Naxeldir főhadiszállás - Társalgó, Belső udvar, Temető

First topic message reminder :

Társalgó:

A sziget legtávolabbi pontján helyezkedik el a temető. Ahogy haladsz a sírok között, a márvány fejfák vádlón merednek rád. Ibolyaillatot sodor feléd a szél, és földszagot… az elmúlás illatát. A hold sápadt fénye megvilágítja lépteidet, ahogy közeledsz a fehét kaviccsal felszórt feljárón végcélodhoz, a kriptához. A Vértorony kiemelkedik a temető komor épületeiből, csodás a maga nemében. Amikor belépsz, áhitat tölt el, miközben betaszítod az ódon kétszárnyú vaskaput. Kopogtató persze nincs, aki avatatlan, úgysem él soká. A falak komor mementói a letűnt korok sötét praktikáinak. Felfelé csigalépcső vezet a Holtak Őreinek Alapítójának rezidenciájába, ahol szinte sosics jelen, és nem is érdemes zavarni. Ha mégis felmerészkedne egy diák, egyátalán nem biztos, hogy fent találja, és kellőképpen jó indok kell arra, hogy miért is zavarják nyugalmát. A nekromanta hallgatók számára kijelölt helyet az alagsorban találod. Miközben sétálsz le a korhadt lépcsőn fohászkodsz, hogy meg ne csússz, mert a következő alany a boncasztalon te leszel. Végül éppségben lejutsz, és körül tudsz nézni. Maga a kripta pincéje egyetlen nagy teremből áll, no meg néhány apróbb kiszögelésből, amik kisebb termekbe vezetnek. A terem közepén vérvörös pentagramma pulzál, a csillag csúcsaiban fekete gyertyák égnek jelezvén, hogy az idézés készen áll. A pentagramma balján boncasztal, mellette szerszámok előkészítve a műtétre. Az asztal mögött kicsiny kamra. A krematórium. Amíg nem birod a szagot, nem tanácsos belépned.
A terem másik végéből nyílik egy amolyan kisebb társalgó, ahol a zord körülmények ellenére le lehet ülni, puha kanapék és székek várják a diákokat, hogy megbeszélhessék sötét terveiket.
Végül még egy termet találhatsz, ha jól körülnézel. A főterem szemközti ajtaja a gyakorlatozó terembe nyilik, ahol a nekromanta igéket lehet gyakorolni. Itt van néhány kiséleti bábú, akik hasonlóan reagálnak, mint a valódi emberek. Megkönnyebbülten sóhajtasz fel, hiszen hazatértél… A teleport, ami idehozott, ugyanúgy vissza is visz, ám tudnod kell, a Főhadiszállás csakis így közelíthető meg, ha valaki egy könnyű sétára vágyra gyalogszerrel közelíti meg a temetőt, lelke örök időn át fog kísérteni az Árnymaradak-mocsarában... Ha azonban egy nekromanta tanonc a közös társalgóban ráfúj a denevérre, amely a sarokban gubbaszt, a temető előtt találja magát. A visszajutás pedig hasonló. A vértorony társalgójában is található egy denevér, ami a labirintus társalgójába visz vissza.

További leírás:
A Naxeldires diákok társalgója nem épp puritánságáról híres. Az ajtó fából van, méghozzá gyönyörűen feketére lakkozott magyalfából. Ezen még díszeleg egy vörös színű, kitárt szárnyú denevér is, jelezve, hogy ez a hely a Naxeldires diákok gyülekezőhelye. Kitárva az ajtót, azonnal a kandalló szúr szemet a belépőnek, amiben minden este ropog a tűz, legyen akár tél, akár nyár. Utána a bőrfotelek sokasága jön be a képbe, ugyanis egy bükkfaasztalnál egy-egy bőrfotel látható, de van, ahol négy is körülvesz egy hosszabb asztalt. A terem jobb sarkában egy hosszabb bőrkanapé terül el, előtte egy asztal, azoknál egy fotel.
A falon a két híres nekromanta, Krastio és Varvara, valamint a kegyencek által legyilkolt halott Naxeldiresek képe látható.
A kandalló fölött egy pergamenen van felragasztva a falra, amin az olvasható, hogy:
Gratulálunk a Naxeldir szaknak páratlan teljesítményéért, amit az első és második évfolyamban nyújtottak a szakkupa megnyerésével
Az Igazgatók

A pergamen alján pedig a Naxeldir szak jelképe a denevér rajzolata található.
Ha bárki kikapcsolódni vágyna, esetleg egy kicsit elmerülne magában, hát itt megteheti. A társalgó szívesen várja a Naxeldir beavatottjait, hogy itt töltsék el szabadidejüket egyedül, vagy szaktársaik között.

Belső udvar

A belső udvar a Naxeldir kastélyának egyik gyöngyszeme. Kilépve ide friss levegő árasztja el a tüdőt, növényillattal keveredve. Három sétálóutat választ el egy-egy bokorfal, de végül mindegyik egy helyre vezet: a központ részbe. A sétálóutak mentén fák adnak árnyékot napos idő esetén, néhány faragott pad áll ezek tövében a pihenni vágyók részére. A központi rész kör alakú, padokkal kirakva, közepén egy hatalmas almafával, ami ismeretlen okokból nem ad egyik évben sem termést. A legjobb hely, ha egy diáknak nyugalomra van szüksége, vagy ha csak kilógna ide szaktársával együtt azért, hogy kettesben legyenek. Akár még házi írás is lehetséges ebben a nyugodt környezetben. Este kísérteties lidércfények világítják meg a helyet, ami a központi részben látható, az almafa közelében.
A természet által nyújtott látványt csak a Naxeldires kastély falai törik meg, amelyek úgy magasodnak a diákok fölé, mint egy óriás a koboldhoz mérve.
A Belső udvarban nem engedélyezett a varázspárbaj, ugyanis egy elvétett Lacarnum és már lángra is lobbanhatnak a fák és a bokrok. Minden Naxeldires diák bátran jöhet ide, ha egy kis nyugalomra vágyik, a Belső udvar ezért lett kialakítva.

Temető

A kastély mellett kis kovácsoltvas kerítéssel körülvett temetőre találsz. Ahogy haladsz a sírok között, a márvány fejfák vádlón merednek rád. Ibolyaillatot sodor feléd a szél, és földszagot… az elmúlás illatát. Bíztató kezdetnek hangzik, igaz? Pedig az is könnyen megeshet, hogy te is itt végzed majd egy szép napon. Névtelen sírok, lekopott, ősöreg feliratok, de talán neked is jobb, ha nem tudod, hogy ezek a sírok mit, vagy éppenséggel kit rejtenek. Néhol nagyobb síremlék, eltört kőtáblák, szinte csalogatóan, hívogatóan állnak ott magányosan, vagy kisebb csoportokban. A feléjük hajoló, öreg, száraz fák olyanok, mintha a lelkek egészének súlyától hajoltak volna meg, és nem lehet tudni, meddig bírják még. Ahogy átsüt rajtuk a holdfény, árnyékuk minduntalan megnő, és a hideg futkos a hátadon, hacsak a semmiből előbukkan, hosszú, csontos ujjú halál kézfejének képmását fedezed fel az egyik sírkövön. A szél hűvösen, vagy éppen csípősen mar beléd, mintha el akarna űzni, de egyszerre bátorítana arra, hogy merészkedj csak minél beljebb. Pont úgy viselkedik, mintha magának akarna, hogy te is itt végezd, halkan súgja a füledbe a túlvilág hangjait. Bagolyhuhogás, sikoltások, vég és kezdet nélküli hangok lágy szerenádja vár rád minden egyes alkalommal, amikor belépsz ide. A temető általában kihalt, nyugodt hely, egy nekromantának igazi meghitt, békét sugárzó rész, ahol gondolataiba tud merülni, és pihenni tud. De vajon neked van hozzá merszed, hogy megzavard az elhunytak nyugalmát puszta jelenléteddel? Csak gyere közelebb, ne félj, vagy ha mégis, akkor inkább fuss el és vissza se nézz...
A temető egyik eldugott sarkában találhatsz rá az emlékhelyre. Nem nagyon hivalkodó, őrzi gazdájának sajátosságait, aki sosem szerette a fényt, vagy a pompát, valamint a feltűnést. Egy kisebb, fehér murvával felszórt, de száradt fűvel néhol-néhol benőtt ösvény vezet el a temető ezen részébe. Fekete márvány szobor áll egy kisebb, szintúgy márvány talapzaton, de a talapzat színe nem ugyanaz a mélyfekete, amiből a szobor készült. Inkbáb halványabb, sötétszürke színű. Rajta egy ezüst táblán vérvörös betűkkel áll azok, amiért az emlékmű idekerült.

Krastio Dragomir Miroslav, a leghíresebb nekromanta
1504. március 18. - 1978. december 19.
1896. augusztus 7.-én megmentette saját faluját

A nekromanták híres boszorkányának síremlékét is megleled a temetőben. A legvégében egy elkorhadt fa árnyékában lelsz rá.

Varvara Marina Profenkovoj
1732 - 1755

Ez áll egy egyszerű márvány síremléken, aminél minden nap található friss virág. Láthatóan sokan fordulnak meg itt, hogy a nagyszerű és félelmetes boszorkányra emlékezzenek. Őt tartják a leghíresebb nekromantának, életének rövid történetét itt olvashatjátok.

További leírás:

Egy gyönyörű kovácsoltvas kapu választja el a Holtak birodalmát az élőkétől. Bár mindig nyitva áll, mégis annyira más a levegő odabent, hogy aki átlép rajta, úgy érzi más világba került. Vízköpők figyelik fentről, szám szerint kettő. Ijesztő pofájukkal még a legbátrabb emberek szívébe is rémületet csalhatnak, de nem a Naxeldires diákokéba. Föld és az elmúlás édeskés szaga keveredik némi növényillattal is, ugyanis az a néhány sír közelében nőtt virág eléggé jellegzetes szagot áraszt. Körülnézve először úgy gondolhatja az ide betévedő személy, hogy csak sírok vannak mindenütt, semmi érdekes. De ha kelet felé tekint a szeme, megláthatja Krastio Dragomir Miroslav életnagyságú, részletes, fekete márványszobrát. A nekromanta tiszteletére lett emelve, bárki leróhatja kegyeletét iránta, aki úgy érzi, hogy fejet hajtana az előtt a férfi előtt, aki megmentette saját faluját a veszedelemtől, és ezzel érdemelte ki magának kiemelkedő hírnevét.
Ám a másik irányba, nyugat felé Varvara Marina Profenkojov kriptája látható. Márványból készült, de az idők során annak fehérsége megfakult. A kripta előtt található síremléken mindig friss virág található, hogy emlékeztessen a leghíresebb nekromantára.
Varvara kriptájába nem lehet bejutni, ugyanis egy leláncolt kőajtó védelmezi a külvilágtól. A rozsdás lakat már jó ideje kitart, némi mágia-ellenállása is van.
A temető többi részén elszórva kripták találhatóak, de azokban nincs semmi érdemleges, ami említésre méltó lenne. Az északnyugati sarokban egy összeomlott kripta látható ezen kívül, szinte minden sír ép, de jó néhányról már lekopott a felirat, vagy nem lehet érteni a szöveget.
A temető mindig nyitva áll azon diákok számára, akik élvezni kívánják a holtak közelségét.

*Épp gondolataiban merült el, amikor fülével puha lépteket hall, és tudja, hogy annak gazdája felé tart. ~Túl puha, keményebben kéne csattannia a földön. Talán cipő nélkül van, esetleg bélelt cipőben. *Hamarosan meglátja a hang gazdáját, egy tizenéves lányt. Szaktársa lehet, már hogyne lenne, hisz ide csak Naxeldires diákok tehetik be a lábukat. Aztán megszólítja valami érthetetlen nyelven. ~Mit makog? *Gonolja ő i összezavarja kicsit: -Salom. Atra esterní ono thelduin varaka-finirael. *Mondja az első szót héberül, majd a többit tünde nyelven, ugyanis ez a hivatalos üdvözlés az ő népcsoportjánál Izraelben. Sőt, sok más tündeközösségben a világon. ~Hátha tudja... hátha nem... meglátjuk. Ábrahám eltervezte, hogy addig nem szól, amíg a lány kellőképpen nem üdvözli őt is.

//Fagy//

*Szivárványszínű,csulyás köpenyt visel,de az msot nincs a fejére hajtva.Kirikít a temetőben a sok hulla között.Vaskapu nyikorog,de most nem hallatszódnak léptek a köves úton.Egyrészt azrt,mert nem ott megy,másrészt azért,mert zokniban van.Hogy miért?Az ok nagyon egyszerű.Cipője talápa levált,és nemes egyszerűséggel kizárta magát a szobából.Szobatársait égen földön kereste már de sehol nem találta őket így jobb híján...De mindegy ez nem fontos mert a hosszú köpeny alól úgyem látszik a kis fehhér bokazokni.Ezen amúgy nem sok feltűnő dolog van.A színek nagyon összezavarják a lények láását így alig kivehető rajta egy mély zseb,pedig msot még rejt is valamit.Jobban mondva két valamit.Két szótárat.Eredetile gidejött tanulni,ám észrevesz valakit.* ~Végül is így is lehet..~ *Odalépked az idegenhez,és furcsa,halandzsa nyelven válaszol,amit nem valószínű hgy a gyerek ismer.* -Adbvmt,érthewst nomodre.Estessas? *kiejtése sem a legjobb,ez még jobban nehezíti a nyelv felismerését.Egyenlőr próbál úgy kinézni mint aki teljesen nyugodt.Aztán amjd meglátja...*

Egy fekete köntösű, egyenes tartású alak lép be a temető kovácsoltvas kapuján. Gallérja a nyaka közepéig ér, azon egy zöld levéldísz gyönyörködik. A fiúnak hideg fürkésző tekintete van. Valójában az emberek között már nem is számít fiúnak, ugyanis inkább férfi. Nemrég betöltötte 109. évét, azaz kerek 1900-ban született. Hogy miként lehet ennyi idős, egy másodéves Nxeldires diák. A válasz egyszerű. Ha valaki közelebbről szemügyre venné, meglátná hegyes füleit, szőrtelen arcát, hosszú barna haját azonnal rájönne, hogy egy tündével áll szemben. A Szépek Népének egy képviselőjével, akinek tartása oly irigylésre méltó, hogy ember férfiak inkább lesürnék szemüket, tudván vele nem veszik fel a versenyt e téren. Ábrahámnak (ugyanis így hívják a tünde ifjút) van egy más különlegessége is. Hazája Izrael, a nagybecsű Izrael. Zsidónak született, mai napig annak is vallja magát. Ha bárki megnézné bal alkarját, látná azon a hatjegyű számot: 321 465. Egy kis emlékeztető a muglik háborújának szenvedéséről, de Ábrahám immár ezzel nem törődik. Inkább saját gondolataiban merül el: ~Atra urian helhet mar. (szerencse kísérjen utadon lélek). *Egy sírkövet megérintve gondolta a tünde szavakat, melyek még így is csontjába hatoltak, jelentőségük miatt. ~Még ha hangosan ejteném ki, akkor amikor az illető meghalt. Még ki is merítene, mintha varázslat lenne. *Körülnéz nem lát senkit, ezért letelepszk z egyik jó állapotban lévő kripta oldalához.

-Szívesen használom az angyalt, vagy akár a neveden is szólíthatlak, ha az egyszerűbb. *teszi hozzá félig-meddig vállvonva, majd hosszasan nem lesz elengedve, amit egy cseppet sem bán. Még az után sem. Végül pedig el lesz engedve, és csak a kezét fogják már.* -Tehetség, bizony. Nem is kicsi, bár, azért vannak egy páran, akiknek kettő is sikerült. *mondja enyhe utalásokkal, aztán Eli felé fordul, látva annak búsabb lépteit.* -Merre kalandoztál el? *érdeklődik kíváncsian, majd sunyi mosolygás közepette néz vissza Arianára.* -Nagy család, néha jó. Én? Kérlek alássan, attól függ, mit gondolsz éppenséggel testvérségnek, testvériségnek, és a vér mennyire határoz meg ebben dolgokat. Tudod, ahonnan én jöttem, ott erről más a vélemény. Ott sokan vagyunk testvérek. De a vérvonalat tekintve azt kell mondjam, jóanyám és jóapám csak engem nemzett a világra, szóval így nézve igen, egyke vagyok. Amúgy pedig.. vannak itt nekem elegen.. *mondja halovány félmosollyal, egyrészt Kászonra, egyrészt Ariana kék szemeibe nézve. Mikor megállítják, akkor kaján vigyor ül ki a szájára, és persze, érzi, hogy a lány ujján van valamiféle gyűrű, de nem nagyon foglalkozik vele. Tudja, hogy a lány nem lehet az övé, de ő nem az a fajta, aki úgy vélekedik, hogyha az övé nem lehet, akkor másé sem. Pedig annak érdekes helyzetei lehetnének.. Minden esetre benne nincsen birtoklási vágy.* -Pedig jól állna. *fűzi még hozzá kaján vigyorával.*

//Freeze//

Vendég

- Na... azért azt nem kell... *Motyogja kissé zavartan, mikor Zakariás már Gaiának akar hálát adni, majd félredönti a fejét.* - Egyébként tőled annyira furcsa a tündért hallani. Tudom, én kértem, meg az inkább vagyok, mint angyal, de... furcsa. *Összeráncolja a szemöldökét, a szorongatást persze viszonozza, és sokáig el sem engedi a fiút, majd csak megfogja a kezét, Eli felé pillant, és mosolyogva biccent neki.* - Köszönöm szépen. Tizenöt éves lettem, és büszkén kijelentem, hogy túléltem egy újabb évet, ráadásul az utóbbi egy évemet itt, a Nezabarban, ami már szerintem tehetség! *Büszkén kihúzza magát, de azt nem teszi hozzá, hogy amúgy belépett az eljegyezhető lányok bandájába, mert... tulajdonképpen ez még benne sem tudatosult igazán, és nem is gondolt rá, hogy ez a tizenötös szám ezzel jár. Ezután újra Zakariáshoz fordul vissza.* - Jaja, ilyenkor jó a nagy család, de... néha tényleg szívesebben lennék egyedül. Imádom őket meg minden, csak... *Kissé megcsóválja a fejét, le is hajtja, majd újra felpillant a fiúra.* - Te bezzeg egyke vagy, mi? És te, Eli? *A lány felé fordul, és meglepve veszi észre, hogy az eléggé lemaradt. Megtorpan, és mivel Zakariás kezét fogja, minden bizonnyal a fiút is megállítja magával.* - Hékás, valami gond van? Én meg nem vagyok felnőttes, és nem is ráncosodok, és nem kérek járókeretet meg protkót. *Az újabb szavaknál megint Zakira pislog, majd vissza Elisavetára. Közben, mivel a fiú kezét fogja, az akár érezheti, láthatja is ujján a vékony gyűrűt, amin Dean neve díszeleg.*

*Eli mosolyogva köszönti Arit, és kicsit lemarad a két fiataltól, csak mögöttük ballag némán. Zakariás kijelentésén halkan kuncog, majd kicsit hangosabban megszólal.* Boldog szülinapot, Ari. *Mosolyog a másik lányra, majd lehajtja a fejét, és tovább kullog a többiek mögött. Úgy eltemetkezik a gondolataiban, hogy a másik két tanulót már nem is igen hallja, csak bús léptekkel sétál. Bús? Dehogyis! Max. kívülről tűnhet búsnak, amúgy Eli teljesen jó kedvében van, csak most álmodozik. Tinédzserek... A lány élete mindig is az álmodozásaiból állt össze, rendes élete nem is igen volt soha. Ahogy lépked előre, egyre jobban lemarad a másik kettőtől.*

*Mikor hangot hall maga mögül, akkor elmosolyodik, és a hang irányába fordul, bár csak lassan ismeri fel pontosan a lányt.* -Szép napot neked is! *válaszol végül mosolyogva, majd biccent.* -Köszönöm a kérdésed, egészen remekül. Lejöttünk Kászonnal sétálni, és keresgélni. Valamit észrevett, hát elengedtem. *mondja, miközben nem igen áll meg, és Kászon furcsamód tényleg ráakadt valamire, mert nem nagyon figyel Ariana felé sem, bár gondolatban halvány említést tesz róla. Végül Zakariás finoman emghúzza a pórázt, mire a kutya megáll, és az orrával mered a levegőbe. Amikor Ariana besorol mellé, akkor nagymosollyal köszönti őt.* -Szervusz tündér, hogy vagy ezen az örömteli napon, amikor azt hiszem Gaiának is ideje lenne hálát adnom? *kíváncsiskodik, miközben, ha a lánynak nincs ellenére, akkor megöleli Arit, kissé megához szorongatva, aztán persze megfogja a kezét. Még egy puszit is nyom a lány buksijára. A hirtelen adatáradatra meg csak pislog, és a szavak végén halvány pír jelenik meg sápatag bőrén, melyek most még komikusabban festenek, noha a fekete szemek is eléggé kiemelik bőre sápadtságát.* -Nem semmi egy dolog. Erre jó a nagy család. Sokan gondolnak rád. *mondja a dolgok praktikus, hasznos oldalára célozva, majd a lány újabb szavaira megráncolja a homlokát, aztán eltöpreng.* -Végső soron, egészen felnőttes kezdesz lenni. De ha tényleg vénlány vagy, akkor legközelebb protkót kapsz, meg járókeretet. *mondja kissé sunyin somolyogova, bár ez a somolygás csak a szája sarkában bújkálgat.*

Vendég

*A síremléktől sétál elfelé, a murvával beszórt úton. Ruhája fekete, mint mindig, szőke haja pedig most kibontva omlik a vállára. Némán szemez azzal az egyetlen szóval és mellette egyetlen kezdőbetűvel, kifejezéstelen arccal. Várja... várja, tehát mennie kell. Végül felsóhajt, és zsebreteszi a levélnek nem nevezhető valamit, majd körülnéz. Daimónja hamarabb pillantja meg a szaglászó kutyát, mire egy sóhajtásra emlékeztető hangot ad ki magából.* ~ Zakariás érkezik. ~ *Eddigre már Arianának is feltűnik a fiú, és egy halvány mosollyal indul felé, majd a felbukkanó Elinek is int, és nem sokkal azután éri el hímnemű szaktársát, hogy Elisaveta is.* - Sziasztok. Zavarok esetleg? *Besorol szépen Zakariás mellé, és ha a fiú nem áll meg, akkor mellette lépdel, a kutya után. Ha meg megáll, akkor Ariana is megáll mellette, viszont mindkét esetben Zakariás keze után nyúl, és megfogja. Mást nem igen szól, még elmélkedik, attól függetlenül, hogy társasága van, közben pedig előveszi az apró gömböt a zsebéből, és azt forgatja a másik kezében. Mégsem huszonhatodikán jutott eszébe.* - Képzeld, Szépszemű, egy csomó szép dolgot kaptam, James-től zenedobozt, Blanche-tól meg tükröt, meg Szevértől gitáriskolás könyvet, ami mondjuk nem annyira szép, de hasznos, de kaptam tőle dalt is, ami meg tényleg szép, meg Jacktől ezt a gömböt, meg Meriel rajzolt nekem, és Christől kaptam szobrot, meg Dean-től A hollót képregényben, meg Gabrieltől a Vámpírkrónikák három kötetét... *Szinte levegőt sem vesz, úgy hadarja a dolgokat, majd felpillant a fiúra, és elmosolyodik.* - De téged nagyon imádlak, ugye tudod? *Eli pillanatnyilag háttérbe szorul, de csak a születésnapi izgalom miatt, amint elmúlik, fog majd foglalkozni a lánnyal is.* - Szerintetek amúgy ráncosodok, vagy mi? A húgom kitalálta, hogy vénlány vagyok, pedig nemisigaz!

*Eli sétálgat a főhadiszállás körül, amíg meg nem lát egy fekete alakot egy kutyával. Mosolyogva indul utánuk, bár kicsit tartózkodik a temető gondolatától. Fehér pólóban van, ami nem éppen a holtak tiszteletéről árulkodik.* Szia. *Köszön végül a fiúnak a lány, és sietve mellé lépked.* Hogy vagy? *Kérdezi vigyorogva. A haja most hátra van tűzve, de így sem néz ki kiöltözöttnek az egyszerű fehér pólója és a farmerja jóvoltából.*

//Sorry, rövid lett, de csak most az egyszer, igérem. xD//

*Nyílik a nagy vaskapu, és egy magas alak surran be rajta, miközben hosszú pórázon vezet egy németjuhászkutyát, aki hevesen szaglászva sétálgat, kissé gyorabb tempóban, a temetőben a sírok között cikázgatva. A póráz nagyjából 3-5 métr hosszú, piros, mintha csak valami aknakeresőkutya lenne. Zakariás pedig ott sétál a kutya mögött fekete rövidujjúban, fekete farmerban, fekete tornacsukában, converse tornacsukában, természetesen. Haja kissé borzas, de direkt ilyen. A kutya nyakában kendő, a fiú kezén egy karkötő, valamint a nyakán most egy kissé látszódik a fekete tetoválás, ami egy lángocskát mintáz. Igyekszik lépést tartani a kutyával, miközben a pórázon vezeti, bár az eléggé diktálja a tempót, de persze a fiú a főnök, és ezt néha apró rántásokkal jelzi is.*

Társalgó:

A sziget legtávolabbi pontján helyezkedik el a temető. Ahogy haladsz a sírok között, a márvány fejfák vádlón merednek rád. Ibolyaillatot sodor feléd a szél, és földszagot… az elmúlás illatát. A hold sápadt fénye megvilágítja lépteidet, ahogy közeledsz a fehét kaviccsal felszórt feljárón végcélodhoz, a kriptához. A Vértorony kiemelkedik a temető komor épületeiből, csodás a maga nemében. Amikor belépsz, áhitat tölt el, miközben betaszítod az ódon kétszárnyú vaskaput. Kopogtató persze nincs, aki avatatlan, úgysem él soká. A falak komor mementói a letűnt korok sötét praktikáinak. Felfelé csigalépcső vezet a Holtak Őreinek Alapítójának rezidenciájába, ahol szinte sosics jelen, és nem is érdemes zavarni. Ha mégis felmerészkedne egy diák, egyátalán nem biztos, hogy fent találja, és kellőképpen jó indok kell arra, hogy miért is zavarják nyugalmát. A nekromanta hallgatók számára kijelölt helyet az alagsorban találod. Miközben sétálsz le a korhadt lépcsőn fohászkodsz, hogy meg ne csússz, mert a következő alany a boncasztalon te leszel. Végül éppségben lejutsz, és körül tudsz nézni. Maga a kripta pincéje egyetlen nagy teremből áll, no meg néhány apróbb kiszögelésből, amik kisebb termekbe vezetnek. A terem közepén vérvörös pentagramma pulzál, a csillag csúcsaiban fekete gyertyák égnek jelezvén, hogy az idézés készen áll. A pentagramma balján boncasztal, mellette szerszámok előkészítve a műtétre. Az asztal mögött kicsiny kamra. A krematórium. Amíg nem birod a szagot, nem tanácsos belépned.
A terem másik végéből nyílik egy amolyan kisebb társalgó, ahol a zord körülmények ellenére le lehet ülni, puha kanapék és székek várják a diákokat, hogy megbeszélhessék sötét terveiket.
Végül még egy termet találhatsz, ha jól körülnézel. A főterem szemközti ajtaja a gyakorlatozó terembe nyilik, ahol a nekromanta igéket lehet gyakorolni. Itt van néhány kiséleti bábú, akik hasonlóan reagálnak, mint a valódi emberek. Megkönnyebbülten sóhajtasz fel, hiszen hazatértél… A teleport, ami idehozott, ugyanúgy vissza is visz, ám tudnod kell, a Főhadiszállás csakis így közelíthető meg, ha valaki egy könnyű sétára vágyra gyalogszerrel közelíti meg a temetőt, lelke örök időn át fog kísérteni az Árnymaradak-mocsarában... Ha azonban egy nekromanta tanonc a közös társalgóban ráfúj a denevérre, amely a sarokban gubbaszt, a temető előtt találja magát. A visszajutás pedig hasonló. A vértorony társalgójában is található egy denevér, ami a labirintus társalgójába visz vissza.

További leírás:
A Naxeldires diákok társalgója nem épp puritánságáról híres. Az ajtó fából van, méghozzá gyönyörűen feketére lakkozott magyalfából. Ezen még díszeleg egy vörös színű, kitárt szárnyú denevér is, jelezve, hogy ez a hely a Naxeldires diákok gyülekezőhelye. Kitárva az ajtót, azonnal a kandalló szúr szemet a belépőnek, amiben minden este ropog a tűz, legyen akár tél, akár nyár. Utána a bőrfotelek sokasága jön be a képbe, ugyanis egy bükkfaasztalnál egy-egy bőrfotel látható, de van, ahol négy is körülvesz egy hosszabb asztalt. A terem jobb sarkában egy hosszabb bőrkanapé terül el, előtte egy asztal, azoknál egy fotel.
A falon a két híres nekromanta, Krastio és Varvara, valamint a kegyencek által legyilkolt halott Naxeldiresek képe látható.
A kandalló fölött egy pergamenen van felragasztva a falra, amin az olvasható, hogy:
Gratulálunk a Naxeldir szaknak páratlan teljesítményéért, amit az első és második évfolyamban nyújtottak a szakkupa megnyerésével
Az Igazgatók

A pergamen alján pedig a Naxeldir szak jelképe a denevér rajzolata található.
Ha bárki kikapcsolódni vágyna, esetleg egy kicsit elmerülne magában, hát itt megteheti. A társalgó szívesen várja a Naxeldir beavatottjait, hogy itt töltsék el szabadidejüket egyedül, vagy szaktársaik között.

Belső udvar

A belső udvar a Naxeldir kastélyának egyik gyöngyszeme. Kilépve ide friss levegő árasztja el a tüdőt, növényillattal keveredve. Három sétálóutat választ el egy-egy bokorfal, de végül mindegyik egy helyre vezet: a központ részbe. A sétálóutak mentén fák adnak árnyékot napos idő esetén, néhány faragott pad áll ezek tövében a pihenni vágyók részére. A központi rész kör alakú, padokkal kirakva, közepén egy hatalmas almafával, ami ismeretlen okokból nem ad egyik évben sem termést. A legjobb hely, ha egy diáknak nyugalomra van szüksége, vagy ha csak kilógna ide szaktársával együtt azért, hogy kettesben legyenek. Akár még házi írás is lehetséges ebben a nyugodt környezetben. Este kísérteties lidércfények világítják meg a helyet, ami a központi részben látható, az almafa közelében.
A természet által nyújtott látványt csak a Naxeldires kastély falai törik meg, amelyek úgy magasodnak a diákok fölé, mint egy óriás a koboldhoz mérve.
A Belső udvarban nem engedélyezett a varázspárbaj, ugyanis egy elvétett Lacarnum és már lángra is lobbanhatnak a fák és a bokrok. Minden Naxeldires diák bátran jöhet ide, ha egy kis nyugalomra vágyik, a Belső udvar ezért lett kialakítva.

Temető

A kastély mellett kis kovácsoltvas kerítéssel körülvett temetőre találsz. Ahogy haladsz a sírok között, a márvány fejfák vádlón merednek rád. Ibolyaillatot sodor feléd a szél, és földszagot… az elmúlás illatát. Bíztató kezdetnek hangzik, igaz? Pedig az is könnyen megeshet, hogy te is itt végzed majd egy szép napon. Névtelen sírok, lekopott, ősöreg feliratok, de talán neked is jobb, ha nem tudod, hogy ezek a sírok mit, vagy éppenséggel kit rejtenek. Néhol nagyobb síremlék, eltört kőtáblák, szinte csalogatóan, hívogatóan állnak ott magányosan, vagy kisebb csoportokban. A feléjük hajoló, öreg, száraz fák olyanok, mintha a lelkek egészének súlyától hajoltak volna meg, és nem lehet tudni, meddig bírják még. Ahogy átsüt rajtuk a holdfény, árnyékuk minduntalan megnő, és a hideg futkos a hátadon, hacsak a semmiből előbukkan, hosszú, csontos ujjú halál kézfejének képmását fedezed fel az egyik sírkövön. A szél hűvösen, vagy éppen csípősen mar beléd, mintha el akarna űzni, de egyszerre bátorítana arra, hogy merészkedj csak minél beljebb. Pont úgy viselkedik, mintha magának akarna, hogy te is itt végezd, halkan súgja a füledbe a túlvilág hangjait. Bagolyhuhogás, sikoltások, vég és kezdet nélküli hangok lágy szerenádja vár rád minden egyes alkalommal, amikor belépsz ide. A temető általában kihalt, nyugodt hely, egy nekromantának igazi meghitt, békét sugárzó rész, ahol gondolataiba tud merülni, és pihenni tud. De vajon neked van hozzá merszed, hogy megzavard az elhunytak nyugalmát puszta jelenléteddel? Csak gyere közelebb, ne félj, vagy ha mégis, akkor inkább fuss el és vissza se nézz...
A temető egyik eldugott sarkában találhatsz rá az emlékhelyre. Nem nagyon hivalkodó, őrzi gazdájának sajátosságait, aki sosem szerette a fényt, vagy a pompát, valamint a feltűnést. Egy kisebb, fehér murvával felszórt, de száradt fűvel néhol-néhol benőtt ösvény vezet el a temető ezen részébe. Fekete márvány szobor áll egy kisebb, szintúgy márvány talapzaton, de a talapzat színe nem ugyanaz a mélyfekete, amiből a szobor készült. Inkbáb halványabb, sötétszürke színű. Rajta egy ezüst táblán vérvörös betűkkel áll azok, amiért az emlékmű idekerült.

Krastio Dragomir Miroslav, a leghíresebb nekromanta
1504. március 18. - 1978. december 19.
1896. augusztus 7.-én megmentette saját faluját

A nekromanták híres boszorkányának síremlékét is megleled a temetőben. A legvégében egy elkorhadt fa árnyékában lelsz rá.

Varvara Marina Profenkovoj
1732 - 1755

Ez áll egy egyszerű márvány síremléken, aminél minden nap található friss virág. Láthatóan sokan fordulnak meg itt, hogy a nagyszerű és félelmetes boszorkányra emlékezzenek. Őt tartják a leghíresebb nekromantának, életének rövid történetét itt olvashatjátok.

További leírás:

Egy gyönyörű kovácsoltvas kapu választja el a Holtak birodalmát az élőkétől. Bár mindig nyitva áll, mégis annyira más a levegő odabent, hogy aki átlép rajta, úgy érzi más világba került. Vízköpők figyelik fentről, szám szerint kettő. Ijesztő pofájukkal még a legbátrabb emberek szívébe is rémületet csalhatnak, de nem a Naxeldires diákokéba. Föld és az elmúlás édeskés szaga keveredik némi növényillattal is, ugyanis az a néhány sír közelében nőtt virág eléggé jellegzetes szagot áraszt. Körülnézve először úgy gondolhatja az ide betévedő személy, hogy csak sírok vannak mindenütt, semmi érdekes. De ha kelet felé tekint a szeme, megláthatja Krastio Dragomir Miroslav életnagyságú, részletes, fekete márványszobrát. A nekromanta tiszteletére lett emelve, bárki leróhatja kegyeletét iránta, aki úgy érzi, hogy fejet hajtana az előtt a férfi előtt, aki megmentette saját faluját a veszedelemtől, és ezzel érdemelte ki magának kiemelkedő hírnevét.
Ám a másik irányba, nyugat felé Varvara Marina Profenkojov kriptája látható. Márványból készült, de az idők során annak fehérsége megfakult. A kripta előtt található síremléken mindig friss virág található, hogy emlékeztessen a leghíresebb nekromantára.
Varvara kriptájába nem lehet bejutni, ugyanis egy leláncolt kőajtó védelmezi a külvilágtól. A rozsdás lakat már jó ideje kitart, némi mágia-ellenállása is van.
A temető többi részén elszórva kripták találhatóak, de azokban nincs semmi érdemleges, ami említésre méltó lenne. Az északnyugati sarokban egy összeomlott kripta látható ezen kívül, szinte minden sír ép, de jó néhányról már lekopott a felirat, vagy nem lehet érteni a szöveget.
A temető mindig nyitva áll azon diákok számára, akik élvezni kívánják a holtak közelségét.