Elisabeth Ellen Torchwood kúriája

-Oké... Kezdek megijedni. Az életben nem jellemeztek még engem. *mondom ahogy szembe fordulok vele majd lovagló ülésben ülök combjaira. *-Hogy hívták édesanyádat? *kérdezem félve. *-Ha nem akarsz nem kell válaszolnod. *mondom és megsimogatom arcát. Nem akarom a sebeit feltépni mert tudom hogy milyen fájdalmas lehet ez neki. Elvégre a szeme láttára ölték meg a családját. Én már nem emlékszem a szüleimre de benne élesen élhetnek az emlékei. *-Sajnálom nem akartalak emlékeztetni. *mondom és félre fordítom a tekintetem.*

*Kipattannak szemeim mikor azt mondja számára nem korai a téma. *-Pedig a férfiak többsége kerüli a témát. *mondom majd megint csak megdöbbenek mikor aztmondja kislányt szeretne. *-Miért akarod hogy rám hasonlítson? *kérdezem kíváncsian. Szerintem jobb ha nem rám hasonlítana. Mert nem vagyok az a minta példa akit követni kéne. *-Nem tudom. Szerinted? Mondjuk még soha nem gondolkodtam ilyesmin. Eddig szópa sem kerülhdmtett egy kisgyerek.* mondom elgondolkodva mert tényleg csak azóta gondolkodom hasonló dolgokon mióta vele vagyok. És jó érzés ilyeneken gondolkodni, mert ilyenkor elfelejthetem minden bajomat.*
//fagy//

*Ahogy végigmér közben elbambul és én egy ''perverz'' felszólítással lefröcskölöm amit vissza is kapok. *-Igen te! *válaszolom nevetve, majd úgy fordulok hogy megtudjam csókolni. *-De én olyannak szeretlek amilyen vagy. *mondom mosolyogva. Visszadőlök mellkasára és lehunyom a szemem. Élvezem a jelenlétét, az érintéseit. Teljeszen megnyugszom mellette. Eszembe jut álmom egy része ami melengeti a szívemet.*-Tudom hogy mg korai... De te kisfiút, vagy kislányt szeretnél? *kérdezem még mindíg csukott szemmel, csak önkéntelen moydulattal elkezdem simogatni vállát és mellkasát, ahol épp elérem. *~Fura múltkor még én tartottam korainak a témát. Erre most én hozakodok elő vele. Tényleg kezdek megzavarodni.~*gondolkodom majd nagyot sóhajtok. Valahol szívem legmélyén vágyom arra hogy nyugodtan éljek a férjemmel és hogy gyerekem legyen. De egy olyan élet amit élek ez arra nem alkalmas.*

-Én is nagyon szeretlek.*mosolygok rá, ahogy kezemet arcához szorítja. Kicsit elgondolkodok mikor azt mondja érdekes dologgal állunk szemben. *-Igen. De nem értem a helyzetet hisz, senki nem tudhat a szüleimről. Mindent eltüntettem magamról. Eden Shadowblade már régen nem létezik. Ezért furcsa hogy pont ebben a városban találok rá egy medálra ami az anyámé volt. És ami a legfontosabb hogy ki tudhat az igazi szüleimről. *mondom nagyot sóhajtva. Egyáltalán nem értem a dolgot. Majd észre veszem hogy végigmér. *-Perverz. *mondom mosolyogva és kicsit lefröcskölöm az arcát. Nem mint ha zavarna hogy néz, hisz már mindent látott. Csak jól esik piszkálni. *

*Mosolyogok mikor magához szorít. Jóleső érzés hogy a karjai közt lehetek. Megnyugtatt a jelenléte. *-Köszönöm. De ha kell oda adnám az életem hogy téged megmentselek. *mondom ahogy felnézek rá. Felemelem kezem hogy óvatosan megérintsem az arcát. *-Valójában azóta tart ez az álom, mióta megtaláltam anyám nyakláncát. De nem lehet az az oka hisz anyám nem volt boszorkány. Apám családja volt mágus család. *magyarázom és félre fordítom tekintetem. *-Az étvágytalanság meg nem most kezdődött. Mindíg is ilyen keveset ettem. *válaszolok aggodalmára. Na igen. Hamar elmegy az ember életkedve a saját tükörképétől is ha olyanokat tesz amiket én. Érdemes eltemetni minnél mélyebbre a lelkiismeretünket, mert ha nem tesszük hamar bele őrülünk. Rengeteg halotatt láttam de egy sem rendített meg. Nem törődtem mások érzésével, csak a magam tervei foglalkoztattak.*

//olvadunk//
*Hallgatom amit mond, és igazat kell adnom neki. Kényelmesen elhelyezkedek. Hátamat mellkasának döntöm fejemet pedig hátra döntöm hogy vállán pihentessem. *-Rendben megpróbálok. *sóhajtok nagyot mikor megcirógatja az arcom. Tudom hogy aggódik de azok az álmok. Mindíg annyira jól kezdődik. De a folytatás... borzalmas képek újra felrémlenek előtem. *-Tudom hogy itt vagy és megvédesz... de féltelek. Mindíg azt hittem hogy életem végéig egyedül maradok. De most hogy velem vagy félek hogy elveszítelek és azok az álmok... *mondom hallkan és lecsukom a szemem. Azt hittem nem félek semmitől de kiderül hogy még is. Rettegek a magánytól, hogy újra egyedül maradok.*

*Megcsóválom fejem de ez rossz ötlet volt. Mert még jobban megszédülök. *-Tudod azok a fura álmok. Egyre többször jönnek elő. És nem bírok aludni... vagy is inkább nem merek, mert félek. *mondom hallkan mert előtte nem szabad és nem is kell titkolóznom. *-Ostobaság igaz? *kérdezem ahogy megpróbálok rá mosolyogni. Nem akarom hogy aggódjon. Inkább felkelek és megfogom a kezét. *-Gyere inkább menjünk vegyünk egy forró fürdőt. Mind kettőnkre ráfér. *mondom ahogy magam után húzom. Már nem kell tartanunk Nanny árgus tekintetétől. Mikor átérünk a szobába azonnal megszabadulok a csizmámtól és ékszereimtől. Bemegyek a fürdőbe és előkészítem a fürdő vizet. *-Gyere pont jó a víz.*mondom mosolyogva és elkezdek vetkőzni hogy minnél hamarabb a kellemes vizben legyek*

*Örülök neki hogy Becca nem veszi észre hogy valami baj van. Mielőtt elmenne oda adó neki a mappát. *-Rendben és neked is szép estét. *mondom és hagyom hogy távozzon. Visszaülök a székbe és nagyot sóhajtok miközben hátra döntöm a fejem. Még mindíg forog velem a szoba ezért lehunyom a szemem. Érzem Stev megkönnyebbülést, és aggodalmát. *- Egész jól ment. *mosolygok rá ahogy résnyire nyitom a szemem. *-Jól esne egy forró fürdő. Mit gondolsz? *kérdezem kíváncsian és válaszára várok.*

*Figyelek minden reakcióra. A feszültség szinte már tapintható. Nem értem mire fel ez az ellen szenv de nem szólok. Jobban lefoglal hogy fentartsam álcamat. Nem akarom hogy meglássák a gyengeségemet. *~Nem szabad. Erősnek kell maradnom. Nem hagyhatom hogy miattam aggódjanak. ~*gondolkodom ahogy egy pillanatra lehunyom a szemem. Csak akkor eszmélek fel hogy egyre fokozódik a vita mikor Stev közelebb lép az asztalhoz. Megfogom a kezét és nagyot sóhajtok. *-Nyugodjatok meg mindketten. Becca csak szólok hogy nem egyszerű munkatársak lesztek hanem Ő is a főnököd. *mondom és szerencsére hangom nem árulkodik a gyengeségemről. Az is lehet hogy csak a feszültség miatt érzem így magam. Remélem hogy Stev se veszi észre a dolgot. Mert nem akarok Becca előtt magyarázkodni. Nem szerencsés kimutatni a gyengeséget.*

-Szerintem kell az a villám hárító. *sóhajtok nagyot majd hallgatom vitájukat. Na igen. Előfordul hogy nem bírják egymást az emberek. Tapasztalat. *- Azért ha lehet ne szedjétek szét a házat. *Mondom ahogy a kávéscsészéért nyúlok és megiszom a maradék hideg kávét. Egyenlőre nem zavar az ügy amég csak a hangjuk nagy. Majd ha nagyon muszáj közbe lépek. Addig meg a bennem lakó kisördög jót mulat a szóváltásukon. Keresztbe teszem lábaimat majd karjaimat a mellem alatt és csendben figyelek. A legtöbb üzleti találkozóm így telik bár akkoriban az se zavart ha az orrom előtt puffantották le egymást az üzlet feleim. Régen semmi nem érdekelt, de mióta itt vagyok jól érzem magam. Ahogy hallgatom őket úgy érzem hogy émelyegni kezdek. Az alváshiány jobban kikezdett mint hittem. *

* Csak csendben hallgatom, hogy miket vág a fejemhez. Legyek őszinte? Abszolút hidegen hagy a viselkedése. Érződik a szavain, hogy már kínjában mondja azt, amit. Szánalmas, de most komolyan.*
- Tudod a hallásommal semmi gond nincs, de egy ilyen természetű embert nem áll szándékomban meghallani. Remélem fel tudja fogni az agyad.* mondom komoran. Egy vigyor nincs az arcomon, hisz én nem gúnyolódni akarok, vagy valami hasonló, szimplán védem magam egy idióta szavai elől. Lehet, hogy leszögeztem magamban azt, hogy nem szólok egy rossz szót se, de könyörgöm. Ezt már elviselni nem lehet.*
- Nem tudom, hogy kell e villámhárító, de a krapekod egy kicsit leállíthatná magát. * sóhajtok fel gondterhelten, majd Stevenre nézek, aki közben hozzám intéz pár mondatot.*
- Te meg vagy húzatva. * jegyzem meg, ahogy ráemelem tekintetem.* - Ezt most úgy mondtad, mintha én kezdtem volna ezt az egészet. Nevetséges. * ingatom meg fejem.*

*Meghallom Stev morranását. Sejtem hogy ennek nem lesz jó vége. *~Baj lesz érzem.~*gondolkodom és halványan elmosolyodom. *-Hozzam a villám hárítót? Vagy elég leszek én is?*kérdezem de fel sem nézek a papírokból. *-Jól teszed Becca. *mondom és megírok egy háromsznr akkora összegű csekket mint amit mondott. Majd a mappába csúsztattam. Költözzön rendes környékre. Majd hátradőlve székemben figyelem az igyen cirkuszt és ha elfajulnak a dolgot közbe avatkozom. Biztos furcsa lehet Beccának hogy Stev ilyen rideg nem törődöm. Csak hogy ez álca. És én már láttam mi rejtőzik a jégpáncél alatt. Egy szív mely édes és aranyozott akár a méz. A székemmel úgy fordulok hogy mindketőjüket lássam majd kedvesemre mosolygok. *