Naxeldir főhadiszállás - Társalgó, Belső udvar, Temető

First topic message reminder :

Társalgó:

A sziget legtávolabbi pontján helyezkedik el a temető. Ahogy haladsz a sírok között, a márvány fejfák vádlón merednek rád. Ibolyaillatot sodor feléd a szél, és földszagot… az elmúlás illatát. A hold sápadt fénye megvilágítja lépteidet, ahogy közeledsz a fehét kaviccsal felszórt feljárón végcélodhoz, a kriptához. A Vértorony kiemelkedik a temető komor épületeiből, csodás a maga nemében. Amikor belépsz, áhitat tölt el, miközben betaszítod az ódon kétszárnyú vaskaput. Kopogtató persze nincs, aki avatatlan, úgysem él soká. A falak komor mementói a letűnt korok sötét praktikáinak. Felfelé csigalépcső vezet a Holtak Őreinek Alapítójának rezidenciájába, ahol szinte sosics jelen, és nem is érdemes zavarni. Ha mégis felmerészkedne egy diák, egyátalán nem biztos, hogy fent találja, és kellőképpen jó indok kell arra, hogy miért is zavarják nyugalmát. A nekromanta hallgatók számára kijelölt helyet az alagsorban találod. Miközben sétálsz le a korhadt lépcsőn fohászkodsz, hogy meg ne csússz, mert a következő alany a boncasztalon te leszel. Végül éppségben lejutsz, és körül tudsz nézni. Maga a kripta pincéje egyetlen nagy teremből áll, no meg néhány apróbb kiszögelésből, amik kisebb termekbe vezetnek. A terem közepén vérvörös pentagramma pulzál, a csillag csúcsaiban fekete gyertyák égnek jelezvén, hogy az idézés készen áll. A pentagramma balján boncasztal, mellette szerszámok előkészítve a műtétre. Az asztal mögött kicsiny kamra. A krematórium. Amíg nem birod a szagot, nem tanácsos belépned.
A terem másik végéből nyílik egy amolyan kisebb társalgó, ahol a zord körülmények ellenére le lehet ülni, puha kanapék és székek várják a diákokat, hogy megbeszélhessék sötét terveiket.
Végül még egy termet találhatsz, ha jól körülnézel. A főterem szemközti ajtaja a gyakorlatozó terembe nyilik, ahol a nekromanta igéket lehet gyakorolni. Itt van néhány kiséleti bábú, akik hasonlóan reagálnak, mint a valódi emberek. Megkönnyebbülten sóhajtasz fel, hiszen hazatértél… A teleport, ami idehozott, ugyanúgy vissza is visz, ám tudnod kell, a Főhadiszállás csakis így közelíthető meg, ha valaki egy könnyű sétára vágyra gyalogszerrel közelíti meg a temetőt, lelke örök időn át fog kísérteni az Árnymaradak-mocsarában... Ha azonban egy nekromanta tanonc a közös társalgóban ráfúj a denevérre, amely a sarokban gubbaszt, a temető előtt találja magát. A visszajutás pedig hasonló. A vértorony társalgójában is található egy denevér, ami a labirintus társalgójába visz vissza.

További leírás:
A Naxeldires diákok társalgója nem épp puritánságáról híres. Az ajtó fából van, méghozzá gyönyörűen feketére lakkozott magyalfából. Ezen még díszeleg egy vörös színű, kitárt szárnyú denevér is, jelezve, hogy ez a hely a Naxeldires diákok gyülekezőhelye. Kitárva az ajtót, azonnal a kandalló szúr szemet a belépőnek, amiben minden este ropog a tűz, legyen akár tél, akár nyár. Utána a bőrfotelek sokasága jön be a képbe, ugyanis egy bükkfaasztalnál egy-egy bőrfotel látható, de van, ahol négy is körülvesz egy hosszabb asztalt. A terem jobb sarkában egy hosszabb bőrkanapé terül el, előtte egy asztal, azoknál egy fotel.
A falon a két híres nekromanta, Krastio és Varvara, valamint a kegyencek által legyilkolt halott Naxeldiresek képe látható.
A kandalló fölött egy pergamenen van felragasztva a falra, amin az olvasható, hogy:
Gratulálunk a Naxeldir szaknak páratlan teljesítményéért, amit az első és második évfolyamban nyújtottak a szakkupa megnyerésével
Az Igazgatók

A pergamen alján pedig a Naxeldir szak jelképe a denevér rajzolata található.
Ha bárki kikapcsolódni vágyna, esetleg egy kicsit elmerülne magában, hát itt megteheti. A társalgó szívesen várja a Naxeldir beavatottjait, hogy itt töltsék el szabadidejüket egyedül, vagy szaktársaik között.

Belső udvar

A belső udvar a Naxeldir kastélyának egyik gyöngyszeme. Kilépve ide friss levegő árasztja el a tüdőt, növényillattal keveredve. Három sétálóutat választ el egy-egy bokorfal, de végül mindegyik egy helyre vezet: a központ részbe. A sétálóutak mentén fák adnak árnyékot napos idő esetén, néhány faragott pad áll ezek tövében a pihenni vágyók részére. A központi rész kör alakú, padokkal kirakva, közepén egy hatalmas almafával, ami ismeretlen okokból nem ad egyik évben sem termést. A legjobb hely, ha egy diáknak nyugalomra van szüksége, vagy ha csak kilógna ide szaktársával együtt azért, hogy kettesben legyenek. Akár még házi írás is lehetséges ebben a nyugodt környezetben. Este kísérteties lidércfények világítják meg a helyet, ami a központi részben látható, az almafa közelében.
A természet által nyújtott látványt csak a Naxeldires kastély falai törik meg, amelyek úgy magasodnak a diákok fölé, mint egy óriás a koboldhoz mérve.
A Belső udvarban nem engedélyezett a varázspárbaj, ugyanis egy elvétett Lacarnum és már lángra is lobbanhatnak a fák és a bokrok. Minden Naxeldires diák bátran jöhet ide, ha egy kis nyugalomra vágyik, a Belső udvar ezért lett kialakítva.

Temető

A kastély mellett kis kovácsoltvas kerítéssel körülvett temetőre találsz. Ahogy haladsz a sírok között, a márvány fejfák vádlón merednek rád. Ibolyaillatot sodor feléd a szél, és földszagot… az elmúlás illatát. Bíztató kezdetnek hangzik, igaz? Pedig az is könnyen megeshet, hogy te is itt végzed majd egy szép napon. Névtelen sírok, lekopott, ősöreg feliratok, de talán neked is jobb, ha nem tudod, hogy ezek a sírok mit, vagy éppenséggel kit rejtenek. Néhol nagyobb síremlék, eltört kőtáblák, szinte csalogatóan, hívogatóan állnak ott magányosan, vagy kisebb csoportokban. A feléjük hajoló, öreg, száraz fák olyanok, mintha a lelkek egészének súlyától hajoltak volna meg, és nem lehet tudni, meddig bírják még. Ahogy átsüt rajtuk a holdfény, árnyékuk minduntalan megnő, és a hideg futkos a hátadon, hacsak a semmiből előbukkan, hosszú, csontos ujjú halál kézfejének képmását fedezed fel az egyik sírkövön. A szél hűvösen, vagy éppen csípősen mar beléd, mintha el akarna űzni, de egyszerre bátorítana arra, hogy merészkedj csak minél beljebb. Pont úgy viselkedik, mintha magának akarna, hogy te is itt végezd, halkan súgja a füledbe a túlvilág hangjait. Bagolyhuhogás, sikoltások, vég és kezdet nélküli hangok lágy szerenádja vár rád minden egyes alkalommal, amikor belépsz ide. A temető általában kihalt, nyugodt hely, egy nekromantának igazi meghitt, békét sugárzó rész, ahol gondolataiba tud merülni, és pihenni tud. De vajon neked van hozzá merszed, hogy megzavard az elhunytak nyugalmát puszta jelenléteddel? Csak gyere közelebb, ne félj, vagy ha mégis, akkor inkább fuss el és vissza se nézz...
A temető egyik eldugott sarkában találhatsz rá az emlékhelyre. Nem nagyon hivalkodó, őrzi gazdájának sajátosságait, aki sosem szerette a fényt, vagy a pompát, valamint a feltűnést. Egy kisebb, fehér murvával felszórt, de száradt fűvel néhol-néhol benőtt ösvény vezet el a temető ezen részébe. Fekete márvány szobor áll egy kisebb, szintúgy márvány talapzaton, de a talapzat színe nem ugyanaz a mélyfekete, amiből a szobor készült. Inkbáb halványabb, sötétszürke színű. Rajta egy ezüst táblán vérvörös betűkkel áll azok, amiért az emlékmű idekerült.

Krastio Dragomir Miroslav, a leghíresebb nekromanta
1504. március 18. - 1978. december 19.
1896. augusztus 7.-én megmentette saját faluját

A nekromanták híres boszorkányának síremlékét is megleled a temetőben. A legvégében egy elkorhadt fa árnyékában lelsz rá.

Varvara Marina Profenkovoj
1732 - 1755

Ez áll egy egyszerű márvány síremléken, aminél minden nap található friss virág. Láthatóan sokan fordulnak meg itt, hogy a nagyszerű és félelmetes boszorkányra emlékezzenek. Őt tartják a leghíresebb nekromantának, életének rövid történetét itt olvashatjátok.

További leírás:

Egy gyönyörű kovácsoltvas kapu választja el a Holtak birodalmát az élőkétől. Bár mindig nyitva áll, mégis annyira más a levegő odabent, hogy aki átlép rajta, úgy érzi más világba került. Vízköpők figyelik fentről, szám szerint kettő. Ijesztő pofájukkal még a legbátrabb emberek szívébe is rémületet csalhatnak, de nem a Naxeldires diákokéba. Föld és az elmúlás édeskés szaga keveredik némi növényillattal is, ugyanis az a néhány sír közelében nőtt virág eléggé jellegzetes szagot áraszt. Körülnézve először úgy gondolhatja az ide betévedő személy, hogy csak sírok vannak mindenütt, semmi érdekes. De ha kelet felé tekint a szeme, megláthatja Krastio Dragomir Miroslav életnagyságú, részletes, fekete márványszobrát. A nekromanta tiszteletére lett emelve, bárki leróhatja kegyeletét iránta, aki úgy érzi, hogy fejet hajtana az előtt a férfi előtt, aki megmentette saját faluját a veszedelemtől, és ezzel érdemelte ki magának kiemelkedő hírnevét.
Ám a másik irányba, nyugat felé Varvara Marina Profenkojov kriptája látható. Márványból készült, de az idők során annak fehérsége megfakult. A kripta előtt található síremléken mindig friss virág található, hogy emlékeztessen a leghíresebb nekromantára.
Varvara kriptájába nem lehet bejutni, ugyanis egy leláncolt kőajtó védelmezi a külvilágtól. A rozsdás lakat már jó ideje kitart, némi mágia-ellenállása is van.
A temető többi részén elszórva kripták találhatóak, de azokban nincs semmi érdemleges, ami említésre méltó lenne. Az északnyugati sarokban egy összeomlott kripta látható ezen kívül, szinte minden sír ép, de jó néhányról már lekopott a felirat, vagy nem lehet érteni a szöveget.
A temető mindig nyitva áll azon diákok számára, akik élvezni kívánják a holtak közelségét.

- Te most fenyegetsz?* Kérdezi és a késre pillant.*- most komolyan azt hiszed nem éltem már meg szörnyűbb dogokat mint egy kis vágás?* Ekkor látja meg hogy a lány fekete bőrű de nem igazán ijed meg. Szemrehányóan kezdi méregetni az előtte álló lányt.- Gondolod hogy félek attól hogy esetleg leszúrsz és itt a sírkövek között vérzek el ahol talán meg se találnak, és a kukacok falják fel a húsomat majd csak por marad belőlem? Azt hiszed félek attól hogy kínok közt szenvedve lehelem ki a lelkem? Hát akkor rosszul hiszed drága.* Elmosolyodik, mert ő maga tudja hogy teljesen komolyan gondolja a dolgokat. Az utolsó szóig.*

*Az ijesztgetéses dolog nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte. Na mindegy, a torkonragadástól nem fog félni. Lefejti a lány ujjait magról. Erős, hiszen otthon állatokat nyúzott, meg sok egyebet csinált.*-Te pedig ne játszadozz velem, kislány.*Sziszegi mérgesen. Jobb kezében megvillan egy kés, de egyelőre nem használja. Csak a miheztartás végett van nála, mert ki tudja, lehet, hogy még jól jön. Csuklyáját hátraveti, így már láthatóvá válik, hogy tulajdonképpen afrikai lányról van szó. *

* Egyszer csak Daran előtt terem egy alak a semmiből. A lány persze ösztönösen, reflexből cselekszik és megragadja az előtte álló alak torkát.* - Engem te ne próbálj megijeszteni.* Sziszegi a foga között és várja a lány reakcióját. Elég furcsa ez a helyzet. Úgy néznek ki mint egy gyilkos aki éppen elkapta ártatlan áldozatát egy sötét, és rejtelmes temető közepén. A lánynak tetszik ez a helyzet. Most megmutathatja hogy nem is olyan gyámoltalan ő, mint amilyennek látszik.*

*Sétálgat, sétálgat, és egyszer csak észrevesz valakit. Valakit, aki eléggé elveszettnek tűnik, ami nagyon biztató jel. Gonosz vigyorra húzódik a szája. Halkan elindul a lány felé, majd a következő pillanatban már előtte is áll.*-Mit keresel itt? Ez a hely nem éppen elveszett lelkeknek való.*Szólal meg halkan, de kellőképpen sötéten. Várja a lány válaszát, aki nem sokat láthat Liziből, tekintve a csuklyát, amit az arcába húzott. Lágy szellő söpör végig a temetőn, ami csak fokozza a jókedvét. Ő itt érzi jól magát, ezen a helyen. Kár, hogy nem lehet ideköltözni. Na mindegy, majd ha felnőtt lesz, és talán Nellonba költözik, biztos közel lesz a temetőhöz. Már ha addig nem küldik el.*

* Daran hangulata ez elmúlt napokban egyre rosszabb. Az ismerőseivel nagyon ritkán találkozik és megint kezd kicsit magába fordulni. Ezt az öltözködése is tükrözi. Egy hamuszürke csőfarmernadrágot visel és egy vérvörös kardigánt ami takarja mind a két karját. Haja leengedve omlik ki a kapucni alól. A sorok között sétálgat és megsimítja a névtelen sírokat. Igazából nem sajnálja a halottakat inkább vágyódik közéjük. Egyre inkább érzi hogy elveszett ebben a nagyvilágban. Nem fél, élvezi hogy egyedül van és csak a holtak hallhatják a szavait. Ám ekkor furcsa nesz üti meg a fülét. Felkapja a fejét de nem lát senkit, úgyhogy tovább sétál.*

*Egy csuklyás alak sétálgat a temetőben a sírok között. Ismeri már ezt a helyet, mint a tenyerét, annyiszor járt erre. Mindig is érdekelték az ilyen helyek. Maga a története meg a sírok nem, csak a hangulat az, ami megragadja, mert aki ide beteszi a lábát, az valószínűleg nem gyáva nyúl. És a visítozó kis libákat nem szereti. Sőt, ki nem állhatja. Halkan suhanva közlekedik, ám azért nem olyan nehéz észrevenni. Az már más kérdés, hogy a közelébe mernek-e menni. Persze, biztos van ilyen. Most egyébként sem akar megértő lelki társsal találkozni, inkább valaki olyat szeretne, akit halálra tud ijeszteni. Más dolog az, hogy akkor talán nem itt kellene időznie, de majd még kiderül.*

//És akkor most fagy.//

*Némán bólogatva hallgatja a kiselőadást a Ravenwood klán tagjairól. Viszont a csontikéz eltemetésére vidáman felkacag, rekedtes hangja egész extrémül hat a rémisztő helyen. Végül picit felgyorsítva keresi azt a bizonyos C32-est, amit végül elég nehezen talál meg, jellemző, hogy a temetőt többször újratervezték, átírtak útvonalakat, ezért a térkép leírása is kellően zavaros. Ám a siker nem marad el, megáll a Devorszky mauzóleum előtt, és mielőtt belépne, a válla fölött pillant vissza a feketebőrű lányra.* Keresünk? Te is Flavio tanítványa volnál? *Teszi fel a költői kérdést, de nem sértésnek szánta, csak szúrkálódik.* Egy elég szövevényes ügyben vagyunk a mentorommal, aki még számomra sem árult el minden részletet, indítékot, így nem igazán értem a főbb összefüggéseket, de most egy Devorszky nevű bűvész után nyomozunk, és mivel az ügy sötét, a nellondi temető is felmerült már a ténykedései alatt, de ott nem találtunk felmenőt tőle, ezért javasoltam, hogy itt megnézem. És íme, "Torz" Talbot Devorszky. Szerintem az ükapja, legalábbis az évszámok alapján, az 1800-as évek során élt. *Halkan nevet Val kérdésére, és megrázza a fejét.* Ex-tanárokat nem fogok háborgatni, vele ellentétben. *Int az acélajtó felé, és a halál sötét pálcával már int is.* Umbra Manus. *A lidércesen villódzó kezek megjelennek, és átsiklanak a falon. Belülről kattanás, és az ajtó feltárul* Abrakadabra...! *Nevet a lány vidámság nélkül, és beljebb lép. Bent dohszag fogadja, és por száll fel. A bejárat mellett két póni nagyságú pók kiszáradt teteme, középen pedig a kőből épült szarkofág.*

- Egy szóval sem mondtam, hogy Jóságos hercegnő. *Mondja Alvery-nek ártatlanul arra, hogy akár lehet gonosz is. Persze, lehet, ő olyasféle álmodozó, aki minden mesét ezerszer átír és elképzel, van ám neki olyan Jancsi és Juliskája is, amikor a gyerekek akarták megenni a nénit, mert mézeskalácsnak nézték. A karmesteres kérdésre megrázza a fejét, lila tincsei szépen rázkódnak, majd nagy szemekkel válaszol.* - Nagypapa? Nem-nem. Csak a mi generációnkba került ez a csodálatos készség arra, hogy társulatot legyünk képesek alapítani. Van köztünk táncos, énekes, színész, zenész, illuzionista, koreográááfuuus... *Mondja lelkesen sorolgatva, majd csillogó szemeit Crystal felé veti.* - Családi áldás lehet, hiszen te biztos máshogy nőttél fel mint mi, még is benned van. *Persze nem kerüli el a figyelmét az a csontocska, így egy kissé rárúgja a homokot, hogy betakarja a csontot.* - Ne fázzon meg az a kacsó. *Mondja bájosan pislogva, mintha csak díszlet lenne ez az egész, amit lát. Mikor valami nevet emlegetnek, ő is odafurakodik, apró könnyű termetével nem nehéz becsusszannia, hogy lássa a síremléket. Látja Alvery-n az elégedettséget, mert hát a bólogatva ujjongást nevezhetjük elégedettségnek.* - Akkor, az most jó hír, hogy ez a valaki itt nyugszik és halott? Esetleg valami családi ellenség? Egyáltalán... Miért a suliban van eltemetve? Egy ex-tanár? *Kérdezi kíváncsian főleg Alvery-től, mert nem igazán van képben a világgal, azt se tudja, hogy ki a kegyenc és ki a jó tanár. Nem is nagyon érintkezik senkivel.*

*No igen, hallott már Valeriel furcsa dolgairól, de mindenki azzal együtt az, aki, ami egyéniséggé teszi. Ő ilyen, és kimondottan bájos ez a furcsaság. Biccent hát a rokonnak, és tény elég különbözőek, de nem véletlen, hiszen Crystal eléggé oldalági rokon. A temetőt érintő beszélgetésre csak figyel csendesen, nem jós, nem halottlátó, köze nincs a sötét mágiákhoz. Leginkább a dallamok kötik le, a hangmágia, dalmágia, nem véletlenül igazi mutatványos ugyebár.* -Furcsa töltet? Lóg az eső lába, vagy mire gondolsz? *Naivkodik egy sort, majd Alvery nagypapis kérdésére picit elhúzza a száját.* -Én nem ismerem, de végülis akár karmester is lehet. Val? *Pillant a lila leányzóra, majd a csont reccsenésére odakapja fejét.* -Hát ezt sem sikerült rendesen elásni... *Húzza el picit a száját. Neki a temető még kissé sötét hely, de úgy fest, hogy Alvery keres valamit, vagy valakit? Így végül úgy dönt utána lépdel, akármennyire is riasztó a hely. Mikor átlép a kapun felpillant a méretes vaskapura, ami mint valami félelmetes lidérc tornyosul föléjük. Kicsit le is lassul, majd sietve igyekszik a többiek után és sorol be Alvery mellé.* -És ki ez a Devorszky, akit keresünk? Valami ismerősöd volt talán? *Bár a torz jelző nem mutat arra, hogy esetleg ismerőse lenne a leányzónak, de aztán végülis ki tudja.*

*Halvány mosollyal bólint az őt körbetáncoló lánykának, és buzgón reméli, hogy nem terem itt egy kósza sírlidérc a túlságosan eleven lélek felfalása céljából.* Hófehérke? Ez aranyos. Miből gondolod, hogy Hófehérke olyan angyali teremtmény volt? Az csak egy mese, lehet, hogy máshogy történt...valójában. *Suttogja kacarászva* Mindenesetre köszönöm, másoknak nem szokott tetszeni. Neked is szép a.. *Gondolkozik el egy pillanatra, hiszen nem az ő világa a kislányka.* A táncod. *Ekkor éri utól őket Chrystal, akinek Alvery szelíden biccent. Dehogy sötét ő, sokkal sötétebb az erő, ami körbeveszi.* Rokonok vagytok? *Kuncogja, a bőrszín számára kissé még furcsa különbség, de hát nem folyik bele vérségi kérdésekbe.* Az egyik táncol, a másik imádja a zenét, elég muzikális familia. Kiváncsi leszek, hogy a nagypapi a karmester? *Kérdezi irónikus félmosollyal, aztán a nagypapáról eszébe jut valami.* Most hogy mondod, nekem dolgom is van. *Lépdel beljebb, és összehúzza magán a bíborszín vállkendőt, úgy fordul mosolyogva vissza a lánykához.* Töltet a levegőben? Nem mondod... *Valami reccsen a talpa alatt, méghozzá csont. A földből egy csontváz keze nyúl ki, azt törte el. Átlép rajta, és csóválja a fejét.* Érdekes éjszaka lehetett. *Odalép a temető térképéhez, és hófehér ujjaival keresgélni kezd.* Devorszky.. hát nem igazam lett? *Bólogat ujjongva.* "Torz" Talbot Devorszky. Hümm.. hát ebből még kialakulhat valami. C32-es parcella. *Próbálja magát betájolni.*

*Szépen elvan a maga táncikálásával, ám amikor hozzászólnak, először nem reagál, csak az elmében lejátszódó dal versszakának végén áll meg. Lila szalagjait egy csapással feltekeri és a derekára kötött övbe rakja, miközben a lába nem áll meg, szabályosan körbetáncolja Alvery-t, suhanó léptekkel.* - Üdvözöllek titokzatos hercegnő, oly ében a hajad, és épp oly vörös az ajkad, mint maga Hófehérkéé. *Szólal meg, valami mese-mondó dallamosság bujkál a hangjában. Majd megáll a lánnya szemben és hatalmas kék szemeit a lány vöröséire szegezi és ámulattal pislog egyet-kettőt. A parázsló tekintet számára nem ijesztő, csak érdekes, ahogy a világban minden.* - Gyönyörű a szemed. *Mondja gyermetegen, miközben más is megérkezik a temető széléhez, méghozzá egy határozottan tőle elütő rokon. Mert hát se alkatra, se bőrszínre, se fejformára, se hajra, se szemre nem stimmel a kép. Kicsit megdöntött fejjel biccent neki, és egy piruettel mellette terem. Pukedlizik előtte, megemelve a nemlétező szoknyáját.*
- Hallottam már rólad, Crystal, igen, Val vagyok. *Mondja kedvesen, és ezzel visszafordul Alvery felé is, hogy bemutatkozzon.* - Valeriel, de inkább csak Val. Ti is érzitek ezt a furcsa töltést a levegőben? Lépjetek csak be, lépjetek újra ki, ez az erő, ez a fennkölt érzés... *Mondja, miközben néhány lépéssel be és ki lépked a vaskapun, érezve a levegő változását. Még ha nem is halottlátó, a lelkek és a mágia még is csak megváltoztatja a temető levegőjét és ezt érzi, jósként eléggé nyitva a szemcsije erre.* - Varázslatos! *Mondja lelkesen, igazán rosszul vannak bekötve a kábelei, nem éppen úgy reagál, ahogy kéne.*

*Közeledik az éjszaka, egyre sötétedik, bár még világos van. Az esti szél is feltámadni látszik, de ez nem zavarja a zenekedvelő Ravenwood leányzót. Könnyed tánclépésekkel vonul végig az udvaron. Egyelőre nem tudja mi is a végcél. A fején fejhallgató, abban szól a kellemes, táncolható zene. Szinte együtt él a dallammal, a vére viszi a lépések során át. Amikor azonban a távolban meglátja a színes ruhás leányzót felfigyel rá. Úgy hallotta van egy rokon, aki efféle rucikban közlekedik és még táncikál is. Talán ő lenne az? Már épp eltűnne a lány az egyik távoli kiszögellés mögött, így arra veszi az irányt is utána siet, naná, hogy tánclépéseket kombinálva. Nem nem valami hivatalos tánc, amit űz, szimplán ami jön. Ruházata egyébként nem túl színes, főként kék és vörös, azaz egy edző van rajta világos kékben, egy rövid farmer kékben és egy piros póló felül, ujjatlan, testhezálló. A nyakában vékony ezüst lánc, kezén karkötő, haja kiengedve lengedez a szélben. Amikor aztán beéri a lányt a fura kapu előtt, már valaki van vele. Egy sötét jellem, legalábbis a külseje alapján.* -Szióka! Te nem Ravenwood vagy, esetleg Valeriel? *Áll a rokon elé, majd Alvery felé fordul, mostmár letolja a nyakába a fülhallgatót.* -Crystal Ravenwood, afféle oldalági rokon. *Mutatkozik be, majd a kapun befelé pillog.* -Kellemes hely... *Na persze nem szó szerint érti, eléggé hátborzongató a terep.*

*Számára viszont teljességgel természetes a hely varázsa, még akkor is, ha véletlenül van itt az ötös számnak köszönhetően. De akkor magyarázzuk meg, hogy miért tévedt ide. Flavioval abban maradtak, hogy ő utána fog nézni, hogy Devorszkyról azért nem tud e túl sokat a vámpírvadász, mert a rokonai nem Nellondban, hanem az iskolai temetőben vannak eltemetve. Talán az iskolai temető egy frissebb hant, méghozzá ráépítve valami ősi sírboltra, ahol a különös bűvész misztikus tudományait űzi. A bizarr szertartások, a kisfiú testrészei, a medál, a könyv, mind olyan nyomok, amiben a boszorkány még nem látja az összefüggést, de majd ki fog derülni. Ahogy közeledik, picit feljebb húzza a szoknyáját, hogy ne legyen saras, mert nemrégiben némi nyári zápor söpört végig a tájon. A vasalt fémkapuhoz közeledbe furcsálkodva fedezi fel a kislánykát, aki nem messze tőle ugrabugrál. Bár nem ő a temetőőr, de komor mosolyt öltve lépdel közelebb.* Szervusz. Segíthetek? *Fonja bele vérvörösen parázsló szemeit az ifjú Ravenwoodéba. Nem is riasztó, ááá nem...*

Azt hiszem mindannyian elborzadunk, hogyha meglátjuk, hogy egy karcsú, fellegekben járó gyermek betéved a mások által látott legrémisztőbb helyre. Igen, apró, gyermeki, és éppen ezért, miközben a szalagjaival játszott, nem vette észre, hogy hova keveredik. Mint tudjuk, a kislány nagyon rég óta RSG-zik, főként a szalag a szakterülete, és elég elvarázsolt teremtmény. Egy dallamot dúdolva táncol el a temető irányában, valami vonzza, lehet egy megérzés, lehet a képzelet, lehet... Csak az unalom. Úgy fest, mint mindig, rengetek különféle színű ruha egymásra pakolva, harisnya, lábszármelegítő, tornacipő, rövidnadrág, topp, ujjatlan póló, sál, ujjatlan kesztyű, szóval mindenféle, mindenféle színben. Egészen addig táncikál, ameddig el nem ér a vaskapu mellett. Érdeklődve megdöntött fejjel néz be a sírokat őrző temetőbe - még sosem járt itt. Inkább csak a kapu környékén jár, gondolatai közt révedezve kezd el dúdolni egy mélabúsabb, csontig hatoló rideg dallamot... A temető levegője megérinti a szívecskéjét. Lábujjhegyen sétálgat a kapu környékén, minden lépte szinte tánc, ahogy kíváncsian felfedez.

Vendég

*Amikor a lány megvonja a vállát akkor félrebiccenti a fejét. Hát úgy látszik most Jana nem vevő a dologra, aztán inkább csak hallgatja a másik mondatát.* -Tényleg így nevez? *Kérdezi, aztán hagyja, hogy a másik felhúzza.* -Rendben menjünk. *Mondja egy halovány mosollyal az arcán, még visszanéz a temetőre, aztán újra a lány felé fordítja tekintetét.* -Jó, hogy megint itt tudunk lenni. Hiányzott már. *Mondja még halkan, miközben picikét megszorítja barátosnéja kezét, aztán követi. Egészen a Kúriáig, aztán a második emeleten elválik tőle. Ott beszalad a Sarki rókába egy-egy jó éjt puszira, majd ő is a szobája megy...*

Vendég

* Mikor Susan magához húzza, és megkérdi, hogy Filippék ezért is megölnék e, csak megvonja a vállát.*
- Nos... engem nem tudnának. És ezt ők is tudják. Vagy ha nem, akkor hamar rájönnének.
*Jelenti ki magabiztosan.* - A Mester nem akar még magával vinni. Nagyon jól tudja, hogy az egyik legodaadóbb tanítványa vagyok. Ahogy Aeryn nevez... "A Halál Angyala."* Mondja mosolyogva a lány, majd csak Lagmart figyeli csöndesen.*
- Későre jár. Nemsokára éjfél. Lehet lassan indulnunk kéne.
* Sóhajt a lány Susantól kicsit eltávolodva, feláll, majd a kezét megfogja a lánynak.*
- Gyere. Menjünk. * Azzal ha Susan hagyja, kézen fogva húzza a lányt visszafelé a kúriához.*

Vendég

-Sokat? Szerinted én mennyit értek ehhez? *Kérdezi a lányka, miközben megcirógatja az arcát. Természetesen nem a véres kezével...Még csak az kéne, hogy a lányt összevérezze.* - Hát, hogy nézzem meg? Rajtad húzzam végig? *Kérdezi egy vigyor kíséretében, a tőrt természetesen visszaadja a lánynak. Gyengéden cirógatja a másikat, majd a lány utolsó mondatán csak kislányosan kacag fel. Igen, kifejezetten szép nevetése van a lánynak, olyan kislányos kacagás ez.* - Na, akkor Alex félhet. *Mondja a lány, hát úgy látszik tetszik neki ez a kijelentés. Persze, ha fiúkra mászna rá valami liba, akkor Susan is rögtön ugrana. Aztán a lány csak fogja, majd az ölében lévő Janát egészen közel húzza magához.* -És szerinted ezért is ölnének? *Kérdezi ördögi vigyorral az ajkain. Természetesen csak poénkodik a másik a lánnyal, meg vannak olyan jóba, hogy így elengedjék magukat egymással szemben. Darwin eközben abbahagyja a fogócskát és leheredik, aztán ha Lagmar is odamegy akkor csak összegömbölyödve dorombolni kezd.**

Vendég

- Talán már így is túl sokat mondtam... Az a rend, aki el akarja nyomni az embereket.
* Sóhajtja halkan. Nem akarja elmondani a nevet, ami a másik szervezetet fémjelzi. A lány ahogy végighúzza az ujját a tőrön, kicsit elhúzza a száját. * - Nem értem miért akarja mindenki így megnézni egy tőr élét. Meg lehet ezt egyszerűbben is.
*Közli vigyorogva, majd amikor a lány úgy dönt visszaadja a tőrt, akkor elveszi. Ha nem, akkor nem. Amikor Susan közli, hogy szereti, Jana csak bólint, majd nagyon halkan válaszol.*
- Én is. Én is. *Aztán csak megvonja a vállát.* - Nem vagyunk sokan. Mondhatni... egyedül vagyok mint a kisujjam. Csak egyedül. Bulgáriában vannak még. De itt...itt csak én. Még. Gavril... nem tudom jön e majd. Talán. Talán nem. Nem tudom.
*Sóhajt halkan. Majd amikor megkérdi Susan, hogy a srácok hogy reagálnának, Jana csak halkan szólal meg.*
- Nem tartom kizártnak, hogy meg akarnák ölni. *

Vendég

*Csak némán hallgatja a másik szavait, egyre jobban fehéredik el,de aztán csak megrázza a fejét.* -Te olyan karakán lány vagy... *Jelenti ki, hogy féltékeny-e. Előbb hal meg, minthogy féltékeny legyen Janára.* -Kik nem szerezhetik meg? *Kérdezi meg a lány, miközben a fejét is félrebiccenti. Aztán megkapja a tőrt. Nézegeti, majd az ujjával végigsimít a pengén. Bolond nőszemély az előbb mondták meg neki, hogy vigyázzon...* -Szép darab. *Mondja halkan, majd figyeli, ahogy a vére lecsöppen a sírkőre. Nem nagyon csinál semmit csak nézi az ujját. A lány legalább olyan, mint aki be van tépve. Persze nincsen, még csak az kéne...Khm...* -És itt sokan vagytok? *Kérdezi a lány, de továbbra is az ujját nézi, végül a lányra pislant.* - Szeretlek. *Mondja halkan, miközben kicsit közelebb bújik a másikhoz. Most olyan jó neki, hogy oda tud bújni a lányhoz.* -Szerinted a fiúk mérgesek lennének Alexre? *Kérdezi halkan, miközben tekintete a daimonokra réved.*

Vendég

- Bántani? Nem. Nem bántanak. A Testvériség nem bántja a Fivéreimet, és Nővéreimet. Engem sem. A Testvériség... megkövetel tőlünk dolgokat. De ez egy Nagyobb Jó érdekében történik.
*Hangzik a lány komoly...halál komoly válasza.* - Ez így jó. Ennek így kell lennie. Azokat pedig... akik ellenünk törnek... nem engedhetjük, hogy elvegyék az emberek legnagyobb kincsét. Éden Almáját. A Kísértést. Nem szerezhetik meg. Ki tudja mi történne, ha a kezükbe jutna.
*Nem mondja hogy kiknek a kezébe. Csak annyit, hogy ők azok akik a "gonoszok".*
- Apró kellemetlenségek persze mindenkinek vannak. De... a mi feladatunk az a mi feladatunk. Semmi sem igaz...De minden szabad. Ez a mi hitvallásunk.* Magyarázza a lány komolyan, majd amikor Susan a tőrét kéri el, hátra nyúl, és egy gyors mozdulattal rántja ki a tokból, majd megfordítja úgy, hogy markolattal előre legyen Susan felé.*
- Tessék. De vigyázz vele. Piszkosul éles.*

Vendég

*Hallgatja a lány szavait, amennyire csak tudja annyira húzza meg öleli magához a másikat. Persze azért arra figyel, hogy a másiknak is kényelmes legyen... Némán hallgatja a másik szavait, csak nyel egyet, majd elkapja rosszullét. Arca pillanatok alatt fehéredik el, majd úgy néz a lányra.* -Jana... *Mondja halkan, miközben pislant egyet.* -E...ez mi? Mit kell csinálnod? Ugye nem bántanak? *Kérdezi egymásutánban, miközben szemét a másikéba fúrja.* - Gavril? De hisz ő már nem ide jár, nem igaz? *Kérdezi ismét, miközben megrázza a fejét.* -Ígérd meg, hogy vigyázol magadra. *Mondja a lány, miközben egy puszit nyom a másik arcára...Nem szeretné, ha a lánynak baja esne, de hát ebbe ő úgysem szólhat bele. Elvégre mindkettő szabad ember, azt csinál, amit jónak lát.* -Megnézhetem? *Kérdezi a tőrre utalva a lány...*

Vendég

- Acre. Egy Izraeli város. Régen arab terület volt. Hajdanán is csodálatos lehetett. De most is nagyon szép. Mintha csak megmaradt volna az arab-keresztesháborúk korában.
* Magyarázza a lány. Majd Susan kérdésére, hogy ez valami harcművészet e, csak megrázza a fejét.* - Nem. Ez nem harcművészet. Ez sokkal több annál. Ez az emberiség szabad akaratának megvédéséről szól. Arra esküdtem fel Acréban... hogy megvédjem az emberiség szabad akaratát az elnyomására törőktől. Mindegy milyen áron.
* Jegyzi meg a lány kicsit elkomoruló pillantással. Majd felpillant a lányra.* - Ez többről szól, mint én, vagy... bárki más. többről szól, mint amit Gavrillal eddig gondoltunk. *Mondja komolyan a lány, majd elpillant valahova a távolba. *
- A pengéd sose szennyezze ártatlan vére... Kerüld a kíváncsi tekinteteket... Sose veszélyeztesd a Testvériséget.
* Közli csöndesen a lány, továbbra is a távolba révedve.* - Érdekes pár nap volt. Nagyon érdekes. * Sóhajtja továbbra is csöndesen.* - tehát akkor idehaza nem történt semmi. Akkor jó. Nagyon jó. Nem hiányzik, hogy itt is legyen valami gebasz. *Mondja komolyan. Lagmar meg közben játszik tovább a fosszával.*

Vendég

- Accre... *Ízlelgeti a város, vagy falú vagy bármi nevét, aztán csak odahajtja Marijana vállára a fejét.* -Ez valami új harcművészet? *Kérdezi a lány, miközben cirógatni kezdi Janát. Hát, igen az ilyen harcos dolgokban nagyooon nincs otthon. Persze el nézegeti ő az ilyesmit, de hát... Alkatra sem olyan, talán ha elkezdene edzeni akkor esetleg... De így... Darwin hatalmas barna szemekkel pislant fel a fosszára, majd játékosan csap egyet a farkával és vicsorogva Lagmarba csimpaszkodik.* -Reszkess Te dööög. *Vinnyogja neki, persze óvatosan tépi a másikat. Meg amúgy sem most csinálja először, szóval mondhatni Lagmar akár már meg is szokhatta. Susan Jana válaszára csak felvonja a szemöldökét, majd mosolyogva válaszol neki.* -Bocs már foglalt vagyok... Többszörösen is... Téged már így is megcsallak egy csomószor. Nem kéne még a fiúkat is. *Mondja, miközben a vállát vonogatja. Lawrence is mondhatni el volt képedve, amikor nagy nehezen kiszedte a lányból a dolgot... De hát ez van, az ő nyelve már tökéletesen rá van állva a többesszámra. Arra, hogy hideg van... Nos a lányon egy épp, hogy valamit takaró ruha van, nem kérdéses, hogy fázik-e. De ugyebár erre szolgál az a bizonyos hőburok.* - Vigyázz magadra... Nem szeretném, hogy megint bajod essen. *Mondja őszintén a lány, miközben picikét közelebb hajol a másikhoz.* - Régebben olyan sokat voltunk itt. *Szalad csak úgy ki belőle, miközben egy satnya kis mosoly jelenik meg az arcán.* -Nem történt semmi se... Legalábbis én nem tudok róla...*Vonja meg a vállát ismételten.*

Vendég

- Accre egy csodálatos hely.
* Mondja a lány Susan kérdésére. Hogy ő nem ért semmit... nos ezzel nincs egyedül. Jana is kissé zavart még. De már kezdi az összes mindent átlátni. Elmosolyodik, mikor Susan lehúzza egy sírra.* - Elutaztam... és találkoztam emberekkel, akik új dolgokat mutattak nekem. Új lehetőségeket, amiket nem is sejtettem.
* Magyarázza mosolyogva, miközben jobb kezével kicsit gesztikulál. Mikor a kis ragadozó megáll, és aranyos hangon kezd beszélni a hiénához, az megáll, és vissza ballag hozzá.*
- Bocs. Csak... na.*Jegyzi meg kicsit összefüggéstelenül, majd Jana veszi át ismét a szót.* - Nocsak... megint akadt egy kérőd? *kérdi vigyorogva. Határozottan jót mosolyog ezen a dolgon. Nos... hogy Susan mennyire szereti ismeretlen emberek közeledését... azt tudjuk. Hogy ismerős emberek közeledését mennyire szereti... azt is tudjuk. *
- És... történt valami más említésreméltó is az elmúlt pár napban? * kérdi félmosollyal, miközben megigazgatja a vállvédőjét. * - Utálom, hogy itt hideg van. Accréban olyan jó idő volt. Olyan jó meleg. Rövid ujjúban, és egy vékony nadrágban lehetett mászkálni... Itt meg... Baaaah... utálom ezt az időt...*