Tükörpalota - Főterem, Titkos pince (Zeneszoba), Illúzióterem

First topic message reminder :

Tükörpalota - Főterem

A név csalóka lehet. Az épület önmagában nem túl nagy, de ki tudja, talán csak a szemed csal meg, és a méretek, amiket látsz egész mások valójában. A tisztás szélén helyezkedik az épület, magányosan áll, mégis a maga pompájában csodálatra méltó. Talán először tátott szájjal figyeled majd. Kívülről szinte teljesen üveg és kristály alkotja, ennek köszönhetően a napsütés szikrázó fénykoronát ad neki. Be természetesen nem látsz, az üveg nem áttetsző és valamelyest sötétített is, viszont több helyről könnyedén kileshetsz úgy, hogy nem is tudják, hogy ott vagy. Ahogy belépsz egy tágas szobában találod magad. Meglepő, hogy többfelé nyíló ajtókat vélsz felfedezni, kintről ugyanis nem gondoltad volna, hogy bármi más is elfér itt egy szobán kívül. Aki belép viszont nem mindig ugyanazt találja. Ha csak egy délutáni teára vágysz, akkor van itt konyha és éléskamra is. Persze nem alkalmas egy jó ebéd eltöltésére, de egy szendvicset, palacsintát könnyedén összedobhatsz bármikor.
Rosszabb, viharos napokon viszont az időjárás hatására zordabb körülmények uralkodnak bent is. Ilyenkor a belépő számára egészen hatalmasnak látszik a hely, és minden máshová rendeződik a megszokottól. Lomok, és ősi, régi tárgyak mindenütt...ki tudja mit találsz ha körülnézel egy kicsit. Egy régi lakó naplója kerül a kezed közé, esetleg egy kicsit törött, de még mindig szép kézitükör. Talán épp egy ősi kottába botlasz, és ki tudja mi történik a dal hatására. Nem biztos, hogy rossz, ha néha teszel itt egy kis felfedező utat, talán olyat lelsz, ami még valamikor jól is jöhet, bár bátorságra biztosan szükséged lesz, mert itt bent a kinti időjárás hangjai talán még erősebbek, biztosan többször összerezzensz majd keresgélés közben.

Tükörpalota - Titkos pince (Zeneszoba)

Ha jól körülnézel az épület szobájában meglelheted az eddig egész jól rejtezett csapóajtót. Lefelé nyílik, méghozzá a tükörpalota alatti pincébe. Afféle Zeneszoba ez. Nem túl nagy, de nem is kicsi. A szoba közepén székeket látsz, a gyakorlást segítik, kottatartók is akadnak. Akár egy titkos zenekart is szervezhetsz, itt nyugodtan gyakorolhattok bármikor. Gondos rendben láthatóan napi ápolással és hangolással gondozott hangszereket találhatsz, melyek közül nagyrészt mindet használhatod. Akad itt szinte minden, ami nem fúvós hangszer, hisz a dalnok énekel, ezért a száját nem használhatja zenélésre. Találsz itt hárfát, hegedűt, gitárt, cimbalmot, de akár még citerát is, tehát mindent, ami kézzel használható hangszer. Olyan ez szinte, mind egy dalnok szentély.
A falakon embereket látsz, akik játszanak épp valamin, meglelheted itt nagy példaképeidet is, akik ősi, híres bárdok. Az egyik sarok egy könyvespolcnak ad helyet, itt nem kevés kottát találhatsz, és egy-egy könyv ősi, híres bárdok életéről is tetteiről szól.
A hangszerek nagy részét gond nélkül használatod, ha ismered kezelésük módját. Bár akadnak napok mikor nem mindegyik ugyanolyan barátságos, és bármit teszel nem áll a kezedre, ekkor jobban jársz, ha mást választasz, mert senki nem tudja megjósolni mi lesz a dalod végkifejlete...

Tükörpalota - Illúzióterem

Talán hallottál már ősi legendákat szobákról, melyek minden kívánságodat teljesítik? Szobákról, ahol olyasmi történhet, ami csak legbelsőbb álmaidban szerepel, amire csak a tudatalattid gondol?
A legendák nem hazudnak, mindez igaz lehet, hiszen a mágia sok mindenre képes. A Tükörpalota különálló szobáját épp a bejárati ajtóval szemben láthatod meg. Már maga az ajtó is rejtélyt mutat, szinte hullámzik, néha alig lehet észrevenni. A kilincs elkapása sem könnyű feladat, de ha kitartó vagy nagy csodákban lehet részed.
Mire is vágysz, mit szeretnél igazán? Ezt megtalálod idebent. A szoba pontosan úgy néz ki, ahogy megálmodod. Gyakorolnál egyet a vizsgáidra, vagy épp csak egy tengerparti napozásra vágysz, könnyen lehet, hogy ilyen helyen találod magad, csak a képzeleted szabhat határt. Egy hibája van a szobának csupán csak azt viheted ki belőle, amit már valaki egyszer bevitt. Az illúzió mégis csak káprázat, tehát a homok a kezedben kifelé menet az ajtó csukódásakor szertefoszlik, a csodás nyakék, melyet álmaid hercege adott neked eltűnik, mintha sosem létezett volna.
Mégis megéri kipróbálni a varázst, talán olyasmi történik, amire nem is számítasz, azt hinnéd hős szerelmes találsz, de a tudatalattid elhunyt családtagjaidat mutatja meg neked odabent, kipróbálni mindenképpen megéri.

írta Cirelin de Sovalon

*Eva nem szól csak a képzeletére koncentrál, szél egyre csak erősödik, sőt körkörösen ívelve. Egy kisebb tornádót kezd el kialakítani maga körül a lány, mivel ő van a középpontjában, a közelében minden nyugodt és csendes. A törmelékeket felkapta a forgatag és ha Evan nem vigyáz, könnyen megütheti magát. Persze a fiú sem tétlenkedett és Evangeline már érezni is kezdte a fájdalmat a testében. Ettől a koncentráció kieséstől csökkent a szél erőssége, de nem maradt abba a folyamat, ahogy a fájdalom sem hagyott alább, így az csak egy rövid idő elteltével vált csupán semmivé. Nehezen tudott egyszerre mindkét dologra ügyelni, így mikor érezte, hogy a fájdalom elhatalmasodik a testén és könnybe lábad a szeme, az ajkába harapott és egy új gondolatnak engedett teret. Amire szinte vágyott, valahányszor ilyen fájdalmat érzett a testében. Tűz borította el az egész testét, ő maga nem égett meg, pálcája sem, csak a kígyók égtek le róla és tulajdon ruhájának egy része. Köpenye teljesen leégett és nadrágjának szára, teste pedig elernyedt mivel nem volt mi tartsa. Egyre homályosabb volt számára a környezet ahogy minden izma elgyengült és a padlón kötött ki. Szemei csukva, ajkai enyhén szétnyílva és ha továbbra is kínozza a fiú akkor kapkodó lélegzetvétel.*

Vendég

*az immár kígyók által megkötözött lányra szegezi a pálcát, s a lány hatalmas fájdalmat érezhet. Az ereinél fogva feszíti meg aminek következtében a vérnyomása meg nő, ami olyan érzéssel jár, mintha egyenként szednék ki a csontjait a bőrén keresztül.
Mivel az agya nem kap elég vét, koncentrálni sem tud, borzasztó fájdalmat érezhet minden porcikájában, és Evandrus addig húzza az ereit, amíg a lány kellően nem szenved. ha már a könnyei potyognak a fájdalomtól, akkor esetleg enged a szorításból*

Eva tovább szökkent felfelé, közben a fiún tartva a szemét, ám ez így sem bizonyult elégnek. A lépcsőfokok a lába alatt egyszerre elfogynak a fokok. Ahogy ez megtörténik Evangeline keze a levegőbe nyúl valamiféle mentőövét, ami egy kötél formájában meg is jelenik. Felhúzza magát, letekint az pontba tömörülő törmelék halomra, maga köré von egy olyan levegő burkot, ami megvédi a nagyobb daraboktól. Így is kapott belőlük, az arcán egy kisebb horzsolás jelenik meg és a térdét is beütötte, arról nem is beszélve hogy poros lett. Ismét talajt érezhet a lába alatt, ami aztán egy csúszdává változik és Evandrus háta mögött két méterrel ér véget. Ekkor találnak rá a kígyók, mik minden porcikáját lefogják, így a pálcáját képtelen használni. Lángra nem lobbanthatja őket, mert azzal saját egészségének is ártana, ezért aztán azok nem sokkal később a falnak vágják. A sziklafal egy része mintha selyemből lenne úgy borul rá Eva fejére védelmezve azt, de csakis azt. A kígyók egy része is kap az ütésekből, de ettől nem szabadul ki, csupán kevésbé éri a fentről jövő „áldás”. A fal visszahúzódik a helyére, a szél feltámad és egy szikrázó zöld szempárral találja magát szemben Evandrus.

Vendég

*egy pálcaintéssel a földre küldi a pengéket, majd kimondja az átkot* -bombarda! *az átok célba ér, a lépcső darabokra törik, és a lány, feltéve, hogy nem ért fel valahova, a földre hull. Evandrus 2 kézzel a feje felé emeli a pálcát, erősen koncentrál, aminek következtében az összes hamu, törmelék, penge, szilánk, Evandrus pálcája felé kezd összetömörülni, majd megindulnak a lány felé. Evandrus mivel itt bármi megtöthénhet, Evandrus talárja legaéább száz kígyó formájában kezd leválni a testéről, s csavarodik a lány bokáira, csuklóira, a nyakáa a derekára, majd a hajánál fogva kezdi visszahúzni Evandrs felé, aki egy á lcamozdulattal vágja falnak a lány, mitől zötmelékdarabok potyognak a földre

*Kezdetét vette a harc kettejük között ami a lány sikeres támadásával indult. Eva diadalittasan mosolyodott el, de természetesen nagyon jól tudta milyen a fiú mikor már vérszemet kap. Most nem csak a pálcája áll a rendelkezésére, hanem ez a képlékeny környezet is amiben vannak. Az átok hallatán, Ev képzeletében kőfalak emelkednek ki és hogy biztosra menjen oldalra is ugrik így nem találja el a halálos átok. Kicsit megcsúszik, de nem zavartatja magát ilyen apróságokkal. A már ezelőtt megjelent pengék véletlenszerű sorrendben röppenek egyenesen Evandrus irányába. Egyszerre maximum három. Közben Evangeline előtt egy lépcső jelenik meg amin felszalad, és onnan a magasból ismét átkot szór. *-Stupor!

Vendég

*Meglepődik a közeledő pengék láttán, erre azért nem számított. Ő sportszerűen játszott, a lány átkozott. Amikor eltalálja az átok, mérhetetlen harag lepi el a fejét. Ő nem akart ennyire rosszat, bakizott egyet, ere a lány támad. Akkor támadjunk. elméjét lezárja, a lány még ha akarna se láthatna bele. megvetéssel néz a lány felé hosszú másodpercekig, majd kimondja az átkot* -Avada Kedavra! *folyamatosan koncentrálva, mutató és középső ujjával tartja a pálcát, amelyből egy zöld fénynyaláb röppen ki, és indul el a lány felé-*

*A lány valahol várta ezt a stratégiát és mivel a fiú ismét vízzé változtatta a terem padlózatát ezért mást kellett kitalálnia. Most nem úgy mint az első alkalommal hanem szilárd volt az egész, de a ridegség megmarad és a hideg. ~Ezt a világot én irányítom. ~ Gondolta makacsul a lány. Változik minden és úgy, ahogy azt Eva akarja, ruhája megszárad és az állatok az eszkimokkal együtt eltűnnek. A semmiből pengék emelkednek ki Evandrus felé meredve és a fiú lába alatt pillanatról pillanatra változik a talaj, hogy ne tudjon koncentrálni másra. Eva kezében pálca villan és már íveli is a mozdulatot.*
- Sectumsempra!

Vendég

*csak nevet a rideg hang hallatán, és nyugtázza, hogy azért a lány jól van. egy újabb győzelem Evandrus neve mellett. de vagy nagyon kiütötte, vagy lesz még ennek folytatása, mert nem így ismerte meg a lányt, mint aki ennyivel elintézi. dehát áll elébe bármi is legyen az. amikor elrepül mellette a hógolyó, gondolkodik. talaj megint tengeré változik, csak most szilárd állapotba, horgászó eszkimókkal meg jeges medvékkel. Az állatok természetesen Evandrus oldalán állnak, aki épp az egyik macival játszik.*

*Számára hosszú perceknek tűnő másodpercek alatt a jeges óceán sivataggá változott, Eva egy hangos lélegzetvétel után rogyott össze a súlytalan mélység állapotából a talajra. Teljes egészében a sivatag homokjában terült el, pupillája teljesen tágra nyílt a félelemtől, hangosan szinte zilálva vette a levegőt. Nem válaszolt a fiúnak, rá se nézett csak feküdt legalább egy percig teljesen mozdulatlanul. Utálta az ehhez hasonló helyzeteket, de még mindig jobb, mint mikor egy másik fiú bele rántotta az egyik medencébe. Keze remegett, de mit sem törődve ezzel felkönyökölt majd picivel később fel is ült. Gondolatban elképzelt egy hógolyót és a fiú felé hajította. Minden bizonnyal célt téveszt hiszen még mindig nem tudott lenyugodni.* -Szemét! * Morogta oda a fiúnak azon a nosztalgikus rideg hangon ami a jeges tengereknél is fagyosabb tudott lenni. *

Vendég

*Evandrus furcsán szél rá, hogy a lány nem tud úszni, majd mikor eva elmerül, a víz eltűnik, s egy sivatagba kerülnek* -Miért nem szóltál, hogy félsz a víztől? *kérdi a lányt rémült arccal, feltéve, hogy magához tért. és teljesen megérti a lányt, ő is elég komoly fóbiában szenved, de ezt most érthető okok miatt nem fogom elárulni! muhahaha! Ez a tudás hatalmas aduász Evandrus számára, de természetesen nem fog visszaélni vele. *

*Ez igazságos játszma volt eddig. Egy-egy itt le is zárhatták volna a gyermeteg párbajt, de nem. Vannak akik soha nem nyugszanak bele ha nem az övék az utolsó szó, na ez a fiú is ezen emberek csoportjába tartozik. A talaj ismételten megváltozik, a zöld kékbe fordul, a szilárd pedig folyékonnyá. ~Víz!~ Jött a pánikszerű felismerés a lány részéről aki természetesen nem tud úrrá lenni a rajta elhatalmasodó érzésen. Az hagyján hogy nem tud úszni, de retteg a víztől. Talán csak egyetlen pillanatig lehet a felszínen látni, szinte azonnal elmerül a habok között és nem tud másra koncentrálni csak a fulladás keserű tényére.*

Vendég

*nem lepődik meg az esőfelhőn, valahogy számított valami ilyesmire, viszont összehúzza a nyakát a hideg víztől. Ha harc, hát legyen harc. egy gonosz vigyorral változtatja maga körül óceánná a talajt, szigettel a közepén, melyen csak Evandrus tartózkodik. Az óceán természetesen jégheggyel jár, szóval meglehetősen hideg a víz. maga fölé gondol gy napot, és szárítkozik a jeges tenger közepén, és csak nézi a lányt, aki a hideg vízben csinál valamit.

*Nos az hogy dühös nem kifejezés, igaz azért több vízre van szükség, hogy pánikba essen, de így most csuron víz lett a ruhája. Leveszi a csuklyát a fejéről szőke haja is csöpög a víztől, de zöld szemei villámokat szórnak. Köpenye belső zsebéből egy elázott kisállat mászik ki hasonló feldúlt állapotban. *
-Ennyire fenyegetőnek látszottam?
* Kissé gúnyolodva hangzik el a kérdés. Mivel a terem változott akkor mikor belépett ezért Eva kipróbálja működik-e ha elképzel. Amint gondolatában megformálódott a pontos elképzelés máris egy sötét felhő bontakozott ki a fiú felett. Mintha egy vödörből burították volna rá úgy zúdult a nyaka közé a hideg víz.*
-Viszont kívánok kellemes ünnepeket.
*Leplezettlen kárörömmel nézett végig a fiún.*

Vendég

Amikor belép valaki az ajtón, Evandrus gondolkodás nélkül mondja ki a varit* -Aguamenti! *a pálcából vízsugár lövell ki, sikeresen bőrig áztatva az illetőt. Evandrus mosolyog, amikor felismeri áldozatát, majd gyorsan kivágja magát* -Ő helló! Kellemes húsvéti ünnepeket! Ez már majdnem Gin! *mondja gonosz vigyorral az arcán, majd várja a a lány reakcióját.valamiért olyan érzése van, hogy a lány követte, de ez majd kiderül*

*Szeretett volna a bálba menni, de nem volt kivel és ruhája sem volt amiben mehetett volna, így ez a program el lett napolva. ~Majd egy szebb életben.~ Fanyar kis gondolata kiült az arcára is egy mosoly formájában. Ismerős alak suhant el előtte. ~Lám, lám... ~ Kiváncsiskodásból utánna ment, mondhatni követni kezdte tisztess távolságból. A lány régi jó szokásához híven köpenybe burkolozott, vagyis nem lehetett belőle látni szinte semmit. Fekete köpönyege alatt sötét zöld rövidujju blúzt viselt, legfelső három gombja ki volt gombolva, hozzá fekete farmert és sportcipőt. Kedvenc fegyverei a két vivóvilla most nem voltak nála, csak a tölgyfapálca a bal alkarjánál. Jobb karja szokás szerint könyéktől csuklóig be volt kötözve. Olyan helyre ment be a fiú ahol ő még nem járt és mikor belépett egyből feltűnt neki hogy nem akármilyen hely. Változott a terem, fű borította be a padlót és enyhe szél támadt fel. Látta a fiút, de nem szólt hozzá, kíváncsi volt felismeri-e.*

Vendég

*talpig feketében érkezik a Tükörpalotába, majd az illúzióterembe nyíló ajtó felé veszi az irányt. Szeret ide járni, ez az egyetlen hely, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik. Leül egy képzelte által teremtett sziklára az ajtóval szemben, és pálcával a kezében néz ki a fejéből. Gondolkozik az elmúlt napok reményein, a szakításon, a "barátságon, állatokon, a majdnem szerelmen, a kudarcba fulladt ismerkedésén, meg úgy mindenen.

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

//FAGY//

*Rosetta magyarázatára csak oldalra dönti a fejét és bután néz.* -Regény? *Ő maximum valami lovászfiúnak illene be a stílusa alapján, netán udvari bolondnak egy ilyen történetben. A kis srác viszont eléggé össze-visssza zavarodik a kérdésektől és valami várat is emleget, meg elrabolt királyt.* -Hát akkor mentsük meg a királyt! Vagy...nem? *Pillant a többiekre, aztán a gyerkőc is kezd furákat mondani. Ha elindulnak valamiféle vár felé, akkor megy a többiekkel, de amúgy tanácstalan.*

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*Nem, az beszélő állatokkal nem nagyon van baj, viszont a kérdések kicsit megzavarják a fiúcskát, sok ez neki így hirtelen.* - Nem, én a jókirály fia vagyok, akit fogságba ejtett a saját földjén Travianus király, és nagyon nagy lesz a baj, ha nem tudom kiszabadítani, de Ti pont úgy néztek ki, mint a gonosz király csatlósai! *Pallosának hegye lecsusszan vízszintesbe, pont Lessien gyomrával van egy vonalban, de közelebb nem csúszik felé.* - És ez az otthon! *Ekkor széttárja rövid kis karjait.* - Hát mégis kik vagytok Ti, hogy innen Alkonyföldéről csak úgy tovább állnátok? Haza... haza, hol lehetne máshol a haza, mint itt? *Hirtelen túl sokan beszélnek hozzá, ezért is nem tud válaszolni mindenkinek, hiszen mire egyik kérdéstől a következőhöz ér, már kimegy a fejéből, mit kellene válaszolnia. Xena jellemérzékelése azt jelzi, hogy igen, a lovagocska a jó, és nem ő a gaz. A kis Sir arca azonban megremeg, egy pillanatig rángatózik, majd mélyebb, erőtlen hangon szólal meg, üres tekintettel.* - Most nincs... nincs itt... De... nem tudom, kik vagytok... nem én alkottalak Titeket... én... itt vagyok a várban... itt... lent... siessetek, mert ha visszatér, nem lesz több esélyem... sem nekem, sem nektek, hogy hazajussatok... Akkor örökre a rabjai maradtok...

*Xena furcsállata, hogy nem halt meg a kisfiú a pengéje hatására, de legalább érzett fájdalmat, az is valami. Hamarosan kiderült, hogy em is rossz fiú, vagy mégis? At kérdezte, hogy a diáksereg árnyföldről van-e, szóval ő nem valószínű, hogy onnan va, különban miért ölné meg a saját társait? Vagy ez csak figyelem elterelés volt? Nem tudni. De annyi biztos, hogy ki lehet deríteni.*- Appercis Cuspis!*Szólt, majd ha egyértelműen jó szándékot mutatott a vari a fiú felé, akkr közelebb lépett.*-Üdvözöllek. Mi nem Árnyföldről//ha jól mondom..//jöttünk, hanem egy iskolából. Ha jól értettem lovag vagy. Bocsáss meg az előbbi tettemért, én papnő vagyok, a nevem Xena W. Johnson.*Mondja, ami a többieknek furcsa lehet, de leányzónk igazából igen tiszteli a lovagokat. Érdekes, de ha jól emlékszik, akkor a lovagok és a papnők jó kapcsolatban álltak, vagy legalább nem voltak háborúban. A fél-dzsinn fiú kérdésére nem reagál, szerinte nincs nagyon értelme, inkább magának beszélt, mint Xenusnak.*
Megj.: A vari kimondás közben a jó jellemre gondolt.*

//Lélekszimpátia elsődleges, jellemérzékelés:

Spoiler:

//

*A tűzgolyó a kezéből mondhatni majdnem kiesik, amikor egy kisfiút lát meg, habár az valahogy túl gyorsan talpra szökken, mintha egy felnőtt ereje lakozna benne, vagy még annál is több. Lessien bátorító mosolyára és szavaira egy pillanatra odafigyel, és biccent, csillogó beazonosíthatatlan színű szemei a láng fényében még kíváncsibban csillognak.* - Az ígéret szép szó...! *Feleli a nőnek mosolyogva, majd visszakoncentrál a fiúra és arra, ahogy Vanch, Vaszilij és Lessien beszélnek vele.* - Sir Maximalist... Fu... Szóval Sir Maximalis...tus. Nem gondolhatta komolyan, hogy megvárjuk, míg lelő minket, minden embernek joga van megvédeni önmagát és az életét, főleg, miként ön támadt ránk, és nem mi törtünk az ön életére, jó lovag. *Beszél-beszél-beszél... Aztán a kissrácról valahogy furcsa benyomás önti el, és magára és a társaira nézve észreveszi a halványulást.* - Mi a fene?... De hogyha innen eltűnünk, hova kerülünk? Láttam őt, azt hiszem egyszer láttam őt a Jenliában. Mármint egy plakáton, egy író tartott könyvbemutatót, és kint maradt egy plakát erről a bizonyos Sir Maxról és kalandjairól.*Magyarázza többieknek, senki se egy nagy könyvmoly, így véletlenségből jut ez az eszébe, majd próbálja forgatni az agytekervényeit.* - De hogy legyünk a könyv részei...? Legyek egy hűséges lovászleány? *Kérdezi szemöldök ráncolva a többiektől, tényleg tanácstalan, pedig ez nála ritka, viszonylag. Lessien feltételezésére csak elszántan bólogatni tud, hiszen fogalma sincsen mit kéne lépni egy kisgyerekkel.*

*Vállat von Rosetta kérdésére, végülis még nem adott át minden druidavarázslatot a palettáról. Még sokat kell tanulniuk, ettől eltekintve már így is komoly tudással rendelkező természetmágusok.* Ne légy türelmetlen, megtanítom majd ezt is. *Villant egy kedves mosolyt a leányzóra, és elégedetten szemléli, hogy a sárkánynak annyi, a lovag pedig fiúvá avanzsálódik. Bezzeg ha őt akarnák hangyává változtatni, az csúnya lenne! Reméli, hogy nem lépnek rá a fajtársra, közeledik, miközben helyére illeszti a kardját, hogy ne legyen fenyegető az alakja. Ellenben a sisakot leveti, haját Baywatchos stílusban dobja hátra, hogy bizalomgerjesztő ábrázatot hozzon ki magából, és egy lefegyverző mosollyal, mondhatni anyai bátorítással inti le a kölköt.* Sss.. butus, miket beszélsz? Úgy nézünk ki mint az árnyékország csatlósai? Mi vagyunk a jó csapat! A megmentők, érted? Na de akkor ki a gonosz? Kitalálom... az apád? Nem lepne meg. Biztosan neked kell leölnöd őt, hogy visszaállítsd a békét, és hogy átvedd a trónt, minden jóra használd az uralmat. Ugye-ugye? *Aztán buta arckifejezéssel mered Vaszilijre.* Vagy túl sok lovagregényt olvastam?

*A tanárnő varázslatára ő is felkapja a fejét, de Rosetta nyíltan rá is kérdez. Viszont Xena mágiájára már picit felszökik a szemöldöke.* -Nem kell egyből...de hisz milyen fiatal! *Csodálkozik el, amikor a srác feltápászkodik, egészen könnyen a támadás után. Azért továbbra sem ért egyet a fél-kobold lány támadásával, ő nem ennyire durva fajta soha sem. A srác szavaira majdnem mosolyra húzódik a szája, komikus a helyzet. Olyan ki cuki, ahogy itt erőlködik a baromi nagy pallossal, miközben nem egy méretes egyén. Nem igazán hallotta még ezt a nevet, mégha közismertnek is kellene lennie, annyira nem nagy könyvmoly, sőt általában messziről elkerüli a könyvtárakat.* -A magam részéről fogalmam sincs miről beszélsz, mi csak szeretnénk hazajutni, és az Árnyékország. Azt se tudjuk, hogy miért vagyunk itt, még az ittet se nagyon sejtjük. *Rántja meg a vállát.* -Szerintem azt le kéne tenned, nem bántásból, de elég könnyen leszedtünk a sárkányod hátáról, mint láttad...szóval érted. Azt hiszem nálunk van az előny. ~És nekünk még mindig van sárkányunk is.~ *Mosolyodik el kicsit szélesebben, miközben mostmár Vanch is előkerül, hiszen eddig inkább a fűben húzta meg magát.* -Na most akkor inkább meséld el nekünk mi is a konfliktus tárgya, tuti valamit meg kell oldani, vagy keresni valami fejest, hogy visszajuttasson. *Már csak az a kérdés, hogy a srác látott-e már beszélő állatokat, mert ha nem, akkor biztosan meg fog lepődni.*

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*Vaszilij támadása tökéletesen célba talál, oldalba taszítja a sárkit (akinek amúgy nem esik semmi baja), és ennek következtében a lovag kibillen egyensúlyából, és a földre pottyan... A sárkány pedig megilletődötten nekirepül az egyik több ezer éves tölgyfa vaskos törzsének, feje körül szinte látni a madárkákat és csillagokat. A tancsinéni varázslatára pedig a következő pillanatban már el is tűnik a fűben... És, hogy mi történik a lovaggal? Az esés következtében a sisak lepottyan a fejéről, 8-9 éves fiúcska lehet. Nessie Lélekpengéje gyorsan hat, és úgy, ahogyan kell - a kisfiú, alig, hogy feltápászkodott a földről, nyöszörögve borul térdre - ám nem sokáig tart a dolog, úgy áll fel, mintha combon csípték volna, és fájdalomnak, vagy a lány varázslatának semmi nyoma. Erős kézzel emeli a magasba a pallosát.* - Állj! Hogyan mertek ellenszegülni Sir Maximalistusnak? *Rosetta kérdéseire arca megkeményedik.* - Tán csak nem Árnyékország királyának csatlósai vagytok? S hát nekem kell tudnom, hogyan kerültetek ide? *Hangja kemény, cseppnyi bizonytalanság nélkül zeng. Arca egy pillanatra megvonaglik... Mintha fájdalmat érezne, talán még a lélekpengéjét. A varázsvilág irodalmában jártasaknak pedig nagyon ismerős lehet a fiúcska neve - nagy felhajtás volt a róla szóló hat kötet körül. De hiszen ő csak egy regényhős...! S abban a pillanatban mind elkezdenek halványulni a Sir kivételével, mintha csak nem itt volna a helyük.*

*Leányzónk hamarosan megpillantja fejük felett a közeledő alakot, s azon nyomban hátrébb libben, a fél-dzsinn mögé, majd előkapja a medálját, s varázslásba fog//userke már fejből vágja ezt a varit//.*-Fervanimus!*Szólt halkan, s erejét a nyilazós pasasra ráirnyította, miközben reménykedett, hogy idő közben Vaszilijt nem találja el egy váratlan nyilacska drága sárkánylovas íjából... Majd ha sikerült kiküszöbölni a bajt, akkor már csak a sárkány van hátra. Körbepillant, miközben azt figyeli, hogy ki milyen varázslatot alkalmaz. Halkan szól az istennőjéhez, hogy segítse meg őt-e nehéz pillanatban, s engedje meg, hogy senkinek ne essen baja, hiszen olyan jó kis közösség, nagyon megkedvelte Rosettát(vagy amilyen néven ő ismeri) és Vaszilij is szimpinek tűnik neki, szóval nem szeretné, ha bármelyikükkel történne valami gubanc.*

//Lélekszimpátia elsődleges, Lélekpenge:

Spoiler:

//