Eramir Torony - Édes Semmittevés Rejteke és Eltévedt roncshajó barlangja

First topic message reminder :

"Eramir Torony - Édes Semmittevés Rejteke"

Az ajtón cirádás betűkkel ez van kiírva. A három ajtó közül a középső az, ami ezt a rejtelmes félhomályos "termet" rejti. A helységbe belépve a dákok szinte a természetben érezhetik magukat. Az ajtó egy rövid alagutat rejt, a végén egy barlang szerű termet, csupán pár lépés előre haladva. Az alagútban a falakon fáklyák vannak, ám kevés, így végig csak fél homály van...
Bent, a barlangban, ami egy nagyobb szobányi méretű csupán, szépen be van nőve, egy két méteres fa, ami mikor felfelé elfogyott a növekedéshez a helye, szépen bekanyarodott, és félig körbenőtte a termet. A lombok alatt mintha néhány embernyi odú lenne, szépen lefedve, s a földön puha, mindig selymes zöldellő fű van.
A terem másik végén, ahova nem nyúlik be a fa csupán néhány kőszikla van, fél méter magasságú, kényelmesen rá lehet ülni. A fa alatt körülbelül három embernek van hely, ám a fára akár rá is lehet mászni, hisz ahogy elkanyarodott, egy-két ága vízszintesen tökéletesen helyet adott a lusta kis diákoknak, hogy kifeküdjenek rajta. A másik oldalon összesen hat szikla van lerakva, félkőr alakban, ahogy a fal is íves, kör alakú. A kőhelyek felett ott van néhány fáklya, amik mindig égnek, és félhomályban tartják a füves-fás kis barlang-termet.

by Aurora Valanthe Mediaris

Eltévedt roncshajó barlangja

Újabb ajtó nyílt meg az Eramir főhadiszállásának főterméből. Amikor belépsz, orrod azonnal megcsapja a párás levegő aromája, hiszen egy barlangba érkezel. Egy kis padkára lépsz először, egy rossz mozdulat, és lezuhansz, oldalt találod a levezető, sziklába vájt lépcsőket. A gyér fényben nem sok mindent látnál a földbe szúrt fáklyák nélkül. De így, a félhomályban már kiveheted a barlangban álló hatalmas roncshajót. Ki tudja, mióta vesztegel a patron, vigyázz a kiszáradt deszkáival, nehogy bajod essen! Tépett vitorlái azonban mindig lengenek, pedig a levegő nem jár… A vízben néha megcsillan valami, és hívogat a mélybe. Talán a kalózok elátkozott kincse az, talán egy lidércfény, amit gonosz lények bocsájtanak ki a belső tó mélyén, vacsorájuk csábítására.
A terem különlegessége mégis egy több méter magas, háromszög alakú kapu. Mindez a barlang fala előtt lebeg a semmibe, és keretként mindössze egy zöldes árnyalatú fénycsík szolgál. Előtte egy emelvényen drágaköveket találsz, méghozzá a sziklába ágyazva, de nem akárhogy. Három darab koncentrikus körbe foglalva, és ezek a gyűrűk forgathatóak, bár középpontban mindig egy Füstkvarc áll. De még így is szinte végtelen számú kombináció érhető el, és minden helyes sorozat egy másik utat nyit meg, egy másik helyre. De mégis ügyelj, mert nem tudhatod, meddig marad nyitva az átjáró…

//A tárcsázót csak mese alatt lehet megnyitni, vagy ha olyan kombinációt kap, amihez kap szépen egy engedélyt is, hogy bárhová mehet vele Smile

//

*Hát igen, Valeriellel nem szoktak normális dolgok történni, vagy hát neki az a normális, hogyha szóláncozik mágikus fényben egy törött hajóroncs tetején egy nem éppen hófehér lelkületű szaktársával. Persze, ez abszolút normális. Na mindegy, a lényeg, hogy ő valahová a fénykörbe megy, keres valami ülőalkalmatosságot, és ahelyett, hogy leülne rá elkezd artistáskodni, megpróbál rajta kézen állni, ami egészen jól is megy, de sokáig nem tud úgy maradni, mindenesetre nem zúg le, sikerül mindig talpra érkezni.* - Jó, akkor kezdek én... Legyeeen... Kapanyányimonyók! Az utolsó szótag a nyók, azt hiszem én nyertem! *Nevet fel azonnal harsányan, és azzal a lendülettel felugrik egy egyben levő egészen erős fahordóra és onnan még feljebb a hajón lévő épület fedelére és ott csüccsen le. Mutatványos-akrobata lány, had ugráljon, de minden ugrás közben hallatszódik vidám, csilingelő nevetése. Hogyha hegyes lenen a füle, mindenki tündérnek hihetné...*

Vendég

*A békés felderítés, amiért kijött a barlangba, kezdi egyre jobban visszarepíteni a gyerekkorába, még ha nem túl szép emlékei maradtak is belőle, de legalább egy kis darab, egy foszlánnyi jó visszatérni látszik, aminek felettébb örül. A csigára nem szól semmit, bár a dalmágiát elítéli, hiszen az embernek azért van pálcája, hogy használja is.* -Semmi gondom sincs a sötétséggel, csak jelenleg bármilyen játékhoz egy picit kevesen vagyunk! *mondja, majd tágra mereszti a szemeit a szólánc szó hallatán. Életébe nem hallott még erről a játékról, de ha az, aminek a neve látszik, nem lehet nehéz. Mivel a leányzó volt az ötletgazda, átadja neki a kezdés lehetőségét.* -Hát jó! Legyen szó lánc! És kezdhetsz is, ha már így felvetetted! *mondja a lánynak, majd várja az első szót*

*Bizony, ez a kislány sok mindent tud, amit nem néznek ki belőle. Na jó nem, csak szaktársak és egyszer hallotta a nevét és megjegyezte, mert azzal poénkodott magában, hogy Evandrus Evan Darian tanár úr druszája. Szóval így ragadt meg ez a név... A musicalekre természetesen azonnal biccent, nagyon-nagyon sokat látott és nagyon sokat elő is adott, persze családdal, szóval nem hatalmas színházakban, csak mondjuk otthon a bálteremben és itt a színházteremben. Voltak elegen, meg persze a család barátai, olyan szépen kijött a társulat.* - Még szép, hogy szeretem! Aki nem szereti, abban nagyon hibádzik valami! *Mondja lelkesen és nagyon tetszik neki, hogy a fiú, avagy férfi felnevet mellette, Valeriel abszolút az a típusú ember, aki imádja, hogyha vidámság van körülötte, minimum egy mosolyt elő szokott csalni mindenkiből, még a legkőszívűbb emberből is.* - Na, ne csak nevess, válaszolj! Játszunk, ugye? *Kérdi lelkesen, majd újra csak azt látni, hogy már nem álldogál egy helyben, hanem táncol tovább, ám most énekelve, méghozzá hogyha Evandrus gondolkozik egy kicsit, vagy persze végig várja a dalt, beugrik neki, hogy ez bizony dalmágia...* - Tűzhullám,
Lángörvény,
Rohamvást,
Tör feléd,
Mélység tüze és magasság tüze, Te,
Égzengés szelleme, viharnak csillanó szeme,
Forróság,
Fényesség,
Villanás,
S vége már. *A hangja kellemes, mutatványos a leányzó, a dalolászós-táncos fajtából, és megjelenik a tűzörvény, a kis búgócsiga, amit ellenfél felé lőhetne, de hát ellenfél híján odaidézi középre a levegőbe, hogy ott lebegjen, míg ki nem huny a fénye, jó harminc percig tuti ott fog világítani.* - Hogyha találunk fáklyákat azokat is sorba meggyújthatjuk a fényéből. Mármint tüzéből. Szóval mi volt a problémád a sötéttel? Mondjuk... Bújócskázni ketten uncsi, fogócskázni szintén, de mi lenne, hogyha szóláncoznánk? Kikötés, hogy minimum három szótagú? Az már úgy nehezeeeebb! *Mondja lelkesen, fontoskodva, mintha tényleg egy hatalmas játék lenne, bizony.*

Vendég

*Szerencsére a leányzó annyira nem ijedt meg, és furcsa mód még Evandrus nevét is tudja, bár ő abszolút nem emlékszik a lányra. Meglepődik, amikor az Operaház Fantomjával keveri össze, ezek szerint nem csak ő szereti a musicaleket.Rezzenéstelen arccal figyeli amint a lány körbesétálja, majd a ruháját kezdi el simogatni, bár utóbbira felszökik a szemöldöke. * -Ezek szerint te is szereted a musicaleket! *jegyzi meg még a forgolódás előtt, majd hangosan nevetni kezd, amikor a leányzó játszani hívja, ez az utolsó 4-5 évben valahogy nem fért bele az életébe, nem is emlékszik, hogy mikor játszott úgy istenigazából bármit is. * -És mit akarsz játszani koromsötétben egy hajóroncs kellős közepén? *kérdezi még mindig nevetve, nem is tudja azt abba hagyni, hiszen az iskolában általában messziről kerülik és utálják, nem hogy játszani akarjanak vele, de hát ki tudja? Lehet megtört a jég és szerzett magának egy "havert"?*

*Szépen körbenézelődik, mire szembe találkozik egy sötét köpenyes alakkal, akitől megriadna, de a hangját, hogyha nem is sokszor hallotta, megjegyezte. Furcsa adomány az ilyen jó hallás, mindenkiben az énekhangot keresi. Persze Evandrust így se úgy se környékezheti meg, hogy énekeljen egy darabban, elképzelni nem tudja a fiút énekelni, színjátszani, nem megfelelő színész alapanyag neki. Tehát megtorpan egyenesen a srác előtt, a szívére emeli a kezét ijedtében, majd nyugodalmasabban kifújja a levegőt.* - Huhh, hirtelen azt hittem, hogy az Operaház fantomja került ide, de csak te vagy. *Mosolyodik el vidáman, bár valószínűleg az operaház fantomja mellett jobban érezhetné magát, mint egy kegyetlenkedő auror mellett. Egyáltalán nem veszi mondjuk észre, hogyha kegyetlenkednek vele, kivéve, hogyha fizikailag pofon vágják, az meg úgy se fordul elő.* - Én ébren álmodok, így nem érdemes aludnom, és nem is kell még aludni, korán van és nyár. De téged álmatlanság gyötör? *Kérdezi nagy kék szemeket vetve a fiúra, de nem áll meg, közel megy hozzá és elkezdi körbesétálni, nézegeti a ruháját, néhányszor meg is érinti a köpenyét, hogy végigsimítson rajta, az anyagát figyeli,majd megáll vele szemben.* - Játszunk valamit? *Kérdezi gyermeteg hangon, megdöntött fejjel nézve fel a fiúra, hiszen az jóval magasabb nála.*

Vendég

//olvad //

*Visszatérése óta nem találja a helyét a kúria falain belül, és mivel ezer és egy hely van, amit nem fedezett fel a birtokon, az Eltévedt Roncshajó barlangját tűzte ki célul esti programjához. Ruházatát illetően egy szakadt fekete farmer van rajta, melynek szára egy csatokkal díszített, fekete acélbetétes, műanyag-bőr csizmába szűkül. Ehhez társul egy korom-fekete ing, amelyet fehér koponyák díszítenek, az elmaradhatatlan fekete bokáig érő bőrtalárja, kezein pedig egy-egy ujjatlan bőrkesztyű díszeleg. Pálcáját bal kezében, támadásra készen pihenteti teste mellett, úgy halad előre a barlang felé a sejtelmes, ám megnyugtató sötétségben. Egy ugrással a hajón terem, és korom fekete ruhájában tökéletesen beleolvad a sötétbe. Ahogy pásztázza a roncsokat, egy ismerős leányzót vél felfedezni, amint éppen ide-oda rohangál a roncson. Megszólítja, aminek köszönhetően a lány talán megijed, talán nem, bár Evandrusnak csak a sziluettje rajzolódik a sötét roncson* -Üdv! Látom te sem tudsz aludni! *mondja. Hangjában tőle megszokott kegyetlenség és kegyetlenség hallható, bár ez inkább mostanában itta be magát Evandrus testébe, lelkébe, mindenébe. Reméli, hogy nem ijesztette meg nagyon a nem túl magas leányzót, de ha igen, az sem érdekli különösebben.*/

*Az eltévedt roncshajó barlangja... Mi lehetne ennél kalandosabb és varázslatosabb hely? Semmi, ennél nincs jobb. Egy táncos léptű apró, karcsú lány jelenik meg a színen és tolvajokat megszégyenítő ügyességgel mászik fel a hajóra az egyik kidőlt oszlopon felfutva, persze a mozgásán látszik, hogy egyáltalán nem tolvaj, nem harcos, hanem éppenséggel akrobata. Ahogy felfut a hajóra hatalmas kék szemeit nagyra nyitja és szájtátva körül forog. Külsejét tekintve tényleg karcsú, alacsony, 155 centi körül lehet, ruháját tekintve egy balettosokat idéző dressz van rajta, rövid selyemszoknyával, nagyon rövid, de alatta harisnya van, lábán könnyű cipellő, amiben jól lehet mozogni, szóval olyan, mintha egy táncstúdióból lépett volna ki, nem egy hajón mászkálna. De hát soha se sikerül neki helyhez illően öltözni, csoda, hogy nincsen rajta százszínű ruha, jelenleg mindene kékben játszik, kivéve lila fejecskéje. Tehát felmászott a hajóra, és oda-vissza mászkál, mindenhova felmászik, mindenbe bemászik, mint a mérgezett egér, és persze... a kalandvágyó kisgyerek.*

// Fagyi //

*Úgy néz ki, a feszültség nem csak Quarion elméjében van jelen, Wylena is szorong egy kicsit. De mit is várnánk egy ilyen helyzetben. Végül az lesz a vége, hogy a lány lelép.*
- Szia!
*Az elköszönés után elrakja a zsebébe a mályvacukrot, és Wanva a vállára ugrik. Igaz, súlyra is eléggé gyarapodott, de a csapatmunkájuk és az edzésük miatt aligha számottevő ez a fiúnak. Quarion eloltja a tüzet, és ő is elindul a kijárat felé. Míg visszaér a hálójába, megannyi kérdés jár a fejében.
Vajon ki ez a lány? Miért ilyen gyanúsan rejtélyes? Mi okozhatta Wanvában ezt a dühkitörést? Ezek mind olyan talányok, amire nem tud választ adni. És lehet, hogy nem is fog tudni ezután sem. Egy viszont biztos: egy érdekes kapcsolat született meg a véla és a fél-tünde ifjú között, amit azonban korántsem nevezhetünk pozitívnak. Egy nagy kérdőjel áll az események közepében, amire a sötét és zavaró felhők, vagy köd, nevezzük akárminek, átláthatatlan fátylat borítanak. És ki tudja mikor fog ez eltűnni. Lehet, hogy soha.*

*Hogyha nem szeretné úgy Wanvát, akkor most gondolatba elhordaná minden szentségtelen dolognak, minden létező rossznak, de úgy se lenne rá képes, inkább magát okolja, hogy nem maradt távol a madártól. Ha nem megy oda haverkodni, ahogy eddig sem szólt semmit a madár, ezután se tette volna. Észre veszi a fiú idegességét, de a felajánlást azonnal hárítja.* - Nem, dehogy, nem szükséges, kreatív lány vagyok, megoldom. *Hadarja gyorsan, de ahogy Quarion a madárhoz szól, habár nem oda tekint, hanem szigorúan a tűzbe, még is csak a füle és minden érzéke arra éleződik, márpedig ha nem is ismeri a tünde nyelvet, a fiú szavai és a nyugtalan madár, az egész légkör teljesen megváltozott, még talán rosszabb is lett, mint a kezdetekben. Megijed. Mint egy ijedt kislány áll gyönyörű szépen talpra, és kezd el néhány lépéssel a kijárat felé hátrálni, aztán persze visszafordul, de hallattszik a hangjában a zavartság.* - Majd legközelebb beszélünk, úgy is összefutunk, mármint, nagy az iskola, de biztos látjuk egymást, meg... Mindegy, felejtsd el, sajnálom. *A hangjában csöppnyi fájdalom és beletörődöttség, ez a Wylena dolog így nagyon nem jött össze, pedig már kezdett egyenesbe jönni a dolog, de az állatok X. érzékével nem tudott kibabrálni. Új külső, új test, új hang, alig valami a régi. Csak a lelke. De hogy még azt is megérzik az állatok... Mint űzött vad tűnik el fürgén a leányzó, néhány másodperc múlva iszkiri szalad elő a sarokból a vörös mókus követve a druida leányzót, vagy minimum eltűnve a sas közeléből, lehet inkább a Rejtett tisztásra tart, mintsem a véla lány után megy.*

- Veszek neked egy másik nadrágot, ígérem - próbálja kiengesztelni a lányt, miközben még mindig haragszik Wanvára, amiért így megijesztette szegényt.
*Kicsit ideges lett, de nem csoda. Utálja, ha leég mások előtt, pláne, ha nem önhibájából. Nem is emlékszik olyanra, hogy Wanva valaha is rátámadott volna valakire is. Vajon mi baja lehet ezzel a látszólag ártatlannak tűnő vélával?*
~ Sosem csinálta még ezt... Lehet, hogy mégiscsak van valami baj ezzel a csajjal. Ok nélkül nem szokott így viselkedni. ~ *Közben Wanvát figyeli, mintha az arca mimikájából próbálná kiszűrni a problémát, ha az egy sasnak lenne.* - Sína i Yeldë ná ulca? - kérdez egy privát kérdést legjobb barátjától, amire a sas csak biccent egyet, mintha csak egy ember lenne.
*Quarion Wylenára pillant, kicsit elmereng rajta, aztán a nyárssal a tüzet kezdi piszkálni. Úgy érzi, nemsokára ideje lenne elindulni vissza, nyugovóra térni, vagy csak gondolkodni egyet a csillagokat bámulva ezen az egészen. Nyugtalanná válik a hangulata, és ismét előkerül az a feszélyező és gyanúsító érzés a lány iránt, ami a beszélgetés elején is megvolt.*
~ Mit akar tőlem...? Valamit biztos, logikátlan volt az egész beszédkezdeményezés, és elég hülye indoknak tűntek az előbb említett dolgai, hogy miért haverkodik velem... Jobb lesz vigyázni. Vagy lelépni, mielőtt még valami balul sül el. ~

- Milyen kis cselesek vagytok. *Válaszol vissza, aztán a madárka kerregésére kissé behúzza a nyakát, na meg a mókus is összehúzza magát, szerencsétlen még mindig azt hiszi, hogy féltenie kéne az életét, pedig igazán nincs rá oka, Rosetta úgy se engedné, hogy Wanva csak úgy felkapja és megegye. Ahogy a madár szépen elkezdi csipkedni mellé repülve, szegény exkobold leányzó kissé megijedve hátrál el előle, ameddig csak tud, falig, rönkig, mindegy, szerencsére annyira szerencsétlen nincs, hogy átessen valamin.* - Hagyd abba, kérlek, nem ártok én senkinek! *Szólal meg újra a madárhoz, és mivel fogalma sincsen, hogy ilyenkor a madár nyelvén beszél, vagy csak embernyelven, csak a madár hallja saját nyelvén, ezért olyan szavakat használ, hogy megnyugtassa a madarat, de még se legyen nagyon furcsa a fél-tünde srácnak. Még szerencse, hogy nem druida, mert akkor az állat gyorsan elárulná. Bár lehet, hogyha daimon lenne, meg sem érezné a dolgot.* ~ Eddig senki nem érezte meg, tényleg senki... Azaz hát te igen, de senki más, mókuskám. Az állatok... A sima állatok hogy érezhetik, hogyha nincs az a mágia, ami kimutatná? Ez nonszensz. Ahj, erre én tényleg nem gondoltam.~ *Bosszankodik kicsit riadtan megállva végül, ahogy Wanva még is csak rászánja magát, hogy ne csipkedje széjjel és odarepüljön a gazdájához. Néhányszor lehet, hogy apróbbat fel is sikkantott, hogyha nem csak nadrágot, hanem bőrt is húst is ért az a bizonyos csőrike, de oda csúsztatja a kezét és begyógyítja a sebeket.* - Igazán... Igazán semmi baj. Ilyen nagyon nem szokott előfordulni velem, talán... Talán nem szereti a vélákat. Vagy én... Nem is tudom, de... *Kicsit elhúzza a száját, és megigazítva a ruháját - a kiszakított résznek már mindegy - visszaül a farönkjére, szépen félősen pislogva a madárra, aki nagyon fixírozza.*
- Kérlek ne ess újra nekem, jó? *Szól a madárhoz, ez az se baj, hogyha ember nyelven hangzik, csak a madárnak madaras jelzéseket ad, hiszen eléggé logikus, aztán újra Quarionra pillant.* - Gondolom mással kedves, és ismerkedős, csak belőlem nem kér. Esetleg ha békeajánlattal élnék felé? *Kérdezi a fiút, egy mályvacukorra bökve, habár letette a nyársat amikor elkezdett mókusozni, újra sütögethet, hogyha a madár ettől megbékél. Közben a mókus persze teljesen frászt kapott, inkább elbújt valami eldugott szegletbe, elszaladva Rosetta, azaz Wylena válláról.*

- Hát, mindketten azon vagyunk, hogy a meglepetés erejével mindig tudjunk élni - mosolyodik el.
*Aztán a lány, ahogy megindul Wanva felé, megrázza magát, és kerreg egyet. Aztán kitárja a szárnyait, és a Wylena melletti sziklára repül. Meresztgeti a nyakát, és elsikítja magát.
Leugrik, és odatotyog a vélához. És mindenfajta előzetes nélkül nekiállja csipkedni a lány nadrágját, miközben vinnyogó, de nyilvánvalóan agresszív hangokat ad ki magából. Wylena ennyit érthet belőle:*
- Hová tüntetted a pöttöm lányt? Érzem benned, mit csináltál vele? - Sikítozik a sas.
- Tuluro! - Hívja magához tünde nyelven Quarion, aki természetesen jól megérti magát a sassal, hiszen ő nevelte fel, de azért sasul mégsem beszél.
*Wanva végül odarepül gazdája mellé, miután egy ruhafoszlányt ejt ki a csőréből, amit a lány nadrágjából hasított ki.*
- Mégis mi bajod van?! Maradj nyugodtan, és viselkedj normálisan! - Majd Wylenához fordul. - Ne haragudj. Nem tudom mi ütött belé. Nevelt állat, nem szokott ilyet csinálni.
*Mérges pillantásokat vet madarára, miközben az inkább befészkeli magát a fiú mellé, élvezve a tűz melegét és fényét. Wanva azonban le sem veszi szemét a lányról, és feszülten meg-megmoccan néha.
~ Mi baja lehet...? Totál leéget szegény lány előtt, pont, amikor kezd kialakulni egy normális hangulat... ~
*Quarion az utoljára sütött mályvacukrot inkább odadobja a sasnak - elment az étvágya. De a madár csak szúrós tekintettel mered a vélára, nem is érdekli az ínycsiklandó csemege.*

*Egy hegyomlás dübörög le a szívéről, megkönnyebbülten sóhajt fel a fiú szavaira, miközben lágyan elmosolyodik.* - Köszönöm. *Feleli, egyértelműen arra értve, hogy Quarion azt mondta, hogy már egészen jól érzi magát vele.* ~ Talán nem lesz gond, most már nem is tűnik neccesnek megtartanom magamnak jó mélyen, hogy ki is vagyok, talán így is elfogad, talán még barátok is lehetünk, újra, talán... ~ *Jó sok talán a fejében, miközben a mókus a kezei közé bújik, majd felszalad a karján, egyáltalán nem sérti meg a lány bőrét, vagy ha meg is sérti, láthatóan azonnal begyógyulnak, természetes gyógyító, eléggé nagy fokon, sebezhetetlennek persze nem sebezhetetlen, de ilyen karcolás meg se kottyan, maximum picit felszisszen, de már is felkuncog játékosan. Az állat letelepedik a vállán, és őszinte frászt kap, amikor egy gyors árny elsiklik, félti az életét, hiszen még is csak rágcsálóról van szó. Jó, inkább pockokat, egereket szoktak felkapni a madárkák, de ő is félti mogyorókkal kényeztetett életét. Szóval az állat lelapul a sál alá szökve, Rosetta pedig a repülő lény után kapja a tekintetét.* ~ Wanva! Jézusom, azt hittem, hogy amikor láttam már kifejlett volt, de most még nagyobbnak tűnik. Vagy csak... képzelődök és rég láttam. ~ *Futnak a gondolatai, az arcocskáján csak meglepődöttség és érdeklődés van. Kiegyenesedik, nyakánál a vállán az állatka szépen kapaszkodik, és jókedvűen szólal meg újra.*
- Csupa meglepetés vagy nekem. Az az egyik, hogy téged se veszlek észre, de hogy jó fél órával azután, hogy beszélgetni kezdünk még egy madár is elő kerül, akit szintén nem vettem észre, na ez már egy kicsit meglepő, és azt hiszem el kell kezdenem elszégyellni magam és a druidaságomat. *Kuncog fel egy kissé, bár lehet, hogy ez a kuncogás még akkor, amikor egy méter se volt, és gyermeteg kobold arcocskával, vörös lobonccal és hatalmas csillogó zöld szemekkel rendelkezett, jobban állt neki. Most talán túl gyermeteg a kinézetéhez, minden esetre ártatlan angyal hangja van.* - Gyönyörű szép vagy, hogy hívnak? *Kérdezi közelebb lépve a madárhoz, minden Druida kedvességét bevetve, Hangmutáló nyakpántjával és druida képességével igazából ténylegesen tud beszélgetni az állattal, hogyha az hajlandó rá. Próbálja elérni azért, hogy ne csipkelődjön felé, de nem nyúl fel hozzá, nem akar alkalmatlankodni, a sas egy büszke állat, talán nem örülne a cirógatásnak, pedig úgy megcirógatná egyszer.*

*Még mindig furcsának találja egy kicsit a vélát, de attól függetlenül nem érzi magát már annyira feszélyezve. Miután hirtelen kitör az őszinteség Wylenából, megszólal.*
- Ne érezd magad rosszul. Attól függetlenül, hogy először tényleg furcsa volt, ahogy odajöttél - mondja, miközben a lány a kis állattal foglalkozik, - már egész jól érzem magam veled. Nem érdemes zavarba lenned.
*Meggondolja magát, és mégis süt még egy mályvacukrot. Közben figyeli a lány mozdulatait. Kecses, de egy vélához mégis mi más illene. És igazából le sem tagadhatná, hogy druida. Nem mintha ő nem szeretné az állatokat, vagy nem állatok társaságában játszadozott anno a bakonyi erdőkben. Mégis, nyilvánvaló, hogy a csaj törődik a környezetével és odafigyel másokra.
Az édesség elkészült, Quarion fújogatni kezdi. Éppen harapna bele a kihűlt cuccba, amikor egy árnyék, erőteljes légáramlatot hagyva maga után, eltünteti a mályvacukrot a nyársról. Az árnyék a fa tetején pihen meg, pontosan ott, ahol Quarion könyvet olvasott. A tűz fénye egy, még kinyitott szárnyak nélkül is hatalmas madarat világít meg, aki karmai közül csipegeti az imént csórt zsákmányt. Quarion elmosolyodik, és inkább nekiáll sütni még egyet. A másikat már biztos nem fogja visszakapni.*

*Nagyon nem akarja elrontani a kedvét, de szerencsére nem is rontja el az egészet. Végighallgatja a levezetést, hogy fél-tündeként milyen barátságokat kötni, de amikor a véla dolgot megemlíti a fiú, akkor majdnem hogy félrenyel.* - Ó, igen, tudom miről beszélsz... *Veti közbe, de nem túl meggyőzően. Mikor újra megszólal a fiú, és meghallja a saját nevét, azonnal felkapja a tekintetét a tűzről, mintha szólították volna, aztán végül nem szólal meg, csak végig hallgatja, de eléggé feltűnő, ahogy felkapta a fejét. Nem akar beszélni magáról, nem akarja elmondani a fiúnak, hogy elméletben Rosetta halott, de minimum a teste, nem akarja elrontani a kedvét a fiúnak, hiszen így sincs feltétlenül az égig feldobódva.* - Értem... Fájdalmas így elveszteni a barátokat, de talán újra előkerülnek, nem futhatott mindenki olyan messzire. *Mondja, biztatva a fiút, miközben az a neveket pörgeti vissza a fejében.* ~ Kivéve Curtist... Ő már sose fog vissza jönni. ~ *Jelenti ki gondolatban keserűen aztán végighallgatja a rengeteg ötletet az égési sérülésekre. Mindegyikre lassan bólint, amikor hallja, néha még hallat is egy halk sóhajt, hogy tééényleg, aztán még is csak mosolyogva böki ki.*
- Akármit is mondasz, a kézrátételes gyógyítás a legegyszerűbb és a leggyorsabb. Vagy ha megfújod az ételt. *Mondja, és felszúr még egy mályvacukrot, a tűz fölé tolja, sütögeti, megfújja és eszegeti szépen.* - Tudod, igazán nem akartam tolakodó lenni, amikor nem hagytalak egyszerűen tovább olvasni. Csak én se vagyok olyan sekélyes, aki csak haverokra akar szert tenni, vagy még azokra se, csak jól érzi magát azzal, aki a közelben van. Nem akarok rád akaszkodni, és ne értsd félre, szóval én... Úgy sem akartam közeledni hozzád. *Kissé belepirul abba az Úgy-os részbe, lesüti a tekintetét, majd halk sóhajjal emeli fel újra a pillantásait Quarionra.* - De ez is biztos túlságosan zagyva neked, mindegy is. Csak tudd, hogy nem rabolni akarom az idődet. *Már saját magát is összezavarta, hogy mire akar kilyukadni, inkább megeszi a mályvacukrot, lerakja a nyársat és szépen feláll a rönkről, hogy kinyújtóztassa a tagjait, kicsit körbejár, aztán egy fürge vörös mókus futkározik be a terembe, egészen a véla lány lábáig. Könnyedén leguggol és megsimogatja az állat fejecskéjét, most nem is nagyon figyelve a hátradőlt fiúra.* - Szia pici Peryy. *Suttogja halkan, kedvesen mosolyogva az állatra.*

*Nem szereti az ilyen kérdéseket. Ő pont az az ember, akit egy-egy szimpla piszkáló kérdéssel fel lehet húzni. Mindig megpróbál nyugodt maradni, de ha jól céloznak, hamar elpattan az agya. Most sikerül megőriznie a hidegvérét.*
- Tudod, egy fél-tündének az élettartam hosszúsága miatt az állandó dolgok sokkal többet jelentenek, mint a hamar elmúló dolgok. Nincs annyi időnk, mint egy tündének mondjuk, de éppen elég ahhoz, hogy amit megtapasztalunk, megismerünk, és örömünket leljük benne, az akár életünk végéig is elkísérjen minket, vagy ha nem is addig, hozzávetőlegesen jelentős ideig. Az ilyen apró dolgok, mint egy futó barátság nem a mi eszközünk. Én nem tudom, ez nektek hogyan működik, de te véla vagy, elvileg neked tudnod kéne, miről beszélek.
*Eltöpreng egy picit, majd folytatja.* - Volt sok barátom, ismerősöm. Ayla, Laura, Rosetta, Curtis, Timothy Aravis, meg egy csomó olyan ember, akivel itt együtt kezdtünk tanulni, egy társaságba kerültünk, akikre tudtam alapozni. Sok mindent éltünk át velük, és egyszerűen 2 éven belül szétszéledt a csapat. 2 év még egy fél-tünde életében sem mérce. És ők tényleg olyan emberek voltak, akikben még meg is bíztam, és az nagy szó. És ezeket nem könnyű pótolni. Nagyon nem.
*Újabb cukrot bök a pálcára, és kettejük közé teszi a zacskót, hogy a lány is elérje.*
- Régen én is druida akartam lenni. De másfele fújt a szél. Egyébként égési sérülésekre sok mindent lehet használni, de azt nézve, hogy ez azért mégiscsak egy belső sérülés, nem tehetünk rá akármit, gondolok itt kötésre. Aloe Vera természetesen mindig egy helyes megoldás ilyenre, csak az íze nem valami jó. A szedervirág levele nem gyógyít olyan gyorsan, mint az első gyógyfű, de jelentősen jobb íze van. Aki pedig nem siet, tehát nem fáj annyira, hogy ne tudjon várni egy 15-20 percet, az főzhet egy bögre teát kasvirágból, mézzel, és mikor kihűl, leguríthatja. Vagy esetleg méz és tej, de azt én sosem ajánlom senkinek, mert a mai világba elég nehéz megbízható élelmiszereket találni. Én nem értek az ilyen Messiásos dolgokhoz, tudok egysmást, de a mágiatanítás itt a suliban nekem nem elég emberközeli. És számomra a mágia kicsit többet jelent olyan téren, hogy nem az ilyen általános megoldásokat szeretem alkalmazni, hanem a fizikai, anyagi dolgokat felhasználni a mágiával együtt. De ez már más dolog. *Hátrébb csúszik, és elrágja a cukrot. Háttal nekidől a fa egyik gyökerének. Ebből látszik, hogy igazából sem enni, sem folytatni a monológját nem akarja.

*Kicsit meglepődik, amikor azt hallja, hogy nem ért a varázsláshoz, hiszen pontosan tudja, hogy a srác auror, márpedig az aurorok általában értenek a varázsláshoz, az egyik legjobb kaszt arra, aki igazán a pálcákhoz ért. Habár persze vannak kivételek, mint Noel, aki azóta már nem az iskola tagja, de arról nem tudott, hogy a fél-tünde is ilyen ellentétben áll magával a varázslással. Meglepte, de azért annyira nem látszik az arcán, hogy túlzottan feltűnő legyen.* - Egyedül, egyedül és egyedül. De miért is vagy egyedül? *Kérdez vissza, mert a fiú túlságosan kiemelte ahhoz, hogy ne kérdezzen vissza. A barátok néha eltűnnek egy időre, vagy kikopnak örökre, de hogy minden barát és minden támasz eltűnjön, az lehetetlenség. Vagy akkor is lehet újakat találni, hogyha nem is tömegével talál az ember igaz barátot, akkor is lehet érte tenni valamit. Meglesi az orra elé dugott mályvacukrot, meg se rezzen, hogy a fiú a szeme előtt hadonászik a nyárssal, ami azért eléggé veszélyes, hiszen bízik benne, hogy van olyan ügyes, hogy ne ártson neki.* - Na jó, hát akkor kóstoljuk meg... *A szájához emeli a sajátját és szépen elnyammogja. Ahogy kell, szépen összetapad picit a szája és szabályosan hallattszódik a "nyamm-nyamm-nyamm" nyammogás a szájából. Nyel egyet, és válaszol a kérdésekre.* - Hát elégett nyelvre már hiába adnék bármit, de megégett nyelvre... Szerinted én valaha is foglalkoztam ilyesmivel? De az olyan apróság, hogy kézrátétellel megoldom, csak befogom a szádat és kész. *Kuncogja el magát halkan, a kezét a szája a elé véve, ahogy a kézrátételes nyelvgyógyítást elgondolja.* - De ha ilyen okos vagy, na te mit adnál a megégetett nyelvre?

*Megrántja a vállát.* - Mégis mit mondjak... Lehet, hogy nem hangzik jól, de ha már a varázsláshoz nem értek annyira, mert öhm... mindegy, abban szeretnék jó lenni, ami érdekel. Nekem felüdülés az egész, és jó mesterem van. Amúgy meg... mit csináljak? Tudom, hogy elég csendes itt a környék. Szerinted én miért utazom el...? Egyedül máshol is lehetek, nem kötelező a suliban eltöltenem unalommal az időt. Egyedül semmi sem élvezetes. Nem szeretek egyedül lenni - kiveszi az édességet a tűzből, és beleharap.
- Hát, a tiéd már biztos jó. Én így szeretem, ni! - És a lány elé dugja a botot, hogy meg tudja nézni. - Egyébként ha meg olyan nagy gyógyfüves boszorkány vagy, akkor biztos tudsz valamit az elégett nyelv gyógyítására. Én legalábbis tudok - mosolyodik el. Régen cukkolhatott már másokat, és az ilyen mindig vicces.
*El is felejtette már a gyanúsítgatást. Belegondolt abba, hogy igazából... pont azért csinál azt az iskolán kívül, amit akar, mert már nincs mit veszítenie. Csak az lehet szabad ember, akinek már nincs mit veszítenie. És hát ő... Ő most egyedül van a világ ellen.*

*Kicsit felszökik a szemöldöke, amikor azt mondja a fiú, hogy nem is nagyon pihen, csak tanul és edz. Jó, régen se volt a legnagyobb bulizós, vagy valami, de sokkal nyíltabb volt, a játékterembe is sokat jártak, és nem volt ilyen magának való srác, hogy csak ennyivel törődjön.* - Edzés... Ta... Tanulás. Nagyon nem hangzik jól. *Böki ki a leányzó és amikor a srác keze a zsebében matat a pillantásait azonnal odaveti, érdeklődve, hogy mit is fog elővenni. A nyársat átveszi, régen is sütögettek, bár azt valahogy sejti, hogy Quarion nem pár vekni kenyeret és sütni való szalonnát fog előkapni a zsebéből.*
- Tudod... afféle druida lennék, szóval általában kint vagyok a természetben, gondozom az iskola állatait, az istállóban az egyik állatot, és az erdőben néhányszor felmérem, hogy új bestia feltűnt e a környéken, ami veszélyes lehet az állatokra, vagy éppen a diákokra. Vagy gyógyfüveket gyűjtök és teremtek, természetmágiával az utóbbit persze. *Beszél csendesen, apró mosollyal, aztán persze még néhány szavacskát hozzátold.* - És persze rendszeresen bajba kerülök, de hát ebben az iskolában ez sosem újdonság. Bár mostanában eléggé csendes az iskola. *Ez persze csak azért van, amiről nem tud, mert Fellah Akadémiája köré gyűltek most a gondok, addig is itt pihi van, egy kis korai nyaralás. Lassan lezárul az év, megszámlálják a pontokat, kihirdetik a szakkupát talán, és így tovább.* - Köszönöm. *Fogadja el az édességet is, rászúr egyet a végére, és óvatosan a tűz közelébe tartja, nem túl közel, fogalma sincsen, hogy mennyire kell átsütni, vagy beletenni a tűzbe. Rengetegszer sütögettek, de inkább szalonnát, husit, édességet soha.* - Törökországba jártál nem rég? *Kérdez vissza, hatalmas döbbent szemeket vetve.* - Akkor te igazi világjáró srác lehetsz, én sokfelé még nem jártam a világban. *Beszél, felé nézve, és az utolsó pillanatban rántja ki az édességet, mielőtt még megszenesedne, szerencsére csak egy kicsit karamellizálódott, nem történt baja.* - Szóval, hogy is egyem? Mennyire forró? *Kérdezi tétován, egyik kezében a nyársat tartva, másikkal pedig megböki a mályvacukrot, megnézni, hogy mennyire meleg.*

- Nem egészen. Valójában... Tanulok, edzek. Ilyesmi, nem igazán szoktam pihenni. Maximum itt a suliban, ez általában meg is látszik. A tanórákon kívül nem igazán hagyom el a hálómat - *folytatja, majd a zsebébe nyúl.
Oldalra dől, hogy elérje azokat a botokat, amire a kaját szokták felszúrni a tábortűznél. Egyet a lánynak nyújt. Kivesz a zsebéből egy zacskót, és még mielőtt kibontaná, visszakérdez.*
- Elnézést, nem akartam udvariatlan lenni. Te mivel töltöd a szabadidődet? - kérdez vissza, majd kinyitja a zacskót, és odanyújtja a lánynak. - Ez olyan, hogy rászúrod erre a botra, és ha a tűzbe tartod, felfújódik és mályvacukor lesz, amit így meg tudsz sütni. Finom, próbáld ki.
*Miután Wylena vett, ő is belenyúl. Ezek a kis kockák pont akkor, hogy rá lehet bökni ezekre a vékony botokra. Ahogy a fiú a lángba tartja az édességet, sisteregve megnő, és egy teljesen átlagos mályvacukorrá változik.*
- Törökországban vettem, amikor nemrég arra jártam - osztja meg az infót, ami igazából senkit nem érdekelt.

*Hallgat és csak hallgat, mert őszintén érzi a vesztét, hogyha továbbra is kérdezősködik. A szíve már nem zakatol annyira, de a szeméből nem veszik ki a kíváncsiság, ahogy hallgatja a szavakat, bár a bemutatkozásnál már egy kicsit furcsán érzi magát, majdnem kibukik belőle egy halovány Tudom, de azért még is csak befogja a száját.* - Wylena, és én is ötödikes, ahogy igazából már mindenki. *Szólal meg, nyugalmat erőltetve a hangjára, szelíden-kedvesen, nehogy ténylegesen elijessze a fél-tündét. Olyan hihetetlenül ciki ez a helyzet, legalább is számára, csöppet meg látszik rajta, ahogy visszavonulót fúj, hogy zavarban érzi magát. Szépen pislog néha fel a tűzről a fiúra, miközben hallgatja a szavait.* - Értem, akkor nyaralgatsz? *Következtet a se nem suliban, se nem otthon dologra. Néhány pillanatig csak bámul bele a tűzbe, majd még is csak hátradől és felveszi a földről a sálját, a nyaka köré tekeri és kicsit az arcába is húzza. Mikor a fiú éppen felé néz, akkor mindig szörnyű érzések és gondolatok keringenek a fejében.* ~ Gyűlölöm, gyűlölöm, egyrészt, hogy vélaságom miatt teljesen mást gondol rólam, mint aki vagyok, másrészt hogy... Nem tudom, hogy mi az a más, amit gondol! Miért nem beszél? Mondjon már ki mindent, hol volt, mit gondol, miért nem találkoztunk olyan rég... ~ *Nyűglődik magában, újra az ajkát harapdálva, de most az arcába húzta a sálát. Nem akar sokat beszélni, de teljesen csendben sem üldögélhet, mert akkor Quarion egész egyszerűen megunja, feláll, és visszamegy olvasni.* - Tudom milyen érzés, hogyha a barátok egyszerűen... kikopnak valaki mellől. *Mondja elhaló hangon, kicsit már talán túl sokat bámulva abba a bizonyos tűzbe, teljesen elveszve a lángok között. Nem tudja, hogy hogy viszonyuljon a fiúhoz úgy, hogy az ne nézze teljesen bolondnak. Mert ha magát adja, akkor teljesen elássa magát... azaz Wylenát a szemében.*

*Kissé feszélyezve érzi magát, hogy egy vadidegen ennyire rámenősen túl sokat akar egyszerre megtudni róla. Összehúzza a szemöldökét, majd hamar ismét természetes arcot vesz fel. Azt a tipikus, nyugodt, művészlélek kifejezést. Nem akar illetlen lenni, sem szóval sem cselekedettel, így inkább a gyanúját félretéve, gyorsan válaszol is.*
- Kezdjük mással. Quarion Galanodel vagyok - kezet csak akkor fog, hogyha nyújtják. - Ötödikes vagyok. Ez alatt a sok év alatt már szereztem barátokat, de mivel a legtöbb már nem tanul itt a régi emberek közül, így lassan eltűntek mellőlem. Azóta meg nem igazán keresem mások társaságát. Emellett amint lehetőségem nyílik rá, nem vagyok a suliban, a szüneteket sem töltöm itt. Sem otthon - *ekkor észbe kap, hogy kicsit sokat beszél annak ellenére, hogy nem tetszik neki a lány viselkedése.
Csak hát közbejátszik az a sok-sok másba ölt idő, ami alatt senkivel nem tartotta a kapcsolatot. Most jó beszélgetni, azaz jó lenne, a megfelelő személlyel. De jobb híján kiönti a lelkét egy gyanús és rejtélyes, rámenős és mentálisan erőszakos véla csajjal.*
~ Mint a filmekben... Egyszer csak megjelenik egy bombázó, és szimpla fellépéssel és nyilván bombázó külsővel simán feloldja a férfiúi gátlásokat, és mindig kopp lesz a vége, és a srác jár rosszul. ~ * Miközben ezen az összeesküvés-elméleten gondolkodik, egy kisebb bot végét égeti a tűzben.*

*Kicsit aggódik, sőt, nem is kicsit, hogy a másik teljesen hülyének nézi, de végül is amit akart, az sikerült, még is csak félre teszi a könyvet, és foglalkozik vele. A probléma az, hogy nagyon durván el kell gondolkoznia minden megszólalás előtt, hogy annyira azért ne nézze hülyének. Vagy is hát... Ennél jobban ne. Mikor a fiú leugrik a fáról csak pislog utána.* - Hűha, ez szép volt. *Bukik ki belőle, és ő maga még kicsit vár, aztán lemászik a fáról, ügyesen, mintha csak lesiklana az ágakról, nem ugrik, pedig néhány hónappal ezelőtt nem okozott volna gondot. Mondjuk Quariont akkor is meglepte volna, hiszen nem tudja a fiú, hogy ő nem csak kobold volt, de vérfarkas is az utóbbi másfél évben. Igazán nem akar egyébként a vélasággal visszaélni, de eléggé határozottan biztos, hogy az, hogy sikerült meggyőznie a fiút, ennek köszönhető.*
- És... *Kezd bele csendes szavakkal, ahogy odasétál a fellobbanó tűzhöz. Rengetegszer voltak így tábortűz mellett, többen is, ketten is, szalonnát sütöttek, vagy csak beszélgettek. A régi emlékek szinte fájnak, kicsit megingatja a fejét, mintha ki akarná rázni belőlük a gondolatokat, és leül az egyik közelebbi farönkre.* - Mióta vagy az iskola tagja? Sok ismerősöd van már, sok tapasztalatod itt, meg az életben? *Kérdezi, most már igen visszafogott hangon, szemében érdeklődés, egyáltalán nem arra kíváncsi, amit már tud, hanem arra az időszakra, amiről semmit se tud, az elmúlt két évről. Merre járt, mit csinált, hogy van, de így egyáltalán nem kérdezhet rá, mert akkor tuti elhajtják. A sálát ledobja maga mögé, kicsit előre hajol, hogy jobban érje a meleg, és ha a füst felé szállnak, egy kis légmágiával könnyedén elhessegeti, néhány intéssel.* ~ Nem fog felismerni, túl sokat változtam, a külsőm, a hangom, most kész idiótának tűnhetek. Könnyebb lenne elmondani... De hogyan reagálna, és Penny-ék vajon hogyan reagálnának? Újra az akarok lenni, aki voltam, de az ebben a testben... Úgy se menne. ~ *Gondolkozik, a tűzbe bámulva, aztán a pillantásait visszafordítja a fél-tünde fiúra.*

~ Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de ez még nem befejezés. Az élet mindig arrébb taszigál, megtáncoltat, meggyötör, és megtör, új erőpróbát vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig, amíg csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a ... Heh? ~
* Felkapja a fejét, mielőtt pont vége lenne ennek a szépen megszerkesztett és sokat mondó mondatnak. A lány áll előtte a fa ágán, és erős akaratot sugalmazó érintéseket, és szinte minden egyéb eszközt bevetve könyörög, hogy Quarion ne koppintsa le, és inkább ~ ismerkedjen ~...*
~ Nem tudom mit akar tőlem, ha tényleg tetszem neki, akkor nagyon rámenős. Nem hiszem, hogy lenne akármilyen fontos mondandója, hiszen fogalmam sincs, ki ez a lány, és gyanítom ez fordítva is így van... Mondjuk már igazán megszokhattam volna, hogy ebbe a suliba csak ilyen furcsa személyek járnak. ~
*Lehet, hogy valami véla elmetrükköt használ a lány, de Quarion végülis beleegyezik, és mivel mintha a hőmérséklet nem tetszene a lánynak, játszi könnyedséggel lelép a 3 méter magasból, és talpra érkezik, mintha mi sem történt volna. Hát igen, a testedzés az, amit nagyon nem hanyagolt el, sőt...
Vissza felpillant a lányra, aki tényleg nagyon gyönyörű - ezt közelről is megállapította -, majd a tűzrakóhelyhez sétál. Gyorsan összepakol egy kis tábortüzet, és megnyújtja. Eszébe jutnak a régmúlt éjszakák, amit itt töltött a barátaival. A tűz fénye csak még szebbé varázsolja ezt a termet. Elmosolyodik, és emlékeiben merengve bámul a tűzbe, mintha a lángok egy-egy emlékfoszlányt játszanának el megigéző lángnyelveikkel.*

*Ahogy a leányzók és éppen ugyanilyenek, nagyon szépen tudják megutálni a férfi nem képviselőit egy csalódás után, egy kalap alá venni minden bűnöst és kikiáltani a világnak, hogy mindegyik egy mocskos disznó, nincs szükség rájuk, menjenek a fenébe. Nos, Rosettának viszont körülbelül soha nem volt komoly kapcsolata, hát nagy koppanása sem, hát nem nagyon ért az ilyen ellenkező nem kiátkozáshoz. Lassan de biztosan az ajakharapást meneszti, és figyel Quarion szavaira. Mikor a fiú már le is koppintaná, mert hát valljuk be, nagyon így tűnik a helyzet, fürgén feláll, és már ott is van mellette, megérintve a karját.*
- Ne! Nem, mármint nem zavarsz, és én se akarok zavarni, ne haragudj, de nem lenne kedved inkább beszélgetni a könyv helyett? Nem tudom mit olvasol, de biztosan jó könyv, csak... Ha már összefutottunk, meg szaktársak is vagyunk, meg minden. *Beszél talán egy picit össze-vissza, a fiú karját gyorsan elengedi, pillantásaival belenéz a könyvbe, hogy beleolvasson egy picit, majd Quarion szemeibe tekint, szépen pislog, nagyon szépen, hátha meg tudja lágyítani a szívét. Szeretné, hogy meséljen, hogy elmondja mi volt vele az utóbbi két évben, hiszen körülbelül nem beszéltek semmit, de csak így nem kérdezhet rá, így is túlságosan gyanús, hogy nem hagyja őt nyugton olvasni. Még a végén el is üldözi és teljesen hülyének fogja nézni. Mikor leengedi a kezét, és megfelelő mennyiségben nézett szépen egy picit hátralép, félve, hogy teljesen belegázolt a fiú aurájába, inkább lepillant a cuccaira, majd egyik kezével a másik karját simogatja, mintha csak fázna, de csak pótelfoglaltság, míg az "ítéletet várja", hogy Quarion hajlandó e... ismerkedni vele.*

» Az eramir torony