Ködfenyves

Vendég

First topic message reminder :

A kúriától egyik legtávolabbi ponton helyezkedik el, a Tölgyestől északi irányba. Bár a terület nem olyan nagy, mint a Tölgyes, de azért itt is elég sok időt lehet tölteni bolyongással. A fenyvesbe egy aprócska ösvény vezet a kúriától. Tudni fogod, mikor érsz oda, hisz a terület határát a nevéből adódó öreg, de csodaszép fenyvesek takarják. Gyönyörű szép, főleg télen, mikor minden fehér, de a fák ledobva zöld színezetüket aranyban pompáznak. Viszont ennek a helynek van egy elég különös időszaka is: ez az este hat órától reggel öt óráig terjedő időszak. Ilyenkor ugyanis a különösen tiszta és szép erdőre sűrű köd ereszkedik - szinte a semmiből jelenik meg, és a reggeli órákig meg is marad. Vigyázat, ilyenkor könnyű eltévedni, s bár lehet, hogy a fenyves eleje még a kúria területén van, de a másik oldala már erősen az Árnymadarak mocsarát súrolja. A köd leszálltának ideje alatt néha-néha furcsa hangokat hoz magával a szél, ami becsapós is lehet, de hát ki tudja, éppen minek a hangját fújja magával a távolból…
kép by Timothy Waylan

*Mikor hallja a rossz hírt még jobban elkomorodik.* -Részvétem. Bizonyára nagyon szeretted őt. *Lina vállára teszi a kezét. Tényleg sajnálja a lányt. Egészen megkedvelte, és szegényt annyi csapás érte mostanában. Liza megjegyzésére egy félmosolyt erőltet az arcára.* -Köszönjük. Tényleg nagyon aranyos, de soha ne tévesszen meg a külső. *Szólal meg halkan, titokzatosan. A képre ő nem néz rá. Annyira nem akar Lina magánéletébe kotorászni. Mikor hallja hogy ketten maradtak testvérek csak a fejét csóválja.* -Figyelj, tudom hogy nem ismerlek még annyira, de nagyon megkedveltelek. Ha bármiben, tényleg akármiben segíthetek nyugodtan szólj. *Ajánlja fel a segítségét, majd megpróbálja támogatni Linát mielőtt megint összeesne.* -Sajnálom. Tényleg nem akartam ennyire tapintatan lenni. Szegény kislány. Tíz évesen nehezebb lehet neki feldolgozni. *Bámul maga elé, majd elővesz a zsebéből egy ruhazsebkendőt. Szépen fehér színe van és enyhe gyöngyvirág illatot áraszt.* - Tessék. Vedd el.*Nyújtja oda a prefektusnak a zsepit. Nem gondolta volna, hogy prefektusokat fog vigasztalni.* - Mióta ismeritek egymást? *Kérdez rá a fél-véla, mert hamar rájön, hogy Liza Lina barátnője.* - Szerintem nem sokan.*Válaszol Lizának, majd Linához fordul.* - Amíg nem találsz valakit hagyd, hogy a barátaid támogassanak. Engedd hogy segítsünk neked. *Mondja nyugodtan, bár ő nem tudja, hogy Lina barátnője-e, de most belvette magát.*

//Fagy, elveszett egy Lina//

Vendég

*Al épp Lorr társaságában lépdel a Ködfegyvesben. A megszokott kedvenc elasztikus farmerben, egy sötétkék tunikában és egy pár centi magas bokacsizmában lépdel a lány mellett, mint mindig keresztben ott van rajta tértágított táskája is benne minden jóval, meg hát daimon pumája is ott caflat mellettük, szóval nem érheti öket semmi baj. Al egyébként hosszú haját most magasan lófarokba fogta, amit utána végig be is font hogy ne legyen majd útban, szóval minden óvintézkedésen túl van, és hát nagyon gondolkodik hogy hogyan oldják meg majd ezt a feladatot és mi is vár rájuk. Pumája azonban cseppet sem ideges, láthatóan neki tök mindegy hogy miért vannak épp ezen a helyen, ö inkább a madarakra, és a talajon lévö szagokra helyezi a hangsúlyt.* -Na, akkor itt is vagyunk. Szerinted merre induljunk? *kérdi a lánytól, majd látnoki képességét alkalmazza, és letérve az ösvényröl elkezd sétálni a hatalmas fák sürü rengetegében. Most nappal van, kiválóak a fényviszonyok, úgyhogy csak mennek és mennek perceken keresztül.*

Tárgy: Re: Ködfenyves Pént. Szept. 09, 2011 6:51 pm

*Nem sokáig érezheti nyugalomban magát a leányzó, mert itt sétálgat Caryl a daimónjával Frukssal. A lány most egy kis nyugalomra vágyott. Hasonlóan mint Lisa. Egy sárga póló van rajta és világos barna pulóver.Farmernadrág és barna cipő. Meg a táskája. A lány nagyon fázós alkat, szóval nemsokára már sapkát, sálat is lehet majd rajta látni. Mosolygósan lépked a nagy ködben. Igazán hangulatos ez a hely ilyen esti időkben. Hamarosan észreveszik Lisát. Azaz Fruks veszi észre, mert beugrik a Caryl táskájába.*-Szia! Caryl vagyok és te?*Köszönti Lisát az Allidonos diákképiselő.*-Zavarlak?*teszi azért hozzá, mert ilyenkor nem beszélgetős kedvükben járnak ide az emberek.*

Vendég

*Szép csillagos este van, egy felhő sincs az égen. Tökéletesen látszanak a csillagok, de nem innen. Itt, a Ködfenyvesben, szinte már semmit sem látni a ködtől. De pont ezért is van itt Lisa. Hogy egyedül lehessen, hogy senki se lásson, senkivel se találkozzon. Még véletlenül sem. Most, hogy megkezdődött a tanítás, hirtelen olyan sokan lettek az iskolában és Nellondban is, hogy kedvenc helyeit ott kellett hagynia, és újakat kellett találnia, mert azt mások foglalták el. Egy fekete ruha van rajta, egy fekete papucs, aranyszőke, kissé göndör haja kiengedve lóg, oldalára erősítve egy fekete szalaggal, ott lóg rövid kardja is. Szemeit feketével kihúzta és így tényleg úgy fest, mint a Halál követe. Vagy maga a Halál, aki most jött áldozatáért, vagy talán már végzett is?* - Ez az egyetlen hely, és időpont, mikor nyugtom lehet. *Mondja maga elé, de mintha csak sóhajtana. Már egy jó ideje itt sétálgat, nem érzi kelletét, hogy visszamenjen az iskolába, nem érzi kelletét annak sem, hogy innét valaha elmenjen. Jól érzi itt magát. Egyedül, csendben és nyugalomban. *

Vendég

*Egy Belsirionos lány sétálgat a ködfenyvesben. Hogy miért itt? Először is, mert egyszer járt már erre, mikor a napi edzését végezte. Másrészt azért, mert jobb dolga nem volt. Zsebretett kézzel mászkál a fenyvesben miközben egy dalt dúdol. Mellette üget a rottweilere, a lány felett meg egy holló köröz. Hogy kis kedvencek, vagy őrszemek? A jó ég tudja. Talán mind kettő. Mindenesetre a madár figyel, a kutya úgyszintén így a lány nyugodtan nézhet ki a fejéből. A rottweiler megtorpan, és a levegőbe szimatol. A lány pulcsijának a ujját kezdi húzogatni, míg a madár alacsonyabbra ereszkedik. A leányzó kérdőn pislog az állatokra. Jelezni akarnak valamit. Ezt nagyon jól tudja ő is. De mit? Nincs itt senki. Valahonnan a lány háta mögött recsegés-ropogás hallatszik. Valami megragadja Giselle bokáját, mire a lányka majdnem sikítani kezd. Elrántja a lábát, és ugrik a kutya a földből kinyúló aszott kéz felé. A lányka se rest, leakasztja az övéről az ostorát, és a kézr csaap. A föld alólvad morgás hallatszik. Szerencsétleen rotweiler annyira megijed, hogy a gazdája háta mögé bújik. A Belsis összeszűkült szemmel figyeli, hogy valami kimászik a földből. Egy szürke pulóvert és farmert viselő "srác" mászik ki a földből, és a főprefektus felé közelít. A lány folyamatosan ostorozza a fiút egészen addig, amíg a hulla el nem kapja a fegyvert, és ki nem rántja a lány kezéből. Hörögve lépked előre, néha-néha megbotlik. Eléggé lassú. Épp annyira, hogy a lánynak van ideje kieszeli, hogy hogyan próbálja eltüntetni ezt a csúfságot a fenyvesből. Eszébe jut, hogy nem rég olyan dlgot tanultak, ami hatásos lehet ellene mivel elemiből sötét szóval tüzet meg sem próbál megidézni.* -Fervanimus! *Suttogja miközben végighúzza a körmét a fókuszon. Mivel elsődleges neki a lélekszimpátia ezért elég könnyen ment neki. Az élőhalott srác elpuszult így a lány fellélegezhet. A lány odamegy az ostoráért, és lehajol érte. Sóhajt egyet, majd visszaerősítgeti a dolgait az övére, és magához hívja a kutyáját. Megsimogatja a rottweiler fejét, majd mint aki jól végezte a dolgát a hullát ott hagyja visszavonul a kúriába, hiszen még nem is vacsorázott. Ha nem lenne reménytelen elemiből máglyája vette volna az élőholtat, de így ott hagyja. Valaki majd úgyis eltakarítja...*

Vendég

*Rég nem látott halottlátó leányzónk jelenik meg a színen. Derékig érő haja szokás szerint verdesi a derekát soha nem köti össze gyönyörű és természetes. Napbarnított teste is gyönyörű, hiszen rengetegett napozott a nyáron. Öltözete egy bőrnadrág, és hozzá egy nyakba akasztott fehér felső, enyhén ki sminkelve és a körmén egy átlátszó fényes lakk is megjelenik. Sokak szerint, változott komolyságra viszont az user szerint nem. Mindenesetre a ködfenyvesben sétálgat ráadásul egyedül, mivel kedvenc újdonsült házi állata előre rohant. Liliom aki hűséges társa és egy kis játékos kutya szeret elcsatangolni ezen meg se lepődik. Becsukja a szemét, ahogy beljebb megy és mivel halottlátó ezért érzékelni próbálja a LIdércet merről jön. A kutyáját utána keresi meg.* - Meg se lepődök mit rejt az iskola erdeje... lidércek!?*Csak gondolkodik. Persze, az oldalán a kardja ott van a hátán meg az íjját viseli a nyáron tanult íjászatot és élvezte. A lidércre lecsapást az íjával próbálja elintézni semmi fájdalmasat, most nincsen agresszív kedvében. Ahogy megjelenik valahonnan a fák közül, előveszi az íját és rögtön lőni kezd vele, majd utána a kardját használván, lecsap rá..* ~Franc ez nagyon erős..~*Sóhajt hiszen támad és próbál előle kitérni, kisebb nagyobb erővel...* - Na jó hajrá.. *Jelenti ki elrakja a cuccait pálcáját előveszi majd már mondja is a varázslatot.* - Fervanimus!*Természetesen a lidérc felordít.. és összegörnyedve elesik és összedől. Megvárja, a lány természetesen, hogy elpusztuljon utána megkeresi a kutyáját. Vagy is nem is kell, egy hangos ugatás és meg is jelent.* - Merre jártál, te csirkefogó..*A kuty augat kettőt, hátára fordul játékosan megvakarja a hasát a gazdija majd tovább állnak, hiszen azért van még dolga a lánynak.*

Vendég

~Christopher Strife, magyarázd el még egyszer miért kellett korán reggel kicibálnod az ágyból?! Egy. Ne hívj Christophernek, mert téged is felrúglak, hiába vagy a daimónom. Kettő. Nem az ágyadból húztalak ki, hanem a kutyaházadból. Három. Mert nem tudtam aludni.~ *Hija, kérem, sok minden változik, a daimón-ember kapcsolat soha. Legalábbis Chris és Lilith esetében biztosan nem. Maradt a régi civódás, ami talán tökéletesen tükrözi a Chrisben lévő önmagával folytatott harcot… ami szép és jó ötlet, leszámítva, hogy Chris már régóta nem harcol magával, elfogadta, hogy defektes, és pont. Meg ellentmondásos. Szóval morgós daimónnal együtt sétál végig a ködfenyvesen, majd hirtelen megtorpan, a tarkóján feláll a szőr… becsukja pár pillanatig a szemét, koncentrál, próbálja bemérni a közeledő… izé irányát, hogy hova jön, merről jön, és amikor megvan, akkor reflexeit kihasználva máris ugrik hátra. Az előholt elbotladozik előtte, és ránéz a katanás fiúra, a maga üreges, alig-látó-inkább-már-csak-érzékelő tekintetével.* - Remek kis iskola. Lidércek a tölgyesben, élőholtak a ködfenyvesben, síró angyalok a szoborparkban… vashta nerada van a könyvtárban? Téged meglepne? Nem, ezért nem járok oda. *No de persze az élőholt nem nagyon értékeli, hogy őt itten kibeszélik, és a kezében tartott karddal Chris felé ront… kard? Hm. Talán harcos lehetett a hulla, amit egy merész nekromanta visszahozott. Mindenesetre Chris katanával felfogja a csapást, a következő elől pedig oldalra lép, kitérve, hagyva, hogy elbotladozzon mellette az élőholt. Ami már vicsorog, hörög, mindent csinál.* Chris, ez dühös. Chris, ez nagyon dühös. Nem gondolod, hogy csinálnod kéne valamit? Az csinálom, nem látod? Túlélek. *Ezzel megint hárít egy csapást, és aktivizálja halottlátó képességét… az egykori harcos elbizonytalanodik, és eltávolodik Christől, annak parancsára, hogy a fiú kihúzhassa magát.* Elengeded? Nem. Egyrészt, nem szeretném azért, hogy itt gyilkolásszon az iskolában, márpedig nem marad az irányításom alatt örökké. Másrészt… minek? Már nincs élete, amit megkíméljek. Ideje kihasználnom amit Odalistól tanultunk. *Ezzel a nyakában lógó medálhoz nyúl, és fentről lefele végighúzza a körmét a fókuszon.* - Fervanimus. *Az élőholt felordít, megvonaglik, Chris pedig halálos nyugalommal áll, amíg a test össze nem csuklik. Aztán katanát eltéve, zsebre dugott kezekkel mellé sétál, lábával megbökve.* Könnyen ment… azt hittem, tovább fog tartani. Talán nem volt túl erős a nekromanta, aki megidézte. Még az is lehet, hogy egy diák szórakozott. No mindegy. *Ezzel átlépi a holttestet, és elindul vissza a kúriába.* És itt hagyod? A vadállatok majd úgyis elintézik. *Veti még oda, majd daimónostól elnyeli őt a ködfenyves, és nem marad utána más, csak a mozdulatlan holttest.*

Vendég

*Nos igen, az történt, amire mindenki más számított, csak hát.. Gabriel nem. A lány dühös hangjára mintha visszatérne az esze, újra végigfutnak előtte az utóbbi perc eseményei, és úgy érzi, mintha egy baseball ütővel vágták volna kupán. Nos igen, Myro tudta, hogy ez lesz, és próbálta is figyelmeztetni, csak hát... Nem szól semmit, nem válaszol, csak áll ott, nézi, ahogy a lány és a farkas eltűnnek a ködben. Nem mozdul, csak áll ott kifejezéstelen tekintettel, mint aki azt sem tudja, hol van. Mint akit kicentrifugáztak. Nem hiszi el, hogyan tehette ezt meg. Mégis mi ütött belé?! Tisztára hülye, tisztára hülye... Végül megmozdul, de nem megy messzire, az út szélére ül, egy fának támasztja a hátát. Jobb lett volna, ha ma fel sem kel. Bocsánatot kellene kérnie holnap, de... enm akar a lánnyal találkozni, soha többet. Kár, hogy ezt igen nehéz lesz összehozni. Egyet legalábbis majdnem biztosan tud... Susannak van barátja. Ő viszont itt marad még egy darabig, még Myro sem szekálja kivételesen, csak lefekszik mellé, és fejét az ölébe hajtja. Még az sem érdekli őket, ha egy őrdémon fogja visszahurcibálni.*

Vendég

*Hogy fáj-e a lába...? Nem kicsit, de egyszerűen nem tud törődni a fájdalommal. Ideges? Nem, ezt nem lehet ennek nevezni.*~Susan kérlek...~*Hallatszik Darwin hangja a lányka elméjében, de nem hallgat rá. Aztán a fiú utána kiállt, de az sem érdekli. Gyorsabban akar menni, de nem tud. A teste nem engedelmeskedik neki... Gabriel utoléri, mire a lány felsóhajt. Megállítják és a fiú maga felé fordítja, aztán a másik túlságosan is közel kerül hozzá, mire a szőkeség szinte már reflexszerűen kapja el a fejét, így Gabriel csak az arcát tudja megcsókolni, mire a lányon végigfut a hideg.* -Ezt mégis, hogy merted? *Sziszegi a lány, most már valóban dühösen. Szemei démonian csillannak meg, az arca is egészen merev lesz. Talán csak illúzió, vagy tényleg ennyire dühös a lány...?* - Szerintem én most távozok. Viszontlátásra Mr Worth. *Jelenti ki a lány közömbösen, aztán füttyent egyet. A fekete farkas megjelenik, majd az vissza viszi az iskolába... Rohadt nagy, így simán felül a lány a hátára, Susan meg amúgy sem egy nagydarab. A vörös csuklyát a fejébe húzza és így távozik...*

Vendég

*És akkor Susan megfordul, és a lába állapota ellenére igencsak gyorsan kezd el az ellenkező irányba menni. Pedig lassan besötétedik, és az a hosszabbik út, főleg hogy már egy jó ideje jönnek errefelé. Gabriel meg egy darabig csak bámul utána, nem tudja, mit tegyen, sosem volt még hasonló helyzetben. Egyáltalán, azt sem tudja, mit érez most. Mit kéne éreznie? Hiszen alig ismeri a lányt. Nem találkoztak túl sokszor... De mégis... mindent tud róla. És most meg... miért sértődött meg ennyire? Ki érti a nőket?! Mikor a lány eltanyál, már jó húsz méterre lehet Gabrieltől, aki még mindig úgy áll ott mint egy hülyegyerek. Azonban mikor a lány eltűnik a szeme elől a sűrű ködben, megindul a lába, talán magától, talán ő akarta így, minden esetre futni kezd Susan után.* - Susan, várj! *Kiált utána, majd végre meglátja. Gyorsít a léptein, míg végül utol nem éri. Megdöbbentik a könnyek, de ez mit sem változtat a helyzeten. Már nem gondolkozik, az agya még mindig ott áll a köd közepén, elhagyva, magányosan... Most csak az idióta szíve irányítja. Maga sem tudja, miért teszi, de megállítja a lányt, maga felé fordítja, és.. megcsókolja.*

Vendég

*A fossza csak a farkát ingatja jobbra balra, amikor Myro a fülébe harap akkor hagyja neki. Aztán a másik vállat von, majd ugye így haladnak egészen addig amég a lány meg nem töri a csendet... Milliószor járt már itt a lány, de most valahogy mintha félne itt lenni. Túlságosan zaklatott és kínos helyzet ez...Aztán Gabriel szavai, valahogy szíven ütik... Neki szimpatikus volt a fiú, erre most ilyet kap, hogy jobb lett volna, ha... A lány egy pillanat részéig nem mozdul, de aztán hirtelen megfordul és nem érdekli mennyire fáj a lába, de sietős léptekkel elkezd visszafelé menni. Nem érdekli, hogy hova csak el innen. Majdnem orra bukik, de az sem zavarja... Nem szól semmit, csak a szemeiben gyűlik könny, de azokat idegesen letörli.*~Mit bőgök...? nem is ismerem, senkim se. Igaza van, nem kellet volna találkoznom vele.~*Dühöng magában a lány, majd egyszer csak eltanyál, de gyorsan fel is áll. Nem is gondolkodik csak megy a lába, után Darwin meg követi.. Nem szól a lányhoz, tudja hogy hiába tenné... Susan érzékeny típus, és ez most nem esett neki a legjobban... Majd valamikor felmegy a fiúkhoz, de most oda sem akar menni, így... Bőgve meg koszosan, egyszerűen csak nem akarja, hogy aggódjanak érte. Meg most amúgy is bepöccent...*

Vendég

*Myro a böködésre Darwin felé fordul, majd kedvesen a fülébe harap. Gabriel hagyja, hogy a lány elutasítsa az ajánlatát, de mellette halad, mostmár zsebretett kézzel, figyelve, hogy kell-e segítenie Susannak.* - Ugyan, miért nem? Nem kérdeztél semmi rosszat. *Von vállat. A sötétséget bámulja maga előtt. Igen, megérkezett a köd, ami úgy veszi körbe őket, akár egy puha, de mégis hideg, folytogató takaró, ami nem akar ereszteni, nem tudják lelökni magukról. Minden léptük visszhangzik, minden madár szárnycsapását hallják a közelben, minden béka brekegése úgy hallatszik, akár a fülük mellett történne. Myro sem beszél, csak néha, mintha véletlenül történne, megérinti orrával a fiú lábát. Neki sem tetszik a kínos csönd, az tény, de nincs mit tenni. A lány felcsattanása úgy hat a néma csöndbe, akár egy villámcsapás. Gabriel azonnal megáll, és kerekre nyílt szemekkel figyeli a lány kifakadását. Nem tud rögtön válaszolni, előbb összeszedi a gondolatait, csak utána szólal meg.* - Nem foglak itthagyni. Mégis mit akarsz, mit mondjak? Azt hiszem, jobban jártunk volna, ha nem is botlok beléd, akkor nem mondtam volna semmit sem. *Hogy kár emésztenie magát? Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Megnyitna egy csapot, leeresztené a szűnni nem akaró gyászt, a félelmet a múlttól és a jövőtől, és boldogan élne... Bárcsak ilyen egyszerű lenne az egész!*

Vendég

*Darwin a szemrehányó tekintetre csak idegesen csap egyet a farkával, hékás Myro lankadt le először! Jó persze érthető, de hát most na... Mindenesetre Darwin odasétál a kutyuskához és megböködi az orrával. Hogy bízhat-e a lányban...? Hát, akit Susan megkedvel az bízhat benne és Gabrielt kedveli. Aztán jön a fiú válasza, hogy ne sajnálja, mire a lány szép zöld szemei megvillannak.* -De... Nem, nem kellett volna kérdezősködnöm. *Mondja a lány, miközben egy sóhaj szakad fel a tüdejéből. Aztán Gabriel hirtelen felkapja, mire a lány ellenkezni kezd.* -Nem kell, köszönöm. *Mondja és, szépen elkezd menni, vagyis botorkálni mert menni nem tud de hát na. A farkas az mögött lemarad, idővel majd úgy is lemarad, hiszen soha nem viszi be magával az állatot a kúriába. Nos, Susan arról nem tud, hogy a fiú akar-e tőle valamit, de lehet ez jobb is. Most valóban nem szabadna erre a témára kitérni... Darwin némán halad a lány mellett nem mond semmit se, pedig máskor be sem áll a pofája. Susan se szólal meg, olyan most mint egy törött porcelánbaba, de azért benne van a nemesi tartás és próbál nem nagyon rászorulni a fiúra. Egy jó ideig némán lépkednek, majd a lány hirtelen megáll és szinte felcsattan.* -Én ezt nem bírom! Akkor hagyj itt, de bármi jobb mint hogy így szótlanul megyünk egymást mellett. *Mondja a lány komolyan, miközben zöld szemei idegesen, sötéten villannak meg. Miss Watsonnak bizony nincs sok türelme...* - A múlton már nem lehet változtatni, ezen... ezen kár emésztened magad. Inkább annak kell örülni, hogy van sok szép közös emlék... *Fakad ki a lány, miközben még mindig áll, nem most nem mozdul. Nem akarja ő megbántani a fiút csak, hát maradjunk annyiban, hogy segíteni próbál neki. A szőkeség tele van érzelmekkel és hát úgy látszik ezeket nem nagyon tudja kontrollálni. Egyszer elgyengül utána meg felcsattan....*

Vendég

*Mikor Myro észreveszi, hogy a másik is befejezte a játékot, csak leül, és onnan figyeli szemrehányó tekintettel a másikat. Nem tetszik neki, ami történt. Addig oké, hogy Gab nyíljon meg más emberek felé, de könyörgöm! Azt sem tudhatja, bízhat-e a lányban. Arról volt szó, hogy elássa a múltját. De attól még barátkozhatna, erre mit csinál? Kitereget mindent. Jó, hogy az alsónadrágja színét nem osztja meg a lánnyal. Gabriel hallja a lány szívverését, ahogy az, akárcsak a sajátja, felgyorsult. Majd hallja a halk szavakat, amiket hozzá intéz, de nem válaszol azonnal. A földet nézi, nem érti, mi történt. Úgy érzi magát, mint aki berepülte egész Bulgáriát egy perc alatt. Majd tekintetét ismét a lányra emelve, válaszol végül.* - Ne sajnáld. Az én hibám. Nem lett volna szabad... *Sóhajt, majd csak néz, egyenesen a lány szemeibe. Valószínűleg most többet mondanak egymásnak, mint összes eddigi találkozásukkor tették, de talán jobb, könnyebb is így. Végül, a következő kérdésre elkapja a tekintetét, ami találkozik daimonjáéval.* - Nem. *Sóhajtja, majd felkapja az ölébe a lányt.* - Sötétedik, menjünk. *Csak ennyit fűz hozzá, majd előre meredő tekintettel megindul a kúria felé. Messze van. Túl messze. Túl hosszú lesz a kínos csönd, vagy épp - a kínos beszélgetés. Kicsit összerezzen, mikor a lány végigsimít a kezén, már nagyon régen tette ezt meg valaki. Valaki... akinek pont ugyan ilyen szemei voltak. A lány szavaira csak egy halk "sajnálom"-mal felel. Szóval legalább ennyi közös bennük. Még ha... de hiszen azt sem tudja, a lánynak van-e barátja. Nem fog rákérdezni. Így is elég kínos a szitu... na még akkor milyen kínos lenne, ha kiderülne, hogy van neki! Na persze, nem mintha Gab bármit is akarna Susantól. Áh, nem.*

Vendég

*Darwin észreveszi, hogy a másik daimon nem élvezi a játékos, így lelassít és szinte már nem is kergeti a másikat. Susan nem is néz a másikra ugye, hanem csak az ölébe. Agyában gondolatok sokasága kezd el keringeni, kicsit zavarban van. Újra úgy érzi magát, mint anno amikor mindenki zavarba tudta hozni, amikor még csak egy szürke kisegér volt.... Hála Istennek nem hallja Myro és Gabriel szócsatáját, Darwin közben visszasétál a lányhoz és hatalmas barna szemekkel pislog rá. Aztán, Susan feláll de nem jut messze, mert hát ilyen lábbal... Gabriel elkapja mire bódító tekintetét a másikra veti. A lány elképedve, hallgatja a fiú szavait, szívverése is felgyorsul ahogy hallja a másik szavait. Egy ideig nem mond semmit, aztán nagy nagyon halkan szólal meg...* -Én... Igazán sajnálom, nem akartam kutakodni benned. *Leheli a szavakat, ugye neki támaszkodik a másiknak, mert hát a saját lábán elég nehezen állnak meg. Igazából nem tudja mit mondhatna még, nézi a másik szemeit, és látja benne azt a valamit, amit nem tud megfogalmazni. Gondolatai nem tudnak szavakká kovácsolódni, talán valami szavak nélküli beszélgetés ez? Megeshet, Susan könnyen olvas mások tekintetéből, igaz most egy picit zavarba ejtik Gabriel szemei. Nem mindennapi látvány, hogy valakinek felemás szemei vannak...* - Tudja ezt valaki még? *Töri meg a néma párbeszédet hangokkal, de még mindig a másik szemeibe néz. Sajnálja a fiút, de hát nem tud mit tenni. Selymes ujjaival végigsimít a másik kezén, egy amolyan nincsen semmi baj stílusban. Bár ugye ez nem teljesen igaz, mert hát van baj...* - Nekem édesanyám halt meg. *Mondja a lány, miközben a fejét egy picit lebiccenti és a saját mellkasát kezdi el bámulni.*

Vendég

*Myro azonnal felpattan, de már nem élvezi annyira a játékot, ez látszik rajta. Tovább kergetőzik, nem hagyja ő magát, csak valahogy már nem olyan lelkes. Gab pedig a lány hangulatváltozására azonnal ostorozni kezdi magát. Miért kellett ezt? Miért csinálta ezt? Miért engedte el magát, ennyire? Nem szabad közel kerülnie az emberekhez, nem, azt nem lehet. Annak csak rossz vége lehet. És most mégis... Több mindent elárult ezzel a lánynak, mint amit valaha bárkinek elmondott.* ~Elmondom neki. - Mi?! Te megőrültél, vagy mivan? Maradj veszteg, te szerencsétlen! - Nem. Muszáj. Nem tudom miért, de ezt kell tennem. - Kell a francokat kell! Hagyd elmenni, és ülj a fenekeden. Vagy vidd el, de válts témát, az ég szerelmére! - Nem lehet. ~ *Ahogy a lány feláll, feláll ő is, és elkapja, ahogy az elesik. Hagyja, hogy a lány rátámaszkodjon.* - Várj. Sajnálom... de... *Látszik rajta, hogy nagyon nem tudja, mi van. Az esze ordítva tiltakozik az ellen, amit tenni akar, de sajnos egyetlen egy porcikája sem támogatja ebben.* - A szüleim meghaltak, mikor kicsi voltam. Árvaházban nőttem fel - de meghaltak ők is, pár éve. Mindannyian. Ők voltak a családom. A testvéreim. ~Mondd, mégis mi a jó büdös... áh, tudod mit? Vess magadra, jó? Ekkora egy hülyét...~ *Gab már nem figyel rá, csak az ölében tartott lányra, csak arra a furcsa érzésre, ami ellepi. Sosem mondta még ezt el senkinek, és most mintha... Sokkal könnyebb lenne. Mintha a seb egy része eltűnt volna. Bár a szavai alatt megremeg kissé, amit a lány is érezhet, a többit csak a földre szegezett tekintetéből olvashatta ki, amit most Susanra emel. Ő maga sem tudja, mit lehet kiolvasni a tekintetéből. Azt sem tudja, mit érez per pillanat.*

//Fagy.//

Vendég

- Úgy. *Mondja, miközben megint csak kinyújtja a nyelvét, arra nem is mond semmit, hogy Gabriel le akarja neki vágni. A lány tekintete is a daimonokra siklik, Darwin hősiesen fellöki a másikat. Utána Myro belekap a szőrébe, mire Darwin a farkával kezdi el pofozgatni a kutyát. Aztán jön a kérdés, Susan zöld szemei a másikéba maradnak. Észreveszi azt az apró kis villanást, mire a lány falfehér lesz. - Alapból sincs neki sok színe, szóval elég érdekes látványt nyújt most- Darwin pedig újra feldönti a másikat, mire az vicsorogva szólal meg.* -Hé, ne aludj! *Susan meg csak nézi a másikat, nem érti ezt az egészet, de azt vágja, hogy kínos a helyzet.* -Igen. *Feleli a kérdésre, majd csak köhint egyet, aztán feláll, nem sokáig marad meg a lábán, szóval nekiesik a farkasnak.* -Jobb, ha megyek. *Mondja, de hát nem úgy tűnik, mint aki tudna járni... De valahogy annyira kínosnak érzi ezt az egészet...*

Vendég

*Nem látszik rajta, hogy zavarba jött volna, az előző gondolatmenete alig egy másodperc alatt futott végig az agyán. A nyelvnyújtásra ismét elneveti magát.* - Úgy gondolod? Ne nyújtogasd, mert még le találom vágni! *Nevet, majd egy pillanatra a daimonok felé fordítja tekintetét. Darwin felborítja a hozzá képest valamivel gyengébb Myrot, de a kutya nem veszi magára, felpattan és játékosan a másik bundájába mélyeszti fogait, mire kap egy pofont, de újra próbálkozik. Ezúttal nem hagyja magát, az akció után elszalad. A következő kérdésre azonban Gab rögtön a lányra kapja a tekintetét. Csak egy pillanatig tart, valószínűleg azért, mert megfeledkezett magáról, de ha a lány figyel, tekintetében egy egészen apró villanásnyi, de egészen mély fájdalmat láthat meg. Olyat, amin már nem segít semmi, egy sebet, ami örökre megmarad, és megakadályozza a fiút abban, hogy az élet akár csak egyetlenegy percét élvezze. Vagy mégsem? Elvégre, az előbb mintha... mintha újra normális lett volna minden. Mintha meg sem történt volna az egész. Persze a dolog alig tart tovább egy pillanatnál, és a válasz sem késik.* - Nincs. *Mosolyog a lányra. Myro is csak egy pillanatra dermedt meg, de ez éppen elég idő volt Darwinnak, hogy földre küldje.* - A te farkasod? *Pillant Gab az állatra a lány mögött. Susanra azonban nem néz. Tudja jól, hogy mit látott az az előbb.*

Vendég

*A fiú szavaira csak megcsóválja a fejét, majd zavartan mosolyodik el.* -Ugyan... De azért köszönöm. *Mondja a lány, majd Gabriel megböki a nóziját, mire a lány bosszúsan néz a másikra.* - Most az a szerencséd, hogy nem tudok felállni. *Mondja, miközben nyelvet ölt a fiúra. Igen annak ellenére, hogy épp nem tud lábra állni, határozottan jó kedve van. Mondjuk mióta, szóval ja.. Jó kedve van. Mindenesetre Darwin örömmel fogadja Myro közeledését. Néha fellöki a kutyát, vagy épp próbálja kigáncsolni, de igen el van. Susan meg szépen nekitámaszkodik a farkasnak, aki amúgy elfekszik a lány mögött. Hosszú ujjaival az állat bundájába túr és úgy simogatja az állatot, aki látszólag élvezi a dolgot.* - Van testvéred? *Kérdezi meg a lány, hiszen ő már annyi mindent mesélt magáról, de a lány alig tud valamit a fiúról, szinte csak a nevét tudja meg, hogy honnan jött, de mást nem igazán. Nem sejti, hogy ezzel a kérdéssel beletrafált a fiú lelki világába...*

Vendég

- Dehogy is visz vissza. Majd én. *Ajánlja fel magát szolgálatkészen, majd a lány mellé telepedik. Úgy látja, az még nemigen szeretne indulni. Az avarba ül le, alig fél méterre a lánytól, és térdeit felhúzva félkézzel rájuk támaszkodik, a másikkal pedig a földre. Susan kijelentésére csak elneveti magát.* - Vagy talán inkább nézz tovább az orrodnál! *Böki orron, természetesen nem túl erősen a lányt, mondandója megerősítéseképp. És ő maga lepődik meg a legjobban a cselekedetén. Nagyon ritkán kerül közvetlen fizikai kapcsolatba emberekkel, ráadásul, az ő saját akaratának köszönhetően. Most pedig ő, saját maga ért hozzá egy másik emberhez. Közvetlenül viselkedett... És jólesett neki. Valahogy... annyira boldog, ha a lánnyal beszélhet. Azzal nyugatja magát, hogy csak élvezi a társaságát, semmi komoly. Legalábbis eddig ezzel nyugtatta. De most jelentősen csökkenni látszik a három lépés távolság. Myro amúgy eközben Darwinnal kezd el játszani fák között rohangálósdit, ha a másik is bennevan.*

Vendég

*Meghallja a közeledő lépteket, majd egy hang, egy hang aki a nevét kiálltja. A lány arra fordítja a fejét, majd amikor megpillantja Gabrielt csak legyint egyet.* - Jól vagyok nincsen semmi baj, csak azt hiszem kibicsaklott a bokám. Dee majd mindjárt visszamegyek a Kúriába Shasta vissza visz... *Mondja a lány halkan, miközben felül, mert hát ugye mégsem fekszik el a másik előtt.* -Majd máskor nem rohangálok az erdőben. *Toldja hozzá halkan mosollyal az arcán, szép zöld szemeit pedig a másikra veti.* -És... *Mondja majd itt egy kis szünetet tart, mintha maga sem tudná, hogy mit akar mondani.* - Milyen volt a program? Én megmondtam, hogy elég durvák. *Feleli a fejét ingatva, miközben picit felhúzza a lábát, de nem azt amelyik fáj. Igazából nem is mond semmit csak elnéz a fiú mellett nézi a fákat, mintha olyan rohadt érdekesek lennének.*

Vendég

*A kanyargós út nagyon lassan viszi kifelé az erdőből, valahol a közepén lehet, és fogalma sincs, mennyi van még hátra. Bár a nap az ösvényre besüt, az erdő sűrű része felé elég nagy a szürkeség, méginkább növelve baljós előérzetét - ugyanis onnét érkeznek a furcsa zajok. Aztán hirtelen egy őz suhan el előtte pár méterrel, mire ő hirtelen lefékez, és csaknem a porban landol. Felgyorsult pulzussal áll, a térdeire támaszkodva, zihálva.* - Látod, felesleges volt a pánik. *Szólal meg Myro, leülve gazdája elé, majd megrázza a fejét, a fülei pedig csak úgy röpködnek a feje körül.* - Igen. Azt hiszem, vissza kéne fognom az üldözési má... *Ekkor egy sikítás hallatszik onnan, ahonnan az őz jött - egyenesen a legsűrűbb részről. Gabriel felegyenesedik, előkapja pálcáját, és rohanni kezd arrafelé. Jópár tüske a cipőjében landol, ahogy fut, de végül, a domb túloldalán meglátja az úton heverő Susant, valamint Darwint és a farkast.* - Susan! *Kiált fel meglepetten, majd lekocog a dombról, és megáll a lány mellett.* - Minden rendben? Mi történt? *Kérdezi, aggódó szemekkel térdelve a szőkeség mellé.*

Vendég

*Lépéseinek számát meggyorsítja, miközben zöld szemei végig az özön vannak, előtte a fekete farkas utána a fossza, majd Susan rohan. Egy fekete póló és egy ugyanilyen színű feszülős naci van a lányon. Hosszú haja csak úgy lebeg mögött, gyorsan fut, de azért a daimonja meg a farkas gyorsabb, mint ő. Végül felsikkant majd eltanyál a földön, Darwin azonnal megáll és a lány mellé siet.* - Huh, hát ezt azt hiszem... *Lihegi a lány, majd megpróbál felállni nem sok sikerrel.* - Szerintem kibicsaklott. *Mondja a lány, miközben felnyög, majd szépen elfekszik az avarban. A farkas az idő közben visszatér a lányhoz, nem ölte meg az őzikét szimplán csak játszadozott vele.* - Na jó egy ideig itt leszünk. * Sóhajtja a lány, mire a daimon csak a szemeit forgatja. Ha nagyon el akarna menni, akkor könnyű szerrel felpattanna a farkasra, eléggé nagy teremtés a lány meg nem annyira szóval simán elbírná...*

Vendég

Két árny, egy magas kétlábú, és egy apró négylábú suhan végig a jelenleg ködmentes ködfenyvesen. Na persze egyszerűbb, ha azt mondjuk Gabriel és daimonja, Myro suhannak végig a fenyvesen, hiszen ilyen szikrázó napsütésben nemigen lehet árnyakról tárgyalni. Nem menekülnek, még csak nem is üldöznek semmit, jelenleg csak egészen egyszerűen futnak. Gabriel egyenletes, hosszú léptekkel, egy fekete rövidnadrágban és egy kék rövidujjúban, Myro pedig egyszerűen a saját négy lábacskáján, némileg megelőzve gazdáját. Csak Gabriel egyenletes zihálása és a kutya lihegése hallatszik, meg persze a szél suhogása a tűlevelek között, és az a néhány madár éneke, aki ezt az erdőt választotta lakhelyéül. Aztán, mintha zörej hallatszana hátulról, majd mintha szárnyak vagy egy köpeny suhogása. Gabriel hátrafordul, de nem lát semmit. Talán csak képzelődött? Ha igen, akkor újra, mostmár közelebb suhan el az alak, ember vagy állat. Még egy ág halk reccsenése is hallatszik. Gabriel kitapintja a pálcáját a zsebében, majd megszaporázza lépteit az erdő széle felé.*

Vendég

//Fagy....//

Vendég

*Susan szemöldöke a magasba szalad, amikor megszólal a másik. Igazán nem érti, hogy ilyen rideg vele a fiú, viszont ha a másik kötekedni akar akkor nem jár jól... Nagyon-nagyon nem fog jól járni. A lánynak van egy fajta háttere, de ha azt nem nézzük akkor ott van Ő saját maga, aki nos... Amikor a fiú felugrik akkor a fekete farkas csak vicsorogni kezd a hirtelen mozdulatra. Nem tűnik kedves állatnak az már biztos...* - A Boncteremben voltam reggel. *Feleli egyszerűen, miközben vonásai kezdenek megmerevedni. Ritkán csinálja ezt, de most határozottan kezd úgy kinézni, mint egy márványszobor. Persze, hogy nem volt jó kedvű, hiszen a másik akkor is ugyanilyen cinikus volt. No persze ha a lány is neki állna szekálni a másikat, nem biztos hogy Susan szaladna el sírva. Nate újabb megjegyzést tesz, ezúttal a szemeire, amit nem igazán ért, hiszen... Ő csak nézte a másikat. Az már más kérdés, hogy bódító tekintete van a lánynak, de ez ellen nem tud mit tenni.* -Köszönöm az elismerő szavakat Nate. *Mondja apró mosollyal az arcán, miközben feszes lábait kinyújtja, majd mozgatni kezdi az ujjacskáit és azt nézi. Nem, nem különösebben zavarja hogy a másik bámulja, viszont a fekete farkasnak, akit egyébként a lány Shastának nevezett el nem igen tetszik neki a dolog, hogy kötözködnek a gazdival. Csak vicsorog és úgy mered a fiúra, Miss Watson pedig... Nos Ő úgy csinál, mintha z sem tudná, hogy kié lenne ez a farkas. Mondjuk elég egyértelmű a dolog... Egy vérvörös köpeny, hosszú szőke haj, csillogó zöld szemek és egy fekete farkas, mintha csak egy régi meséből lenne ismerős a páros...*