Allidon Ligete - Csónakázó- és Fénygömbtó, Tisztás és Zenei csobogó

Vendég

First topic message reminder :

Csónakázó- és Fénygömb tó

A tükörpalota mellett észrevehető egy kicsiny ösvény. Nem túl nagy, de ahhoz kitűnő, hogy egy szerelmes pár egymás mellett elférjen rajta. Ha ezt az ösvényt követed egy kis idő után egy mesés helyhez érkezel. Ugyanis egy hatalmas terepre érkezünk, aminek nagy részét egy kristálytiszta vizű tó foglalja el, fölötte pedig - valószínűleg valamiféle mágiának köszönhetően- ezernyi világító pontocska, vagyis fénygömb lebeg. Ha jobban megnézzük őket, láthatjuk, hogy olyanok mintha apró, sárgán lobogó tüzek lennének. Viszont hozzájuk lehet érni, nem égetnek meg senkit és semmit, sőt, még odébb is lehet tolni őket, de nem lehet elvinni. Csupán fényteremtés céljából vannak ott, semmi másra nem jók. Némelyik egészen közel van a vízhez - néha akaratlanul is hozzá érnek az itt tartózkodó mágusok.
A tó szélét nem túl nagy nád, gyékény és néhány szikla szegélyezi. Az út folytatása egy mólóhoz vezet, melyhez csónakok vannak kikötve. Bárki eloldozhatja őket, ha éppen csónakázni van kedve. Ha esetleg nem szeretnének evezni, a csónak magától kezd körözni a tavon. De ha valaki evezni akar, azt is megteheti és kedve szerint úszkálhat. Nem messze a mólótól található egy füves rész is, ahol napozni lehet. Viszont nagyjából ez az egyetlen olyan hely, ahol közvetlen napsugarakkal találkozunk. Ugyanis a partot fűzfák szegélyezik, melyeknek ágai egy kis mágia segítségével a tó fölé nyúlnak, hogy így félhomályt teremtsenek a fénygömbök segítségével. Remek kikapcsolódási hely ez, hiszen, a tó szinte könyörög, hogy csobbanjanak bele. A kis terepen folyton megnyugtató csend uralkodik, hacsak néhány diák és madárcsicsergés meg nem töri ezt a csendet. Különösen szép ez a hely az esti órákban, amikor is a fénygömbök az egyetlen fényszolgáltató eszközök.

Tisztás és csobogó

A liget a sziget keleti részén helyezkedik el, nem messze a mocsár határától és több részből áll. Egy nagyobb tisztásból, egy barlangból, egy kisebb épületből és annak föld alatti pincéjéből. Egy védőburok veszi körül, amit külső járókelő nem léphet át, és nem engedi be az időjárás viszontagságait sem. Csak egyféleképpen juthatsz be ide, a Társalgóban lévő hollón körbepördülve. Ahogy megérkezel láthatod, hogy a külső időjárás tökéletesen látszik a kupola alól, így a hangulata meg van, de nem ázik meg senki, és egy adott szobahőmérséklet van bent. Legtöbbször egy halk háttérzene hallatszik az időjárásnak megfelelően, bár aki csendet szeretne egy csettintéssel azt is varázsolhat. A talajt fű borítja, és a tisztást fák övezik. Ami kilóghat kissé azok a fotelek és kanapék, bár mind rönknek és mohos fának hat, igaz kényelmességük az eredeti bútort idézi. Néhány kivágott fa tönkje adja az asztalokat.
Allidon Ligete - Csónakázó- és Fénygömbtó, Tisztás és Zenei csobogó - Page 28 Liget2

Allidon Ligete - Csónakázó- és Fénygömbtó, Tisztás és Zenei csobogó - Page 28 Liget2

Békés, és csendes hely ez, ha csak kicsit beszélgetni akarsz, és kényelmes, ha épp el akarnál menekülni kicsit a Társalgó zajától, hogy itt tanulj a következő órádra. Érezhetően átjárja a mágia, itt néha úgy érezheted, hogy még a végrehajtott bűbájaid is jobban sikerülnek...
Megérkezéskor szemben veled a Tükörpalotát csodálhatod meg, balra pedig a Zenei csobogó és az Árnyak barlangja helyezkedik el.

(Zenei csobogó)
Az Liget szélén található egy kis erdő. Az erdő közepén, meg egy kis tisztás, ahol egy kis csobogó van. Gyönyörű kristálytiszta vize csak úgy szikrázik a besütő nap sugaraitól. A csobogó vizének hőmérséklete kellemes. Se nem hideg, se nem meleg. Bele se igen lehet fulladni, mivel mindössze térdig ér a víz.
A csobogót körülvevő tisztás pedig még több szempontból érdekes. A mindig zöldellő fákon rengeteg madár fészkel, így a környék, mindig madárcsiviteléstől hangos. A madarakon kívül, még mókusokkal és apróbb emlősökkel találkozhat itt az ember.
A tisztáson, minden évszakban más színben pompáznak a virágok. Tavasszal minden a rózsaszín és a lila árnyalatait veszi fel. Nyáron az egész tájat sárga és élénkpiros virágok borítják. Az őszi időszakban a narancssárga és a rozsdavörös virágok a dominánsak. Télen pedig a fehér és a kék ad télies jelleget a tisztásnak.
A tisztást belengő virágillat és lágy madárcsivitelés kellemes és megnyugtató. Nagyon jól lehet itt relaxálni és tanulni egyaránt.

-Igen, nagyon. Mentalistaként minden érdekel ami az elmével kapcsolatos, szóval be vagyok sózva rendesen. Ha nincs kedvenc tantárgyad meg utált sem az tök jó, szerencsés vagy. Nekem azért akad olyan amit utálok, de hát az úgyis tiltott, meg van ami nem annyira megy, de az meg úgy sem elsödleges, úgyhogy hasonló igy a helyzet nálam is. Fiúk? Sosem izgattak annyira, szóval meg vagyok velük meg nélküluk is, egyik sem gond vagy baj. *mondja vidáman Panni, majd megjegyzi* -Viszont ha nem gond, akkor nekem már lassan mennem kéne, mert a mamámnak kell baglyot küldenem...*mondja csendben, majd segít Mirának kicsónakázni a partra, majd kiszállnak és ha Mira még menni akar egy kört meglöki a csónakját, ha pedig nem akkor együtt indulnak a Kúria felé.*

*Mikor megjelenik a csónakos, körülötte a túlvilági köddel, akkor Molly azonnal arra kapja a fejét, és lendületesen beleborzong az alak láttára. A borzongató érzésre a kezei már saját karjaira tapadnak és nem a daimonját simogatja, hanem saját karját, picit mintha melegíteni akarná, elsimítani a libabőröket. Nem látja sehol Jack-et, ami csak még jobban kétségbe ejti, valahogy nem is olyan meglepő, de nem lenne kedve elmenni egyenesen a halálba.*
- Magának nem a Styx folyónál kéne lennie?... *Kérdez rá bátortalanul, közelebb botorkál, de csak a kíváncsiság viszi a lábát. Persze pontosan tudja, hogy nem csak egy vallásban létezik a Révész, de ez itt a Nezabar, és fogalma sincsen, hogy hol lehet itt.* - És... Hogyha a túlvilágra mennénk, akkor aranypénzzel kéne fizetni. Ugye nem megyünk... távolra? *A hangja csöppeckét aggódó, de hogyha több diák is - kettő ?! - beszáll, akkor a macskája beugrik a csónakba, és ő is beszáll, bizalmatlanul, magában Jack után vágyódva. Mármint a társasága után. Mármint, csak hogy itt legyen. Értitek, na.*

* A szőke leányzó egy fehér ruhában lépdel idáig. Menete közben lágy éneklésbe kezd. Oldalán macskája Pihi, akin egy rózsaszín kövekkel rakott kis nyakörv van. Igen, ez a divat, szinte kínzás, de a lány szerint nagyon aranyos benne a cica. Haja ma simán leengedve, de egyébként egy fehér hajráffal van feltűzve. Lábán egy sima fehér topánka, amin egy fekete rózsa csillog. Arcán egy lágy mosoly üldögél, és csak figyeli az ittlevőket. Egy helyben megáll, és várja, míg mindenki megérkezik..*

//Bocsi a késésért.//

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*Ahogy a diákok a vizet figyelik, vagy amelyik diák a vizet figyeli, az egy hajóst láthat meg, egy csónakost, aki mind közelebb és közelebb evez, csuklyát visel, és láthatóan eléggé kedvetlenül morog az orra alá. Hosszú botjával tolja amgát mind előbbre és előbbre, mintha csak valami gondolás lenne. A hajó egész nagy, viszont cserébe eléggé rozoga, mégis úgy tűnik, mintha ennek semmi sem árthatna. Elsuhan Laura mellett, egy kevés vizet fröcskölve rá és kellőképpen nagy hullámokat keltve, majd megáll a stég végén, és csak nézi a diákokat. Csuklyája miatt semmit nem látni belőle, egyfajta halott-halhatatlan aura lengi körül, és talán néhányan már fel is ismerték, kiről van szó.. Főleg a körülötte terjengő köd és néhány túlvilági sikoly lehet árulkodó.*
-Egész sokan eljöttetek. Kaptam egy kérést, hogy mutassak nektek valamit.. Ma megláthatjátok, milyen az, ha valaki Istent játszik. Van egy titkom. De nem árulom el. Nektek kell ma rájönnötök, ki a szörny, s ki a szent. Ma alkalmatok lesz arra, hogy döntsetek egy ember élete felett. De, ha rosszul döntötök, ami megeshet, akkor ami elkezdődött, folytatódik majd tovább.. Mert a bosszú egy ördögi kör. *az utolsó mondatot egész sejtelmesen ejti ki, miközben int a diákoknak, hogy szálljanak be, ám Lauránál egy kis ideig elidőz, végigméri a lányt, végül engedi beszállni a ladikba, majd elindul egy bizonyos irányba, és várja, hátha valakinek van kérdése. Ha nincs, akkor némán evez a tó közepe felé, ahol mintha egy sziget körvonalai derengenének.*

*Egy kicsit most kócos, rendezetlen hajú lány jelenik meg, mellette egy szürke-csíkos macska, és láthatóan errefelé igyekeznek, már ha a lassú lépteket lehet sietésnek hívni. De a szándékuk az, hogy idejöjjenek. Még távolabbról látja, hogy a mólóhoz sétál valaki, aztán aggódva kap a keze elé, mikor az a valaki lelép a mólóról. Enyhe szívroham, de aztán észreveszi, hogy sétál tovább, nem esik a vízbe úgy, ruhástul. Nem tudja, hogy lég, vagy vízmágia miatt, de a lényeg, hogy nem sétált így a vízbe, kicsit olyan lett volna,mintha alva járva menne egyenesen, csak az útban egy tó. Minden esetre a távolban megáll, aztán néhány perc álldogálás után leül a fűbe, törökülésben, és a daimonját simogatja, hogy nyugtassa magát. Nem akart eljönni, de megígérte... Szemeivel minduntalan keresgél, hátha meglátja Jacket.*

*Ahogy közeledik az öt óra, talán egyre több diák jelenik meg a tónál, köztük ez a bizonyos is, akiről remek pletykák terjengenek. A fehér hajú vámpírhölgy is megérkezik, a maga kiállásával, ami bőven van neki. Öltözéke igen egyszerű, hosszú fekete farmernadrág, a hidegre való tekintettel, hozzá egy fekete póló, és egy szintén fekete dzseki. Nyakában ezüst láncon két dögcédula, amik minden lépésénél egy kicsit megcsörrennek. Övén egy szütyő, benne minden jóval, lábén lopakodó lábbeli. Némán kilép a mólóra, és a víz irányába indul. Majd amikor . stég szélére ér, egy laza mozdulattal lép le róla, egyenesen a víztükörre, ami körkörös hullámokat vet alatta. Minden egyes lépésével. Igen, boldogan és dalolva sétálgat a tó felszínén, tincsei utána lebbennek, és sápatag bőrével kb úgy nézhet ki, mint valami lidérc.*

// Vízmágus 5. szint
Képes a vízen járni. //

*Hát, kizárásos alapon igen, hiszen még mondta is, hogy betakarta őt kint. Mikor a lány fel akarja emelni a kezét, viszi vele az övét is, majd természetesen engedi, hogy elszakadjanak egymástól a körülbelül két órán keresztül összefonódó ujjak. Nem látszik az arcán ettől pír, vagy bármi, mintha nem is reagálna arra, hogy ez másoknál zavarba ejtő lenne, számára ez inkább csak... Nem jelent semmit sem, csak amikor Emily érte nyúlt, ő kézségesen odatolta neki a kezét. Kiszolgálja a lányt, mondhatni. Átveszi a köpenyt, majd ő maga is feláll, könnyedén, hiszen az alvástól ő nem kótyagos egy kicsit sem.*
- Igazán nincs mit. Elkísérlek a szobádig.*Mondja a fiú, olyasféle felajánlás lenne, de igazából nem kérdés, hanem kijelentés. Szóval mind a ketten elindulnak be, a kúriába, megmásszák a három emeletet, Siegfried csendesen, udvariasan elköszön Emily-től és visszalépcsőzik egy szintet le, a másodikra, a saját hálójához. *

*Amikor végre a normális ritmusban ver a szíve, kinyitja a szemeit, és csak ekkor tűnik fel neki, hogy ahhoz képest, hogy ilyen késő van, egyáltalán nem fázik - köszönhetően a köpenynek, ami kizárásos alapon csak Siegfriedé lehet. Amikor megpróbál felemelkedni, a keze nem jön olyan könnyen, mint ahogyan kéne, így csak ekkor veszi észre, hogy ujjai összefonódtak a fiúéval. Elhúzza tőle a kezét, és arca vörösségét leplezendő törökülésbe ül. Lazán összehajtogatja a köpenyt, csak kétrét, és hálásan biccentve nyújtja oda a fiúnak.* - Köszönöm. *Egy darabig még csendben bámul maga elé, hallgatja az éjszaka neszeit, majd lassan feláll.* - Késő van. Tényleg nem biztonságos idekint... *Talán egy kicsit mondvacsinált az indok, de hát ez van.* - Vissza kellene mennünk. Velem jössz, vagy...? *Teszi fel a kérdést, és persze vár a válaszra. *

*Végighallgatja a lányt, habár fogalma sincs, hogy mennyi ideje lehet itt bent, de ha a lány szerint ébredni kell és tudatos álmodó már rég, akkor biztosan igaza van. Fürgén és könnyedén talpra áll, amikor Emily i ezt teszi, és néhány lépéssel követi, de a kérdés hallatán megrázza kissé a fejét.* - Nem kísérletezem, kilépek magamtól. Kint várlak. *Mondja egy kis meghajlással köszön el, mintha valamiféle parancsokat teljesítő testőr lenne, és egész egyszerűen elfoszlik, eltűnve a képből. Tehát a varázslat megszűnik.
Hirtelen nyitja ki a szemét, egészen más érzés ez, mint amikor valaki valóban felébred. A szeme teljesen ébred, hisz ő végig ébren volt, és felülve várja, hogy Emily magához térjen. A kezük még mindig összefog, így nem nagyon tud mocorogni, csak a másik kezével támaszkodik és cselekszik. A köpenye közben kicsit lecsúszott a lányról, szóval az utolsó egy percre még a vállára húzza, és a szabad, meleg kezével megérinti, hogy kicsit felmelegítse. Aztán elengedi, és csak vár, hogy a zuhanásnak vége legyen. * - Jó reggelt... Estét. *Köszöni finoman az ébrenlétben, mikor már valószínűleg a lány magához tért, éppen csak nem nyitotta ki a szemét.*

- Az álmomban teljesen normálisan telik az idő. A kinti világhoz viszonyítva lassú egy kicsit. *Mosolyodik el. A járőrdémonos részre elhúzza a száját.* - Én simán el tudom képzelni. *Jelenti ki, és arca komoly. Az éjjeli lényes dologra elhúzza a száját.* - Szép halál lenne... Felzabálna valami éjjeli medve, vagy farkasember. Ehh. Lehet, hogy... jobb volna felkelni. *Bizonytalanodik el egy kicsit.* - Csak... nagyon fáradt vagyok. Hetek óta nem tudok rendesen aludni. Na mindegy... majd megkérek valakit, hogy altasson el valami varázslattal. *Rántja meg a vállát, és szandálját a kezébe fogva feltápászkodik a földről, remélve, hogy Siegfried is hasonlóan tesz. Elindul vissza, a sziklák felé, és a válla felett szól hátra.* - Kilépsz az álmomból önként, vagy... vagy zuhansz velem? *Teszi fel a kérdést, és visszaérve, a sziklákhoz, zavartalanul a még mindig szótlanul ücsörgő sráchoz lép, egy csókot nyom az arcára, végül pedig hagyja, hogy a szél ne csak a homokszemeket, de a sziklákat, a tengert, és mindent elfújjon... És ahogyan az illúzió egyre és egyre jobban a ködbe veszik, Emily alól úgy tűnik el a talaj, végül pedig zuhanni kezd, mintha valaki egy szakadékról lökte volna le. Szívverése felgyorsul, pupillái kitágul - végül pedig egy sóhajtással visszazuhan a testébe. Mindig így ébred fel, ez ellen nem tud mit tenni. Még nem nyitja ki a szemeit, csak hagyja, hogy a légzése lelassuljon, a szívverése normális állapotba kerüljön... Ez most jó. Jó így, a puha, meleg pázsiton.*

*Végighallgatja a lányt, de válaszolni már nem tud neki, csak kicsit megcsóválni a fejét. Talán Emily élete kerülhetett volna még egyenesbe, hisz ott volt az a fiú, akivel az imént látta, de Siegfried már lassan elvesztette eziránt a hitét, hát inkább ő a rablánc, a béklyó, nem pedig a lány őneki. Finoman lepillant, mikor kibújik a szandálból, kicsit irigyli azért, mert ilyen szabadon képes viselkedni, de szólni nem szól semmit. A kérdések hallatán viszont felszegi a fejét, és felé fordul, elgondolkozva.*
- Nyolc körül. Miért, te tudod, hogy itt bent, az álmodban hogy is telik az idő? *Kérdez rá, a kék tekintete érdeklődően csillan, furcsa kontrasztot adva a semmitmondó, érzelemmentes arcával. De az évek során ráfagyott arcot nem tudja könnyen levetkőzni.* - Nem hiszem, hogy a járőrdémonoktól kéne félnünk, hogy felébresztenek és kapunk egy igazgatói megrovást, hogy kint... aludtunk. Akkor már inkább az éjszakai lények. *Fejti ki kissé, hogyha van mitől félni, akkor az az, hogy míg ilyen gyámoltalanul fekszenek, álomba merülve, könnyedén nekik tud ugrani bármilyen lény. Szóval biztonságosabb lenne felébredni, hogyha Emily mondjuk fél.*

- Tudom, hogy nem az én hibám, tudom, hogy nem a mi hibánk... De akkor is... úgy érzem magam, mint... mint valami bűnbak. Nem is, nem ez a megfelelő szó. Úgy érzem magam, mint valami tárgyat, amit bűntudat nélkül odalöknek Neked. Nem is odalöknek, inkább hozzád kötöznek. Olyan, mintha... mintha rabláncod lennék. *Tűnődik el. Olyan, mintha nem fejezte volna be a mondatot, olyan, mintha még mondana valamit, de tekintete ismét a távolba réved, nem szólal meg ismét. Hanyag mozdulattal rúgja le magáról a szandált, és lábait a Nap-melegítette homokba fúrja. Amikor újra megszólal, hangja könnyed, laza - nem véletlenül hangmágus és illuzionista.* - Siegfried, nem tudod, mennyi volt az idő, amikor... amikor elaludtam? Mert én prefektus vagyok, az odáig rendben van, hogy járőrözök kint, meg ilyenek, de ha Téged elkapnak...

*Az a rövid idő is éveknek tűnik. Hallgatja a választ és lassan bólint. Ő abban reménykedett, hogy csak a látása miatt lett hazahívva, hogy az apja bemutassa a "nagy csodát" és így tovább, tehát ez volt az utolsó, amire gondolt volna. Nem szólal meg, még mindig nem, aztán mikor hallja Emily sóhajtását, a pillantásait leveszi az égről, a felé fordul, és kicsit megrökönyödve hallgatja a szavait. Igen, ez a leglogikusabb, de így kimondva még is olyan döbbenetes, hogy ezt... Ezt így meg kell beszélniük.* - Ez nem a Te hibád. Ez nem a mi hibánk. És én is azon leszek, hogy ne kelljen rám utálattal gondolnod. Hogyha szerelembe esel... Hogyha szerelmes leszel. Akkor... Nem fogom bánni. *Nyögi ki, a folyton biztos hangja ezt azért még nem tudja olyan biztosan kimondani, olyan eszetlenül rohadék ez a helyzet. Közben a lábait felhúzza, és a könyökével felkönyököl rá, a fejét pedig a kezeibe teszi és úgy néz most újra csak maga elé, már nem Emily-re.*

*Rövid ideig csend borul rájuk, tényleg csak a tenger megnyugtató, monoton morajlása hallatszik, és a sirályok szárnycsapásai, vijjogása veszi őket körül, de ez a csend mégsem olyan puha, barátságos csend. Sokkal inkább nyugtalanító, lelket-szaggató típusú, és úgy nehezedik rájuk, mint néhány tonnás ólomsúly. A csendet végül Siegfried indirekt kérdése töri meg. Emily tekintete a távolba réved, a tarajos hullámok sokaságát kémleli, majd csak bólint.* - De... de, úgy érzem. Amikor apu hazahívott... Tudtam, hogy valami rossz dolog van, vagy legalábbis nem jó, de... mindenre számítottam, csak erre nem. *Válaszolja végül, rövid habozás után.* - De persze erre nem lehet felkészülni. Derült égből villámcsapás... *Hangja elhalkul, és néhány percig meg sem szólal, utána felsóhajt.* - Siegfried, sajnálom, hogy Rád erőltetnek... én ha tudnám, hogy mit tehetek, megtenném, de... ígérem, hogy igyekszem majd megkönnyíteni a helyzeted. *Jelenti ki. Mást már nem igen tud sem tenni, sem mondani. Ez van, ezek mennek, meg a bárányfelhők... Ő már beletörődött a helyzetbe.*

*És mennyire ugyanazok a gondolatok futnak az elméjükben. Most mindketten a lehető legrosszabbul érzik magukat, egy egész világ fájdalma zúdul rájuk, és minden jövőképet eltorzít ez a rémes helyzet. És még a gazdagokat szokták irigyelni?! Nem a varázslóvilágban, annyi már biztos. Mikor a lány arcába hullik a haja, akkor kicsit felé fordítja a tekintetét, de szólni nem bír. A szökés tudja jól, hogy nem megoldás, és sosem lesz az. Nagy levegőt vesz, majd egy fájdalmas kérdés bukik ki a száján, megtörve a csendet. Egy kis lelkizés, egy kis ismerkedés, talán jót tesz. Vagy nem.*
- Te nem érzed úgy, hogy elárultak téged a szüleid? *Körülbelül már ez a mondat elég lenne ahhoz, hogy az apja kitagadja, de muszáj megkérdeznie, mert ez is éppen elég nagy fájdalom, ami hozzáadódik a listájához, hogy miért is nincs éppen a toppon. Emily előredőlt, Siegfried nyaka hátracsuklik, és kicsit lehunyja a szemét, úgy is tartja, majd elkezdi pasztázni az eget, mintha onnan bármi vigaszt is kaphatna. Ó, hogyha lány lenne. Hisztizne, törne, zúzna, sírna. De férfi, és egyáltalán nem engedi ezt meg a neveltetése. Kihez könyöröghetne? Istenhez? Hogyha Őrá gondol, akkor bele kéne törődnie, hogy Ő akarta így... De képtelen rá.*

- Nem hiszem, hogy tudnánk ez ellen bármit is tenni. Mondanám, hogy megszököm, de nem tudnék hova menni, és... és úgyis megtalálnának. *Rántja meg a vállát, térdeit pedig felhúzza, a karjait pedig átkulcsolja a sípcsontjánál. Állát a térdére ejti, és lehunyva a szemeit, hallgatja a víz kedves, szelíd, de mégis monoton, és nagyon távoli morajlását, ahogyan a hullámok a sziklafalnak csapódnak, vagy a homokot nyaldossák. Egy haiku zendül fel a fejében, amit egyszer régen, nagyon régen olvasott még egy könyv hátuljában, mint verses-kötet-reklám. "Ahogy tenger ír a fövenyre - // írja-törli, írja-törli // mindig ugyanazt - sosem ugyanúgy." És ez milyen igaz... Milyen büdösül nagy igazság rejlik ebben a sokak számára semmit sem mondó pár szóban! Ő is még csak most érti meg... Felemeli a fejét, és hagyja, hogy a szél felkapva a haját kisöpörve az arcából. Szemei Siegfried arcát fürkészik, de csak néhány másodpercig, nem bírja sokáig nézni a fiút - vagy csak nem akarja. Ahogy visszafordítja a fejét a végtelen óceán irányába, mintha szemében könnycsepp csillanna, de az arcába szökő haj eltakarja az igazságot. Hogy mire gondol? Arra, hogy soha, soha nem lesz boldog az életben, mert mindig van valami - vagy valaki - aki megakadályozza ebben. Mert vannak emberek, akik szerencsésnek születtek, és vannak, akik nem...*

//fagy//

// Olvadás. //

*Hát, hogyha nem is az értelmében beszélnek el egymás mellett, a tekintetük nem kapcsolódik össze, most egy percre sem. A fiú nagy levegőket vesz, a hamisan friss sós levegővel telíti meg a tüdejét, miközben az arcán és a tekintetén újra eluralkodik az az átlagos márvány tekintet, ami az idegenek számára tőle oly megszokható volt mindig is. Nem válaszol semmit, csak bólint a kérdésre, a sajnálatát pedig nem igazán tudja fogadni. Nem tud vele semmit kezdeni, mert egyszerűen nincs választása, nincsen egy lépés se, amit tehetne.*
- Én is sajnálom. *Válaszolja, most kicsit fájdalmasan és hűvösen, majd néhány szóval folytatja.* - Csak a sajnálat nem visz sehová. Szólj, hogyha neked van ötleted, hogyan tudhatnánk ezt az egészet kikerülni, mert nekem ugyan nincs. *Mondja meg kerek-perec, de nem élcelődő, és nem bántó, csak egész egyszerűen komolyan a szavai. Lassan leejti a földre a botját, a homokban semmi baja nem esik, és könnyed mozdulattal törökülésbe leül a földön, azért kicsit távol a lánytól.* - Dühít a tehetetlenség. Anyám is valami ilyet érezhetett... *Sóhajt fel kissé a fiú, de a tartása nem enged még és a tekintete is főként a messzeségbe mered, csak csillogó tekintete jelzi, hogy egyáltalán nem csak egy érzelemmentes szobor. De abban rengeteg érzelem feszül.*

-Nem gond, menj csak nyugodtan, úgyis nekem is menni kéne. *Majd amikor kievezett Mira Panni segítségével, még megjegyzi.* -Remélem máskor is össze fogunk valahol futni. *mondja mosolyogva, majd együtt indultak a Kúria felé.*

Vendég

Csónakázó- és Fénygömb tó

A tükörpalota mellett észrevehető egy kicsiny ösvény. Nem túl nagy, de ahhoz kitűnő, hogy egy szerelmes pár egymás mellett elférjen rajta. Ha ezt az ösvényt követed egy kis idő után egy mesés helyhez érkezel. Ugyanis egy hatalmas terepre érkezünk, aminek nagy részét egy kristálytiszta vizű tó foglalja el, fölötte pedig - valószínűleg valamiféle mágiának köszönhetően- ezernyi világító pontocska, vagyis fénygömb lebeg. Ha jobban megnézzük őket, láthatjuk, hogy olyanok mintha apró, sárgán lobogó tüzek lennének. Viszont hozzájuk lehet érni, nem égetnek meg senkit és semmit, sőt, még odébb is lehet tolni őket, de nem lehet elvinni. Csupán fényteremtés céljából vannak ott, semmi másra nem jók. Némelyik egészen közel van a vízhez - néha akaratlanul is hozzá érnek az itt tartózkodó mágusok.
A tó szélét nem túl nagy nád, gyékény és néhány szikla szegélyezi. Az út folytatása egy mólóhoz vezet, melyhez csónakok vannak kikötve. Bárki eloldozhatja őket, ha éppen csónakázni van kedve. Ha esetleg nem szeretnének evezni, a csónak magától kezd körözni a tavon. De ha valaki evezni akar, azt is megteheti és kedve szerint úszkálhat. Nem messze a mólótól található egy füves rész is, ahol napozni lehet. Viszont nagyjából ez az egyetlen olyan hely, ahol közvetlen napsugarakkal találkozunk. Ugyanis a partot fűzfák szegélyezik, melyeknek ágai egy kis mágia segítségével a tó fölé nyúlnak, hogy így félhomályt teremtsenek a fénygömbök segítségével. Remek kikapcsolódási hely ez, hiszen, a tó szinte könyörög, hogy csobbanjanak bele. A kis terepen folyton megnyugtató csend uralkodik, hacsak néhány diák és madárcsicsergés meg nem töri ezt a csendet. Különösen szép ez a hely az esti órákban, amikor is a fénygömbök az egyetlen fényszolgáltató eszközök.

Tisztás és csobogó

A liget a sziget keleti részén helyezkedik el, nem messze a mocsár határától és több részből áll. Egy nagyobb tisztásból, egy barlangból, egy kisebb épületből és annak föld alatti pincéjéből. Egy védőburok veszi körül, amit külső járókelő nem léphet át, és nem engedi be az időjárás viszontagságait sem. Csak egyféleképpen juthatsz be ide, a Társalgóban lévő hollón körbepördülve. Ahogy megérkezel láthatod, hogy a külső időjárás tökéletesen látszik a kupola alól, így a hangulata meg van, de nem ázik meg senki, és egy adott szobahőmérséklet van bent. Legtöbbször egy halk háttérzene hallatszik az időjárásnak megfelelően, bár aki csendet szeretne egy csettintéssel azt is varázsolhat. A talajt fű borítja, és a tisztást fák övezik. Ami kilóghat kissé azok a fotelek és kanapék, bár mind rönknek és mohos fának hat, igaz kényelmességük az eredeti bútort idézi. Néhány kivágott fa tönkje adja az asztalokat.
Allidon Ligete - Csónakázó- és Fénygömbtó, Tisztás és Zenei csobogó - Page 28 Liget2

Békés, és csendes hely ez, ha csak kicsit beszélgetni akarsz, és kényelmes, ha épp el akarnál menekülni kicsit a Társalgó zajától, hogy itt tanulj a következő órádra. Érezhetően átjárja a mágia, itt néha úgy érezheted, hogy még a végrehajtott bűbájaid is jobban sikerülnek...
Megérkezéskor szemben veled a Tükörpalotát csodálhatod meg, balra pedig a Zenei csobogó és az Árnyak barlangja helyezkedik el.

(Zenei csobogó)
Az Liget szélén található egy kis erdő. Az erdő közepén, meg egy kis tisztás, ahol egy kis csobogó van. Gyönyörű kristálytiszta vize csak úgy szikrázik a besütő nap sugaraitól. A csobogó vizének hőmérséklete kellemes. Se nem hideg, se nem meleg. Bele se igen lehet fulladni, mivel mindössze térdig ér a víz.
A csobogót körülvevő tisztás pedig még több szempontból érdekes. A mindig zöldellő fákon rengeteg madár fészkel, így a környék, mindig madárcsiviteléstől hangos. A madarakon kívül, még mókusokkal és apróbb emlősökkel találkozhat itt az ember.
A tisztáson, minden évszakban más színben pompáznak a virágok. Tavasszal minden a rózsaszín és a lila árnyalatait veszi fel. Nyáron az egész tájat sárga és élénkpiros virágok borítják. Az őszi időszakban a narancssárga és a rozsdavörös virágok a dominánsak. Télen pedig a fehér és a kék ad télies jelleget a tisztásnak.
A tisztást belengő virágillat és lágy madárcsivitelés kellemes és megnyugtató. Nagyon jól lehet itt relaxálni és tanulni egyaránt.

-Igen, nagyon. Mentalistaként minden érdekel ami az elmével kapcsolatos, szóval be vagyok sózva rendesen. Ha nincs kedvenc tantárgyad meg utált sem az tök jó, szerencsés vagy. Nekem azért akad olyan amit utálok, de hát az úgyis tiltott, meg van ami nem annyira megy, de az meg úgy sem elsödleges, úgyhogy hasonló igy a helyzet nálam is. Fiúk? Sosem izgattak annyira, szóval meg vagyok velük meg nélküluk is, egyik sem gond vagy baj. *mondja vidáman Panni, majd megjegyzi* -Viszont ha nem gond, akkor nekem már lassan mennem kéne, mert a mamámnak kell baglyot küldenem...*mondja csendben, majd segít Mirának kicsónakázni a partra, majd kiszállnak és ha Mira még menni akar egy kört meglöki a csónakját, ha pedig nem akkor együtt indulnak a Kúria felé.*