Rózsakert

*Valóban nem túl sűrűn ücsörögnek itt a diákok, de én imádom az ilyen helyeket, amik ilyen színesek és nyugodtak. Magam is elég nyugodt ember vagyok,így hát nem csoda, hogyha egy ilyen kellemes hangulatú helyen vagyok megtalálható. Nem nagyon szeretem a zsúfolt helyeket. No, nem mintha ember iszonyom lenne, de egyszerűen nem szeretem, hogyha nagyon sokan vesznek körül. Szeretem megfigyelni a részleteket, a dolgokat, és hogyha nagyon sok minden van körülöttem, akkor az bizony nem túl jó, hiszen túl sok dolog van, amit fel akarok fedezni, amit meg akarok érteni, és abba belefájdul az ember feje. Általában elég gyorsan pörög az agyam, nem akarom még inkább fokozni az aktivitását. A lány köszönt és be is mutatkozik, amit persze én elfelejtek. Nem szándékosan, egyszerűen csak annyira leköt, hogy megnézzem őt, és a daimonját, hogy nem is jut eszembe, hogy nekem is be kellene mutatkoznom. Pedig nem vagyok illetlen, sőt! A franciák igencsak illedelmesek és adnak is az illemre. Ha apám látná, hogy lazán ücsörögve köszöntök egy hölgyet... *
- Daimon. *ismétlem meg a szót, miközben az állatra nézek.*
- Szia Kirtel! *köszöntöm őt is olyan hangon, mint ahogy néhány másodperccel ezelőtt Felicityvel is tettem. Néhány másodpercig még nézem az állatot, végül mikor a lány megszólal, ránézek,majd a festményre.*
- Igen. Egy kicsit. *döntöm oldalra a fejemet és most először mosolyodom el, ahogy a lányra nézek.*
- De már majdnem befejeztem. *nézek a képre. Lassan lerakom a tartót a pad mellé, leveszem a lábamat a padról és pakolászni kezdem a festékeket.*
- Mindjárt letörlöm... *pillantok a pad túlsó oldalára, jelezve a lánynak, hogy mindjárt leülhet.*

*Elgondolkodva veszem ki a fülhallgatót a fülemből és nézek a lányra. Várakozóan, kíváncsian, hiszen láttam, hogy mond valamit, csak azt nem hallottam, hogy mit. Köszön, majd be is mutatkozik. Áh! Nyilván ezt mondhatta az előbb is, bár az mintha rövidebbnek hangzott volna. Talán akkor nem mondta a nevét. Komoly arccal fürkészen őt, majd lassan biccentek.*
- Szia Felicity! *köszöntöm. Kicsit megzavart a festésben, így a festményre nézek, majd bambán a lányra és kicsit ráncolom a homlokomat.*
- Ő kicsoda? *pillantok le a rókára kíváncsian. Az eszembe sem jut, hogy levegyem a lábamat a padról, hiszen akkor borulna az összes festék és amúgy is... Túlságosan el vagyok foglalva a rókával és a lány megjelenésével, hogy holmi illemen gondolkodjak. Pech. Nekem. Neki.*

*Határozott, majd lágy ecsetvonásokkal festem a képet, mindenféle színt használva. Egy egész paletta van a lábam alatt, és habár kicsit nehézkes odaérnem, azért megoldom valahogy, hogy a képen tényleg visszaadjam a csodálatos színeket, amik a rózsakertben vannak. Élvezettel szívom be a rózsák illatát, és ez tökéletes harmóniát ad a testemnek és a lelkemnek, miközben a lágy zongoraszó is nyugtat a fülemben. Néha fel-felnézek,hogy megszemléljem a tájat, de a nagyja már készen van, így most már csak inkább a fantáziámra bízom, hogy hogyan is folytatom a kertet. Hirtelen árnyék esik a papíromra, én pedig felvonom a szemöldökömet, majd lassan felpillantok. Egy csinos, szőke lány áll meg előttem és a szája is mozog. Bizonyára köszönt. Lassú mozdulattal veszem ki a fülhallgatót a fülemből, és várakozóan nézek rá, hogy ismételje meg azt, amit mondott, hiszen nem hallottam. Bár bizonyára köszönt, de hát ki tudja. Mondhatta azt is, hogy festékes az arcom...*

*Az idő még mindig csodálatos és gyönyörű, de szerencsére most már nincs annyira meleg, mint néhány órával ezelőtt volt. A szél is kellemesen fúj, így igencsak frissítő lehet odakint lenni. És ezt én ki is használom. A Rózsakertben ücsörgök az egyik kőpadon, oldalt ülve, hogy a lábam is felférjen, a térdemen pedig egy rajztábla van, egy rajzlap és néhány akvarell festék a lábam alatt. A rózsakertet festem teljes színes pompájában és valójában. Egyszerűen gyönyörű látvány, és meg szeretném örökíteni, hogy majd elküldhessem a szüleimnek. Apám biztosan értékelni fogja, bár lehet, hogy szakmai szempontból lesz egy-két kivetni valója benne. Minden esetre élvezettel festem a színes vonásokat a papírra, és hamarosan ki is rajzolódik a rózsakert azon része, melyet éppen festek. Néhány szobor, és néhány rózsabokor és persze egy kőpad is a kép közepén. A fülemben közben az ipodom fülhallgatója, és valami kellemes zongorajátékok hallgatok. Kell az alkotáshoz. Csak így lesz nyugodt, kellemes a kép.*