Sziklakert - Szoborpark

*Camille-t valószínűleg sokkolta az elmondottak komolysága. Az élet nem habos torta, a tanulság mindössze ennyi. Végighallgatja a lány ajánlatát, majd ismét arra a bizonyos leereszkedő, gúnyos mosolyra húzódik a szája. Nem, neki nincsenek barátai. Viszont a dolog egy próbát megér, amennyiben ő semmit nem ígér a másiknak.*
- Rendben Vakarcs. De nevezzük inkább másképp. Társak leszünk, mit szólsz? *nyújtja a kezét. A kísérlet érdekesen kezdődik. Társak ők, csak egyikük felsőbbrendű. Az elnevezések sehogy sem passzolnak. Viszont tisztában van vele, hogy a naiva minden szavára ugrani fog, ami igen csak megkönnyíti itteni életét. Ráadásul aki egy kedves lánnyal barátkozik esetleg további rajongókat szerezhet. hiszen erre van igazán szüksége, nem?*

*Amikor a másik lány tiltakozni kezd felsőbbrendűen mosolyog és meglepő módon még végig is hallgatja. belemegy a beszélgetésbe, bár nem titkolt célja, hogy kegyetlenül szétzúzza a másik világát.*
- Édes vagy. ~Na jó, ezt nem kellett volna, mos egy pont oda.~ De szánalmas is. Akkor had meséljem el az életemet tömören. Régen én is így bíztam mindenkiben, mint te. Aztán egy nap MINDENKI *itt arckifejezésével is hangsúlyozza a szó fontosságát* - akit szerettem ellenem fordult. Négy apám volt egyszer, és ma már egy sincs. Voltak barátaim, de elhagytak és ha megpróbálok valaki mellett megmaradni szintén elhagy. Nézd! *mutat a karjába vésett apró rózsaszín betűkre.* - Már csak én maradtam. *odanyomja Camille orra alá a karját amin most már tökéletesen kivehető a 4 apró betű. CELI.* - A lényeg az, hogy amint hibázol semmi vagy. Amint teszel valamit hibázol. Viszont ha nem teszel semmit, akkor ugyan úgy semmibe vesz mindenki. Tehát egy nagy Senki vagy, Vakarcs. *már gy nem úgy ejti ki a száján a vakarcs szót, mit az imént, már nem káromkodik. Ez inkább becézésnek tűnik, valamilyen fura módon.*

*Gyorsan félreteszik a párbaj ötletét, az egész incidenst csak a feketén virító folt jelzi a középkori lovasszobor oldalán. Szegény ló igencsak megszenvedte Celia frusztrációját.
- Sznob? *nevet fel. Igen, lehet hogy erősen megválogatja kivel áll szóba, hogy kit enged közel magához, de ez közel sem sznobság. Sokkal inkább természetes védekező mehanizmus, amit mindenki kialakít, akit az élet párszor pofán vág.* - Na idefigyelj, Vakarcs. A sznobizmus messze áll tőlem. Egyszerűen nem bírom az ilyen kis naivákat mint te. Akik abban a hitben élnek, hogy a világ rózsaszín és vattacukorból van. Mert amúgy rohadtul nem. Inkább sötétbarna, mint a szar és a szaga is hasonló. Kezded érteni? Bevonhatják arannyal, akkor is csak szar marad. *magyarázza hűvösen. Egyáltalán nem biztos, hogy Camille bármit megért abból amit most mondott, de nem is érdekli különösebben. Amikor ő forró ölelést kapott idegenektől annak egyéb velejárói is voltak. Valószínűleg ifjabb kori túlzott közvetlensége tette ilyen hamar megfáradt emberronccsá. A kérdés csak az, hogy van-e még olyan ember akiben megbízhat, és az ő nézetein is változtatni tud.*

*Soha nem volt éppen kedvesnek mondható, csak ha a világ épp ezt a szerepet szánta neki. Ha már a vízirányításról volt szó, ő azzal leckézteti meg a kislányt, szemét módon. Nem kifejezetten gonosz még, hiszen csak incselkedik. A másik viszont mintha bosszút forralna. ~Ki gondolta volna ilyen aranyos kislányról?~ néz maga elé döbbenten, de ugyanakkor örül, hiszen olyan régen használt már elemi mágiákat. Amásik légmanipulálssal próbálkozik, ami kissé meglepi, így egyszerűen beleesik a hóba. Hangosan felnyög, ahogy a hideg hó belefolyik a felsőjébe.*
- Celia. *böki ki, miközben felizzik szemében a harag tüze, amivel rögtön rá is talál igazi elemére. Ő nem ennyire lovagias, nagyon nem érdekli kit aláz porig. Úgy ahogy van, hótól összetapadt hajjal feláll és egy apró tűzgolyót kezd táncoltatni az ujjai között.* - Nem szeretnék párbajozni. Nem kockáztatom, hogy kicsapjanak. *magyarázza hűvös hangon, de lehet hogy már késő. A golyót az egyik szobornak vágja, amin nagyobbacska kormos folt jelenik meg, körülötte pedig némi kőmorzsalék.*

*Őt is lefagyasztja a lány reakciója, nincs hozzászokva az iyen közvetlen megnyilvánulásokhoz. Nem csoda hát, hogy kissé hevesen reagál. Csoda, hogy pálcához nem kap a személyes terének ilyen komoly megsértése után. Tőle aztán senki ne várjon kedvességet, nem az a típus, aki mindenkivel mosolyog. És az ő szülei... pontosabban a társaság aki felnevelte arra tanította, hogy tegye ami jólesik, miközben megtartja a normális ember látszatát. Aza jánlatra összedörzsöli tenyerét és vigyorogva néz a nála valamivel alacsonyabb lányra. *
- Akkor hajrá. csak azt mond meg, mit lehet ebben együtt csinálni. Áztassalak el? *teszi fel a kérdést szinte már őszintén. Tényleg fogalma sincs, milyen kellemes módja lehet a közös gyakorlásnak, hiszen ő az elemi harcművészetet (mint minden mást) többnyire pusztításra használja. Kezd megjönni a kedve egy kis "játékra". Az ő játékszerei pedig az elemek és az emberek. Kihúzza magát és sugárzó mosolyt erőltet az arcára.* ~Majd én megmutatom ennek a kismadárnak, hogy hogyan játszanak a nagylányok.~ *gondolja és kezét egy nagyobb hókupac felé nyújtja. Egyetlen csoklómozdulattal kisebb hógolyónyi vezet tart irányítása alatt. Kecses kígyóként tekergeti azt néhány centivel a föld felett. Az apró vízsugár nyolcasokat ír le a lábuk körül, majd egyenesen Camille cipője felé veszi az irányt és kedvesen belecsordogál.*
- Így gondoltad? *kérdezi, miközbe szürkéskék szemeit csodálkozón tágra nyitja.*

//fagy//