorát nézi, majd a fiúra pillant.*
-Na? *Kérdi félve, hiszen életében először játszott másnak önszántából, így reméli, annyira nem volt szörnyű.*

* David jól sejtette,Liz nem kezdő a pályán.*
- Igen attól tartok lebuktál* Elvigyorodik,de Liz következő állításával nem ért egyet.*
- Szerintem te is szépen játszol,csak mondjuk valami komolyabb darabban tudod megmutatni mit tudsz. Zongorázok neked valamit,ha utána te is nekem,áll az alku...ezzel tudsz csak kieengesztelni,hogy nem mondtad meg!* A lányra mosolyog,tudja,hogy ezzel megfogja. Gondolkodni kezd,mit játszon el és végül Beethoven-Holdfény szonátája mellett köt ki. Mint a padláson most is elragadja a darab. Mikor a közepénél tart,beugrik neki,mikor hallotta utoljára ezt a dalt. Natalie temetése elött. Egy pillanatra feltörnek benne az emlékek. Nem is érti minek ezt játszotta most el,megint saját magát húzta csőbe. Kicsit elbizonytalanodik,hogy folytassa-e,de Liz nem veheti észre mi zajlik le benne,így folytatja,bár kissé elérzékenyül,de mivel görcsösen a zongorát nézi,talán a lány nem veszi észre. Most nem olyan természetes a test tartása mint eddig. Megkönnyebbül mikor befejezi a darabot. Sóhajt egy halkat.*
- Most te jössz!* Mosolyodik el és közben próbálja kerülni a lány tekintetét.

https://www.youtube.com/watch?v=nT7_IZPHHb0

*Tudta, hogy a fiú hamar rájön, nem először lát zongorát, de egész jól kezeli, ezért Liz mosolyogva néz rá.*
-Elmondani? Ugyan mit? Lebuktam... *Mondja egy angyali mosollyal az arcán, közben pedig a zongorára néz, hogy ne kelljen a fiú szemébe néznie.*
-De taníthatsz, mert te olyan szépen játszol, én meg nem... *Próbálja felhozni mentségként, bár elég csekély indok, de azért mégiscsak mondott valamit.*
-Most, hogy ezen túl vagyunk, te jössz. Mit fogok hallani? *Néz mosolyogva a fiúra, várva, hogy nekikezdjen egy újabb zongoradarabnak, valami legalább annyira szépnek, mint fent a padláson.*

* David gyanúsan figyeli,ahogy Liz csak lapoz és lapoz és lapoz és csak valahol a közepe tájt bök rá egy darabra. Bólint,hogy mehet és akkor a gyanúja beigazólodik. Liz teljesen hibátlanul,profin intonálva adja elő a darabot. David kérdőn felhúzza a szemöldökét és egy halvány,mosoly kíséretében a lányra néz.*
- Te Liz...nem akarsz elmondani nekem valamit?* Teljesen egyértelmű,hogy nem most ül először a zongoránál...valószínű elég hosszú ideje tanul már rajta.*
- Csak mert ahhoz képest,hogy elvileg most tanítalak...* Nem fejezi be mondatot...Liz minden bizonnyal érteni fogja a célzást. Ő maga is gyerekkora óta zongorázik és tizenéves korában kezdett gitározni,ami jobban a szívéhez nőtt.*

*Nem nagyon tudja, hogyan mondja el, azt a tényt, hogy kiskora óta tanult zongorázni. Legjobbnak látja, ha nem mondja el, hanem majd a fiú észreveszi, és addig kitalálhatja, mit fog mondani. Mikor a fiú a rózsaszín párducot kezdi játszani, elmosolyodik, és csak figyeli a zongorát. A fiú ezután feláll és a kottás polcon kezd el kutakodni. ~Csak ne valami rém egyszerű darabot hozzon, azzal tuti lebukok.~ Reménykedik, ám minden reménye szertefoszlik, amikor a fiú a zongoraiskola második kötetével tér vissza. ~Hát jó.~ Törődik bele sorsába, és elkezdi lapozgatni a könyvet. Nagyjából a felénél megáll és a fiúra pillant.*
-Ez jó lesz, tanár úr? *Kérdi mosolyogva, majd ha a fiú igent mond, nekiáll és hibátlanul, vagy talán egy hibával eljátssza, hiszen ezt nagyon régen ő is tanulta.*

* Mikor Liz leül mellé,egy a pillangók kezdik felütni a fejüket a hasában,de próbál tudomást sem venni róluk*
- Tényleg fantasztikus ez a hely*Erősíti meg sokadszorra is a véleményét*
- Akkor a roppant bonyolult gyerek dalokat ugorhatjuk* Nyugtázza,majd a gondolkodni kezd mivel is kezdje tanítani a lányt.*~ Melyik darabbal kezdhetnénk?~* Kissé tanácstalan,ezért Liz kérése,hogy ő játsszon először,kicsit megkönnyíti a helyzetét,mert így nyer pár perc gondolkodási időt.*
- Igazad van,és ilyenkor a tanárok valami olyasmit játszanak,amit a növendék ismer...szóval akkor csak neked a megy a Rózsa szín párduc főtémája* Azzal gyorsan elzongoráza a jól ismert dallamot,és hirtelen beugrik neki egy jó ötlet. Feláll és a kottás polchoz siet.*
- Csak van itt valami használható...* Morogja csak úgy magának és közben válogatni kezd.*~ Debussy,Chopen,Liszt...ezekkel sokra nem megyünk,ha még csak most tanul~* Azzal leveszi a zongora iskola második kötetét. Kicsit leporolja a fedlapot és visszaül Liz mellé és felcsapja a könyvet.*
- Akkor válassz valamit,ami szerinted menne* Liz kezébe nyomja a kottákat és várja a lány választását.*

*Megérkezvén várja a fiú reakcióját, vajon tetszik-e neki a hely. Hamarosan igen nyilvánvalóan ki is fejezi tetszését, melyért Liz arcán egy megkönnyebbült mosoly villan fel.*
-Örülök, hogy ennyire tetszik. *Mosolyodik el, figyelvén a fiút, aki mint egy kisgyerek néz körbe-körbe és ámuldozik. Mikor aztán megint kilukadnak a zongora oktatásnál, ismét elfogja egy kicsit az idegesség, hiszen nem tudja, mit fog reagálni a fiú, amikor rájön, mégpedig biztos, hogy fel fog neki tűnni, Liz nem először ül zongora előtt.*
-Persze, ~bőven~ átugorhatjuk. *Mondja, majd helyet foglal a széken, helyet hagyva a fiúnak, vagyis jelen esetben a tanár bácsinak.*
-Muszáj nekem kezdenem? A tanárok szoktak játszani a diákoknak nem? *Kérdi, remélve, hogy ezzel egy kis időt nyer, legalább amíg kitalálja, hogyan tovább.*

* Belépve a zeneszobába David teljesen elámul. Ennyi fajta és ilyen sok hangszert nem látott még egy helyen.Még a zenebutikok sem tartanak ilyen mértékű árú készletet. Gitár,hárfa,hegedű...egyszóval tényleg minden. Aztán észreveszi a hatalmas könyvespolcot ami már-már roskadozik a kottáktól.*
- Ez a hely egyszerűen fantasztikus!* Csúszik ki a száján miközben tovább pásztázza a termet.A falakon függő képek közül,egy-kettő ismerős neki.*
- Elképesztő...* Még nem járt itt,de ezek után valószínúleg gyakorta látogatja majd meg*
- Asszem megtaláltam az új törzs helyem* A hangszer kavalkád közt megtalálja a zongorát,ami valóban kisebb mint a padláson levő szörnyeteg.*
- Szóval,akkor kezdjük az órát...gondolom ültél már azért zongoránál...mennyire megy ezen a játék?* Olyan mint egy tanárbácsi,aki megpróbálja felmérni a növendéke tudását.*
- Remélem a Süss fel napot átugorhatjuk...* Jegyzi meg mosolyogva miközben ujjait a billentyűkre teszi.*

// fagyunk//

*A fiú elég lelkesnek tűnik, mióta meghallotta a zongora szót, így hamar fel is pattan. Liz is követi, felkászálódik, felkapja a cipőjét, miközben igyekszik kielégítő választ adni a fiú kérdéseire.*
-Persze, bármikor oda lehet menni. A zongoráról? Hát egyszer véletlenül bukkantam rá, pontosabban majdnem, hogy estem rá. *Mondja mosolyogva, majd megindul egyenesen a tükörpalota irányába. Belépve a csapóajtót kezdi keresni a szemével, majd hamar rá is talál.*
-Meg is van. *Guggol le, és megemeli a mérete ellenére rendkívül könnyű csapóajtót, mely alatt egy létrán lemászva a zeneszobában találják magukat.*
-Hát itt lennénk. Mit szólsz? *Kérdi izgatottan, remélve, hogy a fiúnak is elnyeri tetszését a hely.*

//fagyunk//

*A fiú talán még hadvezérnek se lenne utolsó, hiszen a kiváló taktika és stratégia elengedhetetlen a hadúrak részéről. Úgy néz ki Jack mindkettőnek, vagy akár még többnek is a birtokában van. Biccent egyet a lány jelezve, hogy megértette amit a fiú üzenni akar neki a szavakkal. A vérzés nehézkesen akart abba maradni, úgy tűnt kosz is ment a sebbe. Eleinte nem is gondolt arra, hogy pálcát húzzon elő, de ha így is lett volna se tud gyógyító varázsigéket. Bár talán helyesebb az egy sem jut az eszébe kifejezés. Enyhén mérges tekintettel pillant a másikra, megvillogtatva a szemeit.*
-Sajna én nem vagyok egy javasasszony, nem igazán tudom mivel kéne begyógyítani. Él tanuló se lehetek, stréber.
*Az utolsó mondatnál nyelvet ölt a fiúra, kicsit fura ez Evangelinének még önmagától is. Vallja be újabb hiányosságát, hiszen ez egy csatában remek aduász lehet az ellenfél kezében. Jackre pillant, hogy megtudakolja mi is erről a véleménye, kineveti vagy tovább ugratja. Pár pillanatra elkomorodik az arca amikor a fiú a sérülésével kezd el viccelődni, felvesz egy közömbös maszkot eltakarva vele az igazi arcát amin még mindig ott ül a sötétség.*
-Nem, az anyám támadott meg, miután megőrült és rendszeresen dührohamokat kapott.
*Jött a nyers válasz egy rideg hangon, amit Eva már nagyon régen nem vett fel főleg nem Darkfield úrral szemben, de ezek az emlékképek soha nem lesznek közömbösek a félvéla számára. Mikor meghallja az óhajt, egyszerűen csak az illúzió segítségével teljesíti azt. Megjelenik minden amit kért, sőt még több is, egy kényelmes párna Ordonnak, sőt Eva magára is gondolt, egy fotel képében. A szakadék, ami mögöttük volt eltűnt nem maradt más csak a kijárat és a sziklaszirt egyenletes síkja.*
-Elégedett, vagy még valamit?
*A kérdés mézesmázosan hangzott, de sejthető volt belőle egy apró gúnyolodó él.*

// Fagyunk //

*Amikor a kezet felé nyújtják, felsegíti a lányt, és annak szavai hallatán, finoman biccent.* -Természetesen nem. De aki sok csatát nyer, a végén a háborút is esélyesebb, hogy ő nyeri meg. Ezt se feledd el. *inti a lányt, miközben felsegíti a tetőre. A meglepettség egy fél pillanatig sem zavarja, elvégre nekromantának van beállítva, amit már kezd egészen szépen lemosni magáról, de még mindig van benne valami. Valahol, mélyen, a halál iránti fogékonyság, a vámpír lét, ez a kettő még felidézi a nekromancia rejtett, egykor megtanult, tiltott tanait. De mára ez kezd kihalni a fiúból. A vérzést persze, hogy érzi, de nem akarja sem elbűvölni, elbájolni a lányt, sem inni nem akar belőle. Most nem.. talán majd egyszer máskor..* -Miért nem gyógyítod be? Vagy.. segítsek talán, nem megy egyedül? *cukkolja egy cseppet a lányt. Amikor bontani kezdi a kötést, és megpillantja az égési sebet, kissé felvonja szemöldökét.* -Csak nem megtámadott a sütő? *kérdezi, még mindig enyhe cinkos félmosollyal és hangsúllyal. Amikor aztán meghallja azt a bizonyosat, hogy mégis mit óhajt, akkor elmosolyodik, és kényelmesen kihúzza magát.* -Valami kényelmes karosszék, meg egy nagy pohár limonádé nem jönne rosszul..

*Szidta magát, amiért lankadt a figyelme és felsértette a kezét, így most lelassította magát annyira, hogy a fiú nyerje meg a versenyt. Persze azért heveskedett ennyire hogy meggyőzze és akkor egy napon keresztül ugráltatta volna a fiút, sőt még Ordontól is tanácsot kért volna, miket csináljon Jack. Azért amennyire lehetett sietett a csúcs felé, bizonyára Darkfield már kiélvezte a látványt, mire felér. Csak hallotta a lépteket és a mancsok lépdeléseit, de legalább nem Evandrus ellen veszített ebben is. Elhúzta a száját és az utolsó vágásnál amit a sziklafalba intézett egy kezet is meglátott. Felpillantott a fiúra és elmosolyodott a szavain. Bekötözött jobb kezét nyújtotta fel, hogy ne kenje össze a fiút a véres kezével.*
-Az lehet, de a háborúk nem csak egy csatából állnak.
*Különös érzés futott végig a jobb karjából, minden porcikájához, olyasmi, amit még nem tapasztalt. Zavarban érezte magát, de azt nem tudta megmagyarázni pontosan miért is. Amikor elengedte és megszűnt az érzés akkor pedig hiányolta. Mikor már két lábbal a földön állt megvizsgálta a tenyerét és nem értette egy fél pillanatig vajon Jack honnan tudja.*
-Nem, csak vérzik. Már el kellene állnia, a karomra bezzeg ráalvadt.
*Morogta a félvéla és minden gondolkodás nélkül elkezdte bontani a kötést a jobbjáról. Cselekedetének felénél jött rá, hogy így a fiú majd látni fogja a jobb kezén elhelyezkedő égési sérülést, bár talán már látta, de ennek ellenére a lány szégyelte. Oldalasan állt, hogy kevésbé tudjon az égett bőrfelületre rátekinteni.*
-Nos Mr Győztes Jack Darkfield, mit óhajt mit tegyek?

-Nincs semmi gond a bizalommal, de inkább tartogatom a magam gondolatait végszükség esetére. Ha esetleg valami balul sülne el.. *felelget szépen a lánynak, miközben ismét az élre tör, és érezhetően nagyon könnyedén mászik.* -Semmi gond. Élvezem. *dorombolja az ocelot, miközben egyik mancsát kinyújtja a zsák-szerűségből, és azzal csapkod vagy kettőt, mindenféle porcicák meg egyéb dolgok után kapdosva. Esetleges felhők után, amiket ő idézett meg. Jack pedig belehúz az utolsó pár méteren, és könnyedén felszökell a sziklacsúcs tetejére.* -Majd meglássuk! *mondja, és amikor nekiveselkedek, és ezt látva a lány megvágja magát, és kiserken a vére, a fiú orra azonnal megmozdul, karmai belevájnak a sziklába, majd végül még gyorsabban kerül fel a sziklacsúcs tetejére. Odafent, amint meglátja a kilátást, felsóhajt, leveszi a táskát a hátáról, ocelotját leteszi, aki kibújik belőle, és békésen körbenéz, majd leül és mosakodni kezd. Jack elnézi a csillagokat, a Holdat, majd a tengert, végül a sziklafal széléhez sétál, és kezet nyújt a lánynak.* -Azért nem kellett volna ilyen hevesen, ilyen erősen nekiveselkedned. Tudod.. nem győzhetsz mindig.. *mondja, kissé sejtelmes félmosollyal.* -Mély a seb? *kérdezi, miközben igyekszik elnyomni magában azt a bizonyos egyre lüktető érzést. Az ocelot halkan suttog nyugtató szavakat a fiúnak gondolatban, aki bizony, csak reggel evett, vagyis éjjel, de a mai nap folyamán még nem.*

*Ahogy az előre sejthető volt az első pár méter nagyon könnyed akadálynak minősült, Eva csak a kezét használta a mászáshoz, de azért elhelyezett egy biztosító pontot is a rend kedvéért. Hamar elérte a nehéz szakasz kezdetét, így rövid idő elteltével előkerült a már sokat emlegetett csákány. Egy határozott mozdulattal vágta a sziklafalba és annak segítségével indult neki a következő szakasznak. A cipőjével sem volt gondja, hiszen az illúzió segítségével alkalmasnak bizonyult a mászáshoz. Félszemmel nézett csak vetélytársára, vajon ő hogy halad a mászással, és látja hogy a versengés igen csak szoros lesz, olykor ugyan Eva picit előrébb kerül, máskor meg lemarad. Miközben sorra vágja bele a csákányt a falba és karjának izmai fáradnak azért folytatja a beszélgetést a lány.*
-Tény, hogy nem is lehet bennük megbízni, főleg egy ilyen helyen ahol nem csak Te irányítasz. * Az ocelottra pillant.* -Remélem azért kellemesen utazol és nem orrolsz meg rám.
* Elvégre ő buzdította fel erre Jacket, így meg van rá az esély hogy az állat most nem épp kellemes dolgokat csinálna legszívesebben a lánnyal. A fiú elbizakodott szavait hallva ismét magára vonzotta a félvéla tekintetét, aki meg is kapta a kacsintást. Eva kicsit zavartan elmosolyodott és ismételten belehúzott a mászásba. *
-Meglátjuk Darkfield, lehet egy teljes napig nekem engedelmeskedsz!
* Jött a harcias válasz és a két fél lendületesen haladt felfelé a sziklafalon. Eva izmai már sikoltottak fájdalmukban és a lány homloka is lekezdett gyöngyözni, az utolsó szakaszon Jack előrébb került és Evangeline gyorsítani akarta a tempót, ám figyelmetlenségének köszönhetően felsértette a bal tenyerét. Pár centis vágás keletkezett rajta, piros hullott a szürke kőre és a fehér bőrön egy apró vércsík indult el lefelé hogy az alkarjánál megalvadjon. A lány csak felszisszent egyet, de folytatta a mászást, igaz most már nem olyan ütemben így Darkfield simán beelőzhette. Ha felérnek ragyogó kilátás nyílik a tengerre amin a Hold és a csillagok táncolnak, a képzelt tengerpart mentén városka látható minek hívogató fényei melegséggel tölti meg a megfáradt utazók szívét. *

*Jack bizony, hogy furcsa egy lény. Főleg mostanában, hogy valamiféle pozitívabb kisugárzást sikerült magára öltenie, amit persze a démoni aura még mindig kever, a halál furcsa hideg kisugárzásával együtt, de talán éppen ez a különös diszharmónia, mely a fiúban harmonikus egészet és egységet alkot, talán ez az, ami másokat vonzz felé. A falfehér, maszk-szerű arc, ami mögött valami furcsán éző szív lapul. Mert az se bizonyos, hogy még mindig dobog. És néhányan már próbálkoztak azzal, hogy Odront megsimogassák, sőt, néhányan meg is tették, és néhányuknak még meg is engedte a fiúcska, meg a daimon is. Néha azért, hogy a fiút bosszantsa, néha élvezetből, de az is való igaz, hogy mióta visszatért, nem igen engedi. Most is, ha esetleg Eva keze közeledne felé, finoman arrébb húzódik, és máris gazdája mellett terem az apró harcos cicus. A lány szavaira a fiú kissé emgcsóválja a fejét.* -Nem szeretem az illúziókat, és nem is igen bízom bennük. Éppen ezért inkább magam mellett tartom. Ő se bánja, addig is bámészkodik. És úgy vélem, ha nem kapkodod a lábaidat, akkor Nekem kell majd Rád várnom a csúcson. *villantja meg a szemeit, majd rákacsint a lányra, végül nkiveselkedik, és finoman mászni kezd, kényelmes, közepes tempóban.* -Csak figyeld a mestert! *a kihívás, a lehetőség, az, hogy a másiknak bármit emg lehet parancsolni csak még jobban tüzeli a lánnyal szembeni versengést, éppen ezért tartja vele a tempót, és, sőt, hagyja, hogy esetleg néhol leelőzze, de végig tart valamiféle szoros tempót, aztán a végén igyekszik majd belehúzni. Persze, egy vámpírral szemben a félvélának nem sok esélye van.. De Jack nem mindig játszik tisztességesen, főleg, hogy ő egyáltalán nem fárad ki ettől. Maximum megéhezik.*

*Minél tovább nézte a mellette álló fiút annál jobban vonzotta a tekintetét sápatag bőréről és szemeiről. Vonzotta a mostani kisugárzása, a vélákból az életet érzi, a természet adta mágiát és életerőt, Jackből egészen mást. Nem tudja hova tenni túláradó kíváncsiságát a fiú felé, se azt az örömöt, amit akkor érzett mikor meglátta. Eva saját érzelmeit kezdte el figyelni és azt érezte magán, hogy teljesen nyugodt, biztonságban tudja magát és örül. ~Különös dolgokat vált ki az emberből egy Darkfield~ Gondolataiból Ordon cselekedetei rángatják ki, ha nem tudná, hogy mennyire különleges megsimogatná a jószágot, de az olyan volna mintha Jack fejét simogatná. Valljuk be, nagyon bugyután nézne az ki. Eva várakozott arra, hogy a fiú döntsön, átalakítja a termet, vagy beleegyezzen a játékba és vele együtt hódítsa meg a csúcsot. A félvéla szemei elismerően néztek és izgatottságtól parázslottak, ahogy a két kötél egymás mellett lógott le a magasból, Ev a sajátjához biztosította magát. Az első két métert minden gond nélkül meg lehet mászni, az azt követő öthöz már kellett a csákány is. *
-Had lám mire képes a mi ifjú nekromatánk
*Adta a lovat a másik alá, pusztán hogy még jobban felborzolja a kedélyeket, azt viszont nem gondolta, hogy Ordont egy tessék lássék zsákban akarja felvinni a hátán. Hitetlenkedve meredt a másikra, aki nagyon is határozottnak tűnt.*
-Ugyan, nem lesz itt semmi gond. Ha le akarnék esni, csak szabadjára kell engednem a képzeletemet és már meg is oldottam a helyzetet. Viszont lehet Ordonnak kényelmesebb lenne egy ösvény felfelé.
*Ajánlotta fel az ocelot védelmében a rövidebb utat, így akár még a tetején is meg tudja őket várni, bár Eva nem tudja milyen szabályok is vonatkoznak kettejükre és a köztük lévő erős kapocsra. *
-Az illuzió néha kényelmesebb, elfedi a valóság rossz dolgait. Ha felérünk talán jobban megérted. De legyen egy kis tétje is a dolognak, aki előbb fent van az bármit megparancsolhat a másiknak.
*Odafennt már minden megvan az érkezésükre, de azt akarta hogy Jackben dúljon a versenyszellem, s minden előzetes figyelmeztetés nélkül nekiállt mászni a kezdeti egyszerű szakaszon ahol csak a maga erejéből is simán elboldogul. *

*A nagymacska halkan dorombolva biccent, miközben közelebb lépdel a lányhoz, megszimatolja a köteleket, majd a falat kezdi el kaparni, végignyújtózva rajta, hogy megnézze, hogy bírja a körme, mennyire tudna ő így egyedül felmászni. A fiú, amikor kihívást érzékel a levegőben, megvillantja szemeit.* -Merszem? Az bármikor. Sőt, még egy trükköt is mutatok Neked.. *mondja, miközben szemei sejtelmesen kezdenek el csillogni, már-már világítani. Az ocelot értetlenkedve, rosszalló pillantásokkal sandít a fiúra, aki nem néz az ocelotra, de pontosan érzi annak pillantását. Sokkal inkább a kötelet után néz, hogy keressen valami olyasmit, ami megfelel a számára.* ~Fel tudsz mászni végig? Csak ha nem kalimpálsz.~ *folytat rövid párbeszédet a daimonjával, mire az leereszkedik a falról, és közelebb sétál kisgazdájához, aki pár kötélből meg valami anyagból egy zsákot köt, amibe beleteszi az ocelotot, a zsákot a hátára csapja, majd meghúzza a hevedereket.* -Vagy úgy. Csak aztán nehogy a felsülésből pofára esés legyen. Nem olyan kellemes dolog az erős földetérés, nekem elhiheted.. *villantja meg szemeit, majd int, hogyha a lány gondolja, indulhatnak. Igen, ő így akar mászni, kötél nélkül. Lerúgja a cipőjét, és belekapaszkodik a falba. Vámpírképességek powah!* -Na és mond, mi vonzott ennyire ide? Nem gondoltam volna, hogy pont egy efféle illúziókkal teletömött helyen fogok belédbotlani.

*Nem egy konkrét vagy ismert dallamot dudorászott, csupán csak egymás után rakosgatta a hangokat, ahogyan azok fel-feltűnnek gondolat fonalának kusza részein. Még nem csinált ilyesmit és úgy vélte ez a hely kiváló arra, hogy az ember félvéla lánya kipróbáljon olyasmit, ami élesben ártalmas az egészségre. Nem volt benne biztos mi mire való, de a hámot és a biztosítékot magára aggatta. Még egy övet akart a derekára kötni mikor a dallam a torkára forrt, valaki csatlakozott hozzá. Egyből felismerte a hangot, s nem kellett csalódnia csakugyan Jack állt mögötte. Szemei szinte felcsillantak a fiú láttán, egyből végigszaladt a testén egyfajta jókedv, a fiú arcának láttán. *
-Szia Ordon.* Fordult először az ocelothoz és csak utána a "gazdájához"* - Igen, eltaláltad Darkfield. Talán van merszed csatlakozni is? Vagy mást ajánlasz?
*Pimasz játékos hangjához egy ki kuncogás is társult, ahogy elképzelte a fiút a hegymászó felszereléssel és a jelenlegi ruházatával. Kár lett volna azért a fekete ingért.*
-Nos, egy magamfajta úri hölgy életében először ki akarna próbálni egy nagyon veszélyes és fárasztó dolgot. Csak arra nem gondolt, hogy ha nem néz alaposabban utána felsülhet.
*Ekkor Eva mellett egy méterrel egy kötél vágódott le, ami megadta a támpontot a szőkeségnek. Elképzelt hol lenne a teteje és hogy mi várja ott fent őket. Jackre pillantott, hogy vajon most mihez kezd, csatlakozik vagy kitalál valamit amire talán Evangeline jobban hajlana.*

*Követte a szagot és a hangot, és miután mindkttő ugyanarra az emberre mutatott, pontosabban félvélára, a fiúcska is betévedt a terembe. Kissé félve nyitja ki a termet, hiszen ez egy illúzióval töltött hely, ami úgy változik, ahogy kedve tartja. Amikor belép, és megpillantja a sziklafalat, akkor finoman elnyomja magában érzelmeit, nehogy a helyszín hirtelen változni kezdjen. Neki tulajdonképpen megfelel ez a hely. Fekete, rövidujjú inget visel, háromnegyedes nadrágot, egyszerű, rúnázott cipőt, és mellette ott lépdel az aprócska, de annál kíváncsibb ocelot. A fiú finoman behajtja maga mögött az ajtót, majd megköszörüli a torkát.* -Nem fáradtál ki napközben, és úgy gondoltad, az este majd lefáraszt? *kérdezi halovány, átsuhanó félmosollyal, és érdeklődően megvillanó szemekkel, miközben a lány mellé sétál.* -Nem is tudtam, hogy egy magadfajta, előkelő hölgyemény ilyen durva szerzsámokat ragad. *hangjában nincs semmi bántó, vagy sértő, inkább meglepődöttség csendül a fiú amúgy kissé halk, félszáraz hangjában.*

*Naxledires kedvenc félvélánk a mai napon igazán könnyeden töltötte, lenge ruházatban, ami a délutáni meleghez illet is, ám a mostani hűvös esti szellőknek szabad utat engedett. Fekete ujjatlan trikóban és sötétkék térdig érő farmernadrágban haladt végig a kúria falai között céltudatosan. Haját lófarokba kötött, hátán a táskája díszelgett, jobb keze pedig szokás szerint könyöktől csuklóig be volt fáslizva. Határozottan haladt az illúziók terme felé, amit konkrét okkal keresett fel, ezen a szép vasárnap estén. Mikor belépett, kellemes látvány tárult fel előtte, legszebb emlékének színhelye, a rét. Mosolyt csalt az arcára a látvány, de mivel nem először jár itt hamar megváltoztatta a környezetet. A sík vidék eltűnt és átvette a helyét egy meredek sziklafal, kötelek, biztosítékok, csákány és más egyéb felszerelések, amik a hegymászáshoz kellenek. Ahogy a lány készülődött, dudorászni kezdett gyönyörű vélamágiával átitatott hangján és az általa énekelt dallal telt meg az egész terem. *

* A lány természetesen ebből semmit nem hallott, hiszen félig eszéletét vesztve rogyott már a földre, és nem is kellett sok hogy elméje a mély sötétsége zuhanjon. Mindenesetre az bizonyos hogy a fiú átka nem fog reggelig tartani, de ettől függetlenül a Eva igen csak sokáig itt fog elidőzni. Ami pedig méginkább bizonyos hogy a "békeajándék" a fiú szobájában fog kikötni a következő nap folyamán. *

Vendég

*Amikor eléri a megfelelő hatást, és a lány összecsuklik és már kapkodja a levegőt , gonosz, szinte sátáni kacajjal engedi le a pálcát.- -Remélem világos volt! Ellenem te sosem győzhetsz! Nem vagy hozzá elég bátor! *mondja, majd ismét a lányra szegezi a pálcát* -Szép álmokat! Petrificus Totalus! *mondja, majd a lány pálcáját a merev test mellé helyezi, majd elhagyja a helyiséget*

» Titkos Kentaur Liget