Eramir Torony - Főterem, Tombolás Terme, Szoborterem

Vendég

First topic message reminder :

Főtorony

Arra, amerre a Nap kél, ott találod meg a büszke Eramir Tornyot. Ősi időket idéző, magas, karcsú, és merészen szökell az ég felé, mintha csak meg akarná tartani. A torony mögött apró barlang bejáratát, s hatalmas kéklő tavat látsz, ahová keskeny ösvények vezetnek. A torony körül tombol a természet, ezért nehéz is megtalálni, hiszen csak az avatottak találnak rá az ide vezető eldugott kis ösvényre. De ha már ide vezetett utad, lépj be a hatalmas, rácsos vaskapun, mely jöttödre kinyitja szárnyait. Az ajtó mögött lépcsősort találsz, s a falon végig híres varázslók s csatajelenetek sorakoznak.
A lépcső csak egy irányba vezet: fölfelé. Az utolsó lépcsőfordulóból már látni egy barna ajtót, mely első ránézésre semmit mondó, s a mellette őrt álló két óriási madár, kitárt szárnyaikkal talán rémisztőek is tűnhetnek, de hidd el, ha közénk tartozol, nem bántanak.
Belépve egy kellemes helységben találod magad, semmi nem árulja el a szak jellegzetességét, talán csak a viharmadár, mely az ajtóval szembeni sarokban látható.
Közvetlen a terem mértani közepén márványszökőkút áll, melyből mindig kristály tiszta víz folyik. Ha megszomjazol nyugodtan igyál belőle, ennél jobban semmi nem oltja a szomjad.
Ha a szökőkútról leveszed a szemed, és körbepillantasz, láthatod, hogy színes szőnyegek tarkítják a padlót, s mindenhol kis kerek asztalok, körülöttük négyesével kényelmes fotelek állnak, narancs- és kék huzatba vonva. A falakon képek lógnak és könyvespolcok. Minden polcon sok színes és persze érdekes könyvet találsz, kielégítheted kíváncsiságodat.
A mennyezet világítását mesterséges napfény adja, mely az éjszaka beköszöntével holdfényre és csillagokra változik.
Ha beljebb lépsz észrevehetsz még három ajtót, mely három másik terembe vezetnek át téged.
Ez a terem a főtársalgó, itt találkozhatsz a legtöbbet barátaiddal, itt tanulhatsz, s ismerheted meg közelebbről a szaktársaidat.

Tombolás terme

Ez van kiírva a bejárati nagy ajtótól jobb kézre eső első ajtóra. Ha belépsz fehér falakat látsz, s a falakon megannyi bekeretezett pergamen lóg. Mindegyik egy-egy már megtanított igézés, és minden amit tudni kell róla, hogy könnyebben gyakorolhass. Hogyha még alsóbb évfolyamos a diák, akkor a felsőbb vfolyam varázslatai helyén üres pergament lát. Itt csak néhány párnát találsz, amin helyet foglalhatsz. Az ajtóval szemben találod a terem egyetlen ablakát. Ez a terem mindig nyitva áll, a gyakorlásra vágyó Eramires diákoknak. Akár párbaj helyszíne is lehet, temrészetesen felügyelettel, hiszen van egy különleges tulajdonsága a teremnek. Akármennyit lehet püfölni, akárhogy lehet omlasztani, mikor a diák kilép az ajtón, az egész terem visszaáll az eredeti állapotára. Tehát, hogyha valaki éppen dühös, elkeseredett, akkor lövöldözhet, az egyik falnál van is néhány bábú, hogyha azokat óhajtja szétrobbantani. Add ki magadból a dühöt, gyakorolj, és legyél te a legerősebb Elemi mágus.

by Aurora Valanthe Mediaris

Szoborterem

Az elemi mágusok tornyában, a főteremből nyíló harmadik terem ad helyet, ennek a különleges helynek. Egy törpe kezek által megmunkált sziklaterem helyezkedik el a toronyban. Amint belépsz, nem a megszokott fáklyafénnyel találod szembe magad. A dombtetőről az apró sziklacsoportokon határolta kis területeken át kap fényt a hatalmas terem. Bűbáj vigyáz rá, hogy bár a fény bejut, a hideg vagy a meleg és az eső nem. 5 ilyen résen át kap fényt a szobrokat rejtő földalatti terem. A négy sarkán ill. egy nagyobb középen. Sötétszürke dolomitból faragták a teljes belső teret. A falakon régi csaták és mágusok képeinek vésetei láthatóak. A mennyezet többszörösen boltíves, karcsú ion oszlopok tartják meg a tetőszerkezetet. Ha jobban megnézed, a padlót milliárdnyi apró mozaik darabból rakták le, gondos törpe kezek munkája. A központi egységből, mely arany és fekete színben egy nagy iránytűt formáz, négy aranyszín vonal fut a falak fele, 4 térre osztva fel a padlót. A déli részt rubin piros kövekkel rakták le, a keletit citrin sárgával, az északi smaragdzölddel, a nyugatit zafírkékkel. Ahogy körbehordozod a tekinteted, láthatod, hogy a míves oszlopok között tünde kezek által faragott szobrok sorakoznak. Mindenki elszórtan, ki az egyik, ki a másik részlegben, esetleg a központi térben. Hogy egykor hova is tartozott, csak márvány talapzatának színe utalhat rá, hogy kék, vörös, okkersárga vagy zöld. Mögöttük a fal mentén mahagóni fából faragott polcok, rajtuk bőr és selyemkötéses könyvek, melyek a régmúlt híres elemistáiról vagy egykori istenekről szólnak, kiknek szobát most az elemisták eme földalatti terme őrzi. Az elválasztó vonalak mentén, az oszlopok között néhány faragott szék és asztal, aki olvasni vágyik ezekből a művekből. Azonban a terem csodája nem csak ebben áll. Ki tudja mikor, s minek sugallatára, olykor a legenda szerint a szobrok életre kelnek. Kemény kő vállaikat ropogtatva nagyot sóhajtanak, ha eljön az idejük, s ha épp téged találnak ott, biztos, hogy meghallgathatod életük történetét, s néhány jó tanáccsal is elláthatnak, különösen, ha épp a te elemedből éled valaki újjá. Azonban a varázs nem tart örökké. Mikor fordul egyet a szél, vagy fogyni kezd a hold, ki tudja, egyszeriben újra hideg szobrokká változnak, ott, ahol épp állnak, s csak várhatod, hogy legközelebb is rád mosolyog Fortuna, és újra beszélhetsz eggyel a régmúlt idők nagyjai közül, kiknek minden szava szinte kincs.

A park szobrai:
Zephürosz, a Nyugati Szél Istenének szobra
Héphaisztosz, a Kovács, tűz istene
Hermész, istenek hirnöke, hallotak követője, kereskedők, szolnokok, tolvajok védője
Apollón, költészet, nap, világosságm zene istene, Múzsák karának vezetője
Árész, Harc és hábórú istene
Démétér
Akhilleusz
Prométheusz, Görög Titán

//Folyamatos fejlesztés alatt//

Szia, Emett vagyok! Ő itt Jürgen, *emeli fel a vállaról az ébredező vadászgörényt.* -Egyébként, új vagyok az iskolában, gondoltam, körülnézhetnék már.*ereszt meg egy mosolyt Ariana felé.*Lenyűgözi a lány közvetlen szépsége* Jürgen viszont nem favorizálja a vadmacskát, és ezt tudtára is adja, hangos sziszegés-morgás kíséretében.*
- Te mi járatban vagy erre? Ha gondolod sétálhatnánk egyet * Mondja Emett, még mindíg mosolyogva.

Vendég

- Én még mindig nem tudok betelni ezzel a toronnyal. - Pedig már elég régóta beléphetünk mi is. - Tudom, de egyszerűen annyira... szép. És magas. - Mekkora mázli, hogy nincs tériszonyod, mi? - Az elég nagy pech lenne. Ahhoz túlságosan szeretem a kilátót. - Furcsán változnak az idők. Mikor idejöttél, a temető volt a kedvenc helyed, mostanában meg inkább a magasba törsz. *Kicsit megvonja a vállát, és nem válaszol a vadmacskának. Mert igen, a szőke hajú, farmernadrágos, tornacipős, fekete pólós leányzó egy vadmacskával cseveg, miközben az Eramir toronyban sétálgat. Eléggé megszomjazott, ezért a főterem felé veszi az irányt, ahol a szökőkút van. Belépve viszont társaságra lel.* - Jé, szia! Mikor az előbb erre jártam, még nem voltál itt. *Vidáman köszön a fiúnak, majd óvatosan, egyik kezével a haját felfogva iszik a szökőkútból, aztán megtörli a száját és felnéz.* - Mi járatban erre? Egyébként Ariana vagyok.

Emett ahogy belépett a széltől lobogó hajjal a terembe, leölt az első padra, amit talált. Még kicsit lihegett a toronymászástól, amikor elővette zsebéből Jürgent, a vadászgörényt. A kisállat boldogan nyújtózott ki Emett ölében, és el is vette a felé nyújtott szárított húst. Amint az étel a szájához ért, befutott vele a mellény alá, és gondosan elrejtette a szakadásokban. Ez volt Jürgen szokása... Akkor vette elő az ételt, amikor Emett aludni készült, és hangos rágcsálással fogyasztotta el. Most csak felmászott a fehér bőrű fiú nyakába, körbetekeredett rajta, és pillanatok alatt elszundított. Emett csak figyelte a kisállat emelkedő-süllyedő mellkasát.

Diák Hozzászólások száma : 31 Kaszt :

Amikor a manó megjelent, kicsit megilletődött. Egyrészt fogalma sem volt, hogy mikor érkezett, mert nem vette észre, másrészt pedig kicsit zavarban érezte magát, azt gondolta, hogy zavarja a manó és Ash társalgását, de amikor a lány megmondta, a manó miért is jött, elmosolyodott.
- Csak emlegetni kellett* kuncogott * örülnék, ha megmutatnád az utat.

Vendég

*Egyik hajtincsét csavargatja miközben a lány mondatait fogja föl. Kedvesen mosolyog továbbra is, aztán egy manó jelenik meg. Egy fiatalabbnak tűnő, szinte még "kezdőnek" mondható. Tétován pislog körbe, a két lányt méregeti, aztán Ash kapcsol, és integet neki. A lény apró lábaival a lányhoz siet, belesúg néhány dolgot a fülébe, meg a kezében lévő füzetet is átadja, majd egy pukkanással eltűnik. A füzet kissé gyűrött, de a lányé egyértelműen, hisz sárga és az ő neve van rózsaszínese betűkkel rajta. Belelapoz, és Heloise nevét keresgéli benne, mivel a manó azt mondta, hogy végeztek az ő papírmunkájával, csak Ashley ma még nem igazán járt a közös kis helyiségük felé, így nem értesült erről. De a manók mindig jó szolgálatot tesznek.*Hogy nem tudnak vigyázni a füzetemre...*Kicsit morog, de hamar eltűnik ez az érzés, és rámosolyog a lányra.*Mellesleg én is faluból jöttem, de igazad van. Jó kiszakadni a régi környezetből.*Elmélázik ismét a vizet nézve, aztán hirtelen pattan föl.*A manó azért volt itt az előbb mert hozta a füzetemet, és szólt, hogy a papírmunkáid elintézve, szóval a Hiúz hálóba leszel elszállásolva. Ha akarod átkísérhetlek most is.*Ha Heloise igenlően bólint, akkor együtt indulnak el a Hamrdik emelet felé.*

Diák Hozzászólások száma : 31 Kaszt :

Elmélázott tekintetét lassan emeli vissza a lányra, ő is felfigyelt a csobogó víz és a fény különösen szép játékára.
- Nem rég érkeztem ide, még nincs hálóm. Egyelőre még a várószobába vagyok elhelyezve. * mosolyodott el* Bár az is elég szép, de nem sok esélyem nyílik arra, hogy megismerjek bárkit is. Egyelőre alig-alig mozdultam ki abból a szobából, képes vagyok ugyanis teljesen eltévedni. * sütötte le szemeit mosolyogva, majd ujjaival gyengéden megsimogatta nyuszija egyik fülének tövét*
- Igazából örülök, hogy végre ráakadok valakire * kezdett el kuncogni * Valahogy mindig elkerülöm az embereket. * motyogja, majd elgondolkozik, mit is mesélhetne magáról. * Elég messziről, egy aprócska névtelen kis faluból érkeztünk * emelte meg A Nyuszit, jelezve, hogy rá is vonatkozik mondandója *. Jól esik végre kicsit kilépni a szürke mindennapokból. Elszabadulni a poros kis faluból, ahol az emberek nagy része azért él, hogy munkájával megteremtse a szűkös mindennapok betevőjét. örülök, hogy elszabadultam kicsit. Így legalább a szüleimnek sincs gondja rám. És persze a változatosság sem árt.

Vendég

*A lány zavarán felkacag, persze nem hangosan és nem is úgy, mint aki kineveti a másikat. Inkább olyan kedves módon. Aztán legyint kezeivel, és mosolyogva kezd el csacsogni.*Ugyan, szó sincs erről. Ez az Eramiresek főhadiszállása, szóval ide bármikor jöhetsz, kijárási tilalom alatt is. Persze teleportot használva. Amúgy aranyos a nyuszid.*Rámosolyog a plüss állatkára is, még kezet is ráz vele, ami elég viccesnek tűnhet. Végülis 17 évesen szokott valaki plüssállatokkal kezet rázni? Nos, jelen pillanatban párnákról szó sincsen, Ashley az egyik nagy fotelbe süppedve ücsörög, punnyad. A szökőkutat figyeli, mely nem sokkal mellettük csobog, kristálytiszta vizén megtörik a fáklyák által biztosított fény. Gyönyörű látvány. Az ablakokon viszont csak a sötétség látszódik, és a kis legyecske is az egyik ilyennek az üvegét ostromolja. Nem, még nem áll föl segíteni szegény párán, előbb szeretné megismerni újdonsült szaktársát.*
Mond csak Heloise, milyenek a szobatársak? Tetszik az új hálód?*Persze Ash még nem tudja, hogy a lány nincs rendes hálószobába osztva, mert manapság elég gyorsan történnek a papírmunkák.*Ja, amúgy mesélj magadról, amit csak akarsz, egész jó hallgatóság vagyok.

Diák Hozzászólások száma : 31 Kaszt :

*Zavartan pislog, majd félénken elmosolyodik. A könyvet letette az ölébe, hogy ne vonja el semmi a figyelmét*
- Örülök, hogy megismerhetlek, Ashley. A nevem Heloise Dirth. és igen, még új vagyok. Ugye nem valamiféle tiltott helyre léptem be? *nézett körül, idő közben gyanússá vált neki, hogy nem jár erre felé senki* Azt hiszem sikeresen sikerült eltévednem, ismét...*sóhajt* Ha nem szabadna itt lennem, kérlek szólj és máris eltűnök! * próbált magára eröltetni egy mosolyt, igaz kissé feszültre sikerült.* Jajj! És ő itt A Nyuszi * lóbálta meg az eddig ölében pihenő plüssét.*

Vendég

*A teleport lassan felbúg, morajlik egy picinykét, majd kilibben belőle egy lány és egy tigrincs. Fekete harisnya, szürke szoknya, és hasonló színű lábszárvédő bújik ki a csizma szorításából, persze egy finomabb kötésű anyagról beszélünk. Felsője V-kivágású, fehér színű, pulcsi sincsen rajta, hisz idebent nincs zordnak is mondható időjárás. Benyit a terembe, körülnéz, amikor megpillantja a számára idegen lányt, akkor odaaraszol hozzá. Az ajtó természetesen becsukódik egy pálcaintésre a távolból, Ashley pedig néhány párnával táborozik le a lány előtt.*
-Szia, Ashley. Ashley Emma Goldworthy. A többit pedig itt láthatod.*Az itt szócskánál pólója felé bök, ahol megtalálható a Viharmadaras, Eramirt jelképező jelvény és a Főprefektusi címet ábrázoló. Heloise könyve felé kezd el nyaknyújtásokat végezni, aztán csak kérdő pillantásokat szegez a lányra.*Új vagy itt? Sok emberrel találkoztam már, de téged még nem láttalak.*Kedves mosoly játszik arcán, igen barátságos most.*

Diák Hozzászólások száma : 31 Kaszt :

Zavartan túrt szőke hajába. Hát ismét képes volt eltévedni. Ha lehet, neki még rosszabb női irányérzéke volt, mint egyező nemű társainak. zavartan simította le ruháját, és körbe nézett. Mint mindig, ez a terem is lenyűgözte, de most valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalmat is érzett. Hátrafordult és becsukta maga mögött az ajtót, majd a könyves polchoz lépett.
- Nos? A Nyuszi? Melyiket olvassuk? * szólitotta meg fehér plüss nyusziját, amit, mint mindig magánál tartott és most sem hagyta magára a szobájában. * Legyen ez! * vett ki egy vaskosabb barna kötésű könyvet. Elég réginek tűnt így óvatosan forgatta lapjait, miután letelepedett egy székre.

*Negedi, hogy Ashley átkarolja és csitítgassa, eléggé zaklatott lelkiállapotban van jelenleg, és elég jól esik ez most neki.*
-Tudom... én is valami hasonlót mondtam Marijanának. Hogy nem az Úrnő vére folyik az ereimben. Hogy azon nem tud változtatni... *Sóhajt fel halkan, próbálva aadni valami halovány reakciót. Maga elé mered, nem, egyszerűen nem akarja, hogy Ashley lássa a szemében a bizonytalanságot és a kétségbeesést.*
-Az én döntésem... ahhoz, hogy dönteni tudjak, tudnom kéne, hogy ki is vagyok én, hogy mi szerepem van ezen a világon... De nem tudom, Ashley. nem tudom, ki vagyok. Nem tudom, milyen szerepet osztott rám a Sors. *Suttogja a fejét rázva, és felnéz a barátnőjére. Kék szemeiben az ismerős fáradt-szomorú érzés mélyén megcsillan bizony a félelem, a bizonytalanság, a kétségbeesés. Veszélyes időszak ez most neki, veszélyes lelkiállapot, ez biztos... Mintha egy szakadék peremén egyensúlyozna. És elég egyetlen lökés is ahhoz, hogy lezuhanjon, hogy elfeketüljön a lelke... A kérdésre pislog egy kicsit, tétován néz a saját kezére, majd vissza Ashleyra.*
-Nem... nem tudom. Arra emlékszem, hogy amikor a vérfarkas megtámadott, még nálam volt... Amikor azonban felébredtem... Nem volt nálam. Mindenfelé kerestem, de... Áhh. *Elkeseredetten megrázza a fejét, majd lassan feláll, és a kezébe veszi a dzsekijét.*
-Rettenetesen későre jár már... Ugye nem bánod, ha elmegyek aludni? *Kérdezi kissé félszegen, aztán, ha Ashley nem bánja - és biztos nem fogja bánni -, akkor a teleporttal visszatér a szobájába, a Delfinbe, hogy aludjon... És megpróbálja rendezni kusza gondolatait.*

Vendég

*Közelebb csusszan a lányhoz, fél karjával átkarolja és csitítgatni próbálja. Szegény nem éppen a legjobb lelkiállapotban van, de Ashley ahogy tud segít neki. Az Úrnős dolgon hümmög egy sort, majd halkan, szinte suttogva kezd el beszélni.*
-Talán mégis van szíve az Úrnőnek, hisz neki sem érdeke az, hogy meghaljanak a diákjai. Mert most már az övéi vagyunk.*Fáj ezt kimondania, de ami igaz az igaz. Egy ideig csöndben marad, sóhajtozik, majd újra belefog a véleményfejtésbe.* Figyelj rám. Az, hogy kit tekintesz az édesanyádnak az a te döntésed. Ráadásul szerintem marhaság lenne azt állítani, hogy most már ő az anyád, hisz nem ő hozott világra fizikai értelemben, nem ő nevelt föl, sőt, ő még szeretni se szeretett téged úgy, mint édesanyád.* Hangjából egyszerre elpárolgott minden félelem, helyére melegség, és nyugodtság került. Ebből a szemszögből nézve, tényleg kegyes valamennyire az új igazgató. Kezét most már leveszi barátnője válláról és most már próbálkozik a szemkontaktussal, próbálja ezzel is nyugtatni a lányt.*
- Senki nem kért meg rá. Mondom, ez a te döntésed, és ebbe senki nem szólhat bele. Persze hogy nem helyettesíthetik. Anya csak egy van.* Szemeivel figyeli a lány kezének útját, majd mikor meglátja, vagyis nem látja a lány nyakában lógó medált, némi rémület csillan a szemeibe.*
- Elhagytad?* Nem igazán mer, mélyebbre kérdezni és összeesküvés elméletet gyártani, miszerint lehet, hogy Sylvia lopta el tőle vagy hasonlók. Most csak ül és próbál segíteni legjobb barátnőjén.*

*Megrázza a fejét, nem, fogalma sincs arról, hogy miért ő kapta a jelvényt, és miért nem a nővére. De tudja, hogy ez a dolog csak táplálni fogja Sylvia gyűlöletét és féltékenységét iránta... Amit nem szeretne. Mert tudja, hogy ha még jobban gyűlöli őt... Akkor nehezebb dolga lesz. mert a gyűlölet növeli sylvia erejét. És hogy Nikorina erejét mi növelhetné? Nos, ez egy jó kérdés. Talán ésszerű válasz lehetne rá az, hogy a szeretet. De ezt akkor a nővére irányában kéne éreznie... Akinek feltett szándéka, hogy megölje őt és a barátait. Egy ilyen embert szeressen? Nos, nehéz dilemma. De keresi a kiutat.*
-Hát... Azt vetette fel, hogy az Úrnőnek mi oka lenne egy ellenállót visszahozni? Jó kérdés, megvallom. Azt mondta, hogy... ez azt bizonyítja, hogy az Úrnő igenis kegyes. És.. hogy azt is mondta, hogy msot már nem édesanyámnak köszönhetem az életem, mert... mert az Úrnő hozott vissza, és én... nélküle halott lennék. *Elhallgat, a végére már nagyon elvékonyodik a hangja, ahogy szinte kiönti a szívét a barátnőjének.*
-Mit tegyek, Ashley? Én nem... nem tudnék úgy viszonyulni az Úrnőhöz, mintha az anyám lenne. nem, őt semmi és senki nem helyettesítheti! *Fakad ki kétségbeesetten, és a nyakához kap, ahol rendes esetben a medálja lenne... csakhogy az nincs most ott. Fogalma sincs arról, hogy hol lehet... Reméli, hogy megtalálja majd. Nagyon reméli.*

Vendég

*Hatalmas, aggódó pillantásokkal fürkészi Nikorinát, komolyan félti a lányt. Elég sokáig csak némán bámul maga el, próbálja az információkat feldolgozni, de egyszerűen képtelen rá.* Talán tényleg az akar lenni. De akkor miért nem ő lett? Vagy az túlságosan feltűnő lett volna mindenki számára?* Nem, most már végképp elvesztette a fonalat minden tekintetben. Már semmit sem ért. Most már ketten ülnek úgy a kanapén, hogy nem tudják hol is a helyük. Vagyis...Ashley "csatlakozott" Nikorinához ez ügyben.*
- De, várj! Mit Mondott Jana?* Ez az egy dolog, ami hirtelen beugrott neki. De ez is csak arról, hogy Nikorina emlegeti már egy ideje, azt a bizonyos beszélgetést a naxis lánnyal. Kérdőn pislog barátnője felé, miközben szoknyájának szélét gyűrögeti, a jelvény pedig már a padlón koppan, és ott hever egymagában.*

*Érti a célozgatást, el is fintorodik kissé a gondolatra. Ő és a sötét praktikák? Igaz, hogy tud arról, hogy van a lelkének egy sötétebb fele, ami megnyilvánult már párszor, de azt minden eszközzel igyekszik elhallgatattni. Nem, ő nem akar olyan lenni, mint a nővére. Soha! Ashley szavaira komolyan bólogat, de megvárja, míg a lány végigmondja, amit akart, és csak aztán válaszol.*
-nem értem.. egyszerűen nem! *Rázza a fejét kétségbeesetten.* Én is valami ilyesmitől tartok. Persze Sylvia arca, ahogy meglátta a jelvényt.. Nos, akkor maga volt a megtestesült féltékenység. Biztosra veszem, hogy arra törekszik, hogy az Úrnő kiskedvence legyen, erre... Hirtelen magasabb pozícióba kerülök. Félek... félek, mert ez a kinevezés... olyan, mintha Marijana szavait erősítené meg. Hogy.. nem, nem, az nem lehet! *Eltorzul az arca, miközben a saját gondolataival, kétségeivel viaskodik, eléggé jogosan. Nem érdekli, hogy Ashley megtudja, hogy milyen kétségekkel vívódik. Hiszen az egyik legjobb barátnője - ez talán csak nem riasztja el, hisz kitartanak egymás mellett.*

Vendég

-Nem mindig a fekete mágia a legerősebb. Bár, azt mondják, hogy mindenkit a saját fegyverével a legkönnyebb legyőzni.* Célozgat egy-két dologra, miszerint esetleg a druida lánynak sötét praktikákat is kéne tanulgatnia és talán az segít neki Sylvia ellen. Persze Ash hangja remeg, eltűnt belőle az a remény amit Gethin és Senilla öntött belé. arra, hogy Niko fél a találkozástól, nem reagál semmit, ezt már a lánynak kell elrendeznie magában, hogy mit is fog cselekedni. Ashley amennyit tudott segített, többet már nem igazán tud tenni. Viszont a jelvényes dologra ismét felélénkül.*
- Hidd el minden áldott este járőrözés közben, ugyanezt kérdezgetem magamtól. Fogalmam sincs, miért pont két ellenálló Eramiros diák kell neki. Tőlünk is álltak át, miért nem a saját ölebeit választotta? Talán tényleg eltévesztette...Na de nálam? Engem nem igazán tud összetéveszteni másokkal. tudtommal én vagyok az egyetlen Goldworthy az egész suliban, ráadásul még rám hasonlító lány sincs nagyon. Vagyis annyira biztos nincs, hogy összetévesszen vele.* Sóhajt, kissé frusztrált lett ettől az egésztől és hangjában most már tényleg ott a remegés. Nem érti, hogy miért pont őt és azt sem érti, hogy miért pont a druida lányt nevezték ki.*
- Tudod, fogalmam sincs ez minek a kezdete, de attól tartok, hogy az Úrnő jó előre leszervezte minden percét itt a suliban és valamire készül.* Talán kissé paranoiás gondolatok törnek elő a lányól, de egy ilyen helyen és helyzetben, kiből nem jönnének elő hasonlók?*

-Nem tudom... jó, ha van egy kis előnyöm, főleg, hogy tudom, mennyire sokat örökölt anyánk illuzionista képességeiből... Nagyon erős. A fekete mágia azzá tette. *Mondja, kissé ki is rázza a hideg, ha belegondol az emlékekbe, vagy ha abba, amit az órán látott... Amikor Ashley újra a jelvényt kezdi el birizgálni, az ő figyelme is visszaterelődik a kinevezésre. De előbb még Ashley gondolataira kéne válaszolnia...*
-Nem... nem tudom. Félek a találkozástól, bevallom. *Mondja, kissé megvonja a vállát, majd megböki a kitűzőjét.*
-Ez viszont még jobban elbizonytalanított. Miért kaptam? Miért? A kinevezéseket az Úrnő hagyja jóvá, nem? Miért pont engem? Egy ellenállót? Szerintem eltévezstette a címet, és Sylviát akarta kinevezni... *Mondja, kissé kifakadva. Most az sem érdekli, hogy ha esetleg elárulta, mennyire is bizonytalannak érzi magát a világban... Hogy nem tudja, hol a helye.*

Vendég

-Mondom én, hogy valaki rejtélyesen kicserélte. De talán igazad lehet. Persze, ha tényleg azt hiszi, amit, akkor abból még előnyöd is származhat.*foglalja össze a saját elképzelését, a lány kérdésére pedig a szája előtt úgy csinál, mintha becsukna egy lakatot, a kulcsot pedig jó messzire elhajítja. Aztán megint a jelvényt kezdi el birizgálni, le is veszi pulcsijáról és a tenyerébe rakja. Lassan végigsimít a viharmadáron, de most már.....Nem érzi azt, amit régen. Már nincs benne az a büszkeség vagy odaadás, ami a szakvezetők halála előtt volt. Régen, mikor kinevezték, na annak örült. Ennek viszont...hát, húzta a száját, rendesen, de inkább belement a dologba.*
- szerintem ez butaság. Még akkor is ha nagyon szerette. Ha az ő helyében lennék, és bármennyire is megviselne a gyász és egyebek, akkor sem kezdenék el egy 17 éves lányt okolni a saját unokatestvérének halála miatt. Főleg úgy, hogy tudom, hogy mennyire szeretted Gabyt.* Nem próbálja meg keresni a szemkontaktust, az egész kis gondolatmenetet üres tekintettel a távolba meredően mondta végig.*

*Ugye hogy abszurd? Nikorina is sokat gondolkozott azon, hogy mi az a furcsa erő, ami rákényszeríti sylviát arra, hogy megtartsa azt a bizonyos három lépés távolságot...*
-Gondolkoztam rajta, hogy miért... Biztosra veszem, hogy hallott arról, ami történt. És nem érti, hogy hogyhogy visszatértem... És szerintem azt gondolja, hogy vérfarkas lettem. Ami nem igaz ugye... De erről neki nem kell tudnia, igaz? *Vezeti végig a gondolatmenetét röviden, a végére, bár nem nagyon illik a helyzethez, kissé el is mosolyodik. A másik témára viszont rögtön el is komorodik, és a blúza szélét kezdi el piszkálgatni.*
-Viszont veronika... Ő biztosan engem hibáztatna. Azért, ami történt, és ahogyan történt... Biztosra veszem, hogy ő is eljutott arra a következtetésre, hogy miattam ölték meg gabyt. És utálni fog ezért... nagyon szerette őt. *Suttogja elhaló hangon, miközben inkább lefelé néz, elkerüli Ashley tekintetét. No nem azért, mintha nem lenne őszinte... Csak most nem képes a szemkontaktusra.*

Vendég

*Nos, tényleg elég abszurd az amit a druida lány megemlít a nővéréről. Ashley szemei picit ki is kerekednek, majd csak megvakarja a fejét.* Ez tényleg eléggé, sőt, nagyon furcsa. Talán kicserélte valaki?* Ugyan. Az túl egyszerű lenne, és gyanús, ha esetleg ezzel megoldódnának Nikorina egyes problémái.* Jó, csak viccnek szántam.*Egy könnyed kis mosolyt megereszt, amit azonnal el is tüntet az arcáról, amint a téma Gabyra terelődik. Figyelmesen hallgatja a lányt, mert ezek olyan dolgok, amikről még nem tudott, így ezt elraktározza magának.*
- Értem. De miért is félnél a szemébe nézni? Végül is nem a te hibád, és nem is tehetsz arról, ami történt. Hiába próbálsz mást állítani, te nem tehetsz róla.* Bátorítón megszorítja Nikorina egyik kezét, majd visszamélyed gondolataiba. Hogy milyenekbe, vagy épp melyikekbe? Nos...Sok kusza, de valahogy mégis egybefüggő gondolatmenetbe. Nem, most nem csak tulajdon húgán jár az esze, hanem barátnőjének családján is morfondírozik.*

-Oké. *Bólint mosolyogva arra, hogy Ashley majd szól neki, ha kell segítség. Ő a maga részéről bármikor szívesen segít... Legalább addig nem lötyög a világban. Bár arra ügyel, hogy mások ne vegyék észre, hogy mennyire bizonytalan mostanság... Sylvia említésére összerázkódik, nem nagyon, de észrevehetően. Kirázza a nővérétől a hideg. Az apjával persze azóta sem tudott beszélni... Már sejti, hogy karácsonyig nem nagyon lesz esélye látni. Majdnem egy év nélküle... Nagyon rossz.*
-Többnyire elkerülöm. Hál' Istennek nem nagyon foglalkozik velem... Piszkált már párszor, de... nem is tudom. Olyan furcsa. Komolyan, mintha... félne tőlem. *Mondja, maga is beleborzong a szavainak abszurdititásába. Hogy Sylvia félne tőle? Na ez nagyon furcsának tűnhet.*
-Hát... Ha jól emlékszem, van egy öccse. De.. régen nem láttam már. Meg.. nem tudom, de... félnék Veronika szemébe nézni azok után, ami történt. Ő volt Gaby anyja, tudod... *Válaszolja kissé bizonytalanul, próbálja homályos emlékeit felidézni, nem éppen sok sikerrel most.*

Vendég

*A lány aggódására és törődésére elmosolyodik, majd bólogat néhányat.*
- Hát, nem biztos, hogy találunk bármiféle részletet, de ha segítség kell szólok.* Rákacsint barátnőjére, majd a füzetet kezdi el nézegetni. Már kezdi saját magát is untatni ezzel a ramatynak nevezhető állapotával, de inkább eltereli gondolatait más dolgokkal. Még ő sem tudja mivel, de....próbálkozik.*
- Amúgy Sylvia az órán, hogy viselkedik veled? Mármint érted, mire akarok célozni....*Nikorina bácsikáján félrebiccentett fejjel kezd el agyalni, majd együtt érzően pislog párat.*
- Tudod, férfiak....mindig más kell nekik. Bár nézd a jó oldalát, már ha ennek van ugye. Lehet, hogy van egy rakat unokatesód.* Bár lehet, hogy ez csak Ashley számára lenne jó hír. Aztán hirtelen bevillan neki Gaby.* Mellesleg, Gabynak voltak testvérei? Vagy az ő családjával mi van?

-Fogalmam sincs. Stefan bácsi kicsapongó múltját ismerve... lehetséges. *Halkan felnevet, mert igen, tudja, hogy az apja öccse milyen... volt, míg nem talált rá a mostani feleségére. A füzetre rápillant, majd felveszi, futólag belepillant, de inkább Ashley szavaira figyelmez komolyan.*
-Aha.. értem. Ez tényleg furcsa. Ugye nem esett baja? *Kérdezi kicsit aggódva, bár sejti, hogy Ashley sem tudhatja, hogy mi lehet a helyzet... Balját előrenyújtja, és bátorító mosollyal megsimogatja a barátnője karját.*
-Minden rendben lesz, meglátod. *Mondja kedvesen neki.* Ha gondolod, segíthetek felkutatni... Erre valók a barátnők, tudod. *Azt nem is hozza szóba, hogy közben a Sylvia-üggyel is kéne foglalkoznia... Az alatt a másfél hét alatt, amit a szellemvilágban töltött, visszatért az összes emléke, így nem aggódik igazán, mert tudja, milyen volt a múlt. Hogy a jövő mit hoz... Azt nem tudja még, de bizakodó.*

Vendég

//Frigóból ki Razz

//
- Fúj, akkor az tuti elég undi lehetett.* Ő is vág egy hasonló fintort, majd az unokatestvérek említésénél elmosolyodik, ám azért megforgatja szemeit.* Istenem, Nikorina. Szörnyen kusza a családfád. Van még unokatesód, akiről te sem tudsz?* Kérdez rá a lánynál, mert ugye sosem lehet tudni, hogy kik vannak még a családban. A füzetes dologra bólint és a lány kezeihez tolja azt. Enyhén megrázza a fejét a kérdésre, mármint arra, hogy megtudott-e valamit.*
- Sokkal nem lettem okosabb. Nagyjából annyi van meg, mint a múltkor, bár a családról van pár információm, meg az előző helyekről és emberekről, akiknél ott járt vagy lakott. Viszont levelet nem tudok nekik küldeni, mert azt mondták, hogy az a ház ahol laknak, az üresen áll. Persze a muglik....honnan is tudhatnák. Bár a vicc az egészben mégis az, hogy még az a néhány varázsló is ugyanezt mondta, akik ismerték őket. Annyit árultak el, hogy egy lányt vittek haza magukkal, de azóta egyszer sem látták őket. Furcsa....*Igen, ismét megrándul az óra említésére, majd csak sóhajt egyet. Hát, az ő élete sem mentes a Gordiuszi csomóktól, az szent.*

Vendég

//Frigóba be//

» Eramir Torony - Szoborterem
» Az eramir torony