Allidon Ligete - Csónakázó- és Fénygömbtó, Tisztás és Zenei csobogó

Vendég

First topic message reminder :

Csónakázó- és Fénygömb tó

A tükörpalota mellett észrevehető egy kicsiny ösvény. Nem túl nagy, de ahhoz kitűnő, hogy egy szerelmes pár egymás mellett elférjen rajta. Ha ezt az ösvényt követed egy kis idő után egy mesés helyhez érkezel. Ugyanis egy hatalmas terepre érkezünk, aminek nagy részét egy kristálytiszta vizű tó foglalja el, fölötte pedig - valószínűleg valamiféle mágiának köszönhetően- ezernyi világító pontocska, vagyis fénygömb lebeg. Ha jobban megnézzük őket, láthatjuk, hogy olyanok mintha apró, sárgán lobogó tüzek lennének. Viszont hozzájuk lehet érni, nem égetnek meg senkit és semmit, sőt, még odébb is lehet tolni őket, de nem lehet elvinni. Csupán fényteremtés céljából vannak ott, semmi másra nem jók. Némelyik egészen közel van a vízhez - néha akaratlanul is hozzá érnek az itt tartózkodó mágusok.
A tó szélét nem túl nagy nád, gyékény és néhány szikla szegélyezi. Az út folytatása egy mólóhoz vezet, melyhez csónakok vannak kikötve. Bárki eloldozhatja őket, ha éppen csónakázni van kedve. Ha esetleg nem szeretnének evezni, a csónak magától kezd körözni a tavon. De ha valaki evezni akar, azt is megteheti és kedve szerint úszkálhat. Nem messze a mólótól található egy füves rész is, ahol napozni lehet. Viszont nagyjából ez az egyetlen olyan hely, ahol közvetlen napsugarakkal találkozunk. Ugyanis a partot fűzfák szegélyezik, melyeknek ágai egy kis mágia segítségével a tó fölé nyúlnak, hogy így félhomályt teremtsenek a fénygömbök segítségével. Remek kikapcsolódási hely ez, hiszen, a tó szinte könyörög, hogy csobbanjanak bele. A kis terepen folyton megnyugtató csend uralkodik, hacsak néhány diák és madárcsicsergés meg nem töri ezt a csendet. Különösen szép ez a hely az esti órákban, amikor is a fénygömbök az egyetlen fényszolgáltató eszközök.

Tisztás és csobogó

A liget a sziget keleti részén helyezkedik el, nem messze a mocsár határától és több részből áll. Egy nagyobb tisztásból, egy barlangból, egy kisebb épületből és annak föld alatti pincéjéből. Egy védőburok veszi körül, amit külső járókelő nem léphet át, és nem engedi be az időjárás viszontagságait sem. Csak egyféleképpen juthatsz be ide, a Társalgóban lévő hollón körbepördülve. Ahogy megérkezel láthatod, hogy a külső időjárás tökéletesen látszik a kupola alól, így a hangulata meg van, de nem ázik meg senki, és egy adott szobahőmérséklet van bent. Legtöbbször egy halk háttérzene hallatszik az időjárásnak megfelelően, bár aki csendet szeretne egy csettintéssel azt is varázsolhat. A talajt fű borítja, és a tisztást fák övezik. Ami kilóghat kissé azok a fotelek és kanapék, bár mind rönknek és mohos fának hat, igaz kényelmességük az eredeti bútort idézi. Néhány kivágott fa tönkje adja az asztalokat.
Allidon Ligete - Csónakázó- és Fénygömbtó, Tisztás és Zenei csobogó - Page 2 Liget2

Allidon Ligete - Csónakázó- és Fénygömbtó, Tisztás és Zenei csobogó - Page 2 Liget2

Békés, és csendes hely ez, ha csak kicsit beszélgetni akarsz, és kényelmes, ha épp el akarnál menekülni kicsit a Társalgó zajától, hogy itt tanulj a következő órádra. Érezhetően átjárja a mágia, itt néha úgy érezheted, hogy még a végrehajtott bűbájaid is jobban sikerülnek...
Megérkezéskor szemben veled a Tükörpalotát csodálhatod meg, balra pedig a Zenei csobogó és az Árnyak barlangja helyezkedik el.

(Zenei csobogó)
Az Liget szélén található egy kis erdő. Az erdő közepén, meg egy kis tisztás, ahol egy kis csobogó van. Gyönyörű kristálytiszta vize csak úgy szikrázik a besütő nap sugaraitól. A csobogó vizének hőmérséklete kellemes. Se nem hideg, se nem meleg. Bele se igen lehet fulladni, mivel mindössze térdig ér a víz.
A csobogót körülvevő tisztás pedig még több szempontból érdekes. A mindig zöldellő fákon rengeteg madár fészkel, így a környék, mindig madárcsiviteléstől hangos. A madarakon kívül, még mókusokkal és apróbb emlősökkel találkozhat itt az ember.
A tisztáson, minden évszakban más színben pompáznak a virágok. Tavasszal minden a rózsaszín és a lila árnyalatait veszi fel. Nyáron az egész tájat sárga és élénkpiros virágok borítják. Az őszi időszakban a narancssárga és a rozsdavörös virágok a dominánsak. Télen pedig a fehér és a kék ad télies jelleget a tisztásnak.
A tisztást belengő virágillat és lágy madárcsivitelés kellemes és megnyugtató. Nagyon jól lehet itt relaxálni és tanulni egyaránt.

-Igen, nagyon. Mentalistaként minden érdekel ami az elmével kapcsolatos, szóval be vagyok sózva rendesen. Ha nincs kedvenc tantárgyad meg utált sem az tök jó, szerencsés vagy. Nekem azért akad olyan amit utálok, de hát az úgyis tiltott, meg van ami nem annyira megy, de az meg úgy sem elsödleges, úgyhogy hasonló igy a helyzet nálam is. Fiúk? Sosem izgattak annyira, szóval meg vagyok velük meg nélküluk is, egyik sem gond vagy baj. *mondja vidáman Panni, majd megjegyzi* -Viszont ha nem gond, akkor nekem már lassan mennem kéne, mert a mamámnak kell baglyot küldenem...*mondja csendben, majd segít Mirának kicsónakázni a partra, majd kiszállnak és ha Mira még menni akar egy kört meglöki a csónakját, ha pedig nem akkor együtt indulnak a Kúria felé.*

*Természetesen én elfogadom a kínált italt, hiszen ha már itt vagyok, próbáljak ki mindent és megnyugszom, amikor a nő is iszik belőle. Nem tűnik gonosznak, és szinte biztos vagyok benne, hogy segítséget kér és nem elrabol minket. A másik két lány viszont nem ennyire biztos ebben (vagy naiv?) és kicsit ellenségesen mérik végig a gyönyörű nőt. A sóhaj és a fájdalom láttán összeszorul a szívem és kíváncsian, sajnálkozva hallgatom a történetet. Három próba. Mint a mesékben, hát persze.*
- Ez nagyon dicséretes, hogy soha nem harcoltok. *szólalok meg csodálkozva, és áhítattal nézek végig a gyönyörű városon.*
- A három próbát pedig vállaljuk. Illetve.. *nézek a lányokra tanácstalanul.*
- Én vállalom. *jelentem ki határozottan. Túléltünk már elég sok mindent, biztos vagyok bnne, hgy ez is sikerülni fog. Mikor sírni kezd a nő, lágyan nyúlok oda hozzá és szemlélem meg az igaz gyöngyöt.*
- Oh, kérlek ne sírj! Habár gyönyörűek a könnyeid. Jutalmul kaphatok belőle egy nyakláncot? *csillan fel a szemem, ahogy az egyik gyöngyöt forgatom az ujjaim között. A válasz után, hogyha a lányok is bele egyeznek, akkor a teleporthoz úszok és átlépek rajta. Sellők világa! Biztosan az is gyönyörű lehet!*

- Ha valahol vendégül látnak, nem illik visszautasítani! - dorgálja meg a nő a fiatalokat, majd hogy kicsit a kedvét jobb irányba terelje, lekap egy kagylócskát, és a tartalmát megissza. Még koccint egyet Bellával, és immár mosolygósabb hangulatban kezd bele a mondandójába.
- Igazából nem akartam ilyen hamar előhozakodni ezzel a dologgal... de végül is .. jobb ha túlesünk rajta! - mondja egy nagyobbacska sóhajjal, majd arcára kiülnek a gondok, melyek már jó ideje nyomaszthatják.
- Mint látjátok, itt, az én birodalmamban nem igazán hiszünk az erőszakban. Soha nem volt még háború, nincsenek fegyvereink, és mindent békésen kezelünk, és kezeltünk. Egészen pár nappal ezelőttig, mikor is megjelent az a pofátlan sellő!
Elrabolta 3 lányomat, és úgy kellett kirimánkodnom, hogy ne kelljen harcolnom, és hogy mégis, harc nélkül is visszakaphassam őket. Nos, van természetesen feltétele, szóval ki kell állni három próbát, úgyhogy ti vagytok az utolsó reményem. Szoktam hallani mindent, ami a felszínen történik. Láttam gyönyörű dolgokat, lebegő tutajokat, szerelmes andalgást, éneklést! Kedves népek vagytok, furfangosak és okosak. Mitőlünk távol áll mindenféle okos dolog, mi a saját környezetünket ismerjük, a világot magát nem! Kérlek, szabadítsátok ki a lányaimat! - mondja a nő, és kérlelő tekintetével a lányokra néz. Porcelán arcán könny csordogál, mely azonnal igazgyönggyé válik.
Ha a lányok úgy döntenek, hogy segítenek, akkor a hölgy azonnal félre úszik, és máris nyit egy aprócska teleport buborékot, mellyel a sellőnél teremhetnek hőseink.

*Ahogy közelebb sétálunk a nőhöz, ő valami furcsa kézmozdulatokkal kommunikál. Nem értem, hogy mit is mondhat.*
- Értitek? *suttogom a szót lányok felé, és értetlenül meredek a gyönyörűséges nőre. Majd hirtelen pörögni kezdünk, és egy furcsa gömbbe találjuk magunkat.*
- Uramisten! *kiáltok fel és az üvegcse szélét kezdem el verni, dörömbölve kiáltok segítségért. Nem sokára azonban kiszabadulunk, és egy gyönyrű, víz alatti városba kerülünk, ahol tudunk léelgezni, azonban...*
- Eltűnt a pálcám! *kiáltok fel riadtan, majd végigtapogatom magam.*
- És a szárnyam is! *a sírás fojtogat, ahogy körbenézek. Hamarosan ismét megjelenik a csodálatos, vörös hajú nő, üdvözöl bennünket és valami furcsa italt kínál.*
~Hát, ha már itt vagyunk, használjuk ki. ~*gondolom magamban és elveszem az italt és meg is kóstolom.*
- Tényleg gyönyörű ez a víz alatti világ kedves Úrnő! *hajtom meg egy kicsit a fejemet.*
- De mond, miért hoztál ide bennünket?

*Ledöbben, milyen finom vonásai vannak az idegennek. Gyönyörű fehér bőre csakúgy tündököl a fényben. Szinte hibátlan, legalább is Haku így látja. Hirtelen mutogatni kezd, amiből semmit nem ért, aztán hirtelen szédülés fogja el. Hamarosan egy fénygömbben találja magát összezsúfolva két társával.*
-Ne haragudj Sophie! Ez én vagyok, elég szűkös a hely! *válaszolja nehezen. Miután szabaddá válnak, meglepődve néz körül, majd pillantása társaira téved. Nem sokkal ezután magára. Mindhármuk haja szabadon van, a ruhájuk eltűnt, Haku a szárnyát sem érzi a hátán. De vajon mi történt? Meglepődve szemlél meg mindent újra és újra, azonban továbbra sem érti. Inkább ő sem fogadja el a kedves kínálatot, helyette megcsóválja a fejét.*
-Én nem kérek, köszönöm. Bocsánat, de nem értjük, miért hoztál ide minket és azt sem, hogy... hogyan változtunk meg így pár pillanat alatt! *vakarja tarkóját.*

*Ahogy hallgatom a beszélgetésüket, felfigyelek a vízből kiemelkedő alakra. *-Ki vagy? Lányok ne menjetek túl közel. *kapom elő a fém legyezőt. Egy darabig csak figyelem. Nem bízok az idegen nőben. Hirtelen felemeli a kezeit és jeleket formál. *~Talán néma? Nem ez nem hasonlít a jelbeszédre.~*gondokodom majd furcsa érzés fog el kissé szédelgek majd egy igen csak szűk gömbben találjuk magunkat mindhárman. *-Melyikőtök lépett a vesémbe? *kérdezem mert valamelyikük lába pont a hátamba került amit megértek egy ilyen vacak helyzetben. *-Hol a francban vagyunk? És hol vannak a ruháink?*kérdezem mert mikor újra szabadok vagyunk nincs rajtunk a ruhánk valamit minden holmink eltünt. Az osztag jelzések szabadon látszódnak, ami igen csak idegesít. *-Hol vagyunk és hol vannak a fegyvereim?*mordulok a nőre és elutasítom az italt. Eddig se bíztam benne de most pláne nem.*

A gyönyörű, vöröshajú nő - aki egyébként nem sellő, ám mégis nagyon csodálatos - szinte már díva módon emelkedik ki a habokból. Hófehér bőre puha, alakja kecses, és ha férfiakkal lenne tele a környék, akkor valószínűleg nagy tapsot is kapna. Ahogy a felszinre sétál hosszú lábaival vizslató tekintettel néz az előtte ácsorgó lányokra. Nem nagyon járt ő még eddig az emberek világában, azonban most szüksége van harcosokra, és hallomásból már tudja, hogy a legnagyobb párbajozók és küzdeni tudó nép az emberiség ezen csoportja.
Még mielőtt bármit is mondana, kezét felemeli, majd érdekes módon mutogatni kezd. A sajnálatos az, hogy jelen világban, itt a felszínen nem értik ezt a fajta kommunikációt, így azt sem, hogy éppen most láttak egy igen bonyolult varázslatot.
A három lány hirtelen pörögni és sürögni kezd, majd mintha csak beszippantotta volna őket valami, egy pillanat alatt a nő keze között találják magukat egy fénygömbben. Ezzel pedig megkezdődik számukra az utazás, mely kissé hosszadalmas, ám annál kényelmetlenebb, hiszen egy szűk kis helyen vannak összezsúfolva.

Mikor végre szabaddá válnak, meglepődve vehetik észre magukon, hogy eltűnt róluk a ruha, hajuk ugyanúgy ki van engedve, mint a vörös hajú lányé, valamint se pálcájuk, se tárgyuk - se szárnyuk!
Ha körülnéznek, akkor meglepetten láthatják, hogy egy víz alatt városba kerültek, egy világba, melyben még sosem járt ember. Sellő szerű, ám uszonyok nélküli emberszabású lények hazája ez, akik tökéletesen lélegeznek a víz alatt, és akik a víz urai.
- Üdvözöllek titeket drága vendégeim! - szól a vörös hajú lány, majd apró kagylókban szolgál fel valami különösen finomnak látszó italt. Természetesen megkóstolhatják, semmi nem mérgező, minden ehető, és a vendéglátás tökéletes.
- A nevem Syvana és én vagyok ennek a gyönyörű városnak az uralkodó nője!

// Pálcahasználat nincs, mivel azt a karakterek egyébként is "elvesztették", varázsolni a vízi világban nem tudnak. Lélegezni képesek, a mese időtartamára legalább is! //

- Köszi. *köszönöm meg ismét Sophie-nak is a dicséretet. Úgy tűnik, hogy teljes sikert arattam, kíváncsi vagyok, hogy vajon Noah-nak hogy tetszene ez a haj. Nekem is felkelti a figyelmemet, hogy Haku a Sötét negyedben járt.*
- Nyugalom? Hát a Sötét negyed minden, csak nem nyugodt. Ne sétálgass arra, főleg ne egyedül. Rossz fényt vet rád és hidd el, hogy az a hely, minden csak nem nyugodt. Egy diákot egyszerott meg is öltek, mert belekötött valakibe. *halkítom le a hangomat az utolsó mondatnál. Talán ezért is hallom meg, ahogy hirtelen a víz csobogni, ahogy hullámzani, fodrozódni kezd, és lágy csillogás jelenik meg.*
- Látjátok? *súgom a szavakat, és ahogy egy vörös hajú, félmeztelen nő kiemelkedik, eltátom a számat és kíváncsiság csillan meg a szememben.*
- Nahát! Te sellő vagy? *lépek kicsit közelebb a nőhöz. Azt hiszem, elég naiv vagyok ahhoz, hogy ne rántsak egyből pálcát, és még közelebb is menjek a nőhöz. Talán még nem éltem át annyi szörnyűséget az iskola falai között, hogy ne kezdjek el egyből gyanakodni valamire. Minden esetre végigjártatom a nő vizes testén a tekintetemet és várom a válaszát. Bárcsak sellő lenne, azok annyira gyönyörűek!

*Megnyugszik, amikor Sophie közli hogy jól van. Már megijedt, hiszen elég nagy puffanással esett le. Nagyot sóhajt, Bellára pillantva.*
-De, nagyon menő! Örülnék, ha nekem is lenne ilyen képességem, de sajnos nincs. Annyi biztos hogy nagyon hasznos. * vigyorodik el, bár mikor meghallja, hogy mostanság dolga van, kicsit elhúzza a száját. A munkák nem mindig örömteliek, de azért örül hogy Ő élvezi és remek fizetést is kap érte. Ezután jön a suli téma, amire rögtön felcsillan szeme.* -Jajj, nagyon élvezem! Imádom ezt az iskolát! Jók az órák, a vizsgáim is remekül sikerültek, úgyhogy én is megyek tovább! *vidáman áradozik, amit Sophie kérdései törnek meg.*
-Öh, ELisanak hívták és mondjuk úgy, hogy unatkoztam. Valami jó helyet szerettem volna keresni, ahol nyugalom van, de mégis rejt magában valamilyen szintű izgalmat... *hirtelen megpillant valamit a szeme sarkából. Egy gyönyörű, vörös hajú nőt, akit csak egy fehér lepel takar alul, felül meg csak hajkoronája, de elképzelni sem tudja, mit keres itt. Kérdőn pislog rá, majd a többiekre, aztán közelebb megy hozzá.*
-Szia! Ki vagy te? *kérdezi kíváncsian. Még nem látta itt. Vajon ki lehet?*

*Mindketten aggódva pillantanak rám. Én csak halványan elmosolyodom.*-Nyugi semmi bajom. Amúgy jó ez a vörös haj. *Mondom mosolyogva. Bella kitér a kabátomra a mire csak vállat vonok. *-Már megszoktam. És néha szenvedni kell ha biztonságban akarom tudni magam és a barátaim.*mondom lazán. Elmeséli hogy sok dolga van ezért kevés szabad ideje van. Majd hirtelen le esik amit Haku momd. *Mit kerestél te a Sötét negyedben? És mien nővel találkoztál te? *kérdezem teljesen ldöbbenve. Kicsit aggódom nem -e valamelyik ellenfelem de látszólag jól van fogadott nővérkém.*-Bocsi Bella hogy a szavadba vágtam.*fordulok Bell felé. *Egész jó a suli. Bár először járok ilyen helyen. *mondom mosolyogva. Majd inkább hallgatom beszélgetésüket. *

Napsütés, tökéletes környezet és jó hangulat jellemzi Allidon ligetét, ahová mint mindig, most is elég sok diák érkezett pihenni. Mivel tanítás már jóideje nincs, ezért a hely tökéletes arra, hogy kikapcsolódhasson mindenki, aki ide érkezik. A nap ragyogóan süt, kellemes a hőmérséklet, és akinek kedve van, még a lábát is a vízbe lógathatja, hogy kicsit hűtse magát, és felfrissüljön. Azonban akik erre vetemednek, nos, azoknak igazán különleges látványban lehet része. Nem csak nekik, hanem mindenkinek, aki épp a Ligetben tartózkodik. Ugyanis a víz hirtelen fodrozódni kezd, majd először csak lágy csillogás jelentkezik, mely szép lassan erősebbé válik, ahogyan a hullámzás is. Pár másodperc múlva pedig már fel is tűnik, hogy mintha valaki közeledne a víz alól. Hófehér lepel bukkan a felszínre, majd egy gyönyörű vörös hajú lány, aki látszólag tökéletesen lélegzik a víz alatt, és a felszínen is. Ruhája egyszerű lepel, felülről pedig csak hosszú haja takarja, ezzel is megmutatva magából jó sok mindent. Lágy léptekkel közeledik a part felé, vajon valaki meg meri szólítani? És egyáltalán honnan jött? Honnan bukkant elő?

*Ahogy beljebb sétálok a ligetben, meglátom Hakut, ahogy valakihez beszél és hamarosan Sophie is megjelenik, ugyanis kicsit hátradőlve leesik a fáról. Ijedten pislogok le rá, és én is megkérdezném, hogy jól van-e, de Haku hamarabb megteszi ezt, így én csak aggódva várom a választ.*
- Igen, én vagyok. Trükkmesterképességem van, így bármikor tudom változtatni a külsőmet. Menő, nem? *vigyorodom el jó kedvűen. De hát miért is ne legyek jókedvű, hogyha süt a nap, kellemes az idő és még ismerősökkel is találkozom.*
- Hát igen, most a nyáron elég sokat kell dolgoznom. *jelentem ki és kicsit el is húzom a számat és megvonom a vállamat.*
- De azért élvezem, meg hát kapok érte fizetést, és ez lebeg a szemem előtt. *kuncogom el magamat ismét.*
- Köszönöm. Az egyik divatmagazinban láttam ezt a hajat és nagyon megtetszett. Bár azt hiszem, hogy a vörös nem illik hozzám, a piros hajvégek nagyon bejönnek. *mesélek egy kicsit a hajról lelkesen, és kicsit meg is rázom a fejemet, hogy a csinos loknik csak úgy ugrálnak a vállamon.*
- Sophie, neked nincs meleged abba a fekete kabátban? *nézek kérdőn a lányra, hiszen el nem tudnám képzelni, hogy ilyen melegben bőrkabátba rohangáljak. Még a hideg is kiráz tőle - ami elég ironkus.*
- Na és hogy tetszik a suli lányok? A vizsgák hogy sikerültek? Nekem egész jól ment mindegyik, úgyhogy újult erővel vágok bele a hetedik évbe. Kíváncsi leszek erre az új oktatási rendszerre. *csacsogok és lazán leülök a fűbe.*

*Ijedten nézi végig a jelenetet. Túl gyorsan történik minden, így sajnos nem tudja megakadályozni Sophie esését.*
-Jujj, jól vagy, nem ütötted meg magad nagyon? * kérdezi aggodalmasan, majd segít neki leporolni a ruháját. Úgy látszik, megint feketében van, tehát tuti nincs valami vidám hangulata. A kérdésre csak lazán vállat von. * -Sikerült rendezni a dolgokat Felicityvel, ő újra a régi. No meg találkoztam egy nővel valamelyik nap a Sötét negyedben. *mondja, majd Bella felé fordul. Alig tudja elhinni, hogy tényleg ő az, mert teljesen megújult a külseje. HA nem mondja, fel sem ismerte volna.*
-De jó itt látni téged! Azóta nem láttalak, hogy felkísértél! Csini vagy! *dicséri mosolyogva. Szerinte stílusos a ruhája és jó a színe is.*

*Ahogy gondolkodom, előveszem bőrkabátom belső zsebéből egy aranydíszítésű, kis kinyitható képkeretet amit minden hová magammal hordok. Rajta a tigrisem Tora a fiam, és a férjem van. Egyedül a fiam és Tora hiányzik igazán. Hirtelen meghallom Hakut meg egy másik lány, amitől véletlenül kicsúszik kezemből a kép. *-Jaj ne! *kapok utánna de csak azt érem el hogy hanyatt esek én is. *-Szia Hakua És Bella? *kérdezek rá mert nem rémlik hogy vörös a haja. Majd felfedi kilétét és tényleg Ő az. *-Mi járatban? *kérdezem ahogy feltápázkodok, leporolom fekete farmerom és szintén fekete bőrkabátom. A mai nap valahogy visszatértem a depressziós énemhez így talpig feketében vagyok hajamat pedig kiengedve hordom. *- Mi a helyzet veletek?* kérdezem ahogy elrakom a képet és hátamat a fa törzsének döntöm kezemet pedig zsebre rakom.*

*A mai nap is csodálatos, habár mintha a nap most nem sütne annyira égetően, mégis elég füllesztő idő van. Mivel imádom a friss levegőt, azonban nincs kedvem megégni, az Allidonosok csodálatos ligetét választom, a fénygömb tavat, amihez sok szép emlék fűz. Elmosolyodva lépek bele a teleportba, hogy aztán a tónál lyukadjak ki. Egy egyszerű farmer rövid nadrág van rajtam, egy vörös top, valamint a kinézetem is más, mint ahogy megszokhattak: hosszú, göndör vörös hajat varázsoltam magamnak, melynek a vége piros, élénk rúzst raktam magamra, és lágy szemfestéket, valamint a körmömet is pirosra festettem ki. Nem is értem, hogy mi ütött belém, amikor még egy kis masnit is raktam a hajamba, a szememre pedig egy napszemcsit toltam fel. Ahogy megjelenik a teleporton, lassan kisétálok belőle és körbenézek. Egyből meglátom Haku-t, a Naxeldires lányt, akit anno én kísértem fel és azt, hogy valakihez beszél odafent a fán.*
- Szia Haku! Hát te meg kihez beszélsz? *sétálok kicsit közelebb hozzá, majd amikor én is felnézek, látom, hogy ott csücsül Sophie is az ágak rejtekében.*
- Jé! Szia Sophie! *köszöntöm őt is nevetgélve.*
- Amúgy Bella vagyok, más külsőben. *teszem hozzá, hiszen bizonyára fogalmuk sincs, hogy ki is vagyok. Lehunyom a szememet és egy pillanat múlva már teljes valómban láthatnak, hogy aztán egy biztató mosoly után visszaváltozzon az illúzió hajszínem.*

*Vidám napokat tudhat a háta mögött. Sikerült rendeznie a dolgokat Felicityvel. Eléggé megrázták őt a világok közti utazgatások, továbbá az a farkasos incidens. Hát igen, Haku figyelmetlen volt, de ez többé nem fordul elő. Az utóbbi kis időben még egy új emberrel is megismerkedhetett, akit Elisanak hívnak. Egész jó fejnek tűnik, ahhoz képest hogy a sötét oldalt szolgálja. Kifújja magából a levegőt, miközben a tóhoz vezető ösvényen sétál. Kék rövid farmert visel, fehér toppal, szandállal. A haja lófarokba fogva. Füllesztő meleg van ma is, ezért menekül ide. Közben megpillantja Sophiet az egyik fa ágán ücsörögni. Halkan odasettenkedik hozzá, majd elkiáltja magát.*
-Sziaa! *köszön, szélesedő vigyorral arcán. Igen csak jókedvű, fel van pörögve. Közben egy lágy szellő kelti életre hajtincseit.*

*Néhány napja igen csak tombol a hőség. Ki jöttem a tóhoz hátha kicsit gondolkozhatok. Az egyik fa alacsonyabb ágán ülök lótuszülésben egyensújozva hogy meditáljak egy kicsit. Elég zavaró álmok gyötörnek a kínai úttal kapcsolatban. Nyugalóra még se találok hiába való minden próbálkozásom. Halgatom a lágy szellőt ahogy a fák levelei közt suttog még se nyugszom meg tőle. Felrémlenek előttem álmaim és kétségbe esetten próbáló elűzni a rémképeket, kevés sikerrel. *~Miért Hao?~*kérdezem magamtól de válasz nem jön rá.*

* Megnyugtatta a lányt az a tudat, hogy itt van neki Cat. Talán Evában pont az a legfurcsább, hogy minden egyes embert elfogad úgy ahogy van. Egyetlen percre sem fordult meg benne az az eshetőség, hogy eltaszítsa magától Catet. Immáron pedig mindkettejük számára egyértelműek a másik érzelmei. Sőt, megegyeznek ezzel a témával kapcsolatban. Megforgatja a kezében a dobozt, a szép míves fedelére tekintve, majd a lány arcába néz. * -Igen, de az az érzésem, bárhogyan is alakuljanak a dolgok, mindenképpen sérülni fogok. * Ez sajna elkerülhetetlen tény, mindazonáltal ezek a csalódások talán végkép megacélozzák a lány szívét. A kérdésére pontosan azt a választ kapta, amit ő maga is a leginkább fontolgatott. Sokkal inkább csak megerősítésre várt, hogy ne rohanjon a fiú szintre és keresse meg maga Exant. * -Valóban ez a legmegfelelőbb, amit csak tehetek. Lehet, hogy erre magamtól is rájöttem volna, de tudnod kellett erről és szükségem volt rád. * Tette meg a mai utolsó érzelmes vallomását a démon felé. Megbeszélték sugdolózva, hogy visszatérnek a kúriába, befelé menet tovább beszélgettek. Nem ezekről a dolgokról, hanem olyan semmiségekről, amikről a barátok beszélgetni szoktak. A lányok emeletének folyosóján búcsút intettek egymásnak és valahol ennek a napnak is. Többé már nem kell elmondaniuk, megbeszélniük, egyszerűen tudni és érezni fogják, hogy mindig számíthatnak a másikra. *

* Úgy tűnik, egy démonnak is lehetnek valódi érzései... Pedig amióta megtudtam mi vagyok, eléggé sokat töprengtem el ezen. Úgy éreztem, ez magyarázat mindenre. Minden veszekedésemre, és arra, hogy hidegvérrel küldtem el az egyik legjobb barátomat. De nem, most teljesen megnyugodtam, ugyanis egy szokatlan gesztushoz folyamodok. Karjaimba zárom Evát, és ő ezt viszonozza is. Amint ez megtörténik, kellemes érzés tölt el... Tudom, hogy van egy igaz barátom, aki még így, ezzel az énemmel is teljesen elfogad. Pedig azt hittem ez nem lehetséges, azt hittem ezt senki sem tudja megérteni, és hogy a lánnyal való kapcsolatunk nem több mint szövetség. De úgy látszik mégis több, így hát megtört a hatalmas jégpáncél amely a szívemen csücsült már egy ideje. A szavakra elérzékenyül, és bátorítóan mosolyog. *
- Bármikor. * Mondom, s megszűnik az ölelés. Nincs időm még egyszer átgondolni a helyzetet, rögtön jönnek a kérdések, amik igen elgondolkodtatóak. Meglepődve látom, hogy Eva a reménykedéssel hasonló helyzetben van mint én, talán több a közös bennük mint gondolná az ember... De úgy tűnik, hogy a lány nem kezeli ezt a dolgot olyan könnyen. Ezt meg is értem, elvégre ha valaki ilyen mély érzelmeket táplál egy másik személy iránt, akkor azt igen nehéz elnyomni. *
- Nem kell ennyire harcolnod ellene, minden okod meg van rá, hogy reménykedj. Persze azért csak óvatosan, ne éld bele túlságosan magad. * Mosolygok biztatóan, majd kissé felvonom a szemöldököm a hirtelen kérdésre. Ezen nem is gondolkoztam... Vajon én mit tennék most Eva helyében? *
- Hát... Én valószínűleg adnék neki egy esélyt, de semmiképpen sem kutatnám fel. Ha tényleg olyan fontos vagyok neki, akkor ő kell hogy felkeressen. * Ez elgondolkodtató dolog volt, de úgy érzem helyesen feleltem, valóban így cselekednék egy ilyen helyzetben. Bár lehet, hogy csak a büszkeségem diktálja... *

* Úgy látszik Eva a legmegfelelőbb emberben találta meg a legjobb szövetségesét és bátran kijelenthetjük, hogy barátját is. Cat nem csak egyszerűen megérti, hanem átérzi a véla lány helyzetét is. Néma csendben van mindvégig, amíg a démonlány beszél, hiszen az előbb szinte szóhoz se engedte jutni. Próbálja rendezni a gondolatait és érzéseit. Mindaddig csendben van, míg Cat ölelésre nem tárja a karjait és Eva egy mosoly kíséretében viszonozza a gesztust. * -Köszönöm, barátom. * Ez a két szó annyira egyszerű, mégis több jelentőséggel bír, mint általánosságban. Evangeline szinte érzi a kettejük között lévő kapcsolatot, mint egy kötél vagy lánc mi összetartja ezt a két kissé elveszett és olykor sötétbe burkolózó lelket. Kibontakozva az ölelésből, engedi meg magának a vélakisasszony, hogy szóljon.* -Szeretett, ebben biztos vagyok és nem is volt nekem se közömbös, de ez nagyon meglepett. Nem hittem volna, hogy... * Elharapta a mondatot, nem merte folytatni. Inkább bosszankodott gyengeségén. * -Nem! Nem! Nem! Semmiféle képen sem reménykedhetek, de hiába tudom ezt, a szívem mégiscsak emberi. * Elgondolkodik kicsit. * -Neked se lehet jó, hogy semmit se tudtál róla eddig, a találkozó esélye pedig nagyon kétséges. Legszívesebben azt mondanám elhívlak, de ha mégis találkozok vele, akkor először kettesben akarok beszélni vele. * A láncra és a dobozra néz, amik annyira csodásak és szépek. Véla énja, ami rajong a szép dolgokért arra vágyik, hogy felpróbálja, de ezt nem engedheti meg. A doboz és az üzenet után nyúl, ha a lány nem akarja tovább tanulmányozni, akkor elteszi. * -Te mit tennél? * Kíváncsi a lány véleményére és tanácsára, de talán meggondolatlanul bukott ki belőle a kérdés. *

* Az első mondatra nem válaszolok semmit, fogalmam sincs mit feleljek. Együtt érzek szövetségesemmel, hisz mindketten kíváncsi természetűek vagyunk, ezért hát nagyon is foglalkoztat ez a bizonyos tárgy. Rákérdezek, hogy ki küldte, reménykedve, hogy választ is kapok. Azonban amint meghallom a nevet, azt kívánom, bárcsak meg se kérdeztem volna. De nem, most Eva ügyével kell foglalkozni, nem fogok elgyengülni, ez csak egy név, tuti hogy nem tért vissza... Egyszerre a fejembe szökött egy kis harag, irigység, de ugyanakkor megkönnyebbülés, hogy Exan él és virul. De... Miért pont Evának írt? Miért nem az egyik legjobb barátjának? Ezt nem értem... De most nem fogok ezen kiakadni, elhatároztam, majd a szobámban fortyogok eleget, nem akarom szóvá tenni, mert úgy érzem nem élném túl, ha még egy olyan személyt elvesztenék, akit kedvelek. Sőt, talán már csak Eva az egyetlen, akivel tartom a kapcsolatot vagy nem vesztem össze vele. *
- Exan... * Ismétlem halkan a nevet, s hirtelen beugranak a régi emlékek. A könyvtár, amikor a nyakába ugrottam, hogy mindig olyan vidáman és kedvesen viselkedett, a Fürge patak, amikor jártak Artival, amikor még hárman elválaszthatatlanok voltunk, amikor volt a kifutó... Egyszóval: minden. Olyan régen találkoztam vele, hogy mélyen elástam lelkemben ezt a nevet, és nem vettem elő, mert tudtam hogy milyen hatást gyakorol rám. Hiányzik. Elérzékenyülök, de Evára nézek, és megpróbálok segíteni neki. Meglepetten olvasom a levelet, szóval vissza fog jönni... Azonban a szívemet nem tölti el reménykedés. Megtanultam, hogy ezt nem szabad. Nem szabad túlságosan reménykedni, mert fáj, ha pofára esünk. *
- Nagyon különös... Lehetséges hogy titkon mindig is mély érzelmeket táplált irántad, nemde? Csalódás volt neki az érzés, hogy játszol vele, de ő nem adta fel, és mindezek árán is találkozni akar veled... Szerintem kizárt, hogy Nati küldte volna. Jól ismerem, és ilyenre nem lenne képes. * Fejtem ki a véleményemet halkan, kissé érzelmesen, ugyanis teljes mértékben együtt érzek. Furcsa ez az érzés, nagyon furcsa... Együtt érezni olyan ritkán szoktam mostanában. De nem, nem fogok rendszert csinálni belőle. A törtetés alapvető szabály: nincs együttérzés! *
- Megértelek, és bennem is hasonló érzések kavarogtak nagyjából... Minden barátomnál akit nem veszekedés útján vesztettem el. * Olyat teszek, amit talán még soha életemben, vagy legalábbis ebben a korszakomban biztos hogy nem. Kitárom karjaimat, és szorosan megölelem Evát. Számomra ez igen szokatlan érzés, nem tudom ő hogy fogadja, de ezzel jelzem neki, hogy száz százalékosan megbízhat bennem, amit azért elég kevéske embernek sikerült kiérdemelni az életben. *

-Ezt ma kaptam és sejtelmem sincs, hogy mit gondoljak. * Ez a pillanat nem csak azért meglepő mert Evának szívügyekkel kapcsolatban kell tanács, hanem azért is mert ennyire Catre hagyatkozik. Nyíltan beszél arról, ami most vele történik, bár ha a szövetségüket tekintjük ez annyira nem is érdekfeszítő. Figyeli ahogyan a mostanra már kék hajú nőszemély megvizsgálja a dobozt és annak tartalmát a nyakláncot. Az üzenet Eva kezében van, és mikor Cat felteszi a legfontosabb kérdést a dobozzal kapcsolatban, átnyújtja az üzenetet majd így szól: * -Exantól. * Vár egy kicsit, milyen reakciókat vált ki a fejlemény a lányból, illetve elolvassa az üzenetet. * -Mikor utoljára találkoztunk én bizonytalan voltam az érzéseimmel kapcsolatban, úgy érezte játszok vele és igaza is volt, szóval nem értem mi ez. * Kutatta elméjében a lehetséges válaszokat. * -Lehet, hogy nem Exan küldte, hanem Nati, bár erre csekély az esély ha jól sejtem. Viszont, ha valóban Frostburn küldte, akkor miért? Azért mert Nati nem várta meg én pedig szabad préda vagyok? * Zavaros volt neki ez az egész, s elgondolkodott az üzeneten is, persze mindezt hangosan. * -Lehet nem is jön, csak írta. Várom, s az első hetekben csak azt gondolom nem ér rá, a következő hónapban azt hiszem majd bármelyik pillanatban megjelenhet, majd megint eltelik egy hónap és már csak levelet remélek. * Elcsendesedik, mivel háborgó lelkének nagy részét rázúdította a lányra. *

* Már lassacskán kezdek vacogni itt lent a tóparton, elvégre kocogva tettem meg az idevezető utat. Igen, kocogva, az én kényelmes és hatalmas magassarkúmban... Kész élmény volt, de már így is késésben vagyok. Vagyis azt hittem... De amikor beérek a tó partjára, meglepődötten tapasztalom, hogy nincs egy lélek se. Vagy csak Eva elbújt valahol, hogy véletlenül se vegye észre senki. Nem, az kizárt, ugyanis hamarosan halk, majd egyre erősödő futó lépteket hallok mögülem. Hátrafordulok, és elmosolyodok. Eva az, egy fura csomagot tart a kezében. Rögtön sejtem, miért hívott ide, valószínűleg a doboz tartalma miatt. *
- Eva! Rég találkoztunk! Hogy... * Kérdezném hogy hogy van, de ekkor a kezembe nyomja a jókora csomagot. Méretileg mégsem nagy, és démoni mivoltomnak hála pihekönnyűnek tűnik, szóval fogalmam sincs mi lehet benne. Szép lassan kibontom, majd erősen elcsodálkozom, mikor meglátom a csomagolás alatt rejlő tárgyat. Egy nyaklánc... Nem is akármilyen, biztosan méregdrága volt. Több kérdés átfut az agyamon, de még egy percig gyönyörködöm a nyakláncban. Felvont szemöldökkel nézek Evára, látva az arckifejezését, nem tudom hogy örüljek-e a dolognak. *
- Ez szép... Kitől kaptad? * Kérdezem kíváncsian, s tovább vizsgálom tekintetemmel. Keresek rajta valami feliratot, megnézem a drágaköveket rajta. Mesésen néz ki... De a válaszra kíváncsi vagyok. Talán átkozott nyaklánc? Esetleg valaki elhagyta? Különös... *

* Evangeline azóta nem tud napirendre térni a dolgokkal mióta megkapta a különös ajándékát. Hinni akar benne, hogy ez valódi és abban is, hogy hamar bekövetkezik a találkozás, ám képtelen nyugton maradni. Azzal sem törődik, hogy a hideg az idő, csak gyorsan lefirkantja az üzenetet szövetségesének, postázza majd köpenyt vesz magára, felveszi egy előre becsomagolt tárgyat és nekiindul az éjszakába. Szinte futva teszi meg az utat egészen a tóig, ahol már egy alak mozgolódik. Eleinte csak fürkészte az alakot, de mikor beazonosította az arcvonásokat nem nagyon gondolkodott tovább. Határozottan ismét csak gyors léptekkel igyekezett a lány felé.* -Cat! * Nem törődött a diszkrécióval, mert ez most nem az a pillanat. * -Annyira jó, hogy el tudtál jönni, nagy szükségem van rád. * Eva arcán látszik az, hogy felzaklatta valami és a hangjában is van valami furcsa, de még mielőtt bármit is megmagyarázna átnyújtja a kendőbe bugyolált nehéz csomagot. *

* Sietősen öltöm magamra a cuccokat, eléggé zsúfolt napom volt, és kaptam egy levelet Evától, ami szinte totál kiment a fejemből. Visszatérve a zsúfolt nap kifejezésre, annyi minden dolgom volt, hogy azt se tudom hol áll a fejem. Egy kis oktatós munka, aztán hajfestés, majd megint munka, aztán takarítás, majd hajcseszekedés - néha túl sok időt fordítok a külsőmre - majd így szépen sorban addig hajtottam magam, amíg el nem felejtettem azt a bizonyos levelet. Pedig nagyon nagy hangsúlyt fektettem rá, egész nap az járt a fejemben. Mi lehet olyan fontos Evának, hogy még ma feltétlenül meg akarja osztani velem? Talán újabb áldozat? Netán egy titkos terv, kiruccanás? Sok minden megfordult a fejemben, de a nap végére sajnos kiment a fejemből a dolog. Még szerencse, hogy megpillantottam a levelet az éjjeli szekrényemen, miközben békésen olvasgattam szép zöld fotelemben. Azonnal elkezdtem készülődni, s most is éppen a szekrényben kutakodok. Kiválasztok egy viszonylag szolidnak mondható ruhát, hogy ne csipkedjenek össze annyira a bogarak, magamra kapom, kiengedem immáron kék hajamat, kiveszem a mű rasztát és már uccu, megyek is. Elég hamar odaérek, talán mert futok, de amint megpillantom a fényesen világító gömböket, már tudom, hogy jó helyen vagyok. Belépek a kis ösvényen, majd körül pásztázom a helyet. Szép, mint mindig, de most nem gyönyörködni vagyok itt. Tekintetemmel Evát keresem, de egyelőre nem látok senkit. Kiabálni nem akarok, mert azt lehet hogy más is meghallaná, de kinézetem elég feltűnő, szóval nem aggódok hogy esetleg Eva nem vesz észre. *

// Ruha //

-Egy kicsit. *válaszolja a tájat fürkészve. Lassú, komótos léptekkel haladnak, mert elég kimerültek fizikailag és mentálisan egyaránt. Ami a kínai utat illeti, végül még nem utaztak ki, hiszen még van tervezni valójuk és az edzés is kicsit több időt vesz igénybe. Már várja. Nem kell sok idő. Talán csak óráknak tűnő percek telnek el egymás után, mire a kúriához érnek. Ott elköszön barátnőjétől, át is öleli, miközben mosolyra húzza száját, majd elvonul a helyére. Nem árt az alvás, eléggé ki van, főleg a lelke.*