Tölgyes

*A mentalistákra tett kijelentésemet sajnos nem nagyon tudom visszaszívni és nem is gondolkoztam, mielőtt kimondtam a mondatot. Nem is értem, hogy mi van velem, tényleg zavarban vagyok emellett a lány mellett. Lehet, hogy jobb lenne, hogyha csak itt hagynám és kész, de sejtem, hogy ezzel is megbántanám, hiszen azt sem tudná, hogy miért hagynám itt. A bocsánatkérésre megrázza a fejét jelezve, hogy nem bántottam meg, én mégis kicsit rosszul érzem magamat. Apró pír jelenik meg az arcomon és igyekszem a mákvirágra terelni a beszélgetést és a bájitalra, aminek hasonlatos a hatása, mint a fűé, csak nem érződik annyira. Az ígéretre elvigyorodom, majd a daimont kezdem el figyelni.*
- Mi baja van? *pislogok és Felicity ekkor jelenti ki, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt pont neki elmondani.*
- Miért? *kérdezek vissza lazán, majd hirtelen leesik a dolog, és elsápadok.*
- Basszus! Te is vezetőségi tag vagy. A francba! *csattanok fel, majd egy halk pukkanás kíséretében teleportálok.*

*Valóban nem akarom most ezzel a témával tölteni az időt. Valószínű, hogy megbántanám és nem is értené meg, hogy miért is nem bírom a szőke lányokat. De hát megesik az ilyesmi. Szeretnék vele jóba lenni, de előbb le kellene győznöm ezt a szőke lányos fóbiámat. Ami nem hiszem, hogy hamar menni fog. Kár, mert Felicity tényleg jó fejnek látszik. Az apró bólintásra elmosolyodom, hiszen ezek szerint megértette a jelet, és azt is megérti, hogy nem fogom most megmagyarázni a furcsa viselkedésemet. Az ígéretére elnevetem magam és megcsóválom a fejemet.*
- Helyes. Valahogy soha nem kedveltem a mentalistákat. Túl nagy erő van a kezükben azzal, hogy mások elméjébe bebocsájtást nyerhetnek. *csúsznak ki a számon a mondatok, majd döbbenten kostatálom, hogy tényleg kimondtam őket.*
- Mármint ne haragudj, nem akarlak megbántani, csak... *pirulok el és vonom meg a vállam. Ez az Dem, csodálatos vagy! Beharapom az ajkamat és a bokor felé fordulok, majd elmesélem, hogy mire is kellene nekem a mákvirág.*
- Nem? Pedig hidd el, semmi káros hatása nincs, és néhány órára felszabadulsz tőle egy kicsit. Jobban érzed magad, eltűnnek a gondjaid és az élet is sokkal szabadabb és könnyebb lesz. Szerintem egy próbát mindenképpen megér. Ha gondolod, majd oda adom a receptet. Csak ne add oda senki vezetőségi tagnak. *kacsintok rá vigyorogva nem is sejtve, hogy Felicity is Diáksegéd. Basszus!*

*Valóban elég kényes ügy nekem ez a szőkékkel, de nem akarom megbántani a leányzót, és nem is fogom, hiszen habár elmesélhetném neki, hogy az egyik barátnőm miatt lett öngyilkos és szőke volt, mégsem fogom. Végtére is Anna nem halt meg, hála a mágiámnak, de akkor is... Valahogy kevésbé szeretek szőkék közelében lenni, de ez persze nem az ő hibájuk, egyszerűen csak nekem van egy ilyen kis gixerem a fejemben. Nem akarom megsérteni Felicity-t, hiszen elég jó fej lánynak látszik. Egyszerűen csak kicsit idegesebb leszek a közelében, és zavarba is hoz. Pech. Már csak azon csodálkozom, hogy én nem hozom őt zavarba. Talán rá nem fog a véla-báj? Jaj, de jó lenne! Átfestené a haját és tök frankón meglennénk együtt. Oké, lehet, hogy kicsit előre szaladtam a gondolkodásban. Látom, ahogy lebiggyeszti a száját, de afféle "Majd máskor." pillantást vetek rá és elfordulok a bokor felé. Szerencsére az egyik növény a segítségemre siet és elárulok, hogy gyógynövényeket gyűjtögetek. Ja, meg macska alakban napozgatok a köveken, de hát az kit érdekel? *
- Ennek nagyon örülök. Lehet, hogy olyan dolgokat találnál ott, aminek nem örülnék. *vigyorodom el és megvonom a vállamat. *
- Hát... *pirulok el és zavartan beletúrok a hajamba.*
- Nem túl legális, de... Szóval van egy olyan bájital, aminek kicsit bódító hatása van. Olyan, mint a fű, de nem lehet érezni a szagát. Ahhoz kell mákvirág, meg még néhány dolog. De psszt! *halkítom le a hangomat, majd a végén elnevetem magam és megcsóválom a fejem.*
- Tudod, néha kell egy kis lazítás.

*A bemutatkozás, és a nevek eltalálása egészen jól ment, úgyhogy szerencsére egyikünknek sem kell szabadkozni, vagy bocsánatot kérni, amiért máshogy nevezte az illetőt, mint ahogy hívják. Immár a bokrok ágai sem tartanak foglyukként, így most már normálisan, a két lábamon állva tudok beszélgetni a lánnyal. Észreveszem a kérdő pillantását és kicsit zavarban vagyok, beletúrok a hajamba, de nem mondok semmit, habár Felicity érezheti, hogy mondanék, csak... Csak aztán mégsem. Zsebembe nyomom a kezemet, és lassan megfordulok a bokor felé, hogy aztán megmutassam a mák virágot.*
- Igen, anyámnak gyógynövényboltja van, úgyhogy egészen jól ismerem a dolgokat. *vonom meg lazán a vállam, hogy kicsit tompítsam a hangomból kihallatszó büszkeséget.*
- Szereted a mentál mágiákat? Ajajj, akkor vigyázok a gondolataimra. *vigyorodom el és megcsóválom a fejemet.*
- Hát, én az alkímiai cuccokat szeretem. Bájitaltan, meg ilyesmi. De gondolom, ez már leesett. *vigyorodom el.

*A bokorból előkecmergek és persze nem is kell sokat várnom, hogy Felicity is megjelenjen. Hiszen nem volt messze... Na ja. A daimon megmorog egy kicsit, amire ideges leszek, de nem adom jelét.*
- Yaromir, személyesen. *mosolyodom el, bár kicsit távolságtartóbb vagyok a lánnyal. A fenébe is, hogy szőke... Akárhányszor hosszú, gyönyörűen fényes hajára pillantok, beugrik Anna arca... És nem akarom újra látni őt. Igyekszem kiverni a szőke lányt a fejemből és Felicityre koncentrálni, hiszen nem lehetek vele bunkó csak azért, mert szőke!*
- Szervusz Kirtel! *mosolygok a rókára, akivel néhány perce még egész jól elszagolgattuk egymást. Mennyire kínos!*
- A bokorba? *nézek magam mögé és kérdezek vissza, hogy kapjak néhány másodperc gondolkozási időt. És ez elég is, hiszen a bokor alján megpillantok egy növényt.*
- Gyógynövényeket gyűjtök. Nézd, csak! *guggolok le és mutatok le a növényre, ami majdnem bent van a bokor alatt.*
- Mákvirág! Az egyik fontos bájital hozzávaló. Ilyesmiket gyűjtök. *mosolyodom el, és sóhajtok egyet, hiszen örülök, hogy ki tudtam magam magyarázni.*
- Szeretem a bájitalokat és a gyógynövényekhez is értek, úgyhogy... *vonom meg mosolyogva a vállamat.*
- Neked melyik a kedvenc mágiaágad?

*A bokorból kimászva nem kell csalódnom, hiszen Felicity ott áll előttem, és rákérdez, hogy jól vagyok-e. Végigmérem a lányt és mikor konstatálom, hogy bizony szőke, egy halkat nyögök.*
- Jól, igen... Felicity, ugye? *kérdezek rá a lány nevére, hiszen habár még annyira nem beszélgettünk, ismerem őt. Nem régóta van itt a suliban, és máris diáksegéd lett, ami igen dicséretes. Mikor a daimón morogni kezd, értetlenül pislogok rá.*
- Mi baja van a rókádnak? Vagy daimón? *nézek kérdőn a lányra, és sejtem, hogy ezért fogok kapni egy kis dorgálást vagy a lánytól, vagy a daimónjától, de hát ki tudja első ránézésre, hogy most lélekpárról van szó, vagy csak sima háziállatról? Minden esetre a morgást nem tudom hova tenni, csak nem ismert fel? Elvileg macskaként más a szagom, mint emberként, bár ki tudja, hogy mennyire éles ennek az állatnak a szaglása. Lehet, hogy lebukom? *

*Ahogy hanyatt vágom magam, Felicity lelkesen kezdi el simogatni a hasamat, de Kirtel még mindig morcosan néz rám a lány lába mögül. Mi a fene baja lehet? Valószínű, hogy érzi, hogy valami gáz van velem, úgyhogy jobb lesz, hogyha elsuhanok. Lassan felülök, majd Felicityre nézek. És egyszerűen eltűnök. Fél-dzsinnként tudok teleportálni, és habár még nem vagyok valami gyakorlott, azért már egészen jól megy a teleportálás. Azzal a bökkenővel, hogy mindig visszaváltozom. Most is visszaváltozva érkezek bele egy bokorba, és fel is kiáltok, ugyanis a bokor eléggé szúrós.*
- Áú, a fenébe! *visítok, valahonnan Felicityék háta mögül.*
- Segítség! *mormogom. A segélykiáltáson hallatszódik, hogy annyira azért nem vagyok veszélyben és bizonyára ki tudnék szabadulni egyedül is, de mivel tudom, hogy van itt valaki, azért csak felhívom magamra a figyelmet. Hogyha Felék odasétálnak, akkor láthatják, hogyan kupászkodom ki a bokorból, ami néhány helyen felsérti a nyakamat, az arcomat és a kezemet is. De vélaságomnak hála még így is dögös vagyok, sőt, talán még sajnálni való is. A kockás ingemet kicsit megtépázta a bokor, de a sötét farmeremnek és a fekete sportcipőmnek nem lett baja, ahogy az ing alatt lévő fehér trikónak sem.*
- Ezt még gyakorolnom kell... *mormogom magamba, ahogy igyekszem leporolni magamat és kiszedni magamból a tüskéket.*

*A sziklára felugró daimóntól kicsit megijedek és sejtem is, hogy le is buktathatna, hogyha akarna, de úgy tűnik, hogy ő annyira nem érzi meg az animágiát. Hál'isten! Kicsit ráfújok, hogy elijesszem, no meg egy macska is ezt tenné egy rókával. Azt hiszem... Minden esetre halkan nyávogva közelebb sétálok a sziklán Felicityhez, aki hamarosan a kezét nyújtja felém. A tenyerébe nyújtózkodom a fejemmel, majd mikor végigsimít rajtam, kicsit megremegek. Ahogy simogat, és vakargatja a fülem tövét, halkan dorombolni kezdek, majd vetek egy pillantást a daimónra. Nem szeretek ezeket az állatokat- vagy lényeket, nem is tudom hogy lehetne őket hívni. Nem tudnám elképzelni, hogy legyen rajtam kívül valaki, aki állandóan velem legyen és folyamatosan halljam a fejemben a duruzsolását, ahogy tippeket ad, mint valami második én. Nem köszönöm, én tökéletesen elvagyok daimón nélkül is, és hogyha lenne rálehetőségem, hogy szerezzek, akkor sem tenném. Egyszer már jártam odaát, a "Másik" világban, ott megjelent a daimónom, de nem tartottam meg, habár néhányan ezt tették. Még mindig dorombolok, miközben lassan hanyatt fekszem, hogy a hasamat is vakargassa meg. Ó igen, imádom, hogyha a hasamat simogatják! Persze a macskák általában ezt nem szeretik, de hát ez ki tudja?*