Puma háló

* Csendesen közelíti meg az ajtót, hozzáér a kilincshez és úgy érzi mintha a hideg fém egybeolvadna a kezével és ólom nehézséggel próbálja lenyomni. Sophie azonban utána szalad és átöleli. Linc a mellkasán érzi a lány gyenge szorítását, mire elengedi a kilincset és felé fordul.* - Nem tudod mit beszélsz. * De ami késik nem múlik, csupán napok kérdése, és jól lehet, már másképp fogja gondolni Sophie az egészet. Komoly arccal hallgatja a másikat és kissé oldalra billenti a fejét. Ebben igaza van Sophienak, hiszen a múltjáról ő sem sok mindent tud, bár az közel sem lehet olyan sötét és gonosz mint amilyen Lincolné volt, de ilyen mélyen még nem merültek el a témában, lesz még rá alkalom később is.* - Sssh. * Teszi mutatóujját a lány ajkára és hátát az ajtónak döntve magához húzza.* - Remélem ezt így fogod gondolni azután is, miután meglátod a pletykafalat. Kisöpör egy fekete tincset a lány fehér arcából és lassan hozzáérinti saját ajkait a lányéhoz. Nem sokáig, csupán pár másodpercig mélyíti el, aztán megszakítja.* - Ezt... nem lenne szabad.. Nem azért mert nem akarom, hanem mert te nem akarod. ~ Csak nem tudsz még róla.~ * Ráncolja össze a szemöldökét, nem akarja elmondani, mert most így jól érzi magát, azonban önzőség is a részéről.*

~ Semmi baj? Dehogy nincs baj, káosz van.~ * Szorítja össze fogait, ahogy hallja a lány nyugodt hangját. Érzi ahogy egy megmagyarázhatatlanul rátörő kellemes bizsergés szétárad a testében.* ~ El kell mondanom neki, el kell....~ * Gondolatait elűzi Sophie közelsége. Vékony karjaival átkarolja a fiú nyakát és ezzel minden oda nem illő kusza emlékfoszlányokat is elűz a fiú szürkeállományából, de erőt vesz magán és komolyan belekezd.* - Sophie, tudnod kell valamit. * A nyelve hegyén van már és majdnem kimondja, amikor a lány halkan és rózsás arccal mondja ki a bűvös szót. Linc ha jobban belegondol még soha életében nem mondta senkinek, mondjuk neki sem mondták, mivel eddig csak komolytalan kapcsolatai voltak, amilyen ő maga is. Az elhangzott szó miatt, majdhogynem eltátja a száját. Kicsit gyors lenne kimondani ezt így, hiszen úgy komolyabban még nem is voltak együtt, a szavaknak pedig súlyuk van és egyel több okot adott arra, hogy elárulja bűnös kis titkát. Nehéz ilyenkor ésszel gondolkozni amikor olyan valaki karol át, akihez erősen vonzódik az ember. Szorosabban magához húzza, érzi arcán a másik leheletét és egészen közel hajol hozzá, de a tegnapi események után úgy érzi nem teheti ezt a lánnyal és mielőtt hozzá érne ajkaihoz elfordítja a fejét.* - Jobbat érdemelsz nálam.. nem tudod miket tettem. * Mondja, majd végigsimít a lány arcán és elindul az ajtó felé, mint aki menni készül.*

* Sophie még mindig lehajtott fejjel áll előtte, mintha ő csinált volna valami eget rengető nagy bűnt, holott az nem ő volt, szegény még is úgy áll mint egy bűnös. Így még kínosabb.. Szeretné valamivel jobb kedvre deríteni.* - Arra, hogy... hogy én.. mindegy.. Sajnálom őszintén. * Harapja el a mondat végét. Sokáig nem titkolhatja a dolgait mert bizony valaki azt szétkürtölni szándékozik, pedig már épp minden kezdett rendbe jönni. Ebben a pillanatban ő sem tudja, hogy hányadán is állnak, elé érdekes egy helyzet, de döntően Sophien múlik, hogy mi legyen, hiszen Linc miatta kopogtatott az ajtón.* - Hát.. * Elmosolyodik és lerakja Sophie asztalára a hozott csomagot aztán közelebb sétál hozzá.* - Az csak rajtad áll. Hogy adsz-e még egy esélyt. * Most használta el az utolsó lehetőségét, avagy nagyon mázlista a fiú, ha a pletykák után is képes lesz megbocsájtani. Linc egyébként nagyon vívódik, a nyelve hegyén van, hogy elmondja mit tett, de nem akar mindent elrontani. Majd úgy is meglátja a kopott parafatáblát.*

* Sophie nem ellenkezik, csak mint egy riadt állat hátrébb lépked a megnyílt ajtótól és hagyja, hogy a fiú beljebb kerüljön rajta. Az arckifejezése láttán ismét bűntudat feszíti mellkasát... Ha tudná... A gondolatra kemény gombócot érez a torkában, aztán azt hiszi rosszul hall, netán valami eltömítette a hallójáratát. Még Sophie kért bocsánatot. Nem, ezt nem hagyhatja, hiszen aki hibás az csak is a fiú.. No de még mennyire.* - Ne.. ne mond ki kérlek.. * Késő, mert a lány már bocsánatot kért és Linc a fejét fogja. Majd elsüllyed a lehetetlen helyzettől. Beletúr hollószín üstökébe és megérinti a másik vállát. Kiejtett szavait még ő maga is hiteltelennek érzi, pedig legbelül tényleg megbánt mindent.* - Egyáltalán nem ok nélkül.. Igazad van, teljesen. * Mindenkinek jár egy utolsó esély, de talán ezt nem most kéne ellőni mert erősen szüksége lesz rá a későbbiekben.* - Akkor... nincs harag? * Vonja fel kérdőn szemöldökét és próbálja elkapni a másik tekintetét, aki mintha direkt kerülné.*

* nem csalt mosolyt a másik arcára, pedig régebben olyan könnyű volt.. De csak volt.* - Ne már.. Ne legyél ilyen. * Válaszol, de a kérdésre tulajdonképpen igen lenne a válasz. Sophie aztán rá is csukná az ajtót a fiúra, aki odateszi a lábát és átlépve a küszöböt becsukja maga mögött az ajtót. Nem vámpír.. Legalább az most kiderült.* - Addig nem megyek sehová amíg meg nem hallgatsz. * Szája vértelen vonallá változott, remélte a lány nem ránt, kardot, mert nála még pálca sincsen - tessék lássék- milyen szedett-vedett a mai napon, de legalább őszinte. Az ajtó előtt állva aztán belekezd monológjába és, ha csak Sophie be nem fogja a fülét, avagy elszalad a szobájába végighallgatja.* - Nézd. Mostanában kissé túllőttem a célon. Nem voltam önmagam.. Oké? * Magyarázza epésen, aztán rájött, hogy ez nem elég, úgyhogy még hozzá tette.* - Mindenkinek vannak rossz napjai, nem igaz? * Reméli a lány egyetért, mert jobb nem jut most az eszébe. Bocsánatkérőn elmosolyodik olyan Lincolnosan és szürke szemeivel próbál a másikra hatni, bár könnyen lehet, hogy ez hidegen hagyja.*

* Az idő ólomlábakon vánszorog, ahogy az ajtó előtt áll. Milyen... kiszolgáltatott egy helyzet. Nincs ehhez hozzászokva.* - Sophiee!! * Kiált szem forgatva mire végre meglátja a barna szempárt a résnyire nyílt ajtóban.* ~ Haladás.. legalább kinyitotta.~ * Nem, beengedni nem akaródzott a lánynak. Egyre kínosabb, ahogy a hátán érzi a tekinteteket, de azért nem kezd el toporzékolni.* - Jobb lenne négyszemközt. * Gondol itt a hallgatózó diákok seregére, de lehet, hogy Sophie szobatársai is otthon vannak és azokkal pedig nem akar találkozni. Vár pár másodpercnyi hatásszünetet, de aztán lényegében belekezd így az ajtóban állva, mit sem törődve a bámészkodókkal. Kissé halkabbra veszi a hangját és tesz egy lépést az ajtó felé.* - Sajnálom a történteket. * Mondja őszintén és ő is meglepődik ezen a lépésén, ugyanis a rá jellemző tulajdonságok inkább negatívak. Úgy látszik ez most az ajtóban állva megváltozott.* - No beengedsz? Nem szeretnék pletyka tárgya lenni. * Mondja viccelődve, remélve ezzel mosolyt csal a másik arcára is és, ha nem is bocsájt meg, legalább szélesebbre tárja az ajtót és meghallgatja ugyan mifélét hadovál össze a fiú.*