Tölgyes

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

First topic message reminder :

*Alexander és Liloo találnak egy furcsa kis követ, Rosita és Salomé egy jobban csillogót, Chleo pedig egy különösen értékes tárgyat talált ott lent. A diákok ezek után visszamehetnek a kúriába.*

//Az álomrabló csillámköve: +1 minden halottakkal és túlvilággal kapcsolatos dobáshoz.
Az álomrabló holdköve: +2 minden halottakkal és túlvilággal dobáshoz, ezen felül minden ilyen dobást kétszer dobhatsz, és a jobb érték számít.
Az egyedi tárgy ki lesz dolgozva.//

Tárgy: Re: Tölgyes Kedd Márc. 15, 2011 11:39 am

*Bólint, amikor hallja, hogy inkább csak Frednek hívja a srácot. Hirtelen beugrik neki Freddy képe, a sötéthajú, világos szemű dalnok képe, aki Valerielt azonnal elkábította hangjával és jellemével. És aki miatt először koppant, mikor követkeő találkozásuknál látta, hogy a a fiú másnak udvarol... Az első szerelmi csalódás. Egy picinykéét lelassul a tánca és felsóhajt, majd új energiával folytatja a körbetáncolását a fiúnak. Megáll előtte, és kedves mosollyal válaszol.* - Tehát Lorein. Szia, Lorein. *Köszönti a kutyust is, nem mintha hirtelen tudná, hogy daimon e vagy kutya, hiszen mondani nem mondta a másik.* - A színházteremben volt egy párocska, és gondoltam nem zavarok ott, így hát kijöttem, kihívott a szép idő. Erdei tündérke? *Kérdez vissza, ahogy lassan tudatosul benne, hogy hogyan is lett hívva. Örül a megszólításnak, látszik rajta, mosolya is ábrándos és kedves.* - Hogyha én erdei tündérke, akkor te szőke herceg? *Kérdez-kijelent, nem is nagyon lehet eldönteni, hogy melyiket mondja. Felkacag gyermetegen miközben a fiú felé nyújtja a kezét.* - Táncolj velem! *Kérleli, hatalmas kék szemét a fiúra vetve. Halk dúdolásba kezd, keringő dallamra, a hangja tiszta és magával ragadó.*

Tárgy: Re: Tölgyes Kedd Márc. 15, 2011 11:25 am

Természetmágia házi feladat]

*Vadonatúj főprefektusi jelvényében veszi az irányt a Tölgyes felé. Tegnap este lent járt a Képtárban, és beszélt egy régi ismerősével – egy festménnyel – és szóba került, hogy mostanában valami nagyobb erő tartja uralma alatt a tölgyes élővilágát. Közbeszólt még néhány kép alakja, hogy bizony, így van, és, hogy nem lenne jó, ha túlnőné magát az erdőn, úgyhogy jó enne megállítani. Emily ezt gyakorlatilag úgy értelmezte, hogy megkérték a festmények, hogy intézze el azt a valamit, bármi is legyen, amivel szembe kell szállnia. Viszont tegnap már késő volt ahhoz, hogy efféle dologra vetemüljön, így csak ma reggel öltözött harci díszbe (vastag melegítőbe értelemszerűen, hiszen az kényelmes, és bármire is kerüljön sor, könnyű benne mozogni) és indult el, hogy legyőzze azt a felsőbb erőt, ami kiterjesztette hatalmát az erdőre. Na szóval, így közeledik hát hősünk a Tölgyes felé, oldalán a kutyájával, Aphroditével, és marokra kapott pálcával. Már jócskán az erdő mélyén jár, amikor még mindig nem találkozott egyetlen állattal sem. Aphrodité vezeti el egy feketerigóhoz, aki az egyik fa jól elrejtett ágába kapaszkodik, és nagy szemekkel bámul le rájuk. Emily egy szájat rajzol a levegőbe az állat felé, miközben kimondja a varázsigét.* - Animalis Eloquium! *Sikerül is a varázslat remélhetőleg, annyira azért nem gyenge Természetmágiából.* - Mond csak, hol van a többi állat? *Kérdezi felvont szemöldökkel az állattól.* - Elbújtak, elbújtak! *Dalolja halkan a madárka.* - De mi elől? *Ráncolja össze a homlokát Emily.* - Hát AZ elől, hát AZ elől! *Ismétli meg mondanivalóját most is, természetesen csicseregve. Aphrodité felcsapja a füleit, és a földre lapul, úgy néz ki, valami érkezik. Suhognak a fák ágai, roppannak a gallyak. Emily hátrafordul, de reflexből hátrálni kezd, és Aphroditéra szólva bújnak meg egy vastag fa törzse mögött. Óvatosan billenti ki a fejét a fedezékéből, és egy roppant ronda, de mindenekelőtt ijesztő lénnyel találja szembe magát. A madárka a fáról már rég ijedten felreppent, Emily szíve pedig háromszor hevesebben ver, mint kellene. A tüskés hátú, ocsmány kinézetű szörnyeteg bámul rá borostyán-sárga szemeivel, Emily meg leblokkol, és egészen addig mozdulni sem tud, amíg kutyája finoman lábszáron nem harapja, csak amolyan jelzésképpen. Visszahúzza a fejét a fa törzse mögé, és kimondja az igét:* - Toxicum Nubes! *Miközben körkörös mozdulattal a lény feje felé int a pálcájával. Így jön létre a Méregfelhő… Se nem nagy, se nem kicsi. Éppen akkora, hogy elmenekülni csak nehézkesen lehessen előle, de mire a rém feleszmél, a méreg máris a bőrére csapódik, és elkezdi befelé égetni… Emily csak a fájdalmas üvöltést hallja, hiszen szemeit jó szorosan összecsukta, fogait összezárta. Rövid időn belül nagy puffanás hallatszik, jelezvén, hogy a lény felborult fájdalmában. Emily erőt gyűjt, hogy megnézze, mit ért el a támadással, és úgy tűnik, hogy már nincs sok hátra a „szegény” lénynek, hiszen az már mozdulni sem nagyon mozdul, csak fájdalmasan nyöszörög. A lány nekidől a fának, és összeszűkült szemekkel figyeli, hogyan múlik ki a valami. Megböki oldalát a pálcájával, de az nem reagál, így egy kicsit megnyugszik. A madárka visszareppen hozzá, éppen a vállára.* - Ettől kellett félni? *Kérdezi Emily reménykedve, hogy akkor ezzel el is végezte a feladatát.* - Tőle, tőle! *Csicsergi a fülébe a madárka, majd elreppen a válláról, magára hagyva Emily-éket. A lány még egy darabig bámul a lényre, majd elindul, fülét hegyezve, nem hall-e neszt felőle, hiszen ki tudja, tényleg sikerült-e megölnie… de úgy tűnik, itt vége a küldetésének.*

[Házi vége]

Vendég

*Na igen, bár még az is lehet, hogy a daimon is kicsit magasabban van, mint Valeriel. Megeshet.* - Inkább csak Fred. *Javítja ki finoman mosolyogva, inkább csak afféle félmosoly ez. Kicsit még söbbenten pislog, de már kezd elmúlni a zavara. Aztán, amint a lány körbefordul, megint úgy érzi, hogy itt valami nincs rendben, de elméletét inkább nem teszi szóvá. Az utánzásra csöppet sértődötten elfintorodik pár másodpercre, de aztán arcát újra birtokba veszi a csibészes félmosolya.* - Ja, hogy hőburok. Értem én. *Kacsint a lányra, láthatóan kezd magához térni. A kérédsre megrázza a fejét.* - Neeem. Lorein nem sétáltat, legszívesebben meg sem mozdulna. Csak néha muszáj. És te, erde tündérke, mi járatban?

Tárgy: Re: Tölgyes Kedd Márc. 15, 2011 10:43 am

*Ugye szépen odabalettozik, és megáll. Kék szemét a fiún tartja, érdeklődve pislog, aztán lassan a bulldogra is lepillant, hiszen amilyen alacsony inkább lehet fejmagasságban a kutya, mint a gazdája. Érzékeli a fiúnak a zavarát, vagy jobban mondva a megdöbbenését, de hát ő ilyen, feltűnést kelt az emberek között.* - Hát üdvözöllek, Fréderic. *Gyakorolja finoman a fiú nevét, gyermetegen és ábrándosan, pedig koruknak nagyjából egyezniük kell. A kérdés hallatán körbeforog, mintha csak megmutatná magát a fiúnak, meg persze a ruháját. Olyan, mint egy kis mesebeli hercegnő, aki a Disney-filmből frissen lépett ki.* - Ne-nem. *Utánozza a fiú hebegését és halkan felkuncog.* - Hőburok. *Toldja hozzá, kedvesen, hogy azért a fiú ne annyira nézze csodabogárnak. Ide jár ő is, ismer mindent, amit mások, épp csak nem törődik semmivel és a saját életét éli.* - Mi járatban vagytok itt? A kutyus sétáltat téged? *Kérdezi kedvesen, miközben nem tud egy helyben lenni, könnyedén körbetáncolja a fiút.*

Vendég

*Na igen, az tény, hogy eléggé csöndes ma. Mikor azonban meghallja az éneket, felemeli a fejét. Ő maga is tehetséges dalmágus, de msot csak figyeli a dalt. Na meg a táncoló kislányt, aki időközben elő-balettezik. Aztán meg is áll Loreintől alig tíz centire, vagyis Fredtől is, ha már a karjában tartja. A fiú még mindig csak bámul, nincs hozzászokva teljesen az ilyen csodabogarakhoz, persze jó értelemben véve. Aztán a meghajlás nála már tényleg kiveri a biztosítékot, mármint csak fejben, nem kifejezetten látszik meg rajta a dolog.* - Öööö, szia. Fred Brechante. *Köszön kicsit döbbenten, meg persze be is mutatkozik. Picit megrázza a fejét, hogy úgymond kitisztuljon a kép, de a pici lány még mindig előtte áll, és még mindig alig haladja meg a másfél métert. A ruha meg aztán már tényleg teljesen meglepi, mert ennyire azért nincs hideg.* - Ne-nem fázol?* Kérdezi még mindig kicsit zavartan, majd leteszi a bulldogot a földre.*

Tárgy: Re: Tölgyes Kedd Márc. 15, 2011 10:23 am

*Egy könnyed termetű, alacsony, karcsú lány jelenik meg a fák között, jobban mondva eddig is itt volt, de a fiú fülét csak most csapja meg az éneke. Mintha csak a Csipkerózsikából lépett volna ki, szép kék balett-dresszben van, alján selyem szoknya, de olyan, tütü-szerű. Az egész ruhája a kék árnyalatokban játszik, és olyan a tánca, mintha tündér lenne, de nem az. Sok-sok éve táncol, sok-sok éve énekel. Igazi művész lélek, így hát észre sem veszi Frédericet. Szépen ugrálgat és táncol a fák között, egyre közelebb a fiúhoz, persze nem veszi észre őt. Épp eléggé csendesen hozza a fiú, hogy ne zökkenjen ki. Néhány piruett, néhány ugrás, és ekkor áll meg a fiú előtt, olyan 10 centire a kutyától, de legalább nem ütközik bele. Olyan 155 centiméter körül játszik, tehát igen alacsony, karcsú, lila hajú, kék szemű leányzó. A dalnak vége szakad, így hát csendesen veti rá barátságos kék tekintetét. Azonnal lép néhány lépést hátra, óvatosan, és néhány századdal korábbi módon lassan meghajol.* - Üdvözöllek Valeriel vagyok. *Nem mondja hozzá a vezetéknevét, nem tudja, hogy az előtte álló felettese az unokanővére. De nem is érdekli. Valahogy a rangokkal amúgy se nagyon van tisztában. Kiegyenesedik, de a tartása még mindig olyan, mintha bármelyik percben táncra kélne.*

// Ilyesmi, de teljesen kékben és fehérben, ízlésesen. Ja és szárny, meg csokor az nincs. http://ny-image3.etsy.com/il_fullxfull.92940195.jpg //

Vendég

*A naxeldir ifjú üdvöskéje(?) ismét a tölgyes fái között sétálgat. Öltözéke majdnem a szokásos, farmer, tornacipő, de bőrdzseki msot nincs rajta, csak egy fekete póló, a jó időre való tekintettel. Szőke haja természetesen msot is kibontva. Daimonját most a kezében viszi, mert hát egy francia bulldog mégsem olyan nagy, elbírja ő simán. Meg hát különben is erős srác. Unottan sétálgat, msot valamiért nincs jó kedve, és még Lorein is elvárja, hogy cipelje.*

Tárgy: Re: Tölgyes Hétf. Márc. 14, 2011 8:10 pm

[DRM. házi 2. rész, előzmény a Könyvtárban bárki számára elérhető, megtekintése felesleges.]

*A könyvtárban némi nehézség árán - hirtelen jött fejfájás - , de megtalálja a jól elrejtőzött házimanót, aki azért bújt el, mert lesből fellökte szegény lánykát, és muszáj volt valamit tennie, hogy kiengesztelje, így segített neki gyakorolni a Drágakőmágiát. Mikor a lány az iránytű segítségével végre megtalálta a legmagasabb polc tetején himbálózni a tériszonyos manó, az annyira megörült neki, hogy elkotyogta - mostanában él egy szörnyűséges rémség az erdőben, aki bántja a többi állatot, és csak erős elemi mágiával lehet legyőzni, így hát a manók nem igazán tudják. ezt meghallva Rory nyomban felkerekedett, hogy ha más nem, hát akkor majd ő legyőzni azt a rémet, ezen ne múljon az ökológiai egyensúly épsége! Felrohant a szobájába, előkereste az Igazgyöngy fülbevalót, amit még az órán készített el, majd elindult az erdőben, hogy meglelje a lényt. Nem az ösvényen halad, annak értelme sincs, hiszen egy valamire való szörnyeteg sem direkt az emberek által kitaposott út közelében sétál, és egyre mélyebb érve az erdőben, fel-felrúgott avarhalmazokat (még őszről maradtak meg), néhány vérfoltot, és letarolt bokrot-virágot-füvet-fát lát, érzi, legbelül, hogy lassan összetalálkozik azzal a valamivel. Ahogy egyre halad előre, töretlenül, marokra kapott pálcával, hangosabban és közelebbről hal morgást, marcangolást. Nemsokára szembe is találkozik egy véres pofájú, éles fogait csattogtató, morgó, sárga szemű fenevaddal, melyhez hasonlót még soha nem is látott eddig életében. (Nem, mintha lett volna rá alkalma.) Úgy néz ki, mint egy kutya és egy oroszlán félelmetes ötvözete, de Rory igyekszik nem megijedni, és rögtön Kőzáport zúdít a lény fejére, azáltal, hogy négy pontot rajzol a levegőbe a pálcájával, a rémes dolog felé, miközben kimondja az igét:* - Pluvia Lapis! *Három centi átmérőjű, súlyos kövek kezdenek el záporozni, és a lény már épp menekülne, de egy méretes kődarab jól kupán találja, mire elájul, a többi pedig már felsérti a bőrét, van, amelyik erősebben, mélyebben, van, amelyik csak felületesen... A kegyelemdöfés pedig bizonyára a legnagyobb kő volt, ami a fejére pottyant, és jó eséllyel be is törte a koponyáját, bár Rorynak nem volt érkezése ezt megnézni. Odalépdel a lényhez, megböki az oldalát a pálcájával, de amikor nem kap reakciót, megnyugszik egy kicsit. Vesz egy mély levegőt, és hátra sem pillantva elsiet, vissza a kastélyba, és remélhetőleg azért vissza is talál.*

[DRM lecó VÉGE.]

Vendég

*Csatangol az erdőben, pálcával és az aurormágia jegyzeteivel a kezébe állat után kutatva. Leül egy üres fa alá, és még egyszer átpörgeti az órákkal ezelőtti eseményeket. Újra és újra megjelenik a fejében a szenvedő kutyának a képe, és elgondolkodik a dolgokon. Töpreng a kegyetlenségén, az állatok iránti gyűlöletén, az apja gyilkosán, és úgy az egész életén, és eldönti, hogy változni fog. Megfogadta, hogy megkeresi, és megöli az apja gyilkosát, és nem érdekli, hogy hány emberéletet kell kioltania addig. Ahogy ezen töpreng, rájön, hogy ő egy ritka gyáva ember. Mert az állatkínzás egyenlő a gyávasággal. Mert könnyű egy védtelen állatot kínozni, amikor annyi ember rohangál, aki megérdemelné a kínzást, de nem a védtelen állatok. Amikor meglát a fák között egy mókust, eldönti, hogy megcsinálja az aurormágia leckéjét, és innentől kezdve csak akkor bántja az állatokat, amikor azok támadnak, vagy ha nagyon muszáj. A mókusra szegezi a pálcáját, elkábítja azt. Amikor elolvassa a jegyzeteit, egy Stimulával feléleszti a mókust, majd pálcájával körkörös mozdulatot tesz a mókus felé, és rászórja az első átkát.* -Tolero pato *Majd rögtön ezután hozzákezd a Házi izgalmasabb részéhez, a kínzáshoz. Megcélozza a mókus testét, majd rászórja az átkot* -Torqutio *A mókus először csak megrezzen, majd elkezd egyre jobban remegni, majd végül vonaglik kínjában. A 15 perc után a mókus aléltan esik össze. Egy párperc pihenő után fellocsolja az állatot, majd amikor az magához tér, folytatja. Ismét megcélozza az állat testét, majd kimondja újból az átkot* Torqutio *Abban a pillanatban, ahogy az átok eltalálja a mókust, az megfeszül, és látszik rajta, hogy kezd elmenni a tolero Pato hatása, és már nem nagyon bírja tovább a fájdalmat. Amikor a mókus ismét elájul, abbahagyja a kínzást és odalép a mókushoz, majd ismét fellocsolja. Amikor a mókusra néz, az bánatos szemmel néz vissza.* -Sajnálom *suttogja a mókusnak, majd elővesz a táskájából egy csomag sós mogyorót, és az állat elé szórja a tasak tartalmát. Amikor a mókus megeszi az utolsó szem mogyorót is, Evandrus indulni készülne, de hű marad a fogadalmához, és nem hagyja ott a mókust. Leveszi a dzsekijét, és bebugyolálja vele az állatot, majd elhatározza, hogy sose hagy magára egyetlen egy szenvedő állatot se. Összeszedi a holmiját, majd a mókussal az ölében visszaindul a kúriába. *

Vendég

*Al nem szól vagy mond semmit a lejátszódó jelenethez, elvégre a két lány mindent elmondott amit ö is akart. Természetesen elköszön a fiútól, de úgy igaziból mindegy is neki hogy elmegy-e vagy sem. Voltaképp kicsit szörnyü látvány és érzés volt ahogy látta a kutyát szenvedni, és vallja ö is hogy feleslegesen csak heccböl nem kéne bátnani az állatokat. Egy ellenséggel persze bánhatunk így, de egy végtelen állattal nem. Neki is van egy vadászgörénye, így szereti az állatokat, s ha indokolatlanul bánnak el velük akkor azt értelmetlennek tartja. De abban marad önmagával, hogy semmisnek tekinti a dolgot, és vesz a két másik lány nasijából, majd egyenként bekapja öket és elemzi az ízeket.*-Mindkettö tök fini, de most azt hiszem inkább maradok a sósnál valahogy.*Majd kivesz táskájából három darab kis 2 decis energia italt, kettöt átnyújt a lányoknak, majd koccintanak és isznak egyet.*

//Fagyunk//

Vendég

*Nos az User későn reagálva a kari Evandrusra tekint és nem sok kell ahhoz, hogy a srácot megkínozza. Al felé egy mosolyt elejt és bemutatkozik neki.* - Nem az enyém a kutya, otthon maradt Londonban. Még szerencse, hogy nem hoztam el szerintem a fiú közelébe nem engedném a kutyámat.*Jelenti ki szigorú hangon és nem képes levenni a szemét a srácról.* - Az a kutya mit ártott neked? Nem egy démoni szörny, sőt.. az állatkínzást a muglik büntetik.. úgy tudom.. Ez a kutya meg nem érdemelte, meg a bánásmódot. Ő az ember legjobb barátja...*Jelenti ki nemes egyszerűséggel, és ő részéről le is zárja a témát. A kabát zsebéből elővesz, egy zacskó gumicukrot a nélkül soha nem megy sehova, végtére egyik kedvenc édessége.* - Én, kérek szépen..*Mondja Alnek majd vesz tőle el, egyet, és közben Becca is és körbe kínálja a többieket.* - Al ez a süti nagyon finom! Én szintén édesség mániás vagyok, de sóssal sincs gondom.*Mondja vidáman, majd alsó ajkaival még mindig a sütit ízleli. Evandrus felé pillant aki indulni kezd elfelé.* - Szia!* ~ El fog hízni ez a srác állandóan éhes!?~*Gondolja magában és elképzel egy hízó gyereket maga elé. Becca nem morbid csak aki ennyit eszik és jó test átlagban, az is ritka dolog.* - A négylábú állatokat akkor sem szabad megkínozni..*Jegyzi meg miután elment Evandrus, és a fejét is megcsóválja.*

Vendég

*Amikor megütik a fején, hátranéz, megvakarja a tarkóját, és a lány szemébe néz.* -Bocsi egy kicsit eltúloztam a dolgot, csak gyűlölöm még a négylábúak puszta látványát is, hát még ha a közelembe vannak.*mondja a lánynak, majd az undortól eltorzult arccal bámul a kutyára, majd 4 kisebb kör után a fejére pöccint a pálcájával, és kimondja az egyik kedvenc átkát* - Arhel Moradis *3 perc feszÍtés után elengedi a kutyát, majd ismét elkábÍtja* Na viszont én indulok, mert kezdek éhes lenni. További szép napot mindenkinek *Azzal felveszi táskáját, és távozik*

Vendég

*A kínzás nem lesz negyedórás, Coriana ugyanis kihúzza a szablyát az övén lévő tokból, megfogja a pengéjét, és a markolattal egy kiadósat sóz rá Evandrus fejére.* - Te teljesen megőrültél?! Mi a fenét ártott neked ez a kutya?! Csak idejött, te meg elkábítod, és kínozni kezded! És én még adtam neked a csokimból! Te egy idióta vagy. *Mikor a fiú ezután még forrócsokival kívánja, megvetően elfordul, és inkább a lányokkal törődik. Alanois közben odamegy a kutyához, így ő ezt már nem teszi. A sós kekszből ellenben szívesen vesz.* - Köszi, bár én inkább édességpárti vagyok. *Bekapja a sütit, és felmutatja a hüvelykujját.* - Ez nagyon finom! Ja, amúgy szia, Rebecca, kimaradt a köszönés. Csokit valaki?

Vendég

-Oh, szia Becca, én meg Alanois vagyok,de szólíts csak Alnek. Klasszul összejöttünk ezen a szép napon, bár szerintem szegény kutyus nem mondhatja el ezt magáról.*néz kicsit megvetöen a fiúra, majd Coriananak válaszol.*-Hálistennek nem az enyém, de remélem a tiéd sem. *néz Beccára.*-Jól elbántak veled, ugye? *megy oda a kutyához és simogatja meg.*-Elkóboroltál?*kérdi az állattól, majd visszamegy a többiekhez. Táskájából ami eddig a hátán volt kivesz egy csomag sós sütit és a többiek felé nyújtja.*-Kértek? Vegyetek nyugodtan, nagyon fincsi. *majd Al is vesz és lassan majszolgatni kezdi.*

Vendég

*Rebecca nemrég fejezte be a szokásos olvasását. Mióta eljött Londonból, csak a könyveket bújja. Az ablakhoz sétált ahonnan ragyogó napsugár fénycsóvák ragyogták be az egész szobát. Szép idő volt kint így gondolkozott rajta, hogy kimegy sétálni. Egy feszes farmer nadrágot, vörös színű spagetti pántos felsőt és egy fehér kardigánt visel. Kabátja természetesen egy szövet kabát. Ajkaira halovány csillogó szájfényt rakott szemeit a fekete szemceruzával kiemelte, hogy azért nézzen ki valahogy. Barna göndör haja lokniban omol a vállára, a szemét tökéletesen kiemelte a fehér bőre is. Pálcája, a zsebében természetesen a tőre meg az ezüst kardja az oldalán libben. Cipője edző cipő végtére a tölgyesbe az a cipő tökéletes. A folyosóra kiérve szökdécselni kezdett mint egy óvodás és közben dalolászott..* - Végtére, is bent lenni a kúriában ilyen szép időben..*Nem beszél senkihez csak magában jegyezte meg a dolgokat, majd haladni kezdett a tölgyes felé. Ahogy haladt az erdőben csak körbe nézett a fákat nézte, személgette majd észrevett 3 személyt. Még nem igazán ismer itt senkit, úgyhogy itt az alkalom az ismerkedésre. Legalább is, Becca szerint. A 3 személy felé vette az irányt, mosolyogva és vidáman.* - Sziasztok! Csatlakozhatok? Remélem nem zavarok, én Rebecca vagyok Beccának lehet szólítani.* Mondta és közben fürkészni kezdte a többieket.*

Vendég

]-Ő Szerbusz! *köszön a hozzájuk szegődő lánynak* -Evandrus vagyok, örvendek! *mivel nem a lányé a kutya, odalép hozzá és halkan suttogni kezd* -Most meglátjuk, hogy mennyire bírod a fájdalmat, te féreg! *mondja a kutyának* -Stimula *éleszti fel a kutyát, majd a körkörös mozdulatután lövi is rá a következő átkot* -Tolero pato *A tűréshatár kitolása után küldi is a kutyára akövetkező átkát. megcélozza a fejét, és kimondja az átkot.* -Torqutio *A kegyetlenség, és a bosszú ég a szemébe, ahogy látja a kíntól vonaglani a kutyát. Cirka negyedórás kínzás után a kutya aléltan esik össze.* Csak ennyi? nem baj, majd később folytatjuk *mondja a kutyának, és visszacsúsztatja a zsebébe a pálcáját, miután elővesz a táskájából magának egy forrócsokit* -Kértek ti is? *kérdezi a lányoktól, és ha igennel felelnek, akkor nekik is ad egyet-egyet, ha nem akkor nem*[/color]

Vendég

- Áh, így már világos. És hány éves is vagy? *Visszahúzza magához a csokit, és békésen majszolgatja a maradékot. Felpillant, mikor Evandrus elkábítja a kutyát, és felvonja a szemöldökét.* - Most meg miért bántod szegényt? Vajon kié lehet...? *Körülnéz, elgondolkozva, majd a megjelenő Alhoz fordul.* - Heló. Ez a te kutyád? Ha igen, akkor bocs Evandrus nevében, ahogy nézem megijedt tőle, azért kábította el. A meven Anairoc. *Jelenti ki mosolyogva, és kezet nyújt a lánynak.* - Engem nem zavarsz, csak beszélgetünk.

Vendég

*Alanois nem rég ébredt fel délutáni szunyókálásából. Csodaszép napsütésre ébredt, így gondolta felveszi melegitöjét és edzö cipöt és kicsit kocog egyet. Lassan végig futott a folyosón és a Kúria körüli szép Birtokon folytatta útját, végül megállt kicsit sétálni s pihenni kozben a Tölgyesben. Mivel bár hatalmas volt az erdö, ezért meg sem lepödött hogy volt itt is valaki. Mivel most épp volt kedve dumálgatni meg ismerkedni, így oda is ment hozzájuk.*-Sziasztok? Nem zavartam meg semmit? En Alanois vagyok, de szólítsatok csak Alnek. *mondta a többieknek*

Vendég

-Ó köszi, *veszi el a csokit* -Igazság szerint, nem gyászolok, mert különösebben nem érdekel. Amikor kiderült hogy varázsló vagyok, ki tagadott, és 4 éve nem beszéltem vele, úgyhogy nyugodjon békében. Hanem inkább a halálának a körülménye bosszant, mivel a közelébe se élt varázsló, mégis a gyilkosátokkal ölték meg. *mondja, majd gondolkodás nélkül kábítja el a fákkörül feléjük rohanó kutyát.*

Vendég

- Am? Az meg miféle állat? *Természetesen tudja, mit jelent a rövidítés, de direkt kötözködik, fülig érő vigyorral. Letör egy darabot a csokiból, és a szájába tömi, csak utána válaszol.* - Anairoc. *Mutatkozik be könnyedén, majd leugrik a fáról, és kissé meginog.* - Oh... Igazán sajnálom. *Eléggé sután fagy az arcára a vigyor. Nem tudja, mit kellene ilyen helyzetben mondani, neki még nagyszülője se igen halt meg.* - Akkor ööö... Gondolom most inkább egyedül lennél, hogy gyászolj, meg ilyenek. Bocsi, nem akartalak megzavarni... *A vállát vonogatja, majd egy kis darab csokit nyújt Evandrusnak.* - Azért kérsz? Finom. Meg boldogsághormont termel.

Vendég

-Ő bocsi *néz a lányra* nem vettelek észre, elvoltam merülve a levélben. Am Evandrus vagyok! *mutatkozik be* Nics kedved lemászni? *kérdezi a lányt, mivel már fáj a nyakaa felfelé nézéstől* -Bocsi, ha megzavartalak, csak most kaptam meg az apám halálhrét *mondja a lánynak, és hirtelen olthatatlan bosszúvágy gyűlik benne az apja gyilkosa miatt*

Vendég

- Máskor nézz körül jobban. *Érkezik a válasz az egyik fa tetejéről, ami mellett elhalad. Ha felnéz, akkor a félkopasz fán egy leányzót pillanthat meg, aki békésen lógatja lefelé a lábát. Egyszerű farmernadrág, meg drapp kabát, viszont az oldalán egy fegyvertok lóg, benne egy magyar szablyával.* - Valami gond van? *Nem látta, hogy Evandrus levelet kapott, elvolt magának a fán, amíg a fiú nem kezdett el hangosan bosszankodni. Egyelőre viszont nem mutat sok hajlandóságot a lemászásra. Lógatja a lábát, lóbálja, és pislog lefelé, félredöntött fejjel. Egyik kezében egy tábla csoki, azt majszolgatja.*

Vendég

*Épp ebédel egy fa tövében, amikor arra jön egy postagalamb, és az ölébe pottyant egy levelet. Egy levelet, ami más mint a többi. Sejtelme sincs, hogy mi lehet benne, vagy hogy ki küldhette, utoljára 2 éve kapott levelet az anyjától. feláll, megtörli a száját, és kibontja a levelet. Egy fekete pergamentekercs esik ki belőle, egy halálhírrel rajta. Az apja halálhírével. Elolvassa, majd visszazuhan a fa tövébe, és töprengeni kezd. Az nem lehet, nem hallhatott meg! majd amikor tovább olvassa kiderül, hogy a gyilkos átok találta el, éjszaka, amikor aludt. Ezt olvasva, meglepődik, hiszen az apja mugliként gyűlölte a mágia minden formáját, és ki is tagadta őt, amikor kiderült hogy varázsló. Töpreng, hogy ki ölhette meg az apját, hiszen a mugli faluba, ahol lakott, egy varázsló sem él, ezért erős a gyanúja, hogy miatta ölték meg. De ki? És miért? Ezek a kérdések váltják egymást a fejében.* -És pont most nem jár senki az erdőbe! *bosszankodik hangosan, de annyira nem érdekli, mert már megszokta, hogyha társaságra van szüksége, akkor sosincs senki a közelébe, ellenkező esetbe ő viszont mindig jó társaság*

Tárgy: Re: Tölgyes Csüt. Márc. 10, 2011 9:01 pm

*Befejezi a szalonna maradékát is és csak nagy szemekkel pislog a tanerőre.* -Reméljük, azért következő órán ott leszel. *Mosolyodik el, miközben a maradékot bepakolja a kosárba, aztán szépen elköszönget, majd besorol Lil mellé. Fent tőle is elköszön és jó melegedést kíván, aztán számára is irány az ágy.*

Vendég

*Úgy tűnik, a tegeződésen nem csak ő lepődött meg, mindenki kicsit bajosan küzd vele, de nem gond. Ráadásul nem ő az egyetlen, aki aggódik a könyv miatt, ez is kipipálva. Viszont már sötét van és hideg, a tűz sem melegít már annyira, akármennyire közel ül hozzá, úgyhogy már épp felvetné az ötletet, hogy menjenek vissza, mikor Riel feláll és elbúcsúzik.* - Hát...igyekszünk. Szép estét! *Köszön el tanárnőjétől, majd pár pillanatig csak néz utána.* - Hát ez fura volt... *Elintézi ennyi hozzáfűzéssel a dolgot, majd feltápászkodik.* - Azt hiszem, én visszamegyek. Köszönöm a tüzet meg a kaját, életmentő vagy. *Vigyorog Penelopera, majd maga mellé inti Evát.* - Jöttök ti is? *S ha jönnek, akkor segít pakolászni meg minden, majd a hálók előtt még egyszer megköszöni az estét, és gyorsan beáll a forró zuhany alá...még mielőtt lefagy a lábujja. Meg elég viccesen néz ki így, hogy még szőke haja is tiszta sár...*