Sziklakert - Szoborpark

Tárgy: Sziklakert - Szoborpark Pént. Feb. 27, 2009 11:47 am

First topic message reminder :

A sziklakert a birtokon terül el. Mesterségesen lett létrehozva, kivájva mágikus úton a lélekölő hegységből idemaradt sziklás talajból. Kacskaringós lépcsők futják át a kertet, míg egy várfalhoz hasonlatos kétméteres kőfal veszi körül. Lehet itt bújócskázni, de pihenésre, és nézelődésre is kiválóan alkalmas. Zöld fák, és egyéb növények is találhatók itt. A kert közepén egy szoborpark kapott helyet. Itt az egykori alapítók szobra kereshetők fel, ám híres varázslóknak is szobor lett emelve. A szoborparknál padokra lehet leülni, illetve van egy fából emelt hatszög alakú menedék, ami alá be lehet húzódni. Ez alatt is padok találhatók, mintegy harminc ember fér el alatta.

írta Kaen el Jericho
kép by Kaen el Jericho

Sziklakert - Szoborpark - Page 35 Sziklakert

Vendég

*Csak hallgatja csillogó szemekkel a fiút majd pimaszul elmosolyodik. S olyanra szánja el magát amire lehet hogy a fiú nem számít. Liz közelebb lép hozzá és egy örpke pillanatra megöleli Roryt.* - Köszönöm! ~ túl sok a közös bennünk... soha nem találkoztam olyan emberrel aki hasonlított volna rám...~ *Gondolkodik el egy pillanatra s majd kénytelen a fiú felé fordulni.* - Múltkor a teleportnál nem fejezted be a mondatod , megtudhatom hogy mi volt az? *Ebben a pillanatban azonban meg áll s szembe fordul a fiúval.* ~kíváncsian várom~ - Nos? *S csenget teremtve már csak is a fiút hallgatja lelkesen.*

Vendég

*Amikor a lány elkapja a kezét, kicsit csodálkozva néz a lányra, és csak hallgatja a szavait, majd gondolkozva végigsimít saját haján, és töprengve néz a lányra.* - Még mindig igazi rejtély vagy, a misztikum maga. Árad belőled az elegancia, ha akarnád se tudnád kiölni magadból. ~Ez közös vonásunk...~ *Fut át egy pillanatra az agyán a gondolat, majd folytatja.* - Továbbá te se panaszkodhatsz arra, hogy nem vágna az eszed, te vagy az, aki a legdurvább helyzetekben is pillanatok alatt képes dönteni. *Elgondolkozik még pár pillanatig, majd bólint egyet.* - Tökéletes auror. *Fejezi be mondanivalóját, majd kicsit zavartan elmosolyodik.* - Legalábbis... bennem ilyen kép alakult ki rólad...

Vendég

*Kezén eluralkodik végül a megszokott tartás, s lassan vissza áll minden a rendjére.* - A halál pillanatában nem fognak azon gondolkozni hogy milyen voltál, ha nem is mutatják ki biztosan szeretnek... * Fordul Rory felé. Majd elkapja a kezét egy pillanatra két úja közt végig húzza az egyik újját Rorynak.* - Művészi kezek, művészi újak... neked inkább az eszed fog vágni mint a beretva.... * Végül elengedi Liz a fiú kezét.* - Legalább is én ezt venném ki megfigyeléseim alapján... s te mit gondolsz, kíváncsi vagyok eddig mit vettél ki a viselkedésemből, milyennek néznél? *csillan fel láthatóan a lány szeme, tereli a gondolatokat. S titokzatosan hárít. Hiába mondott el dolgokat még is olyan érzést kelt minthogyha nem mondott el volna sok mindent.*

Vendég

*Csak sétálnak egymás mellett, Rory figyelve az égre, de közben a lányra is, majd halványan elmosolyodik.* - Nyersfordításban körülbelül ezt jelenti: A legendák beszélnek majdan a világ végi áldozatról. A szél vitorlázik a vízfelszín fölött, csöndesen, de biztosan. *Kicsit zavartan elhallgat, bolgárul olyan semmilyennek tűnik... hiába, neki az angol az anyanyelve, azon tudja legjobban megértetni magát. Aztán csak hallgatja liz történetét, és szíve egyre jobban összeszorul. Sosem értette, miért ennyire kegyetlenek az emberek, hiába tudta, hogy ilyenek léteznek, sosem tudta megérteni.* - Megértem, hogy így érzel... alighanem én is így éreznék, ha... még akkor is, ha a családom olyan, amilyen, akkor is a családom... *Mondja kicsit keserű mosollyal, továbbra is az eget fürkészve jégkék szemeivel.* - Azt nem tudom, ők hogy reagálnának, ha velem történne valami... talán egyedül Elizabeth törődne velem... meg esetleg apám... vagy ki tudja, talán a többiek is ráébrednének, hogy "hé, hát ez mégis csak családtag volt"... *Elhallgat, és csak némán sétál tovább Liz mellett.*

Vendég

* Szépen lassan sétál előre, érzi ahogy a talaj robog a talpa alatt, érzékeli a finom illatokat melyet az esti virágok bocsájtanak ki magukból. Minden gyönyörű a csillagos éggel együtt.* - Nem beszélek angolul, Szicíliai vagyok de ennek ellenére megértem a német nyelvet, kérlek lefordítanád nekem mit is mondtál az előbb? *Suttogva kéri meg Roryt. Majd reagál egy előbbi mondatára.* - Aggódás, ezek olyan emberi érzelmek melyek ritkán múlanak el, s veszik az értékes időt..nem szeretném az idődet rabolni... *Leo kissé megrázza a fejét, nagyon különös... Leo eddig mindig azért volt hogy Lizbeth barátokra találjon de az utóbbi időben inkább pont ez ellen van. Valami féle fordulat vehette kezdetét.* - Réges-rég 92. februárjában Szicilia egy kis városában született egy gyermek... A gyermek egy olyan családba született hol női sarj sosem született. Ennek a gyermeknek azonban volt egy ikertestvére is ki szintén kislányka volt... a család számára hír hogy kislányok születtek meghökkentő volt... ülésezni kezdtek hónapról hónapra s lassan a csecsemők kezdtek felnőni... feltünő volt hogy az ikerpárok egymásnak tökéletes ellentétei voltak... a kicsi Lizbeth ki egész áldott nap könyveket olvasott... s Anne ki ravaszsága ellen versenyeken ritkán nyertek.... Azonban egy nap a titokra fény derült... s egy titokzatos alak lemészárolta a gyermekek anyját illetve Annet ... de amikor Lizbethez ért a gyermek nyakában meglátott egy medált, meghökkent s mire észhez tért szinte az egész klánt találta maga mögött. Csak egy zöld fényt láttam és három holttestet magam előtt, nem tudom mi ez a medál és hogy miért történt ez az egész de megtalálom ki ezt tette a családommal és addig nem nyugszok még... *Keze ökölbe szorul majd lehajtja fejét.* - Ez a medál mentett meg az nap....

Vendég

*Csak kapkodja a szemeit Liz és Leo között, tényleg nem nagyon érti a dolgokat, sőt... de valóban jobb hallgatni, úgy van vele, hogy ha majd akarja a lány, akkor elmondja, ő nem akarja ilyen kérdésekkel bombázni a lányt. Aztán a lány szavaira csak mosolyogva bólint, és ismét ijedten a lány felé nyújtja a kezét, amikor köhögni kezd, majd lassan visszahúzza, és megrázza a fejét.* - Rendben van, elhiszem, de azt ne kérd, hogy ne aggódjak. *Ő is felnéz a csillagra, és elmosolyodik, ahogy az ő félhosszú hajába is belekap a gyenge szellő.* - Ez pontosan így van. Ha nem tudjuk értékelni a természet szépségeit... akkor mi értelme az életnek? *Meglepődik, amikor Liz megszorítja a kezét, de egy pillanat után tétován visszaszorít, majd elengedik egymás kezét, Rory pedig elindul Liz mellett, együtt sétálnak tovább, a fiú az eget vizsgálja, majd megszólal, halk, lágy hangján.* - Legends shall speak, of sacrafice at world's end. The wind sails over the water's surface, quietly, but surely... *Majd kicsit bocsánatkérően elmosolyodik, és elhallgat, sétál tovább.*

Vendég

* Hirtelenbeli rosszul létből kezd visszatérni. Leo fel áll s két mancsát Liz lábára teszi mélyen a lány szemébe néz.* - Ha még egyszer elveszted az önkontrollt saját magam fogok neked támadni, fejezd be végre a kutatást hisz a választ már megtaláltad ha nem találod meg az összhangod egy nap felemészt, és ne mond hogy nem szóltam! *Acélkék szemei szinte Liz szemeibe vésődnek. Majd a daimon meghátrál s Roryra néz.* -Nem lett volna szabad beszélned se vele se mással, vagy elfelejtetted miért vagy még életben?... Fejezd be a szófecsérlést, a döntéseket én hozom magam felett, senki nem tilthatja meg nekem hogy beszélgessek vagy kapcsolatba léphessek bárkivel még te sem..Megmondtam, egy nap bekövetkezik annak az ideje de ez még nem most van...addig hosszú út áll előttem melyet nem szándékozom magányosan járni.... *Komoly húrok pendülnek s ennek Rory is szemtanuja, bár nem igazán érti a dolgokat de ebben a pillanatban talán jobb is hallgatni. Majd mikor elcsöndesedik minden Lizbeth felszólal.* - Vannak művek melyekre a szavakat nehéz megtalálni, talán adtam egy értékes pillanatot amely megadta a löketet, de örülök hogy sikerült befejezned a műved. *Ekkor azonban Lizbeth köhögni kezd s szája szélén egy vércsepp folyik le.* - Miattam ne aggódj, tudok magamra vigyázni... de nézd csak feljött az első csillag! *Néz az ég felé, s szeme csillog mintha a belső fájdalmak ellenére igen is jól érezné magát. Haját lágyan fújja a szél s tekintete a megjelenő csillagokat bámulja.* - Az élet minden pillanatát igyekezz értékesés tenni, mert csak egyszer élünk... *Hirtelen megszorítja Rory kezét majd elengedi, assan feláll s tovább kezd sétálni. Leo félelmet nem ismerő léptekkel lép gazdája mellet, mintha mi sem történt volna.*

Vendég

*Hogy mi lesz Roryból, az még a jövő zenéje, ő maga se tudja... aztán felegyenesedik, hogy megint a lány szemébe tudjon nézni, és mosolyogva bólint.* - Igen, én is örülök. *Majd jön a lány rosszulléte, mire reflexszerűen utána kap, de aztán visszahúzza a szemeit, és kissé ijedten pislog, ahogy lassan elmúlik a lány rosszulléte.* - Minden rendben? *Kérdezi ijedten. Közben tekintete a nyakláncra téved, hiszen az izzott fel, amikor rosszul lett... egy pillanatra átfut az agyán, hogy lehet, hogy az ősi családi ereklyének köze lehet a lány rosszulléteihez, de aztán nem szól semmit. Mindenesetre elhatározza magában, hogy amint közelébe jut megint az otthoni könyvnek, utánaolvas az ilyesmi tárgyaknak... vagy megkéri Elizabethet, hogy küldje el neki postán...* - Amúgy... *Kezdi tétován.* - Azt hiszem, sikerült befejeznem a költeményem. A teád meggyógyította alkotói válságom. *Mosolyog a lányra, de szemeiben még csillog az aggodalom, nehogy a lány megint rosszul legyen...*

//asszem fagyunk, mert Lizbeth megint eltűnt...//

Vendég

* Liz csak nézi amint rory a daimon elé sétál s legugol majd hallgatja szavait s elgondolkodik. Tudja hogy a fiú mély benyomást tett rajta, s azt is hogy egész jól meg vannak. De egy pillanatra elgondolkozik azon vajon mi lesz Roryból a jövőben? Mi az amit rejteget Liz elől, ha egyáltalán van ilyen. Majd megrázza a fejét s Rory szemébe néz.* - Nos örvendek hogy találkoztam egy ilyen emberrel végre akinek hasonló az érdeklődési köre. * Azonban a gondolatok hirtelen elsötétülnek s felizzik a medál mely Liz nyakában található. A lány feje fájni kezd. Kezét a fejére teszi.* - Kérlek csak most ne! *Csukja be szemét egy pár pillanatra s majd az izzás el is tűnik. Egy kicsit ijedten néz Roryra..* - Azt hiszem azt hiszem hogy... * Makog a fiúnak, de láthatóan nem tud szóhoz jutni.* ~Mi a fene volt ez?...Nem tudom egy pillanatra annyira elgondolkoztam hogy megint elő akart törni de ez erősebb volt... muszály lesz valamihez kezdenem... meg kell látogatnom Morgana tanárnőt majd hátha tud segíteni.*

Vendég

*Mosolyogva, csillogó szemekkel hallgatja, hogy Liz is olvasott már a hősökről.* - Én most jelenleg a görög hősök után olvasok... próbálok rájönni, hogy mennyi valóságalapja lehetett például Héraklész vagy az argonauták kalandjainak... *Mondja, majd csak végighallgatja Liz előadását a könyvekről, még mindig mosolyogva, csillogó szemekkel, láthatóan örül, hogy hasonló érdeklődésű embert talált. Álmaiban sem gondolta volna, hogy az iskolában talál majd ilyet... ráadásul nőt, hisz a nőkkel eddig nem mondhatni, hogy jó tapasztalata van. Liz beszéde alatt közelebb sétált hozzájuk, és leguggol Leo elé, de természetesen nem ér hozzá, hiszen daimón.* - Csak egyet tudok érteni vele. A múlt... néha sokkal érdekesebb, mint a jelen. A múlt varázslóinak és boszorkányainak tudását mi, mai emberek meg se közelítjük... bár engem elsősorban az elmélet érdekel, de ha lehetőségem nyílna rá, nem haboznék kipróbálni őket... *Mondja mosolyogva a daimónnak, jégkék szemei még mindig csillognak.*

Vendég

* Liz lelkesen hallgatja a fiú beszédét a hősökről.* -Nos magam is olvastam már ezekről...jelenleg én az egyiptomi piramisok titkai felől érdeklődök, de az amiről te beszélsz földtörténetileg modernebb pár évezreddel közelebb a mai időhöz no meg római görög világ jó rész...de kívánok sikeres kutatást... *Fejti ki bővebben állás pontját s majd mikor hallja hogy Rory elneveti magát, elmosolyodik...kedvességet kezd sugározni.* - Ugyan semmi gond...Leo már csak ilyen szeleburdi... *Liznek erre a mondatára Leo felkapja a fejét s élesen néz gazdájára.* - De én legalább nem éjszakáztam ma is a könyvek felett... csak tudnám mi köt le titeket ennyire... * Liz arca átlagossá kerekedik, s válaszol Leonak.* - Rory nevében nem válaszolhatok de elmondom engem mi köt le ennyire hogy rengeteget éjszakázok... Tudod engem nem más érdekel mint azok a titkok azok az elveszett dolgok a történelemben melyekhez csak mély kutatások árán lehet hozzá jutni... Mert valamikor az őseink, s más emberek ősei hagytak valamit ránk, valamit ami egyedi és különleges... s ezek az elveszőben lévő valós vagy valótlan dolgok eredete, gyökere érdekel... esetleg tapasztalatok... bár én inkább a gyakorlati dolgok, varázslatok után kutatok... s közben keresem a megfelelő magyarázatot a varázsvilág kialakulására, miértjére... Többek között ez az amiért rengeteget olvasok, szeretem a dolgokat gyökerestől megmozgatni... * Fejti ki hosszabban mondani valóját s majd megsimogatja Daimona fejét.*

Vendég

*Szelíd mosollyal bólint egyet.* - Én is kíváncsi vagyok rá... *Az éneklésre csak kicsit megrázza a fejét.* - Kétlem, hogy olyan rossz hangod lenne... *Magának Rorynak sincs rossz hangja, ha megpróbálná, alighanem szépen tudna énekelni, csak ilyesmire sosem vetemedett még... pláne nem emberek közelében. A kérdésre, hogy ezúttal milyen téma érdekli, megint elmosollyodik, szemei megcsillannak, mindig szeretett a könyveiről beszélni.* - Most éppen az ókori hősökről olvasok. Persze ezek nagy többsége legenda, legalábbis annak tartják őket, de nekem meggyőződésem, hogy a legtöbbnek van némi valóságalapja. Szeretnék rájönni ezeknek a mítoszoknak az eredetére. *Magyaráz lelkesen, de ez igazából csak csillogó szemein látszik, meg halvány mosolyán. Amikor Leo melmordul, ő is rákapja a tekintetét, majd azon, hogy utálja a lepkéket, felnevet. Ritkán hallható hang ez Rory szájából, és nem is tart sokáig. De azalatt a pár másodperc alatt, hátraveti kicsit a fejét, és becsukja a szemeit, úgy nevet, majd észbe kap, és ismét a lányhoz fordul.* - Elnézést, nem akartam kinevetni...

Vendég

* Pár pillanat múlva azonban meg áll. Hisz hangot hall féloldalról. S ez a hang nagyon ismerős neki, a hang irányába fordul és látja hogy Rory közeledik hozzá. Kicsit óvatosan végig simít a haján s majd válaszol.* - Hát most nem sikerült a patrónus olyanra mint ahogyan terveztem de lesz ez jobb is... hamarosan ti is tanuljátok, kíváncsi leszek neked miben állapodik meg. * Felel a fiúnak majd a közeli padhoz sétál.* - Én azt hiszem kissé elfáradtam... egyébként kereste egy olyan helyet ami nyugodt, az ilyen helyeken tudok igazán önmagam lenni... no meg szerencse hogy nem akkor futottál össze velem mikor énekeltem... * Mosolyodik el egy pillanatra.* - És te hogy hogy kint, á ne is mond olvasgatsz amint látom... nah és ma milyen téma érdekel? *Kérdezi lelkesen a fiút.* -hrrrr! *Mordul fel hirtelen Leo, s Liz komoly szemekkel rá is villant.* - Neked meg mi bajod?... utááálom a lepkéket!* Liz kezét a szemére teszi. Majd sóhajt egyet s daimonához szól.* - Szokd meg mert ha unikornis lesre megyünk, ott lesz egy pár száz azt hiszem...

Vendég

*Egy másik alak is érkezik a kúria felől. Talpig feketében van, cipője alatt ropog a föld, fekete kabátja a térdéig ér, és ez most eltakarja a nyakában lévő keresztet. Kezében szokásához híven könyv van, de ezúttal nem ír, hanem olvas... csoda, hogy nem bukik orra semmiben, de hát az olvasás közbeni sétálásban nagy gyakorlata van már. Vörösesbarna haját lágyan fújja a szél, minek köszönhetően meg-megcsillan a nyakában lévő ezüst fülbevaló. Egyszer csak ismerős hangot hall, mire felkapja a fejét, és szótlanul nézi végig Lizbeth patrónus-idézését. Miután szétoszlott az ezüst lény, elmosolyodik, és megszólal, jellegzetesen lágy, dallamos hangján.* - Lenyűgöző. *Közelebb megy pár lépéssel, bezárva a kezében tartott könyvet, jégkék szemeivel érdeklődve nézve a lányt, és biccent.* - Egyébként szia. Te, hogyhogy idekint, ezen a délutáni órán?

Vendég

- Jöjj várunk lent hol szavunk szól, fent mit sem hallasz dalunkból. Egy órád lesz ne feledd hogy megleld mi elveszett.... *Hosszú világos barna haját lágyan libbentgeti a szél, s dalolva sétálgat daimonával. Ruháját egy derekánál köthető fekete szövetkabát, szürke vászonnadrág és egy fél magas sarkú fekete csizma teszi ki. Mondhatni így se túl magas a fél-véla. Magassarkú csizmával 160-165 cm-t súrolja, no meg formásan karcsú testalkat is... Nem csoda hogy a nagyszülei állandóan tömni akarják mindenfélével. Most azonban Liz elég jó kedvűnek tűnik. Hangja mint a legtisztább hegyi patak, s csengése elbüvölő. Nem hiába a vélák ha dalra fakadnak vetekedhetnek a szirénekkel. Léptei Liznek lassúak, s körül tekintőek hisz tudja ha férfi nemet lát be kell fognia hisz erős akarat kell ahhoz hogy valaki kitudja védeni ezt a bájoló eszközt amit mondhatni ő nem igazán szeret kihasználni. De most viszonylag jó kedve van. Daimona Leo is mintha frissebb lenne, az út melletti ösvénynél szaglászik ide oda, s közbe néha mikor lemarad ugrik egy hatalmasat a távolság miatt.* - hmmm! *Sóhajt egyet majd daimonjához beszél még sétálgat előre szépen.* - Egyszer úgy szeretnék egy unikornissal találkozni... ha már a patrónusom egy unikornis muszály egyet látnom élőbe..... *Fel is csillan a szeme mikor eszébe jut hogy a hátán cipel egy piros hátitáskát...elvégre a pálcája az egyik legjobb barátja.* - Az unikornisok legendás állatok, ritka ha valaki találkozik velük, de ettől függetlenül vigyázni kell velük mert elég veszélyesek is tudnak lenni... azonban szerintem ennek nézz utána hol lehet ilyennel találkozni azt max ha felnősz végre elkísérlek.... *Leo hangja bár pimasz még is suttogó, őt ritkán hallani határozott tigrishez méltóan.* - Pedig kénytelen leszel elkísérni ha nem akarod hogy megvonjalak némi ételtől ami a kedvenced.... *Vág vissza Liz majd a pálcáját húzza elő. Nos igen, szereti ha még csak apró tárgyai is de egyediek. Pálcája sem különb. Egy éjfekete színű ébenfa pálca sárkányszívizomhúrral. Markolati vége tigrisfejben végződik, még feltünő hogy a pálca hegye keskenyebb mint az átlagé s egy lila színű feliratot lehet megpillantani a köztes részen.* - "Egy alku egy tűz" *hallkan olvassa fel Liz e szöveget majd nem is tétovázik tovább hirtelen nyújtja ki maga elé pálcáját és igyekszik legszebb emlékére gondolni, az édesanyja ölelésére.* - Expecto patromun! *Eltellik pár másodperc mire a pálcából fény tőr ki s e fény egy unikornis alakot ölt. De azonban ebben a pillanatban nem tart sokáig, hisz Liznek eszébe jut az édesanyja halálának körülményei.* - A fenébe is... nyugodj békében anyu! *Suttogja majd egy mosolyt ölt arcára és sétálgat tovább daimonával, persze a pálcáját nem teszi el, csak forgatgatja ujjai közt.*

Vendég

*Az átok telibe találta a lányt, de AWena villámgyorsan visszajön és jól helyben hagyja a lányt. Mila megérzi a kéz hátracsavarás fájdalmát, illetve a pocsolya ízét. A pálcája messze elrepült tőle és a lány nem negedi. Majd mikor "Végzet", feláll, leköpi a lányt és ott is hagyja. Mila köpködve feláll, majd a pálcája után kezd kutatni.*
-Prefektus vagyok! Ebből büntetőmunka lesz!- *kiálltja bele az estébe és reméli, hogy hangja még utolréi Awena-t. Majd megkeresi a pálcáját és egy egyszerű bűbájjal megszárítja a haját. A szoborhoz lépdel és ismét elolvassa az írást.*
-Koboldok...-*fintorog, majd egy gonosz pillantással otthagyja a szobrot.*

Vendég

*Menet közben a hátára megy egy lábbilincselö átok. Elesik de hamar el Pattan ez nem kellet volna. Odamegy a lányhoz kiüti a kezéböl a pálcát majd meg fogja a hajat és elkezi húzni. Aztán meg ki gáncsolja és a lány pont bele esik egy nagy pocsojába. Ott a Awe a´hasára fordítja a gonoszt és hátra csavarja a kezét. Majd a fejét a vízbe nyomja és kicsit meg itatja.
Amilkor ,meg felállt oda köp a lány feje elé.*
-Ez az hogy embe fajzat...
*mivel a koboldoknak egy kicsit má a test felépitésük sokkal erösebb vlt a törékeny lánynál.Most már élleg elindul és nem is látszik belöle semmi.*

Vendég

*Mila megvonja a vállát. Neki nem tartoznak kedvencei közé azok az áttetsző, itt ragadt lények. Bár még nem találkozott eggyel sem, de nem is szeretne.*
-Szereted? Láttál már szellemet egyáltalán? -*kérdezi kissé fintorogva a lánytól Mila, hiszen nem igazán hiszi el, hogy lehet szeretni szellemeket. A lány a szóra tesz egy igen csípős megjegyzést, ami miatt Milában flemegy a pumpa.*
-Mi az, hogy emberafajzat?- *emeli fel a hangját, majd mikor Awena egy intéssel otthagyja előkapja pálcáját majd egy átkot lő ki:*
-Locomotor Mortis!-*mondja mérgesen és zöld fénycsóva repül ki pálcájából Awena hátára.*

Vendég

* Megint kifújja a levegöt demost már csak azért hogy fel melegítse magát.*
-Biztos...szeretem a szellemeket...
*Vonja meg a vállát.*
-Nme elég varázslatos szó? Persze te egy ember fajzat vagy...
*Majd meg fordul és egy intéssel elindul.*

Vendég

*Mila, mikor Awena olvassa a szöveget, tekintetével követi, majd a lányra pillant, aki magyarázni kezdi, hogy az ati szó az élet. Mila vág egy fintort.*
-Hát... Értem. Azt hittem valami varázslatosabb szó jelenti ezt a szép szót. De hát... Ez van -*nyújtja ki a nyelvét viccesen Mila és gonoszul vigyorog. Mjad körbenéz.*
-Tök kihalt ez a hely. SZerinted itt rohangálhatnak mások is rajunk kívül? Mondjuk... SZellemek?-*kérdezi titokzatosan Mila és az utolsó szót szinte suttogja. FEkete szeme megcsillan a Hold fényben.*

Vendég

*Megint a szobbora pillant. Na már most! Ide nem az van írva hogy: Vigyáz az élet fonalára! Hanem az hogy: Ha lejjeb mész megtalálod az élet értelmét... Ebböl segítse ki Awenát!*
-Ide az an írva hogy: Sihaziao raeu naeto ati someio! Ebbö meg az Ati szó jelentése az élet!
*Mégegyszer Nyel egyet és kifújja a levgöt. Persze az Ati szó az a akkor szó jelentése de hát nincs nagy különbség. Nem?

Vendég

*Mila, ahogy meghallja, hogy Awena kobold száramzűsú, elgondolkozik és ismét megnézi a lány arcát.*
~nahát. végülis most hogy jobban megnézem..~*gondolja Mila. Mentségére legyen mondva, hogy még soha nem látott élő oboldot és ne is nagyon foglakozott ezzel a fajjal. Ahogy a tündékkel sem. Szülei szerint ezek a "lények" nem tartoznak a varázslókhoz, hiszen varázsló csak ember fajtájú lehet. De ezt a nézetet Mila nem nagyon terjeszti, mert nagyon könnyen bántódása eshet szülei nnézetei miatt.*
-Oh, értem...-*mondja Mila és biccent egyet. Majd a szövegre pillant.*
-Melyik szó jelenti azt, hogy élet? -*érdeklődik a lány, hiszen ez igen szép szó. NEm árt több nyelven is tudni.*

Vendég

* Ha! Ezt is csak egy embertöl lehet elvárni. Nem ismeri fel hogy kobold? Akkor mik ezek a hegyes fülek? A ferde vágásu szemek?*
-Kobold származásu vagyok...
*Majd a lány megkéri hogy forditson.*
~Jaj! valamit ki kell találni..~
'Ez azt elenti: Mindigvigyáz az élet fonalára...
*Nyel eggyet és megnyalja az alsó ajkát. Nme is olyan nehéz hazudni.*

Vendég

*Mila Awena arcát figyeli, amit megvilágít a pálcája fénye. Mila pálcája szebében lapul. Nem nagyon szereti a fényt, bár mikor idejött szüksége volt rá. De amikor lefeküdt a padra, eloltotta és el is tette. Most zsebében lapul a pálca.*
-Kobold nyelven? Jesszus, Te tudsz koboldul? - *kérdezi Mila elképedve, hiszen nem mindennap találkozik olyan emberkével az ember, aki tud koboldul.*
~ Vagy esetleg kobold...~*jut eszébe Milának, de el is hessegeti az ötletet. Bár ha belegondol, hogy bármikor összefutnak egy tündével, miért is ne lehetne, hogy egy kobolddal hozza össze a sort itt a Kúria falai között. A szövegre ilant. Ismét átfutja, de ismételten nem tud belőle kiházmoni semmit, így a lányra pillant.*
-Igen. Fordíts le kérlek!- *kéri Mila a lányt. *

Vendég

* A kabátján keresztül érzi a kö hideg nyomását. Kirázza a hideg ha rágondol hogy ez milyen egy kaland. Mar alig várja hogy a szobajában meg vizsgálja a kis szemgolyót. de most még barátkozni kell. Mert sajnos az a helyzet hogy Awena nem nagyon barátkozik.*
-Kobold nyelven...érdekel a jelentése?
*itt meg dermed ,mert ha elmondja az igazat akkor el veszik töle a nagy "kalandot"*
-Igen... biztos kiszúrták...
* Nyel eggyet és megnyalja a kiszáraddt alsó ajkát. Milyen rossz hazudni.*