Udvar

*Egy magas, rövid fekete hajú srác sétál az udvaron. Barna szemei nyugodt tekintettel fürkészik a környéket, hátán egy nagy táskát cipel, benne iskolai cuccai. Elég messziről jött, és sok cuccot hozott, aminek a fele út közben feleslegessé is vállt így gyorsan meg is szabadúlt tőlük. Nyugodt léptekkel halad a fűben, hanyagul magára kanyarított köpenye szegélyét zászlóként lengeti a szél. Végig simítja haját egy lassú mozdulattal, majd hosszan sóhajt.*
-Szóval ez az a hely? *körbe néz.* -Valahogy nagyobb durranásra számítottam, de hát soha sem a felszín alapján döntünk. Nem igaz? *Kérdi oldalra pillantva, arcán sötét mosoly terül el, ahogy az árny alakra pillant, amit csak ő lát, mivel elméje legsötétebb zugából lépett ki és öltött alakot, a fiú tébolyának határán.
-Ahogy mondod. Bár remélem ezzel nem célozgatni akartál. *Szólal meg az árny alak, hangja a fiú fejében szól, hogy mennyire is utálja ezt a hideg, metsző hangot, de lassan megszokja, hisz az életüket egymás társaságában kell leélniük.*
-Ugyan dehogy, miből gondolod ezt Harag? *Kérdi Károly vigyorogva.* -Remélem, hogy jön valaki elénk, és fogad minket. Utálok várakozni.
*Miközben ezeket mondja köpenye belső zsebéből egy kígyó dugja ki pikkelyes fejét, lassan felkúszik gazdája oldalán, fejét vállára hajtja. Károly hanyagul megvakargatja az állat feje búbját.*
-Hát felébredtél Morion?
*Kedvesen mosolyog az állatra, az halkan sziszeg.*

*Egy alak ugráló kötelezett. Ez az alak biztos hogy lány, mert virág mintás polót, és zöld-lila színű cicanadrágot visel. Igen Maria az ugrálókötelezéssel szokott általában gyúrni, de még jól kikapcsolódhat vele. Igen szerett így szórakozni.* - Kilencvenkilenc... Száz! * Igen mert nem rég kezdte el. Százötvenre teljesen elfáradt. Leheveredett a fűre, és hangosan vette a levegőt. Egy kicsit elfáradt a százötvennél. De mivel Maria nem szeretett annyira egy helybe ülni, felmászott egy fára, és ellustult egy ágon.*

*Maria teljesen ellazulva sütkéreztette a hasát. Itt olyan érzés, mintha mi lennénk a királyok.* ~Ha valaki király akar lenni, ajánlom ezt a helyet~* Óvatosan lefelé csukta a szemét. Még mielőtt teljesen lezárult volna a a szemhéja, észrevett egy alakot. Fleur volt.* - Óóóó.... Helló! * kiáltotta bambán, és majdnem leesett a fáról. - Igen az enyém.* Közben az egyik kezével megfogta az ágat.* - Velem semmi. És veled?

-Ha nincs kedvem semmihez, akkor elkezdek tanulni. Segítsek? * De már késő volt a segítség nyújtáshoz. Tompa puffanással ért földet.* - Á nincs bajom. * Válaszolta, de azért végig nézett magán, hátha. Feltápászkodott a földről, és felvette az úgrálókötelét.* - Na keresek én egy szép erős ágat.* Meglendítette a kötelet, és az rátekerdett egy jóval vastagabb ágra. Maria felmászott arra az ágra, és ugrált párat rajta. Eléggé rugonyaos.* - Ez nem jó. * Letekrte a játékszert az ágacskáról, és megismételte a műveletet. Azon is ugrált párat.* - Ez se jó. * Végül harmadjára végrehajtotta. Ezuttal jó volt. Csak az volt a bökkenő, hogy túl magasan volt elhelyezve.* - Az az ág jó lenne, feltéve csak akkor, ha nincsen tériszonyod. * Rámutatott az ágra.

-Megütötted magad? *kérdezte ijedten Fleurtől. Ettől nagyon megijedt. A szívbajt hozta rá, és majdnem elbőgte magát. * - Nem. Nekem nincs itt daimonom. Biztos valaki másé. De aranyos! * mondta, és óvatosan megsimogatta a nyuszikát. Szerencsére nem harapta meg a fogával. A füvön megpillantott egy szalagot, amin egy kisebb fadarab lógott. Maria felvette a szalagot, és megpróbálta kibetűzni, hogy mi van ráírva, de nem sikerült. Túl krissz-krasszos volt.* - Nem tudom elolvasni, de valoszínűleg, ezt a nyuszi szedte le magáról. * mondta, és leült a fűre.*

*Elérzékenyűlve nézte a nyuszikat. Még az a pamacs egyedül is olyan aranyos, nem hogy az anyjával! Négykézláb oda ment hozzájuk, és leste őket. Valamit érzett. Valamit, de nem tudja mit, de nem hagyja nyugodni. Ezért odaslattyogott ahoz a bokrohoz, amiből a nyuszik előbukkantak. Arébb tuszkolta a sövény, és amit látott, attól teljesen elkerekedett a szeme.* - URAMISTEN! * A bozótban két nyuszika aludt. Egy barna-fehér foltos, és egy fekete.*

*Maria alig tért magához. Teljesen ledöbbent a nyusziktól.* ~Jézus...~ * Szerencsére pár másodperc alatt rendbe jött. Zavartan beletúrt a hajába. Teljesen tanácstalan volt.* - Szerintem is jobb, ha itt maradnak. * bólintott. Ezt ő mondta* - Így lesz a legjobb nekik.* Egy drámait sóhajtott. Olyan cukkantók eggyütt a nyuszik. Legszívesebben mindet megzabálná. Gyengéden megsimogatta a pici nyúl-családot. Eszébe jutott, hogy amikor evett, csórt néhány répát, pedig utálja. ( hot-dognak nézte). Zsebéből kivette négy narancssárga zöldséget. Odaadta a nyusziknak, azok meg megrágcsálták.*

*Maria átvette Fleurtől a cetlit, és gyorsan átolvasta.* ~Már értem.~ *Összehajtotta a cetlit.* - Szeritem a tulajdonosa azért rakta őket szabadon, mert nem akartak örökös bezártságban élni. A helyükben én se akarnék. No akkor tegyük le őket, úgy ahogy ő kívánta.* Gondolkodott hangosan, és egy fájdalmas moslyot eresztett feléjük. Átvette a ksoarat, letette a földre, és megsimogatta a kis állatokat.* -Éljetek boldogan! * mondta nekik, és megvárta, amíg Fleur is elbúcsúzkodik, aztán óvatosan kivette a nyuszikat. Csak a fekete egy kicsit kapálózott, mintha értené őket, de amikor Maria megsimogatta, akkor megenyhűlt. Viszont a testvérek megirigyelték a simit, és ők is kikönyörgtek még egy simit. Fájóan megsimogatta őket.* ~ Utoljára látom aranyos kis pofitokat.~ * gondolta, és a nyuszik lassan baktatva útjukra mentek.*

-Én is remélem. Szia. * köszönt el tőle és érezte hogy egy könnycsepp gördül le az arcán. Azzal el is ment.*

//Olvadunk...//

- Értem, köszi - *mosolyodik el. Örül, hogy ilyen helyes segítője akadt. Már majdnem elment a kedve az egésztől, amikor átkelt a mocsáron.* ~Az undok volt, ez a hely viszont gyönyörű.~
- Derillion, ha jól emlékszem - *válaszol kis habozás után, nem túl magabiztosan.* ~Ciki lenne, ha nem jól emlékeznél rá. Még valami másik csoporthoz sorolnak be. Vagy lehetséges, hogy nem csak én tudom, mit mutatott a kerék?~
- A nevem Anna Tatiana, örülök, hogy megismerhettelek - *nyújtja ismét a kezét. Reméli, hogy ezúttal a srác el is fogadja.* - Téged hogy hívnak?
- Miss, de szép név, illik egy ilyen helyes kis komához - *mosolyog. Amin nem sír, azon mosolyog.* - Daimón? Az mit jelent? - *kérdezi érdeklődve.*
*Lehajol a kis Misshez, most már kevesebb félelemmel a hangjában.* - Szerbusz, szabad téged simogatni....? - *Kezével a maci feje felé nyúl, és a füle tövénél megcirógatja.* ~Vajon a medvék növényevők?~ *Gondolkozik el közben.* ~ Aranyos kis állat. Bárcsak nekem is lenne ilyen társam. Nem érezném annyira elveszve most magam. ~

//Ehh, hamar rászoktattál a jelen időre : )//

- Tényleg, Deridion - ~Ügyes vagy, Anna, gratulálok!~ *Észreveszi, hogy a fiúnak nem könnyű visszafojtani a nevetést. Jobb ötlete nem lévén, maga is felfelé görbíti a szája mélyedését.* ~Hol is hallottam annó? Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Nincs ebben semmi rossz.~
~Naxeldires...~ - Kár, reménykedtem benne, hogy gyakran összefutunk - *jegyzi meg.*
*A kis medvebocs nem éppen úgy viselkedik, ahogy várta. De butaság is volt Anna részéről, hogy azt hitte, majd puszipajtások lesznek... Békén hagyja a daimónt és inkább kiegyenesedik és Nick szavaira figyel.* ~Manasík? Na jó, majd megtanulod az órákon, most nem kell erre koncentrálnod.~
- Gondolom, sokszor segített már neked, amikor más nem tudott. Megkérdezhetem, hogy mit keresel? Több szem többet lát...

- Ez jó hír - *mondjai vidáman.* ~Még mindig az a kislány vagy, Anna, akit elcsábít néhány szép mosoly...~ *A szeme hosszú pillanatokig időzik Nick arcán. A fiú fekete szemei vonzzák a pillantását, pedig igyekszik gyorsan valami másra nézni, amikor a tekintetük találkozik.*
~Sárkányfog... sárkányfog. Hogy nézhet az ki? Mindegy, nyaklánc, amin egy jó nagy fog lóg. Ebből valószínűleg nincs kettő a fűszálak között, úgyhogy nem lenne nehéz azonosítani, ha belebotlanál.~
*Most Annán a sor, hogy elfeledkezzen a saját dolgáról. Leteszi a táskáját a szökőkút tövébe és ellenkező irányba indul el, mint Nick. Kitartóan a lába elé néz. Talán neki több szerencséje lehet megtalálni miniatűr tárgyakat. Még nem szokta meg annyira a környezetet, minden apróság felkelti a figyelmét.*